Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

yupka 2014.04.23 09:45:13 © 2075

Kedves vapour!

 

Örülök nagyon, hogy segíthettem, ez volt a célom, mikor megírtam, nálam miként történt a "szakítás" az Abbáziával.Megfogadtam, hogy ahol lehetőségem lesz, ott próbálom terjeszteni ezt a fajta megoldási módot, és természetesen az üdülési jog, mint termék rossz hírét kelteni.Ez sikerült molandi nevű fórumozónk esetében is, viszont ha jól emlékszem mukka49-nek nem. Ő kért tőlem infót más fajta megoldásra, mivel volt egy-két ötlet a tarsolyomban, viszont az e-mail címe törlődött a fiókomban. Azért itt leírnám, bár szerintem ez egyedi lehetőség, mindenkinek más a családi helyzete.Nos:én és a párom nem vagyunk összeházasodva, neki van egy lakása, amiben az anyja él.Úgy gondoltuk, hogy a mamának ajándékozzuk a jogot és mivel a mama nevén nincs semmi, ezért a párom és a testvére sem örökölne semmit(persze a jogról még a mama életében lemondtak volna).Így addig fizettük volna a fenntartásit a míg a mama él.De szerencsére, sikerül tőle megszabadulni az ismert módon.A másik lehetőség:kerestem volna olyan hajléktalant, akinek nincsen családja, hogy őket semmiképen ne érje kár és bejelentettem volna a párom telkén lévő házikóba.A jogot megvette volna mondjuk 100ft-ért és max. addig fizettem volna a fenntartásit helyette, amíg a szerződés megtámadható.Természetesen megháláltam volna a segítségét valamilyen ellátás formájában és mihelyt a nevére került volna a jog, kijelentettem volna a lakcímről.Hát kb. ennyi, amit, mint ötlet írni tudtam, remélem ezzel mukka49-nek is segíthettem.Szerintem addig kell írni a levelet, amíg nincsen annyi felajánló, hogy el kezd az Abbázia azon agyalni, hogy ki fogja fenntartani a szállodákat, ha mindenki lemond az alapítványuknak.Ugyanis a befizetett összeget a nagyvezírek már mind felélték szerintem és remélhetőleg egyre kevesebb balekot találnak az országban.

 

Előzmény: vapour (2073)
újmóni 2014.04.22 19:50:43 © 2074

Hoppávigyáztam! :))))

 

Na, ez se fog visszajönni, lefogadom!

 

 

Előzmény: mukka49 (2072)
vapour 2014.04.22 16:56:34 © 2073

Sziasztok!

 

Újabb sikertörténetről szeretnék beszámolni.

 

Az én családom is már több, mint 10 éve "boldog" tulajdonosa volt egy Dobogómajoros, 4fős, tavaszi hetes, üdülési jognak. Az eljárás ugyanaz volt, amit itt a fórumba megosztott velünk "yupka" sorstárs. Tehát levél a számlakiadónak, amiben leírtuk, hogy miért is nem szeretnék a továbbiakban igényt tartani a szolgáltatásaikra és hogy ha 1 mód van rá, akkor szeretnék azt felajánlani a már itt is említett ABBÁZIA közhasznú társaságnak. 3-4 hét várakozás után meg is kaptuk az ajándékozási szerződést, visszaküldtük aláírva és rá 1 hétre megkaptuk az általuk is aláírt és lepecsételt saját példányunkat.

 

Nagyjából ennyi és meg is ragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem yupka-nak, hogy megosztotta velünk történetét és ezzel segíteni tudott remélem minél több embernek.

mukka49 2014.04.22 13:39:36 © 2072

Szuper! Kár, hogy az adóhivatal is reklámozza az Ön cégét. 2011-ben és 2012-ben is eljárást indítottak a Magic Holiday ellen, és habár ma 2014. április 22. van, még mindig nem hozta nyilvánosságra a 2012. évi beszámolóját sem.

