CSERÉRE KERESEK 903-as Marbellát ,cserébe nagyobb értékű sokat tudó 1300-as jó állapotú Citroen ritkaságot kínálok.Az autó nincs használatban,áll a garázsban. Minden télen pihenőn van (időlegesen forgalomból kivonva)jelenleg március 29-ig.ban Elsősor e-mailben,de telefonon is elérhető vagyok,jokalaci@gmail.com,70/4093271 vagy 73/887-353 Joó László Szentlőrinc
Tudja valaki, hogy a mellékelt képen pontosan mire is szolgál ez a három kis relé? Ebből a háromból is főképpen a középső zöld érdekel mert túlmelegszik és kiég....:( ezek a relék a motortérben vannak a biztosítékok mögött, ha esetleg van valami ötlet annak örülnék. Addig is köszönöm szépen!
Ha valakit érdekel: van nekem egy 850-es Seat Marbella járgányom, eladó sorba került. Műszakija még két hónapig érvényes, vagy törzskönyve, azonnal elvihető Mohácsról.
A motorja pár éve fel lett újítva, rendben van, tulajdonképpen minden rendben van, csak vannak horpadások a motorháztetőn és rohad az alja. Amolyan "ki mit kínál érte" árkategória, a helyzet az, hogy megvan az utódja és nincs hova tenni az udvarban. 20/523-8835
Talán nem fáj senkinek, hogy ide írtam, ha igen, s kimoddolják, hát akkor így jártam, illetve inkább az, akinek kellett volna a járgány :)
Sziasztok.Lehet hogy rossz helyre irok de nem tudom kihez fordulhatnék.Nemrég vettem egy seat terra tipusu kocsi.Elég jól megy igazábol semmi gond nincs vele csak mikor alkatrészt akartam nézni hozzá nem is találtam ilyen tipust sehol. (1,7d) A volt gazdálya aztmondta hogy nem motorcserés a verda szóval nem tudom mi lehet.Valakinek valami ötlete??
Kisautót szeretnék venni. A Marbella is a jelöltek közt van, milyen jó és rossz tulajdonságai vannak? Tényleg megbízhatóbb és kevésbé rozsdásodik, mint a Fiat Panda? Mir kell figyelni a vásárlásnál? Mennyi a fogyasztása? Mennyire üzembiztos?
Keresem Marbellához az alábbi alkatrészeket:hátsó pillangóablak kompletten mindkét oldal,EZ motorkód 1.6-os motorhoz eredeti karburátort vagy csak belőle az automata szivató thermoviaszos termosztátját,hátsó ajtóra ablaktörlőt komplettan!
Egy ismerősömnek kéne,ha esetleg valaki tud valamit kérem jelezze!
Kedves MARBELLÁSOK!!! Megváltam szeretett kisautómtól (1991es 903cc) maradt utána sok mindenem ha majd ráérek összeirom és felteszem az oldalra hátha valakinek szüksége lesz rá.
Amúgy a kicsim nem katalizátoros, azzal nyugtatgattak a kollégák és ismerősök, hogy a rendkívüli hideg miatt lehet a nagy fogyasztás, most, hogy enyhült kicsit az idő, talán lejjebb megy. Az előző gazdi azt mondta, neki 7-et evett. Ha nem változik a helyzet, még visítok!
katalizátoros a tied?az enyém kb 7-8 litert fogyaszt de ez Terra, tehát kb 100 kilóval több. a pandához nagyon sok minden kiegészitő van,Rádió box,hangszóró hamutartó,stb.néznd meg a pandánál is.
1 hete vettem egy édi-bédi Marbellát, de van vele egy-két nagy bajom. Az egyik, hogy "műszerfal" és a körülötte lévő etetővájú, valamint a padlóból kiálló sebváltó primitívsége határtalan. Kérdezném, hogy nem tud-e valaki erre valami megoldást? Lehet-e kapni valamiféle boxot, vagy műanyag burkolatot, vagy bármit, amivel fel lehet dobni, le lehet burkolni ezt?
A másik gondom, hogy brutál sokat eszik. Első számításom szerint 9 liter az alja. Pöccre indul, egyenletesen jár, nem fulladozik a "túlköpött" motor, NEM JÁROK SZIVATÓVAL, új gyertyák, frissen beállított szelepek. Volt már valakinek EKKORA gondja?
Ha tudtok valami tippet bármelyikre, írjatok! Köszi: Kata
Mindenkit üdvözlök!Szükségem lenne hátsó laprugó rögzitőre.1 persely elveszett a csapszeggel együtt.hol tudtok botottat?Vagy talán valakinek van,megvenném.
Na igen! :) A hátsó ülés eltávolításával már vaddisznót is szállíthatsz! :)
A motor ezek szerint még nem katalizátoros... Az ólompótló elvileg nem teheti tönkre! Azért azt javaslom, mielőtt bármi ilyet teszel, nézze meg egy szakember is! Mivel nagyon egyszerű kis szerkezet, ezért bármelyik szerelő meg tudja mondani, hogy katalizátoros-e, és mit tehetsz bele.
Ha szeretnéd szakavatottabb emberek véleményét is olvasni, akkor keress rá a SEAT IBIZA nevű topicra! Ők biztosan tudnak Neked segíteni sok mindenben.
Na igen! :) A hátsó ülés eltávolításával már vaddisznót is szállíthatsz! :)
A motor ezek szerint még nem katalizátoros... Az ólompótló elvileg nem teheti tönkre! Azért azt javaslom, mielőtt bármi ilyet teszel, nézze meg egy szakember is! Mivel nagyon egyszerű kis szerkezet, ezért bármelyik szerelő meg tudja mondani, hogy katalizátoros-e, és mit tehetsz bele.
Ha szeretnéd szakavatottabb emberek véleményét is olvasni, akkor keress rá a SEAT IBIZA nevű topicra! Ők biztosan tudnak Neked segíteni sok mindenben.