Megfontolandó gondolatok, főként az, hogy a hagyományos keresztyén/keresztény értékeket védeni kell, mivel azokat korunkban igen komoly veszélyek fenyegetik...
"Prőhle Gergely az ECHO TV-ben elárulta, hogy az az anyagi központú berendezkedés, mely ma általánosságban jellemző az európai emberre nem lesz hosszú távon fenntartható. Ennek egyfajta előszele a migráció, az ivóvíz kérdése vagy a globális felmelegedés.
Prőhle Gergely úgy véli, hogy a hagyományos keresztény értékeket védeni kell. Az iszlám, de különösen a radikális iszlám az európai kultúra értékrendjével szembe megy, nem csak a zsidó-keresztény hagyományokkal, de a felvilágosodás értékrendjével is. Ezeket az értékeket mindenkinek tiszteletben kell tartania, aki Európában él. A menekülteknek pedig helyben kell segítséget nyújtani, hogy vissza tudjanak menni a Közel-Keletre, egykori lakóhelyükre."
"Segélyszervezetet csak úgy szabad működtetni, hogy tartósan jelen vagyunk. Hogy napi kapcsolatban állunk az itt élőkkel. Ezt az áldozatos munkát itthonról is lehet támogatni. Imádsággal, anyagiakkal. Ne hagyjuk magukra Irak és más országok üldözött keresztényeit!"
Én magam egy kis evangélikus többségű faluból származom, túl sok ilyen falu nincsen ma már, de azért akad még, így szinte beleszülettem az evangélikus vallásba, persze nem a hitbe, hiszen abba beleszületni nem lehet, mindenkinek saját magának kell hitre jutnia...
Már közel 30 évesen, 1998 őszén köteleztem el magam az (evangélikus keresztyén) hit mellett...
Hát röviden ennyi.
Csak gondoltam, hogy én is leírom a történetemet, válaszul a tiédre.
Ez azért megható részlet, ezt bemásolom, remélem, hogy nem untatlak vele, Spender:
"Totally kaputt mondja szó szerint Emanuel atya, amint Batnayához érkezünk. Ez olyan, mint Drezda volt a második világháború végén. Valóban kísértetváros fogad minket. Nem látunk ép házat. Mindenhol fegyveres őrök. A káld katolikus templom falai legalább állnak, de az oltár romokban hever. Üszkös gerendák merednek az ég felé. Az atya lefordítja nekem a templom falára festett arab nyelvű feliratot: A keresztnek soha nincs helye az iszlám földjén. Majd magam betűzöm ki a német nyelvű írást: Ihr Kreuzsklaven (vagyis a kereszt rabszolgáinak nevezi a hívőket) raus, raus! Ki innen, különben lemészárolunk titeket! Itt a schlachten szó szerepel, amely az állat levágását is jelenti. Erről eszembe jut az ézsaiási prófécia Jézusról, Isten szenvedő szolgájáról: Mint a bárány, ha vágóhídra viszik (Ézs 53,7).
Nem tudom, hogy egy Európában felnőtt iszlám szélsőséges vagy egy német nemzetiségű, agymosást átélt ember írta-e ezeket a rettenetes sorokat. Azt viszont tudom, hogy a kereszt, amelyet a 2014. augusztusi megszállás után leromboltak, újra áll! Megrendülten veszek részt a liturgiában. A gyülekezet erőteljesen énekel, a káld püspök mély hittel beszél arról, hogy embereknél sok minden lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.
Készültem ugyan angol nyelvű igehirdetéssel, de félreteszem az otthon előre megírt szöveget. Itt most nem lehet általánosságban beszélni. A vasárnap evangéliumaként elhangzó Mt 10,3442 alapján egyrészt a kereszthordozásról beszélek, másrészt arról, hogy egy pohár friss vizet kell adni a rászorulóknak, végül utalok Péter kérdésére. Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk? (Mt 19,27) Ezek az iraki keresztények ugyanis mindent elhagytak. Házukat, otthonukat, berendezési tárgyaikat, dokumentumaikat, gyerekjátékaikat. Idézem Jézus válaszát: mindenki, aki elhagyta házát vagy [ ] földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. (Mt 19,29)
Az istentiszteletet követően szomorú családok bandukolnak romos házukhoz, amelyet ott kellett hagyniuk. Belépni nem szabad, hiszen még nem mindenhol történt meg az aknamentesítés. A szétlőtt falakon benézve darabokra szaggatott háztartási gépeket, ruhákat, játékokat látok. Egy Krisztus-kép a véres és koszos földön hever. Aztán szó szerint átéljük azt, hogy megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. (Préd 3,4) A szép arcú fiatalok körtáncba kezdenek a romok között. Egymásba kapaszkodva előbb lassú méltósággal, majd egyre gyorsabban járnak körbe a füvön. Körülöttük nevető és tapsoló emberek. Apácák fogják az árvaházi gyerekek kezét. Jó helyi bort iszunk. Az élet él és élni akar!"