Hogy hihetném el Önnek egyetlen szavát is, ha még azt sem teszi meg, amire törvény kötelezi, és büntetés várható?

Előzmény: kis.attila (2071)
kis.attila 2014.04.22 12:44:01 © 2071

Tisztelt Uram!

Annak, hogy több mint egy év alatt nem lett értékesítve az Ön üdülési joga, számtalan oka lehet. Elképzelhető, hogy kevésbé kurrens helyre szól, amit csak ritkábban ajánlunk megvételre. Az sem kizárt, hogy mióta Önnel szerződést kötöttünk, befutott néhány alacsonyabb árú megbízás.
Az ügyfeleinket csak abban az esetben szoktuk felhívni telefonon, hogyha már valakivel konkrét vételi szerződést készülünk éppen megkötni az adott megbízónk üdülőjogára vonatkozóan.
Kérem tehát, hogy az ügyével kapcsolatban hívja fel cégünket a szerződésén található elérhetőségeink valamelyikén hétfőtől péntekig 10-16 óra között.

Köszönettel: Kis Attila

Előzmény: mérges vagyok (2065)
kis.attila 2014.04.22 12:40:00 © 2070

Tisztelt Hölgyem!

Teljesen nyilvánvaló, hogy a cégemet nem egy olyan helyen fogom reklámozni, ahol kb. 0,001% esély van arra, hogy vevőt találjak bármilyen üdülési jogra is.
A weboldalam elérhetőségét kizárólag azért osztottam meg itt, mert a számtalan elégedett klubtag tapasztalata, és a több mint 15 éves üdülési jog értékesítés terén szerzett hiteles információk talán Önnek, Önöknek is a segítségére lehetnek, úgy a kihasználás, mint az esetleges eladás terén.
Amennyiben egy kicsit is alaposabban belemélyedt volna az oldal tanulmányozásába, valószínűleg nem azonos mércével mérné a cégemet, mint az itt gyakran elhangzó cégeket.

És végezetül két cikkünk az előre történő fizetésről:
http://www.timesharing.hu/fizetni.htm
http://www.timesharing.hu/matek.htm

Nem tervezem, hogy rendszeres olvasója leszek e fórumnak, és akárcsak Kende Júlia ügyvédnő, én sem fogom itt hosszasan, és ingyenesen osztogatni a tanácsaimat.

Üdvözlettel: Kis Attila

Előzmény: újmóni (2062)
molandi 2014.04.21 22:35:28 © 2069

az abbáziának.

Előzmény: mérges vagyok (2064)
mérges vagyok 2014.04.20 12:01:09 © 2068

T. újmóni!

 

Sajnos ilyen céget nem találsz Magyarországon!

"mérges vagyok"

Előzmény: újmóni (2062)
repedt 2014.04.20 11:42:00 © 2067

Sajnos minket kedvesnek tűnő emberek már annyiszor átvertek, hogy mindenben a megbújó ravaszságot keressük. Ha a te üdülési jogod tényleg az, aminek írod, akkor gratulálok, a felebaráti szeretetet gyakorlod. Hogy kívánsz ügyfeleket szerezni? Nekem 6 órás, vetítéses előadás után dugták az orrom alá a joginak tűnő nyelven írt paksamétát: most azonnal aláírom, vagy életem soha vissza nem térő üzletét veszítem el. Idióta módon aláírtam. Azóta folyamatosan gyakorlom a bűvszó kimondását: nem! Nem, nem, soha!

 

Előzmény: AttilaCanarias (2063)
mérges vagyok 2014.04.20 11:11:07 © 2066

Tisztázzunk néhány dolgot. Te most egy új üdülési formát kinálsz?

 

Belépési díj 800 000 Ft-tól a végtelenségig?

 

Szálláshelyek: 600+900 db. ahová kedvem tartja. De ott mit kapok és mit és menyit kell fizetnem?

