Azért nyitom ezt a rovatot, mert az Ismeritek a szarmatákat? topikban tilos pl. azokat az antik szerzőket idézni, akik a szarmaták méd származásáról adnak hírt. Itt viszont a szarmatákra vonatkozóan minden forrás közlése megengedett. Vágjunk a közepébe!
Vincent de Beauvais (latinul: Vincentius Bellovacensis, magyarosan Beauvais-i Vince; Beauvais, 1190 körül – Párizs, 1264 körül) latin nyelven író középkori francia dominikánus szerzetes, királyi nevelő és lexikoníró: „Európa egyik országa Magyarország, amelyet — mivel hajdan a hunok foglalták el, e népről — Hungariának neveznek és Orosius szerint két része van: Hungaria Maior és Hungaria Minor. A nagyobb Hungaria a távolabbi Szíria táján, túl a Meotisz mocsarain feküdt. Innen jöttek valaha azok a hunok, akik mocsarak meg földek végtelen területein vadászva, és szarvasok és vadállatok nyomait követve végül is ráleltek Pannónia földjére. Ezek azután saját népes seregükhöz megtérve Pannóniába visszajöttek, és kiűzve az itt lakókat saját ősi nemzetségük nevét adták a népnek és a hazának."[11]
Roger Bacon (1214 – 1292 vagy 1294júniusa) középkori angol gondolkodó, Robert Grosseteste tanítványa volt, az Oxfordi Egyetemen tanított ferences rendi szerzetesként. Főként természetkutatással foglalkozott, és Grosseteste fényről szóló tanítását fejlesztette tovább. Bacon a következőket írja Magna Hungaria-ról: „[Nagy Bulgária után] keleti irányban terül el Pascatyr (=Baskíria – B. I.) földje, amely Magna Hungaria (=Nagy Magyarország – B. I.); ebből jöttek ki a hunok, akiket később hugrinak, most pedig hungarinak, vagyis magyaroknak neveznek; ezek maguk köré gyűjtve a bulgárokat és Észak más nemzeteit, megtörték [Nagy] Sándor határzárait – mint Isidorus mondja. És fizették nekik az adót egész Franciaországig; ezért letelepedett azon a földön, amelyet ma Hungarianak, vagyis Magyarországnak neveznek, túl Csehországon s Ausztrián, s a latinoknál ezt a földet most magyar királyságnak hívják.”[12]
Felmerül a kérdés: Rubruk, Beauvais és Bacon a magyaroktól kapta az információkat, vagy fordítva. Ez azért fontos, mert egyes történészek szerint Kézai előtt a magyaroknak nem volt hun tudata, azt Kézai külföldi történeti forrásokra alapította. Ezek a források viszont az említett történészek szerint tévedésben voltak, mert mindenkit, aki keletről jött hunnak néztek. A magyar krónikások célja ugyanezen történészek szerint az uralkodóház és a magyar nemesség részére dicső múlt keresése volt, vagyis idegen tollakkal ékeskedtek.[13]
A felmerülő kérdésekre a választ maga Rubruk adja meg. Ahogy úti jelentésében írja: „Amit a baskírok földjéről mondottam, a domonkos barátoktól tudom, akik a tatárok jövetele előtt utaztak oda….” Mint már említettük, a tatárok bejövetele előtt, Julianus barát járt IV. Béla magyar király megbízásából „Ungaria Maior”-ban, azaz a baskírok földjén. Ezt követően azonnal Rómába ment jelentéstételre. Rubruk tehát tőle szerezhetett tudomást arról, hogy honnan jöttek a hunok és a magyarok, Beauvais és Bacon pedig Rubruktól.[14] A Julianus barát 1236. évi első útjáról készült Riccardus jelentés közli, hogy a keleti magyarokról milyen forrásból tudtak a magyar dominikánus barátok. Julianus ismeretei tehát innen, valamint személyes tapasztalataiból származtak, ezeket adta tovább szerzetestársainak. A külföldi szerzők tehát a magyaroktól szereztek tudomást a hun-magyar kapcsolatról.
