Keresés

Részletes keresés

Weijlende Creative Commons License 2023.10.11 0 0 518

Sziasztok!

Látom, még aktív a topic. Én is leírnám a tapasztalataimat. Két törpenyuszi, négy tengerimalac és egy macska gazdája vagyok, hivatásos mazochista.

Előbb a malacok lettek, azokkal egy ideig az állatorvosi egyetemre jártunk, mert közel volt és minőségi ellátást kaptunk olcsón. Aki járt az egzotikus tanszékre, az tudja ki dolgozik ott, nem nevezem meg. Ez az orvos rendel az egyetemen és másik két rendelőben is dolgozik, mellette tanít. Nem tudom, hogy mikor alszik. Amikor egyre több helyen láttam a nevét, kezdtem aggódni, hogy a sok munka a minőség rovására fog menni, ami sajnos az utóbbi hónapokban be is következett, szerencsére nem nekem kellett megtapasztalnom, de akkor eldőlt, hogy a malacok nem mehetnek többé hozzá. Közben lett nyuszink is, akit az első oltás ügyében akartunk odavinni, de telefonon és e-mailen se lehetett őket elérni, ezért az ExoPethez kezdtük el hordani a kisállatokat. Igaz, hogy kb. kétszer annyit fizetünk, de ha felhívom őket, felveszik a telefont és mondanak valamit, hogy mikor menjünk, ha nem tudnak fogadni, javasolnak alternatívákat, hogy hova meddig tudok menni az állattal. Kb. egy éve lett egy macskánk is, aki herpesz hordozó és a hozzánk kerülése megviselte, beteg lett, bújkált, nem evett, nem ivott. Csak este sikerült befogni 2 napi kergetőzés után és őt akkor a Lehel útra sikerült vinni ügyeletre. Ott mentették meg az életét a következő hetekben a gyógyszerekkel és az infúziókkal, nyilván nem volt olcsó mulatság, de mindent megtettek, bármelyik orvos is dolgozott, lelkiismeretes volt. Később ott is ivartalanították.

A nyuszikkal az ExoPetbe és a ChiruVetbe járunk (ha az ExoPet nem tud fogadni és sürgősen orvos kell).

Az ExoPet egy kicsit érdekesen működik, mert az általános vizsgálatok vizsgálószobában történnek, de ha valami kezelés kell, akkor rögtön hátraviszik, aztán később visszahozzák, ez nekem eleinte furcsa volt, pláne, hogy erről nem kommunikáltak előre.

Szóval úgy érzem, hogy én erre az életre elfelejtem az egyetemet. Valószínűleg alul van fizetve az ottani egzotikus orvos, ezért kell több helyen dolgoznia, de az állataim életével ne játszadozzon akkor se.

Így, hogy sehol nincs fix orvosunk, azt érzem, hogy ellenőrizni tudják egymás munkáját a kórlapokon keresztül és több szem látja az állatokat, talán így többet is látnak. Egy kórtörténetet pedig én is el tudok mondani, nem esik nehezemre. Tehát rágcsálókkal, nyúlalkatúakkal az ExoPetbe járunk, macskával a Lehel útra.

Leileve Creative Commons License 2023.10.03 0 0 517

 Szia,

 

Hozzám most jutott el az írásod és rettenetesen sajnálom a Cicádat.

 

Bár nekem nem volt ennyire szörnyű tapasztalatom de én is átlátom mi folyik valójában az 

állatgyógyászatban.

Sajnos 80% arányban csakis a pénzlehúzásról szól, nagyon kevés az elhivatott, jó szakember.

 

 

 

 

Előzmény: pussyfoot (491)
ForensicRADIOLOGY Creative Commons License 2023.07.12 0 0 516

Üdvözlet kutya bánás!

 

Szeretnék veled beszélni,kérlek keress meg.

samy760810@gmail.com

Köszönöm!

Előzmény: kutya bánás (514)
nvem Creative Commons License 2023.03.23 0 0 515

Sziasztok,

 

Segítségeteket szeretném kérni. megműtötték a kiskutyámat, akinek műtét közben leállt a szive, nem tájékoztattak órákig szenvedhetett stb. nem szeretném részltezezni

Írtam egy értékelést beleírtam az állatorvos nevét.  Ma keptem tűlük egy levelet, hogy feljelentenek rágalmazásért ha nem szedem le haladéktalanul a posztot. Ezt megtehetik szerintetek ? Nem tudom elérni az ügyvédement, csak jövőhét elején lesz elérhető.

 

kutya bánás Creative Commons License 2023.02.09 0 0 514

Humán orvosként borzasztóan felháborított,hogy a Primavetnél a gyors lerázás,pénzbeszedés történik,tüneti injectiók,infuziók- branül ki,be..-felért egy állatkinzással) mellett hogy fogyott le 9 kg-ról 7,4 re a kutyánk 1 hónap alatt. Felesleges vizsgáltok (negatív) ismétlése mellett.A bánásmód borzalmas...Hírdetik,hogy van endoscopia,MR,de akkor miért nem használják? Ha a labor, Uh nem mutat semmit, a kutya továbbra is hány-talán tovább kellett volna lépni!Most más orvosnál és a Klinikán intézzük ezt. Emellett még ki is osztják a kétségbeesett gazdát.Fél millio mellett nincs diagnózis!!!Röhej! Az ilyen ne vállaljon ilyen munkát,foglalkozzon tárgyakkal!

Remélem,ugyanezt fogja kapni a humán kollégáktól ő is.

kutya bánás Creative Commons License 2023.02.09 0 0 513

A PrimaVet Állatorvosi rendelőt ,aki szereti háziállatát kerülje el.1 hónap hányással több labor,hasi Uh készült ( 1 volt indokolt) a kutyát nem küldték endoscopiára,csak tüneti gyógyszereket kapott heteken át. Lefogyott,diagnózis nincs.Időveszteség,pénzkidobás.Végre lesz tükrözés és talán diagnózis,ha még a kutya megéli más helyen.

Franzstadter99 Creative Commons License 2022.07.09 0 0 511

Barátaim! 16 éves drága cicám félrediadnosztizálása csak a kezdet volt. Alapvető vizsgálatok nélküli diagnózis, alkalmankénti 40-50 ezres számla. A durva az volt, hogy nyilván érzékelték, nekem csak kis barátom élete számít. A rák mindenféle latin elnevezése, ez volt az osztályrészem. Cicámé: gerincvelő citológia, vérkenet, nyirokcsomó műtét.... A számla nem lényeg, bár nem vagyok milliomos. Az Ahok-ban közölték, csak ők menthetik meg. Soha egy orvos nem hívott vissza. Ha bármelyiket kerestem, a smasszer hölgy anyámba elküldött: itt műtenek. Alkalmanként 60-70 ezret fizettem, a lelet értelmezésééert 2 hetet vártam, könyörögnö kellett. Kis cicám meghalt. Halál oka: hasnyálmirigy gyulladás.................

Előzmény: pussyfoot (491)
kov-i Creative Commons License 2022.04.15 0 0 510

Szia. Köszönöm szépen, azóta már voltunk is. Én ennyire cuki dokival még soha nem találkoztam.

Előzmény: bodzamango (509)
bodzamango Creative Commons License 2022.03.30 0 1 509

Csak hozzá menj senki máshoz, vizslámat 1/2 évesen operálta tökéletes a szeme.

Előzmény: kov-i (508)
kov-i Creative Commons License 2022.03.17 0 1 508

Sziasztok. Dr Dobos András szemorvosról esetleg valakinek valamilyen véleménye? Köszi.

Claranyus Creative Commons License 2021.12.06 0 0 507

23.kerület Árvíz utcai állatorvos Dr.J.I.

20 évvel ezelőtt spánieleket tenyésztettem. Úgy csonkolt farkat, hogy 2-3 kutyának mindig vérzett napokig a helye. Aztán volt egy császárunk is, ami után méhgyulladást kapott a kutya, és ki kellett pakolni. Akkor orvost váltottunk.

