Polinézia jelenlegi lakosainak ősei Tajvanról érkeztek ötezer évvel ezelőtt - derítették ki amerikai kutatók, akik az ősi migrációs útvonalakat gyomorbaktérium segítségével igyekeztek végigkövetni.
A berlini Max Planck Intézet munkatársai a Helicobacter pylori elnevezésű kórokozót vizsgálták a mai bennszülött népességnél. A baktérium, amely gyomorfekélyt és gyomorrákot okoz, kizárólag az emberi gyomorban tenyészik, így mindenhová "követi" gazdáját, bárhová veti is a sors. A baktérium egyébként gyorsabban mutálódik, mint az emberi DNS.
A Csendes-óceáni szigetvilág jelenkori népességének gyomrában tenyésző H. pylori összehasonlítása segített kideríteni, hogy mikor és honnan érkezhettek egykoron a bevándorlók. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy Délkelet-Ázsiából két nagy hullámban történt a "kirajzás". A korábbi kutatások már valószínűsítették, hogy a Homo sapiens mintegy 60 ezer éve indult Afrikából, hogy a déli partok mentén haladva lassan benépesítse Ázsiát. Mintegy 30 ezer évvel később egy csoport Új-Guineába és Ausztráliába indult.
A kutatók, akik eredményeikről a Science tudományos magazin legutóbbi számában számoltak be, alátámasztották a régészeti leleteken és DNS-vizsgálatokon alapuló elméletet. A gasztroenterológusok eredményei szerint ötezer évvel ezelőtt következett a következő kirajzás, amikor a tajvani lakosság kezdte el benépesíteni a maláj szigetvilágot és a többi Csendes-óceáni szigetet.
A régészeti leletek tanúsága szerint ötezer évvel ezelőtt földművelő közösségek népesítették be Tajvant. A kutatók szerint kirajzó népességet nem annyira a felfedezők kíváncsisága, mint a gyarmatosítási szándék vezérelte, bár nem tudtak választ adni arra, hogy miért vállalkoztak ilyen hosszú vízi útra abban az időben, amikor az óegyiptomiak még csupán a tengerhajózás alapjaival ismerkedtek. "Mi űzhette el ezeket az embereket Tajvanról? Előfordulhat, hogy híján voltak a természeti erőforrásoknak" - vélekedett a kutatással kapcsolatban Rebecca Storey, a Houstoni Egyetem antropológusa.
Ekhós szekér vagy lakókocsi kora ókori agyagmodellje
Pontos lelőhelye ismeretlen. Osheriyehben vásárolták az 1910-es évek elején (a Szadzsur és az Euphratész összefolyásához közel), ebből következtetnek arra, hogy talán a szomszédos Hammamban kerülhetett elő a földből.
15 x 19 cm
Peter Roger Stuart Moorey
Ancient Near Eastern terracottas with a catalogue of the collection in the Ashmolean Museum, Oxford
1972-ben Kemenczei Tibor vonult ki lakossági bejelentésre egy szigetszentmártoni őskori temetkezéshez. Az ásató az 1. számú csontvázas sír mellékleteként említ egy agyag kocsimodellt és egy vele együtt talált kétosztású tálat1. A leleteket feldolgozó Kalicz Nándor szerint ez a modell a budakalászi kocsiedény pontos mása, mindkettő a temetkezéssel kapcsolatos kultikus tartalmú tárgy. A budakalászit önálló sírba tették, míg a szigetszentmártoni egy zsugorított csontvázas sír melléklete volt. Behatóan foglalkozott Kalicz a kocsinak a badeni kultúrában való megjelenésével. Nagyon valószínűnek tartja, hogy a kocsi a Balkánon át Anatóliából került a Kárpát-medencébe, nem zárja ki azonban a sztyeppéi közvetítés lehetőségét sem2.
1 Régészeti Füzetek Ser. I. 26. (1973), 17.
2 Ein neues kupferzeitliches Wagenmodell aus der Umgebung von Budapest; in: Festschrift für Richard Pittioni zum siebzigsten Geburtstag; Archaeologia Austriaca, Beiheft 13. (1976), 189–202.
Bondár Mária (1992): „A kocsik kialakulásával kapcsolatban az általánosan elfogadott nézet a közel-keleti eredeztetés (Mezopotámia, Szíria, Anatólia), mert erről a területről ismertek mennyiségileg a legtöbb és időben a legkorábbi ábrázolások és különböző anyagból készített modellek.”
A tanulmányban a szerző áttekinti a Kárpát-medencéből ismert kocsimodelleket a rézkortól a középső bronzkorig. Az elmúlt évtizedek kutatási eredményei (edényekre rajzolt kocsiábrázolás, igavonó állatok torzói, keréklenyomatok ismertté válása, radiocarbon-adatok) jelentősen módosították a kocsi európai megjelenésének időpontját: egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a kerekes jármű már a badeni kultúra előtt is létezett. A szerző ezeket a bizonyítékokat veszi sorra egy új kocsimodell közlésének apropóján.
Hivatkozások
ANTHONY, D. W. 1995 Horse, wagon and chariot: Indo-European languages and archeology. Antiquity 69 (1995) 554-565.
BĂCUET, S. 1998 Un cărucior de lut descoperit la Bădăcin (Jud. Sălaj). A clay wagon discovered at Bădăcin (Sălaj County). Apulum 35 (1998) 37-41.
BAKKER, J. A.-KRUK, J.-LANTING, A. E.-MILISAUSKAS, S. 1999 The earliest evidence of wheeled vehicles in Europe and the Near East. Antiquity 73 (1999) 778-790.
BALASSA I. 1973 Az eke és a szántás története Magyarországon. Budapest 1973.
BANNER, J. 1956 Die Péceler Kultur. Budapest 1956. (ArchHung 35.)
BÓNA, I. 1960 Clay Models of Bronze Age Wagons and Wheels in the Middle Danube Basin. Acta ArchHung 12 (1960) 83-111.
1992 Wagen und Wagenmodelle in den Tell-Kulturen. In: Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und Theiß. Ausstellungskatalog. (Hrsg.: BÓNA, I.) Frankfurt am Main 1992, 73-75.
1994 Voitures et maquettes de voiture dans les cultures des tells. In: Le Bel Age du Broze en Hongrie… 73-75.
BONDÁR M. 1990 Das frühbronzezeitliche Wagenmodell von Börzönce. ComArchHung 1990, 77-91.
1992 Kora bronzkori kocsimodell Börzöncéről. Das frühbronzezeitliche Wagenmodell von Börzönce. ZM 4 (1992) 113-127.
BOROFFKA, N. 1994 Die Wietenberg-Kultur. Ein Beitrag zur Erforschung der Bronzezeit in Südosteuropa. Bonn 1994. (UPA 19.)
BRONZEZEIT 1992 Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und Theiß. Ausstellungskatalog. (Hrsg.: BÓNA, I.) Frankfurt am Main 1992.
