Keresés

Részletes keresés

Szeretetláng Creative Commons License 9 órája 0 0 4725

Megszületésünknél jelen van nálunk a hit alapja, amire építkezhetünk, majd többnyire fogjuk, és eldobjuk

Majd elkezdünk a magunk útján járni, nem engedve senkit, hogy beleszóljon a sorsunkba

Majd elkezdünk magunknak gyűjteni, és hiába szerzünk, mégis ott érezzük jól magunk, ahol kapunk, ahol szeret a béke

Nagy kincsünk, ha megtartjuk a barátságot és a hűséget, mert akármerre nézünk, mégiscsak ott szeretünk, ahol szeret a béke, ahol a szívünk békéje

Sokfelé járunk, mégiscsak azt találjuk, ott szeretünk

És amellett szeretünk, ahol nyugszik a béke

Ha egy erényt megtartunk, akkor amellett bejön hozzánk a következő, és bemutatkozik, a békéd vagyok

És a harmadik sem marad el tőlünk, ha befogadtuk a következőt

Előbb utóbb elkezdjük keresni az igazságot, ha Tőled távol keressük, akkor is az igazság Hozzád visz

Kapok egy felismerést, és gyötrődöm abban, elfogadjam, vagy ne fogadjam el

Máshogyan nem tudom elfogadni, csak ha igazodom az igazsághoz

Ott pedig szeretek, ahol az igazság szeret, mert ott a béke

Béke pedig ott van, ahol a jelenléted

Az Igazság pedig a Szeretet, akihez egyszerre vonzódom, és akit eltaszítok, a szeretetről alkotott fogalmaimban

Mert az az első fogalmam, hogy nekem jó legyen, Te meg azt tanítod, add tovább azt, ami jó

Ha azzal találkozom, aki továbbadja a jót, felismerem az Igazságot, Aki nála lakik, és Akinek meríthetek a békéjéből

És amikor eljutok addig, adjam a jót, megjelenik nálam a békéd, azaz elértem a jelenlétedet nálam

Szeretetláng Creative Commons License 1 napja 0 0 4724

A csábítás többnyire ártatlannak látszik

Ha nincs csábítás, vagy kevés és gyenge a csábítás, nem magam vagyok az erős, hanem éppen a csábításra gyengeségemért tartasz távol a csábításoktól

És ha jön a csábítás, akkor nem én vagyok az erős a legyőzésére, hanem készen állok, hogy Veled legyőzzem

Ha látszatra egyedül győzöm le, abban több az őrangyalaim segítsége, mint a saját erőm

Ha tisztákká teszem a gondolataimat, akkor a csábítás nem talál fogást rajtam

Ha Veled foglalkozom, ha a Tanításaiddal foglalkozom, észre sem veszem a csábítást, és elhaladok felettük, mert felül emelsz azokon

A csábítás jön, mert jönni akar

Ha engedek a csábításnak, azért engedek, mert nem látom a rétegeit

Minden réteg újabb fájdalomokozás

A csábítás bájos, és megnyerő, mintha ártatlan lenne, de nem ártatlan

És ha már beleestem, nem sok esélyem van arra, hogy vonzással kikerüljek, a szükségemmé válik a taszítása

Nem akarod, de a szükségem

És mivel a szükségem, legyőzi az igazságod az irgalmadat

Magam pedig majd szenvedek, szenvedést adva, és eljött az ideje, hogy elérjen egy egy rétege

Szeretetláng Creative Commons License 2 napja 0 0 4723

Az a legteljesebben természetes állapot, ha együtt járunk Veled

Ha megosztjuk egymással a gondolatainkat, és közvetlenül vezetsz minket

És az a legboldogabb állapot

És abban van a bőség

A vágyad, és az akaratod, ez az állapot

És ez az állapot hozza el nekem a megszentelődésemet

Nem úgy akarsz nekem, mint egy idegen, hanem úgy, mint Aki legjobban szeret engem

És csak annyi szenvedésemben, ami a helyes útra terel engem, és nem többen

Velem akarsz lenni, így minden, amiben távol vagyok Tőled, az tőlem, magamtól ered

Szavad megmutatja a jó utat Hozzád

Nehéz leckém, hogy a testvéremben tudlak Téged legjobban szeretni

Szeretetláng Creative Commons License 3 napja 0 0 4722

Ha egy ország vezető ereje hisz Benned, áldott az az ország

Ha buzgó a hite, az megszenteli az országot

Senki sem tud annyit adni, mint amit Isten adhat

Magyarországot engesztelésre hívtad

Legtöbb, amire meghívsz, az az engesztelés

Az engesztelés megszentel

Hogy felébredjek az igazságra, ahhoz a Tízparancsolat a mérce

Ha megtartom, nekem ajándékozod a Lángodat, és a Lángod erőt ad

A Lángod maga az erő

Ha enyém a Lángod, enyém az ereje

Az abortuszaink, még elszakítanak Tőled

Ha becsukom a fülemet az intő szóra, akkor majd amikor keresztúthoz érkezek, nemigen tudok jól dönteni

Nálad van a jó tanács, és a segítség

Ha nem tartom meg a Tízparancsolatot, a Sátán szolgáinak sem kell velem törődnie

Nem egyszerre és mindenben megszentelődök, hanem egyesével szabadulva a köveimtől

Mutatod a helyeset, felismerem, és elhagyom a helytelent

A család csodálatos, ha csodákat viszek a családomba

A gyerekáldás maga csoda, a gyermeknevelés csodák halmaza

Mint ahogy a tanító tanul a legtöbbet, úgy a nevelő maga szentelődik meg

A nemzetem is a családom, ha sokan visznek csodát a családjába, csoda lesz a része

Ahol erőt kaphatok Tőled, az az Eucharisztia

Ha veszem a Testedet, és veszem a Véredet

Ha megbánom azt, amivel megbántottalak, és bocsánatodat kérem

A Szetségimádás különleges erővel tölt meg engem, rád vonatkozva az engem

Szeretetláng Creative Commons License 4 napja 0 0 4721

Veled járni munka

A testem meg akar, amit akar

Nincs annál több a Földön, mint mikor Melletted járok, és velem jársz

Nekem adod magadat, és attól kezdve nem elégszem meg a testem akaratával

Ha Veled járok, az edzőm vagy, aki nagyobb teljesítményre ösztönöz engem

És megadja a segítségét a Lelkében, és megadja a segítségét a Szavában

Ha inkább a testem ösztönzéseit követem, kényelmes nekem az az eszem iszom állapotom

És kényelmes, hogy nem kell megküzdenem az akaratommal, avval, aki tervez, küzd, és végez

Kényelmes az, amikor más akarata vezet, nincs abban béke, de kényelmes

Képes vagyok megmagyarázni, és állítani a békémet a békétlenségemben

Másokat testem akaratába vonhatok, szenvedhetnek tőlem, és hihetem, jó úton járok

