Szeretném népszerűsíteni a nézeteimet a Szent Inkvizícióról. Szerény véleményem szerint, ellentétben a mapaság népszerű elméletekkel, az inkvizíció logikus és szükséges intézmény volt a középkorban. Nemcsak arról van szó, hogy az akkori közfelfogás szerint teljesen elfogadható volt, hanem arról, hogy akkoriban nem volt lehetőség másképp szabadítani meg a társadalmat a kártékony elemektől, amiket akkoriban "eretnekeknek" hívtak. Manapság, amikor minden sarkon rendőr áll, és a bűnüldözés hatékonyan működik, sőt, az őrülteket is jól elkülönített helyen tartják, könnyen papolhatunk az inkvizíció kegyetlenségéről. Akkoriban viszont nem voltak intézmények és módszerek a társadalmat bomlasztó egyének ilyen módon történő hatékony megfékezésére. Ezért nézeteim szerint az inkvizíció igencsak hasznos mozzanata volt a keresztény Európa történelmének.
A test a föld porából lett, a lélek Isten keheletéből
Az Újszöv is különválasztja a két objektumot:
És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.
23És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.24És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.25Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.26És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.27Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;28Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.
Pl ha hajléktalan vagy és elrabol egy milliómos és magával visz, rabol, DE aztán megosztja veled gazdagságát akkor HÁLÁS leszel neki, hogy megtette veled a kényszerítést