CHILDE, G. 1951 The First Waggons and Carts from the Tigris to the Severn. PPS 17 (1951) 177-194.
1954 The Diffusion of Wheeled Vehicles. EAF 2 (1954) 1-17.
DINU, M. 1981 Clay Models of Wheels discovered in Copper Age Cultures of Old Europe mid-fifth Millennium B.C. JIES 9 (1981) 1-14.
DURMAN, A. 1988 The Vučedol Culture. In: Vučedol. Three thousand years b.c. Catalogue of the exposition 21. 07-31. 08. 1988. (Ed. by A. DURMAN) Zagreb 1988.
ECSEDY I. 1982 Későrézkori leletek Boglárlelléről. Late Copper Age finds from Boglárlelle. JPMÉ 26 (1981) 73-95.
EMBERLING, G.-CHENG, J.-LARSEN, E. T.-PITTMANN, H.-SKULDBOEL, T.-WEBER, J.-WRIGHT, H. 1999 Excavations at Tell Brak 1998: Preliminary Report. Iraq 61 (1999) 1-41.
FETTICH N. 1969 Újabb adatok az őskori kocsihoz a Kárpát-medencében. Neue Beiträge zum prähistorischen Wagen im Karpatenbecken. Ethnographia 80 (1969) 29-71.
FILIP, J. 1966 Enzyklopädisches Handbuch zur Ur- und Frühgeschichte Europas I. Prague 1966.
FOLTINY, S. 1959 The Oldest Representations of Wheeled Vehicles in Central and Southeastern Europe. AJA 63 (1959) 53-58.
GIMBUTAS, M. 1991 The Civilisation of the Goddes. San Francisco 1991.
HÄUSLER, A. 1978 Migration oder autochhtone Entwicklung? EAZ 19 (1978) 243-256.
1981 Zur ältesten Geschichte von Rad und Wagen im nordpontischen Raum. EAZ 22 (1981) 581-647.
1984 Neue Belege zur Geschichte von Rad und Wagen im nordpontischen Raum. EAZ 24 (1984) 629-668.
1985 Die Anfänge von Rad und Wagen in der Kulturgeschichte Europas. Produktivkräfte und Produktionsverhältnisse. Berlin 1985, 121-133.
1986 Rad und Wagen zwischen Europa und Asien. In: Achse, Rad und Wagen. Fünftausend Jahre Kultur-und Technikgeschichte. (Hrsg. W. TEUE) Göttingen 1986, 140-154.
1992 Der Ursprung des Wagens in der Diskussion der Gegenwart. Archäologische Mitteilungen aus Nordwestdeutschland 15 (1992) 179-190.
HONTI SZ.-KÖLTŐ L.-NÉMETH P. 1988 Boglárlelle. Tanulmányok. (szerk.: LaczkÓ A.) Boglárlelle 1988.
ILON G. 2001 Újabb adat a réz- és bronzkori kocsik Kárpát-medencei történetéhez. Vasi Szemle 55 (2001) 474-485.
KALICZ N. 1968 Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn. Budapest 1968. (ArchHung 45.)
1976 Ein neues kupferzeitliches Wagenmodell aus der Umgebung von Budapest. Festschrift für R. Pittioni zum siebzigsten Geburtstag. ArchA Beiheft 13 (1976) 188-202.
1976a Novaja nahodka modeli povozki epohi eneolita iz okrestnoctej Budapesta. - Découverte d'un modèle de chariot énéolithique dans les environs de Budapest. SA 1976, 106-117.
KOREK, J. 1973 Der älteste Wagenfund Europas. Helms-Museum. Hamburgisches Museum für Vor- und Frühgeschichte 1973.
KOVÁCS, T. 1992 Glaubenswelt und Kunst. In: Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und Theiß. Ausstellungskatalog. (Hrsg.: BÓna I.) Frankfurt am Main 1992, 76-82.
KRUK, J.-MILISAUSKAS, S. 1978 A Neolithic Settlement in Southeastern Poland. Archaeology 31 (1978) 44-52.
1982 Die Wagendarstellung auf einem Trichterbecher aus Bronocice in Polen. AKorr 12 (1982) 141-144.
1991 Utilization of cattle for traction during the later Neolithic in southeastern Poland. Antiquity 65 (1991) 562-566.
Le Bel Age Le Bel Age du Bronze. Catalogue de l'exposition, Musée Archéologique de la Ville Dijon, du 19 mars au 16 mai 1994. (Dir. sc. et conception I. BÓNA) Mont Beuvray 1994.
LITTAUER, M. A.-CROUWEL, J. H. 1974 Terracotta Models as Evidence for Vehicles with Tilts in the Ancient Near East. PPS 40 (1974) 20-36.
1990 A Terracotta Wagon Model from Syria in Oxford. Levant 22 (1990) 160-162.
2002 Selected writings on Chariots and other Early Vehicles Riding and Harbess. (Ed. by RAULWING, P.) Leiden-Boston-Köln 2002. (Culture and History of the Ancient Near East 6.)
MAKKAY J. 1963 Adatok a péceli (badeni) kultúra vallásos elképzeléseihez. Data to the religious Beliefs of the Pécel (Baden) Culture. ArchÉrt 90 (1963) 1-14.
1965 What was the Copper Age Clay Wagon Model of Budakalász? Alba Regia 4-5 (1963-1964) [1965] 11-15.
2003 Ősrégészeti kutatások Magyarországon az utóbbi években. Az újkőkor és rézkor. JAMÉ 44 (2003) 27-63.
MARAN, J. 1998 Die Badener Kultur und der ägäisch-anatolische Bereich. Ein Neubewertung eines alten Forschungs-problems. Germania 76 (1998) 497-525.
1998a Kulturwandel auf dem griechischen Festland und den Kykladen im späten 3. Jahrtausend v. Chr. Studien zu den kulturellen Verhältnissen in Südosteuropa und dem zentralen sowie östlichen Mittelmeerraum in der späten Kupfer- und frühen Bronzezeit. Bonn 1998. (UPA 53.)
MÁTHÉ M. SZ. 1984 Preliminary report on the 1977-1982 excavations at the Neolithic and Bronze Age settlement of Berettyóújfalu-Herpály. Part II. Bronze Age. ActaArchHung 36 (1984) 137-159.
2001 Polgár-Kenderföldek. In: Régészetünk jelentős feltárásai 1975-2000. (Ed. by RACZKY, P.-ANDERS, A.) Budapest [2001.]
MESTERHÁZY K. 1976 Agyag kocsimodell Pocsajról. Clay Cart Model from Pocsaj. ArchÉrt 103 (1976) 223-229.
NAGEL, W. 1986 Die Entwicklung des Wagens im frühen Vorderasien. In: Achse, Rad und Wagen. Fünftausend Jahre Kultur- und Technikgeschichte. (Hrsg. W. TEUE) Göttingen 1986, 9-34.
