Egy 2 hónapos körrohanás volt az egész kontinensen, Peru, Bolívia, Chile, Antarktisz, Uruguay, (csak Montevideo), Argentína, (meg egy óra Paraguayban is :)), Brazília, Kolumbia. Természetesen csak felszínes benyomásaim vannak, de azért ez is valamennyi tapasztalat. Nekem nagyon sokat segített volna az út előtt, ha sikerül kérdeznem olyanoktól, akik valamennyire ismerik Latin-Amerikát. Sajnos nem nagyon találtam, az ott élő magyaroktól szinte semmit, akik "idegenvezetők", jobb, ha nem. Teljesen más Latin-Amerikát találtam, mint a magyar és európai közvélekedés alapján elképzel az átlag olvasó.
Volt Buenos Airesben egy hölgy Júlia, Júlia (Whatsapp: + 54 911 6907-8740), akit mindenkinek a őszintén ajánlok aki erre jár. Ki nem állhatom az idegenvezetőket, Júlia a kivétel. Egyrészt hajszál pontos volt. Tényleg idegenvezető, (papír van), nem szélhámos, mint errefelé páran (Konzinfo). Itt született és már az édesanyja is itt született. Tökéletesen beszél magyarul és még pár nyelven. Ami az igazi értéke, hogy mindenről mindent tud és mindenhez van dokumentációja is, ami útközben megmutat, elmagyaráz. Sokkal szegényebbek lettünk volna nélküle. Júlia szuper.
Rioban volt még egy fantasztikus idegenvezető-taxisofőrünk, aki mindent vitt. Igaz, nem beszél magyarul, kicsit angolul, de a spanyol megy neki. Szívesen megadom az ő adatait is.
The great tip to visit and travel in Argentina is selling dollars in the blue market. It´s up than $13. Be careful, the banks give you only $8. You must change them with a person you know and check the price in http://valordeldolarblue.com.ar/
Sajnos ez a mail nem jött öszze nálam, ezéert én is publikussá tettem a címemet, ha küldesz rá egy levelet, akkor megírom a gondnoknő telefonszámát és azt, hogy pontosan hol van a pénzváltó. Írtad a vonatot!? Vannak távolsági vonatok Argentínában??? Én csak azt hallottam, hogy Bs. As.-ből hetente 1x megy próba gyanánt Cordobába. Azt írod, hogy a busz és a repülő kb. azonos áron megy!? Melyik légitársaság ilyen olcsó? Aerolineas, Austral vagy a LAN? Szerintem a buszjegy nem olyan húzós, ha azt nézed, hogy milyen távolságot tudsz ennyi pénzért megtenni! Persze sajnos nem a leggyorsabb megoldás. Ha megnézed, Bs.As.-Pto.Iguazú a legjobb esetben is 17 óra (mi ezzel mentünk az idén), ennél csak hosszabb menetidővel találkozol, főleg a kevésbé jó társaságoknál. Persze, nincs annyi buszuk és egy kanyarral több települést is érintenek, hogy több utasuk legyen.
Hát igen, tudom, hogy a repjeggyel nagy mákom volt: beléptem tavaly a Flying Blue programjukba, így kaptam egy értesítést a 6 napos jegyakciójukról. Eredetileg Ázsiába készültünk, de gyorsan rájöttem, hogy Dél-Amerikát ilyen jegyár mellett nem szabad kihagyni.
Rengeteg időt töltök az országon belüli utazás megtervezésével (a dolar blue-hoz is így jutottam el), de mivel az elképzelt útvonal kb 6 ezer km, látom már, valamit ki kell hagyni, mert akkor több, mint 200eFt-ot csak jegyre költenénk.
Én itthonról úgy látom, hogy a busz és a repülő alig különbözik árban, ami elég kétségbeejtő. A vonat árban jó lenne, de BsAs-ből nem megy vonat Patagóniába., először valahogy el kellene jutni Viedmába. Szóval ilyen akadályokkal küszködünk, de nem panaszkodom, mert tudom milyen szerencsés vagyok a repjeggyel.
Annak a váltóhelynek a címét, megközelíthetőségét azért, kérlek, írd meg. Nem vagyok telhetetlen, ha 10 helyett 9-et adnának a dollárért, akkor már rengeteget spórolunk a 6-hoz képest. (A mail-címemet elérhetővé tettem).
Köszi, már meg is néztem a dolarblue.net-et! Attól félek, hogy hetente fogom nézni és nyáron újra elmegyek! Megpróbálok mail-t küldeni a telefonszámmal együtt! Ha tartasz a Florida váltóitól, leírom neked, hogy én hol szoktam váltani (2 percre van egy metrómegállótól - jó környéken).
