– Többször szóba került a most feltárt üst különlegessége. Miben áll az egyediség?
– Nem túlzás szenzációs leletről beszélni, mert
ilyen régi és ilyen nagyméretű öntöttvas áldozati üstöt nem találtak sehol a világon.
Ha összerakjuk, akkor körülbelül harmincliteres üstöt kapunk. Ez azért fontos, mert vannak ugyan régebbi bronzüstök, de a bronztárgyak előállítása, öntése meg sem közelíti a vasöntéshez szükséges technikai igényeket. Míg a bronznak 1000-1400 fok kell, hogy önteni lehessen, addig a vasöntvényekhez 1800 fokot kell előállítani, s tartani legalább 4-5 órán keresztül. Hiszen a vasnak 1600 fok az olvadáspontja, de itt folyékony vasra volt szükség, meg persze olyan öntőtégelyre is, ami bírta ezt a hőt. Tehát őseink 2000-2500 évvel ezelőtt – nagyjából akkorra datálható ez az üst – ilyen páratlan technikával és kivételes tudással rendelkeztek.
– Kínában vagy Európában tudtak ilyen öntvényeket csinálni?
– Nem, akkoriban sehol nem voltak képesek erre.
Ez a világon az első ilyen tárgy. Úgy tűnik, ezeket a technikákat a sztyeppei népektől, a szkítáktól és a hunoktól vették át az eurázsiai műveltségek.
A múzeumon Ucsiraltu úr, a Belső-Mongol Tudományegyetem Mongolisztikai Központjának professzora kalauzol végig, aki évek óta kutatja a hunok nyelvét és irodalmát.
A múzeum bejárata fölött elhelyezett kínai írásjel jelentése hun, ami évezredek alatt nem változott, csak most minket, magyarokat jelölnek vele.
...elmondja, hogy a magyarok a hunok leszármazottai és ez a nézet mind kollégái mind az egyszerű közemberek körében általános.
Az együtt töltött nap után már nem az a kérdésem, hogy a kínaiak miért építenek múzeumot a hunoknak, hanem az, hogy mi miért nem.
A húnokat az örmény források elsőízben 225 körül említik. I. Chosroes [Khozrov] armén király (ur. 198—232) tízéves hadjáratot visel a perzsa Sassanidák ellen. Támadó seregében nagyobbszámú hún is résztvesz, akiket a Kaukázus északi kapuin át engedett be.58 59
II. Tiridates [Dertad] király alatt (ur. kb. 285—314) a húnokról többször is van tudósításunk, amelyeket sajnos pontosan rögzíteni egy évszámhoz nem tudunk. Egy hún betörést az arménok visszavernek,50 egy másik betörésnél az északi barbár népeket egészen a húnok országáig üldözik.60 61 Ebben az időben él Világosító Szent Gergely, az örmények apostola, aki a kereszténységet elterjeszti egészen Maoaxo0tO vO' vrwv országáig. Itt a forrásunk tehát a massagétákat és a hunokat egybefoglalja. Ugyanezen forrásból megtudjuk, hogy a kereszténység meddig terjedt ki. Határaiként említtetik a massagé- ták és húnok országa, a Káspi-tó és az alánok országa.61
Orosius-féle térkép az Augustus korában készült Agrippa porticusának világtérképe alapján alkottatott meg, itt egy Kr. sz. előtti adattal állunk szemben, épúgy, mint Strabon és Plinius tudósításában is, amelyek a Kr. e. III. századra vonatkoznak.
Syvash area is a wetland of international importance. The shores are low, slightly sloping, swampy and salty. In summer, the water level of Syvash decreases significantly, revealing barren solonets soils called "syvashes" by locals.
It can be difficult to distinguish Hunnic archaeological finds from those of the Sarmatians, as both peoples lived in close proximity and seem to have had very similar material cultures. Kim thus cautions that it is difficult to assign any artifact to the Huns ethnically.[136]
a hunoka szarmatákkal állnak kulturális kapcsolatban, akik szkiták, tehát mégiscsak van szkita - hun kulturális folytonosság...
a szarmatákat szürmatának ejtik a 4.században
Greek authors of the fourth century (Pseudo-Scylax, Eudoxus of Cnidus) mention Syrmatae as the name of a people living at the Don, perhaps reflecting the ethnonym as it was pronounced in the final phase of Sarmatian culture.
azaz, szinte biztos h a szirákok és a szarmaták egy és ugyanaz
(és mindakettő szkita.