Ez egy viszontlátogatás volt a patriarcha részéről:
2017. áprilisában Fabiny Tamás püspök (akkor még nem elnök-püspök, "csak" az északi kerület püspöke) járt Észak-Irakban, az ottani keresztény közösségek között:
Jövő tavasszal tisztújítás valamennyi evangélikus gyülekezetben, a világi tisztségviselőket (felügyelő, ahol van, ott, másodfelügyelő, gondnok, pénztáros, jegyző, számvevőszéki elnök, számvevőszéki tagok, presbiterek) kell majd megválasztanunk.
A teológia átgyúrása azért már több mint durva, főként ha az elszakad a hagyományos protestáns alapelvektől, mint Sola Scriptura, Solus Christus, Sola gratia Dei stb. (Soli Deo gloria)...:-)
Bár úgy nézem, hogy a svédeknél már semmi sem drága, ha arról van szó, ha a gender-PC miatt le kell térni a reformátorok által több száz év alatt kitaposott ösvényekről...
Egyébként a svéd egyház feje, Uppsala érseke is nő és úgy tudom, hogy a lelkészi állományban is nagyon sok a nő, sajnos pontos arányokat nem tudok.
Nálunk otthon a faluban a lelkészünk már többször mondta nekem, hogy a magyarországi evangélikus egyházban is kezd elnőiesedni a lelkészi pálya.
Mondta, hogy míg az ő korában is inkább a férfiak voltak többségben a teológián, ma már többségben vannak a nők a teológiahallgatók körében.
Mondjuk, a lelkészünk ezt nem úgy mondta, hogy hű ez micsoda ördögtől való, Isten ellenes dolog lenne, egyszerűen csak tényként megállapította.
A különbség annyi a svéd és a magyar evangélikus lelkésznők között, hogy a mieink még nincsenek a gender-PC-vel megfertőzve.
Ahogy olvastam, a teljes liturgiát meg akarják reformálni, sőt még a teológiai tanokat is feminista, genderista elvek alapján.
Nem lennék meglepve, ha ez a túlzásba vitt genderizmus egyházszakadáshoz vezetne a svéd egyházban. Most már, hogy nem államvallás, ill. a svéd állam deklaráltan agnosztikus, az államnak már nem különösebben érdeke, hogy egyben tartsa az egyházat...
A svéd egy külön állatfaj, hogy így fogalmazzak.:-) Remélem, hogy nem sértettem meg ezzel senkit..-)
A svédek állítólagos elhülyülése egy külön műfaj, bár ők ezt nem tartják annak.
Mondjuk, az is igaz, hogy egyszerűen k..va sok az idegen kultúrából érkezett bevándorló Svédországban, most már közelítik a lakosság 25%-át, azaz az ország lakói közül minden negyedik lényegében nem svéd, hanem idegen.
Ezek túlnyomó része pedig nem akar integrálódni, hiába költ a kormányzat koronamilliárdokat az integrációjukra.
Bár k... erősen OFF ez ilyen nemes, vallási - hitbéli topikon, de a svédek közöl is a realistábbak egyre inkább felismerik, hogy ez így nem mehet tovább, mert az a népük és több ezer éves kultúrájuk telljes pusztulásához fog vezetni és akkor itt több ezer éves kultúrán nem az IKEÁT értem. :-)
Szerény véleményem szerint a svéd népen egyvalami segíthet, aBlåsippa, azaz a nemes májvirág. :-)
Aki tud olvasni a sorok között, az olvasson! he-he-he. :-)
Már arra sokan felkapták a fejüket, hogy egy nyíltan leszbikus kapcsolatban élő nő püspökké lett szentelve.