1992 Die Wagentypen des zentral-vorderasiatischen Frühdynastikums und der Bremsbügel. Archäologische Mitteilungen aus Nordwestdeutschland 15 (1992) 167-178.
OLEXA, L. 1983 Sídliská a pohrebiská z doby bronzovej v Nižnej Myšl'i. Siedlungen und Gäberfeld aus der Bronzezeit in Nižná Myšl'a. AR 35 (1983) 122-129.
1996 Nižná Myšl'a v dobe bronzovej. Siedlungen und Gräberfeld aus der Bronzezeit in Nižná Myšl'a. Ergebnisse der archäologischen Ausgrabungen 1977-1995. Košice 1996.
ORDENTLICH, I.-CHIDIOŞAN, N. 1975 Cărucioare miniature din lut apartinînd culturii Otomani (Epoca bronzului) de pe territoriul Romăniei. Crisia 1975, 28-44.
ÖZGEN, E. 1986 A Group of Terracotta Wagon Models from Southeastern Anatolia. Anatolian Studies 36 (1986) 165-171.
[CrossRef]
NĚMEJCOVÁ-PAVÚKOVÁ, V.-BÁRTA, J. 1977 Äneolitische Siedlung der Boleráz-Gruppe in Radošina. SlA 25 (1977) 433-447.
PIGGOTT, S. 1979 The First Wagons and Charts: Twenty-Five years later. BIAL 16 (1979) 3-17.
1983 The Earliest Wheeled Transport. From the Atlantic Coa to the Caspian Sea. London 1983.
1987 Az európai civilizáció kezdetei. Budapest 1987.
RAULWING, P. 2000 Horses, Chariots and Indo-Europeans. Foundations and Methodes of Chariotry Research from the Viewpoint of Comparative Indo-European Linguistics. Budapest 2000. (Archaeolingua. Series Minor 13.)
REZI KATÓ G. 2001 Adalékok a középső rézkor hitvilágához. In: M'ΩM'ΩM∑. Fiatal őskoros kutatók összejövetelének konferenciái I. (szerk.: DANI J. et al.) Debrecen 2001, 119-127.
ROMAN, P. 1977 The Late Copper Age Cotofeni Cultur of South-East Europe. BAR Suppl. 32 (1977).
RUTTKAY, E. 1973 Über die Badener Kultur in Niederösterreich und im Burgenland. In: Symposium über die Entstehung und Chronologie der Badener Kultur. Bratislava 1973, 441-452.
1995 Boleráz-Gruppe. In: LENNEIS, E.-NEUGEBAUER-MARESCH, C.-RUTTKAY, E.: Jungsteinzeit im Osten Österreich. St. Pölten-Wien 1995, 145-160. (Forschungsberichte zur Ur- und Frühgeschichte 17.)
2000 Siedlungsfunde der Boleráz-Gruppe aus Wien und dem nordtransdanubischen Niederösterreich. FÖ 38 (1999) [2000] 609-622.
SCHUSTER, C. 1996 Despre cšrucioarele din lut ars Epoca bronzului de pe territoriul Romăniei. Über die Tonwagenmodelle auf dem Gebiete Rumäniens in der Bronzezeit. Thraco-Dacica, 17 (1996) 117-137.
SOPRONI S. 1954 A budakalászi kocsi. FolArch 6 (1954) 29-36.
STRUHÁR, V. 1999 Eneolitický kolektívny hrob z Jaskine pri Liskovej, okr. Ružomberok. Kupferzeitliches Kollektivgrab aus der Höhle bei Lisková, Kreis RuŽomberok. In: Otazký neolitu i eneolitu našich Krajín 1998. (Ed. I. KUZMA) Nitra 1999, 203-216.
ŠTURMS, E. 1955 Die neolithische Plastik im nordischen Kulturkreis. JRGZM 2 (1955) 21-27.
TÁRNOKI J. 1999 Bronzkori kocsimodell Törökszentmiklós-Terehalomról. Das bronzezeitliche Wagenmodell von Törökszentmiklós-Terehalom. Savaria-Pars Archaeologica 4/3 (1998-1999) 165-175.
VOSTEEN, M. U. 1999 Urgeschichtliche Wagen in Mitteleuropa. Eine archäologische und religionswissenschaftliche Untersuchung neolithischer bis hallstattzeitlicher Befunde. Leidorf 1999. (Freiburger Archäologische Studien Bd. 3.)
WOYTOWITSCH, E. 1995 Die Wagen der Schweiz in der europäischen Bronzezeit. HelvArch 26 (1995) 83-351.
ZICH, B. 1992 Frühneolithische Karrenspuren in Flintbek. Archäologie in Deutschland 8 (1992) 58.
1993 Die Ausgrabungen chronisch gefährdeter Hügelgräber der Stein- und Bronzezeit in Flintbek, Kreis Rendsburg-Eckenhörde. Ein Vorbericht. Offa 49-50 (1992-1993) 15-31.
1975-ben megjelent munkájában további kocsimodelleket említ Románia területéről Ivan Ordentlich és Nicolae Chidioşan, melyek közül egy Szalacson talált darab – az ottományi II. időszakból – erősen emlékeztet a Börzöncén talált kocsimaradványra (i. m. pl. III. 1–4).
Ivan Ordentlich–Nicolae Chidioşan: Cărucionare miniatură din lut aparţnînd culturii Otomani (Epoca bronzului) de pe territoriul Romănici; Crisia, 1975, 27–44.
A Group of Terracotta Wagon Models from Southeastern Anatolia
In: Anatolian Studies XXXVI (1986), 165–71.
Szerinte képjeleken ismerhető fel legkorábbról a valószínűleg szarvasmarha vontatta négykerekű kocsi, méghozzá Uruk Kr. e. IV. évezredből származó agyagtábláin. Ezeket a járműveket azonban tetőszerkezettel látták el, s csak a következő évezredtől látszanak elterjedni széles körben tető nélküli változatai, melyek közül a Woolley által feltárt – eredetileg feltehetően hárfa tárolására szolgáló – uruki trapéz profilú, berakásokkal gazdagon díszített faládikó ábrázolásain láthatóakat szokás elsősorban bemutatni. De megjelenik az említett tető nélküli négykerekű kocsi Eannatum lagaši király Keselyűsztéléjének töredékein is, továbbá festett vázákon, pecsételőkön, azok lenyomatain, valamint terrakotta és fémmodellek formájában. Kišből, Urból és Szúszából még kocsimaradványokat is ismerünk. Özgen egyes délkelet-anatóliai agyagmodellekkel foglalkozik bővebben a tanulmányában…
Mark Berkowitz
The oldest known grape wine, from Iran
2009. 02. 09.
So far, the oldest known evidence of grape wine is about 7,000 years old, from a Neolithic settlement in Iran’s Zagros mountains, Hajji Firuz Tepe.