Könnyen jöhet a gazdagságom

Lelkem szegényedésében

Semmit sem vársz el tőlem, amit nem fogadtam el

Ha kutatom a Szavadat, Téged, és magamat kutatom

Nem nézel el amellett, hogy kutatok

A jóga jó példa arra, hogy megtévesztettek engem, jó példa, hogy nem hiszem el, de ha keresem az igazságot, akkor megmutatod a foga fehérjét azoknak, akik a jógában társultak mellém

Ezer más jó példa van, de ha rádöbbenek, az ártatlannak tűnő jóga nem ártatlan, ha meglátom benne az ártatlanul elhurcolt életeket, akik lemondtak a lelkük akaratáról, akkor kevésbé leszek kitéve a tévedéseimnek, mert először Hozzád fordulok

Veled járni, az akarati állapot

Felvállalása az az akaratodnak

Hogy felvállaljam az akaratodat, akit láthatok, és lemondjak az ártó akaratokról, akik láthatatlannak akarnak maradni

Nem úgy van, hogy meglátom a láthatatlan akaratokat

Hanem az akaratodba lépve megmutatod őket

És nem úgy van, hogy elsőre elhiszem, hanem megmutatod őket a lényükben, és elborzadok azokban

A szereteted meg Hozzád emel engem, a nyomorúságomban

Szenvedésektől akarsz megkímélni, amikor megmutatod a valókat

Az könnyen megy nekem, hogy ragaszkodjak a tévedéseimhez

A legjobbat akarod nekem, ezért adod a Szavadat

Töprengjek, lássak, halljak, megfontoljak, és még egyszer megfontoljak, majd döntsek

Minden láthatónak van szellemi tartalma, és minden megfogható az elmúlásé

A külsőség elporlad, a lényeg megmarad

Lehetőség a földi élet

Senki sem dönt helyettem, mert nem dönthet, ha azt gondolom helyettem döntenek, még nem láttam meg az igazságot

 

Szeretetláng Creative Commons License 5 napja 0 0 4720

Az Isten Szeretet, és a szeretetének teljességéből fakad a teremtés

És a szeretetének teljességéből fakad a vonzása, és a vágy a szívünkben, a szeretetének a világosságába lépjünk

És a szeretetének a teljességéből származik a kegyelem, aki megszentel

És a magasságban is úgy van, mint ahogyan a mélységben is van, a hasonló vonzza a hasonlót

És magam a szentség útján magamhoz vonzom az Istent

Vonz, és magam is vonzom, ha hasonulok a szentségéhez

És az Isteni Hármas, a hármasságomat vonzza

A testem lényege ítélet, és mint ilyen, lekötözött a muszájba, és testemet is vonzod a világosságodba

A lelkem meg próbát áll, ott áll a mélység és a magasság vonzásának a kereszteződésében

Majd ahova teszem magamat, majd ahhoz vonzódom

Szellemem pedig a beteljesítő harmadik

Ő nem próbát áll, és nincs köze a muszájhoz

És tanításra sem szorul, mert lényege lényeg a lényegedből

A lelkemnek a szüksége a szellemem, ha fel akar emelkedni, ha ki akarja menteni a testemet a muszájból

Ha meghallgatom, amit mondok, akkor megismerem magamat

Ha megnézem a barátaimat, akkor magamra is nézek

Ha Hozzád megyek, azért megyek, mert a vágyam a tisztaságod

A tisztaság mindig ad, és egybegyűjt

A tisztátalanság az mindig elvesz, és szétszór

Amit teszek, az a részem

Ha tisztátalant teszem, az a részem

Mivel a részem, nem dobhatom el, hanem a segítségeddel megszabadulhatok tőle

Ha azt gondolom, nélküled lehetek tiszta, az ellentmondás

Ha ellened mondok, nem lehetek melletted, nem is lehetek tiszta, mert a tiszta mellett jelen vagy

És ugyan utálkozhatnak rajtam a mélységemben, de az olyan, mint az árnyék, amit elűz a jelenléted

Ha Hozzád megyek, megszentelsz engem, nem számít, milyen mélyen vagyok

És lehetek bármilyen magas hegyen, nélküled akkor is csak a mélységemre ébredhetek

Ha meghallom, mit mondok, akkor elgondolkozhatok magamról

Ha nem tetszik, mert nincs abban szentség, Hozzád megyek, hogy megszabadíts

A jelenléted magamra irányítja a figyelmemet

Közelebb akarok menni Hozzád, hát figyelnem kell magamat, hogy megszabaduljak mindentől, ami Neked idegen

Milyen sok apró homokszemcsét kell kivetnem magamból, súlyuk egyenként is tetemes

A szeretet útját keresem, és a szél kisöpri a homoktól az udvaromat

Nem győzelemért küzdök, hanem a jelenlétedért küzdök, ha pedig jelen vagy nálam, akkor győzelemre viszel

Szeretetláng Creative Commons License 6 napja 0 0 4719

Majd amikor megszentel a Szentlélek, majd akkor máshogyan fogtok gondolkodni, mert megtaláljátok magatokban az eleve helyét a Szeretetnek, megtalálva, hogy a Szeretetnek vagytok rendelve

Nem úgy, mint akit kényszerítenek, hanem úgy, mint aki maga akarja

Majd megértitek a fokozatokat

Felismerve merre jártatok, és felismerve hova tartotok, hova akartok tartani

A szexről a szexért most máshogyan gondolkoztok, központi helyet szánva neki a szeretetekben

De a központi hely az Istené, eleve helye az a Szeretetnek

Majd amikor megostromol a Szentlélek, majd elmentek Vele együtt megismerni a Fiút, Aki a Lelkében bemutatkozik

És ahogyan megismeritek a Fiút, az Atyát ismeritek meg

A szeretet mindig cselekszik, önmagában erő, és hatalom

És hatalma van a világ felett, akkor is, ha a világ hatalmasnak mutatja önmagát a halálában

A testi kapcsolat, a testi kapcsolatért, az egy égés, elégetése az erőnek

Ha szeretem az Istent a Fiában, akkor a lényem elmerül a szeretetében

A testi kapcsolat nem hoz a léleknek kielégülést, ha az Istent szeretem, az békét hoz nekem

Ma még fordítva van a sorrend, mert nincs meg az ismeret, az Isten szeretetében

Majd amikor eljön az ismeret, mert elhozza a Lelke, majd akkor másodlagossá válik a testi kapcsolat

A másodlagos válik másodlagossá benne

Tehetem, hogy a szeretet erejében maradjak, vagy elégethetem

A világnak fontos a másodlagos, a Téged szeretőknek pedig az másod, és harmadlagos