Az viszont már tényleg eléggé "érdekes" - hogy ne használjak keményebb jelzőket - hogy a svéd egyházon belül egyre erősebbé váló feminista és genderista vonal a Szentírást és a történelmi hagyományokat nemes egyszerűséggel egyetlen mozdulattal félredobva, vélhetően az egyszerű hívek többségétől sem támogatva hozta meg ezt a "forradalmi" döntését, ezzel lényegében szakítva a hagyományos Szentháromság-tannal, végső soron szerintem az első lépést megtéve egy olyan úton, amely a keresztyénséggel való teljes szakítás felé fogja vinni őket...
Bár tényleg, ha a mai Svédországról olvasok cikkeket, akkor első nekifutásra nem is tudom eldönteni, hogy a svédek hülyültek meg teljesen vagy mi vagyunk elmaradva tőlük vagy 100 évvel gondolkodásban. :-)
Mondjuk Svédország kapcsán én már semmin sem csodálkozom, mióta úgy 5-6 évvel ezelőtt a kormányzó balliberális elit és a csaholó tömegmédia fasisztának, nácinak és kirekesztőnek bélyegzett meg egy jobbközép svéd politkust, mert valami olyasmit mert leírni, hogy a bevándorlóknak integrálódniuk kellene a svéd kultúrához, ha valóban svédekké akarnak válni......
A mai Svédországban ez sokak szemében már fasizmusnak számít...
A svéd evangélikus egyházra visszatérve, az utóbbi 5-10 évben a liberálisok, a feministák és a genderisták, meg mindenféle agyament teljesen átvette az irányítást, a püspöki karban alig van konzervatív egyén, a konzervatívabb, józanabbul gondolkodó lelkészek meg el vannak hallgattatva....
November 15. Jézus mondta: "Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett kerítőhálóhoz is, amely mindenféle halfajtát összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra, és leülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás." (Mt 13,47-50) A tengerbe vetett kerítőháló mindenféle halat begyűjt. A missziói parancs alapján végzett s Jézus Krisztusról szóló igehirdetés pedig gyülekezetbe gyűjti a már megérintett vagy csupán érdeklődő embereket. Urunk "emberhalászai" nem válogathatnak. Egyetlen céljuk az, hogy minél többen kerüljenek bele a hálóba. Amíg el nem jön az utolsó ítélet ideje, a háló a tengerben van. A válogatásnak még nincs itt az ideje! Nem is próbálhatjuk siettetni az időpontját. Késhet, hiszen "késik a vőlegény" - a tíz szűzről szóló példázat szerint (Mt 25,1-13) . De ne is számítsunk a gazda késésére, gondoljunk a gonosz szolga esetére (Mt 24,45-51). Az ítélet ideje az Isten kezében van! Pedig egy-egy közösségben mindig vannak serénykedők, akik a maguk igazságát hirdetve magukhoz akarják ragadni az ítélkezés jogát. Ki akarják zárni az oda nem valókat, s idő előtt szeretnék megvalósítani a "tiszta gyülekezetet". Az ilyen elsietett válogatás, az Isten országának önkényes, e földi megvalósítása lerövidítené a kegyelmi időt, akadályozná Krisztus munkáját. Ő pedig nem tétlen, hanem a ma "alkalmatlannak" ítéltek között szeretetével tevékenykedik. S miért kegyetlen bárki akkor, amikor az Isten még kegyelmes? Az az Isten, aki "nem késlekedik [...], hanem türelmes hozzátok, mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen" (2Pt 3,9). Akik pedig "siettetik Isten napjának eljövetelét" (2Pt 3,12), azok türelmetlenségükkel nemcsak a megtérés előtt állók lehetőségét rabolják el, de teljességgel illetéktelenek is. " Más dolgába", sőt az Isten dolgába avatkoznak! (2Pt 4,15) Az ítélet Urunk joga! A szétválasztást a világ végén az ő rendeléséből angyalok végzik. A hálónak a partra való kivonása után az ő dolguk a válogatás. Ebbe - hála Istennek! - sem akkor, sem ma senki nem szólhat bele! Isten szolgái sem, az egyházi bíróságok sem, de a megcsontosodott régi kegyesek vagy a frissen megtértek sem!
Uram! Bocsásd meg elhamarkodott ítéleteimet, melyekkel ellened és felebarátaim ellen vétettem. Bocsásd meg, hogy ilyenkor más mértékkel mértem magamnak és más mértékkel testvéreimnek. Ne engedd, hogy illetéktelen ítélkezésemért bűnhődnöm kelljen!