A 7,000 years old potsherd came from one of six two-and-one-half-gallon jars came from the kitchen area of a mud-brick building in Hajji Firuz Tepe, a Neolithic village in Iran’s northern Zagros Mountains. A team from the University of Pennsylvania Museum found calcium salt from tartaric acid, which occurs naturally in large amounts only in grapes. Resin from the terebinth tree was also present, presumably used as a preservative, indicating that the wine was deliberately made and did not result from the unintentional fermentation of grape juice. It also suggests that the wine makers weren’t beginners, as adding preservative is something that will take time to figure out.
Analysis of the Hajji Firuz Tepe sherd comes in the wake of two other recent discoveries of early wine-making in this region where grapes grow in the wild. Residue from a jar from Godin Tepe, in the nearby middle Zagros Mountains, was dated to 5,100 years ago, until now the earliest evidence of wine-making. Grape presses dating to the late third millennium B.C. have been found at Titris Höyük in southeastern Turkey.
Sem Abbakalla pecsételője, sem a keletibb lelettárgy esetében nincs okunk persze különösebb csodálkozásra, hisz könnyen megeshet, az összekötő láncszemet épp a Zagrosz vidékén (is?) honos kassziták képezték...
"A legkorábbi sumír ábrázolásokon a kocsik elé befogva inkább onagerek szerepelnek. A lovak közlekedésre való felhasználása a kaššuktól kezdve, a Kr. e. XVIII. századtól mutatható ki, a Mitanniból származó Kikkuli a Kr. e. XIV. században írt lovas szekerezőknek instrukciókat a hettita nagykirály alattvalójaként"
A lovaglás kezdeteit egyesek (David I. Owen és a többször idézett V. I. Sarianidi) már egy III. uri dinasztia idejéből való sumír és egy baktria-margianai pecséthengeren felismerni vélik. Az első Šu-Szín király állatbeszerzőjének a pecsételője lenne. Ezek a tárgyakat két-háromszáz évvel a kaššuk mezopotámiai hódítása előtt, illetőleg azzal nagyjából egy időben készíthették.
Harci szekeret ábrázoló vörösréz szobrocska Kr. e. 2700 tájáról az Egyesült Arab Emirátusok területéről, Tell Abraqból (Umm al-Qaiwain). Magassága 2,75 hüvelyk. A sumér harci járgányok jellegzetességeit mutatja: tömör kerekek, ló helyett vadszamár (onager)...
Tökéletesen egyetért Bónával és a többi megszólaltatott, tekintélyes szerzővel Gheorghe Bichir is a kocsi Európába kerülését illetően. Az említett román szerző hazája kocsimodelljeit és kocsikra utaló maradványait gyűjtötte össze 1964-ben. Kataszterében 48 lelőhelyről említ kerekeket a Gumelnita-kultúrától a Vattina-korszakig (i. m. 80–1., fig. 8.), miközben részletekbe menően elemezi az ottományi civilizációt és annak a Glina III–Schneckenberg-kultúrából történt kialakulását. Bár néhány ponton vitatja Bóna elemzéseit, azon nézeten maradéktalanul osztozik vele, miszerint Románia területére a Közel-Keletről balkáni közvetítéssel jutottak el a tömör, négykerekű járművek. Idézett művének 84. oldalán végül arra a következtetésre jut, hogy az Al-Duna és Középső-Duna vidékére egy időben és egyazon területről érkezhettek a kocsik – éspedig Elő-Ázsiából.
Lásd: Autour du problème des plus anciens modèles de chariots découvets en Roumanie; in: Dacia VIII (1964), 67–86.
Északkelet-Magyarország korai bronzkoráról szóló munkájában Kalicz Nándor egészíti ki Bóna leletkataszterét egy díszített kocsimodell-töredékkel Alsóvadász-Várdomb lelőhelyről (képünkön), a hatvani kultúra telepéről. Véleménye szerint ez a modell is összekötő kapocs a hatvani és gyulavarsándi kultúra között. Lásd: Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn; in: Archaeologia Hungarica 45 (1968)
"Gordon Childe ... A bodrogkeresztúri és a péceli kultúra (a III–II. évezred fordulóján) tárgyalásánál nyomatékosan rámutat arra, hogy az itteni ökrösszekérrel való temetkezések pontos másait a 2600 körüli uri királysírokban és a kb. 2300–2200-ból származó majkopi kurgánokban találhatjuk meg ... szinte mindenben azonos felfogást vall Franz Hančar ... Megállapítja, hogy... a 2000-ből származó budakalászi kocsimodell konstrukciója teljesen megegyezik az uri kocsileletekével"
A kárpát-medencei modelleket és kocsira utaló maradványokat Bóna István gyűjtötte össze. A késő rézkortól a kora vaskorig terjedően foglalkozik a kocsik kialakulásának és Kárpát-medencébe kerülésének problémáival, és állít fel kialakulási sorrendet e járművekről. Eszerint a budakalászi változat a rövid, nehéz szekeret testesíti meg, amelyet a rézkorban és a korai bronzkorban használtak (i. m. 89.). Ennek egy Novajon előkerült példánya képviselné azt a változatot, melyet Erdélyben fejlesztettek tovább. A kerekekről szólva Bóna megjegyzi, hogy ezeket korábban gyakran orsógombnak, napkorongnak, mécsesfedőnek és más hasonló tárgyaknak gondolták. A korai bronzkorból összesen 12, a középsőből 41, míg a későbbi korszakokból további 20 lelőhelyről gyűjt össze kocsikerekeket – a tömör fakerekek agyag modelljeit is beleértve –, ám kocsimodellt vagy modelltöredéket mindössze 9 helyről tud kimutatni.
Lásd: Clay Models of Bronze Age Wagons and Wheels in the Middle Danube Basin; in: Acta Archaeologica Hungarica XII (1960), 83–111.
A ma ismert legkorábbi európai újkőkori műveltségek a VI. évezred elején Thesszáliában alakultak ki (Nea-Nikomédia, Sesklo), és csakhamar (5000 körül) átterjedtek a Balkán-félszigetre és a Kárpát-medencébe is (Starčevo–Körös). E délkelet-európai–közép-európai vidékek neolitikus kultúrái kivétel nélkül Anatólián és az Égei-tengeren keresztül tömegesen, több hullámban érkező elő-ázsiai földműves telepesek alkotásai. A bevándorlók magukkal hozták eszközeiket, kerámiájukat, agyagfiguráikat, építkezési módszereiket, települési formáikat, vallási képzeteiket (termékenységi kultusz, istenanya-tisztelet, bikakultusz stb.), szokásaikat, szimbólumaikat. Mindezek egészen Magyarországig, a Duna és a Tisza környékéig, egytől egyig kimutathatók emlékanyagukban. A IV. évezredből származó tordosi és más erdélyi telepek piktografikus jeleinek megfelelőit Trójában és Mezopotámiában találjuk meg, ugyanebből a korból. A 3000 körüli Tisza-műveltség „tell”-jei az elő-ázsiai települések pontos másai. A szoros kapcsolatok azonban a későbbi időkben sem szakadtak meg: a tatárlaki piktografikus táblák a Dzsemdet Naszr-kori szumér piktografikus jelekkel egyeznek meg (3000 körül). A késő újkőkori Lengyel-műveltség – a III. évezredben – jórészt egy újabb közel-keleti telepes hullám alkotása.
