Az MSZ 5038 nekem nagyon is úgy tűnik, hogy méretezve van.
Az MSZ 5038 szabvány címe: ,,Rövidkúpos szerszámgép-főorsófej és csatlakozó elemeinek fő méretei.''
Ami számokat ebben látsz, az a főorsó végének a méretei és tűrései, és nem a tokmánytárcsáé.
A tokmánytárcsákról az MSZ 10040-es szabvány rendelkezik.
Nem akarok vitázni, inkább segíts egy kicsit technológiai fogásokban!
Hogyan lehet esztergagépen sorozatban tartani az alábbi méreteket?
- 7°7'30" szögértéket / pl.: a 3-as bajonett 53,975 +0,008 -0 méretét
Keress már meg egy (hagyományos gépen dolgozó köszörűst, hogy csináljon neked egy így méretezett tárcsát. Ha elvállalja akkor vagy kókler vagy van pont ilyen etalonja.
Vagy mondd meg nekem, hogyan kell egy belső (de akár külső) kúp átmérőjét ilyen pontossággal lemérni.
De, hogy válaszoljak is:
Esztergapadon nagyjából sehogy, de ez nem is a tokmánytárcsa tűrése, hanem a főorsóé.
Ha gondolod, elmondom, hogy miért kell a főorsónak lényegegesen kisebb tűréssel készülnie, mint a tárcsának, de szerintem, ha elgondolkozol, te is kitalálod.
Azt meg tényleg nem értem, hogy mért beszélsz itt sorozatban gyártásról. Ilyen dolgokat sorozatban célgépeken szoktak gyártani.
2-3 darabot úgy kell gyártani, mint egyet, csak 2-3-szor.
Szerinted egyébként az etalont min gyártják,
Többféle eszközön és módszerrel gyártják. Ezek közül az egyik valóban az, amiről már te is hallottál (köszörű).
De a legfontosabb, hogy a gépek mellett ott van egy bazi jól felszerelt metrológiai labor.
Ilyen műszerei nincsenek az ipari köszörűsnek, ezért használ ő is etalonokat.
és mi a gyártás célja?
A vizsgázásból már kiöregedtem. Vizsgáztatni rendszeresen szoktam, de azt se itt a fórumon.
Az meg hogy tíz köszörűsből kilenc ezt nem tudja megcsinálni, őket minősíti.
Nem őket, hanem a feladatot.
Viszont ha egy szakmát tanult köszörűsnek, köszörűgéppel is gondot okoz, akkor miből gondolja valaki, hogy a képzetlen barkács esztergályosnak tetszőleges állapotú esztergán ez menni fog?
Erre nagyon egyszerű a magyarázat: azért mert neki ott van a főorsó (etalon), amihez illeszteni kell. Egyszerű alapelv, hogy azonos technológia mellett illeszteni mindig lényegesen nagyobb pontossággal lehet, mint méret alapján legyártani.
Egy egyszerű példa: az esztergapad siklócsapágyas főorsóját köszörűn (ráadásul különleges pontosságú célgépen!) készítik és speciális műszerekkel ellenőrzik. (Hányszor hallani, hogy felújításkor a sarki köszörűs félreköszörülte!).
Ellenben az ő ellendarabját, a bronzperselyt egy vérprimitív hántolókéssel hozzá lehet illeszteni. Próbáld meg ugyanezzel a szerszámmal méret alapján legyártani azt a perselyt!
Ezekhez valóban mindegy, hogy mivel csinálod, mert ha már az orsó nem fut, a tárcsa se fog.
Még csak ez se feltétlen igaz. (Mégiscsak megválaszolom a fent emlegetett eltérést a tűrések között) A tokmánytárcsa kúpjának és hátsó homlokfelületének a kiképzése csak a pontos illeszkedést és fix csatlakozást biztosítja, a központos futásért a tokmány felőli oldal a felelős. Ezt az oldalt hagyományosan in situ képezik ki, pont azért, hogy korrigálva legyenek a hibák.
Tehát ha a főorsó üt is, de a tárcsa - az előírás szerint - ott helyben van felszabályozva, és vagy nem szedik le onnan vagy mindig ugyanabban a pozícióban rakják vissza, akkor nem fog ütni a tokmány.
Nem akarok elriasztani senkit, aki akarja csinálja meg, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy lesznek hibák.
Ha ez így is elfogadható, akkor hajrá, nekem mindegy...
