Keresés

Részletes keresés

HerChastitySlave Creative Commons License 3 órája 0 0 2376

Most jutott egy kis időm, hogy megosszam veletek egy másik történetem, ami most Valentin napon történt meg velem.  Még február 5-én vasárnap este rakta fel rám barátnőm a lakatot. Egész héten be voltam zárva. Ő 10-12-én haza utazott a koliból a hétvégére, kb 230km-re lakik az egyetemtől.
Természetesen a kulcsokat is elvitte magával. Amíg otthon volt küldött pár üzenetet, hogy készül nekem egy kis Valentin napi meglepetéssel, ami biztosan tetszeni fog. Én alig vártam már, hogy eljöjjön ez a nap és lekerüljön a lakat. 12-én vasárnap este ért vissza. Még két nap volt a nagy napig, és közben folyamatosan izgatott, húzta az agyam, egy szál bugyiban és combfixben szaladgált körülöttem a szobában.

 

Végre eljött a 14.-e. Este elvittem egy romantikus vacsorára. Ő felvette a legszexibb, feszülős kis fekete mini ruháját, fekete harisnyával, és egy vörös tűsarkú cipővel. Jól ki is festette magát, kihúzott szemek, vörös rúzs, meg minden, ami kell. A puszta látványától is kőkeményen állt volna a farkam, ha tudott volna…  Vacsora közben megemlítette, hogy olyan meglepetésben lesz részem amilyenben még sose volt, és közben ördögien mosolygott. Engem meg egyre csak szorított a ketrec odalent.

Mikor haza értünk, ő leült az ágyra és rám parancsolt, hogy térdeljek elé és vegyem le a cipőit. Azon nyomban meg is tettem, ő pedig az arcomra tette a harisnyás tappancsait. Én már akkor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább és farkam felrobban, ketrecestől. Kb. fél óráig kellett kényeztetnem a lábait, amikor azt mondta, hogy elég lesz, és rám parancsolt, hogy vetkőzzek le és hozzam ide a szekrényből a bilincset és a köteleket. Én szó nélkül engedelmeskedtem. Mikor már ott álltam, meztelenül, csak az övvel a farkamon azt mondta feküdjek fel az ágyra. A fejem fölött összebilincselte a kezem és még oda is kötötte az ágy támlájához, aztán a lábaim is kikötötte, szinte mozdulni sem tudtam.
Fölém állt és szép lassan ő is elkezdett vetkőzni. A farkam már csöpögött az izgalomtól, de az ő bugyija is rendesen átázott már. Mikor ott állt teljesen meztelenül ráült az arcomra, és elkezdett játszani a farkammal. Közben incselkedve kérdezgette, hogy készen állok-e a nagy meglepetésre? Már nagyon türelmetlen voltam, vergődtem teljes erőmből, ahogy csak a kötelek engedték. Vártam, hogy végre lekerüljön a ketrec. Mivel az arcomon ült a nyelvem pedig tövig a puncijában nem tudtam válaszolni, csak nyögdécselni. Még pár percig még húzta az agyam. Azt mondta, hogy ilyen meglepetésben még biztosan soha nem volt részem. Türelmetlenebb nem is lehettem volna. Majd végre, nagy nehezen kimondta:

 

-Nos… Azt találtam ki, hogy ma este nem engedlek ki, sőt, hogy még izgalmasabb legyen, a kulcsokat is otthon hagytam. Így azt is elkerülhetjük, hogy a végén még megsajnállak és kiengedlek, probléma megoldva. Remélem tetszik az én kis meglepetésem. Boldog Valentin napot szerelmem! :D

 

Azt hittem, csak viccel, nem akartam elhinni, amit mond. De nem viccelt. Kellett egy kis idő,hogy felfogjam, amit hallottam. De nem volt vicc… A kulcsaimat valóban otthon hagyta.
Ha nem préselte volna bele teljes erővel a formás fenekét az arcomba a punciját pedig a számba, akkor biztosan ordítottam volna, így is próbáltam de nem sok hang jött ki. Csak fuldokoltam alatta, ő pedig olyan ördögien nevetett, ahogy még sosem hallottam. Hiába vergődtem, a kötelek nem engedtek, ő pedig csak lovagolt az arcomon, tocsogó puncival. Közölte, velem, hogy addig fogom ma nyalni, amíg már többször nem bír elmenni.