[...] egy zsinagógai elöljáró ment hozzá, leborult előtte, és így szólt: "A leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá a kezed, és élni fog." Jézus felkelt, és követte őt tanítványaival együtt. [...] Amikor Jézus bement az elöljáró házába, és meglátta a fuvolásokat meg a zajongó sokaságot, így szólt: "Menjetek innen, mert a leányka nem halt meg, csak alszik." Azok pedig kinevették őt. Amikor aztán kiküldték onnan a sokaságot, bement, megfogta a leányka kezét, mire az felébredt. És híre ment ennek az egész vidéken. (Mt 9,18-19.23-26) A zsinagógai elöljáró, akit Lukács szerint Jairusnak hívtak, leánya halálos ágyához hívta Jézust. A tudósítások közötti különbség: a kisleány meghalt már, mikor az apa Jézussal találkozott, vagy útközben kapta a hírt haláláról (Lk 8,49-50), végül is lényegtelen. Hiszen Jézus mindkét változat szerint halottat támasztott az elöljáró házában. Ez a történet tehát Jézusnak a halál feletti hatalmát hirdeti. Ő ennek a történetnek a főszereplője. Ne feledkezzünk meg azonban az apáról. Jairus - annak ellenére, hogy sokan a hasonló fontos tisztséget betöltők közül óvakodtak kapcsolatba kerülni Jézussal - elhívta, behívta őt gyermeke érdekében a családi otthonba. Mennyi otthonból hiányzik Urunk, mert éppen őt nem "hívja be" egyik családtag sem. Azt pedig tudjuk a "tisztelt atyádat és anyádat" parancsolat magyarázatából, hogy a családfő az Isten helyettese. Hát miféle helyettesek a mai családfők, akik a család minden gondját-baját mindig meg tudják oldani "felettesük", az élő Isten nélkül?! Valóban elegendő a gyermekek nevelésére szükséges erejük a mindenütt leselkedő veszélyek világában? S a mindig elfoglalt családapák hogyan teljesítik feladatukat Jézus jelenléte nélkül? Fiataljaink közül nagyon sokan vészesen sodródnak többféle önpusztító szélsőség felé. Magával ragadja őket a "sebességmámor", a "szeszmámor" vagy a "szexmámor", s minél beljebb kerülnek, annál nehezebb kimenteni őket. Nagy szükség van az apák szolgálatára: kezdjenek beszélni gyermekeikről Jézusnak! Aztán annak örüljenek, ha Urunk közel kerül "szemük fényéhez". Örüljenek, hogy Jézus megajándékozza őket. Jelen esetben magával az élettel, általában pedig hittel. Az Istenbe vetett hit annak tudata, hogy kezében van az életünk, tőle kaptunk mindent, s az jár jól, aki figyel rá, és igazodik hozzá. A Krisztusba vetett hit arról szól, hogy ő a Megváltó, tőle várhatjuk életünk kiteljesedését. Ő szabadít meg a mindent ígérő mámortól, az ő követésében érkezünk célhoz.
Uram! Köszönöm, hogy erősebb vagy a halálnál. Köszönöm, hogy kész vagy betérni családi hajlékunkba, hogy segítsél rajtunk. Köszönöm mentő szereteted. Oltalmadba ajánlom enyéimet.
