"Minden lélek egy-egy Mester - bár némelyik nem emlékszik az eredetére, vagy az örökségére. Ám mindegyikük megteremti a legmagasztosabb céljainak megfelelő és a leggyorsabb emlékezéshez szükséges helyzetet és körülményeket - a mostnak nevezett valamennyi pillanatban."
Erről szól a filozofiai novellám.
Hogy az Égből hullottunk alá egy istenségi szintről amely őstörténésnek allegóriája a bukott angyal . Azonban az megtervezett megszervezett kódolt hogy visszatérünk oda .És ebben még az egyéni aktuális lény az ember szabadsága is szerepet játszik.
Ebben a visszaemlékezési folyamatban a MOST-nak nevezett minden pillanatban ez bontakozik ki számunkra nem tudatosan mondhatnám automatice és minden a cél felé vezet.
A MOST szó a lényeg.....nem azonos a jelennel mert akkor abbol kettő volna.
A mult a jelen és a jövő vagyis MINDEGYIK pillanata életeink sorozatának MOST van ,ami mindössze annyit jelent hogy egyazon lényeg cél hasznosság végkiteljesedés érdekében van. Egybe értelmezendő.
Ez a topik saját írások közzétételére jött létre. A próza: irodalom. Vagy irodalmi igénnyel írt szöveg. Vagy legalább szándék arra, hogy valami irodalmi igényesség legyen benne.
Ugyanigy küszöb őre a SZFINX is pontosabban mondva azt jelenti , szimbolizálja.
A Biblia emlegette Életfa küszöbét két angyal védi egészen addig amig az ember/iség eredeti bün miatti büntetése tart.Mert az UJ ÉG UJ FÖLD korszakában már ehetünk az életfa gyümölcséből.
Hasonlatos az ugynevezett őrangyal amelyik lényünk magasabb szintjein figyel segit valamiféle isteni automatizmus. a Szellem/Spirit/Tudatfeletti szavak ide utalnak.
Egy szent yógi egy szakrális Mester is vizsgálja a jelentkezőt jelöltet hogy ÉRETT-E MÁR hogy tanitványul felfodani van-e értelme.
Nem ámbició kérelem és iparkodás dolga hanem hogy az ember ALKALMAS-e arra hogy érdemben lépjen előre felfele a szent ösvényen.Eleget tanult tapasztal kiélte e alsó vágyait megedződött-e a megpróbáltatások/szenvedések során ?A lényeg az hogy ÉRETTSÉGE esetén lépheti át a határt az ember.
Minden Várban él egy Öreg Király (Szaturnusz). Ő Várunk legnagy uralkodója, akinek azonban előbb utóbb át kell adnia koronáját, mert a régi irány már nem követhető. Ettől függetlenül szükség van a bölcsességére és tapasztalatára, még ha sokszor csak a merevségét, a megcsontosodott elveit vesszük is észre. De miért van szükség rá?
Az Öreg Királyt, azaz a Szaturnuszt a Küszöb Őrének, az Idő Urának vagy a "karmafelelősnek" is szokták nevezni. Azért mondjuk, hogy őrködik a küszöb felett, mert a határainkat jelképezi - olyan küszöböket, amelyeken csak az önzés és szükkeblüség felülmúlásával, leckék megtanulásával léphetünk át.A zsidok "csillaga" a hatágu sárga mert hatodik bolygo a Naprendszerben..... Isten szigorának jelképe ilyenformán a sors és a karma terheinek képviselője.
Lényegi szinten / főalany / ISTEN aki a gondviselőnk határoz erről olyan karaktert sugalmaz megválasztani ami aktuális szent TERVEINEK PASSZOL.
Én semennyire se aszketikus pirospozsgás karizmás életvidám kereszténységet szeretnék de ez számomra sem lényeges :))) ugyanis ISTEN DÖNT és ugye mindhárom pápa lengyel német argentin dettó konzervativ :)))) nem szeretnék istennel bunyózni............................ugy tünik ez most az Égi trend.
És most imádkozzunk : Legyen meg a te akaratod Ámen !
(Beleolvastál????? :D :D Még tart a nyomozás, de még csak most kezdtem el. Ez a vagányság pedig nagyon betalált. Ott lesz az a kutya!!:) Örülök, hogy látlak.)
Egyes gyerekek életük első éveiben korábbi életükről "számolnak be". később eltűnnek ezek az emlékek.