Nem tudom, hány órán keresztül járhatott a nyelvem, de orgazmus orgazmust követte. Kéjesen felnyögött és összeremegett minden alkalommal. Azt mondta, ennél jobban még semmi nem izgatta fel. A tudat, hogy minden élvezet csak neki jut, nekem pedig semmi és ez ellen semmit sem tehetek, sőt ezúttal még ő sem. Talán órák telhettem el mikor már nem bírta tovább, de már én sem, teljesen kifulladtam a punci nyalásban, és az elkeseredett próbálkozásban. Kidőlt mellém és percig csak ott feküdt, majd szenvedélyesen megcsókolt, még egyszer boldog Valentin napot kívánt és kiment a fürdőbe, hogy rendbe tegye magát. Én még mindig ott feküdtem, kikötözve, az arcomat vastagon punci nedv borította, a nyelvem már lógott. A farkam iszonyatosan fájt, és csak csöpögött szünet nélkül. Mikor barátnőm rendbe rakta magát, engem is eloldozott, és elküldött, hogy mosakodjak meg. Mire végeztem, már felvette azt a fehérneműjét, ami az egyik kedvencem, és közölte, hogy ma abban alszik, reméli nem zavar. De igazából már nem is tudtam mit mondani rá, annyira kikészültem.
Bebújtunk az ágyba és perceken belül elaludtunk.

 

Másnap reggel még ágyba vittem neki a reggelit, és közben a lábait kényeztettem. Ezután minden folytatódott úgy, mint egy áltagos hétköznapon. Napközben mondta, hogy hétvégén megint megy haza, és ha jól leszek talán elhozza, a kulcsaim. Kegyetlen hét állt előttem, folyamatosan izgatott, és kitalált még egy játékot is pluszba. 15-én szerdán felvett, egy kis fekete bokazoknit, és mondta, hogy ezt most addig fogja hordani, amíg én be leszek zárva. Tudta, hogy megőrülök érte, ha egy-két napig hord egy zoknit majd azt az arcomba dörgöli, szagolgathatom, puszilgathatom a zoknis tappancsát. De eddig a legtöbb a 2-3 napos zokni volt, és már annak is őrjítően jó illata volt ( már persze számomra :D ) Viszont, addig a napig amíg le nem veszi a lakatot a tappancsihoz sem szabad nyúlni.

 

Nagy nehezen csak eltelt az a pár nap. 17-én pénteken este haza utazott a koliból, és csak 19-én vasárnap késő délután jött vissza. Ezúttal már a kulcsokat is elhozta, nagy megkönnyebbülésemre.
Nagyon reméltem, hogy mostmár végre tényleg lekerül a lakat és könnyíthetek magamon. Barátnőm elővette a bilincset, hátra zárta a kezeim, és rámparancsolt, hogy térdeljek az ágy elé. Ezután ledobta a Vans tornacipőjét és az arcomra tette a lábait. Ekkor már öt napja volt rajta a kis zoknija. Brutál illata, volt, legalábbis nekem biztosan. Jobbat elképzelni sem tudtam volna. Kb egy fél óráig dörögölte az arcomba a tappancsait, közbe puszilgattam, szaglásztam. Farkam persze feszített, ahogy tudott. Amikor a kisasszony megunta ezt a játékot elővette a kulcsokat. Szíven már majd kiugrott a helyéről. Két hosszú hét után végre lekerült a lakat, a farkam pillanatokon belül kőkemény volt. A bilincset nem vette le, továbbra is térdeltem az ágy előtt. Először elkezdte finoman izgatni a farkam a kis zoknis tappancsival, majd közre fogta és elkezdte verni. Két hosszú hét megvonás után nem kellett sok, hogy elsüljek. Nem kevés volt bennem, az egész lába vastagon tiszta gecis volt. Én megkönnyebbültem estem össze, de rámparancsolt, hogy keljek fel mert még nincs vége a dolognak. Levette a két kis zokniját és a számba tömte. Ezzel szórakoztatta megát még egy darabig, aztán elküldött, hogy takarítsam le magam, és mehet vissza a lakat.

Hát röviden ennyi lett volna, elnézést ha megint hosszúra sikerült, de nem akartam semmit kihagyni. Telt még valakinek hasonlóan bezárva a Valentin nap? 