Uram, gondolj ránk, ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget! (Jer 14,21)
[Isten] erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről. (Lk 1,69.72)
Jézus mondta: "Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között." Más példázatot is mondott nekik: "Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel." (Mt 13,31-33) A növekedés az élet egyik velejárója. Vannak időszakok, amikor a növekedés életszükséglet. Ha egy csecsemő nem gyarapodik, beteg! A kettős példázat Isten országának a növekedéséről szól. A kezdet kicsiny. Jézus egymaga jelent meg ebben a világban, s mint vándortanító mindössze tizenkét tanítványt gyűjtött maga köré. Az első pünkösdkor az akkori világ számos pontjáról összegyűltek közül már háromezren keresztelkedtek meg. Ezek pedig vitték az evangéliumot a szélrózsa minden irányába. Ma pedig pontosan meg sem t udjuk számlálni, hányan vallják Úrnak Jézust! Kicsiny volt a kezdet, óriási a növekedés. Erről, a külső növekedésről szól a kicsiny magból fává növekedő mustármag példája. Ne feledkezzünk el az ikerpéldázat másik tagjáról, a kovászról szóló példázatról. Ezzel arra figyelmeztet Jézus, hogy ne bízzuk el magunkat, bármekkora is a külső növekedés. Nagyszerű, ha épülnek templomok, ha valahol létszámában gyarapodik egy gyülekezet, ha egy-egy jeles alkalommal kicsinek bizonyul a templom. A kovász - a benne működő, az erjedést tápláló nemes gombák hatására - belülről járja át a kenyér sütéséhez előkészített lisztet. Jézus azt kérdezi övéitől: Ti, akik koptatjátok a templom küszöbét, akik harsányan éneklitek a "dicséreteket és a könyörgéseket", növekedtek-e napról-napra a kegyelemben és annak ismeretében? Több-e bennetek ma a türelem, az odaadás, a készség a másik ember befogadására és a szeretet, mint tegnap vagy tegnapelőtt? Urunk arra biztat, hogy rendszeresen foglalkozzunk igéj ével, ismerjük meg harminchárom éves földi útjának minden részletét, forogjunk otthonosan a Szentírás világában, hitünk tehát gyarapodjék ismeretben. Ma többet kell tudnunk róla, mint tegnap. Növekednünk kell tehát a kegyelemben és Jézus Krisztus ismeretében - figyelmeztet bennünket az apostol is (2Pt 3,18). Az öregedés, a pusztulás és a vég ott kezdődik egy növény esetében is, amikor már nem növekszik. Egyikünk se siettesse ezt az állapotot!
Uram! Bocsásd meg, ha elegendőnek tartottam azt, hogy hiszek benned. Adj készséget a szeretetben, a hitben és az ismeretben történő növekedésre! Szeretnék többet tudni rólad! Ne engedd, hogy megelégedjem tegnapi önmagammal!
November 7. [...] odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedték, és megkérdezték tőle: "A ti Mesteretek nem fizet templomadót?" "De igen" - felelte. Amikor bement a házba, Jézus megelőzte, és így szólt: "Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: fiaktól-e vagy az idegenektől?" Miután így felelt: "Az idegenektől", Jézus ezt mondta neki: "Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted." (Mt 17,24-27) Ebben a ritkán emlegetett, rövid történetben többről van szó, mint csak a templomadóról. Benne van az egész Jézus előtti világ - a törvényvallás minden terhe, nyűge - és a Jézus Krisztusban ajándékba kapott, kötöttségektől mentes új világ. A "kétdrachmaszedők" végigjártak minden várost, minden falut. "Fizessetek!" A templomnak állnia kell, mert az a megszállt ország szellemi központja, a választott nép hitben maradásának záloga. A pénzbeszedők szolgálata mögött ott volt a mózesi törvények szigorúsága. Ez a világ az Isten népe kiskorúságának világa. Átéltük mi is mindnyájan, amikor szüleink erőszakkal próbáltak megtartani a tisztesség útján. Az is lehet, hogy később mi magunk is odaálltunk a "tűzzel-vassal" munkálkodók csapatába. Pedig nem kényszerzubbony az üdvösség fehér ruhája, s akarata ellenére senkit nem lehet boldogítani sem, üdvözíteni sem. Jézus esete és magatartása egészen más. Ő az egyszülött Fiú, aki Atyjához fűződő rendkívüli kapcsolata ellenére is otthagyja a mennyet, s magára veszi az emberi lét minden kötöttségét és terhét. Még az emberi törvények is gúzsba akarták kötni, bár a pénzbeszedők - sejtve valamit nagyságából - őt magát meg sem merték kérdezni. Ennek ellenére mégis fizet. Lemond a kiváltságáról, a kötelezőn túl is ad, bőséggel ad. Felülfizet. Mindent odaad, önmagát is - érett ünk! Péter pedig a megajándékozott. Nem volt pénze. Jézustól már sokat kapott: meggyógyította anyósát, a csodálatos halfogás eredménye hosszú időre biztosíthatta családja eltartását. Most még az adóra valót is Jézustól kapta. S itt kezdődik a Jézustól ajándékba kapott új világ. Péter is, mi is mind adósai vagyunk Jézusnak. Adósságunk törlesztése során, áldásainak számbavétele feletti örömünk miatt nem kell többé a törvényhez igazodunk. Azt tanultuk tőle, arra indít hálánk, hogy többet tegyünk, többet adjunk, mint ami kötelező! S közben "ne tudja bal kezünk, mit tesz a jobb".