Mostanában ...visszatértünk, csak oltások miatt.

/meg olcsóbban olt, mint más/

De nálunk is lett súlyosabb baj. Sérve lett anyukám kutyájának. Emlő daganatnak mondta, és hogy volt benne még egy hátul, azt is kiszedte. Az pici kora óta ott volt neki. Pár hónappal később tüzeléskor  kifordult a ...ja a kutyának. VALAMIT SZÉTVÁGOTT neki. Hívogattuk, nem vette fel, halogatta, mellébeszélt. Majd koholt bunkó módon egy összeveszést és közölte, hogy nem kiváncsi ránk. 

Arra nem képes, hogy egyenesen megmondja, hogy NEM KÉPES műtéteket végezni!

Akinek komolyabb baja van a kutyájának NE IS PRÓBÁLKOZZON! De oltani meg mindenki tud, arra meg minek. Többen azt terjesztik, hogy mennyire az állatokért van, de nem igaz! Rendelési időn kívül elérhetetlen, és beteg kutyával is várhatsz 1,5 - 2 órát mire bejutsz. És ráadásul félrekezeli a kutyát.

 

Törölt nick Creative Commons License 2021.09.19 0 0 506

Sziasztok!

Ha valakinek a kedvencét elaltatták,vagy el akarták altatni végtagbénulás miatt a VERESVET állatklinikán,akkor nagyon szépen kérem,hogy vegye fel velem a kapcsolatot!Később le fogom írni a történetünket(ami egyébként horror),de előbb elindítom a hivatalos eljárásokat.Segítségemre lenne,ha más pórul járt gazdikkal összefogva tudnánk leszámolni ezzel a hentes brigáddal.

Minden segítségért előre is hálás köszönet!

 

 

Roli00000 Creative Commons License 2021.09.10 0 0 505

Sziasztok.

Dr Hevesi Zsolt kevermesi állatorvost sem ajánlom senkinek. Minősíthetetlen stílusban beszélt a feleségemmel aki aggódik a cicájáért mert nem akar enni a tegnapi lázcsillapítós stb kezelés után sem azt mondta várja ki vele a hétfőt (péntek van). Hát remélem ő is kivárja a hétfőt úgy hogy addig nem eszik. De ne is igyon. Minek megy az ilyen állatorvosnak?

bebap Creative Commons License 2021.09.09 0 0 504

Sajnos mi is belefutottunk Dr. Gyuricza Ákosba. Olvastam a cifrábbnál cifrább történeteket, sajnos már későn. Többet a kutyám közelében nem akarom látni, se őt, se az asszisztensnőjét, utóbbi extrán kitett magáért. A részletekbe nem bocsátkoznék, mert az esély nekik is jár, hogy pozitívan fejlődjenek emberileg, és ha szükségesnek ítélik, szakmát váltsanak, vagy felkeressenek egy pszichológust, bármelyik is a megoldás, sok sikert kívánok az úthoz ami előttük áll. 

pussyfoot Creative Commons License 2021.05.09 0 0 502

Egyértelmű, hogy a Lehel téri rendelő az egyik legrosszabb.

Senki se vigye oda. 

hokri0031 Creative Commons License 2021.04.22 0 0 501

Végső kétségbeesésemben írom le azt, amit. Van egy 8 hónapos ragdoll cicánk. 3 hete betegeskedik. Azonnal hívtunk hozzá orvost, aki húsvét hétfőn ellátta. Ezzel még nem is lenne baj. Pár napig rendben volt, majd szombaton ismét rosszabbodott az állapota. Telefon elő, orvos újra ki. Természetesen mind a húsvét, mind a hétvégi szolgáltatás felárral működött. A cica állapota nem javult. Találtunk egy olyan orvost, aki el tudott jönni, megnézni. A doktornő nagyon rendes volt, ellátott tanácsokkal, gyógyszerrel. Ő is és mi is reménykedtünk benne, hogy nincs komoly baj a cicának. Pár nap elteltével azonban a helyzet változatlan maradt. Ekkor újra felhívtuk az orvost, aki azonnal ki is jött. Kérte, hogy végeztessünk röntgent és hasi ultrahangot a cicán, ergo keressünk fel egy állatkórházat. Ezt azonnal meg is tettük. Telefon elő, időpont egyeztetés céljából. Direkt a lelkemre kötötték, hogy most kedden menjek, mert akkor rendel az az orvos, aki igen tapasztalt a hasi ultrahang elvégzésében, a lelet kiértékelésében. Nem elég, hogy a recepcióra érve kistányérnyi szemekkel fogadott a hölgy, de - annak ellenére, hogy időpontunk volt, megbeszélve milyen vizsgálatot kérünk - ezt újra megkérdezte. Szépen helyet foglaltunk, hogy nah, végre megtörténik, aminek meg kell. Hát egy nagy frászt. Nemhogy ultrahangot, röntgent nem csináltak, hanem egy, a kórházban lévő doktornő elkezdte sorolni milyen vizsgálatokat végez, infúziót ad a cicának, elküldi speciális laborvizsgálatra a vérét, stb. Mindez kemény tízezer forintokért, holott mi tényleg csak ultrahang és röntgen miatt mentünk. Másnapra - mivel a cica mancsába kanült ültettek - újra el kellett menjünk, újabb adag infúzióra és kontrollra. Természetesen nem az előző napi orvos, hanem egy tök idegen várt a váróban. A szerencsétlen állat megkapta az infúziót, miközben végig az ölemben tartottam. Ezután jött a kontroll. Új orvos, új diagnózis, új vizsgálatok. Most azt találták ki, hogy OK a röntgen, de a hasát és nem a mellkasát nézték, pedig már előző nap is azt kértem, mert a kedves állatorvos hölgy, aki nálunk járt, direkte ezt kérte. De megint nem kaptuk meg. Jöttek azzal, hogy a cica bélgázos, ergo adjunk be neki kontraszt anyagot és vigyük ma vissza.... Szerencsétlen állat, ha meglátja a fecskendőt - bármilyen rosszul is van - menekül... Hab a tortán, hogy miután végeztünk az állatorvosnál és hazavittem a cicát, a hordozóból kiengedve összecsinálta magát. Már a rendelőben jeleztem, hogy nem stimmel valami a cicával. Furcsák a szemei. Megnyugtattak, hogy ha nem érzi jól magát, a harmadik szemhéja néha előrébb jön. Közöltem a dokival, hogy nyálzik is veszettül. Patakokban ömlött a nyála, miután visszahozták a röntgenről. A válasz: a stressz miatt van... Nem forszíroztam, ő az orvos... Hazaérve, nem elég, hogy az állat összepiszkította magát, de dülöngélt, mint aki részeg. Nyüsszögött, nyögött egész hajnalig. Felhívtam az állatkórházat, hogy most tulajdonképpen, ha volt a cicának széklete minek sanyargassam reggel a kontraszt anyag beadásával, hiszen kakkantott, nagy baj nem lehet. Közel 8 perc várakoztatás után közölték, azért csak adjak be neki annyit, amennyit tudok. De vigyázzak, lehet 4-8 kézre lesz szükségem... Este 8 után ismét telefonáltam, hogy a cica nagyon rosszul van. Természetesen 8 után már nincs telefonhívás, ezért e-mailt írtam, hogy azonnal jöjjön valaki és nézze meg, mert nagyon nem ilyen állapotban vittem be a cicát. Ma reggel kaptam a választ, ha beteg, vigyem be, készséggel állnak rendelkezésemre. Elnézést a nem nőies kifejezésért, de eldurrant az agyam! Először is, nem azt a vizsgálatot csinálták, amit kértem. Másodszor, etikátlannak tartom, hogy más állatorvos által kezelt cicát elkezdik a saját szakállukra "gyógyítani", kísérleteznek vele. Én csak röntgen és ultrahang miatt mentem, nem azért, hogy az egész állatorvosi könyvet a macskán próbálják ki. Éjszaka, mivel a cica nem aludt gondolkoztam. Rájöttem, hogy szerencsétlen azért kába, azért esik össze, megy dülöngélve, nyálzik és azért olyan a szeme, amilyen, mert kaphatott kábító, nyugtató injekciót, aminek a tényét ELFELEJTETTÉK közölni. Mégis ezek után hogy bízzon az ember? Elhiszem, hogy pénzből él mindeni, de ne az amúgy is legyengült állaton kísérletezzenek, miközben a probléma nemhogy fennáll, hanem rosszabb lesz! Szóval, ha valaki azt akarja, hogy a kiskedvence jó kezekbe kerüljön és nehogy elvigye a Budapesti Állatkórházba! Én mélységesen csalódtam. Nem tartom tisztességesnek az eljárást, a beteget képviselő gazdi, a kezelőorvos véleményének, akaratának nem meghallgatását, felülbírálását! Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, ha túl csapongó a gondolatsorom, de üt az ideg. A szerencsétlen 8 hónapos ragdoll cicánk napról napra fogy, szenved, mi idegesek és tehetetlenek vagyunk, a pénztárcánkat meg szépen fokozatosan napi több tízezer forinttal apasztják, de eredményt, gyógyulást, segítséget, orvosi diagnózist nem kapunk!