A reinkarnációs kutató Carol Bowman ezért figyelmet szentelt a kisgyermekek vizsgálatának. A könyvében arról számol be, hogy kutatásai során olyan esetekbe botlott, ahol kisgyerekek a korábbi életükben megélt halálos sérülésről "számoltak be". A gyerekeknek a megfelelő testtájukon hegek, anyajegyek vagy bőrfoltok voltak. Úgy, mintha azok a korábbi életben szerzett sérülés nyomai lennének. Erről a jelenségről más tudósok is beszámoltak. A pszihológus Dr. Morris Netherton olyan pácienssel találkozott , aki úgy hitte már élt korábban is. A páciens hite szerint ő Rita McCullum néven 1903-ban született. Az élete nem volt boldog, olyannyira, hogy 1933 június 11.-én a szabóműhelye egyik mellékhelységében felakasztotta magát. A szabóműhely new yorki címét is megadta a páciens. A tiszta tények alapján a pszihológus utánajárt a történetnek a városi tanácsnál, ahol alátámasztották a történetet: 1933 június 11.-én egy Rita McCullum nevű 30 éves nő felakasztotta magát.
Ez csak egy példa a sok közül, amikor a reinkarnáció tűnik a logikus magyarázatnak. Indiában az újraszületés tana elfogadott,nem csoda, hogy Dr. Ian Stevenson elsősorban ezen a vidéken kutatott a reinkarnáció után. Az indiai egyetemek professzorai is vizsgáltak eseteket. A kutatókra leginkább az 1944 január 17.-én Új-Delhi-ben született lány, Shanti Devi esete volt hatással. 1953-ban kutatásaik után egyöntetűleg kijelentették, hogy Shanti Devi esete a reinkarnáció bizonyítása, a kilencéves lány emlékei egy 25 évvel korábbi életre nem magyarázhatóak más módon.
Mi is történt? Shanti szüleinek azt mondta, hogy valójában Annes-nak hívják, Muttra-ban él és a kereskedő, Ahmed Lugdit felesége. Oly makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy ő nem Shanti, hanem valaki más, hogy szülei végül elvitték egy brahmanikus orvoshoz. Az orvos felismerte, hogy a kislánynak nem elmebaja van. A megfelelő hivatalban érdeklődve kiderítette, hogy Muttra-ban valóban él egy Ahmed Lugdit nevű kereskedő, akinek a felesége 1928 október 25.-én meghalt. Shanti részleteket mesélt az otthonukról, a férjéről, például, hogy annak milyen szakálla van és hol van sebhely a karján. A szülők elhatározták, hogy utánajárnak. Az indiai kormány kész volt az akkor 54 éves özvegyet, Ahmed Lugdit-ot és családját Új-Delhibe vinni. A gyermek Shanti 15 ismeretlen férfi közül felismerte a férjét. A kutatócsoport ezután elvitte a kis Shanti-t az számára addig ismeretlen Muttra-ba, ahol a lány pontosan leírta korábbi életét. Leírta a házakat és utcákat, mielőtt elértek volna oda. Természetesen felismerte Ahmed házát is, és ott a padlódeszka alatt egy csomag pénzt keresett, amit oda dugott el. A megdöbbent Ahmed elmondta, hogy azon a helyen talált pénzt.
A reinakrnációs eset valódiságát illetően a kutatók kétsége eloszlott. A kis Shanti ugyanaz a személy volt, az eltávozott Annes-sal. Az újjászületés legprominensebb képviselője a dalai láma. Ha egy dalai láma meghal,csapatok alakulnak, akik Tibet területén és azon túl a szent ember újjászületett énjét keresik. A legutóbbi dalali láma kutatás során megdöbbentő események történtek. A fiúgyermek felismert személyeket a korábbi életéből és meghatározott tárgyakat pontosan leírt. A kutatók számára egyértelmű volt, hogy a fiú a keresett láma. A távolkeleti hittanok szerint minden ember egyfajta életkerékben újra és újra megszületik
"Az esti séta a Városban helyrehozott, nagyon jólesett a köveken császkálni, felmentem a Szamárhegyre, megnéztem a fényeket a Dunán, de a nagyiékig nem mentem el, nem akartam most látni azt a monstrumot, amit oda építettek fel, ahol felnőttem. Érdekes, néha jó elmenni oda, képes vagyok újra látni a régi házat és a kertet is, mintha a monstrum soha nem épült volna meg, mintha a nagyiék még mindig ott laknának, és én mennék hozzájuk, csöngetnék, és a nagyi jönne otthonkában, nyitná a kaput, én pedig ebédelnék a papával, grízgaluska levest, amiben a galuskáknak éle van, és utána rohannék a tetőre, ahonnan átlátni Dunakeszire, imádnám a szelet, ami átjár, és éppen érne a búza, és gyönyörű lenne. Persze, bánkódást, szomorúságot is éreznék, hogy mindez elmúlt, de megtelne a szívem szeretettel, és ez feloldaná őket. Szoktam ezt csinálni, de világosban, valamiért sötétben nem megy."
- Egy barátommal szemétkedik a nője. Mindent elterveztem. Tudom, hogy a barátom bolondul ezért a nőért, ezért úgy csinálom ne fájjon neki. Senki nem fog rájönni semmire.
- Ez gyilkosság.
- Az a nő iszonyatosan néz ki. Szívességet teszek a világnak.
