Erőtéren az Univerzum vákuumot kitöltő DVAG sugárzást értem amely mindenhol ott van, ott is ahol a látható, hétköznapi anyag nem található a világűrben, vagy az atomok között. Feltételezem, hogy gravitonokból áll, amely sugárzás önmagával egyensúlyban van.
A világűrben, nagy tömegektől távol nagyjából homogén és izotróp.
DVAG = Dark energy Vacuum energy Aether Gravity
- mi a dvag gradiens?
Tömegek közelében (Föld) a sugárzás egy kicsiny része elnyelődik, tehát alulról egy kicsit kevesebb sugárzás érkezik mint felülről, ettől lesz gradiens a DVAG -ban.
- mitől inhomogén?
Ettől lesz inhomogén. Földközelben egyfajta áramlás alakul ki, egy olyan hatás mintha a földgolyóba áramolna be a DVAG. A DVAG nagyon nagyon erős sugárzás, a világ legerősebb meghatározó energiája.
Ez az áramlás egy nyomóerőt gerjeszt, egy sodrást alakít ki, s ez okozza a tárgyak súlyát. A földfelszínnel párhuzamosan indított fénysugarat pedig a Föld felé sodorja, úgymond hajlítja el.
Ez okozza a látszólagos térgörbületet. A tér nem görbe.
A porszívós példát nem véletlenül emlegetem, próbáld megérteni az analógiát.
A Nap közelében viszont nincs olyan anyag, ami ezt előidézné...
Nem akarom felidézni az egyetemi filozófiaórákat, így csak megjegyzem, hogy láthatólag nagyon kedveled a "semmi" kifejezést. A semmiről nyilván nem érdemes vitatkozni. Közted, és a szóbanforgó elmélet előterjesztői között az a lényeges különbség, hogy te a teret semminek, legfeljebb az anyag és energia helyének tartod, míg a HQT kidolgozói nem tekintik annak. Hogy kinek lesz igaza, az majd elválik, de biztos, hogy nem ebben a topikban születik meg a végső ítélet.
Ehhez az ideális világhoz a következőket gondolnám hozzáfűzni:
Legyen az egész világ a föld felszíne, magassági méret nélkül. 2D-s lények élnek rajta, a fény is ezen a felszínen halad. Ez a valós világ.
Kijelölünk egy focipályát: kitűzünk négy pontot, a négy kornert. Két-két oldala egyforma hosszú, bármely három korner által alkotott háromszög derékszögű, oldalhosszait megmérjük: Pitagorasz OK, a háromszög szögösszege két derékszög.
Ha ezt nagyban csináljuk ezek nem igazak: Miközben minden kornernél továbbra is derékszögek vannak, lesz olyan szemben levő oldalpár, melyek nem egyforma hosszúak, Pitagorasz nem OK, bármely három korner által alkotott háromszög szögösszege nem két derékszög.
Ergo arra jutunk, hogy míg focipályaméretben a mérési pontosságon belül a világ sík, nagy méretben nem: görbült. Semmilyen trükkel nem tudunk olyan koordinátarendszert felvenni, hogy abban pl. Pitagorasz OK legyen, vagy háromszögek szögösszege 2 derészög legyen.
Nevem Teve által Gézoo részészre felvetett ideális világ pl. úgy jöhetne be, ha felvesszük a harmadik koordinátát, mely térben minden euklideszi dolog OK. Innen látjuk, hogy a világ görbült, a ebben felvett síkra (pl. egy pontbeli érintősíkra) ki lehet vetíteni a pontokat, ebben minden euklideszi dolog OK. De ez nem a valós világ, ez egy idealizált kibővítés, csak elménkben van.
Ha jól tudom, a dolog szépsége abban rejlik, hogy erre a harmadik koordinátára nincsen szükség, mert a felület (a valós világ) belső geometriai jellemzőkkel is tökéletesen leírható. Csak nem egyszerűen, nem a focipályaméretből kiadódó szemlélet szerint.
Visszatérve a mi világunkra (téridő) is hasonló lehet a helyzet: kicsiben Euklidesz OK, de nagyban nem. Az már más kérdés, hogy a görbültségnek oka van, ami az anyagban keresendő, más szóval anyag hiányában Euklidesz nagyban is OK maradna.
Tehát azt akarom mondani, hogy a térgörbület (különben is: téridő-görbület) nem látszólagos, hanem valóságos. (Ami azonban akkor "látszana" is, ha létezne az idealizált világ is. ) A valós világ görbületi jellemzői magában a valós világban elvégzett megfigyelésekből/adatokból is meghatározhatók, az idealizált világ elképzelése nélkül.