ZordOFF Creative Commons License 14 órája 0 0 2375

 

Na most biztosra megyek, rakok ide egy linket is:

http://kepkuldes.com/images/36235c6602f1fa58751d4d5ab26fb4a3.jpg

 

ZordOFF Creative Commons License 14 órája 0 0 2374

Kép lemaradt:



ZordOFF Creative Commons License 14 órája 0 0 2373

Sziasztok!

 

Van itt olyan nő, aki a képen szereplő, igencsak átlag alatti kukimat ketrecbe zárná? (Teljes erekcióval 10-11 cm.)

Őrizhetné a kulcsot nekem. Szeretnék eljutni arra a pontra, hogy akár 1 évig is orgazmusmegvonásban tudjak lenni.

 

Van olyan hölgy, aki ebben a trenírozásban örömét lelné?

Dann88 Creative Commons License 16 órája 0 0 2372

Ehgedélyt kaptam rá, hogy a ma esti tisztálkodáshoz levegyem a ketrecet. A lakat levágásától az új felkattintásáig, mindent videóra kell vennem. Hatszázat húzhatok is rajta :P de el nem élvezhetek.

Dann88 Creative Commons License 18 órája 0 0 2371

És ha netán valaki kétkedne abban, hogy szandra707 Nő lenne... akkor biztosíthatom, hogy Ő egy valódi Nő.

Van róla pár képem, amiket kiérdemeltem :P És ezeken az erényövem aktuális plombájának a sorsámát tartja maga elé egy papírra írva. Szóval nincs csalás :) Tényleg az erényöv iránt érdeklődő Nőre találtam itt. 

Dann88 Creative Commons License 18 órája 0 0 2370

Nem véletlenül kell a Nőknek őrizni a kulcsot... Itt vannak az elmaradt képek. :P

Dann88 Creative Commons License 18 órája 0 0 2369

Úrnőm azt mondja, ha sok kommentet kapok, akkor 10-15 percre kiengedhetem magam, hogy izgassam, aztán visszazárjam a farkamat.

Kéreki mindenkit, aki olvassa írjon nekem kommentet!

Kérlek titeket! :D

szandra707 Creative Commons License 18 órája 0 0 2368

Kedves Dann!!!

 

Fotóval miért nem készültél?

Így akarsz elcsábítani? 

 

Előzmény: Dann88 (2367)
Dann88 Creative Commons License 18 órája 0 0 2367

Sziasztok!

 

Úrnőm utasítására írok most nektek. 

Utoljára február 11-én volt orgazmusom, azóta erényövben vagyok. Számozott műanyag lakat szavatolja a biztonságomat :)

A tervek szerint március 18-án találkozok először Úrnőmmel. Akkor a műanyag zárat fém lakat fogja felváltani. A fém lakat pedig a második találkozóig marad. Mindig is a hosszútávú orgazmustagadásról fantáziáltam... most kaptam egy 6-7 hetes lehetőséget. Másfél hónap az orgazmusig :D

Kérem akinek felkeltette az érdeklődését a dolog, az kommentálja a bejegyzésemet :)

 

Úrnőm kívánsága szerint azt szeretném Tőletek kérni, hogy aki be van most zárva, számoljon be nekünk a helyzetéről itt a fórumon és hogy éppen hány napos!

 

Köszönöm!

Szép napot mindenkinek!

Buvolix Creative Commons License 1 napja 0 0 2366

Hello! 

 

Itt az aukció oldalán nem látok lehetőséget, ahol be lehetne vásárlás előtt jelölni, hogy én mondjuk az átlátszó típusból a kisebb méretű övet venném...?!

 

Egyébként Te mennyiért adnád forintban ?

 

kösz

üdv.

Előzmény: Robrobesz (2364)
Robrobesz Creative Commons License 1 napja 0 0 2365
Előzmény: Robrobesz (2364)
Robrobesz Creative Commons License 1 napja 0 0 2364
Előzmény: Buvolix (2360)
szende86 Creative Commons License 2 napja 0 0 2363

Szia Robrobesz!

 

Engem komolyan érdekelne egy ilyen típusú erényöv. A robi100@tvn.hu címre kérlek írd meg a részleteket. Remélem, hogy meg tudunk egyezni.