"Azt írod, hogy a szól, szór a Napnak is a jellemzője, ez engem nem győzött meg."
Semmi gond, hiszen valóban ez csak egy feltételezés.
Az akkádmātu-hoz viszonyítás szintén az.
Fölmerülhet, hogy Māda, mint a médek országa kapcsolatban van az akkád szóhoz?
Igaz, hogy akkádul Mādāya volt a neve.
Van azért némi áthallás a mater szóhoz is, nem?
Azt nehéz tagadni, hogy régen a népek és az országuk égi eredetűnek számítottak, ha valamit is adtak magukra. Mata, Mada, Magya, Mater szerintem eredendően rokon értelműek.
Ez további kapcsolatokat is vonz, amit nem ártana megvizsgálni egy valóban hozzáértő szakembernek.
Sarmatia Europæa" separated from "Sarmatia Asiatica" by the Tanais (the River Don), based on Greek literary sources, in a map printed in London, ca 1770.
Ugyanez a térség, a Kaukázus északi előtere, a google map alapján. Megjelöltük a három Magyar/Madzsar város helyét: Al Madzsar, Kicsi Madzsar, Ulu Madzsar.
A térség az észak-déli és kelet-nyugati kereskedelmi (és hadi/ utalk találkozópontja.
Ókori és középkori szerzők a szkíta-hun-magyar azonosításról:
Herodotosz (ie. 484 – 425.körül) a szkíták - Cyaxares idejében (ie. 625–585) - a Kaukázuson keresztül, a közel-kelet ellen indított hadjáratáról. A hadjáratra Szent Jeromos is hivatkozik.
I. Könyvéből: 104. ... A scythak azonban nem törtek be ezen a részen, hanem egy föllebbi, sokkal hosszabb, úton kanyarodva, jobbukon lévén Kaukáz hegye. Itt a Medok megütközven a scythákkal és meggyőzetvén a csatában, megfosztattak uralmuktól. A scythák pedig egész Ázsiát foglalták el. [...] 106. A scythák mintegy huszonnyolcz évig uralkodtak Ázsiában ..." /TÉLFY JÁNOS: GÖRÖG FORRÁSOK A SCYTHÁK TÖRTÉNETÉHEZ, Pest, 1863/
Iosephus Flavius (isz. 37 – 100 körül) az alánok 35. évi hadjáratáról „...az alán nép a Tanais-folyó és a Maiótis-tó közt lakó skytha törzs. Ez a nép ebben az időben elhatározta, hogy rablóhadjáratot indít Médiába és még azon túl is; ebben az ügyben tárgyaltak a hyrkaniaiak királyával, mert ez az ura annak a szorosnak, melyen Nagy Sándor király vaskaput csináltatott, hogy el lehessen zárni. Miután a hyrkaniaiak királya megengedte nekik az átvonulást, nagyszámú csapattal megrohanták a gyanútlan médeket, és teljesen kifosztották a népes országot..." /FLAVIUS Bel. Jud. =Josephus Flavius:Azsidó háború. Fordította:RévayJózsef.Bp.1964. /
Szent Jeromos 77. levele, 399., a hunok 395. évi hadjáratáról a Római Birodalom keleti tartományai ellen „Az a hír érkezett, hogy a hunok hordái törtek előre a Maeotistól özönlöttek a jeges Tanais és a durva Massageták között, ahol Nagy Sándor kapuja zárta a vad népeket a Kaukázus mögé és gyorslábú lovaikon nyargalnak ide-oda, megtöltve a világot pánikkal és vérontással. ... Ezekről a hunokról mondja Hérodotosz, hogy Dáriusz méd király idején 20 évig rabságban tartották és az egyiptomiaktól és etiópoktól éves adót szedtek. ...” hagibal.blogspot.hu/2013/04/hun-invazio-kozel-keleten-395-ben.html, letöltve: 2017-01-12/
Herodotosz skythák-ról beszél, akiket Szt. Jeromos a hunokkal azonosít, és a hadjáratra nem Dárius, hanem a méd Cyaxares idejében (ie. 625–585) került sor.