Akkor én is tanultam valamit! Angolul mindenki "black market"-et emlegetett. Megadom a gondnoknő telefonszámát, ha gondolod!? 180.000 Ft-ért vettél BUD-EZE-BUD jegyet? Az kb. 620 Euró ! Az ingyen volt!!!!!!!!!!! KLM-mel? Az egy álom! Velük mentünk idén mi is, de csak oda, mert vissza az Air France-szal jöttünk.
Kérdezted a nyelveket, hát őszintén mondom, hogy egy pár szót nem árt megtanulni spanyolul. Bár a három út alatt 2x beszéltem németül és 1x franciául is, de ez csak a véletlen műve volt. A turisztikailag kiemelt helyeken természetesen beszélnek angolul, többnyire a személyzet fiatalabb tagjai, de az utcán, boltokban nem igazán. De nagyon kedvesek és nem illemből mondják, hogy tudják hol van Magyarország (nem az a hülye arab duma, hogy a testvére ide nősült, meg a többi baromság...)! Európáról sokat tudnak, mert majd látni fogod, hogy a Buenos Aires-iek, igazából többnyire "európaiak"! Megnézted a buszjegy árakat? Az országon belüli utazásra én azt javaslom.
A "dolar blue" az argentínok szinonímája a fekete árfolyamra. Egy csomó site van ami nyilvántartja a napi árfolyamot (pl. http://www.dolarblue.net/).
Sajnos még mindig nincs szállásunk, az általad javasolt címről még nem válaszoltak. A Floridáról már olvastam, az utazók véleménye megoszlik, azt javasolják, ha lehet inkább közvetlenül én keressek fel egy cueva-t. A mai 1:10 árfolyam mellett mindenesetre nincs kedvem bankolni, csak tartok a hamis bankjegyektől. Már most tanulmányozom őket :)
A repülőjegyeket még szeptemberben megvettem, amikor a KLM-nek volt egy 40%-os akciója, és sikerült 180e körül bevásárolni. De ahogy nézem, Argentínán belül baromi drága lesz a közlekedés, úgyhogy ránkférne majd egy kedvező váltás....
Az angollal, franciával mennyire lehet boldogulni? (spanyolul sajnos nem tudok)
4 napig nem voltam Magyarországon, így csak most válaszolok. Sajnos nem Argentínában voltam :(
Azt nem tudom, hogy mi az a dollar blue, csak azt tudom, hogy ha nem bankban váltasz akkor többet kapsz a pénzedért. Bs. As. "Váci utcáját" úgy hívják, hogy Calle Florida. A Plaza de Mayo-t (itt található a Casa Rosada, a Cabildo és a Cathedral is) köti össze a Plaza San Martin-nal (it található a Katonai Múzeum, ill a park másik végén a Malvin-szigeteki háború áldozatainak az emlékműve). Argentínában soha nem mondd, hogy Falkland-szigetek - mi sem mondjuk Erdélyre, hogy Románia!
Szóval ezen az utcán, ácsorog egy jó pár ember és egész nap ezt mondja: "Cambio, cambio, dollar, euro cambio." Náluk lehet váltani, mert ők egy-egy pénzváltóhoz tartoznak, amik ott vannak az üzletek között. Bár azt hallottam, hogy most az elnöknő ezeket hivatalosan bazáratta, de hát ez nem Svájc! Attól ezek még nyitva vannak! Én máshol szoktam váltani, közel a szállásomhoz. Ha már tudod, hogy hol alusztok, megnézzük, hogy messze van-e!?
Étkezés: a hús szó alatt "carne", csak a marhát értik. A csirke = pollo, a disznó = cerdo (ne egyél mert drága és a marha sokkal finomabb is!!!). Az argentínok nem konyhaművészek, többnyire grillezik (parrillada) a húst. A kedvenceim "bife de chorizo" = steak és a "milanese ternera" = rántott borjúszelet.
A repülőjegyeiteket már megvettétek?
Az út hosszú és hatalmas különbségek vannak a légitársaságok szolgáltatásai között!
Két napig még itthon vagyok, ha valami eszedbe jut csak írj!
Nem voltam netközelben a héten, csak ma olvastam a válaszaidat. Köszönöm a részletes infókat, és hogy ennyi időt szántál rám! Már csak egy kérdésem van, ez a dolar blu váltás. Az általad említett árfolyam tényleg nagyon vonzó, csak az a kérdés, hol tudsz így váltani? Van személyes tapasztalatod, esetleg megbízható váltóhelyed? (emailben is tudsz válaszolni, megadtam a nickem alatt). Ja, és mondtad, hogy marhahús: biztos sokféle elkészítése van, írnál pár ajánlott kajanevet?