Előzmény: Robrobesz (2354)
cor455 Creative Commons License 2 napja 0 0 2362

Üdv

Árváltozás.

 

Lenne egy eladó új rozsdamentes acél erényöv.

 

ára 9e ft személyes átvétel pesten vagy posta előre utalással 540ft   érd: cor455kukacfreemail.hu

 

gyűrű:               45mm      
 
Ketrec belső átmérő: 35-36mm

Hossz:               65mm

 

 

balatonihunter Creative Commons License 2 napja 0 0 2361

Sziasztok!

Cb 6000 erényövet vennék. Budapesti átvétellel.

Új érdekelne.

Buvolix Creative Commons License 3 napja 0 0 2360

Hello! 

 

Elképzelhető, hogy komolyan érdekel. Attól függ, hogy:
- mekkora összegbe kerülne összesen?

- mikorra tudnád beszerezni körülbelül?
- illetve, ha tudnál mutatni egy oldalt, ahol van egy leírás, hogy pontosan mi tartozna bele a vásárlásba.

 

köszönöm

Előzmény: Robrobesz (2354)
Dann88 Creative Commons License 4 napja 0 0 2359

Nagyon élvezetes olvasni való volt :)

Előzmény: HerChastitySlave (2358)
HerChastitySlave Creative Commons License 4 napja 0 3 2358

Sziasztok! Nemrég találtam rá erre az oldalra, eddig főleg angol nyelvű fórumokat olvastam a témában. Úgy döntöttem, hogy megosztom veletek a történetem, legalább valami sztori is legyen itt a sok apróhirdetés között.
Bevezetésnek annyit, hogy 24 éves egyetemista srác vagyok. Régóta izgatta a fantáziám ez a téma, sokat olvasgattam, keresgéltem ezzel kapcsolatban.
Kipróbálni nem igazán volt lehetőségem a dolgot, volt egy barátnőm akivel együtt voltunk közel másfél évig. Igaz gyönyörű szép lány volt, tökéletes alkattal, nagyon szerettük egymást de a szexuális érdeklődésünk teljesen eltérő volt. Nekem vannak különböző fétiseim mint a kikötözés, domina-szolga szerepjátékok, lábfétis stb.. Neki ezek nem fértek bele, sőt ami egy kicsit is eltért az „átlagos” szextől az neki már sok volt. És hiába volt minden más tökéletes, ez előbb utóbb sajnos kiütött. Vége lett a dolognak.
Ekkor döntöttem el, hogy igazából nincs mire várni, kipróbálom a dolgot egymagam. Rendeltem egy  CB6000-es erényövet magamnak az internetről. Hamarosan meg is jött, én meg elkezdtem vele kísérletezni. Először kitapasztaltam a jó méreteket, beállításokat stb., aztán elkezdtem rövidebb-hosszabb ideig hordani. Először csak a koliban a szobámban, aztán mikor már megszoktam egyszer-egyszer elmentem benne egyetemre, előadásokra is. Viszont 3-4 napnál tovább soha nem bírtam ki, túl erős volt a csábítás. Gondolkodtam, hogyan lehetne megoldani a dolgot.
Ekkor jött képbe egyik lány szaktársam, aki nagyon jó barátom is egyben. Nagyon jóban vagyunk, szinte mindent meg lehet vele beszélni. Egy bevállalós, kis tetovált, piercinges, hardcore-metal stílusú leányzó, hosszú fekete hajjal, barna szemekkel, jó mellek, szép kerek fenék egy szóval nagyon csinos. Nem volt szégyenlős a csaj, bármikor lehetett vele akár a szexről, akár perverz témákról beszélni mindenféle feszültség nélkül és ezt sokszor meg is tettük. Simán elmondta, hogy mik a fantáziái, hogyan szereti csinálni és hasonló dolgok. A lábfétisemről is tudott, sőt egyszer egy buli után mikor egész este fekete harisnyában és tornacipőben volt és én majd megőrültem érte feljöttünk a koliba kicsit ittasabb állapotban és én megkérdeztem tőle, hogy adhatok-e egy csókot a lábára? Simán bele ment a dologba és csak röhögött rajta, bár már benne is volt egy kevés. Nah de visszakanyarodva a témához, eszembe jutott, hogy elmondom neki ezt a dolgot aztán lesz ami lesz.
Egyik délután átmentem hozzá és elmeséltem, mit csinálok és megkérdeztem tőle, hogy esetleg vigyázna-e a kulcsokra. Persze először nagyon meglepődött, kicsit furcsállta de végül belement a dologba.
Megbeszéltük, hogy milyen időközönként adja vissza. Először kezdtünk három nappal, aztán lett belőle öt és végül egy hét. Azután minden hétfőn este ide adata a kulcsokat, én lerendeztem magam, aztán visszaadtam neki. Ezen kívül soha nem esett szó a dologról. Együtt jártunk órákra, előadásokra, bulizni stb., ugyanúgy beszélgettünk, viccelődtünk mint azelőtt de soha nem emlegette a dolgot, nem kérdezett semmit, teljesen közömbösen kezelte a helyzetet, mintha nem is lett volna. Énis kerültem a témát, persze sokszor az őrület határára kerültem, és egyszer be is próbálkoztam, hogy idő előtt visszaszerezzem a kulcsaim. Nem jártam sikerrel, és azt mondta, ha még egyszer idő előtt megemlítem a dolgot, abbahagyjuk az egészet, akkor megijedtem szóval többet nem is fordult elő. Teltek a hetek, nagyon jól működött a rendszer, heti egyszer megkaptam a kulcsaim, könnyítettem magamon aztán vissza adtam neki, és várhattam a következő alkalmat.