Uram! Soha nem tudom meghálálni mindazt, amit értem tettél. Segíts törlesztenem, mindig többet annál, mint ami elő van írva.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Katolikus Egyház és minden történelmi protestáns egyház azonos teológiai állásponton van az üdvösség megvalósulásáról. - írja a cikk
Eszerint a katolikusok is vallják, hogy egyedül a Szentírás Isten tévedhetetlen és igaz kijelentése, továbbá vallják, hogy egyedül hit által van megigazulás és üdvösség egyedül Isten kegyelméből, egyedül Jézus Krisztus értünk, miattunk, és helyettünk elszenvedett halála árán, aki az egyetlen közvetítő Isten és az ember között, ezért egyedül Istené a dicsőség, nem kell sem Mária, sem más elhunyt közbenjárását és segítségét kérni. Ez csodálatos hír, ha igaz! Már persze, ha igaz... Tartok tőle, valaki valamit félreértett (vagy én ezt a valamiféle egységre törekvésről szóló híradást, vagy azok a vallási vezetők a Szentírást).
Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan. (Zsolt 145,3)
[Krisztusban] lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. (Kol 2,9-10)
November 6. "Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal." (Jn 17,17-19) Jézus főpapi imádságában elsősorban övéiért imádkozik. Azokért, akiket "elküldött a világba". Két világ polgárai ők, hasonlóan őhozzá. Őt az Atya, övéit pedig ő küldte el a világba missziói feladattal. Jézus népe tehát egyszerre él "kint" a világban és a világon belül az egyházban. Az egyház a "töltőállomás", a világ pedig a szolgálati terület. Élete olyan, mint a zseblámpáé, melyet rendszeresen hálózati árammal fel kell tölteni. Amikor pedig világít, nem azért teszi, hogy a szembejövőket megvakítsa, vagy riadalmat keltsen. Az a dolga, hogy sáros járdán vagy veszélyes átkelőhelyeken vakoskodó öregek lába elé világítson, s az élet útvesztőiben vagy elágazásain az Isten felé igazítsa a bizonytalanok lábát. Más szóval: az a dolg a, hogy ismerve az Atya gondoskodó szeretetét, a Fiú megváltó kegyelmét, őhozzá irányítson. Hiszen ő maga is hozzá tartozik, tőle jött, és egész életében feléje tart. Ehhez a világban történő szolgálathoz az szükséges, hogy Isten Jézusunk kérésére megszentelje az övéit. Szent az, aki az Istenhez tartozik. Először elhívta, magához hívta az Isten, aztán küldte, kiküldte a világba. Ő az a gazda, aki vagyonát és az ahhoz kapcsolódó feladatokat kiosztja szolgáinak, hogy távollétében gazdálkodjanak talentumaival: a tőle kapott szeretettel, az igazsághoz ragaszkodás hűségével, az ellentétek feloldásához alkalmas békesség ajándékéval. Szent az, aki mindezzel bőkezűen gazdálkodik, s minél inkább osztogatja, annál inkább gyarapodik kezében. S mindezt a végső számadáskor boldogan fel tudja mutatni. Szent az, aki az Atyától nyeri az erőt a bukdácsolásból történő felemelkedéshez, de az ellene vétők szeretetben történő elhordozásához is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a világ az Isten t eremtett világa, a tőle mindenáron elszakadni akaró, az ember bűnbeesése miatt sokat szenvedett világ. S természetesen a szeretett világ is - érte küldte el Jézust, az egyszülött Fiút Atyja, aki a mi Atyánk is. Ezért nem szökhetünk meg innen, nem menekülhetünk el. S nem is élhetnénk az Istennek, ha nem akarnánk ebben a világban élni! Nem szabad szeretnünk a világot, de tőle kapott küldetésünk erre a világra szól!
Uram!
