Az önkormányzat saját erőből renováltatta a tetőt, 4 millió forintot költöttek rá. Korábban kétszer is elutasították pályázatukat forráshiány miatt. De fontosnak tartották a felújítást, mert az épület beázott. Erre hivatkozva pedig a megyei múzeum elvitte a kiállítási anyagot, és bezárták az emlékházat. A polgármester elmondta: további 9 millió forintot költ rá az önkormányzat, saját erőből. Kívül-belül szigetelik az épületet.
111 éve január 25-én született Fekete István Göllében. A VUK és a Tüskevár írója a kis somogyi faluban töltötte gyerekkorát. Szülőháza múzeum, de most csupán két szobában van ott kiállítás. Az épület ugyanis nagyon rossz állapotú, ezért bezárták.
Fekete István puskáját, a fényképezőgépét és a szemüvegét is láthatja, aki ellátogat az író göllei szülőházába. Most két szobában van itt kiállítás. A hagyaték egy részét elvitte a megyei múzeum restaurálni. Azt mondták: annyira rossz állapotban van a ház, hogy tönkrement volna minden. Ezért tavaly télen bezárták a Fekete István múzeumot.
Deres Károlyné szerint ez nagyon szomorú volt, mert nagyon sok látogatót sajnos elvesztettek a nyáron. Aztán úgy döntöttek, hogy mivel a két szoba kiállítása is elég foghíjas, önerőből próbálják összeszedni a kiállítási anyagot. Az egész falut bejárták, hogy összeszedjenek egy kiállításra valót. Azóta újra vannak látogatók.
A ház felett eljárt az idő, a folyóson is látszanak a beázások. Az épület tetőhéján látszik, hogy több cseréptípusból van már pótolva a cserép... A kéményt is le kellett bontani, mert olyan rozoga volt. Az önkormányzat kétszer is pályázott felújításra, de forráshiány miatt elutasították. Ezért önerőből állnak neki. 4 milliót költenek rá.
Kovács Ernő polgármester elmondta: a 2011-ben első lépésként a tetőhéjazatnak és a csapadékvíz-elvezető csatornázatnak a felújítását minden valószínűség szerint el tudják végeztetni.
Fekete István sokkal több ifjúsági írónál - mondta hétfő esti kaposvári előadásán Sánta Gábor irodalomtörténész. Regényei nagy részét nem is gyerekeknek, hanem felnőtteknek szánta. A Kele például egy szimbolikus történet, politikai utalásokkal. Fekete Istvánnak számtalan regénye, elbeszélése, novellája jelent meg, 2002-ig 8.700.000 példányban adták ki műveit magyar nyelven.
Hogy miért kellett nekem az a második szánkó, most már pontosan nem is tudom, de valószínűleg a nagyravágyás, az elsőség kívánása volt a fő ok; és - talán - az is, hogy az árjegyzékben megláttam azt a furcsa alakú, magas lábú szánkót, amelyen egy fiú lovagolt bojtos sapkában. A mérhetetlen sebességet pedig a fiú nyakában lógó sál repülése mutatta. Nagyon tetszett! Persze, nem a sál, ami falunkban ismeretlen jószág volt, hanem a szánkó repülésének valósága, ami mellett elbújhatott Puska Ödön saját gyártmányú, alacsony szánkója is, ezzel pedig sokat mondtam. Néztem a képet, gondterhelt fejem tenyerembe hajtva és - mint már annyiszor - oda lyukadtam ki, hogy ebben a sorsdöntő kérdésben nem segíthet más senki a világon, egyes-egyedül Görbic Pista bácsi. Odakünt szakadt a hó, hordta a szél és Pista bácsit meg is találtam az istállóban, amelynél kellemesebb helyet ilyen sorsdöntő kérdések elintézésére el sem tudtam képzelni. A lovak halk őrléssel rágták a zabot, a tehenek gondosan kérődztek és a pipafüst úgy szállt a szénaillat felett, mint a vágy és a fantázia megfoghatatlan madara. - Idenézzen, Pista bácsi! - és mutattam a száguldó gyereket. - Jól