Egyszer mentem a kulcsokért úgy ahogy szoktam. És akkor ért az egyik legnagyobb meglepetés. Közölte velem, hogy el van maradva a holnapi beadandó feladattal és ha vissza akarom kapni a kulcsot, akkor bizony meg kell, hogy írjam helyette. Teljesen lefagytam, köpni nyelni nem tudtam. Előtte még soha nem csinált ilyet, csak szó nélkül ideadta, és ment minden a maga rendje módja szerint. Ott álltam ledöbbenve, ő mosolygott és mondta, hogy nem viccel. Még félig lesokkolva, de közben végtelenül frusztrált és felizgatott állapotban visszamentem a saját szobámba és nekiültem megcsinálni a beadandó dolgozatát. Egy-két óra múlva mikor elkészültem vele, átvittem neki ő pedig ideadta a kulcsaim. De még másodszorra is sikerült meglepnie aznap este. Azt mondta, hogy reméli jó munkát végeztem, mert ha nem lesz ötös, akkor a következő alkalommal tovább leszek bezárva. Teljesen meg voltam zavarodva. Persze rohadtul izgatott de nem értettem, hogy mi ez a hirtelen váltás. Eddig teljesen közömbös volt nem érdekelte a dolog aztán egyszer csak hirtelen „zsarolni” kezd vele. Azt mondta, ha négyest kap akkor plusz két nap, ha hármast plusz négy, és ha kettes akkor plusz egy hét, és nincs kegyelem. Mindezt fülig érő vigyorral. Aztán ideadta a kulcsom én lerendeztem a lerendezni valót, persze pillanatok alatt elsültem főleg, hogy ilyen durván felizgatott náhány perce, meg már amúgy is bennem volt egy heti adag. Aztán vissza mentem hozzá, leadtam a kulcsom, és aztán még jó sokáig ottmaradtam beszélgetni, de mintha mi sem történt volna előtte, többet szóba se hozta a dolgot. Két nap múlva kiderült a dolgozat eredménye. Négyest kapott rá. Délután mondta is, hogy ez plusz két nap az alap egy héthez, de akkor azt a kilenc napot kerekítsük fel tízre. Újabb meglepetés volt ez tőle. Kezdtem úgy érezni, hogy kezd bejönni neki a dolog. Próbáltam tiltakozni ellene, de mondta, hogy ne panaszkodjak vagy elfelejthetem a kis játékunkat. Úgyhogy beletörődtem a sorsomba. Tíz hosszú, és őrjítő nap után végre visszaadta a kulcsom. Mikor könnyítettem magamon és vittem neki vissza a kulcsot, mondta, hogy mivel most is kibírtam tíz napig ideje emelni, úgyhogy mostantól tíz nap lesz a limit. Mindezt persze ördögi vigyorral az arcán. Azt hittem, kidurran a frissen visszazárt farkam. Nem akartam elhinni. De nem is ragozta tovább, lezártnak tekintette a témát. Úgyhogy ezúttal újabb tíz nap következett. Persze továbbra sem jött elő beszédtémaként a dolog kettőnk között. Idő közben elkezdett panaszkodni, hogy nagyon megromlott a kapcsolatuk a barátjával. (Igen azt el is felejtettem mondani h közbe végig volt palija, de ez igazából semmit nem befolyásolt, a kettőnk kis titkáról nem tudott semmit). Mivel jó barátok voltunk mindent elmondott. Sokszor mentünk át egymáshoz mindenfélékről beszélgetni, és olyankor ezek is szóba kerültek. Aztán, ahogy telt az idő egy-két hét múlva szétmentek a faszijával. Maga alatt volt, rögtön hozzám jött, elpanaszolni a gondját, baját. Elmentünk a legközelebbi szórakozó helyre ahova az egyetemisták járnak. Iszogattunk, szórakoztunk, próbálta kiadni magából a bánatát. Aznap este hajnal kettő körül kísértem fel a koliba a szobájába. Kicsit sok pia lecsúszott előtte, már mindketten jól voltunk. Mikor felértünk még leültem nála, beszélgetni még egy kicsit. Egyszer csak váratlanul megkérdezte, hogy megnézheti milyen is egy erényövbe zárt farok élőben, és hogy végülis minek is őrzi a kulcsát. Nem igazán emlékszem mennyire lepődtem meg, de