Szerintem te valahogy úgy képzeled, hogy van (illetve kellene legyen) egy ideális világ, ahol a tömeg (avagy energia) nem görbíti meg a teret (illetve téridőt), és az lenne a jó, ha a mi görbült világunkban mért adatokat mindig átszámolnánk ebbe az ideális alternatív világba. Jól értem?
A térgörbület nem feltételezett, hanem kimért jelenség...
Sajnos nagyon tévedsz, mert először kimérték a jelenséget és utána Te önkényesen azonosítottad a kitalált térgörbülettel pedig a kimért jelenség az erőtér (DVAG gradiens) inhomogenitásából fakad.
Semmi köze a térgörbülethez, csak te (is) ezzel a semmi görbületével azonosítottad. A jelenség persze, hogy van, de nem a tér görbe hanem a fényút.
Egy nagyítóval fókuszálod a fényt, görbe lesz ott a tér ????
Egy patak folyik a medrében, görbe ott a tér? Vagy csak a meder görbe?
Egy porszívó szívja a szöszt meg a piszkot, görbe ott a tér ?
Pedig kimérheted a jelenséget, a szöszöcskék pályáját pl az idő függvényében vagy amit akarsz mindent kimérhetsz. Ez még nem jelenti azt, hogy ott a porszívó előtt meggörbült a tér.
Az elmélet (pl. Riemann geometria) emlékeim szerint úgy fogalmaz matematikailag egzaktul, hogy görbe az a tér, melyben a tér pontjait egyértelműen meghatározó koordinátafüggvényekhez nem lehetséges olyan koordinátatranszformációt találni, melynek alkalmazásával egyenesvonalú koordinátatengelyekkel rendelkező koordinátarendszerbe juthatnánk. Így eszerint a feltételezésed, hogy a három pontot a naprendszeren belül ki tudod transzformálni derékszögű koordinátarendszerbe, téves. Elismerem, hogy ezt nehéz szemléletesen elképzelni, én ezt részemről már rég feladtam.
Ami pedig annak filozófiai taglalását illeti, hogy a térnek (mint "semminek") nem lehet szerkezete, pont jó helyen történik, hiszen a jelen topik elméleti hátterét szolgáltató Heim kvantumelmélet (HQT) kiindulópontja pont ez: a téridőnek meghatározott kvantumos szerkezete van, és az univerzum tágulása során ezen geometriai eredetű kvantumos szerkezet "osztódása" következtében vált lehetővé az olyan geometriai eredetű tulajdonságok észlelése, mint az anyag és energia. Természetesen ennek helyességét sem az fogja eldönteni, hogy el tudjuk-e szemléletesen képzelni, hanem hogy a belőle adódó következtetések egyeznek-e az általunk elvégezhető kísérletek eredményeivel. Mindenesetre a részecskefizikai anyag és energiaspektrumra elméletileg kapott számszerű adatok helyessége mindenképpen azt jelzi, hogy meg kellene próbálni utánajárni a dolognak, mielőtt kikacagnánk az elmélet megalkotóit.
Így nincs jelentősége, hogy a tér egy adott része görbűlt-e vagy ha igen
mennyire, mert korrekten át tudjuk konvertálni a tapasztalt adatainkat
olyan modell térbe, mint pl. a kockásfüzetlap, vagy számítógépes program
3D-s tere és vissza.
Ezért nem kell foglalkoznunk a geometriánk használatakor az egyszerűen
követhetőnél bonyolultabbam követhetővel. Így világosabban, tisztábban
látható a lényeg és nem vezet tévútra a rosszul feltételezett görbület hatása.
Ez olyan, mint:
"Így nincs jelentősége, hogy a Nap vörös óriássá válik-e vagy sem, mert korrekten át tudjuk konvertálni a tapasztalt adatainkat olyan csillagmodellbe, amiben még húszmilliárd évig folyik a mai magfúzió, aztán meg csendesen kihúny.
Ezért nem kell foglalkoznunk a csillagmodellunk használatakor az egyszerűen
követhetőnél bonyolultabban követhetővel. Így világosabban, tisztábban
látható a lényeg és nem vezet tévútra a rosszul feltételezett kollapszus hatása."
Elsősorban, azt hiszem, azért nem - és erre próbáltalak rávezetni -, mert az euklideszi tér pontosan olyan absztakció, mint a görbült tér. Az egyenes, a pont fogalma igen vad absztrakció, sőt már a természetes szám fogalma is az (a végtelen absztrahálásának még viszonylag legszelídebb módja). A semmi (üres tér) fogalma szintén rendkívül vad absztrakció, valószínűleg sokkal vadabb, mint akár a legextravagánsabb általános elmélet (függetlenül attól, hogy logikailag gyermetegen egyszerű).