- Adok egy telefonszámot, az unokahúgomat keresse.
- Őt is el kéne ásni?
- Dehogy, ő pszichiáter. Segít önnek, hogy épelméjű legyen.
- Nem akarok az lenni. Viszont a barátaimnak muszáj segítenem.
- Van a plébánián pár TNT és lőfegyver.
- Az Isten áldja meg atyám
- A Krisztus kísérjen utadon és jó mélyre ásd a célpontokat. Ámen
Igazából a Morricone-érzést muszáj volt valahová kitenni, és csak utána gondoltam, hogy akár írhatnék is, tényleg. Jó lett a cicás, úgyhogy nem ment el a kedvem teljesen.
A hajléktalanszállón lakik két cica. Hajléktalanok ők is. A puszta földön alszanak, hiába kerül nekik puha derékalj, nem kell. Csak ritkán jönnek dörgölőzni, ha már teli a hasuk. Büszke népek. A vörös hímet nap közben alig látni, a cirmos viszont eldől az udvaron bárhol, ha úgy tartja kedve. Ez lett az otthonuk, és valószínűleg már nem lesz más gazdájuk. Kaja van, kezét-lábát töri a csapat, nehogy éhen maradjanak akár csak egyetlen estére is. Idecsapódtak valahonnan, itt élik le az életüket, és valószínűleg itt is fognak majd meghalni. Lehetett volna szebb életük. De azért csúnyább is, szóval... nem olyan rossz karma. Nem tudják, hogy milyen lehetett volna.
Meghalt Morricone. Nem tudom, miért épp ez a halál szomorít el nagyon. Nem is tudom, írt-e még új zenéket egyáltalán. Hiszen csak járkált a világban, és vezényelte a régieket. Mégis, mintha eltűnt volna a zene a világból. Mintha már soha többé nem írna senki szép zenéket. Ez mekkora hülyeség.
A nagyváros, mint mindig, ebben az évben is készülődött a karácsonyra. A település bejáratánál egy kifüggesztett tábla figyelmeztette erre mindazokat, akik esetleg megfeledkeztek volna e neves dátumról. A város főterén felállítottak egy hatalmas nagy fenyőfát. Ágaira üresen kongó, semmitmondó díszeket aggattak, mondván - mindenki karácsonyfája. Persze, csak a látványa tetszetős ennek a hajcihőnek. Gazdagabb (boldogabb?) senki sem lesz e tüneményes látványosságtól. A karácsonyi falu apró kis bódéi is felsorakoztak a helység főterének középső peremén. Árusok hada zúdította be oda portékáit. December havában szinte hömpölygő folyammá alakult át minden szunnyadó létforma. Elvégre most van itt az ideje a feltöltekezésnek - vélheti bárki. Jövés-menés, szaladgálás, válogatás, készülődés, sütés-főzés…
Ebben a nagyvárosban éldegélt egy egyszerű átlagos hétköznapi család. A férj egy bankban dolgozott. Már a második házasságát cipelte vállán. Az elsőből származott Péter, aki már egyetemre járt. Második nekifutásra összehozott egy leányt - Évát, aki mostanra középiskolássá cseperedett. Három éve született meg szemük-fénye - Gergő, aki nemrég ünnepelte harmadik szülinapját. Az asszony egy hivatalban melózott, mint köztisztviselő. Mit is jelentett számukra a karácsony? Háát…rohangálást, bevásárlást, púpozott tányér töltött káposztát, pulykát, bejgli hegyeket …majd egy-egy adag szódabikarbónát…némi civakodást anyóssal, apóapóssal…huzavonát az ajándékok elosztásánál…állandó töprengést - mivel is kellene meglepni, ha másért nem illendőségből a rokoni kompániát.
- Pista, akkor meg kellene beszélnünk a részleteket! - Mint minden évben, valahogy most is így kezdődött el a karácsonyi készülődés a B. családban.
- Mondjad Petruskám, mit agyaltál ki abban az édeskés kobakodban.
- Tudod, akkor úgy lesz, ahogy eddig is csináltuk. Első nap megyünk az én szüleimhez, második nap a tiédhez. Anyáméknak egy új asztalterítőt s egy karkötőt szántam. Mit szólsz hozzá?
- Hát legyen, ha úgy gondoltad...
- A te szüleidnek viszont vehetnénk egy új villanyvasalót. Emlékszel, a régit már alig tudják használni.
- Aha..., ez jó ötlet…
- Péterrel kapcsolatban viszont tanácstalan vagyok, hiszen ő olyan kis furácska….
- Na ezt hagyjuk, jó! - vágott közbe felindultan apjukom. Ő ilyen, és punktum! Fogadd már el végre, hogy nem lehet mindenki olyan kerekdedül tökéletes, mint te. Ismerhetnéd már a természetét. Állandóan csak a kedvenc könyveit bújja. Én már kiszemeltem a számára megfelelő gyógyírt.