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.18 0 0 4718

Az ember tervez, alkot és végez

És amint tervez, abból alkotva végez

Ha az égbe indul, akkor az égbe megy

Ha nem törődik az élettel, akkor a halál lesz az osztályrésze

Azon igazán nincs mit csodálkozni, ha bogáncsot ültetek, akkor bogáncsot kapok

Ha virágot ültetek, telve lesz minden vázám virággal

Ha nem tervezem magamnak az eget, a lényegében nem történik velem semmi, hiába van tele a magtáram földi javakkal

Az ember azt gondolja, amennyi a birtoka, annyi az uralma

Pedig az igazi uralom nem földi

Ha az eget tervezem, megalázom magamat, és bevallom, magamtól nem vagyok semmi, ha nemcsak felismerem a nyomorúságomat, de elfogadom a gyermekségemet, és Hozzád könyörgök, felajánlva magamat, mindenemet, és az akaratomat, akkor Te leszel nekem mindenem, és mindenben minden

Akkor Te veszel engem körbe, és jelen leszel nálam

A jelenlétedben meg részes leszek

Hatalom birtokosa leszek az erődben

És minden, amit az akaratodban tervezek, avval, hogy tervezem, már meg is valósul

Föld szeretné a hatalmában az uralmat, de csak szolgaságot kaphat

Szolgaságot oszt, ezért nem lehet más, mint szolga

Ha pedig a testvéremet ölelem, akkor a gyermekedet öleled bennem, és abban részes vagyok Tőled

Két tervezés, az egyik eredménytelen, a másik nem lehet más, mint eredményes

Hiszen az erődben, Te vagy maga az erő

Befogadhatom az erődet, hatalmat kapva, ha befogadom, és követem az akaratodat

Az akaratodat megérteni, és követni nem nehéz, mert mellettem vagy

Hogy keressem a kibúvót az akaratodból, hogy ne kelljen követnem, még távol vagyok abban az országodtól, és részese sem lehetek az erődnek

Az erődben, vagy az erődön kívül, ezt tervezem

Mindig tervezek, és annak mindig lesz valamilyen eredménye

Ha Veled vagyok, akkor tapasztallak

Ha nem tapasztallak, és azt gondolom, és mondom, meghaltál a kereszten, akkor azt mondod, feltámadtam

Ha felébresztem magam a tisztára, Rádcsodálkozok, a Feltámadtra, magad leszel az élő, és cselekvő Tanúja az életnek

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.17 0 0 4717

Nyilvánvaló takartba vezetsz be minket

Tőled nyilvánvaló, tőlünk takart

Mert mikor veszem a Szavadat, és töprengek rajta, és abban tevékennyé válik a szellemem, az imádság

Minden imádsággá válik, amiben a szellemem küzd, hogy megkapjam Tőled az igazságot

Nem Veled küzd, velem kell megküzdenie, hogy le tudjam magamról söpörni a port

Hogy úgy lássam meg az igazságot, a valójában

Ó, igen könnyen imádkozom, előveszem a Szavadat, töprengek az értelmén, és abban imádsággá válnak a gondolataim

Bőven adtad a Szavadat, hogy megtaláljam a helyes értelmét

És imádsággá teszem a napomat, ha a helyzetemet a Szavadban keresem

Bőven adtad a Szavadat, kezdve az ősatyáktól

Ha keresem az igazságot, akkor elvezetsz a Szavadhoz, a segítőhöz

Ha megdolgoztatom a szellememet, akkor jelen vagy nálam

És eggyé válunk, jelen vagy bennem, és jelen vagyok Benned

Egyszerű, nem fárasztó, hanem éppen felüdítő

Ha pedig jelen vagy nálam, kifordulnak tőlem az üres gondolatok

Hiába rakják elém az üres írásokat, bensőm kiveti azokat

Az Írásaidban meg örömömet lelem

Ezt teszi a szellemem, ha életre kel bennem, mert életre keltem

És könnyen életre kelthetem, ha keresem a Szavad értelmét, nem megmondva, mit mondjon, hanem keresve, mit akarsz nekem mondani

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.16 0 0 4716

Ugyan mikor érint meg a Kegyelem?

Az értelmem, ha lát, akkor kutat, de kegyelem nélkül tehetetlen

Képes lenne, ha mellette van a Kegyelem

Mert nincs alapja, amihez igazítson, nincs összehasonlítási alapja, amiben felismerjen

A gyűlölködő is szeret, és a gyűlölete messze tartja magától a Kegyelmet

Ha megérint a Kegyelem, akkor elindul az értelmem a kutatásban, és elkezdi építeni a lelkemnek az örök életet, a házat, ahol szeret a Szeretet

Elöl jár a Kegyelem, sietve követi az értelem, a tetteim meg cammognak

Azt tudja az értelmem, amit a tetteim

Sokszor visszatérek, ugyanahhoz a téglához, hogy a helyére igazítsam

Az önző is szeret, szeretetének tárgya az önzése, a szeretete nem élet

Meglátom a Kegyelmet, mert az akarata, hogy megértsem

Azt szereteted, ha mérlegelek

Elém teszed az utat, ha még nem fogadtam el az utat, nem siettetsz, hanem segítesz

Előttem a Tanításod, az a jó út, amit felértem, elfogadtam, és úgy követem, - amit nem láttam be, aminek még nem fogadtam el az igazságát, abban először kivárod, hogy elfogadjam

Amit még nem látott be az értelmem, azt nem várod el, hogy kövessem

Azt szereted, ha a szeretetben sarkos vagyok, ragaszkodva hozzá mindenben és mindenkor

A szeretetet csak rugalmasan tudom követni

Ha úgy találom, megsérteném a szeretetet, megállok, és töprengek

Szereted, ha töprengek

Mint ahogyan szereted, hogy a hitemben találjalak

Hitem van, ha velem jár a Kegyelem

Az értelmem is elhisz, ha megérti az összefüggéseket, az önmagában mégiscsak hiányos hit

A házasság két ember, a hit az együtt, Te és én

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.15 0 0 4715

Egykor Ádámnak és Évának tiltást adtál, hogy felébredjenek a kapcsolatban

Hogy a külső belsővé váljon

Az ősatyák is úgy fogalmaztak, előttünk a sok nehézség

A gyermek úgy születik, felkészült, hogy felébredjen a hitben

Amikor a piramisuk beteljesíti a küldetését

Amikor a test, a lélek, a szellem harmóniában kommunikál, ad, vesz, közöl, és fogad

Ha nem adok, és nem veszek a szellemem útjain, akkor eltorzul a piramisom

A piramisom mutatja, gyermeke vagyok az Atyának, és nem hagy el engem

Ha ép a piramisom, akkor minden az előnyöm, a bukásaim eredményei is az előnyöm lesznek

Ha nem ép, és torzult, akkor a látszólagos tisztaságom sem az előnyöm, sőt, a tudásom rákényszerít Téged az ítéletre

Ha mint tudós lépek fel Veled szemben, és a szívemben nem hajtom meg magamat, akkor nem közölhetsz velem, ha még mindent is tudok, sőt, látszólag irgalmas vagyok, akkor is megakadályozlak, hogy legyél jelen nálam