Benn a szívünk mélyén égjen Küldő hangod: "Menjetek!" Hogy a drága hír elérjen Végre minden népeket! Szent igéd szolgálatát Lelked lángja hassa át! (EÉ 185,4)
November 2. Jézus mondta: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is." (Jn 14,1-3) Járjuk a temetőket. Ahogyan karácsony áldott ünnepén elsősorban az élő szeretteink jutnak az eszünkbe, a távolba szakadtak, a már szinte elfelejtettek is, a halottak napján a sírok gondozásával halottainkra emlékezünk. Felvillannak régi emlékeink, elhunyt kedveseink mozdulatai, szokásai, sokszor ismételt mondatok vagy éppen olyan események, melyeknek nem kellett volna megtörténniük. Nem teljesített ígéreteink, kisebb vagy nagyobb mulasztásaink, egy-egy meggondolatlan kijelentésünk. Helyzetek, melyeket már soha nem tudunk tisztázni, vétkek, melyekért már nem tudunk bocsána tot kérni. Bizony, a temetők figyelmeztetnek. Leginkább arra, hogy nemcsak mások, de a mi életünk ideje is lejár. Éppen ezért fel kell készülnünk a halálra, "romokat" nem hagyhatunk magunk után. Romokat, tehát bocsánatkéréssel el nem rendezett konfliktusokat, teljesítetlen ígéreteket, összekuszált élethelyzetet. Mindezen túl azt is tudnunk kell, mi történik velünk, ha Isten értünk is elküldi a halál követét. Nagyszerű hír az, hogy Jézus erre is felkészíti övéit. Urunk számára a halál csak egy ajtó a tapintható fizikai világ és Isten láthatatlan szellemi világa között. Számára természetes, hogy elmegy és visszajön. Mi sem az utat, sem az ajtót nem ismerjük, ő pedig oda is, vissza is közlekedik rajta. Visszajövetele dicsőséges lesz, betetőzése és megkoronázása földi történetének, és kinyilvánítása végső győzelmének. Addig pedig - elmenetele és visszajövetele között - mennyei hajlékot készít övéinek. Az a Jézus, aki itt a földön hajléktalan volt, otthont készít megváltottjainak, s okat, elegendőt. Örömhír ez azoknak, akik otthontalanul tengnek-lengnek ezen a földön, menekülteknek és hajléktalanoknak, de azoknak is, akiknek mindig volt fedél a fejük felett. Akik tudják, hogy két világ polgáraiként úton vannak egész életükben, "itthonról" tartanak hazafelé. Jézusunk hatalmánál és gondoskodásánál csak a szeretete nagyobb. Az a mennyei otthon az ő otthona is, s ott ő együtt lesz velünk. Velünk akarja tölteni az örökkévalóságot!
Uram! Köszönöm, hogy igéden kívül éveim száma, a temetők csendje és halottaim emléke is figyelmeztet az elmúlásra. Erősítsd hitemet, hogy húsvéti üres sírodon keresztül nézhessek halálomra, s erősen bizakodjam ígéreteidben. Te erősebb vagy a halálnál.
Becsaphatjátok-e [Istent], ahogyan becsapjátok az embereket? (Jób 13,9)
Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. (Zsid 4,12)
November 1. Jézus mondta: "Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek." (Mk 12,26-27) Jézus a feltámadást tagadó szadduceusokkal vitázik, akik egy csapdát rejtő kérdéssel akartak felette diadalt aratni. Urunk a fenti mondatokkal zárta a vitát: ha a partnerek régi szemlélete szerint Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, akkor a felsorolt ősatyáknak is élniük kell, mert az Írás Istent az ő Istenüknek nevezi. "Ha pedig élnek, [...] akkor fel is kellett nekik támadniuk, hiszen meghaltak." E mögött az írásmagyarázat mögött "egyszerű és mély teológiai gondolat áll: Isten és az ember kapcsolatának nem vethet véget a halál, mert Isten nagyobb a halálnál." (Dóka Zoltán) Természetesen Urunk megkülönbözteti egymástól az élőket és a halott akat. Nem prédikál a halottaknak, csak az élőknek! Arról is ő rendelkezett, hogy földi életünk végleges határa a halál, s utána már nincs lehetőségünk hívását meghallani, bűneinkre bocsánatot kérni, azaz megtérni. Szentlelke által figyelmezteti is az élőket: "Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket [...]." (Zsid 3,7-8) Ezekben a napokban a temetőket járjuk, előrement szeretteinkre emlékezünk. Megköszönjük őket Istennek, s mindazt, amit rajtuk keresztül kaptunk tőle. A nagyszülők óvó-védő szorgoskodását, értünk elmondott imádságait. Szüleink példaadását, Istenre mutató életüket. Azt, hogy nemcsak mondókákra, de imádkozni is megtanítottak. Azt, hogy nemcsak megmutatták a templomhoz-gyülekezethez vezető utat, de maguk is azon jártak. Az is lehet, hogy a temetőben nyomaszt a halál közelsége, "a nagy kaszás" mindenkit elragadó hatalma. Ugyanakkor bizonytalanok is vagyunk az elköltözöttek örökkévaló sorsa felől. Bele tudott-e kapaszkodni még életében mind egyikük Jézusunk irgalmába, vagy sem? Erre itt e földön nem kapunk végleges választ, bármennyit imádkozunk is értük. Tépelődéseink és emlékezésünk közben a fenti ige adjon vigasztalást! Isten nagyobb a halálnál. Isten és az előrement szeretteink kapcsolatának nem vetett véget a halál. S halálukban csupán az történt, hogy Urunk áttette őket egyik kezéből a másikba. Nem pusztultak el, nem semmisültek meg, ott vannak az Isten emlékezetében, az élet és az örök élet közötti "ablaktalan átjárószobában".