szszupika Creative Commons License 2021.03.31 0 0 500

Sziasztok!Szeretném veletek megosztani az én történetemet.Egy hónapja halt meg a kutyusom veseleállásba.Szerintem hibáztak az állatorvosok,szerintük nem.Közzétettem egy levelet az oldalukon,most nem nevezném meg melyik klinika volt.

Közzéteszem itt is :---A kutyámat hasnyálmirigy gyulladással kezelték.Felment a cukra 23-ra.,lehet a pár nappal elötti foghuzás után.Inzulint kapott,3 nap alatt jó lett az érték.Utána való napokban nagyon leesett a vércukorszintje.Mégis ragaszkodtak az inzulinozáshoz,9 napig vittem mindennap injekciora,infuzióra.Több napon át olyan alacsony lett a cukra,hogy remegett,lement a testhője.Mondtam mindig h rosszabb az állapota. Végül 9.nap csináltak uj labort amiből kiderült,hogy leállt a veséje 100%-ban.Ekkor már csak 2.18 volt a cukra.A fruktóz szintből kiderült ,NEM VOLT CUKORBETEG csak egyszeri felemelkedés lehetett .Még az nap elvittem máshová ahol sajnos nem tudták megmenteni a veseleállás miatt.Utólag tudtam meg egy orvostól,hogy a fruktóz jelzi 2-3 hétre visszamenőleg,átlagos cukorértéke volt és azt is mondta .hogy annyi ereje sincs már a kutyának,hogy saját hőmérsékletét ellássa.Na és hogy AKI NEM CUKORBETEG ANNAK ÉLETVESZÉLYES AZ INZULIN adása.Más betegsége is volt arra hivatkoztak,tudom elvolt hizva és a mája sem volt a legjobb,a hasnyálmirigy gyulladás meggyógyult,de az élete ráment,11évig élt velünk,családtag volt!AZ ORVOSOKNAK TUDNI KELLETT VOLNA,HA MÁR OLYAN ALACSONY A VÉRCUKOR TÖBB NAPON ÁT NEM KELL INZULONIZNI!!!Megvannak a laboreredményei,még nem tudom lépjek-e tovább.---

Eddig a levél,amire azt reagálták,hogy én laikus vagyok,a kutya cukorbeteg volt,amit laikusként kénytelen vagyok elhinni,ha igy volt egy cukorbeteg kutyát addig inzulinoznak amig olyan alacsony napokig a cukra hogy semmi ereje nem marad.Az orvos szerint nem ezért állt le a veséje,pontosan  nem tudja megmondani miért,a társbetegségekre hivatkozott.Viszont azt elismerte,hogy hamarabb kellett volna  a második labort levenni nem a 9.napon.Talán még most is élne az én kiskutyám.Nagyon nehéz belenyugodni abban a tudatban,hogy mégis hibázhattak azért vesztettem el.

blutut Creative Commons License 2020.12.04 0 0 499

Nekünk hála istennek minden eddigi beavatkozást ugyan az a doktor bácsi csinált. Most volt a kicsikének keresztszalag szakadása. Ajánlott állatorvost, aki ortopéd sebész. Sajnos anyagiak miatt nem oda vittük. Megjártuk, egyenlőre nem mondanék orvos és klinika nevet. Picit lassan javult az állapota a 13 éves egyébként stramm kiskutyánknak, aztán 3-k héten visszaesett. Duplájára dagadt a kis térde és nem akarta használni a műtött lábát. Gondoltuk beszélni kellene fizikoterapeutával. Ő mondta, hogy zárójelentés nélkül nem tud a kutyussal foglalkozni! Ekkor derült ki, hogy a /gyerek/ ahova vitte a kutyust a 100.000-os műtét után nem adott sem kórlapot, sem számlát. Felhívtuk az illető állatorvost, először azt mondta, hogy a zárójelentés fent van a FELHŐBEN. Megkérdeztük az állandó doktor bácsit, Ő mondta, hogy csak az oltás kerül a felhőbe. Visszahívtuk a műtő orvost és emailban elküldött egy kézzel írott pársoros kezelőlapot. Ezzel vittük el a kis kutyát akinek 4 héttel a műtét után a parkettán szétcsúszott a hátsó lába. A másik helyen mindenről adtak kezelőlapot és számlát. Leírták, hogy az előző műtét utáni helyreállító műtétet végeznek, ami sikertelen volt, és nem is terjedt ki teljesen a kórismére, mert a patéliát is meg kellett volna műteni már elsőre, és az ínszalagot újra kellett műteni másodjára. Szóval akárhogyan nézem KONTÁR munkát végzett az első orvos. Becsapott minket sem adót, sem ÁFÁT nem fizetett. Másik jelenség, amit itt olvastam, hogy csak egy antibiotikumos oltást adott a kutyusnak, attól kicsit javult, utána visszaesett. Második alkalommal az új orvosnál minden volt, vérvétel, ultrahang, gyógyszereket irtak fel 21 ezer Ft volt, a műtét után a gyógyszer, többek között porcosítót, fájdalomcsillapítót, valami fecskendőset, és antibiotikumot is. A porcosítót fél évig kell szednie. Első orvos mondta, hogy kis szilánk Algopyrineket adjunk a kutyusnak, és nem baj, ha nyalogatja a sebét, mert a kutyanyál gyógyít. Most tíz nappal a második műtét után gyönyörű az új vágás, pedig sokkal nagyobb, mint az előző. Használja a kutyus a lábát, persze vigyázunk, nehogy megerőltesse. 24 órás szolgálatban vagyunk ketten, hiszen a szemünk fénye.

Ilyenkor nem is csak az anyagiak miatt mit javasoltok? Először beszéljünk a lelketlen orvossal, adja vissza a rosszul végzett műtét árát, vagy jelentsük fel adó csalásért. Végül is nem titok 100 + 180 ezret megérdemel a kisdrágánk, (kettőnk nyugdíja nincs annyi) de az aki rossz munkát végzett az nem érdemel semmit! Tudom az Állatorvosi kamara nem fog állást foglalni, de a NAV biztosan.

Ha nem visszük másik orvoshoz roham tempóban, lehet már meg sem lenne a pici lába.