- Legyen úgy, ahogyan akarod. Elvégre mégiscsak a te fiad…
- Akkor most már áttérhetünk a saját térfelünkre - folytatta a csevegést Petra. Évának kellene egy új csizma. Tudod, a régebbi tönkrement....
- Hát igen, de valld be, hogy ebben bizony ő is hibás volt! - horkant fel hirtelen morajlással Pista.
- Ugyan, hogy mondhatsz ilyet! Emlékezz rá, hogy abban a sáros időben…
- No persze…Hiszen mostanában állandóan csavarog fél éjszakákon át! - vágott közbe érces haraggal István.
- Elvégre most van abban a korban. Tudtommal te sem csináltad másként annak idején.
- Na jó-jó, de akkor még egészen másfajta világ volt. Inkább hagyjuk ezt, mert megint csak veszekedés lesz belőle, mint legutóbb.
- Gergőnek meg azt a csodálatos játékautót lehetne megvenni, amire úgy ácsingózik már régóta.
- Talán nem kellene annyira kényeztetned azt a lurkót. Én örültem, ha gyerekkoromban egy elnyűtt macit kaptam ajándékba.
- Már megint kezded! - dühödött fel Petra. Minden évben előjössz ezzel a nyavalygós gyerekkoroddal. Teli van már a hócipőm az egész múltaddal! Talán sajnálod mindezt a saját fiadtól?
- Nem sajnálom, de te igenis túlzottan ajnározod Gergőt! Amint megtetszik neki valami, te azonnal fejet bólintasz.
- Egyszer van egy évben karácsony, nemde! - rikoltott fuldokló sikoltással hites urára Petra.
…
Az ünnepek közeledtével minden egyes nap rohamra indult a város népessége a karácsonyi falu árusai ellen. Innen-onnan giccses lakodalmas rock cirádás dallami zengedeztek az égig…Vázák, cserepek, díszek, piperecikkek, ruhák, bőrdíszművek, és minden egyéb más kincs kínálgatta magát, ami kielégítheti a fogyasztói társadalom nagyra becsült honpolgárainak megpocakosodott igényeit. Elvégre őértük van ez a csodás világ, nemde? Hiszen ők táplálják anyaföldünket meg-megújuló vásárlási kedvük életnedvével…
A B. családnál is feltornyosultak az izgalmak az ünnepek közeledtével.
- Megvetted már a karácsonyfát? - érdeklődött urától ékes hangon Petra.
- Ráér az az utolsó nap is. Minek álljon addig itthon fölöslegesen. Csak a levele hullik szanaszét mindenfelé.
- Meglehet, hogy addigra elkapkodják a javát…
- Ugyan már, még egyik évben sem maradtunk fa nélkül! - replikázott vissza Pista.
- No, azért mégiscsak jobb lenne, ha megvennéd időben.
Férjuram lenyelt egy gombócot a torkán, s mivel nem akarta éppen eme szent ünnep előtt összerúgni a port becses nejével, nyakába véve a várost útnak indult a család karácsonyfáját beszerezni. Végül is siker koronázta ezen törekvését, hisz vásárolt egy jó méternyi délceg ezüst fenyőt.
…Lassú léptekkel minden házba bekopogtatott a karácsonyest csendesded fuvallata. Petra a konyhában szorgoskodott. Szokásához híven pulykát és halat sütött. A halat ugyan nem túlságosan kedvelte, de nem akarta felszabdalni a hagyomány láncolatát. Elvégre ez a módi ilyenkor. Miért éppen ő lógjon ki a sorból...
- Apuci, mikor jön már a Jézuska? - kíváncsiskodott a kis Gergő.
- Tudod fiam, ha majd elbúvik a napocska és öreg este lesz. Várjál addig szépen türelmesen kisfiam.
- Lassan el lehetne kezdeni a fát díszíteni! - dübörgött Petra szólama a konyhából.
- Jól van már, mindjárt nekifogok. Pista előkereste a fenyőfa tartozékait s megpróbálta valahogy beleügyeskedni a fa alját a tartóba. Ám ez a művelet némi szerencsétlenségbe torkollott. A fa ugyanis oldalvást billent, s egy nagy ívű bukfencet hányva a szőnyegre vetette magát.
- Ó, hogy csessze meg az a jópataki szentimentális jázmin cipőgyár...ezt az elnyomorodott fenyőfa tartót. Annyiszor mondtam már, hogy célszerűbb lenne műanyag fát vásárolni. Azzal biztosan nem lenne ennyi kínlódás, mint ezzel a vacakkal.
- Ej, hát még ennyit sem lehet rád bízni! - dörmögött hörgő hangon Petra. Minden évben ugyanezt a cirkuszt csinálod! Hogy lehet valaki ennyire ügyefogyott! Még egy fenyőt sem vagy képes normálisan felállítani…Másról nem is beszélve…
- Fogd már be, jó! - rivallott vissza István. S újult erővel nekifogott a karácsonyfa állítás nemes ívű feladatának. Másodszorra már siker koronázta próbálkozását, s a sudár fa büszkén húzta ki magát a szoba közepén felállított tribünön.