Hogy az értelmemből fakad a tisztaságom, az semmi, hiszen nem a hitben vagyok

A hit olyan, mint egy gyermek, aki támaszkodik a szüleire

A tudós az értelmére támaszkodik

Jó társam az értelmem, ha felébredt a hitem

A hitemet nem a jólét erősíti, hanem a szükség, és a nehézség

A válaszaidban tudok erősödni, ha kérdezek

A szükség az én oldalamat erősíti, a kérdezést, és a kérést

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.14 0 0 4714

Ha betegség jön hozzám, hogy leverjen a lábamról, nem véletlenül jön hozzám

Megfejteném, de felesleges az erőlködésem, mért az, és mért úgy jön hozzám

Hiszen úgy nem adsz, hogy azt egy szempontból adod

És ha mellettem látom meg a szenvedést, és a betegséget, azt éppen úgy nekem is adod, lehetőséget adsz nekem a szolgálatra

Lehet mondani, nem szeretem a betegséget, és Te sem szereted, hogy adnod kell miattam

Sokkal inkább azt szereted, ha a szeretetedben épülök

Ha pedig lemaradtam, mért ne érjem utol magamat, mért ne érjem utol az értelmedet, elhagyva a betegséget, felvállalva a szeretetedet

Hiszen a felvállalása az tevékenység

A befogadása az után jön, hogy felvállaltam a tevékenységét a szolgálatban

Ha akarom szenvedésemben, ha akarom a szereteted tüzében

Ha pedig lemaradtam, és utolér a betegség, veszem az imádat, amit ebben az esetben adsz, hogy utolérjelek

Ha pedig felfelé sietek, akkor másokért is mondom

 

 

 

„Uram, Te nem ismersz szükséget, csak erőt és világosságot.

 

Uram, Te csak gyógyítani és megbocsátani akarsz, nem ítélkezni és elítélni,

Te csupa jót akarsz nekünk, és elűzöl minden rosszat.

 

Uram, Te búslakodók mentsvára, minden gyógyulás, üdvösség forrása!

 

Uram, könyörülj ezen a lelken, áldd meg, gyógyítsd meg, szabadítsd meg – hiszen szíved szent vágya, hogy enyhülést adj, gyógyítsd, megszabadítsd minden fájdalomtól.

 

Jézus, Gyógyító, Megváltó, könyörülj minden hiányosságunkon, és kérünk, ne járj el velünk igazságosságod szerint, hiszen annak alapján mindenkor bűnösök vagyunk előtted.

 

Uram, erősíts meg minket szeretetedben, szabadíts meg minden hiányosságtól, hogy szabadon járhassuk üdvözítő útjaidat!

 

Uram, a test, a lélek és a szellem legyen neked felajánlva gyógyításra!

 

Uram, fogadj be mindent a te szent szívedbe, és gyógyítsd meg! Mert Te vagy az egészség, a gyógyulás és az üdvösség minden szenvedésben. Te megbocsátó Atya vagy, és mindent elnézel, ha szeretünk téged, és megbocsátásért esedezünk.

 

Jézus, Gyógyítónk, Üdvözítőnk, legjobb Atyánk, a te mindenkor szent akaratod teljesüljön rajtunk és minden szenvedőn – mert akaratod szent gyógyulás a testnek, léleknek és szellemnek!"

                                                                                                                                       Ámen!

 

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.13 0 0 4713

Most még az ég nem nyilvánvaló, a halál az nyilvánvaló

Pedig az örök élet is nyilvánvalóvá válik abban, amit adok

Kényelmem meg azt diktálja abban keresse a nyilvánvalót, amit kapok, de abban az nem történik meg

Kényelmem azt diktálja, elég ha kivárok, pedig az az elég, ha elé megyek abban, amit adok

Amit adok, amit jól adok, az a Tanításaidban található

És nem kell helyet, és időket keressek

A legtökéletesebb bányája a nyilvánvalónak, az örök életnek a családom

A nyilvánvaló az örök élet, ha követlek a kereszteden

Ha engedem, és kiharcolom, hogy meghaljak a halálnak, lemondva a testem önös ösztönzéseiről

Helyet cserélve, a helyét megcserélve a fontosnak, első helyre téve

Olyan a nyilvánvaló kitudása, mint a családom boldogsága, ha meghalok a családomban magamnak a családomért, akkor a családom boldoggá válik a nyilvánvalóban, a megtalált nyilvánvalóban

És a boldogsága boldoggá tesz engem

Ha szerelemben köttetik egy házasság, és benne megtalálják az életet a magukról lemondásban a másikért, akkor kitudódik a rejtett, még nem nyilvánvaló, és nyilvánvalóvá válik

Az a házasság bomlik fel, ahol elvárják, hogy kapjanak

Pedig ott a titok, az adokban

Ha felbomlik egy házasság, az is abban bomlik fel, amit adnak, keserű a pirulája, a keserű adásának keserű a pirulája

Benne van a nyilvánvaló, a kényelem nem akarja tudomásul venni, majd a keservek elűzik a kényelmet

Ha szolgálatban élem a házasságomat, akkor felbuzdul a családomban a szeretet, és ahol szeretet van, ott jelen vagy, és kitudódik az addig rejtett nyilvánvaló

Éggé tettem a földemet, így a nyilvánvaló kitudódik az ég felhői között, oda emelkedtünk, ahol vagy

És az hatalmas különbség, hogy nem az értelmünk lát, hanem a szívük tapasztalja a Szívedet, befogadsz a szeretetedbe

És amikor befogadsz, leesik a szemünkről a hályog

Amíg az élet szeretetéből nem adok, amíg várom, hogy kapok, addig nyugodtan várhatok, emberöltők jöhetnek, és mehetnek

A karonülő gyermek pedig már tudja, amikor ránevet a szüleire, azt adja, amiben kap, és élvezheti a nyilvánvalót

Az Isten Neve Szeretet, a lénye Szeretet

Ha megérint a szeretetével a szeretetében, a lényében részesülök

Hogy megérintsen, szeretetet adok

Nem az érzelmek szeretetőből, mert az egy következmény, hanem az előzményekből

És a környezetem, a helyem, és a korszakom, az alkalmas

És minél kisebben ültetek, annál magasabbra növekszik

 

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.12 0 0 4712

Ha egy nemzet sorsa egy kicsit jobbra fordul, a lényegben fordult jobbra, és abban meglátható a látható

Ezerrel elosztom a jobbat, és akkor megkapom az áldozatot, ami jobbá tette

Részt vállalva Tőled az ezrelékben

A nemzet is úgy van, ahogy magam vagyok, ha akarom szeretetben lesz jobb sorsom, ha akarom szenvedésben