 

Orsika86 Creative Commons License 2020.11.29 0 0 498

Rendelő: Primavet, kezelőorvos: Kántás Zsófia és még sokan mások. Sajnálom, hogy nem fedeztem fel korábban ezt a fórumot. Ivartalanításra vittük a 6 hónapos lány cicánkat. Az intubálás során megfertőzték tüdőgyulladást okozó baktériummal. Beismerték, hogy műtét közben történt a baj, díjmentesen injekciókúrát és infúziót adtak neki 6 napig. Úgy tűnt, rendbe jön, de 3 nap múlva visszaesett. Mikor visszavittem, kiderült, hogy a cicát haza adó kolléganő elmulasztott neki otthonra gyógyszert felírni, pedig direkt rákérdeztem. Az újbóli kezelés nem használt. Hiába mondtam, hogy nem eszik, csak gubbaszt, de szerintük tisztul már a tüdeje, jól lesz. A 4. napon, mikor estére haza vittük, kiesett a hordozójából, és már nem tudott lábra állni. Bevittük éjszakai ügyeletre az állatkórházba. Kiderült, hogy a cicának gyakorlatilag nincsenek vörös vérsejtjei, majdnem fehér a nyálkahártyája. Ez a primavetes kollégáknak az egész napos kezelés során nem tűnt fel. Nem hogy labort nem csináltak, még a szájába sem néztek bele. Sajnos a korábban makk egészséges cicánk a transzfúzió ellenére elpusztult, köszönhetően a primavetes orvosok sorozatos szakmai hibájának és nemtörődömségének. Az igazságügyi boncolás után következik az állatorvosi kamara és a polgári per.

Mamanéni Creative Commons License 2020.07.05 0 0 497

A Primavet egy hentesüzem, egy vágóhíd!!

A 12 éves, amúgy egészséges bassetemet vittem oda a gerincével, lebénultak a hátsó lábai. Másnap reggel műteni kellett, nagy fájdalmai voltak szegénykémnek. Délután már mehettem érte, semmit nem gyanítottam, rendesen, jó vastagon be volt kötözve. Eszembe nem jutott a kötés alá nézni. Úgy volt összevarrva, hogy a szőre még leborotválva sem volt és a bőrt nem összefogták és varrták, hanem egymásra hajtották úgy, hogy a szőr még ott volt és a hentes betakarta a másik bőrlebennyel. Aztán rávarrta. A gerincműtét meg... Egy szörnyű púppal "gyógyult", kb. a háta közepétől felgörbült a gerince a farkáig!!! 

Senkinek nem javaslom azt a helyet!!

 

pussyfoot Creative Commons License 2019.11.26 0 0 496

nagyon sajnálom :( nem tudom hogy bírtad ki, hogy ne üsd le az "orvost". igazán szívszorító ilyen emlékkel búcsúzni

Előzmény: Hope02 (495)
Hope02 Creative Commons License 2019.11.23 0 0 495
Sziasztok! A mi cicánkat veszprémi kedvenc rendelőbe vittük. Nagy hiba volt. Nem ajánlom senkinek. Szó szerint "kitépték" a boxból, amikor szegénykém menekülni akart a farkánál fogva húzta vissza az orvos. Sajnos a cicának gyógyíthatatlan betegsége volt, meg kellett hoznunk a nehéz döntést. Nem csak az fáj hogy elment hanem a bűntudat hogy mit élhetett át utolsó perceiben.
Toki67 Creative Commons License 2019.09.22 0 0 491

Ajánlom figyelmetekbe Wegera kommunikátor  face ma esti videóját! Aug 22  Ha már állatorvosokról van szó.Szégyen!!!

pussyfoot Creative Commons License 2019.09.12 0 1 493

Szia, nem is tudom megemészteni.
De köszönöm :(

Előzmény: oncogito (492)
oncogito Creative Commons License 2019.09.11 0 1 492

Hát, ez nem volt semmi!

Részvétem a cica miatt. :(

 

Előzmény: pussyfoot (491)
pussyfoot Creative Commons License 2019.09.01 0 0 491

Sziasztok! Rettentően szomorúan, több, mint két hónappal a cicám elvesztése után írom ezeket. Sajnos több orvos figyelmetlensége miatt kapott 0% esélyt a gyógyulásra. Nem egy doktorról fogok írni, és arra kérném azt, aki olvassa, hogyha netán a saját kedvenc orvosára ismerne benne…tartsa meg magának. Örüljön neki, hogy náluk minden rendben, és ezt őszintén mondom, de az, hogy másnál nem történt baj, az sajnos az én cicámat nem hozza vissza. Próbálom rövidre fogni. 15 és fél évesen vesekímélő étrendben volt. Évek óta. Nulla, azaz nulla panasszal. Mivel mindig jártunk rutin vérvizsgálatra, eleve így derült fény a betegségére, tünete sosem volt. Egy ilyen alkalommal, költözés után kerültem Róth Katalin (XVII.) rendelőjébe. Első körben a váltótársával találkoztam (Szalay Barbara), akinek nemes egyszerűséggel nem sikerült vért vennie a cicámtól, szimplán mert béna volt. Két lábából két csepp vér jött, és az lett a vége, hogy miután mertem szólni, hogy lehet tapasztaltlan még, úgy megsértődött, hogy hússzor elnézést kellett kérnem, mert nem akartam újból vérvételre vinni a cicámat. Ultrahang nem volt….pedig úgy indultunk, de ahhoz ketten kellenek, és ezt nem jelezték…a szó szerint két csepp vérből helyben a veseértékeket meg lehetett állapítani. Én eljöttem, hogy úgyis vinni kell vizeletet, és megnyugodtam. Mikor vittem a pisit, Róth doktornőbe futottam, aki a jó isten tudja mire olyan felfuvalkodott. Kérdeztem, hogy az ultrahangot nem kéne-e megejteni, hiszen eddig úgy tudtam, hogy valós képet a vesékről csak vérvétellel és ultrahang eredménnyel lehet kapni. Nem kell állatorvosnak lenni ahhoz, hogy tudja az ember, ha már legalább egy állata volt, hogy a vérből már csak akkor kimutatható a vese károsodása, ha nagy gond van. Egy kezdetleges, vagy már folyamatban lévő vesegond még sokáig egyszerűen tünetmentes marad, és egy rutin vérvizsgálat semmit sem fog jelezni. Ezt úgy látszik a diplomás doktornő nem tudta. Közölte, hogy hagyjam már békén azt a szerencsétlen állatot, hát inkább ugorjak a plafonig, mert milyen jó eredményt kaptam, a vizelet eredményét majd küldi, felejtsem el az ultrahangot, mert –idézem-: igazi képet a vesék állapotáról vérvétel útján kaphatunk.