Priszkosz Rhétor, 474 körül „Mikor megkérdeztük, milyen úton jutna el Attila Perzsiába, Romulus azt felelte, hogy a médek országa nincs nagy távolságra Szkítiától, és a hunok számára nem ismeretlen az út. ...Ezek a hunok amint a rómaiaknak mondták, átkeltek egy sivatagos területen, majd egy folyón (Romulus úgy gondolta, hogy a Maeotison), 15 nap alatt átkeltek néhány hegységen és bevonultak Médiába. Miután végigdúlták és pusztították a vidéket, szembetalálkoztak a perzsa hadsereggel, megtöltötték fejük felett az eget nyilakkal, meghátráltak a hirtelen jött veszedelem elől és visszavonultak a hegyeken túlra.” A szöveg kifejezetten nem említi a Kaukázust vagy Nagy Sándor kapuját, de a leírás alapján megállapítható, hogy a Kaukázuson keresztül vezető útról és a hunok 396. évi, Perzsia elleni hadjáratáról van szó. /Horváth Gábor: Hun invázió a közel-keleten 395-ben, hun-invazio-kozel-keleten-395-ben.html, letöltve: 2017-01-12/
Szevillai Szent Izidor (556 – 636) „…A magyarokat azelőtt hunoknak hívták, és utána – királyuk neve után – avaroknak, és ezelőtt ezek a távoli Maeotis és a jeges Tanais (Don) a masszagéták vad népe között éltek. Aztán a fürge lovaikon kitörtek a Kaukázus sziklái közül, ahol Nagy Sándor Kapui visszatartották a vad népeket. A keletet húsz évig tartották rabságban, az egyiptomiaktól és etiópoktól pedig évi adót szedtek...”/A latin Patrologia 82-ik kötet kilencedik könyv második fejezet 66. cikk./
Rubruk (1255): „…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….” /A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona T. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy Gy./
Fejér György (1840) „…Isidorus, Zosimus Comes, Paulus Orosius, Blondus, Carolus Sidonius és mások szerint az a nép, amelyet régebben hunoknak és újabban magyaroknak neveznek, kezdetben ismeretlen nép volt, nevük sem volt, ismeretlenek voltak, akiket egykor (Nagy Sándor) – úgymond – a hegyek mögé zárt, utolérhetetlen vidéken tanyáztak, hirtelen felbőszülve dühödten törtek elő, (…) a gótokat és az alánokat saját lakóhelyükről elűzték, mígnem a lakóitól megfosztott Pannóniát elfoglalták…” / Aborigines et incunabula Magyarorum, ac gentium cognatarum populi Pontici, Pontus. Budae, 1840. 22. (Ism. Athenaeum 1842.)/
Tényeket írtam, és nem feltételezéseket, mint Te. Tény, hogy az akkád šarru királyt jelent, status constructus állapotban šar, az akkád mātu jelentése pedig ’saját ország’. A szarmata név a királyi ország vagy királyi föld lakóját jelentheti, mivel a status constructus állapot egy birtokos szerkezet ebben az esetben, amikor két főnevet kötünk össze. Az orosz cár szó is ebből a šar szóból eredhet!
Amit Te írsz, az inkább feltételezés. Azt írod, hogy a szól, szór a Napnak is a jellemzője, ez engem nem győzött meg.
Egyetértek, s avval egészíteném ki, hogy királyi-mada-k (értsd.: azok a madák, kiknek királya van) értelemben ez őrődött meg a sarmata-sarmada népnévben.
Az akkád šarru (n. ; st. constr. šar, šarri ; pl. šarrū, šarrānū) jelentése király. Az akkád nyelv több, mint két évezredik a Közel-Kelet meghatározó nyelve volt, a szarmaták is átvehették ezt szót az akkádoktól. Továbbá šamû (1) (sky, heaven) magyarul ég, égbolt, menny.
