Ezzel a témával kapcsolatban azért szeretnék a cserépkályha, kandalló topikon kívül társalogni, mert szeretném, ha minél többen csatlakoznának a tömegkályát ismerő, építő vagy építeni szándékozók egyenlőre nem túl népes magyarországi táborához. Idén (2007) tavasszal szeretnék egy tömegkályhát építeni, és ezúton várom azok jelentkezését, akik szeretnének az akcióban tapasztalatszerzés céljából részt venni. Mi 3 éve építettünk egyet, és 3 év tapasztalata alapozta meg lelkesedést és elszántságot, hogy a témát alaposabban megismerjem. Röviden összegzésképp itt van néhány dolog, ami a fórumon erről elhangzott:
A tömegkályha általában minimum 3,5-4 tonna, de a tömeg és a tüzifafaigény nincs összfüggésben. Egy hatalmas szivacshoz lehetne hasonlítani, amit feltöltünk vízzel, majd a víz SZÉP LASSAN kicsöpög. Ha túl sok vizet akarunk beletölteni, a felesleges víz egyszerűen átfolyik. (Érts itt: kimegy a kéményen a meleg; ennél a kályhánál alkalmanként 15 kg fa feletti mennyiségnél ez biztosan bekövetkezik.) Az ezen felül egyszerre elégetett fa POCSÉKOLÁS. És nagyon fontos: maximum napi két begyújtás, farkasordító tél esetén is.
A hőtárolás, és az, hogy a hő milyen hatékony égésből származik, két külön dolog, a finn tömegkályha pedig egyszerűen igyekszik mindkettőben a maximumot nyújtani.
Leginkább ezért a legjobb fatüzelésű fűtőeszköz mindenhol, égövtől függetlenül, ahol lehet néhány fagyos hónappal számolni.Ennek a kályhának az egyik legfontosabb tulajdonsága a takarékosság.
Bár finnországban sok fa van, igyekeznek felelősségteljesen gazdálkodni vele,
és annyit használni, amennyit ültetnek. Kb 2-300 fokkal magasabb hőmérsékleten történik az égés, mint pl. egy cserépkályhában, ráadásul az égéstér felső harmadába merőlegesen bevezetett másodlagos levegő még tisztábbá teszi a folyamatot, így teljesíti a vonatkozó elég szigorú uniós emissziós határétékeket is. Száraz fa használata esetén az eltömődés kizárt
Itt egy autentikus vázlat:
www.mainewoodheat.com/downloads/AlbieCore.pd
további linkek:
www.diymasonryheater.blogspot.com/
http://www.ecoarc.no/fireplaceproject.htm
http://www.bugsoft.com/craigh/house/HeilmanHouse.pdf
http://www.tempcast.com/gallery/gallery16.html
üdv: V11
Nem hiszem, hogy félreértetted volna. Csak én nem tudom, hogy mire szolgál egy zárt konvekciós járat. Ennek a lényege, hogy ha kinyitom akkor konvekciós kályhaként működik, ha lezárom, akkor tömegkályhaként. A tiednél mi a szerepe? Ja és kezdő vagyok, sajnos nem tudom mi a dán kályha (bár lehet, hogy ebből a szempontból az lényegtelen).
Köszi! Pont ilyen "hogyan viselkedhet" hozzászólást vártam. Teljesen igazad van, szerintem is lehet, hogy rosszabban tartaná a hőt, csak egyszerűsítve írtam le.
1. Úgy kéne, hogy a samott a fémen belül van. Tán a kandallóbatéteknél is így van.
2. De lehet, hogy erre se volna szükség, lehet talán kivül is. A fém jó hővezető, gyorsan átadná a samottnak, és majdnem ott vagyunk mint a hagyományos tömegkályhánál. Hangsúlyozom ezt csak gondolom.
Viszont az előállítás az tényleg bajos. Nem nagyon tudom hogy is néz ki egy tömegkályha belülről, de ha jól sejtem itt nincsenek olyan kacifántos füstjáratok mint egy cserépkályhában. Ez egyszerűsíti a dolgot. Úgy képzelem, hogy ez a betét kb. olyan lenne, mint egy bazi nagy kályha. Esetleg lehetne moduláris: külön a tűztér, külön a másodlagos tűztér, stb. Helyben összeállítani (ezt még nem tudom hogyan: heggesztés, csavar talán) és körberakni.
Pontosan miből lenne? Naeztnemtudom.Ehhezkénevalamiokosember.:)
Készülő munkámhoz régóta kutatok, mind az ellenáramú, mind a harang rendszerű tömegkályhák szerkezeti egységeinek méretét meghatározó számítási eljárás után. Egyrészt Kuznyecov és Csernov, másrészt Helbro, Senf és Vackor 11 uraktól rengeteg értékes információt kaptam, de a járatos kályhákra vonatkozó számításhoz hasonlót nem sikerült megismernem. Sajnos itt a fórumon sem találtam ilyet, de felbátorított, hogy az utóbbi időben többen utaltak számításra.