A jobb sorsot megelőzi vagy a szeretet, vagy a szenvedés

Az ébredés hozza a jobb sorsot

Úgy vagyok, és mindnyájan úgy vagyunk, a szívünkben parázs ég

És magam tehetem, hogy fellángol, vagy parázs marad

Ha hagyom, hogy más megrázza a rostélyomat, és evvel friss levegőhöz jusson a lángom, akkor tűz ébred bennem

Ha tűz ég bennem, a táplálója az Isten, a Fiában, a Szentlelkével

És ha felvállalom a tisztulásom, elutasítva a bűnt, különösen az abortuszt, akkor ezerszer több kegyelemben lesz részem, és abban ezerszer több kegyelemben lesz része a nemzetemnek

Tehetem, hogy nemzetem bőségét táplálom a tisztulásomban

Felvállalva a lemondást a világról

És az nem olyan, hogy amiről lemondok, ahelyett nem kapok semmit, sőt, ezerszer többet kapok

És ha megkapom, senki sem tud elhitetni, hogy visszacseréljem

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.11 0 0 4711

Hányszor van, hogy valaki iránt szeretetet érezünk, és hányszor előfordul, hogy valaki taszít

És ha taszít, akkor elítéljük, függetlenül attól, hogy van e ahhoz alapunk, tett e valamit ellenünk

És hányszor teszünk valaki ellen valamit, anélkül, hogy tenne ellenünk

És hányszor de hányszor kölcsönösen támadjuk egymást, anélkül, hogy annak bármilyen előzménye lenne

És mi történne, ha valaki mellettünk lekötözné a bennünk ártó démonokat, és szellemeket, ott maradnánk egymás iránt érzett ellenszenv nélkül

És mi van akkor, ha magunk kérünk meg Téged, távolíts el tőlünk minden ártó gonosz erőket

Eltávolítod őket

Ó micsoda hatalmas tett a megbocsátás, aminek az alapja az eltévedésünk

Amikor azt gondoljuk, jogos, hogy ítélkezzünk, és akit elítélünk, úgy érzi, jogos az ítélete rajtunk

A lényegben nem tudunk arról semmit, akit elítélünk, és ő sem tud a lényegben rólunk semmit

 

A Neved Szeretet, és a lényeged, Szeretet

És nem teszel az akaratunk ellen

Ha ítélkezni akarunk, és beengedjük magunkhoz a bukott lelkeket, és hagyjuk, hogy elvezessenek minket az igazságtól, akkor megengeded, mert az az akaratunk

Nem úgy engeded meg, hogy nem fáj az Neked

Ha megbocsátok, és megkérlek Téged, segíts engem megbocsátani, és megkérlek Téged, vigyél világosságot a testvéremhez, akkor megtörténik, amit kérek

És ha testvéremhez, vagy hozzám hozol világosságot, és nem ébredünk rá az irgalmadra, ha elutasítjuk az irgalmadat, majd szembeállítasz minket magunkkal, és az fájdalmas, hiszen nem tudtál előtte megbocsátani nekünk, és ezért nem jöhettél hozzánk szeretetedben

És ez a fájdalom felébreszt minket, és akkor rohanva ragadjuk meg az irgalmadat, hogy kiragadj minket a fájdalomból

És ha kérjük, megteszed

Eldöntöm, hogy szeretetedben ébredjek, vagy eldöntöm, hogy fájdalomokozásaim fájdalmában ébredjek

Ha szívből imádkozik értem valaki, akkor cselekvő leszel velem szemben

Akkor a szereteted, hogy elviseled a magamért elviselt szenvedéseimet is értem

És mennyivel inkább arra vágysz, ne szenvedésben ébredjek, hanem a szeretetedben

A megbocsátás hatalmas szeretet, az akaratom tudja, a testem nem tudja

A megbocsátás gyógyít, gyógyítja a testet is

A megbocsátásban jelen vagy, Te vagy a Gyógyító

Ha felismerem magamban az ellenszenvet, a haragot, és a gyűlöletet, akkor le is tudom Veled győzni azokat

Amikor felismerem ezeknek a gondolatait, a gondolataim felismerésével kezdem, és Te folytatod a szeretetedben, azok elűzéseit

Kiűzve belőlem az idegent

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.10 0 0 4710

Ne gondoljam, hogy nehézségek nélkül átmehetek a Földön

Ugyan magam választom a sorsomat, de mégis, a nehézségek a szükségeim

A nyomorúságomban a szükségeim

A nehézségek átalakítanak, és befogadóvá tesznek engem, és nemcsak befogadóvá, hanem elhagyóvá

Elhagyom az ó emberemet, és nem nézek többé vissza rá

Magam választom a sorsomat, hogy a vezetésedben alakuljak, szolgálva, és abban elnyerve a szolgálatodat

Vagy szenvedtetve, és akkor rajtam az igazságosság, hogy szenvedve

Semmi ami kimegy tőlem nem olyan, hogy eltávozik, és nem tér vissza hozzám, és a gondolataim is olyanok, hogy visszatérnek

Amit adok, azt megkapom, és az úgy van, és úgy lesz, mert jogos, és igazságos

Ha pedig azt akarom, akkor elfogadom az irgalmadat, és nemcsak elfogadom, hanem kérem

Két út van, az egyik rövid, egyenes, és kaptatón vezet

A másik út könnyűnek látszik, és tele van fájdalmakkal

Tehetem az utamat békében, és a szívem békétlenségében

Ha megtapasztalom a békét, és mellé teszem a szívem békétlenségeit, nem nehéz a választásom

Mert választok, döntök, és azokból akarok, amit meg akarok, az az enyém

Ha a másét akarom, akkor jogos, hogy elveszítsem azt is, amivel bírok

Ha pedig adok, jogos az, és vég nélkül irgalmas, százszor és ezerszer többet kapok, mint amit adok

És ha Veled, akkor beszélgetve Veled

Részemről imádkozva, Részedről a Szavadban

Ha pedig imádkozva, akkor életre kel bennem a Szavad

És akkor megismerem az igazi bőséget

Nyomorúságom elhagyásának a mértékében adhatod a bőséget

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.09 0 0 4709

Jó helye van a kereséseimnek

A szívemben van a jó helye

És jó helye van, ha körbenézek a világban, az utaidat keresve

De a legjobb helyem, a Szívedben van, befogadva a szívembe a Szívedet

A legjobb vezetést azt Te adod, Te meg azt mondod, kövessem az akaratodat a papjaidban, elvezetve Hozzád

Emelve a papjaidat, és emeltetve tőlük

Megszentelve, és megszentelődve

Nem magányosan bezárva Jézusba, hanem éppen közösen

Ha megtanulom a testvérszeretetet, Jézus szeretetét tanulom

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.08 0 0 4708

Amikor megragad a Szeretet, akkor Krisztusénak érzem magamat, és az úgy van

Bár a legtöbbel már rendelkezek, hiszen nem magamtól érzem, hanem a jelenlétében, de magam még nem emelkedtem a magasságába