 

Eljutás a szálláshelyre, ez is kérdés,de kevésbé lényeges.

 

Hogy és mikképen kapom vissza a letétnek tekintett belépési összeget?

 

Csak ami gyorsan eszembe jutott.

 

Szoval válaszold meg,légy szíves.

 

"mérges vagyok"

Előzmény: AttilaCanarias (2063)
mérges vagyok 2014.04.20 11:03:20 © 2065

Tisztelt Úram4!

 

Levelére csak rgy megjegyzésem van: volt,van szerződésem Önökkel. Több mint egy éve,egyetlen érdeklődést nem jeleztek felém.

Ennyi!

"mérges vagyok"

 

Előzmény: kis.attila (2061)
mérges vagyok 2014.04.20 10:56:25 © 2064

T.molandi!

 

Anyit irj meg ha lehet,hogy kinek ajándékoztad?

 

Sokak nevében érdezem.

 

"mérges vagyok2

Előzmény: molandi (2060)
AttilaCanarias 2014.04.20 01:30:11 © 2063

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást. Magam is Timeshare-tulajdonos voltam 7-8 évig. Ezalatt kétszer vettem igénybe szállást, cseredíjjal. Több év kihasználatlanság után sikerült megszabadulnom tőle, természetesen jelentős veszteséggel. Ezután kezdtem el gondolkozni egy itthon is piacképes szisztémáról. Azt hiszem, mostanra érett meg a gondolat, ezért pár napja megkezdtük a reklámot. Egyelőre csak Tenerifén érhető el a szállás, de remélhetőleg gyorsan terjeszkedésnek indulhat.

 

Röviden reagálnék a hozzászólásokra.

2047: természetesen nem a lehúzást szeretném fejleszteni. Az alapötlet és a jó dolgok megmaradtak, minden más eltűnt.

2048: nevezhetjük felebaráti szeretetnek is, bár mindig lesznek majd, akik kifogást találnak benne.

2050: annyi pénzem nincs, hogy én üdültessem a fél országot. Erre néhány szociális alapítvány szakosodott.

2051: igen, én is ezeket találtam a legnagyobb negatívumoknak. Sikerült kiszűrni őket.

2049: csak az alapgondolatokat írnám le, összehasonlítva a TS-rendszerrel. Nem szeretném, ha reklámnak tűnne. Az egyszerűség kedvéért maradjunk Tenerifénél.

 

  • Belépési díj: TS: 3,5-4,5 millió forint. Nálunk 800.000-től. További különbség, hogy TS esetében ezt az összeget soha nem fogod viszontlátni. A másodlagos piacon jellemzően néhány év alatt a bekerülési ár 20-30 százalékát talán sikerül megkapnod. Nálunk ez az összeg csak egy letét, amely előre tervezhető időpontban, hiánytalanul visszakerül az ügyfélhez.
  • Éves tagdíj / karbantartási díj: TS: 50.000-200.000 forint. Nálunk nincs.
  • Cseredíj: TS: 30.000-60.000 forint. Nálunk nincs.
  • Cseredíj nélkül elérhető szálláshelyek száma: TS: 1 darab, ahová az üdülési jogod szól. Nálunk kb. 600 szálloda és 900 villa/apartman, igény szerint.
  • Üdülés időpontja: TS: vagy előre fixen meghatározott hét, vagy választható. Nálunk egész évben, a szabad helyek függvényében.
  • Eljutás a reptérről a szálláshelyre: TS: saját fantáziád szerint. Mi most visszavonásig ingyenes transzfert adunk érkezéskor és elutazáskor is.

 

Dióhéjban ennyit tudtam pár perc alatt összeszedni.

újmóni 2014.04.19 11:20:36 © 2062

Szerintem reklámozás előtt fáradj a kasszához!

 

Maga itt mit reklámoz?