Megfelelő „fáziskéséssel”, 500–1000 év múlva, jelenik meg a földművelés, a kerámia, a letelepedett életmód Európa északabbi és nyugatabbi területein. Itt azonban már elsősorban csak kultúrhatásról beszélhetünk, elő-ázsiai telepesek nagyobb számban nem mutathatók ki. Az itteni népek tanítómesterei a kárpát-medencei műveltségek voltak. A IV. évezredben – Hollandiától a Dnyeszterig – kialakult a szalagdíszes kerámia műveltségi köre, Európa északabbi tájainak első földművelő kultúrája, amely a legtöbb műveltségi impulzust a Körös-kultúrától kapta. A szalagdíszes kerámia műveltsége pedig a maga részéről nagyon erősen hatott északi és nyugati szomszédaira. Átadta nekik a földművelés, az edénykészítés ismereteit.
A Kis-Ázsia–Égei-tenger felől érkező elő-ázsiai telepesek tehát az egész újkőkor folyamán ismételten, több hullámban áramlottak Európába. Újra és újra felfrissítették és megtermékenyítették az itteni műveltségeket, de igen jelentős elő-ázsiai embertömegeket is hoztak a Balkánra és a Kárpát-medencébe. Ez utóbbi körülményt szeretnénk nyomatékosan hangsúlyozni, mert e térségek paleo-etnogenezisében az említett elő-ázsiai bevándorlóknak kimagasló szerepet kell tulajdonítanunk. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy nagyobb népsűrűséget csak a földművelő kultúrák tudnak eltartani, a halász-vadász-gyűjtögető őslakosság tehát etnikailag csupán jelentéktelen mennyiséget képviselhetett. E gondolatmenetünk helyességét a Balkánon még ma is vezető szerepet játszó dinári típusú népesség is alátámasztja, melynek legközelebbi embertani rokonságát az elő-ázsiai–armenoid típus képviseli.
A Földközi-tenger nyugatabbi vidékeire is elő-ázsiai telepesek vitték az újkőkori műveltséget. Az első hullám – a VI. évezredben – az ún. cardium-kerámia csoportjainak kialakulásához vezetett a Földközi-tenger térségében, Olaszország, Dalmácia, Franciaország, Spanyolország partjain. Ezek fejlődése azonban megrekedt.
Sokkal jelentősebbek voltak a későbbi bevándorlások, amelyek a III. évezredben a megalit-műveltségekben jelentkeztek a Mediterráneumban, az Atlanti-óceán partvidékein, és egészen Skandináviáig kimutathatók. E gyarmatosítás kiindulópontja is Elő-Ázsia volt. A jelek szerint a telepesek ide is több hullámban érkeztek, és főleg az érclelőhelyeket szállták meg. A megalit-műveltségekhez tartozott a harang alakú edények népe is. Ezek az európai újkőkor végén nyugat felől egészen Magyarországig hatoltak, és ismerték a rezet, aranyat. Több kutató érckereső csoportokat lát bennük.
Tekintettel a megalit-építmények hatalmas méreteire és tömeges előfordulásaira, Dél- és Nyugat-Európában szintén jelentős mértékű elő-ázsiai letelepedésekkel számolhatunk. Különösen fontosnak tartjuk, hogy az ércben gazdag vidékek birtokbavételében megnyilvánuló tervszerűségre rámutassunk, mert ez tudatos, gazdasági érdekű gyarmatosításra vall.
Magyarországon Kr. e. 2700 körül jelenik meg a réz, egyelőre még csak szórványosan. A III. évezred közepén kezdődik a tulajdonképpeni rézkor. Ekkor indul meg az ércbányászat Erdélyben – legalábbis a kutatók egyik csoportjának véleménye szerint. Az elő-ázsiaiak bevándorlása ebben a korszakban is tovább tart. 2200 körül ismét több telepes hullám érkezik délről, a népesség jelentékenyen megnövekedik. 2100-tól kialakul a péceli (bádeni) műveltség, amely az egész Kárpát-medencére kiterjeszkedett, sőt Kelet-Ausztriában, Cseh-Morvaországban is megtalálható. Jellegzetes urnáinak közeli párhuzamait Trója II–V. rétegéből ásták ki. Valószínű tehát, hogy a délről jött népcsoportok a trójai kultúrával hozhatók közelebbi összefüggésbe.
Európa első bronzkori civilizációi is Elő-Ázsia hatására alakultak ki a III. évezred derekán, Kréta szigetén és az Égei-tenger partvidékein. Nem sokkal ezután megjelenik a bronz a többi déli parti régióban is, és innen a folyók mentén hatol tovább északra. 1900 körül elér a Kárpát-medencébe, majd 1700 táján Közép-Európa egyéb vidékeire is. Az elterjedés irányából nyilvánvalóan megállapítható, hogy itt is elő-ázsiai hatások nyomultak a partokról a belső területek felé, mintegy a kereskedelmi utakat követve.
De nem csak kereskedelmi kapcsolatokról tudunk. A III–II. évezred fordulóján Kis-Ázsiából – több szakember véleménye szerint Transzkaukáziából – újabb népcsoportok nyomultak a Balkánon keresztül a Kárpát-medencébe és a mai Románia területére. Ezek hozták a bronz ismeretét. Kevéssel azelőtt nyugatnak törtek a dél-oroszországi gödörsíros (kurgán-) műveltség egyes népcsoportjai is, és több hullámban behatoltak a Tisza vidékére. Itt elkeveredtek a péceli (bádeni) műveltség népével, amely utóbbi nép jelentős hányada viszont – mint előbb láttuk – Trója környékéről érkezett a rézkor második felében.
A középső bronzkorban két fejlett fémfeldolgozó központ alakult ki Közép-Európában. Az ún. halomsíros műveltség területén az alpesi nyugat-magyarországi, valamint keleten az erdélyi. A kettő közötti határ nagyjából a Duna–Tisza köze volt. Az erdélyi bronzműves központ formakincsével, mesterségbeli színvonalával kimagasló helyet foglalt el az akkori Európában. Igen erős kapcsolatai voltak a Pontusz, a Kubán-vidék és a Kaukázus fémipari központjaival. Ezeknél a közép-európai bronzcentrumoknál is első pillantásra szembeötlik az a körülmény, hogy mindkét központ olyan területeken alakult ki, ahol a korábbi időkben ismételten nagymértékű elő-ázsiai településeket regisztrálhattunk.