Még egyikükről sem mondta ki a végső szót, nem mondott le róluk. Ha imádkozunk értük, "mindössze" ennyit mondhatunk:
Uram! Ha szeretteim színed elé állnak, ítéletedben ne feledkezz meg arról: Jézus értük is meghalt a Golgotán!
Október 31. Amikor [Jézus] meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-3) Kicsoda a boldog ember? A materialista válasz szerint az, aki jóllakásig tud enni és inni. Petőfi verse említi a meleg otthont is: Most minden kis kunyhó egy tündérpalota, Ha van honnan rakni a kandallóra fát [...]. (A téli esték)A művelt ember szellemi igényeinek kielégítését is ide sorolja. Az idealista felfogást kissé ironizálva Karácsony Sándor így jellemzi: A boldogság "megfoghatatlan és kifejezhetetlen [...] ködből, holdsugárból, illatárból és meséből összevont izé [...]." Az ember csak töri magát utána, soha el nem éri, s talán egyszer visszatekintve állapítja meg: élete során "voltak olyan pillanatok, amikor a kék madár majdnem a kezemben volt". Természetesen Jézus nem mater ialista, nem is idealista. Jézus realista. S most - talán meghökkentő módon - azt mondja a Hegyi beszéd első részében: boldogok a lelki szegények. A lelki szegénység - Krisztusra szorultság. Azok, akiknek mind a hús-vér tenyerük, mind a lelki-szellemi tenyerük üres. Ülnek az Isten terített asztalánál, s számtalanszor megtapasztalták, hogy ott még a morzsák is sokfelé oszthatók. Mindig jóllakottan állnak fel, s boldogan éneklik: "Amim csak van, mindenem, tetőled van, Istenem." Valamennyien Lázárok, a nevük azt jelenti: "Isten, segíts!" A lelki szegénység - lelki gyermekség. Nem önmagukkal dicsekszenek, nem is eredményeikkel. Azzal dicsekszenek, amit ajándékba kaptak. Ismerik korlátaikat, beismerik mulasztásaikat. Azok a lelki gyermekek, "akik nincsenek betelve önmagukkal, akik nem tudnak erényeik nagyságáról s töméntelen érdemükről. [...] Ők a koldusok, akik tudják magukról, hogy azok." (Scholz László) A lelki szegénység - szent "együgyűség". Ez semmiképpen nem jelent gyenge értelmi képességet, jámbor gyámoltalanságot. A szent együgyűnek egyetlen ügye van - az ajándékba kapott üdvösség elnyerése és őrzése. Az üdvösséget azért igyekeznek megragadni, mert - Pál apostolhoz hasonlóan - megragadta őket a Krisztus. Ők is el akarják felejteni mindazt, ami mögöttük van, s nekifeszülve futnak egyenesen a cél felé (Fil 3,12-14). S így, akik egész életükben megajándékozottak voltak, az út végén ajándékba kapják az üdvösséget is. Hit által, ingyen, kegyelemből a Krisztus Jézusért.Uram! Lutherral együtt vallom: "Koldusok vagyunk, s ez az igazság!" Üres tenyeremmel várom ajándékaidat, üres szívembe pedig téged-magadat. Légy szívem lakója, légy szívem Királya! Ámen.