- Éva merre kószál? Igazán segíthetne ő is a díszítésben - sziszegett harsányan István.
- Elment a barátnőjéhez. Nemsokára megérkezik.
- Agyamra megy már ez a laza liberalizmusod! Legalább karácsony napján itthon lehetne időben.
- Ugyan, ne morogj már annyit! Azt a pár díszt egymagad is fel tudod tenni!
...
Lassacskán a horizont alá bukott a nap sárguló korongja. Hamar sötétedik már ilyen tájban. Az égen komor felhők gyülekeztek, s odakint dermesztő hideg szél járta át mindazokat, akik az utcán voltak kénytelenek eltölteni ezt a hírneves estét…
- Pista, összeszedted már az ajándékokat? - törte meg a csendet dörgedelmes hangon Petra. Időközben Éva is hazaérkezett. A nagyobbik szobában gyülekeztek egytől egyig - epekedve várva ki-ki a maga Jézuskáját...
- Hát akkor, boldog karácsonyt mindenkinek! - hadarta el egyszerű köszöntőjét Petra…
Ám ekkor hirtelen valami nagyon különös, a B. család számára kissé szokatlan esemény történt. A kis Gergő ugyanis egy ügyes-gyors, macskára emlékeztető mozdulattal a karácsonyfához lépett, s leszakított róla három darab szaloncukrot. Odament anyjához, apjához, nővéréhez...és a kezükbe nyomott egy-egy darabot belőle.
- Ezt az én Jésuskám hosta nektek. Fogadjátok seretettel!
Egy pillanatra elveszett az idő fonala körülöttük. Néma-értetlen megdöbbenés ütött tanyát mindnyájuk arcán. Úgy rémlett, mintha az ég angyalai is bekukucskálnának szobájuk ablakán egy-egy árva pillantás erejéig...
...S ekkor (talán?) mindannyian megértették a karácsony igazi üzenetét...
Ide írom végül a két kis elbeszélést, amit ígértem még jó múltkor, de ma vagyok pihenős a héten, csak most tudtam bepötyögni.
Nagyon tetszett a Frici bás történeted. Az Árnyaska kötődött ehhez a Frici bához, nem csak sajnálta, ugye?
Másik kettőt akartam eredetileg beírni, de a Frici bá után mégis ezeket választottam ki. Van a kötetben sok más tárgyú életkép is: KOLLÁR-KLEMENCZ László, Miért távolodnak a dolgok, Magvető, Bp. 2015.
Jóleső írást kívánok Neked, Árnyaska!
Minden nap ilyen? (29-31.o.)
Toszkának a tegnap már akkor elkezdődött, amikor a Jani feljött a születésnapján, majd bevallotta, hogy beleivott a pálinkába, és büszke is arra, hogy ezt most elmondja. Mire Toszka meghívta, hogy akkor boldog születésnapot, töltött két kis pohárba a beleivott üvegből, és Jani felé nyújtotta. Jani nem mosolygott. Várt. Toszka nem értette, miért nem örül. Meghúzták a poharat, Toszka nagy lendülettel, Jani csak épphogy. Figyelte a tekintetét. A pálinka helyett vízzel lett tele Toszka szája, pálinkaízű vízzel.
Ez megromlott!- valahogy ez jutott eszébe először. Meg-meg- erősítette meg Jani. Így nem romlik meg egy pálinka, hogy víz lesz belőle. Te ezt felvizezted?- nevetett Toszka. Jani tagadta. Az általa felvizezett pálinkával kellett hogy valaki örömöt szerezzen neki születésnapján.
Gondoljon arra, hogy minden ilyen? Nem, mert nem minden.
Jani szentendrei otthontalan. Egy éve lakik Toszkánál. Befogadta, mert itt volt a gázos Szabi, aki beszerelte a vegyes tüzelésűt, vele meg a Jani, aki segített becipelni a kazánt. A kazán befért a kazánszobába, de az ajtaját már nem lehetett kinyitni, hát ki kellett vésni egy másik ajtót a szomszédos szoba felé, hogy onnan lehessen hozzáférni a kazán ajtajához, és normálisan lehessen kinyitni.
Azt a szobát addig egyszerre használták kecskesajtészítő- és vendégszobaként, bár vendég talán csak egyszer aludt benne, a kecskék meg egyszer beszöktek, teleszarták, telehugyozták a szobát, a sajtot meg- amit Toszka egy évig érlelt- megették.
Azt mondja a Szabi a Janinak kazánszerelés közben: -Jani, ez a szoba épp megfelelő lenne neked, itt meleg lesz mindig. - Azóta ott lakik.
