Korábban már több topikon is szóba került az oszmán hadsereg felépítése, csatái stb.
Fogjuk most össze az ezzel kapcsolatos kérdéseket, véleményeket egy topikba.
Hát a kard volt a díszruhához, az íj nem. Azért mégis csak macerás a tegezt meg a puzdrát is vinni, az ember még leülni sem tud. Illetve még tartozhatott a buzogány türk módra, vagy magyar módra a fokos, akkoriban fordulhattak elő olyan viták, ahol kellett a végső érv.. :)
az akindzsik, ha csak lehet, kerülték a közelharcot, mivel ebben jelentős hátrányban voltak a jobban fémekbe burkolt nyugatiakkal szemben.
Ha pl. egy portyázó akindzsi csapat jól páncélozott lovagseregbe botlott, akkor az esetek többségében a "szégyen a futás, de hasznos" elv érvényesült.
Max. lovaiokról hátrafelé nyílzáport zúúdítottak az üldözőkre.
Egyébként a tetőtől talpig vasba öltözött nyugati nehézlovassággal szemben a vértes zspáhik is jelentős hátrányban voltak, gyengébb vértezetük és gyorsabb, de törékenyebb testfelépítésű lovaik miatt.
Az a félelem, ami a nyugati nehézpáncélosok rohama miatt általában elfogta az oszmán katonákat, vissza-visszatérő motívuma a korabeli oszmán krónikáknak.
A jól kiképzett, fegyelmezett janicsárság és a tüzérség közösen volt az az erő, amnely már képes volt megfékezni a nehézlovasság rohamát.
Sajnos, ez érvényesült 1396-ban Nikapolisznál, 1444-ben Várnánál, 1448-ban II. Rigómezőnél és 1526-ban Mohácsnál is végső soron.
Tényleg érdekes a tegez. A törökök megmaradtak a szkíta típusú tegeznél a mostani szemlélet szerint, bár azt még senki nem kérdezte meg, hogy hogyan rakják a lapos tegezbe az a 30-40 nyilat, amivel már érdemes csatába menni? Vagy a lapos tegez inkább azoknál volt, akik többet harcoltak közelről (azaz a vértesek), a nagyobb tegez meg azoknál, akik ha tudták elkerülték a huzamosabb kézitusát (könnyűlovasok)?
Erdély 1441 és 1442 évi dúlói is főleg az akindzsikből kerültek ki, ezeket is sikerült alaposan elintézni.
A feldühödött II. Murád ekkor kedvenc hadvezérét, Sehábeddin ruméliai beglerbéget (más szóval bejlerbejt) küldte a magyarok megbüntetésére egy kb. 40-50, más források szerint 70 ezer (!) fős sereggel.
A vitéz Hunyadi a Jalomica mellett fényes győzelmet aratott, teljesen szétzúzta Sehábeddin csapatait.
Egyes oszmán források szerint az volt a kudarc oka, hogy Sehábeddin elbizakodottságában csak az oláh menyecskék "ezüst combjaival" foglalkozott és nem a haditervvel meg a hadvezetéssel...
Eredetileg Anatólia területéről jött önkéntes irreguláris "harcosok," a nevük az arab akindzsi=fosztogató szóból jön. Később persze csatlakoztak hozzájuk a meghódított európai területek "önkéntesei" is, és keresztények is voltak köztük. Ekkor már Ruméliában jelölt ki nekik területet a szultán.
A kenyérmezei csatában is csúnyán elintézték őket.
Egy büdös szóvel nem mondtam, hogy akindzsik:csak azt mondtam, milyen jó képeket találtama kínaiaknál. A középső például a kínai gyalogosok páncélzatának fejlődése a különböző korokban.. De beszúrhatom az akindzsi képet is.
Már ne haragudj, öregem, de ezek az ábrázolások nekem egyáltalán nem tűnnek akindzsiknek.
Az akindzsik könnyűlovasok voltak, páncélzatot nem viseltek, sem vértet.
Főleg portyázásra, rablásra, fosztogatásra, az ellenséges vidékek elpuszítására alkalmazta őket a török hadvezetés.
Békeidőben a Balkán ésazki övezetében éltek kijelölt körzetekben, félkatonai szervezetben.
Jó részük a muszlim hitre áttért renegát rácokból, albánokból, bosnyákokból, bolgárokból stb. került ki.
Gyakorlatilag békeidőben is át-átjártak rabolni a ketresztény királyságok és az oláh fejedelemségek földjire, ezért aztán nem voltak túl népszerű figurák.
1532-ben a hős osztrák hadsereg Leobenbergnél szétvert egy meglehetősen nagy létszámú, egyes források szerint 15-20 ezer fős akindzsi bandát, vezérük, Kászim pasa (basa) is odaveszett, érzékeny vereséget szenveddtek.
Ez Kőszeg ostromával egy évben volt.
Az akindzsikre az igazán nagy csapást azonban a hős erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond és Havaslaföld oláh vajdája, Vitéz Mihály mérte 1595-ben Gyurgyevónál, amikor is az utóvédet képező akindzsik a Duna északi partján ragadtak és a magyarok, székelyek és oláhok kíméletlenül lemészárolták őket.
