És szép is, amit szerintem éppen az egyszerűségében(csak két szín) rejlik. Egy olyan színkonbináció elrendezése, amelynek látványa harmonikusságot sugároz és jó hatással van az emberre...
Szakítani készül az Árpádsávval a Jobbik? Ki tudja miért (talán tényleg emlékeztette őket az árpádsávos zászló az USA lobogóra), de új budapesti szórólapjuk szimbolikája, már a felkelő napos japán hadizászlót idézi.
Lényeges, a topic szempontjából nézve szignifikáns a megjegyzésed :-)
Apropó: szerencsénkre az általatok "Árpádsávos csűrhének" nevezett párt is képvisel minket az EU-ban. Én ennek örülök. Javaslom, hogy továbbra is "Árpádsávosozzatok" nyilasozzatok, csürhézzetek. Szívesen látnám a Jobbikot a szocialisták, szdsz és mdf helyében.
Friss, új erő, remélem nem fogok csalódni bennük. (az szdsz-ben és mdf-ben már csalódtam, a szocialistákban nem, mert soha nem is bíztam bennük)
Három hónap távlatából arra tudok gondolni, hogy a hatalom megtartása mellett nem volt idejük a propagandát szítani.
A kolomp hangját követők pedig belefáradtak a párt direktíva szajkózásába, vagy pedig új feladatokat adott ki nekik a párt.
Árpádsávos témát ugyanúgy hanyagolják, mint a XII. kerületi Turul szobor azonnali eltávolítását.
Úgy érzem, hogy lezárhatjuk az Árpádsávos zászló és a Turul szobor elleni hadjáratot azzal a konklúzióval, hogy bizonyos körök kizárólag politikai motivácó alapján támadták hazánk eme két történelmi szimbólumát.
Milyen hirtelen elcsendesedtek az Árpádsávos zászlónkat gyűlölők. Csak nem amiatt, mert az MSZP-SZDSZ-nek fontosabb dolga akad az utolsó évükben, mint a gyűlölet szítása? Vajon mi lehet az?
Valóban, azzal nem. Az alázza meg legjobban a zászlót, aki így viselkedik alatta. Én nem égetném le a magyarokat, a magyar jelképeket azzal, hogy miközben részegen a haverokkal székházat foglalok, meg kukákat rugdosok és zsidózok, közben lengetem...
nekem tetszett ez a gesztus, mert nem ellenségességet hanem közösségbe tartozást fejezett ki a cigányság részéről. nagyon keveset tud szeritnem a laikus nagyközönség a hazai cigányságról. a hülye ballibsik kitalálták ezt a műmayer "roma" politilag korrektnek szánt kifejezést. a Bibi csak éppen azzal van hogy éppen a cigányság legnagyobb része tiltakozik ellene, mert a szó tartalmilag hamoisan fejezi ki a cigányság összetételét. ma tény, hogy a hazai cigányság közel 90% az un. "magyar cigányokból" kerül ki, akik magukat magyarnnak vallják, a magyar himnuszra felállnak, s nem beszélnek "roma" nyelven. a magukat romáknak nevezők valójában a hazai cigányság 10%nál is kevesebb "oláűh cigányságát" jelentik, akik valóban roma nyelven beszélnek, vagy más szóval "oláh"-ul, s a "magyar cigányok" lenézik, leköpik ezeket a romákat, oláh cigányokat. szóval nagy itt a zavar. akik az árpádsávos zászlót mosták talán ezek a mygar cigányk voltak, akik nemzetközösségtudata a mygarsággal erősebb, mint a romák esetében. Utóbbiak amúgy az egéshz lakosságon belül is elenyésző arányt képvisel.
Szerényen érdeklődnék, - most, hogy kimosták a rakparton K. Orbánék, mi a helyzet a zászlóval ?
Lemosták róla a nyilas gyalázatot, ugye - innentől visszakerül tisztelt történelmi zászlaink közé, - avagy továbbra is pfujjolandó marad a ballib által, s utcára cibált a széljobb által ?
Jobbos és balos megmondók magyarázzák meg lécci ezt a helyzetet, mert nem értem ! :)))))