És igen, én voltam a hülye, mert hagytam ennyiben. Megkönnyebbültem, hogy nincs baj, az eredmények a megszokottak, semmi gond, szegény cicát sem kell rángatni, mert ő nagyon ki volt borulva minden egyes alkalommal, ha orvoshoz mentünk, úgy félt. Vizeletet vittem külön, amire választ napokkal később telefonon kaptam. Róth doktornő közölte, hogy antibiotikummal kéne kezelni a cicát, mert az eredmények gyulladásra utalnak. Holott semmilyen baktériumtenyésztés nem történt (utólag kiderült, nem volt baktérium a vizeletében). Nyilván elutasítottam, hogy nem kezdek bele egy antibiotikum kúrába látatlanba. Gondoltam várok egy hetet, előfordult az előző évben, hogy véreset pisilt egyszer-kétszer de orvosi vizsgálat után kiderült semmi fertőzés, valószínűleg stressz, és egy-két napon belül mindig megoldódott, még csak nem is rohangált wc-re. De sajnos mielőtt újból pisivizsgálatra került volna a sor, egy reggel letargiás lett a cicám, többet pisilt, és picit nyálas volt az álla, bal oldalt. Nagyon pici csomót lehetett érezni az állkapcsánál. Rettenetesen megijedtem, és próbáltam olyan orvost keresni, aki remélhetőleg minden vizsgálatot elvégez, és mivel anno nagyapám dolgozott az állatorvosi egyetemen, így volt ott még egy-két barátja, és édesanyám tőlük kért segítséget. Bár ne tette volna. Így kerültünk első körben Seregi Tamáshoz, Üllőre. Mert, hogy ő majd nagyon átvizsgálja, mindent megnéz, oda is benyúl, ahova még senki,,stb. Szóval Üllőig utaztam aznap, hogy valaki szépen átnézze. Komolyan mondom, pedig már úgy 30x éve állattulajdonos vagyok, hogy ilyen béna orvossal még nem találkoztam. A mindent átvizsgálokból az lett, hogy meghőmérőzte a cicámat….A szájába egy kilóméterről belenézett (pedig itt már baj volt, ugye) és közölte, hogy ott nincs gond (volt) Majd egy ultrahang jött, ahol egész egyszerűen nem sikerült felismerni egy rossz vesét. Nem, nem sikerült. Egy rutinos orvosnak… Azt mondta van valami a veséje előtt, amitől nem látja a szervet…Átirányított a Lehel úti rendelőbe, és megbeszélt egy időpontot Vrabély Tamással kilenc órára. És még telefonban megeresztett egy olyan megjegyzést, amiért bánom, hogy nem rúgtam fel. Ezért a hőmérőzésért és nulla ultrahangért utaztam és fizettem 10 000 forintot….kb. a pénz innentől csak úgy kifolyt a kezemből, lényegtelen…Haza Üllőről másnap kilencre ugye időpontunk van. Még hozzá is tette a drága doktor, hogy mindig csúszás van a doktornál menjek fél órával később. Ebben nem láttam logikát, de ok. Hát olyan nyolc előtt már ott voltunk. Taxival, mert tömegközlekedéssel szegény állatot nem utaztatom 3-4 órát oda –vissza. Mikor a recepciósnál jelentkeztem –volna-közölte a hölgy, hogy ok, de a doktor nincs még bent…mondom oké, megvárom. Nem, este lesz bent. ESTE kilenctől rendel! Valahogy ez kimaradt Seregi doktor úrnál, hogy közölje a kilenc óra este kilenc. Lehet én vagyok hülye, de valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy este kilencre menjek… Mindegy. Haza, majd vissza. Az egész történetben sok orvos kitartó munkájának köszönhető, hogy egyszer sem kaptunk hathatós segítséget, de Vrabély az , aki a legfőbb bűnös az egészben. Sajnos Magyarországon csak etikai bizottság vizsgálja az orvos vétségét, szakmai hibák…azok le vannak tojva. Az egész kész vicc, mert ha végig is venném őket egyesével, mert, ahogy eljártak, az nem csak szakmailag volt hibás, de etikailag is, akkor sem érnék semmit. Semmit. Mert meghallgatják a két felet, majd levélben az orvos kap egy dádá-t. Ennyi, és ezt soha senki sem fogja tudni. Amíg nem veszik el tőle a működési engedélyét, egyetlen állattulajdonos sem fogja soha sehonnan megtudni, hogy hányszor és milyen ügyben volt ellene eljárás. Nevetséges.
Vrabély megnézte a cicámat és közölte: az egyik vese jó, a másik kuka. Kérdeztem a műtétet. Nem az kizárt, idős is a cica (?? és, akkor nem lehet műteni, ha muszáj?? ) de nyugodjak meg, mert az a vese ott szó szerint nem csinál már semmit (mint majd kiderül, nem , semmit csak ki akar durranni…)
Szóval ne foglalkozzak vele, és még hozzá is tette, hogy az a gond, hogy túlaggódom a dolgokat. Szó szerint ezt mondta. Sajnálom, hogy az állatorvosi rendelőkben nem szereltetnek fel kötelező jelleggel kamerát, szívesen visszanézettem volna vele, mert mikor édesanyámmal beszélt napokkal később telefonon,neki azt mondta (mikor már tudta, hogy nagy a baj): ő próbált rávezetni, hogy búcsúzzam el a cicámtól…..búcsúzzam el? miközben megnyugtat? Hazug, nagyon nagy hazug az az ember, de a legnagyobb gond, hogy semmibe vette a rossz veséjét, és most jön a java: megnézte a hólyagját is ultrahangon, majd közölte, lát valamit benne (milliméterekről beszélünk) szerinte gyulladás, de lehet tumor is….Lehet tumor is!! de áá, kezdjük el kezelni antibiotikummal. Synuloxot írt fel a cicának. Ahelyett, hogy azt mondta volna. SOS legyen vizelet baktériumtenyésztés, nézzünk gyorsan cytológiát stb. Nem antibiotikum. Holott akkor már nagy baj volt, de még bőven lett volna esélye a cicámnak. Ugyanis akkor már annyira gáz volt a veséje, hogy egyből ki kellett volna venni . És ha úgy tesz, ahogy egy állatorvosnak tennie kell, már másnap az Állatorvosi Egyetemen vagyunk és nem csak hetekkel később. A veséje miatt műteni kellett volna, és jó eséllyel le tudták volna szedni vagy kivágni a hólyagjából a rossz részeket. Ehelyett adott a drága doktor a cicámnak nulla, azaz nulla százalék esélyt. Merthogy a hólyagdaganat roppant agresszív, ott nincs idő szórakozni.

És igen, ez az amiért én vagyok a bűnös, mert elhittem, mert elaltatott, hogy egy hétig nézzük mi lesz, és én meg bíztam benne. Vagy csak nem akartam szembenézni vele, hogy gond lehet, hiszen hát csak antibiotikumot kapott. Úgy jöttem el az orvostól, hogy még rá is kérdeztem, hogy akkor tuti nincs olyan baj, hogy meghalhat ilyesmi…(kb. mindig ilyen aggódós voltam, egy köhögéssel is orvoshoz mentünk, most meg….). szóval mosolyogva nyugtatott meg, hogy nem, túlaggódom. Én meg boldogan hazamentem , és elkezdtük az antibiotikumos kezelést, holott itt sem volt tenyésztés…Ja és a szájába NEM MERT belenézni a nagy Vrabély mert ahhoz el kéne altatni az állatot (vagy bódítani, mit tudom én) ….Ja, és mielőtt kihagynám. Tulajdonképpen a nyáladzás miatt mentünk első körben az orvoshoz, aminek majd kiderül nem is volt köze a hólyagjához (sem a veséjéhez) tehát megkaptuk azt az esélyt, hogy a daganatot még csírájában észrevettük…

Sajnos a cicám, ahogy megkapta az első adag Synuloxot, már hányt. Hányt, hány, és ekkortól kezdett visszaszaladgálni a wc-re és véreset pisilni. Két nap hányás után már a halálba aggódtam magam, a cica pedig olyan beteg volt, hogy nem evett, nem ivott, csak gubbasztott. Annyira rosszul volt, (még egy probiotikumot sem írtak fel neki) hogy a wc-re sem ment el!! Akinek már volt kiadós hólyaggyulladása, az tudja, hogy milyen fájdalmas és hogy lekaparja az ember a fejéről a bőrt, mikor menni kell és pisilni kell. Sűrűn, nagyon sűrűn. Vajon mennyire fájhatott a cicám gyomra, ha még így sem ment el wc-re? Mert hogy úgy raktam rá x időnként és néztem, ahogy egy adag vért kipisil. Harmadik nap felhívtam Vrabély-t, hogy csak hány a macska ez nem normális. Egyértelműen a gyógyszer volt gyanús, de ugye, hát kellett. Mit tegyünk. Válasz: vigyem be, felteszik infúzióra….Anyád!!! Egy közel 16 éves beteg cicát, aki már tiszta stressz, megjárt csomó orvost és nem eszik napok óta, még hagyjak magára??? Egy szóval sem mondta, hogy esetleg próbáljuk elhagyni az antibiotikumot, mert lehet az a gond. Na, itt hagytam abba a kommunikációt ezzel az orvossal, merthogy nem orvos. Mint elmondta magáról később, ő az ultrahangozás koronázatlan királya, ami hiba van, azt ő észreveszi, akkor is, ha más nem, mert csak ő láthatja…Szóval ez a drága kiválasztott doktor még infúzióra csapta volna mindenféle vizsgálat nélkül a cicámat. Akkor halt volna meg L

Sajnos így sem adatott sokkal több idő, csak több szenvedés…
Lassan már nem volt hova fordulni, de mivel továbbra sem lett jobb a cica állapota, elkezdtem fecskendőből etetni..Hála Istennek rövid időn belül egyszer úgy adta ki a gyógyszert, hogy nem kapott rá még ételt sem, és szó szerint látszott hogy megkönnyebbül. Ahogy abbahagytam a Synuloxot a macska helyrejött, mármint étvágyilag. Nem hányt többet, nem gubbasztott. Vrabély szerint semmi köze nem volt az antibiotikumhoz a rosszullétének, ami pont akkor kezdődött mikor elkezdtük és pont akkor fejeződött be, mikor abbahagytuk.. Szerinte a veséje miatt volt olyan beteg. A veséje miatt, ami sem előtte sem utána ilyen tünetet nem produkált.

