Tali nekem kimaradt, most jöttünk meg Bp-re, miután elállt a cucc az M5 mentén, a bekötők, és mellékutak neccesek voltak, a pálya viszont max sónedves...
Viszont nem nyomtam neki, jól is fogyasztottunk, persze ettől még elfáradtam...
Na ez az. Ez engem is érdekelne. Nem lenne rossz, ha lenne itt egy őszinte szaki /főleg ha még KIA - s is/ mert sajnos arra se nagyon lehet adni amit a szakszervizekben mondanak, persze tisztelet a kivételnek /én már két korrekt szakszervízzel is találkoztam életem során, az egyik Suzuki, a másik Daewoo volt, persze kell hogy legyen több is csak nem nagyon hallani róluk/.
Én számítottam rá, hogy a torbodizel motornál sötétedni fog az olaj az említett okok miatt, de ez elég hamar bekövetkezett (nekem is ez az első dízel autóm, nem tudom hogy szokott ez lenni). Akkor magyarázza már meg egy szaki, hogy ennek ellenére a turbódízeleknek miért hosszabb az olajcsere periódusa, hiszen az olajnak több dolgot is kell kenni és elvileg hamarabb elhasználódik és bekoszolódik? Talán mert alacsonyabb fordulaton jár, mint a benzinesek, de a turbó meg jóval magasabb fordulaton működik?
Ki ne cseréld! Lesz még ilyen, ne szarjál be! :-D vedd lazábbra a dolgot. Műanyagos 5000-ért megcsinálja. Ha cascó, akkor 50.000-et buksz, plusz a futkosás.
"Nekem is ez a tapasztalatom a fogyasztássa. Ahogyan már írtam nekem egy sw 1,6 CRDI-m van (4400 km) és a családban van egy másik síma ceed (26 ekm) Itt is jelentkezik ez a kb 1 l különbség.Nálam a fogyasztás 6,7 - 7 l, nála 5,4 - 6,2 l. Nem tudom, hogy mennyi km után áll be a fogyasztás. A 4400 km még nem elég? Előtte volt 1,9 TDI Octaviám, akárhogy vezettem 5,2 l fölé nem kúszott a fogyasztás."
Nekem Suzuki 1.3 új stiftnél 12000km után vettem észre 0,5-1l fogyasztás csökkenést. Örökké dugóban járok vele így a nehéz összehasonlítás miatt csak a látványos csökkenést vettem már észre.
Pedig már elkönyveltem, hogy egy ritka sz@rt fogtam ki.
Szerintem is jók ezek a fogyik. Én is csak a leírtak tükrében paráztam, de ha jól emlákszem már beszéltünk mi ketten erről, pár héttel korábban.
Sokan a benzinesre is lemernek írni olyan fogyasztásokat, hogy néha attól félek előbb utóbb valakinek visszatermeli a naftát. Na mindegy.
Én egyenlőre azon vagyok, hogy nem cserélek olajat, persze egyenlőre befolyásolnak a vélemyények is.
Az esőérzékelésben nincs tapasztalatom, lévén az enyém sw EX Lim.
Ja, talán egy-kis segítség a "rángatósoknak": Ha esetleg az üzemanyag is számít, akkor érdemes talán OMW-t használni a következők miatt: Tudomásom szerint az egyetlen forgalmazó Mo-on /aki egyébként nem MOL anyagot használ, mint a Shell vagy a legtöbb nagy is/ aki nem adalékol, hanem egyszerűen a kén tartalmat emeli annak érdekében, hogy alacsonyabb hőmérsékletnél se dermedjen az üzemanyag /gázolaj/ és ez ebben az időszakban fontos lehet. Az adalékok ugyanis /tudomásom szerint persze-nem vagyok szakember/sokkal komolyabb lerakódásokat okoznak, sőt állítólag azok okznak az üzemanyag ellátó rendszerben. Állítólag a sima OMW Sprint / és nem csak az Alpesi/ is sokkal jobban ajánlott a hideg időszakban, mint más forgalmazóké. A dízel szerelők egy része például kizárólag az OMW Alpesi dízelt ajánlja a PDTDI motorokhoz , melyek köztudottan igen érzékenyek /és agyon istenítettek/.
"Abban pedig igazad van hogy tök lutri hogy melyik gép milyen. Lehet hogy ezen van 1-2 karc, de ha ujat rendelek az meg lehet hogy szállitási sérült újrafujva.
Már nagyon várom hogy összehozzuk a boltot, de még várok a biztositos pénzre az elozo kocsibol."
Igazad van. pl. Váci út Autodon-nál (azt hiszem így hívják) Kérdeztem van-e megtekinthető "kompass blue" szín.
- Igen a szervíznél...
Megnéztem pénteken. Egy placcon behavazva. Ma meg egy kis ónos eső...