„Láttuk azt is, hogy őseink költői elképzelése szerint — de ami a valóságnak is meglehetősen megfelel — a termékenyítő Nap állandóan szórja az életparányokat, erőny, vagy lélekatomokat a világűrbe s így a Földre is. Amely fölfogással tehát egyezik, hogy a Nap szolim-szarmata neve tehát Szór, Szól is volt, mert szór, szórni igénknek lehetett lágy szól kiejtése is, bár így ennek szól, szólalni, azaz hangadás jelentése is van; a hangadás pedig: erőny, és ugyanúgy aktív valami, mint a szórás. Ezzel egyező még az is, hogy például a görögök Apollon és Orfeos napistenségüket gyönyörűen éneklőnek és gyönyörűen hárfázónak is képzelték és így ábrázolni is szokták volt. Márpedig láttuk azt is, hogy a mezőn gabonamagot vető, azaz szóró magvető ember a termékenyítés és a termékenyítő Nap, Napisten jelképe is volt, valamint láttuk, hogy e magvetést napjainkig is, annak ellenére, hogy ez könnyű munka, mégis kövtkezetesen, hagyományból bár a jelképes értelem tudata nélkül, mindig férfi végezi.”
„Szőlő szavunkat illetőleg, amely egyezik a kisázsiai és kanaáni szolim nemzet e nevével, de r-es kiejtéssel összevethető a Magyarország területén is élt egykori szarmatáéval is. Az ettől délre eső (értsd Tangertől délre) paradicsomi buja növényzetű vidékeken — Movers szerint — egykor szakadatlan láncolatban födték a szőlőtelepek [Movers F.: Die Phönizier.I. kötet. Bonn, 1841 II. köt. l része (Polit. Gesch. u. Staatsverfassung.) Berlin, 1849 II. köt. 2. része (Geschichte der Colonien.) Berlin, 1850 II. köt. 3. része, II. kötet 528 old. (Handel und Schiffahrt.) Berlin, 1856] annyira, hogy — amint mondja — a legkülönbözőbb szőlőfajok elvadult maradványai ma is lépten nyomon fölbukkannak a növényzet között. Ezt tudva, rendkívül érdekesek az e vidéken egymást követett ókori helynevek: Szoloeisz, Szoloencia, Zelitz vagy Azila (Movers II/2 534 és 537. old.) mint amelyek — úgy látszik — mind a magyar szőlő szavunk idegen ajkú elferdítései.”
Szerintem ez is csak megerősíti a szár=király (Nap) állítás helyességét a szarmata elnevezésben.
A "sol" szó egyérteéműen a magyar szór szavunk lágy kiejtésű változata.
A szól, szál, szór, szár, szűr, szúr, szer szavaink azonos gyökűek.
A "sol"=Nap elnevezés is ezen gyökön alapul.
Ez a gyök a sze, (pl.: szét) vagy megfordítása az ösz (pl.: össze).
Arra akartam utalni, hogy egy olyan szerves fejlődésű, az ősnyelvhez közel álló nyelvben, mint amilyen a magyar, egy ilyen, a gyök által mélyen beágyazódott szó nehezen lehet átvétel.
Gyökcsoportok, zárványok más nyelvekben is fennmaradtak, ezért téveszti meg azokat, akik kizárólag átvételekben gondolkodnak.
Habár az angol is, és a latin is egy összegereblyézett nyelv, ha egyes szavaikat gyökcsoportba tudjuk
helyezni, még náluk is felmerül, hogy ezek a szavak ősnyelvi maradványok és nem átvételek.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy ragozó gyöknyelv nem szívesen vesz át szavakat, mert az idegen szavak nem illyeszthetők be a nyelv szerkezetébe.
Amennyiben mégis tömeges átvétel történik, a nyelv gyorsan lepusztul.
Arról nem beszélve, hogy ilyen tömeges átvétel a nyelvet gondozó nép alávettsége esetén fordulhat csakis elő. Ez történik pl. a magyar nyelvvel és ez történt a sumérral is.