Az európai neolitikum, réz- és bronzkor bemutatásánál az eddigiekben főleg Kalicz Nándor, Kovács Tibor, László Gyula és Jan Filip könyvészetünkben megadott műveire támaszkodtunk.
Feltétlenül meg kell említenünk azonban, hogy az ősi Égei-tenger menti és balkáni műveltségek egyik legkitűnőbb szakértője, Fritz Schachermeyr 1976-ban megjelent, hivatkozott művében alapvetően más konklúzióra jut a fémművesség délkelet- és közép-európai kezdeteit illetően. Szerinte ugyanis már a korai Vinča-periódusban – tehát Kr. e. 3500 körül – megjelenik az északi Balkánon az egyszínű, fényezett kerámia, ami kétségtelenül az ún. fémsokk („metallurgischer Schock”) jele a fazekasoknál: azaz hogy a „modern” fémedényeket igyekeztek utánozni. Ezt a „divatot” egy sor környező műveltségi csoport is hamarosan átvette. Schachermeyr megfigyeléseinek alaposságát (fémsokktézisét már az 50-es években kifejtette) frappánsan bizonyítják a nemrégiben Belgrád közelében felfedezett, IV. évezredből származó rézbányák. E tények alapján Schachermeyr egy észak-balkáni–erdélyi fémműves központ létezését a IV. évezredben bizonyítottnak tartja. De még többet is mond. Kétségtelen észak-balkáni, Starčevo- és Vinča-hatásokat mutat ki az egykorú görögországi műveltségekben. Később pedig, 3000 és 2500 között a bükki, tiszai és a tordosi műveltségek „egészen masszív hatásá”-t állapítja meg a thesszáliai Arapi- és Dimini-kultúrákra.
Mindkét korszakból bő példákat sorol fel állítása bizonyítására. Igen valószínűnek tarthatjuk tehát, hogy a IV. évezred végén a Kárpát-medence magasabb fejlődési fokon állt, mint a Dél-Balkán, a mai Görögország területét is beleértve.
Schachermeyr egyáltalán nem áll egyedül e nézeteivel. Hasonlóan vélekedett a közelmúlt világhírű angol régész-kultúrtörténésze, Gordon Childe is. Vorgeschichte der europäischen Kultur c. művében a balkáni és kárpát-medencei neolitikus műveltségeken kívül a szalagdíszes kerámia körét is elő-ázsiai telepeseknek tulajdonítja, a moldvai–nyugat-ukrajnai Cucuteni–Tripolje-műveltséggel együtt, amelyet szerinte a kárpát-medencei és a balkáni műveltségek elő-ázsiai eredetű népességeinek továbbterjeszkedése alakított ki. A Tripolje-kultúra leletei teljesen megfelelnek a korábbi észak-balkáni és erdélyi műveltségek emlékanyagának – írja (anyaistennő, termékenységi kultusz, pecsétnyomók stb.). A bodrogkeresztúri és a péceli kultúra (a III–II. évezred fordulóján) tárgyalásánál nyomatékosan rámutat arra, hogy az itteni ökrösszekérrel való temetkezések pontos másait a 2600 körüli uri királysírokban és a kb. 2300–2200-ból származó majkopi kurgánokban találhatjuk meg. A sokrétű párhuzamok feltétlenül organikus mezopotámiai kapcsolatokat bizonyítanak. Erdélyben ebben az időszakban már valódi fémiparról beszélhetünk. A fémtárgyak kifejezetten anatóliai típusúak, ami szintén egyértelműen Elő-Ázsia direkt hatásainak a jele.
Childe-dal szinte mindenben azonos felfogást vall Franz Hančar is Das Pferd in prähistorischer und früher historischer Zeit c. hatalmas monográfiájában. Megállapítja, hogy a Tripolje-műveltség nem más, mint a balkáni és a kárpát-medencei („dunai”) műveltségek keleti terjeszkedése, és nagyon fontos összefüggéseket mutat Elő-Ázsiával is. A házi tűzhely alatt eltemetett bikafej például az elő-ázsiai bikakultusz meglétét bizonyítja. Magyarországon pedig a 2000-ből származó budakalászi kocsimodell konstrukciója teljesen megegyezik az uri kocsileletekével.
Rövid áttekintésünket Schachermeyr egyik korábbi munkájával fejezzük be, ahol a régebbi, neolitikus időkről szólva kifejti, hogy az egész sesklói formakincs megtalálható az újkőkori és kő-rézkori észak-mezopotámiai (Hasszúna-, Samarra-), szíriai (Tell Halaf-), kilikiai (Mersin-) és középanatóliai (Alisan-) kultúrkörök leleteiben; tehát nem csupán szimpla egyezésekről, hanem teljes azonosságról kell beszélnünk. Észak felé tovább tekintve pedig a Starčevo- és Körös-műveltségek nem mások, mint Sesklo filiálkultúrái. Azaz az elő-ázsiai műveltségek már a Kr. e. V. évezredben, közvetlen úton terjeszkedve, elérték a Kárpát-medencét.3
Mindezen körülmények ismeretében nagyon is kézenfekvő tehát, hogy nem tekinthetjük puszta véletlennek az alsó-tatárlaki szumér piktografikus táblák felbukkanását sem – éppen Erdélyben és éppen abban a korban (Kr. e. 3000 körül), amikor a kárpát-medencei és Duna-menti műveltségek a jelek szerint az európai fejlődés élén jártak. Sokkal többről van itt szó, mint csupán kereskedelmi vagy más úton-módon odavetődött szórványleletekről. E véleményünkben csak megerősíthet bennünket az időközben Kolozsváron talált kykládi típusú vitorlás hajó rajza ugyanebből a korszakból. De azt se felejtsük el mérlegeléseinkbe bevonni, hogy a kárpát-medencei–erdélyi és az észak-balkáni műveltségek terjeszkedése által kialakult Tripolje-kultúra is pontosan ebben az időben – Kr. e. 3000 táján – jelenik meg a moldvai–ukrajnai térségben. Erre a körülményre majd a kelet-európai és Volga–Ural vidéki fejlődés tárgyalásánál még visszatérünk.
Az előadottak alapján leszögezhetjük, hogy Dél-, Közép- és Nyugat-Európa újkőkori és korai fémkori műveltségeinek keletkezését, fejlődését csakis az elő-ázsiai prímér kultúrák közvetlen és masszív hatásaival magyarázhatjuk. Ezenfelül pedig az elő-ázsiai gyarmatosok – minden kétséget kizáróan adatolható – majd 3000 éven át folyamatosan ismétlődő tömeges bevándorlási hullámai olyan elsőrendű fontosságú paleoetnográfiai és paleolingvisztikai kérdéseket vetnek fel, amelyeket semmiféle, a tudományos módszeresség igényével fellépő jövendőbeli kutatás sem hagyhat figyelmen kívül.