Tegnap Toszka feltette az ötliteres befőttesüveg kecsketejet érni a kályha tetejére, mert a konyhában annyira hideg volt, hogy nem alvadt meg. A Jani kérte, tegye beljebb, nehogy az a sok érett kecsketúró a fejére essen, mialatt megrakja a tüzet. A napokban felvittek Toszka anyjának utánfutóval tizenöt mázsa akácfát a hóban. Tavasszal a nagy viharban kidőlt vagy tizenkét fa a kert mellett, összevágták, azzal fizették kii a Bencét is. Még maradt nekik is bőven. Tegnapelőtt is volt egy iszonyat nagy szél, amitől megint kidőlt néhány fa. Az idén is van jövő. A Delej meg félt, mert még csikó, és ahonnan Toszka elhozta, ott nem volt fa, így nem látott még olyat, hogy szél fújja a fát, az meg ettől recseg. Bezárták az istállóba már délután kettőkor, aztán másnap reggel, mikor kiengedték, összevissza vágtázott, és megrúgta a Matyit, a világ legfehérebb kutyáját. Annak is pont akkor kellett lejönnie a kertbe.
Toszka kábé kilenckor kelt, hempergett kicsit a hóban meztelenül, majd ivott egy pálinkát a Janival, felment az anyjához ebédelni a Pismány tetejére, ott volt az egész család, húsleves volt, töltött csirke, aztán édesség, társasjáték, alvás a padlón, kábé egy óra. Horkolt. A családból, aki arra járt, kikerülte.
Most gondolja azt, hogy minden nap ilyen? Nem gondolja, mert nem ilyen.
Jani elment (56-62. o.)
A Jani elment. Másfél éve lakott Toszkánál. Május volt, összefüggéstelen május. Olyan időszak, amiben úgy tűnt, nem függnek össze a dolgok. Hogy a történelemben nem évszámokat, hanem összefüggéseket kell látni, most nem volt igaz. Minden dolog ugyanannyira volt értelmetlen, mint sem. Ember, állat, ha valamit csinál... Csak számok voltak meg adatok, mindenki ment és csinálta, mintha az lenne a lényeg csak, hogy csinálja, de hogy miért, az nem. Mégis senki sem akart otthon ülni és unatkozni. Unatkozni is valami után lehet csak, ami nem unalmas, de olyan most nem volt. Egy olyan időszak, amikor megkérdőjeleződik a tévé, ahol eltűnik a dilemma, hogy új vagy régi, hogy szőke vagy barna, hogy sós vagy édes... mindegy, csak menjünk gyorsan innen, menjünk tovább.
Toszka még előző este szólt Janinak, hogy beszélt Kristóffal, és hétfőn költözhet oda. Neki még van reggel egy kis dolga, leviszi Zsuzsit az orvoshoz, aztán indulhatnak kilenc-tíz körül. Jani mondta, hogy addig még megeteti az állatokat, bár utolsó reggel, elvégez mindent a ház körül, meg összepakolja a cuccát, kitakarít és mehetnek. reggeli után, mikor Toszka visszaért, Jani már meg volt borotválkozva. Levágta a szakállát. Előző este korábban jött haza, és mondta, hogy le fogja vágni. Legutóbb februárban vágta le. Már nagyon viszketett neki. Irénke, a takarítónő szerint amúgy sem áll jól mindenkinek, csak akiknek szűk az álluk, vagy kicsi és olyan horpadt arcuk van, ilyen nézd: és erre beszívta Irén az arcát, és ujjait végighúzta az állkapcsán. Meg a tudósoknak is jól áll, de művészeknek például nem.
Toszka sokáig nem tudta Irénként Irénkének szólítani, nem állt neki össze, miért kellene becézgetnie. Inkább nem szólította nevén sokáig, megvárta, amíg ő szól hozzá, vagy nem beszéltek. A hetvenes években sokan hordtak szakállat- mondta Toszka, de aztán rájött, hogy ez egy woodstocki dokumentumfilmből jutott eszébe, ami nem a hetvenes évek, és ott sem hordott mindenki szakállat.
A Janinak sem áll jól a szakáll, de ha nincs rajta, az sem. Sem nem tudós, sem nem rocksztár. Nem tudták, mi a Jani. Egy időben sakkozásból élt. Országos bajnok volt, több pontja gyűlt össze, mint Kaszparovnak, de egyszer beugrott valaki nevében egy országos csapatbajnokságba, és nyertek. Rá két hétre már a saját nevén nyerte meg az országos egyéni bajnokságot, de leleplezte valaki- ráadásul nagyközönség előtt- a díjkiosztón, és eltiltották. A tévé is vette. Utána a budapesti tereket járta és szimultánnal kereste a pénzét. Mikor már senki sem akart vele játszani, mert mindig nyert, odébbállt egy másik térre. Egyik télen le akarta vinni a sakkját a kisbolthoz, ahol esténként ampulláztak a haverokkal. Toszka óva intette, ne tegye, ha meg akarja tartani a barátait.