Sajnos viszont maradt a wc-re futkosás és hiába pisilte ki magát szegénykém, akkor is visszafutkározott. Itt volt a következő ballépésem, ugyanis mit tesz az ember, ha kell egy orvos, de a közelben és gyorsan? Elmegy oda, ahová amúgy lábát nem tenné be. A Chiru Vetbe. Erről a rendelőről csak és kizárólag rosszat hallottam, és tudom itt is én vagyok a hibás, de már kínomban nem tudtam hova lépjek. Persze megint belefutottam egy fiatal orvosnőbe, Bak Orsolyába. Ha valakinek kedves az állata élete, nagyon nagy ívben kerülje ki. Flegma, buta, kifejezetten antipatikus.... Semmit sem csinált, csak feltett kb. ezer kérdést, és csak pötyögött a gépén. Nem vicc, vagy tíz perc azzal telt el, hogy olyan létfontoságú kérdéseket tett fel, hogy milyen tápon van a macska, de pontos márkát kért. ilyenekről írogatott, Komolyan az életben ilyet még nem láttam. A többit meg kitöltötte az előző orvostól hozott eredményekkel. Egy vicc ez a nő. Természetesen nem nézett a szájába, Ő TUDTA, hogy a veséje miatt nyáladzik a cica (NEM KURVÁRA NEM ATTÓL!!) és kiküldött a rendelőből, amit nagyon bánok, és elvitte a cicámat vizsgálatra. Úgy jött vissza, hogy nem lehet rendesen megvizsgálni a cicát, merthogy nem hagyja magát, így vért sem tudott venni…Tényleg , valóban?? Egy halálosan beteg állatot akit már megnyúztak ez elmúlt időszakban százan, akinek mindene fáj, az nem engedi egy olyan embernek, aki még csak kedvesen sem néz rá? Kedves Orsolya, ha olvasod, válts pályát, mert ez kurvára nem neked való…
Még kint is hallottam, hogy sír a cicám, nyilván fájt mindenek L
Az eredmény? Visszahozta úgy, hogy három (3!!!) injekcióval tömte tele, anélkül, hogy én engedélyt adtam volna rá. Ráadásul olyat, amit vesés állatnak tilos lenne adni.

Az eredménye annyi volt, hogy beállt estére szegénykém, csak nézett mereven maga elé, majd kb. két napra a kurva erős fájdalomcsillapítótól enyhültek a fájdalmai. Ez volt a gyógyítás…


Kb. Vrabély óta másfél hét telt el, mire rájöttünk, hogy ez sehogy sem javul, hiába a gyógyszer, oltások, még vettem hólyagyulladásra is valamit, de azt is úgy, hogy a chiru –vetben kb. 5-ször kérdeztem rá, mire belenéztek a szekrénybe, hogy jé tényleg van…) szóval chiru vet soha többet, volt még két fiatal orvossal ott dolgom, egyik annyit tudott, mint a másik. Semmit. Egyszer még kértem egy vérvételt, amire azt mondta, egy másik doktornő, hogy a papírja szerint nem engedi a vérvételt..közöltem, hogy jah, talán kedvesen kéne vele bánni. Rám nézett, elvitte a cicát..és sikerült vért venni…

Így kerültem vissza Vajdovich doktor úrhoz. Róla igazán, igazán nem szeretnék rosszakat írni, mert mindig kedves, segítőkész volt….de valahogy nem sikerült soha jól diagnosztizálnia. Már ismertem egy évvel korábbról, akkor ki akarta venni a cica veséjét egy máshonnan hozott lelet alapján, majd onnantól bármikor mentem azt mondta, hogy ne aggódjak nem kell kivenni, csak ÉN akartam. Nem vicc, vagy tíz alkalommal próbálta rámfogni , hogy én akartam kivetetni a veséjét, holott egy másodvélemény miatt kerültem hozzá anno, és én kértem egy másik ultrahangot, amit szintén benézett, majd maradtunk annyiban, hogy nem vesszük ki a veséjét

….Szóval kedves aranyos, de még mikor az étkezésről kérdeztem anno a cicát, hogy mivel hízhatna akkor is mondott olyanokat….mire bejött egy ott dolgozó dietetikus és szöges ellentétben másokat mondott. Mikor kérdeztem az orvost, hogy most akkor kinek higgyek, azt mondta…ja hát ő annyira nem ért hozzá….Akkor minek ad tippeket?? Szó szerint olyan ételt ajánlott, amiről a dietetikus lebeszélt.
A lényege, hogy megállapította, hogy a cica hólyagjában rosszindulatú daganat van L A szájáról ő sem tudott véleményt alkotni, mert miért is…

Azt mondta, hogy nagyon rosszak a kilátásai, beszéltünk a kemoterápiáról, amit elutasítottam. Nem akartam, hogy szenvedjen, ha egyszer fél-1 év ami kilátásban lehet még L
Mondta, hogy nézzük, monitorozzuk, hogyan változik, a fájdalmaira pedig felír valamit. Külön kértem, hogy vesekímélőt adjon. Mondta persze. Erre kaptunk tőle Meloxydilt ! Azt, amit van olyan ország, ahol nem is lehet tablettába forgalomba hozni, olyan veszélyes, és olyan rövid idő alatt vágja tönkre a gyomrot és a veséket..De adott hozzá vérnyomáscsökkentőt, hogy „levegyük a terhet” a vesékről, és ezzel védjük ki a meloxydil negatív mellékhatásait……ezt azóta sem érti senki. Persze vérnyomás mérés előtte nem volt, hogy egyáltalán lehetne-e…

Persze ahogy utánanéztem láttam, milyen veszélyes a Meloxydil, de egy orvos sem ajánlott jobbat, sem alternatívát, sem semmit. Persze nemsokra rá a cica nagyon szédülni kezdett. De egy nap annyira, hogy leesett az ágyról, felborult a kosarában, mindenhol elesett. Azt hiszem minden nap egy kicsit én is belehaltam ebbe az egészbe, mert a cicám ennyi fájdalom és kínzás mellett sem akart semmit, csak kiülni a napra, vagy egy jó aludni. Egyetlen zokszó sem hagyta el a száját, még a wc-n sem hallottam maximum kétszer sírni. Ezt a tehetetlenséget nem kívánom senkinek.

Persze újból kerestük Vajdovichot, aki meg volt sértődve, hogy megkérdőjelezem a tudását, és jó szándékát. Még édesanyám is engem cseszett le, hogy azonnal folytassam a vérnyomás csökkentőt, mert muszáj…mert ha az orvos azt mondja akkor úgy van….

Csak, hogy ki ne hagyjam: a köztes időben voltunk nála még egyszer és akkor azt mondta, hogy mégis elég valószínű, hogy jóindulatú a daganat, és egy mintavételre adott időpontot úgy másfél hét múlvára…

De ugye időközben nagyon beszédült a cicám, és ő épp nem rendelt, ezért az Állatorvosi Egyetemre küldött minket, és ajánlotta Falus Fruzsinát. Mikor megláttam a doktornőt, akire látatlanban azt hittem, hogy legalább 20 éve praktizál, ha már ajánlják és ehelyett egy fiatal lányt kaptam, majdnem elrohantam.