Hiszen a szereteted vonz, és ölel, magam meg nehezen bírom a szeretetét

A vonzásban tart, a gyengeségem meg távolítana, aki magamtól vagyok

Ha akarom megértem, por vagyok

És elkezdődik a tanulásom, a tanításom, a személyes vezetésben, ami sokkal, és sokkal több, mint az ember vezetése

Eddig is a sors vezetett, azaz a segítséged bennem, mostantól megértem a Sorsot

És nem rám zúdítod a tudást, hanem adagolod, és visszakérdezed

És nem mindent, hanem egy kérdésben, alapozva, és építkezve, hogy egy vihar se tudja elragadni

És a türelmedben

És amilyen az engedelmességem a Szavadhoz, olyan gyors lesz a haladásom

És még könnyen ítélkezésbe esek, hiszen a szereteted tart a tenyerén, és az erődet az erőmnek érzem

És ha majd a felnőttem az alapokban, akkor elküldesz, legyek testvér

Ha pedig úgy kezdtem az alapozást, a testvérségemből, akkor száguldok

Por vagyok, és a testvéremben jelen vagy

A testvérem is kap, és én is kapok, a kettő egy egész

Hogy meg ne szédüljek a nagyságomtól, a homokban

És az értelme az áldásod rajtam

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.07 0 0 4707

Már nem a halálban, de még nem az életben

Kikerülve a muszájból

Eldöntve a sorsomat

Elfogadva, tisztítótűzben vagyok, iskolapadban vagyok, hogy ki tudjam küzdeni az örök életet

Hogy abban tanuljak, hogy amit adok, azt kapom

És amit megkaptam, abban felismerjem, mit adtam

Növekedve értelemben

Növekedve tisztaságban

Növekedve szeretetben

Felvállalva az alázatot, a növekedésemért

Elhagyva az ítélkezést, hogy kikerüljek az ítéletből

Elhagyva, hogy paradicsomot építsek a testemnek

Inkább lemondva, mint tobzódva

Felvállalva a lemondást a böjtben, a virrasztásban, a beszédben, és a hallgatásban

Elhagyva, hogy magamból szemléljek, testvéremből szemlélésemért

Hogy Belőled lássam meg az igazságot

És abban a valódi paradicsomomba lépjek, ahol szolgálok, és szolgálsz engem

Felismerve, poklot építek magamnak a földön, ha magamból veszek

Az egyik akarat lefelé tekint, a tiszta akarat az égbe

Van, aki teszi a tisztát, és még nem ismert fel

Van, aki nem teszi a tisztát, pedig felismert

Labirintusban járok, szükségem a Szavad, hogy felismerjem a tisztaságot

Hozzá vagyok kötve a testemhez, kapja meg a szükségét

Magam lélek vagyok, lelkem kapja meg a szükségét

Test szüksége test, lélek szüksége a szelleme

Hogy a Lelked otthont találjon bennem

Felsegítve és támogatva engem

Hiszen a szódás lova többet lát tőlem

Vagy a magasságba, vagy a mélységbe, hogy tartózkodom a kérdések átrágásától, az mélység

Már nem halálban, és még nem az életben, kell, hogy jó vezetőt kapjak

A szívem tudja a jó Vezetőt megtalálni, akinek az akarata, hogy akarjam a tisztát

Nem hagy magamra, ha felkeresem, hanem ezer úton közli a tisztát

Legyetek szentek, mert szent vagyok

 

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.06 0 0 4706

Egyes tökéletes lelkek nem bírják a felőrlő nehézségeket

Más tökéletes lelkek hűségesek, és kitartóak

És megint mások hozzákötik az akaratukat, az akaratodhoz

Magam meg csak olyan vagyok, szeretek ítélkezni, hiszen olyan az, mintha több lennék, igaz, azzal kevesebb leszek

Magam előzményeit nem ismerem, sőt magamat is kevéssé ismerem, és mennyivel inkább nem ismerem a másik gondolatait

Te nyitsz rá arra, hogy abban gondolkodjak, amint Te látod a másikban

És Te nyitsz rá arra, hogy úgy lássam magamat, mint ahogyan Te látsz engem a szemedben

Jó oka van, hogy lenyeljem az ítélkezéseimet, már a gondolataimban

Ha ítélkezek, kihívom ellenem a sorsomat, hogy ítélkezz felettem

Ha pedig ítélkezel felettem, akkor azok mellé teszel engem, akik ítélkeznek

Ha nem tanultam meg a könnyűben az igazat, majd a szenvedtetőben megtanulom a jogosat

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.05 0 0 4705

Hogyan akarom megtapasztalni Jézust

Az akaratában tudom megtapasztalni, amikor felveszem az akaratát, amit elém helyezett

És mindenki elé oda helyezi, de nem mindenki szorítja azt magához

Ha magamhoz szorítom, akkor tanúságot tesz magáról, a Lángjában, amit a szívembe helyez

És az a jelenléte

Ha egy reggeli imát ad, és azt felveszem, akkor jelen lesz nálam, és nem akar úgy nálam lenni, hogy ne tudjam

Jézus nincs az időhöz kötve, hanem az idő van Jézusban

Amit kijelent, az akkor érvényes a számomra, amikor mint pecsétet teszi a szívemre az akaratát

És ha ezer éve jelentett ki valamit, egy felvállalandó áldozatot, ha nekem is szól, akkor ezer évvel ezelőtt gondolt rám

Ha a szívemben érzem a vonzást, és felfedezem a taszítást, a földet, ami távol akar tartani az akaratától, az is tanúsít, akkor is, ha az negatív tanúsítás

A por tud bennem taszítani, és képes vagyok legyőzni a port, és elnyerni az életet

Ha felvállalom az akaratát, akkor tanúsít, ha azt várom, az értelmem feloldja a takarást, akkor eltakarom magam elöl az igazságot

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.04 0 0 4704

2018. április 2. Medjugorje

 

"Drága gyermekek, a Mennyei Atya nagy szeretete által édesanyátokként vagyok mellettetek, ti pedig mellettem, mint gyermekeim, mint szeretetem apostolai, akiket szüntelenül magam köré gyűjtök. Gyermekeim, ti vagytok azok, akiknek az imádság mellett teljesen át kell adnotok magatokat Fiamnak, hogy többé már ne ti éljetek, hanem Fiam bennetek.

Hogy, így mindazok, akik nem ismerik Fiamat, bennetek lássák meg Őt és vágyjanak arra, hogy megismerjék. Imádkozzatok, hogy bennetek elszánt alázatosságot és jóságot lássanak, készséget mások szolgálatára. Hogy bennetek azt lássák, hogy a Fiammal közösségben szívvel élitek meg világi hivatásotokat. Hogy bennetek Fiam iránti szelídséget, gyengédséget és szeretetet lássanak, ahogyan testvéreitek iránt is. Szeretetem apostolai, sokat kell imádkoznotok, meg kell tisztítanotok szíveteket, hogy először ti járjatok Fiam útján, hogy ti legyetek azok az igazak, akik Fiam igazságosságához kapcsolódtok. Gyermekeim, mint apostolaim egyesülnötök kell a Fiamtól származó közösségben, hogy azok a gyermekeim, akik nem ismerik Fiamat, felismerjék a szeretet közösségét és vágyjanak arra, hogy Fiammal járjanak az élet útján, az egység útján. Köszönöm nektek!"