volt már bennem elég sör úgyhogy mindenféle szégyenlősség nélkül megmutattam, már úgysem volt mitől félni. Nagyon tetszett neki, és persze fülig ért a szája. Aztán elraktam és nem is történt semmi több aznap este. Teltek múltak a napok és valahogy egyre többször jött szóba a bezárt farkam, tetszett neki a dolog és mostmár nem úgy viselkedett mint azelőtt, persze a kulcsot így sem adta vissza hamarabb. Egyre jobban érződött kettőnk között, hogy itt valami többről van szó. Egyik nap az óráink után felmentünk hozzám filmezni. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, ment az összebújás, simogatás és egyszer csak elcsattant az első csók. Vadul egymásnak estünk, persze a farkam be volt zárva, majd meg őrültem, ő viszont annál jobban élvezte a helyzetet. Akkor már hat napja lakat alatt voltam, elképesztően kívántam, de nem volt kegyelem.  Mind a ketten teljesen be voltunk indulva, de persze én semmit nem tehettem, úgyhogy az lett a vége, hogy kinyaltam.  Ő egy óriásit élvezett, én viszont maradtam úgy ahogy voltam, a farkam majd kitört a ketrecből, könyörögtem neki, hogy engedjen ki de ő csak nevetett és mondta, hogy felejtsem el. Aznap este nálam aludt, de előtte még felment a szobájába egy két holmijáért meg hogy rendbe szedje magát. Mikor vissza jött levette a ruháját, combfix meg fekete csipke tanga és melltartó volt alatta. Az volt a kegyelem döfés számomra. Látta mennyire szenvedek de csak nevetett és mondta, hogy én akartam ezt a játékot, hát tűrjem a következményeit… Aznap este még legalább háromszor kinyaltam és órákon át kényeztettem a lábait is. Akárhogy könyörögtem neki, nem volt hajlandó kiengedni.  Mikor már teljesen kielégült, befeküdtünk egymás mellé az ágyba és elaludt. Én persze egész éjjel szenvedtem, alig aludtam valamit. Másnap reggel mikor felébredt meg kellett masszíroznom, majd miután végeztem hanyatt feküdtem az ágyon ő pedig ráült az arcomra, csak úgy tocsogott a puncija a nedvességtő. Miközben én nyaltam ő előre hajolt és elkezdte szopni a bezárt farkam, semmit nem éreztem belőle ugyan, de annál inkább nyaltam, ahogy csak tudtam. Egyszer csak felnyögött és leborult rólam. Majd közölte, hogy ügyes fiú voltam, és ugyan nem járt még le a tíz nap de most kivételt tesz. Előszedte táskája legaljáról a kis kulcsokat, nekem majd kiugrott a szívem a helyéről az izgalomtól, a farkam pedig majd szétfeszítette az műanyag kis ketrecet. Végre kinyitotta a lakatot és levette rólam, pillanatok alatt olyan kő kemény voltam mint még soha. Rám ült és elkezdett lovagolni, persze nem bírtam sokáig pillanatok alatt elsültem, de akkorát élveztem mint még soha. Teljesen lezsibbadtam tőle. Nagyon élvezte a szituációt, de mondta, hogy neki ennyi nem volt elég, gyorsan összeszedtem magam, és nyomtunk még egy vad szenvedélyes menetet, karmolt harapott a kis vadmacska, azért ezt már tovább bírtam. Másodjára is hatalmasat élveztem. Mindketten kidőltünk, majd kis idő után mondta, hogy tegyem vissza az övet a helyére és kéri a kulcsokat, indul az újabb tíz nap. És újabb hosszú napokig tartó szenvedések következtek. Persze a történet itt nem állt meg, attól a naptól fogva a barátnőm lett és azóta is együtt vagyunk, és szeretjük egymást, én megőrülök érte ő pedig élvezi és ki is használja a kis kulcsok adta lehetőségeket. De tovább már nem folytatom mert így is elég hosszúra sikeredett. Remélem azért nem gond, hogy egy egész regényt írtam és azért valamennyire feldobja majd az oldalt, és azért élvezhető.