"Kiidulhatsz a gyökből is, de a 'mo' gyök megvan az angolban is, lásd motion, move = mozogni, motor, s visszavezethető a latinra is, mint motio = mozdulás, vagy motus = mozgás, mozgalom. Ezekből a példákból is látható, a 'mo' gyökből még nem következik a marha szó, sok minden mozog, ami nem 'mo'-val kezdődik."
Tényleg sok minden mozog, amit nem a "mo" gyökkel fejezünk ki, de a marha az pont nem ilyen szó.
Ha megmagyaráznád, hogy én is megértsem, hogy mit is értettél az idézett részen!
Ugyan is, az én olvasatomban éppen, hogy igazoltad, hogy a "mo" gyökről joggal föltételezhető, hogy a marha szó meghatározó része. Ez a gyök egy igen elterjedt, tehát nagyon régi gyök, ezért nem vezethető vissza egy meghatározott nyelvre, kivéve az ősnyelvet.
"Ha eredeten itt azt érted, hogy ki, kitől vette át a szót és mikor, akkor felesleges és megoldhatatlan rejtvényt állítasz elő."
Ez így igaz, ezért kellene jobban körül nézni, mely nyelvekben fordul elő vagy hasonló egy szó. Kiidulhatsz a gyökből is, de a 'mo' gyök megvan az angolban is, lásd motion, move = mozogni, motor, s visszavezethető a latinra is, mint motio = mozdulás, vagy motus = mozgás, mozgalom. Ezekből a példákból is látható, a 'mo' gyökből még nem következik a marha szó, sok minden mozog, ami nem 'mo'-val kezdődik.
Az akkád példákat azért hoztam, mert itt már felfedezhető a hasonlóság, de kihangsúlyoztam, hogy ezek lehetnek szóátvételek. Mondok egy újabbat, egy sumer szót, ami szintén hasonló.
Hogy az akkád szónál (arhu) miért hiányzik az 'm', és a sumernál miért van a szó elején egy 'a', arra bíztosan lehetne magyarázatot találni, de felesleges, mert ezek csak belemagyarázások lennének. Egy ősi szónak nagyo sok változata lehet, amik évezredek alatt kialakulnak, változnak. Annak végképp nincs értelme, hogy megmondjuk, kitől és honnan eredhet, az csak találgatás.
Ha eredeten itt azt érted, hogy ki, kitől vette át a szót és mikor, akkor felesleges és megoldhatatlan
rejtvényt állítasz elő.
A gyök feltárása a fontos. Ez a történetiségéről is lényeges hírekkel szolgálhat.
Jelen esetben a "mo" mozgást jelentő ősgyökről van szó.
Az "r" hang itt folymatosságot jelez.
A "ha" pedig jellegzetesen magyar névszói végződés.
Minden egyes eleme jól azonosíthatóan, magyarul értelmezhető.
Ha igen erős érvek alapján föltételezzük, hogy a magyar nyelv nagyon közel áll az ősnyelvhez,
akkor mindezeken nem is lehet igazán csodálkozni.
De azon sem, hogy más ősnyelvhez közeli nyelvekben is felbukkan.
Ha átvételi irányt és időszakot akarunk meghatározni, akkor esetleg abból lehetne kiindulni, hogy az adott nyelvben a szó elemi értelmezhetők, avagy sem, vagy talán részlegesen megmagyarázhatók.
Ha megnézed a szóban forgó szótár mar(1), mar(2), mar(3) címszavait, megmutatkozik, hogy ezek nem azonos gyökök.
Az első mögött a jár, gyár, bar-angol van (ez vonatkozik a marha szóra),
a másodiknál a har (meredeken kiemelkedő) gyök változatát ismerhetjük fel benne,
a harmadiknál pedig a rom, romt által felidézett kép az irányadó. Ebben az esetben a mar egyszerű gyökfordítása a rom gyöknek.
A Czuczor-Fogarasi a marha eredetét feltételezi bizonyos párhuzamok alapján.
Tehát nem zárható ki, hogy neked van igazad.