Ez sem használ neki ha gyorsan letakarítanák nekem. (azonnali elvitelre ígérték)
"Én gyári alufelnivel vettem az autómat. A sportcsomag, melynek csak része a 17" alufelni 250.000-be kerül, de tartalmazza a ECS+a tempomatot is. Ezen felül olyan dolgokat tartalmaz, mint a vastag szürke cérnával varrott bőr könyöklő és kormány, fekete lámpaháttér (mint pro_ceed), illetve csomagtér elválasztó háló (SW-nél).
Vagyis a EX+ECS-n felül 150.000, amennyit szerintem megér 4db 225/45 R17-es felni Michlein gumikkal."
Köszi. Ezt a sport csomagot nem néztem, nem is mondták. Ezzel csak a nagyon peres méret a gondom. Mivel úgyis pesten araszolgatok, vagy max 140-el megyek az autópályán én inkább a komfortosabb /55 vagy /65-öt szeretném.
5 ajtós van nekem, és még nem cseréltem olajat, én is vacilálok :). Egy időben nagyon paráztam a fogyasztás miatt (a többiek is biztos emlékeznek :)), el is vittem szervízbe, de nem találtak hibát.
Szerintem ez normális, amit produkál, ennél nem hiszem, hogy sokkal kevesebb lesz pár ezer km múlva. Egy kicsit én is csodálkozok az 5 literes fogyasztásokon, mert véleményem szerint budapesti forgalmi körülmények között lehetetlen elérni. Kb. fél éve lakok Pesten (11 év után ismét), úgy gondolom, ha most is vidéken (Hatvan környékén) laknék, legalább egy literrel kevesebb lenne a fogyi, ami szerintem már teljesen elfogadható.
Amúgy ma alaposan bemocskoltam a kocsit, szakadó esőben voltam forgatni (videózással foglalkozom), kívül-belül csurom víz meg sár lett a verda :S. Én meg gatyáig áztam, de ez más történet :). Viszont áldom az esőérzékelős ablaktörlőt, teljesen jól végzi a dolgát, nem úgy, mint anno a Megane-omban, az vagy nem törölt semmit, vagy meghülyült és leradírozta a szélvédőt is :)).
Úgy vettem ki, hogy 5 ajtós, de akkor az az elgondolás is megdőlni látszik, hogy biztosan a sw-k többet esznek 1 l -el a súly miatt.
Csak azt nem tudom, hogy az újságíók - akik pedig nem a kíméletes használatról híresek - hogy tudták azokat az értékeket produkálni /város5.5, autópály 140-160 4.7 stb/ amiket mindenhol és mindenki leírt a tesztek során. Én meg többek között azért nem vettem Lacetti 2.0 D-t, mert nagyon magas 7-10 l bejarótós fogyasztásról számoltak be a tesztek és nem nagyon hittem, hogy ebből lesz később 6 l , és a Népítélet szerint pedig lesz.
Nekem hasonló, de egy kicsit alacsonyabb, 6,2 a három tankolás átlaga, bár volt olyan kb 100 km szigorú városom -legalábbis a fedélzeti szerint - ami 7.8 volt.
Ja, akartam még írni a rángatást, nekem még mindig nem produkálja. Talán egyszer mintha valamit éreztem volna, de szerintem azt is csak bebeszéltem magamnak.
A talira sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, csak ma kicsi melóm volt, de legközelebb ott leszek, ígérem! :)
Nekem is szinte mindig 6,7 körül van az átlag, fele város, fele országút. Nem túl kíméletes, de nem is hajtós vezetés mellett. A dugók nagyon betesznek neki, erre rájöttem (ez nem csoda), országúton 5,5 körül is el lehetne menni, csak nekem még nem sikerült hosszabb ideig országutaznom :))).
minden véleményt szívesen veszek, mert nem tartom magam egy műszaki analfabétának, de dízelben abszulut homályban vagyok, mert sose volt és nem is nagyon érdekelt, most a fórumot olvasva újra vannak kétségeim, hogy jól döntöttem e, valahogy a benzines motoron minden tiszta és világos volt, értettem a működési elveket, ott álltam a szerelő mellet szervizelésnél, ezen meg minden olyan misztikus.
Na szóval, szerinted akkor kell vagy nem 20.000 vagy egy év előtt cserélni olajat?
Itt ismétlem magam /péntek du/: . A szervizes azt mondta ajánlott az 1000 km-s csere, a szalonvezető meg azt hogy felesleges. Én úgy döntöttem, hogy nem cserélek/legalább is 1000-nél/, mert jobban bízom a gyári feltöltésben /amit gondolom erre az időszakra terveztek/, mint abban, hogy vajon mire cserélik, másrészt egy most futó autónál se hallottam, hogy kellene és a környzetemben sem cserélt senki, pedig a Reanaultnál, Opelnél 30.000-nál cseréltek először olajat.
Igen ahogy csökken az motor ellenállása (bekopik,bejáratódik) csökken a fogyasztás,javul a gyorsulás stb... Nekem is ez az első új autom :))) 1,6 CRDi EX Lim. :)))