 

homoh Creative Commons License 4 napja 0 0 2357

Szeva.igen.meg tudom oldani de abba semmi izgi nincs. Mert ha mas tenne velem tudna s nem vehetnem le.csak ő.

Előzmény: faithful lover (2356)
faithful lover Creative Commons License 4 napja 0 0 2356

Hülye kérdés de ezt magadnak is meg tudod oldani nem?

Előzmény: homoh (2355)
homoh Creative Commons License 5 napja 0 0 2355

Kulcsörzőm keresem győrben környékén. Olyan pasit keresek aki övem lakatjàt pillanatragasztöval ragasztaná össze.kulcslyuknàl is. Esetleg beleragasztanà kulcsot s beletörné.

Robrobesz Creative Commons License 5 napja 0 0 2354

Ha komolyan érdekel írj és megbeszéljük a részleteket.

 

Előzmény: Robrobesz (2353)
Robrobesz Creative Commons License 5 napja 0 0 2353

Lesz eladó,mert akkor kettőtrendelek ha kell :)

Előzmény: Buvolix (2351)
cor455 Creative Commons License 6 napja -1 0 2352

Üdv

 

Lenne egy eladó új rozsdamentes acél erényöv.

 

ára 10e ft személyes átvétel pesten vagy ingyen posta előre utalással    érd: cor455kukacfreemail.hu

 

gyűrű:               45mm      
 
Ketrec belső átmérő: 35-36mm

Hossz:               65mm

 

Buvolix Creative Commons License 2017.02.14 0 0 2351

Hello ! 

Hol lehet venni ilyen holy trainer klónt, mint ebben a bejegyzésben van képen, amire most válaszolok?
Vagy van valakinek eladó?

köszönöm

Előzmény: Robrobesz (2341)
Liefdevolle Creative Commons License 2017.02.14 0 0 2350

Már a harmadik címen sem sikerült? :)

Előzmény: vömi (2349)
vömi Creative Commons License 2017.02.13 0 0 2349

Sziasztok!

Nagyon olcsón keresek erényövet, mert ki szeretném próbálni valakinek van?

cimem: bomel1@freemail.hu

balatonihunter Creative Commons License 2017.02.13 0 0 2348

Sziasztok!

 

Keresek Valakit,aki régóta erényöv viselő. Azt szeretném megtudni,milyen tapasztalatai vannak,hetekig,hónapokig,esetleg évekig tartó bezárás alatt.

Ha van itt olyan férfitárs aki ezt már átélte,és lenne szíves erről részletesebben írni,arra kérem,a novemberutan@gmail.com címre írjon.

Köszi.

EFRD Creative Commons License 2017.02.12 0 0 2347

Eladó csak 1x felpróbált aztán alkohollal tisztított öv. Bp-en átvehető. Irányár 10E.
Kép csak neten talált, de típusra ugyan ilyen, kérésre küldök képet emailben.

http://i.ebayimg.com/images/g/YjwAAOSwx2dYCI-e/s-l500.jpg

 

http://i.ebayimg.com/images/g/-ioAAOSw44BYCI-e/s-l500.jpg

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!