 

 

Másrészt: hasznosabb lenne, ha azt reklámoznád, hogy utólagos díjlevonással hajlandóak vagytok-e TS-t értékesíteni...???

 

 

Előzmény: kis.attila (2061)
kis.attila 2014.04.18 22:44:10 © 2061

Üdv! 

 

Kis Attila vagyok, a Magic Holiday PLATINIUM Kft. ügyvezetője.

Teljesen véletlenül "tévedtem ide", (a google kereső által) és nagyon szomorú vagyok, látva itt a sok elkeseredett üdülőjog tulajdonost :-(

 

Ajánlom a szíves figyelmébe minden kedves fórumozónak cégünk weboldalát, ahol sok kérdésükre választ kaphatnak.

http://www.timesharing.hu/

 

Külön kiemelném, és ajánlanám mindeni figyelmébe "Üdülési jog - S.O.S. vonalunkat”

http://www.timesharing.hu/tanacsadok.htm

molandi 2014.04.18 20:16:05 © 2060

Az én esetemben (meg egy fórumozó esetében) az abbáziánál "sikerrel" jártunk. Igaz nem kaptunk vissza semmit, de egy ajándékozási szerződéssel visszamenőlegesen is, minden tartozástól megszabadultam. Én csak az ez évit nem fizettem be, de a levélben is azt írták, hogy minden múltbéli tartozás megszűnik. Ez nem egészen 1 hónap alatt lezajlott. Nem tudom, az jelent-e valamit, hogy melyik  hétről van szó. Az enyém 31.heti, 2 személyes volt és mivel másodkézből vettük, nem került milliókba. Lehet, hogy ez csak az abbáziánál működik még (mintha a Kende Júlia ügyvédnő, de lehet, h tévedek), de szerintem ha tényleg szabadulni akar valaki tőle, és éveken keresztül nem tudja eladni, mint ahogy én sem, még 1 Ft-ért sem kellett senkinek, ezzel megszabadulhat tőle. Szerintem úgyse lesz egyenlőre ebből visszafizetés még egy jó darabig. Úgyhogy aki akarja, ezt megpróbálhatja. 

taki.zoli 2014.04.18 19:53:56 © 2059

Szerintem pofon egyszerű a dolog, csak ti itt mindent túldramatizáltok.

(komolyan mondom, kezdem azt hinni, h. direkt csináljátok!)

Ha valaki vesz (vagy "rásóznak") egy üdülőjogot, és kiderül, h. a gyerekeknek (örökösöknek) nincs rá szüksége, mert nem tudják kihasználni, vihar-gyorsan írni kell egy végrendeletet, amiben pl. a mindenkori miniszterelnökre :D hagyományozza az illető azt. 

Oszt jó napot!

repedt 2014.04.18 16:20:37 © 2058

Hát ez elég elkeserítő. Azonban talán mégis van megoldás. Ha az örökhagyó még életében elajándékozza (vagy 1 Ft-ért eladja) az üdülöfenntartási kötelezettségen kívül minden más vagyonát az örökösnek. Ekkor a halál után az örökös már mindenről lemondhat.

Előzmény: újmóni (2056)
csecsike11 2014.04.18 15:29:28 © 2057

Szeretném felvenni a kapcsolatot azokkal a személyekkel akik abban a hiszemben vásároltak második üdülési jogot az EUOBENEFIT-től hogy a régebbi üdülési jogát beszámítják a vételárba(Nekem lemondónyilatkozat aláírásával a  Dobogómajor-i üdülési jogomat számolták be)

elérhetőségem:lengyellenci@freemail.hu

 

újmóni 2014.04.18 15:23:29 © 2056
Előzmény: repedt (2053)
újmóni 2014.04.18 15:21:50 © 2055

Ez a 2. pontra ment.

 

Az 1.-re: örökséget csak teljes egészében lehet visszautasítani. Akkor szokták jellemzően, ha az örökölt hitel pl. meghaladja az ingatlan+ingóság értékét. Ez esetben az államra száll az egész, cakkumpakk.