Már az is nagy segítség lenne, ha valaki jelezné ezzel kapcsolatos ismereteit, még akkor is, ha konkrét tudását nem kívánja másokkal megosztani, feltételezem, hogy valódi szakemberek nem blöffölnek.
Ezen a vas túztéren és is gondolkodtam Így néz ki egy modern kandallóbetét: majdnem ua. mint a dán kályha. Csakhát a tömeg az hiányzik nagyon. Az lenne az ideális, ha lenne egy vas univerzális betét ami működhetne kandalló és müködhetne tömegkályha üzemmódban!!!! De jó volna!
Igazából nem jobb, hanem rontana a fém tűztérbetét a dolgon.
Eleve milyen? Öntvény=>ilyet nem lehet kapni, csak kandalló betétet. Acél?? Annak speckónak kis széntartalmúnak kéne lenni, meg brutál vastagnak. Ezt megmunkálni sem lenne egyszerű (vagy a lakásban?, vagy máshol, de ki mozgatja?).
De ezen túl, az igazi probléma abban áll, hogy elvesztené a tűztér a hatékonyságát. A tömegkályha tűztere 12,5 cm samott. Ennek hőtárolása miatt a következő begyújtásnál is a meleg mag miatt magas a tűztér hőmérséklete, és tiszta az égés. Gyakorlatilag ezt 'csapná agyon' egy fém tűztér. A 12,5 cm-es samottfalat nem kell félteni, sem belűlről, sem kívülről bélelni: jóval hosszabb ideig bírja egy ilyen fém-koprudukcióál :-)), de egy hagyományos vékonyabb cserépkályha falánál, pedig az is kibír kíméletes tüzelés mellett 10 évnél többet.
A samott-tégla találkozásnál nem nyílik szét, ha be vannak tartva az építési technológiák.
No, hát boccs, hogy ilyen "gyorskezű" vagyok, de nem sok időm akadt. Még mindig a fém betét. Úgy tűnik nem sokan látnak benne fantáziát, mert nem özönlöttek a hozzászólások. : ) De jó lenne, ha válaszolnál (válaszolnátok) néhány dologra:
1. A tömegkályhát is át kell rakni néha (gondolom), de így talán sokkal hosszabb életű lenne (gondolom).
2. A tégla, meg a samott az illesztéseknél elnyílhat? Mi van ha valaki kicsit drasztikusabban rakja meg a cuccot? (Nem mindig vagyok itthon, bár én is bénázhatok) Ilyen esetben egy ilyen megoldású kályha jobban viselné ezt
3. Így egy zárható konvekciós nyílással (a fém tűztér mellett, a tégla mögött) megoldható, hogy felfűtéskor rögtön fűtse a környezetét (bár lehet, hogy a nagyméretű ajtón is jön elég, nem tudom)
4. Ez már más. Most vettem 78 q fát. Ha felhasgatom, kiszárad eléggé őszig? Nincs még tömegkályhám, de remélem addigra lesz.
Na és még lesz kérdésem, de majd később. Addig is köszi mindenkinek.
Igazából sokszor nem azért válaszolok a 'megmondóembereknek', mert SZEMÉLYEMBEN megszólítottak. Az igazság, a tömegkályha iránti tárgyilagosság mondatja velem, hiszen ez a stílus, 'szint' igazán távol áll tőlem!
Eddig azt hittem, hogy rosszindulatú ... vagy aki szívózik velünk.
Most lehullt a lepel: csak egy nagyszájú, hőbörgő vagy, szaktudásod=>2 alá.
1.
A biotűzteret/szekunder levegő bevezetést nem Csernov találta ki, ő csak tanúlta Kuztnyecov-tól. De nem csak Kuznyecov, hanem Heiiki is készített örvény tűzteret, csak más módon.
Egyébként Csernov készít hagyományos tűzteret is, és hagyonányos-t is. Ez alapján nem nevezhetjük el a bio tűzteret Csernov-félének.
Legfeljebb az aki internet-ről, fotókról próbál 'koppintani'. Fogalmad sincs a tömegkályha építés alapvető szakmai fogásairól, csak a fotók alapján kesze-kusza gondolataid kéred számon hozzáértőkön.
2.
SÜTŐ.
Nem, ez nem nehéz feladat, csak annak, aki nem tudja hogyan kell csinálni.
Van fehér sütő, és fekete sütő. Melyik is???
3.
Dán rendszerű kontra... NINCS!!!
Van harang rendszerű, és van kontra-flow rendszerű.
A Skandinávok (dánok-finnek) egyaránt a kontra-flow rendszerre építik. CSERNOV PEDIG NEM!!! Ő HARANG RENDSZERRE épít!!!