megüli... - nézte az öreg a képet - nem is tudom, hogy tud az a gyerek rajta megmaradni. - De a szán! Pista bácsi...Látja, mint a szél... - Látom hát, de én igaziban szeretném látni, hogy eszi le a fene róla. Ezen a kritikán nagyon elkeseredtem - zörögve reszketett kezemben az árjegyzék - és Pista bácsi már értette arcom ilyen elborulását. Kiment a szerszámos kamrába, én pedig felrohantam a házba, hogy a szükséges engedélyt a szánkógyártáshoz megszerezzem. Esett a hó akkor két napig és két nap alatt elkészült a gólyalábú új szánkó. Olyan lett volna, mintha egy fejőszék alá talpakat vertek volna. De ott, az istállóban, nagyon kényelmes ülés esett rajta. - Remek! - mondtam. - Az - helyeselt az öreg -, ha ezen ki nem töri a nyakát, akkor már az életben nem töri ki. Apámnak azonban nem voltak ilyen aggályai. Kissé mintha elmosolyodott volna, aztán megjegyezte, hogy ők most elmennek az erdőre fáért és ha netán mégis kitörném a nyakam, hát haza ne merjek jönni... Én tehát két szánkóval vonultam ki ebéd után ispánék kertje mögé, ahol már kellően ki volt síkosítva a domboldal, és messziről hallatszott a serdületlen ifjúság visongása. Megérkezésem először csendes közbámulatot és - később, be kell vallanom - közderültséget keltett. - Ki csinálta ezt a rondaságot? - kérdezte Ödön, mire Berta Jancsi azonnal mellém állt, mert Jancsi mindig és mindenütt az ellenzéket képviselte. - Az igaz, hogy nem szánkó - mondta -, hanem fakutya, de majd meglátjátok, röpül, mint a szél. Na, eredj, Pista! Ezekután nyeregbe ültem és noszogatva kissé a fakutyát, valóban röpültünk. A keskeny, rövid talpak azonnal direktbe lendültek és már a diadal sustorgott fülem mellett a szédítő rohanásban, amikor a szánkó egyszerűen kiment alólam, de külön is elég gyorsan leértünk. - Meg kell szokni - mondtam és megkerestem a kabátgombjaimat, amelyek lemardtak a "röpülésben"... De hát nem lehetett azt a furfangos szerszámot megszokni, és amikor már tizedszer is hason érkeztem a célba, szégyen ide, szégyen oda, átültem a régi szánkóra, amely megtűrt magán, a "fakutyát" pedig félrelöktem. - Megpróbálhatom, Pista? Ezt Péter kérdezte, aki jó barátom volt, talán legszegényebb gyerek a faluban. Azonban napokkal előbb valamin összevesztünk, s most ez a kérés a teljes kibékülést jelentette. Azonnal tele lett a szívem melegséggel, de egy kis aggódással is, mert szerettem Pétert, aki nem mindig volt egészséges. - Szívesen, Péter, de úgy jársz, mint én. - Megpróbálom. Az első lemenettel neki sem sikerült, de a másodiknál már nyeregben maradt és azután egyre jobban, egyre gyorsabban és biztosabban repült a szánkó, át a völgyön, és még a túloldali dombra is messze felfutott. - Csoda - mondta Berta Jancsi -, persze érteni kell hozzá...Láttad Pétert? Nem úgy ül rajta, mint macska a köcsögszárítón... Ettől egy kis irigység kezdett felhőzni bennem. - Add ide, Péter azt a szánkót, majd én megmutatom... - Lemehetek addig a másikkal? - Nem. Várj... Az irigység már komiszságba csapott át bennem, s az a szánkó szinte megbokrosodott alattam. Ment az erre, ment az arra, néha megbillent, mintha le is akarna vetni, végül rászaladt valami vakondtúrásra, amin nem volt hó, lefékezett s én, mint a hullócsillag... Csúnyán megütöttem magam, s a keserű, irigy harag úgy elöntött, hogy szinte fuldokoltam. Pórázra vettem a két szánkót. - Hazamegyek... - Nem hagynád itt az egyiket? - kérdezte Péter szerényen. - Nem! Elindultam hazafelé, fuldokova