3 Fritz Schachermeyr: Die vorderasiatische Kulturtrift – Zur Entstehung der ältesten Kulturen in Griechenland und Südosteuropa; in: Saeculum – Jahrbuch für Universalgeschichte V., Karl Alber, Freiburg im Breisgau, 1954, 268–91.
Az európai nyelvtudomány és történelemszemlélet kritikája
1. fejezet: Az újkőkori, kőrézkori és kora bronzkori elő-ázsiai műveltségek hatásai Nyugat-Eurázsia kulturális fejlődésére
Elöljáróban ismertetjük az elő-ázsiai újkőkor, kőrézkor és korai bronzkor műveltségeinek fejlődését, majd ezek nyugat-eurázsiai kulturális és etnológiai kapcsolatait tárgyaljuk, a jobb áttekinthetőség végett a kérdéses térséget három régióra osztva. Mivel eleve csak Krisztus előtti korokról lesz szó, nem tartottuk szükségesnek ezt minden esetben külön jelölni. A megadott évszámok az ún. hosszú mezopotámiai időrendnek felelnek meg1.
Elő-Ázsiában a Kr. e. VIII–IX. évezredig visszamenőleg kimutathatók az élelemtermelő gazdálkodás és a megtelepedett életmód emlékei. Kis-Ázsiától Szírián, Palesztinán és Észak-Mezopotámián keresztül Nyugat-Iránig összefüggő láncolatban tárt fel a régészet számos földművelő-állattenyésztő települést ezekből az ősi időkből. A kezdetben még izolált gócok a VI. évezredben már élénk kapcsolatokban álltak egymással. A nagy távolságokat átfogó kereskedelem megindulásának bizonyítéka a kelet-anatóliai és örményországi eredetű obszidián feltűnése az egész területen, valamint a VII–VI. évezred fordulóján megjelenő kerámia (Hasszúna-periódus, kb. 6000–5600) edényformáinak, díszítő motívumainak szoros párhuzamai, egymástól messze fekvő lelőhelyeken. Meglepően korán, már a VII. évezred elején megjelenik a kalapált réz a kelet-anatóliai Çayönü telepén. A fémművesség kezdeteit tehát minden valószínűség szerint Kis-Ázsiában kereshetjük.
Túl hosszadalmas lenne, ha itt az elő-ázsiai újkőkor (neolitikum), kőrézkor (khalkolitikum) és korai bronzkor műveltségeit kimerítően ismertetnénk, így a részletekre vonatkozóan a megadott idevágó szakirodalomra hivatkozunk, magunk pedig csak röviden vázoljuk a további fejlődést.
A VI–V. évezred fordulóján már több, régészetileg világosan elkülöníthető műveltséget találunk Elő-Ázsiában, amelyekben a kerámia, a használati eszközök, az épületek és a mindenütt nagy számban előforduló – valószínűleg termékenységi kultuszt idéző – női agyagszobrocskák, jellegzetes formákban jelennek meg.
5600–5000 között a Zagrosz hegységtől a későbbi Asszíriáig kialakul a Számarrai műveltség, ettől nyugatra, északnyugatra pedig egészen a Földközi-tengerig, a kilikiai Mersinig és a Van-tó környékéig a Tell Halaf-kerámia köre, amely szoros kapcsolatokat mutat a valamivel későbbi dél-mezopotámiai Eridu–Ubaid-műveltség első és második szakaszával (5400–4500). Az Eridu–Ubaid-műveltség 4500 körül kiterjeszkedik szinte az egész Tell Halaf-területre, sőt Számarra környékére, valamint Nyugat-Iránra is. (Ubaid 3. és 4. periódusa, 4500–3800). Ez az első egységes, egész Mezopotámiát és a környező területeket magába foglaló kultúra. Kisugárzásai keleten az Indusig, északkeleten Turkesztánig, nyugaton pedig Egyiptomig kimutathatók.
Kb. 3800–3200-ig tartott az Uruk-korszak. Ekkor már bizonyítható a szumérok jelenléte Mezopotámiában, bár több kutató az ubaidi műveltséget is a szuméroknak tulajdonítja. Ez azonban mai ismereteink mellett egyelőre csak valószínűsíthető, de biztosan nem állítható. A legelterjedtebb nézet szerint a szumérok a IV. évezred elején vándoroltak be Mezopotámiába, északi vagy északkeleti irányból. S. N. Kramer, az egyik legnevesebb mai szumérológus, az Enmerkár és Aratta ura c. ősi szumér eposz és egyéb meggondolások alapján azt állítja, hogy a Káspi-tenger déli partvidékéről vagy a Zagrosz hegységtől keletre elterülő térségből jöttek. Ezt a bevándorlási utat látszanak alátámasztani az Uruk-kor, valamint Észak-Irán és Transzkaukázia egykorú kerámiájának kétségtelen párhuzamai is. Mivel azonban az észak-iráni kerámia időrendjét még nem sikerült kielégítő pontossággal meghatározni, ezt a kérdést egyelőre függőben kell hagynunk.2
A következő, ún. Dzsemdet Naszr-periódus kb. 3200–2900-ig tartott, ezután pedig az Akkád Birodalom megalakulásáig (2450–2400 körül) számítjuk a korai szumér dinasztiák korát. 2300 körül a Zagrosz vidékéről betörő guti nép megdöntötte az akkád birodalmat, és mintegy 70–100 évig uralkodott Mezopotámián. Ezek kiverése után szervezte meg a III. uri dinasztia az újszumér birodalmat (kb. 2200–2100 között), amely azonban 100 éves fennállás után a szemita amoriták tömeges bevándorlása, pusztításai, valamint Elám egyidejű támadásai következtében összeomlott. Az ezt követő eseményekre nem szükséges kitérnünk, mert már kívül esnek azon az időszakon, amelyet most meg akarunk vizsgálni.
Az elő-ázsiai földrajzi térség előbb ismertetett fejlődése tehát, mai ismereteink szerint, évezredekkel előzte meg földünk többi régióinak művelődését. A letelepedett életmódra való áttérés, az élelemtermelő gazdálkodás – földművelés, állattenyésztés –, az érctartalmú kőzetek titkainak felfedezése és a belőlük – eleinte kalapálással, majd olvasztással – nyert fémek mind nagyobb mértékben meginduló felhasználása, azaz az anyagi civilizáció alapfeltételei kivétel nélkül mind e térben jelentkeztek olyan korai időkben, amikor másutt még csak kezdetleges őskőkori (paleolitikus), legfeljebb átmeneti kőkori (mezolitikus) állapotokat találunk. De ugyanígy a szellemi kultúra első megfogható megnyilvánulásait: magasabb rendű vallási és kozmológiai képzetek kialakulását, városok, államok keletkezését, az írás feltalálását, szintén Elő-Ázsiában regisztrálhatjuk legelőször.