Az akinduzsi hadtest ekkor olyan súlyos vereséget szenvedett, hogy a következő évszázadban a török könnyűlovasságot tatár csatlósokkal kellett feltölteni.
Igaz, hogy ezek a pusztítáésban, fosztogatásban, öldöklésben még hatékonyabbak voltak, mint az akindzsik.
Formailag az akindzsiket az 1826-os hadsereg-reform során oszlatták véglegesen föl.
Azt azé ne felejtsétek el, hogy a janicsárság felszerelése, kiképzése és harmodora is nagyon sokat változott Orkán szultán korától II. Mahmud szultánig, aki 1826-ban a "Pokolbéli" Ibrahim pasa tüzérségével a saját kaszárnyájukban halomra ágyúztatta az egész janicsárbagázst.
Míg a jancsárok az első évszázadban kizárólaíg hideg fegyverekkel hadakoztak, lőfegyverük az íj volt, a XV. sz. közepétől egy részüket tűzfegyverekkel (muskétákkal) szerelték fel.
Állítólag az 1444-es várnai csata volt az első, amelyben a janicsárok muskotályt használtak szerencsétlen I. U-Laci páncélosai ellen.
A XVI. sz. elejétől újabb és újabb janicsáregységek kaptak puskát, Javuz Szelim szultán (ur. 1512-1520) nagyrészt a tüzérségre és a puskás janicsárokra támaszkodva verte szarrá a főleg lovassági alakulatokra építő Mamelukidákat és foglalta el az egész Közel-Keletet és Egyiptomot.
Hát én olyasmit hallottam, hogy aból a kétezerből, aki megpróbálta, csak néhány tíz jutott be a várba, a többiek jórészét lekaszabolták a vár alatt, akik pedig elmenekültek, azokat pedig napokig hajkurászták a zsoldosok önkéntesei, mert elterjedt a híre, hogy a várba való bejutásért mindenki előre megkapta a fejenként 2 arany "célprémiumot".
A janicsár muskétások, az ún. tüfenkcsik kifejezetten védekező hadrendben álltak fel, támadásra - megfelelő támadó fegyverzet hiányában - csak rendkívül korlátozottan voltak alkalmasak.
Ennek ellenére a felszabadító háborúnban (1683-1698), azért a janicsárok nagy ritkán még támadásban is értek el sikereket: pl. amikor kétezer mindenre elszánt janicsár átvágta magát a nyugati zsoldosokon és sikerült bejutniuk az ostromlott budai várba 1686. augusztusában.
A muskétás-pikás kettősséget, ami a nyugati hadsrreegekben a XVII. sz. elejétől általános volt, én nem nagyon látom megtestesülni a korabeli oszmán gyalogságban.
Az igaz, hogy a század közepére, második felébe a janicsárságot már teljes egészében puskákkal látták el, de azt nem tudom, hogy a törököknek voltak-e lándzsásaik,. Úgy tudom, hogy a janiccsároknak a puskák mellett handzsárjuk és rövid dárdájuk (dzsirid) is volt.
Érdekes viszont, hogy a Cossacks nevű stratégiai játékban a török hadseregben a janicsárok és a könnyű gyalogság mellett van egy harmadik gyalogsági alakulat is, az ún. Ottoman Pikeman (ottomán lándszsás).
Ezeket sajnos nem nagyon tudom elhelyezni a valós oszmán hadszervezetben, ezért elneveztem őket ulufedzsinek.
Jó-jó, tudom, hogy az ulufedzsik zsoldos lovasok voltak, de olyan ulufedzsi-fejük vana játékban:-)
Egy íjászati alapkérdés miatt keresem. Sokat segítene eldönteni, hogy akkor most húrzsámoly, vagy nem húrzsámoly... A legfrissebb eredmények szerint húrzsámoly csak a 16.századtól létezik.
Most olvasom Földi Páltól a Janicsárok szép napjai c. könyvet.
Van benne néhány bvitatható baszzus, de azért olvasható.
Közbe mindjárt felmerült bennem egy kérdés:
a XVIII. sz. háborúkban kik alkották az oszmán hadsereg fő erőit, miután a szpáhik, szpahoglánok hadra fogható a létszáma a tímár-rendszer válsága miatt a XVII. sz. közepe után harmada, negyede volt a korábbinak (volt olyan központilag elrrendelt hadjárat, ahol mindössze 6-8 ezer szpáhi jelent meg). A janicsárság pedig a XVIII. sz. elejétől lényegében az állam vérén élősködő söpredék volt.
Tehát, ha sem a janicsárság, sem a szpáhiság nem bírt a korábbi létszámmal és átütő erővel, akkor lényegében kikkel vívták meg az oszmánok pl. az 1716-1718 és az 1735-1739 évi háborúkat?
A csak portyázásra, rablásra, fosztohatásra használható krimi tatár rablóbandákat leszámítva persze.