és azon a területen éltek, ahol hunok eredetmondája mondja)
tehát könnyen lehet h az ún.szarmata és ún.szirák csak a szkita-hunok egy másik neve.
In 539 there was a major Hun attack on Greece and Thrace which even crossed the Dardanelles into Asia.
Around the same time the Huns invaded the empire reaching Constantinople before retreating.[1] A second invasion occurred shortly afterwards, bypassing Byzantine resistance and plundering all of Greece except the Peloponnese.[1]
Procopius tells us that the Huns had invaded the Empire frequently before this, but never had the calamity for the Romans been so great. In ad 539 they capture
A magyar őstörténet észak-kaukázusi vonatkozásai A Budapesten megrendezett 3. Nemzetközi Korai Magyar Történeti Régészeti Konferencián 2016. június 8-án döbbent csendben figyelték a jelenlévő magyar régészek a szentpétervári Aszan I. Torgojev vetített képes előadását.
Amikor e rendezvényről az egyik fő szervező, Türk Attila néhány héttel később az MTA honlapján beszámolt, többek között ezt mondta a Torgojev által bemutatott Mardzsani-gyűjteményben őrzött Kubán-vidéki leletekről: „nem pusztán hasonlóságot, hanem megdöbbentő azonosságot mutat a honfoglalás kori leletekkel a kaukázusi leletanyag”, amely alapján „feltételezhető, hogy a mai Kazahsztán északnyugati része is teret adott a magyar etnogenezisnek, a mai magyarok elődei szerepet játszhattak a térség történeti-politikai eseményeiben”.
E kijelentésnek az ad különös nyomatékot, hogy attól a régésztől származik, aki nem sokkal korábban még határozottan azon az állásponton volt, hogy a kutatások köréből „kizárhatjuk azokat a területeket – például a Kaukázus északi előterét –, ahol az intenzív kutatás ellenére máig sem ismerünk ilyen jellegű régészeti leleteket” (Türk 2014a, 23–24; Türk 2014b, 29–30).
idehaza csak rendkívül felületesen vagy még névről sem ismert kaukázusi források bizonyítják a hunok és az ottani kereszténység történelmi kapcsolatát.
Sokan a belénk ültetett előítéleteknél fogva eleve úgy teszik fel magukban a kérdést, hogy miféle kötődése lehetne a hunoknak a kereszténységhez, mikor Atilla és népe köztudottan pogány volt...
Ez azonban csak az érem egyik oldala, mert a hunok története Atilla nagy király 453-ban bekövetkezett halála után is folytatódik és még évszázadokig nyomon követhető, csak egy másik színtéren, a néhai birodalom keleti felében, méghozzá az európai hunok igazi központjában, a Kaukázusban.
Az akadémikus történészeink által képviselt és finnugor prekoncepcióval átitatott jelenlegi magyar történettudomány számára Atilla halálával nagyjából a hunok története is lezártnak tekintendő.
Ez a döbbenetes felületesség azonban teljesen igazolhatatlan a részükről, mert a hunok Atilla utódnépeként visszaszorultak ugyan a Kaukázus, illetve a későbbi Kazária térségébe, viszont rendületlenül éltek tovább egészen a 722-es nagy arab invázióig.
Történelmük ezen idehaza szinte teljesen ismeretlen szakaszában hiteles helyi források és azokkal egybecsengő modern régészeti adatok bizonyítják, hogy a kaukázusi hunok tetemes része a VI. és VII. század folyamán Jézus követőjévé vált.
És hogy milyen kapcsolatunk van nekünk, magyaroknak ezzel a jelentős részben kereszténnyé lett, de a finnugorista akadémikusaink által eltűntnek nyilvánított kaukázusi hun és szabír népességgel, azt a legújabb bizonyítékok egész láncolata világítja meg ebben a könyvben.
MÜBARIZ HELILOV régész és történész, az Azerbajdzsán Nemzeti Tudományos Akadémia Néprajzi és Régészeti Osztályának kutatója és magyar munkatársa, a Miskolci Egyetemen végzett történész NYITRAY SZABOLCS ez alkalommal is olyan művel jelentkeztek, ami idővel megkerülhetetlenné válik a mindenkori magyar és nemzetközi történettudomány számára.
Előző, mérföldkőnek számító Ősmagyarok Azerbajdzsánban c. könyvükhöz hasonlóan ezúttal is olyan általuk feltárt tényadatok tucatjával egészítik ki az őstörténeti ismeretünket, amik jelentőségüknél fogva gyökerestül forgatják ki a magyar történelem táptalajából a már amúgy is „elkorhadt finnugor családfát”.