De Murphy törvénye szerint a legvégén sikerült egy olyan orvosba botlani, akinél kedvesebbet kívánni sem lehetett volna. Soha, de soha egyetlen állatomhoz nem fordult még egyetlen orvos sem olyan szeretettel, mint Falus doktornő. Azt már milliószor megéltem, hogy rángatják, húzzák, nyúzzák egy –egy beteg állatkám, de hogy odahajoljanak, és megpróbálják elnyerni a bizalmukat, na olyat még nem. Lenne mit tanulnia ettől a doktornőtől a többinek. Kedves volt, empatikus, nem próbálta meg egyből kibányászni a kosár sarkába meglapuló állatomat a hideg vizsgálóasztalra. Ehelyett megsimogatta, nyugtatgatta, és olyan kedves volt, amiért a mai napig csak hálával gondolok rá.

Megnéztük miért szédülhet a cica, de mivel több oka lehet, kértem egy vérnyomás mérést is (jelzem kb. az egész országban csak és kizárólag az egyetemen van lehetőség hiteles vérnyomás mérésre, úgy, hogy közben rengeteg vesebeteg cica vakul meg egyik napról a másikra, mert nem tudják, hogy magas vérnyomása lett….)

szóval megmérték, és még ott totál feszült állapotában is normálisak voltak az értékek, szóval a gyógyszer ment a kukába. A vérnyomáscsökkentő. És varázsütésre ment vele a szédülés is….

Viszont a doktornő megnézte ultrahanggal a cicát (nahát, nekik sikerült) és ugyanarra a vesére amire Vrabély azt mondta, hogy hagyjuk nem csinál az semmit, közölte, hogy vagy sos kivesszük, vagy bármikor kidurranhat, mert az egész vese merő ciszta, vagy már maga a vese egy nagy ciszta.

Addigra sajnos a hólyagjában a daganat olyan nagy lett (már Vajdovichnál is, Vrabély után két héttel) hogy a milliméterekből centik lettek. Viszont érdekes módon onnantól nem növekedett tovább, de sajnos már késő volt.

Egy héten belül Németh Tiborhoz kaptunk időpontot műtétre (amikor Vajdovich még csak várt volna vissza vizsgálatra, merthogy jóindulatú mégis a daganat). Rosszat nem tudok mondani, elmondta miről lesz szó, és hogy mindent megtesz. De holló a hollónak a szemét nem vájja ki, mikor rákérdeztem, hogy mi a véleménye Vrabélyről, és arról, hogy ennyi idő eltelt, hümmögött-hammogott, de kimondani nemigen merte, hogy igen, ezt egyből műteni kellett volna. Nem mondta, csak annyit „védekezésül”: hát nem ő rakta bele a rákot…szó szerint ezt mondta…Nem ő rakta bele a rákot.

Még egyszer azért rákérdeztem: szóval akkor ha előbb jövünk nincs több esélye?? valóban?…De igen. Nyilván-válaszolta..Minél előbb vesszük észre, minél előbb kezeljük, annál több esély van…
A műtét sajnos semmilyen eredménnyel nem zárult, mert a cicánál bebizonyosodott, hogy rosszindulatú, és szinte az egész hólyagját beteríti. Így a veséjét sem vették ki. Felébresztették a kérésemre, hogy ne a műtőasztalon hagyják meghalni, én pedig hazahoztam, hogy akkor most mindent bele, alternatív megoldás, kenderolaj, csökkentett deutérium tartalmú víz, akármi de egy esélyt még adjunk.

Őszintén, az utolsó előtti napján sem nőtt az ultrahang szerint a daganat, nem tudom elrontottam-e, hogy nem küzdöttem tovább. Hogy most egy onkológus szerint jóindulatú daganat volt-e hiszen nem nőtt, vagy mégis rosszindulatú volt-e, hiszen a másik orvos felnyitotta, úgy nézte meg, és elmondása szerint mozdíthatatlan volt , tehát egyértelműen rák.

És igen, a nyáladzás: pont a műtét napjára durrant be az állkapcsa. Németh doktor ajánlott egy röntgent….Igen, egy szaros röntgen kellett csupán, hogy kiderüljön, hogy egy tályog van a cica fogánál…El sem tudom képzelni, mennyi minden fájhatott szegénynek akkorra már. Egy tályog, amit nem mertek megnézni, amit nem láttak, aminél ráfogták , hogy a veséje L

A műtét közben a fogát kivették. Hazahoztuk, volt egy seb a szájában, egy vágás a hasán, és valamelyik kretén asszisztens vagy ötször megvágta a lábán, aminek következtében lett egy kis gyulladás a combja tövében, de úgy, hogy a szőrt még utólag sem vágták le körülötte, hogy ne ragadjon bele.

Egy hét telt el, mire visszaállt az étvágya, vagyis étvágya az volt, de a fogműtét sajnos fájt és lehetett hallani, ahogy ropog a többi foga mert próbál nem úgy harapni, hogy a sebbe menjen a felső megmaradt fog. A lábán a vágások sok-sok betadinos kezelés után javulni kezdtek a varrattal sem volt gond. Ennyit kapott még. Egy hetet.

Varratszedés után már egyre kisebbet pisilt, pedig addig csak visszarohangált, de az elején legalább egy nagyot pisilt. Most már annyit sem. Aztán már kakilni sem tudott. Utolsó napján nagyon bágyadt volt, sajnos nem tudom, hogy a kenderolajdtól-e vagy sem, de úgy vittük már az orvoshoz, mert akkorra már megint nem evett, rettenetesen vert a szíve, és hányingere volt.

Előző nap azonban még egyszer sikerült megkínozni, mert olyan picit pisilt, hogy féltem eldurran a hólyagja. Elvittük a kerületi Napkelet állatorvosi rendelőbe. Ebből a rendelőből kerültünk anno Vajdovich doktorhoz, amiről írtam, hogy másodvéleményt kértem. Nyáry Daniella volt egy ideig, aki a rutinvizsgálatokat végezte a cicámnál. Sajnos azonban egy alkalommal közölte (tehát a daganatos betegség előtt jó egy évvel), hogy MR-re kéne vinnem a cicát a rosszabb veséje miatt, és én az aljas mertem egy másodvéleményt kérni, mivel már akkor 14 és fél éves volt a cica és nem egy kockázatmentes vizsgálatról beszélünk. Akkor mondta Vajdovich, hogy műtsük (látatlanban), a papírok alapján, majd újabb ultrahang alapján, hogy minden vese tök jó… (?)

…majd egy hét múlva miután többször írtam neki lett még egy uh, mire közölte, hogy jaj a cica ficánkolt (nem igaz) ezért nem látta a másik veséjét és nézte meg ugyanazt kétszer…..No comment. A lényeg, hogy egyik vese jó, másik nem, de ez már tavalyi történet, de a doktornő mikor mondtam neki úgy megsértődött, hogy egy nagy veszekedéssel befejeztük közös pályafutásunkat. Teszem hozzá, hogy életben még olyan orvosi véleménnyel nem találkoztam, amire egy másik orvos nem mondott volna teljesen mást, és olyannal sem, aki ne sértődött volna meg azon, hogy mer kérni a szerencsétlen gazda egy másodvéleményt.

Én kértem másodvéleményt, aminek az lett a vége, hogy itt is ott is újabb csakazértis ingyen ultrahangok váltották egymást, volt vagy öt. A végén a Napkeletben Nyáry a főnökével ultrahangozta meg, és állítot mást a veséjéről, mert akkor már szebb lett. (?) Mikor megkérdeztem, hogy akkor most kell-e MR vagy sem, egyszerre vágták rá igen!—nem! míg a kedves doktornő igent mondott csak azért is, a főnöke mondta, hogy nem mert indokolatlan. Mondom ez tavalyi történet.