 

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.03 0 0 4703

Egykor úgy értettem, mint egy gyermek, hozzá kötve magamat a formához

Amikor kijelentesz, tartalmat közölsz, egyáltalán nem kötöd magadat a formához

És mint gyermek, úgy érzem feladványt kapok, holott nem adsz feladványt

Formához kötöm a tartalmat, és forma tévútra vezet engem, nem Te vezetsz tévútra, magam értem a kijelentésedet magam szerint

Ha valaki sokat él, százszor élheti át a keresztre feszítésedet, és az akarod abban, hogy megszülethessél bennem, lassan tudom legyőzni a formát

Formát formához kötök, holott a szeretetedhez kellene kötnöm a tartalmat, és kitudódik a tartalom

Sokat szaladok a formáért, és amikor megállok, megtalálom a tartalmat

Abból indulok, ami vagyok, holott ha megérintesz, akkor a szeretetedben elém rakod a tartalmat

A kenyeret kelesztem, a tartalmat meg előveszem a szeretetedből

Nem adsz feladványt, magam teszem a feladványt

Kötődök a formához, és tartalmat közölsz

Rosszabbul járok, ha a tartalomban kifogást keresek, végtelen időkig kereshetem, ami abban nincs

Abban próbálkozom, amit adhatok, holott abban is próbálkozhatnék, amit kapok

Ha kapok, az már tartalom

Ha abból adok, amit kapok, az a tartalom alapja

Ha abból adok, aki vagyok, az forma, ha abból adok, ami vagy, az tartalom

Gyötrődésem az a halállal, és az élettel, küzdelmem az a halállal és az élettel

Ha segítségül hívlak, az a győzelmem a halál felett

Lehetek büszke az értelmemre, el is marad tőlem a tartalom

Ha megharcolok a halállal, kiteríted előttem a tartalmat

Van egy jó tolmácsom a szereteted, ami minden zártat kinyit

Mért küzdjek a külsőséggel, ha befogadhatom a szeretetedben a tartalmat

Ugyan Lélek vagy, a legteljesebben szabad Lélek

De nem hagyod figyelmen kívül a vágyamat

Akkor jössz, amikor akarsz, és úgy jössz, ahogyan akarsz, magam meg megölellek Téged, és nem akarsz nekem ellenállni

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.02 0 0 4702

Isten a legtökéletesebb Lélek, és aki el akar Hozzá menni, az lélekben megy

És a testemben követem a lelkem útjait

Megtalálva a feltámadt Krisztust

Krisztust, Aki Jézus

És mindenkinek megmutatja magát szellemben, akit meghív az Atya a birtokára

Akit meghív az életbe

És nem úgy van, hogy nem lehetek meghívott

És hiába lehetek kiválasztott, ha a meghívó levelet ott hagyom a küldöttnél

Hogy felismerjem a Feltámadtat, ahhoz a szívembe kell helyezned a kegyelmedet

Ha a kegyelmed a szívemen, akkor mindenben felismerlek

Kiárasztod a világosságot, hogy elérhessen a kegyelmed

Küldöttet küldesz a letávolabbihoz ugyanúgy, hogy eljön a meghívott, az a saját döntése

Aki nem akar kijönni az erdőből, az maradjon az erdőben

A hit az kegyelem

Ha eljössz hozzám, megajándékozlak a hit kegyelmében

És akkor mindent meglátsz úgy, ahogyan a lényege

Nélkülem nem tudod meg, ki vagyok

Ha megismersz engem, akkor felismered magadat

Ha tudni akarsz magadról, ismerj meg engem

Engem könnyű felismerni, és könnyű megérteni

Ha nem értesz meg, akkor közénk állsz

Meg akarom mutatni a Feltámadtat, Aki tevékeny, nem a múltban tevékeny, hanem az időben, legyőzve az időt Tevékeny

Az Isten Lélek, én az vagyok, akit teremtett

Nem halálra teremtett, hanem életre

Igen te vagy az alkotás, és Ő az alkotó

Tökéletest teremtett, és a tökéletes elment töredékbe, megtudni az akaratát

Itt az alkalom, hogy felismerjem a töredéket

És felismerjem a tökéletest

A tökéletes a tisztaság, és a szentség

Gazdagság meg ott van, ahol a szentség

A szellem szeretet, itt van a szívemben, felébresszem az alvót?

Megragadom az ígéretedet, és megtalálom a reményemet

Elém teszed a Szavadban, hogyan ragadjam meg az ígéretedet

A hit kegyelem, és egyben az ígéreted

A hit pedig tapasztalása az élő Krisztusnak Jézusban

Szeretetláng Creative Commons License 2018.04.01 0 0 4701

Jézust ártatlanul megalázták, keresztre feszítették, és meghalt kereszten, és feltámadt a halálból

És ahogyan jelen volt testben a Földön, és Tanított, ugyanúgy jelen van Lélekben, és Tanít, és adja a Szavát, és megadja a magyarázatot

És kijelentett, és várja, hogy a Háza befogadja a kijelentését

Nem tudtad, hogy aki nem akar hallani, az ne halljon, és aki nem akar látni, az ne lásson

Hát bekösse a szemeteket az akaratotokban, és bekösse a fületeket az akaratotokban?

Amikor azt mondja, halljatok, és lássatok

Hát több a kevesebb?

Hogy a töredékből ismerjétek fel az egészet?

A legkisebb sem ad mást, mint amit már nektek kínált, felajánlotta, hogy vegyétek

Hogy a tanúság ne ott legyen, ahol a szemetek, és ne ott, ahol a fületek, hanem szívetekben növekedjen a felismerés

Ezáltal nyíljon ki a szemetek, és nyíljon ki a fületek

Milyen messze van a szívetek Jézus Szívétől, nem kevesebb távolságra, mint a testvéretek szívétől

Ha közel megyek a testvéremhez, közel megyek a feltámadt és szóló Jézushoz

Ott a pecsét az akaratán, hogy befogadjátok

A szívetekbe írja a pecsétjét

Kérhetne kevesebbet az Egységért, a Húsvét dátumának egyesítésénél?

Ígérete, ha egy lesz Húsvét dátuma, akkor minden mást megtesz, és egy lesz a Háza

Ha pedig egy lesz a Háza, kiárassza az irgalmát az egész emberiségre

Ki kész megdicsőíteni a feltámadt Krisztust, az aki befogadja az akaratát, és aki megtalálja a szívében az élő Jézust

Ki kész elmerülni a csendben, és felemelkedni az ég felhői közé?