* A „HUNOK A KAUKÁZUSBAN” című ezen kiadványt a kaukázusi kereszténység, a magyaroknak a kaukázusi hun és szabír népességgel való kapcsolata és az „elkorhadt finnugor családfa” iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk. *
A Hunok utolsó honfoglalása a Genfi tónál - Dr. Salamin András író, helytörténész, építőmérnök, matematikus és ,,magyar őstörténeti kalandozó” tíz bizonyítékot sorolt fel a gyulai Esze Tamás utcai Civil Házban, a Pannon Kör rendezvényén, hogy Svájcban, egy völgyben a hunok leszármazottai élnek.
A Genfi-tóhoz nem messze, a Rhone folyó déli völgyében található az a szépséges táj, melyet négyezer méteresnél magasabb hegyek öveznek. A hun völgy lakói rendre azt hallották elődeiktől, hogy Atilla leszármazottai. A svájciak nem igazán szeretnek arról tudni, hogy van egy völgy, melynek lakói a hunok leszármazottainak tartják magukat: feltehetően a keleti, ,,barbár” rokonság miatt. Errefelé majdnem mindenkit Salaminnak hívnak, mint a svájci hun völgy kutatóját, aki könyvet is írt az utolsó honfoglalásról. Salamin András ükapja, Martin Salamin innen, a hun völgyből települt át Magyarországra, a sárlavina, a kőgörgeteg miatt választott békésebb tájat. A svájci hun völgyben élők – francia nevén Val d’ Anniviers – a hunok, az avarok, akik a 451. évi csata elől menekültek ide vagy a 936-ban errefelé kalandozó, itt ragadt magyarok leszármazottai – jelentette ki Salamin András. Az előadó szerint 451 és 1502 között egyetlen ember se tudott bemenni a csodálatos természeti adottságú völgybe, vagy ha igen, többé nem jött vissza.
Nyugaton már a 18. században írtak a völgy különös lakóiról, a magyarok csak később: 1834-ben Toldy Ferenc, majd 1853-ban Horváth Mihály, 1884-ben és 1886-ban Fischer Károly Antal foglalkozott a hun völgyiek történetével. A könyveket nem fordították magyar nyelvre. A völgybe vezető első öszvérút 1501-ben épült, amely ma is megvan, az első aszfaltutat pedig 1959-ben létesítették. Az utat acélhálókkal védik a folyamatosan hulló kövektől. Az út nélkül a völgy ma is nehezen megközelíthető lenne. Salamin András, az 1835-ben Magyarországra települő Martin Salamin hun völgyi polgármester leszármazottja családjával kutatásba fogott a helyszínen az elmúlt évtizedben. Tíz bizonyítékot sorolt fel a völgyben élők hun származására. Legelső, hogy az itteniek elődeiktől hallottak származásukról. Azután, hogy a völgyben élőknél hun–magyar–székely rovásírásos családjeleket fedeztek fel, melyekkel állataikat, fáikat, házaikat jelölték az itteniek még a 18. században is. A család- és helynevekben ma is felfedezhető a múlt. A névhasználatban a családnév megelőzi a keresztnevet. Ezt a sorrendet csak a japánok, a kínaiak és a magyarok használják – fejtegette a kutató.
A házakon ma is ott vannak a tulipándíszítések, amiket a hunok jelének tartottak, és a Nap-, a Hold-motívumok. Az oltárokon keleti arcvonású, bajszos katonaszenteket látni, és a temetők síremlékein is az elhunytak fényképei keleti származást tükröznek. Az s betűt s-nek ejtik, a hangsúly az első szótagra esik, ami csak a magyarok nyelvhasználatára jellemző.
Nyelvükből hiányzik a c hang, ami nincs az ősi magyar nyelvben, a latin nyelv hozadéka. Ebben a völgyben különleges nyelvet használnak, míg a környezőekben németet, olaszt vagy franciát. Ma a Louvre-ban található az a Krisztus előtti 3–4. századból való tábla, melyen Nimród és Magor szövetségének szimbólumai láthatók.A jáki templomon is felfedezhető az egyenlő szárú, végtelen fonatú kereszt motívuma – magyarázta a kutató a keleti eredet jeleit. Jelezte, a svájci hun völggyel a hivatalos történettudomány valamiért nem foglalkozik.
GYULAI HÍRLAP • Szőke Margit • KULTÚRA • 2012. január 27.