Elvileg ugyan elképzelhető lenne, hogy előbb-utóbb az emberiség többi része is eljuthatott volna – egymástól függetlenül is – hasonló művelődési szintre, a régészeti adatok azonban mást mutatnak. A leletek fényénél ugyanis azt látjuk, hogy Eurázsia legnagyobb részében még évezredekkel az előbb ismertetett elő-ázsiai fejlődés után is megmaradt a népesség az őskőkori–átmeneti fokon, és a művelődés kezdetei e térségekben minden esetben az elő-ázsiai–mezopotámiai góc régészetileg világosan dokumentálható befolyásainak tulajdoníthatók. Nyomról nyomra, lépésről lépésre követhető a közel-keleti ősi kultúrák fokozatos kiterjeszkedése: először a környező, közvetlenül szomszédos területekre, majd a távolabbi vidékekre is, a vízbe dobott kő által okozott koncentrikus hullámok gyűrűzéséhez hasonlóan. Ez a jelenség nyilvánvalóan bizonyítja, hogy Eurázsia nagyobbik részében semmi esetre sem számolhatunk egyes területek önálló fejlődésével, hanem – legalábbis a térség nyugati felében – szinte a részletekbe menően érvényesül az elő-ázsiai primér kultúrák megtermékenyítő hatása a különböző művelődési gócok kialakulásánál.
Ezeket a néhol kisebb, máshol nagyobb mértékben jelentkező, bizonyos régiókban azonban a kultúra minden terére kiterjedő közel-keleti, mezopotámiai kultúrateremtő hatásokat igyekezünk a következőkben nyomon követni, és az összefüggéseket esetről esetre kimutatni.
Globálisan tekintve, az elő-ázsiai műveltségek terjeszkedésénél három fő irányt különböztethetünk meg:
I. Északnyugat felé, Anatólia közvetítésével a Földközi-tenger medencéjébe, a Balkánra, Délkelet-, Közép- és Nyugat-Európába.
II. Északkelet felé, a Zagrosz hegységen és Iránon át Turkmenisztánba, majd innen egyrészt Afganisztán és Nyugat-India, másrészt Dél-Szibéria és Kelet-Ázsia területeire.
III. Észak felé, Transzkaukázia közvetítésével a Kaukázuson keresztül Dél-Oroszország és a Volga–Ural tér irányába.
Legcélszerűbbnek tartjuk e hármas beosztás alapján külön-külön ismertetni az egyes térségek neolitikus és korai fémkori fejlődését.
Jelen munkában nem térünk ki a Kelet-Afrikában (Egyiptom) és Dél-Arábiában is megállapítható, szintén igen jelentős elő-ázsiai kultúrhatásokra, mert ezek külön értekezést igényelnek.
1 Eva Strommenger: Fünf Jahrtausende Mesopotamien; Hirmer, München, 1962
2 Barthel Hrouda: Vorderasien I. – Mesopotamien, Babylonien, Iran und Anatolien – Handbuch der Archäologie; Carl Heinrich Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1971
Ekhós szekér vagy lakókocsi kora ókori agyagmodellje
Douglass W. Bailey
Susan Pollock–Reinhard Bernbeck szerk.
William J. Hamblin
Daniel C. Snell szerk.
Charles Keith Maisels
1972-ben Kemenczei Tibor vonult ki lakossági bejelentésre egy szigetszentmártoni őskori temetkezéshez. Az ásató az 1. számú csontvázas sír mellékleteként említ egy agyag kocsimodellt és egy vele együtt talált kétosztású tálat1. A leleteket feldolgozó Kalicz Nándor szerint ez a modell a budakalászi kocsiedény pontos mása, mindkettő a temetkezéssel kapcsolatos kultikus tartalmú tárgy. A budakalászit önálló sírba tették, míg a szigetszentmártoni egy zsugorított csontvázas sír melléklete volt. Behatóan foglalkozott Kalicz a kocsinak a badeni kultúrában való megjelenésével. Nagyon valószínűnek tartja, hogy a kocsi a Balkánon át Anatóliából került a Kárpát-medencébe, nem zárja ki azonban a sztyeppéi közvetítés lehetőségét sem2.
Engin Özgen
A lovaglás kezdeteit egyesek (David I. Owen és a többször idézett V. I. Sarianidi) már egy III. uri dinasztia idejéből való sumír és egy baktria-margianai pecséthengeren felismerni vélik. Az első Šu-Szín király állatbeszerzőjének a pecsételője lenne. Ezek a tárgyakat két-háromszáz évvel a kaššuk mezopotámiai hódítása előtt, illetőleg azzal nagyjából egy időben készíthették.
Harci szekeret ábrázoló vörösréz szobrocska Kr. e. 2700 tájáról az Egyesült Arab Emirátusok területéről, Tell Abraqból (Umm al-Qaiwain). Magassága 2,75 hüvelyk. A sumér harci járgányok jellegzetességeit mutatja: tömör kerekek, ló helyett vadszamár (onager)...
Északkelet-Magyarország korai bronzkoráról szóló munkájában Kalicz Nándor egészíti ki Bóna leletkataszterét egy díszített kocsimodell-töredékkel Alsóvadász-Várdomb lelőhelyről (képünkön), a hatvani kultúra telepéről. Véleménye szerint ez a modell is összekötő kapocs a hatvani és gyulavarsándi kultúra között. Lásd: Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn; in: Archaeologia Hungarica 45 (1968)
A kárpát-medencei modelleket és kocsira utaló maradványokat Bóna István gyűjtötte össze. A késő rézkortól a kora vaskorig terjedően foglalkozik a kocsik kialakulásának és Kárpát-medencébe kerülésének problémáival, és állít fel kialakulási sorrendet e járművekről. Eszerint a budakalászi változat a rövid, nehéz szekeret testesíti meg, amelyet a rézkorban és a korai bronzkorban használtak (i. m. 89.). Ennek egy Novajon előkerült példánya képviselné azt a változatot, melyet Erdélyben fejlesztettek tovább. A kerekekről szólva Bóna megjegyzi, hogy ezeket korábban gyakran orsógombnak, napkorongnak, mécsesfedőnek és más hasonló tárgyaknak gondolták. A korai bronzkorból összesen 12, a középsőből 41, míg a későbbi korszakokból további 20 lelőhelyről gyűjt össze kocsikerekeket – a tömör fakerekek agyag modelljeit is beleértve –, ám kocsimodellt vagy modelltöredéket mindössze 9 helyről tud kimutatni.
I. Délkelet-, Közép- és Nyugat-Európa 
1. fejezet: Az újkőkori, kőrézkori és kora bronzkori elő-ázsiai műveltségek hatásai Nyugat-Eurázsia kulturális fejlődésére 
Bondár Mária