Ki kész feláldozva önmagát, meghalni a halálnak, hogy feltámadjon, és találkozzon a Feltámadttal?

Ki kész tanúságot adni a feltámadt, és jelen lévő Jézusról?

Ki kész arra, hogy meghajoljon, lehalkítva a hangját, meghallani a Tiédet?

 

Szeretetláng Creative Commons License 2018.03.31 0 0 4700

Valamit megérteni, vagy tudni, és alkalmazni, az kettő

Mint mikor a vizsgázó érti, de a vizsgán nem tudja visszaadni az anyagot

És a befogadásom is csak ilyen

Hallom, és értem, de nem veszem a szívemre, nem rágódok rajta, mintha megértettem volna, és mégiscsak elmegy a fülem mellett

Még bólintok is rá, de a következő pillanatban már máshol járok

Egészen más, mikor a hasonló hozza hozzám a gondolatot

Akkor könnyen a szívemre veszem, sőt örülök, hogy megőrlöm a szívemben

A szent elmegy előttem, és nem fogott a szívemben, a nyomorúságoshoz meg hozzácsapódok

Meghallom, megértem, és még sem lesz az enyém, ha magasból hallom, az alázat magasságából

Majd jön a hasonló, az egészből ad egy kis töredéket, befogadom, és a töredékkel befogadom az egészet

Ha a hasonló felfelé néz, akkor megáld engem, ha lefelé néz, és én is lefelé nézek, nem adunk egymásnak semmit, inkább elveszek, és elvesz tőlem

Elém rakod a keresztet, kikerülöm

És jön a hasonló, ha megfogja a keresztedet, és akkor én is megfogom

Ha megfogom a keresztedet, felismerlek, és attól kezdve, hasonulok

Mint mikor el akarom nyerni egy lány szívét, mindent megteszek, kerítést mászok egy szál kis virágért

Csak a gondolatod is vidámmá tesz engemet, és felderül az arcom

És mennyivel inkább vidámmá válok, amikor jelen vagy a szívemben

Annyira szeretlek, hogy Eléd lépek, hogy kövesselek Téged

Szeretetláng Creative Commons License 2018.03.30 0 0 4699

Szellemben és igazságban, az imádságban emelkedve

Szellemben, egyesülve Veled

Ha szellemben, akkor szeretetben, hiszen a szellem szeretet

Ha pedig a szellem szeretet, akkor az imádság is szeretet

A világ szeretete az önszeretet, az önmagából induló szeretet

Az élők szeretete szellemből indul, és szellembe tér

Vágyam az imádkozás, a békém az imádkozás, a részem az imádkozás

A lemondásban ébred a szellemem, az önszeretetemről lemondásban ébredek

Felvállalva az áldozatot az imádkozásban, felvállalva a szeretetet

És akkor a Láng, az élet Lángja nálam van, adom, és marad, a szeretet egybe von

És nincs távolság, ami ne lenne csekélység, és nincs hegy, ami ne lenne csak egy kis halom

Felvállalva a szeretetet a szellememben, felvállalva a szeretetet

Szeretetláng Creative Commons License 2018.03.29 0 0 4698

Általában késlekedünk, késlekedünk a jó sorsunkban, és a rossz sorsunkban

Elég sokára értjük meg a jó sorsunkat, amikor szeretve vagyunk

És elég sokára értjük meg a rossz sorsunkat, amikor a szeretet hiányában szenvedünk

Ez van a Földön

És paradicsommá válik a földünk, amikor találkozunk a szereteteddel, a szereteted érintésében, amikor befogadsz minket a Szívedbe

Micsoda magaslat, amikor szeretetet kapunk, és micsoda magasságba emelkedünk, amikor adjuk

Lassan érik az értelmünk, hogy hiányt érezzünk, amikor nem adjuk

Ó, amikor befogadsz a szeretetedbe, az értelmünk letérdel

Olyan ajándék a Szíved, ami megelőz minket

Magához vonz, és felülemel a köd telepedett tájakon

Amikor a szívembe jön, jó itt lenni

És nem kell elmenjek, tudjam, jó itt lenni

És akik ismeritek ezt a mindent betöltő érzést, és megpróbáltok adni, megpróbáljátok tovább adni, legyetek áldottak a Szent Szív túláradó szeretetével

A kinccsel, ami mindent birtokol, mindent tud, és mindenre képes

Képes az életem minden pillanatában vidámmá lenni

Szeretetláng Creative Commons License 2018.03.28 0 0 4697

Nem véletlenül rendelted a bűnbánatot a gyónásban

Nem, nem véletlenül

És nem véletlenül tesszük a helytartód kezébe, nem véletlenül

Helytartód kezébe, akiben jelen vagy

Nem megy el melletted észrevétlenül a gyónásunk

És az nem olyan, hogy nem történik semmi, hanem éppen értünk történik meg, az emelkedésünk, kiragadva bennünket a mélységből

Az akaratunkban történik meg, az akaratodba helyezve magunkat az emelkedésünkben

És amikor kiemelkedünk, akkor értjük meg, félelem, a félelmeink kötöztek le minket a mélységben

A gyónásban megszabadulunk a félelmeinktől

Ha védem a félelmeimet, olyanná válok, mint a veszett farkas, a sarokba szorított farkas, aki vicsorog

Olyan leszek, hogy azt is megmarom, aki vizet tesz elém

Hányszor marom meg nap mint nap, a simogató kezeket

Ha a helytartódban lerakom a félelmeimet, kisüt a nap felettem

Nem marad bennem semmi, ami a mások megmarására biztatna

Ó micsoda különbség a mélység, a magassághoz képest, és azt csak a magasságban látom meg

Ha a kezedbe rakom le a bűneimet, akkor jutok el oda, ahol szeretek

Nem itt vagy ott szeretek, hanem a szívem békéjében szeretek, és a szívem békéje megszenteli majd azt a helyet, ahol vagyok

Ó nem térben megyek el a békébe, hanem megtisztulok, és felemelkedek a békébe

Milyen erősek a félelmeim, amikor visszatartanak, pedig nincs semmi hatalom a kezeikben

Szeretetláng Creative Commons License 2018.03.27 0 0 4696

Medjugorje, 2018. március 25.

 

„Drága gyermekek!  Arra hívlak benneteket, hogy ebben a kegyelmi időben legyetek velem az imában, amikor a sötétség harcol a világosság ellen. Imádkozzatok gyermekeim, gyónjatok meg és kezdjetek új életet a kegyelemben.

 Döntsetek Isten mellett és Ő a szentség felé fog vezetni benneteket és a kereszt a győzelem és a remény jelévé lesz számotokra.
Legyetek büszkék arra, hogy meg vagytok keresztelve és a szívetekben legyetek hálásak azért, hogy része vagytok Isten tervének.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

 

Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!