Kérdezted az Iguazút. A belépő a nemzeti parkba 170 Pesóba kerül, a busz Puerto Iguazú autóbuszállomástól a nemzeti parkig 35 Pesóért visz. Tehát oda-vissza 70 Pesó és kb 20 percenként mennek a buszok.
Érdekes, belépőn szerepel az állampolgárság. Ezt megkérdezik amikor veszed és rá is nyomtatják! Az oka egyszerű, több ár kategória van (1. argentínoknak, 2. uruguayiaknak, braziloknak, paraguyiaknak, bolíviaiaknak, 3. a többi - ha jól emlékszem).
Bs. As. - Puerto Iguazú 2. oszt. "cama" a "Via Bariloche"-vel 750 Pesó volt Október végén, tehát oda-vissza 1.500 Pesó. Ha jól emlékszem kb. 22-23 Euróval lett volna több az első osztály, az oda-vissza úton.
Most látom, hogy a bérletről nem írtam! Szóval napijegy vagy hetijegy nincs! Egy metrójegy 2,5 Peso, de ha átszállsz nem kell (nem is tudsz) új jegyet venned! A buszjegy 3,5 Peso, nem tudom hogy hol fogsz majd lakni, de a 152-es buszt próbáld majd ki. Ez visz ki a La Boca negyedbe (oda úgy sincs metró)! Van egy lehetőség, chip-kártyás "bérletet" váltani, de ha csak egy pár napot vagy Bs. As.-ben szeritem felesleges. A közbiztonság jó, minden utcasarok rendőr áll - szerintem 1000x megnyugtatóbb mint az európai modell, a bekamerázott utcák, terek! Tudom, hogy a rendőröknek más a véleményük (itt jobb a felderítési arány - ott meg nem történik meg!), de én nem vagyok rendőr, én egy utazó vagyok, aki járt már egy pár országban... Szóval számomra ez megnyugtatóbb! Városokban a policía, a kikötők környékén (még Bs. As,-ben is!) a prefectura, vidéken a gendarmería vigyázza a rendet. Hogy minek fordítsam a prefecturát, nem tudom?! A másik kettő a rendőr ill.
a csendőr. A Bs. As.-i rendőrök szinte minden turista szerint a legszimpatikusabb rendőrök közé tartoznak a világon! Ezt a véleményt én is osztom 100%-ban!!! Angolul nem tudnak, de nagyon kedvesek!
Most látom, hogy a második irományom nem ment át! 40 percig írtam.........
Na összefoglalom még egyszer:
Közlekedés:
Vasút hiányában (csak elővárosi van!), repülő vagy busz. Az ország méretei miatt ne gondolj az Európában megszokott buszokra! Itt van 1., 2., sőt 3. oszt. autóbusz is! Mi kétszer is 2. oszt. busszal tettünk meg s Bs. As. - Puerto Iguazú utat. A buszjegy árában a teljes elletás már benne van! Az argentínok szerint a legjobb a "Via Bariloche" - idén ezzel a társasággal mentünk, nagyon jó még a "Crucero del Norte" - 2010-ben pedig veük utaztunk. Szerintem az ellátás talán még a "Crucero del Norte"-n egy kicsivel még jobb is volt. További infó: www.omnilineas.comPénzváltás:
Október végén a bankban 1 Euróért 8 Pesót adtak, de feketén 12 ill. 12.2-at! Dollárt vinni jobb, de én Ausztriában dolgozom, tehát evidens voltz az Euró.
Szállás:
Az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetségének van szállása 4 - 5 szobával, egyszerű de szerintem megfelelő. További infó: www.mindszentynum.org
Étkezés:
Ha Argentína akkor csak marha, marha, marha! Ne gondolj az európai marhahúsra, ez más! Ezt nem lehet mással összehasonlítani!
Ha van még kérdésed, írj!
Még valami: ez a déli félteke! a Nyár: December/Január/Február Bs.As.-ben nagyon meleg! Persze Ushuaia ilyenkor a legjobb (bár én még ott nem jártam!).
Ahogy ígértem, itt vagyok és próbálok válaszolni a kérdéseidre.
De először nekem van egy kérdésem: meg van már a repjegyetek, vagy csak később veszitek meg?