Én egyelőre azonban megmaradok ebben a tekintetben a Czuczor-Fogarasinál, annál is inkább, mert összehasonlíthatatlanul nagyobb tudásra és tapasztalatra támaszkodik, mint amivel én rendelkezem.
Én elsőképpen preferálom a Czu.Fo-t a magyar nyelvvel kapcsolatban, de azért abban is lehetnek hibák - ez nyilvánvaló.
Megmutatkozik ez ennél a címszónál, illetve a levezetésénél:
Odáig tiszta, hogy alapszava-gyökere a mar. Innentől kell elkezdeni gondolkodni: hol fordul elő ez a szó a magyarban esetleg olyan földrajzi névként, ami alapul szolgálhat at értelmezéshez ? Nos: a klf. mar-os elnevezésekben.
Elég csak kettőt venni: Maros, Nagymaros, majd a ló mar-jára, bármely lábasállat mar-magasságára, illetve a Ma(á)r-a-mar-os hegységre gondolni.
Mi köti ezeket össze ? A földrajzi nevek vonatkozásában: a kimart, hirtelen "leszakadó", vagy kiemelkedő part. Az állatok vonatkozásában az elülső - melli - legmagasabb pont.
Miben hasonlít ehhez a mar-ha ? Nos - ha valaki egy képet megnéz(ha nincs fejben) - láthatja, hogy ezen jószág elülrésze - a lelógó bőrlebenyeg (ugye ezt a szót sem kell külön megfejteni ?) révén szinte teljes egészében egy "MAR". Na ettől mar-ha ! szerintem, és nem a járás, meg egyéb vonatkozástól.
A 'mar' igének ehhezi viszonyulása szintén nem lehet ezen a szinten kérdés :))
Máramaros: tessen kissé utánanézni: milyen domborzatú ez a hegység (milyen fokozottan mar-os), milyen kőfajtából áll, s egyből előttünk van a görög-latin - olasz : μάρμαρο - marmor - marmore 'márvány' szó eredete is szerintem !!!!
Tekintve a földrajzi nevek régiségét, ez a bejegyzés símán elfér ebben a témában. szvsz.
Lehet, hogy kielégítő a magyarázat, de magát a marha szó eredetét nem magyarázza meg, mert ahhoz vissza kellene menni az időben, ami lehetetlen.
Talán nem szerncsés akkád példát hoznom, de tudni kell, hogy nemcsak a sumerek telepedtek rá az előttük ott élt, ma ismeretlennek tartott nép(ek)re, hanem az akkádok is. A sumer (ki engi) fölötti rész neve "ki uri" volt, ahol az akkádok telepedtek rá az ott élt őslakosságra. Szerintem ennek az ősnépnek számos szava épült be az akkádba, ezek közül nagyon sok ismerősen, "magyarosan" hangzik. Persze lehet véletlen is a hasonlóság.