Mikor Toszka visszajött, Jani nem volt még kész. Fürdött. Toszka kitette a kiscsirkéket a tyúkok elkerített részére, hogy nap érje őket, és szedegessék a kavicsokat. A kiscsirkék ki tudtak jönni a kapun, mert nem volt az ól behálózva. Jani ott bóklászott körülötte tiszta nadrágban, töredező, sűrű, őszes drótkefehajjal. Szívta a cigiket egymás után. Ráérősen készült elmenni végleg. Toszka megkérte, hogy tegyen csirkehálót a kapura, utána indulnak. Jani összeszedte a szögeket, kalapácsot, harapófogót és nekilátott. Toszka közben megmelegítette az ebédet. Halászlé maradt tegnapról, amihez a pontyszeleteteket és az alaplét Sári apjától hozták előző nap Balatonról. Az apja az utolsó pillanatban adta oda a halat a fagyasztóból, minél kevesebbet töltsön melegben, hogy kibírja az utat, de annak ellenére, hogy másfél óra alatt Pestre értek, a halat csak késő este vették ki a kocsiból.
Nem romlott meg. Toszka most eszik másodszor belőle. Tud az öreg valamit, mondta Jani. Toszka elgondolkodott az öregen. Az öreg nem volt öreg. Balatonon élt, reggel-este horgászott, a sok halat meg adta el a környéken. Nappal németről fordított a házban. Ebéd után mindig aludt, aztán ha nem ment le este horgászni, felment a netre ismerkedni. A negyvenes nőket nem szerette, azok túl idősek voltak neki, a harmincasok társaságát kereste.
Megebédeltek, közben szólt a Déli krónika. Ha van még ilyen, ha nincs, mindegy, úgy hallgatták, bármi is szólt, mintha az lenne. Utána kávét ittak. Utolsó kávéjuk így együtt. Volt egy vége.hangulat. Toszka lefeküdt fél órára. Jani összegyűjtötte a cuccait a ház elé nejlonzsákokban. Három kék zacskónyi ruha. Egy része Toszka ruhája volt, csak Janinak adta. Egy zacskóban edények, ez nehéz volt. Toszka megemelte, de Jani kivette a kezéből. Ő akarta vinni. Eltehette néhány dolgát pakolás közben, és ebbe a nehéz zsákba tette. Toszka nem tudta, honnan jön ez e kicsinyes gondolat. Janira ez egyáltalán nem volt jellemző. Soha nem vett el Toszkától semmit, csak a bort itta meg, ha néha volt, akkor a pálinkát. Toszka bement, még körülnézett, otthagyott-e Jani valamit. Egy asztalt áttett a folyosóról a szobába, hogy ha visszajön, már máshogy berendezett szobát lásson. Olyat, mint régen. A fogason talált egy bőrkabátot, Jani kidobta a kukába, neki már nem kell. Jani a piros porszívóját is bent felejtette. Azt elviszi magával. Hogy hol és mit fog porszívózni a jövőben, azt senki sem tudja, de hozzá tartozott.
Jani lassan ült be a kocsiba. A felkeléstől a kocsiba ülésig hosszú volt ez a délelőtt. Toszka Jani Puma edzőcipőjét nézte, amint a kocsi felé haladt, olyan volt, mint amit az amerikai nyugdíjasok vadiúj állapotban, a budapesti otthontalanok pedig felismerhetetlenségig elhasználtan hordanak. Vajszínű nadrág volt rajta, feliratos póló. Az arcbőrén betokosodott pattanásokat látott Toszka a kocsiba beülve. Elindultak.
Toszka úgy tett, mintha mi sem történne épp. Jani a láncfűrészéről kezdett beszélni, amit tizenötezerért vett, illetve háromnapi ingyen munkáért kapott valakitől, aki az utcán vette egy román árustól. Full műanyag. Használhatatlan láncfűrész-imitáció. De már egy éve megvan, és mindjárt az első napon gallyra ment. Jani bízott benne, őt nem vágja át senki. Talán ez a legértékesebb tárgya.
Egy haverom a kisgépkölcsönzőből mondta,hoz bele alkatrészt. Toszka csak hümmögött. Azon gondolkodott, mi tartja még a lelket Janiban, illetve a hitet a láncfűrészben, hogy még egyszer működni fog?
Kristófhoz értek. A kapu csukva volt. Toszka megijedt, hogy Kristóf ilyenkor aludni szokott, és nem ébred fel, vagy nincs itthon. Jani is zavarodottan toporgott. Kristóf megjelent félmeztelenül, kinyitotta a kaput, és kérte Toszkát, tolasson be, hogy a cuccokat könnyen kipakolhassák. Jani a zsákokra koncentrált.Kristóf hátravitte, hogy megmutassa az új helyét. Röviden elmagyarázta, hogy mi kindet fognak csinálni, mutogatott a földre, hogy ide falat húzunk, meg tetőt rá. Majd a szemébe nézett mélyen és kicsit kételkedve, de kijelentette, mint aki bele akarná programozni: rendes fickó leszel, engem ugye nem baszol át.