Ez azért fontos, Buenos Airesnek két rüpülőtere van. A nagyobb - ahova az európai gépek is érkeznek - a Ministro Pistarini, rövidítése EZE, mert az Ezeiza nevű elővárosban van, a másik a Jorgo Newberry, rövidítése AEP (értsd, Aeropark) ez a folyóparton van, nem messze a River Plate stadionjától (persze autóval nem messze...), ill. a másik irányban nem messze a város központjától.
Azért írtam mind a két reptérről, mert nekünk most októberben olyan jegyünk volt, hogy: VIE-AMS-GRU-AEP (Bécs-Amszterdam-Sao Paolo-Buenos Aires) oda és EZE-CDG-VIE (Bs. As.-Párizs-Bécs) vissza. Tehát látod, hogy az egyikre reptérre érkeztünk és a másikról indultunk. Az EZE-ről bejutni a városba kb. 1 óra (ez a forgalomtól függ természetesen), itt lehetőség van taxival vagy remis-sel, állítólag van busz is, de én azt még nem próbáltam. A remis nem más, mint egy kocsi, sofőrrel aki értetek megy és egy táblával amin a nevetek áll, a kezében vvár benneteket az érkezésnél. Ezt előre le kell levelezni.
AEP-ról bejutni a városba nem tart ilyen sokáig, persze a kérdés, hogy hol lesz a szállásotok!? Én most 10 Euróért mentem éjjel.
Most rohanok, de legkésőbb péntekig leírok mindent, akár ide, akár e-mail címre, de majd a telefonszámaimat is megadom - bár sokat tudok dumálni, főleg Argentínáról!
Kedves Sclabrini, sok kérdeznivalóm van,mert nejemmel február közepén utazunk Argentínába 1 hónapra. Megpróbáltam a kérdéseket csoportosítani:
1. Utazás: reptérről reggeli érkezéskor mivel célszerű a városba (BA) indulni: taxi, busz vagy van más is? A
városban milyen bérletvásárlási lehetőségeink vannak? Az országon belül mit javasolsz? BA-Bariloche-Salta-Iguazu-BA a tervezett útvonal. Nem sietős, nem akarjuk végigrohanni az országot,inkább kihagyunk egy úticélt.
2. Szállás: olcsó kétágyas szobákat keresünk, semmi luxus, csak tiszta legyen. Milyen árakra számítsunk? BA-ban tudsz szállást javasolni? Célszerű még itthonról foglalni? Iguazúban milyen járulékos költségekre számísunk?
3.Étkezés: hol és mit érdemes enni?
4.Időjárás: figyelemmel az útvonalra mennyi meleg ruhát vigyünk?
5.Pénz: olvastam a dolar blue-ról meg a cuevákról. Nem mindegy mennyibe kerül az út, de nem tudom, merjek-e feketén váltani? A fentiek ismeretében mennyi pénzt vigyünk magunnkal?
Nem rég' jöttem haza Argentínából, ha valakinek friss információkra van szüksége, csak írjon! Egyébként 2008-ban voltam először, 2010-ben másodszor Argentínában. Buenos Airesről tudok többet írni, de jártam az Iguazú-vízesésnél (2010-ben és az idén) ill. a deltában (2008-ban és az idén).
A legnagyobb arg. napilapban (elclarin.com) olvasom, hogy B.A. a világ egyetlen városa, ahol a hőmérséklet mellett HIVATALOSAN megadják a "hőérzet" fokát celsiusban: január-februárban gyakran 50fok. (Magas vérnyomással, 60 év felett ellenjavallott).
Ezeket az iskolákat nézegettem én spéci. Némelyiknél van "önkéntes" program is. A képeket elnézvén, láttam bőven 40-50 közötti - vagy feletti - embereket is, akik részt vettek nyelvtanfolyamokon.
Ha nem kifejezetten Argentina a cél, inkább csak a nyelv miatt szeretnél utazni, akkor én ahogy nézegettem Guatemala a legolcsóbb. Itt pl. Antigua-ban lehet magántanárokat is találni, akik már 60USD/héttől vállalnak oktatást.
Ha viszont megengedhetsz illetve megengedsz magadnak egy kis "luxust" akkor mindenképpen érdemes elgondolkozni Galapagoson :)
A nyelviskoláról talált dolgokat pár napon belül megírom itt a fórumon. Viszont van még egy jó hír repjegy terén :)
Aprilis 9tól (??) lesz Bp-New York járat az American Airlines jóvoltából, így Bp-NY és Ny-BA útvonalon is lehet indulni. Ráadásul 724USDért már van jegy.
A nyelvtanfolyamos verzió is érdekel. Életkorban abszolut rekorder lennék. (Elég jól olvasok, gyengén-alig beszélek spanyolul). Szeretek fiatal lányok társaságában lenni. A tanfolyamon.