Lényegtelen, ebbe a rendelőbe szaladtunk, mert ez is közel volt, hogy újabb vizsgálatra, nincs-e elzáródás. Imádkoztam, hogy ne ő legyen ott, de természetesen csak és kizárólag őt tudtuk elérni. És mikor az ember azt gondolná, hogy ilyenkor van annyira empatikus egy állatorvos, hogy legalább csak csendben végzi a dolgát és segít…az első mondata ez volt: „Ugye ezt mondtam már tavaly is, hogy baj van a hólyagjával.” Az egy dolog drága Daniella, hogy ha így lett volna is egy szívtelen ember vagy, de nem, nem így volt. Ugyanis közel távol nem volt gond a hólyagjával, azt nem is néztük. Egész életében addig nem volt gond leszámítva egy-két fic-es gyulladást, ami magától múlt el két nap alatt, és soha ezzel kapcsolatban semmilyen kezelés nem volt, sem pedig feltételezés. Az a veséje volt.

A doktornő kedvesen volt végig flegma, közölte, hogy hol kell nézni hogy kitapintsam a hólyagját (az se a hólyagja volt, amit elsőre mutatott, de már mindegy) és még kedvesebben közölte, hogy záros a határidő….Köszönöm a kedvességed és az empátiád utólag is!

 

Hát ennyi. Másnap mint írtam már vittük a cicát és az ügyeletes orvos annyit mondott, hogy sajnos ez a helyzet már nem lesz jobb, csak kínoznánk. Így hát elbúcsúztam tőle.

 

Sajnos érdemileg és a cicám becsülete miatt csak ennyit tudok tenni, hogy ezt leírtam. És ennyi maradt, napra pontosan három hónappal a 16 szülinapja előtt ment el. Hogy ki volt a hibás? Akiket írtam, és még én. Sajnos főleg én, mert felnőtt emberként pont azon az élőlényen nem segítettem, akinek az élete rajtam múlott.

Lehet a betegsége is miattam alakult ki, ki tudja… lehet rákiabáltam, mikor nem kellett volna, vagy kiengedtem a közös kertbe, nem gondolván, hogy permetezhetik. Vagy rossz volt, amit kapott eledel, vagy nem tudom. Soktényezős és nem kívánom senkinek, hogy ennyi önváddal maradjon és egy maréknyi hamvval a kezében, mert ennyi maradt ennyi év után.

Felfogni még most sem sikerült, de én ezeket az orvosokat, nagy ívben elkerülném. Sajnos egyik sem volt képes arra, hogy egy egyszerű tályogot felismerjen (vagy legalább próbáljon utánajárni a nyáladzás okának)…Pláne nem, hogy egy nyilvánvalóan műtétre váró hólyagot és egy rosszindulatú daganatot időben észrevegyen. Szakmailag és etikailag is a legalja volt az egész. De mint írtam én vállalom a felelősséget, mert előbb kellett volna tovább mennem, nem elhinnem, amiket mondanak, a „lehet” szóra egyből tovább vizsgálni, követelni, hogy ott legyek, hogy lássam, hogy másodvélemény legyen. Mert a cicám bennem bízott, ő az én felelősségem volt, és csúfosan elbuktam.

Ennyi a történet, többet hozzáfűzni már nem tudok nem is akarok, ki –ki döntse el mikor melyik állatorvoshoz viszi az állatát, de egy jó adag szkepticizmus sosem árt. És a másodvélemény.

klaci911 Creative Commons License 2019.06.16 0 0 490

Az én komondoromnak viszont megmentették a látását. Gondoskodó, odafigyelő SZAKEMBEREK! Azonkívül az autoimmun betegségére is találtak megfelelő támogatást, jelentősen javult az állapota. Jelenleg gyógyszerezés nélkül tud élni már majdnem egy éve! 

Előzmény: Nudli2018 (485)
bubu102 Creative Commons License 2019.05.28 0 0 489

Rettenetes ,hogy ennyi rossz orvosnak mondott emberek praktizálnak. Sajnos nem csak állatok között. Nem értem ezeket a rendelőket nem ellenőrzik ? a legtöbb koszos is! az enyémet a Juhász Tamás rendelőben altatták el örökre ,annak ellenére hogy nem egyeztem bele altatásba.Vizsgálatra vittem és holtan adták vissza! A róluk írt vélemények hátborzongató ,sajnos nem olvastam utánuk ...bárcsak megtettem volna!!!!!! Már a flegma recepciós nő miatt is ki kellett volna fordulnom az ajtón,de ugye az ember azért megy ilyen helyre ,hogy segítsenek. Helyette eltemettük a kiskutyánkat !!!!!

Jhzuzt Creative Commons License 2019.05.05 0 0 488

2019 MÁJUS 8-ÁN 10:48AM-KOR LESZ EGY ÉVE,SZEMÉT MOCSKOS LELKIISMERETLEN EMBEREK,A KISÉRI ÁLLATOTORVOSI RENDELŐBEN ÖRÖKRE ELALTATTÁKMAYÁT SZERETETT KISKUTYÁNKAT.

 

DR DOBOS ANDRÁS

 

DR FUX ATTILA

 

DR VALKER TAKÁCS LILIÁNA

 

KÉSZÜLJETEK AZ ÉVFORDULÓ LEJÁRTÁRA.

Jhzuzt Creative Commons License 2019.05.05 0 0 487

A BUDAPESTI LÉZERSZEMÉSZETI ÁLLATORVOSI
rendelőbe vittem el két mopsz kutyusom pigmentációs problémával,ami megoldható egy korrekciós műtéttel. Dr VALKER TAKÁCS LILIÁNA végezte el a kontroll vizsgálatot,és adott időpontot a műtétre. A doktornővel bódítást beszéltem meg!!! Pár hónapja Mayát egy gennyes méhgyulladással BÓDÍTÁSBAN operálták. Ők elvégezték rajta a vérvételt,ami eredménye az volt,hogy nem altatható,sőt a bódító szerekből is a gyengébbet használhatnak.
Mindezután műtét előtt kitöltöttem egy űrlapot,azon engedélyeztem a vérvételt és a bódítást. Dr FUX ATTILA az engedélyem nélkül elaltatta Mayát,akinek a szive megállt,az ujraélesztés sikertelen volt.
KI MIÉRT,HOGYAN ENGEDTE MEG FUXNAK AZ ALTATÁST??? Nem kapok rá választ.
Meggyőződésem,hogy a vérvételt meg sem csinálta,csak föl akarta számolni. Több ilyen eset olvasható Fuxról az "állatorvosaink szégyentáblája" nevű oldalon.
Egy engedély nélküli altatásban vesztettük el családtagunkat, Mayát. Én szóban és írásban is csak vérvételt és bódítást engedélyeztem,altatásról szó sem volt.

Dr VALKER TAKÁCS LILIÁNA
Dr FUX ATTILA

A SZÓ SZOROS ÉRTELMÉBEM MEGÖLTÉK A KISKUTYÁNKAT MAYÁT.

BUDAPESTI LÉZERSZEMÉSZETI ÁLLATORVOSI RENDELŐ

BUDAPEST 1194
HOFHERR ANTAL . U. 38-42

MESSZE KERÜLJÉTEK EZT A HELYET, EZ EGY FELELŐTLEN LELKIISMERETLEN BAGÁZS.
ÉN A KISLÁNYOMAT VESZTETTEM EL MAYA HALÁLÁVAL,AZ ÉLETEM KETTÉTÖRT,BELEROPPANTUNK A FELESÉGEMMEL EGYÜTT.

2018 MÁJUS 08. 10:48 AM!!!

Ebben az időpontban távozott közülünk Maya,aki az áldozata lett a kapzsiságnak,a pénzéhességnek,a lelkiismeretlen átgondolatlan orvosi beavatkozásnak. Ha FUX olyat látott volna műtét előtt,hogy nem megy bódításban,akkor is kötelessége lett volna hívni,hogy vállalom e az altatással járó kockázatot. Több orvos,köztük maga Dr Dobos András a rendelők vezetője is megerősített abban,hogy ez a piti korrekciós műtét nem igényelt altatást! EZ NEM EGY ORVOSI RENDELŐ,EZ EGY SZEDETT VEDETT CSÜRHE!!!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!