Jani ott maradt, Kristóf és Toszka a kocsmába indultak. A bejáratnál két kigyúrt szerencsétlen ülve napozott egy csajjal, a tahitótfalui hétfő délutánban. Kristóf górénak szólította az egyiket és kezet fogott vele. Toszka úgy tett, mintha ott se lennének. Bement, kért két pohár sört, hátul leültek a sátras résznél. Két ürge jött, egyik biciklin, hátán gitár, kezében hegedűtok.
Ne alkudjál, majd én- mondta Kristóf Toszkának.
A cigány- így szólította az egyiket- leült vigyorgó arccal mellette. A biciklis kinyitotta a hegedűtokot. Ez régi, igazi hangszer, nincs neve, de régi. Ez nem olyan csinált régi, még a tokja is régi, nézd meg a kapcsolóit...és a bociarcú kisember a tok fémzárjait piszkálgatta. Kristóf meg Toszka bólogattak. És játszani tudsz-e rajta?- kérdezte Kristóf. Hát most már nem játszom. Otthon szoktam, de ritkán. És elővette a gitárt. Ez egy új flamencogitár volt, ő így hívta. Ez jó, ez tetszett Kristófnak. Toszka is a kezébe vette, de zavarta a hangszer közelsége, így visszaadta a kisembernek. Az egész átszellemülten kezdett játszani. Hol tanultál zenélni?
Hollandiában játszok. Bárokban. Van harminc számom, saját. Azt játszom, meg még mást.
Minden mondata könnyű hazugságnak tűnt. Lopott cucc, gondolta Toszka, és inkább azon csodálkozott, hogy van már narancsos meg almás sör is, eddig csak a gyömbérest ismerte. A pincércsaj azt mondta, hogy a narancsost még nem próbálta, de már mást igen, és amúgy nem szereti a sört, de így megissza. Toszka szerint a gyömbérrel kevert finom, úgy hívják, Radler... Az Sprite, nem?- mosolygott vissza a lány, és hátrament a raktár felé.
A kisember eközben tényleg szépen játszott.
Így pengetek- mutatta-, és rövid, kövér ujjaival végigpengette a húrokat. Pengetővel soha.
Mintha valami rossz dolog lenne. Kristóf kedvesen megköszönte a bemutatót és elbúcsúzott. Toszka is elköszönt, távolságtartó maradt, de nem annyira, mint a kopaszokkal belépéskor. A kocsiban megbeszélték, hogy mindketten biztosak voltak abban, hogy ez az ember nem tud zenélni. Megtanulta, gyerekkorában ráragadt. Muzsikus cigányok lehettek a szülei- mondta Kristóf. Visszamentek. Janit már nem látták sehol. A kapu lakatra volt zárva.
Május volt. Kurva nagy csönd. A narancsos sört nem vette senki, a bociarcú is inkább Hollandiára gondolt.
Jani pont most törte össze a Toszkától kapott holland női biciklit a kisboltnál, mert azon versenyeztek, ki tud részegen messzebb gurulnia lejtőn, be egyenesen a Dunába. Az öreg holland darabokban ott hevert a Papsziget lábánál. Toszka örült, hogy legalább részegen nem kerekezik minden éjjel az új otthonába haza.
Szerintem van. Én fejben még sosem szenvedtem. Mindig abból tudom, hogy valamit feldolgoztam-e, hogy a gondolataim tiszták és a szívem nem reagál fájdalommal, negatív indulattal. Hanem mondjuk örül. Vagy csak úgy csöndben van. Ezért kell vigyázni, hogy mire gondolsz. :)
Rendelésre mennek az emberek. Ahol rendelés van, ott bőséggel van ennivaló és innivaló. Csak akik rendelésre mennek azok nem szolgálnak ki senkit. Kellemesen lehet beszélgetni, mindig mondják, hogy a kutya, mire a válasz, az az ajtón kívül maradt. A kutya ekkor lehet rokon, ismerős, barát, párkapcsolat, szomszéd stb. is, nem csak állat. Kérdezik érti-e hogy hol tartunk és mi történt önnel, mindenki mondja igen, olvassuk rendszeresen az újságban a kutya rovatot, de a háziállat és vadonélő állat rovatot is mindig elolvassuk, abból derül ki, hogy ezeknek az embereknek mi történik a környezetével. Aztán az újságban le van írva, hogy a kutya rájuk nem hallgat, csak azokra akik a rendelésen vesznek részt.
Ha csak kutyákkal vagy körülvéve és nincs rendelés, azt jelenti elzártak téged a való világtól. Mert ha kint vagy az ajtón, már te is kutya vagy.