Tökéletes és kimerítő magyarázatot ad a Czuczor-Fogarasi:
MARHA
(mar-h-a) fn. tt. marhát. 1) Tulajd. ért. gazdasághoz tartozó mindenféle házi állatok, melyek valamely jövedelmet szolgáltatnak, mint: ökrök, tehenek, lovak, szamarak, juhok, disznók, ludak, réczék, tyúkok stb. A kutyát, macskát nem számítják ide. Szarvas, gyapjas, sörtés, vonó, gulyabeli, vágó, hízó marha. Apró, tollas, szárnyas marha. Sovány, rosz marha. Jó marhának könnyü vevőt találni. (Km.). Kinek esze nincs, nagy marhája sincs. (Km.). Marhákat akolban, mezőn, legelőn tartani. A marhát dögvész ellen óvni. Mint gyűnév jelent baromcsordát, nyájat. A tarlókat járja a marha. Marhát hajtani a vásárra. 2) Minthogy az ősi nomád korszakban a népek fő java barmokban állott, innen, a régiebbek nyelvén, jelent általán jószágot, vagyont, birtokot. Így Verbőczi régi magyar fordításában letett marha, am. res depositae, minden egyébféle marha, am. aliae quaelibet res, ingó marhák, am. res mobiles. "Egy kakas talála egy drága kevet, és monda: Minek találok én ilyen fénes marhát?" Pesti G. meséi. Pázmánnál: egyházi marha, bona ecclesiastica. Ilyenek továbbá: ezüst marha, kalmár marha, jegymarha stb., valamennyien a régieknél. Arany J. ,Buda halála' czimü költeményében, mint, egy a régiséget utánozva szintén használja ez értelemben: "Mint a hajós (mondják), ha támad a vihar, Engeszteli önként becses marháival." Innen van, hogy ma is némely tájakon megfordítva a marhát jószág-nak nevezik. A jószágnak nincs legelője, nincsen ára. Döglik a jószág. Hasonló hang- és értelemviszonyban állanak a latin pecus, peculium, pecunia. A régi német nyelvben is a Vieh nem csak barmot, hanem kincset is jelentett, l. Adelung. 3) Aljas nyelven, megvetőleg mondják durva indulatu, vagy buta, ostoba, vagy idomtalan nagy testű emberről. Nagy marha vagy. Nagy marha ember. Mi elemzését illeti, gyöke mar, melyből a képzővel lett mara s h közbevetve marha. Így alakultak porha v. purha, turha, börhe, csürhe stb. Értelemre és hangra megegyezik ezen gyökkel a barom gyöke bar, miért apró marha és baromfi egyet jelentenek. Legvalószinübb, hogy mindegyikben alapfogalom a mozgás, járás, mint egyik lényeges különböztető jegye az állatnak általán véve, s a mar, mint mozgást jelentő gyök megvan a marúl igében, mely am. menűl, ficzamik, pl. kimarúlt a karja; a bar pedig szintén rokon értelemmel járást jelent a barangol, baracskál, barlag (ballag) igékben. A bar gyökhöz rokon a latin brutum, s mozgásra vonatkozik a jumentum, azaz iumentum, az eo igétől, mint a jugum, magyarul járom a mozgást jelentő jár igétől. ,Marha' Dankovszky szerént megvan az illir nyelvben is.
Látható, hogy más nyelvek az alap értelemből csak kis részt hasznosítottak, vagy azt sem.
"Harangozó Imre régész több érdekes korongra bukkant Újkígyós határában. Ezt a fajta szürke kerámiát az I-VI. században, a Kárpát-medencében élő szarmaták használták. A szarmata kerámia jellegzetes, más régészeti korszakkal nem összekeverhető. A korongon látható rovásjelek teszik különösen érdekessé a leletet."
A korongon egyetlen rovásjel látható a Nikolsburgi ABC Jakubovich Emil által EMP-nek nevezett bogárjele, amiről úgy vélik, hogy nemzetségjegyként vagy mesterjegyként szolgálhatott.
2012. június 14-én, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének Magyar őstörténeti témacsoportja, az általuk „székely írás”-nak nevezett magyar rovásírásról. Az akadémiai tanácskozás, ha számos belső ellentmondást nem is tudott föloldani, mégis fontos előrelépést jelenthet. Megállapították és kimondták, hogy a székely írás nemzeti örökségünk szerves része, azzal mai ismereteink szerint kizárólag magyarszövegeket jegyeztek le.
Harangozó Imre régész több érdekes korongra bukkant Újkígyós határában. Ezt a fajta szürke kerámiát az I-VI. században, a Kárpát-medencében élő szarmaták használták. A szarmata kerámia jellegzetes, más régészeti korszakkal nem összekeverhető. A korongon látható rovásjelek teszik különösen érdekessé a leletet. Igaz, a szarmaták – mint önálló népcsoport - eltűntek a történelem süllyesztőjében, viszont génjeikben ma is köztünk élnek. Ugyanis, a szarmatákat két olyan nép követte, amely használta ugyanazt a típusú rovásírást. Az avarok és a magyarok.