a méregtől, megalázottságtól, nem tudom én, még mitől, s a két szán úgy kalimpált utánam, mint a rossz lelkiismeret. Késő délután volt már. Fázni kezdtem, egyre lassabban mentem. Gondolataim fáradtan tisztultak, a szívem hidegen vergődött, aztán nem éreztem semmi mást, csak nagy szomorúságot és szégyenkezést, hogy ostobán és gonosz eszeveszettséggel megbántottam szegény beteg barátom. - Megálltam. A kertek alatt hideg füst szállongott, a kenderkóró, kukoricaszár és akácgallyak ősi tűzhelyszaga s a garádok alatt már az alkony bujkált, mintha félne a nappaltól, de félne az éjszakától is. És ekkor letértem az útról, ami hazafelé vezetett. Letértem, pedig semmi akarat nem volt bennem, hogy máshova menjek, mint haza, csak akkor, amikor Péterék kertjében húztam már a két szánkót, amelyek most már úgy jöttek utánam, mint két jól nevelt kutya. A pitvarban senki, a konyhában sötétség. - Rozi néni? - Te vagy az, Pista? Gyújtom a lámpát. A lámpa fellobbant, s a fény a fehér falakról lassan lecsúszott a földre. Ott álltam, kezemben az egyik póráz s mögöttem a megszelídült fakutya. - A szánkót is behoztad? - Be, Rozi néni, be...mert ezt a szánkót én Péternek adom...karácsonyra.
*
Sötét volt már, amikor hazaértem, csak a hó világított. Apámék akkor rakták le a fát. - Hát a másik szánkó? - Péteréknél hagytam. Péternek nincs szánkója... Apám, kezében egy nagy hasábfával, megállt egy pillanatra, aztán - mintha eldöntött volna magában valamit - feldobta a fát és eligazította. - Mire vársz? Eredj be és húzd le a csizmát. Gondolom, hogy nézel ki... Nem, azt még én sem tudtam, hogy nézek ki, de nagyanyám, amikor felém fordította a lámpát, azt mondta: - Jézusmária!...apád agyonver... Gyorsan levetkőztetett, s én már csak az ágyból sóhajtottam ki: - Nagymama, a kabátgombok a nadrágzsebben vannak... - Hát, tudod fiam, megérdemelnéd...és az orrod, Atyaisten, mi van az orroddal? Másnap is ágyban maradtam, és akkor éreztem, hogy én még így összeütve, nyúzva, törve nem voltam soha életemben. De ilyen boldog se!
Én sem emlékeztem rá, amikor először olvastam a kérdésedet. A minap vettem elő a Számadás-t és amikor olvastam a novellát, akkor ugrott be, hogy valaki ezt kereste az indexen. A megjelenési adatokat én is a bibliográfiából vettem. Horváth Jóskánál jártam a nyáron Gyenesdiáson, jót beszélgettünk. Rengeteget tud, de az ő agya sem káptalan.
Köszönöm szépen a segítségedet! Időközben sikerült kinyomoznom, és már meg is vettem a Tűz mellett kötetet. A nyomozás nem volt könnyű, első körben még a Fekete-irodalom bibliográfiáját összeállító Horváth József is váltik állította, hogy ilyen novella nem létezik. Fél óra múlva küldte a második üzenetet, hogy mégis eszébe jutott a megoldás.
Nem bocsátom meg neki, hogy a szocialista/kommunista verziót írta meg Fekete István háború utáni majdnem meggyilkolásáról és fél szemére történő megvakításáról. Egyedüli mentség, ha Edit asszonytól hallotta a hamis történetet.
De hogy ne vádoljanak klerikális elfogultsággal, íme ez is:
Fekete István "1946 tavaszán tiltó indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írottak miatt és a politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta emiatt. Szemét kiverték, szétverték a veséjét és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol két járókelő találta meg." (Wikipédia)
Ha igazán becsüljük ezt a nagyszerű, ízig-vérig magyar írót, akkor a teljes igazságot kell tudni róla!