 

 

Előzmény: újmóni (2054)
újmóni 2014.04.18 15:20:32 © 2054

Nézz utána a hagyatéki eljárás jogi lebonyolításának!

 

 

Előzmény: repedt (2053)
repedt 2014.04.18 12:16:41 © 2053

Magyarázza meg valaki, ha egy üdülőfenntartási kötelezettség (téves nevén: üdülési jog) tulajdonosa meghal, akkor:

1. hogyan kötelezhetik az örököst arra, hogy az örökséget átvegye, ha ő azt nem igényli?

2. hogyan derítik ki, hogy ki az örökös, ha ő nem fedi föl magát?

Előzmény: mukka49 (2018)
taki.zoli 2014.04.16 14:46:19 © 2052

Ezzel kapcsolatos, a Magic Holiday Magazinjában olvastam, nem tudom tényleg így van-e?
Sumákolnak? Ne hagyja annyiban!
http://www.timesharing.hu/sumakolnak-ne-hagyja-annyiban.htm

Előzmény: mérges vagyok (2051)
mérges vagyok 2014.04.16 12:46:24 © 2051

Üdv.!

 

Véleményem szerint a legnagyobb baj az üdülési joggal az,hogy fizetni kell akkor is ha nem veszed igénybe. Ezen túl pedig az esetleges csere költségessége.

Ha ezeken a gondokon tudsz segiteni,én támogatom.

 

Bár megjegyzem,hogy a cégek részéről oriási ellenállásra,támadásokra készülj fel.

 

A tulajdonos cégek érdeke az,hogy a jogokat eladják s lehetőleg minél kevesebben használják is. Mert nekik az a jó,ha Mi csak fizetjük az éves díjakat,s ne is menjünk feléjük!

"mérges vagyok"

Előzmény: AttilaCanarias (2046)
taki.zoli 2014.04.15 21:04:58 © 2050

Ha az alapgondolat mellett pénzed is van a projektedhez, akkor vezesd elő. De ha mások pénzéből akarod megvalósítani, akkor nem csak itt kopogtatsz rossz helyen!

Szerintem legalább is.

Előzmény: AttilaCanarias (2046)
mergests 2014.04.15 14:52:54 © 2049

sztem írd le a gondolatod és majd meglátjuk...

Előzmény: AttilaCanarias (2046)
repedt 2014.04.15 14:40:28 © 2048

Amint látod, ez a topik a rászedett, elkeseredett, egykor üdülni szerető emberek fórumává vált. Még nem mentünk Dunának, hanem keressük az utolsó szalmaszálat, ahol több milliós veszteséggel kiszálhatunk a timeshare átverésből. Rossz helyen érdeklődsz tehát, itt kizárólag dühöt találsz. Ha sokat erősködsz, még te is kaphatsz egy-két goromba szót, bár nekem úgy tűnik, a fórumban az úriemberek vannak többségben. Azt írod, már megvan az alapgondolatod. Ha ez nem a felebaráti szeretet, akkor nagy baj van.

Előzmény: AttilaCanarias (2046)
újmóni 2014.04.15 07:54:19 © 2047

Jesszumpepi, ezt a lehúzást még fejleszteni akarod...????

 

Pfffff!

 

 

Előzmény: AttilaCanarias (2046)
AttilaCanarias 2014.04.15 07:04:29 © 2046

Üdv a topiklakóknak!

 

Én egy timeshare-hez hasonló elven működő üdülési program kifejlesztésén dolgozom. Arra vagyok kíváncsi, hogy kinek mi tetszik ebben a rendszerben és mi nem.

Az alapgondolatok már megvannak, pár napon belül szívesen elmondom itt a topikban. Addig a "finomhangolás" miatt érdekelnek a vélemények. Köszönöm mindenkinek.