4.
"A fűthető miért nem értelmezhető? /azt tudom, hogy te miért nem tudod/
Ha begyújtok a kályhába akkor fűtött, ha meg nyár van, akkor nem fűtött."
Ez komolyan vicc!Az előzőeket talán megmagyarázhatod, de ezt???
Akkor a kályha is fűtött, (télen); meg nem fűtött nyáron. DE! Fűtetlen télen is, ha a tulaj-nak nincs fája, és nem fűt be:-))
Ez teljesen hülyeség!
Amíg a tömekályhára egyszer azt írod, hogy KICSI, és nagy lakást, tagolt teret nem fűt be; másrészt (1827) azt hogy túlméretes egy kis helyiségbe.Szóval addig, csak azt gondoltam, hogy TE is egy 'business'-t féltő ...-vagy. De az ilyen szakmai analfabétizmussal csak magadról álítasz ki bizonyítványt. Ebből derül ki, hogy nem is értesz hozzá.
Szóval lejárattad magad.
Én a magam részéről befejeztem veled, mert sarat dobálni nem fogok, Veled meg korrekt szakmai vitát nem lehet:-((
rég jártam erre, akkor még turóczy néven. Aki tudja, tudja, aki nem nem. Nem ez a lényeg. Újra átvettem az összes leckét, felidéztem a Péter és dpekkel történt beszélgetéseimet. S mivel menet közben mind a számom, mind a címem megváltozott, na meg elveszett sok sok adatom, így szeretném kérni Pétert, és dpek-et hogy küldje el címmere a számát mert szeretném majd a nagy nekiugrás előtt - alatt - után kifaggatni Őket. A másodlagos levegő bevezetőre pedig azóta is vigyázom (mit nekem 6 költözés az elmúlt pár évben), mert tudtam, hogy be fog épülni egyszer :o))
Sancibácsinak. Engedd meg, vagy engedje meg a javaslatomat - annak ellenére, hogy nem kérte, s ilyet nem is illik, de nem tudok elmenni mellette - ergo nekem is bajom van ezzel még az életben.. :o)
Szóval, ne üljön annyit a gép előtt, de ha teszi is, akkor ne akarjon minden megszólításra reagálni. Mert az ember csak olyan infót tud befogadni, amilyen szinten az illető áll. Nagyon sokszor, sokkal magasabban vagy a tudásoddal, mint azt más gondolja, s mivel nem érett rá az adott megmondó ember, sosem fogtok tudni egy nyelvet beszélni. S Lehet egy egy hallgatással, ha meg is szólítanak, többet érsz el, minthogy több napos oda vissza én megmondom, s megmagyarázom akkor is amit félreértett a megmondóember. MIért? - tényleg falra hányt borsó.. Mert nem beszéltek egy nyelvet! A kő nem lesz gyémánt... csiszolgathatja azt bárki atya fia... S azt az időt amit erre pazarolsz eltöltheted sokkal tartalmasabban is. Szóval nem éri meg.
Szép napot mindnekinek. Üdv a megmondóembereknek is, amivé most váltam, mert én is jól megmondtam Sancibának. :o)
Alex-Csernov féle tűztér=> mindenki, aki látott már Csernov által épített kályhát pontosan tudja Ő hogyan építi. A Másodlagos égési levegő-bevezetést Ő speciálisan oldja meg. /a legjobb módon/
Sütő=> ezt megérteni tényleg nehéz feladat.
Dán rendszerű kontraflow=> A dán rendszert ismered? A kontraflow, meg ellenáramút jelent.
A fűthető miért nem értelmezhető? /azt tudom, hogy te miért nem tudod/
Ha begyújtok a kályhába akkor fűtött, ha meg nyár van, akkor nem fűtött.
Mivel a mester nem válaszol megpróbálom én elmagyarázni, bár ez csak a magyar nyelvben (net fordítás) értelmezhetőek:
-Alex-Csernov féle tűztér=>ilyen nincs= bio, vagy örvény tűztér.
--sütő=>fekete sütő
-Dán rendszerű kontraflow=>ilyen sincs.
-ez szerintem:
-nem harang, hanem ellenáramú kályhát jelenthet
-szimpla nem dupla finn külső fallal.
- +fűthető padka
Hát ez végképp nem értelmezhető!
Van fűtött, vagy fűtetlen padka.
Valóban a "net-es félrefordítás"-ok jutnak erről eszembe.
Az embernek előbb az alapokat kellene lerakni, erre lehetne a net-ről tovább építkezni, 'továbbképzés'; de ha az alapok hiányzanak, csak magyar nyelvre fordított zagyvaság lessz az eredmény.
"Elárulom azt is, hogy nálam a befejezéséhez közeledik a "tömegkálya" projekt. Alex Chernov- féle tűztér+sütő. Dán renszerű Contra-Flow+fűthető padka."