A Hajnal Badányban egyik legjobb regénye Fekete Istvánnak,persze bármelyik könyvéről legyen is szó,mi rajongói mindegyikről ezt mondjuk.Hasonló hangulatú mű például a Zsellérek.A paraszti munka,a tájak,a falusi nép élete,ahogy a valóságban talán nem is létezett,csak Fekete István és olvasói lelkében.
Csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy most júliusban olvastam el a Hajnal Badányban és A koppányi aga testamentuma c. regényeit, mindkettő nagyon tetszett. A badányihoz hasonló hangulatú regényt szívesen olvasnék még...
Csodálatos élmény volt abban a házban körűlnézni ahol Ő született,azt a kilincset megérinteni,melyett valamikor Ő is megfogott,azokat a falakat látni,amelyekre oly torokszorító szeretettel emlékezik írásaiban.A házat a szomszéd Deres néni mutatta meg nekünk,ami azért volt nagy élmény,mert Deresékről a Ballagó Idő-ben is szó esett.
Öszintén szólva,engem zavart Rácz Vali "jelenléte".Jó,persze ő is itt született,de mégis akkora különbség van a sanzonénekes-színésznő világa és Fekete István életműve között,hogy a művésznő emlékszobája nagyon idegenűl,nem idevalóként hatott rám.
Az egyik Fekete novellát szeretném újraolvasni, de sehogy sem találom meg. Ha tudtok segítsetek!
A történet egy középkorú házaspárról szól, akik városban élnek, de rossz anyagi helyzetük miatt kénytelenek leköltözni (ha jól emlékszem) Balaton parti kis házukba. A férfi elkezd dolgozni a szőlőben, egyre jobban élvezi a kétkezi munkát. A feleség nehezebben boldogul, szívesebben lenne városi környezetben, de aztán ő is beilleszkedik, még sajnálja is, hogy "flancos" városias keresztneve van, nem pedig valami jófajta parasztasszony név.
Telt ház előtt emlékeztek meg hétfőn este a kaposvári megyei könyvtárban az író Fekete Istvánról. Kereken 110 éve, 1900. január 25-én született Göllében. ..."
" Szeretem a ködöt, amely eltakar,és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt,mert csend van benne,mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom!! Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz."
Örülök, hogy rátaláltam erre a topikra! Üdv. Mindenkinek!!!
Üdv mindenkinek! Fekete egy novellája után kutatok, sajnos egyelőre sikertelenül, de hátha tud valaki segíteni. A történet a mezőn kaszáló emberekről szól, akik közül egynek a saját földjén is kéne kaszálni, de a vezetőjük mégis őt küldi el valami üzenettel valahová (részletekre nem emlékszem), és mikor dúlva-fúlva, gyilkosságot, gyújtogatást tervezve visszaér, látja, hogy le van kaszálva az ő telke is. A végén még megkéri a vezetőjük mozgássérült lányának kezét. Ha valaki tudja a címet, vagy hogy melyik kötetben találhatom meg, kérem segítsen! ( nemdomi@vipmail.hu)Köszönöm.
Ezért is írták róla, hogy a természet írója, meg azt is, hogy mindenki írója.....
"...Mindenkié, mert négy és fél éves kisfiam vagy unokahúgom éppúgy élvezi, és érti, mint hetvenkilenc esztendős nagyanyám, négyelemis erdei munkás vagy falusi háziasszony ismerősöm éppúgy, mint tudós irodalmár barátom......" / Nagy Domokos Imre /
Mostanában sok könyvét kiadták, eddig kiadatlanokat is. Remélem, azért, mert igény mutatkozik rá. Én egyébként a vadásztörténeteit szeretem legjobban, plusz a Tüskevárat és a Téli bereket.
" Elindult a virágos keresztelőpárna, és elindult az avarszínű szemfödő. Az öreg halott leszállt a sírba, mely meleg volt és áldott, mint a földdé vált bölcső, az újszülöttet pedig megkeresztelték vízzel, mely tisztán buggyant elő a földből, mint az élet. "
Eladásra kínálom Fekete István egyik, talán legritkább könyvét, a Harangszót. Ezt a művét Canadában adták ki 1975-ben! Teljesen új állapotú! Ha érdekel valakit, írjon egy mailt! Köszönöm!