Friedrich Klára:
"A Kr. e. 5. évezred második feléből származó, tehát nagyjából 6800 éves tárgy írásjeleket hordoz. A jelek nem díszítések, mivel nem szabályosan ismétlődnek, továbbá alakilag mindegyik egyeztethető a napjainkban is használatos magyar rovásírással és számrovással.
A külföldi szerzők által Danube Script-nek vagy Old European Writing-nak nevezett jelformák kutatásaim szerint a Kárpát-medencéből terjedtek szét az eurázsiai térségben. Ez pedig magával hozza azt a következtetést, hogy a magyarság rovásíró elődei már a Krisztus utáni 896 előtt jóval a Kárpát-medencében éltek. Hiszen, ahogyan magyar Adorján írta: "Minden műveltség ott marad fenn legtovább, ahol keletkezett."
A Tanulmány megjelent a Honlevél újság 2010 szeptemberi számában és a Magyarságtudományi Füzetek 7. számában, melynek címe: Magyar írás (2010)
Torma Zsófiánál is olvashatunk a Hunyad megyében található helységről.( Sarmizegetusa) Hivatalosan azt tartják róla, hogy itt állt a dák főváros. Régésznőnk egy adata szerint azonban ez a településnév a szarmatákra utal. Sarmise-getu-sa, azaz szarmaták helye, vagy vára. Alátámasztja ezt, hogy magyar neve Várhely.
Bíborban született Konstantin is azt írja, hogy a magyarok/kabarok két nyelven beszélnek, de értik egymást nyelvét. És mi van ha, ez a nyelv a szkita volt?
Igen lehet benne valami, mert Varga Csaba is azt írta:
Megállapítása szerint a kőkori írásmutatványokon nagyjából ugyanaz a 30 - 35 jelforma ismétlődik, mint a latinos jelsorrendű modernebb ábécékben. Mivel nem hihető, hogy mindegyik valaha használt jel fennmaradt a töredékeken, ezért azt kell feltenni, hogy a kőkori jelsor néhány jellel többet is tartalmazhatott. Sokkal többet azonban nem, mert akkor nagyobb lenne a jelformák szórása s nem lenne ennyi példa a jelek ismétlődésére. A szerző a jelformák alapján leszögezi, hogy e kőkori jelkészlet gyakorlatilag azonos a székely-magyar rovásírás ma is használt jelkészletével. Arra következtet, hogy a jelölt nyelv a magyar nyelv őse is lehetett. Nyílván ezért vagyunk képesek az anasazi jelmontázs megértésére, sőt elolvasására is.
2. ábra. Az Éden térképe A jelmontázs elemei
Az anasazi edény jelmontázsának szerkezete egy körbe zárt kereszt. A jelmontázs negyedeiben kisebb ligatúrák ismétlődnek, amelyek folyót ábrázoló kacskaringóból és élükre állított hegyekből állnak. Ez a három jel (a körbe zárt kereszt, a kacskaringó és a hegyek rajza) a székely rovásírás "f", "j" és "m" betűjével rokonítható. Miért vesszük az anasazi jelek párhuzamát a székely írásból, amikor például a latin írásban is hasonló a "j" és az "m"? Nos, azért, mert a latin írásban nincs körbe zárt kereszt alakú jel, tehát a formai párhuzamok száma kisebb. De az a két latin betű is kihullik a rostán, amelyik - formáját tekintve - hasonló két anasazi jelhez. A latin nyelv ugyanis nem segít bennünket az akrofónia folyamatának rekonstruálásakor. A "j" hang például megtalálható a magyar jó "folyó" szó kezdőhangjaként, de nincs meg a latin fluvius "folyó" szó elején. S ugyanez a helyzet az "m" esetében is: megtalálható a magyar magas szó kezdőhangjaként, de hiányzik a latin altus "magas" szó elejéről. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a kérdéses három betűt nem a latinok találták fel - ahogy ezt eddig is tudtuk. Másrészt azt jelenti - s ez már meglepő - hogy a jeleket a magyar nyelv ősét beszélő nép alkothatta meg.
