Mivel holnaptól egy darabig már nemigen leszek netközelben, ide rakok pár sort, mert Trebinje egy igazi hangulatos mediterrán város. Ha szállást néztek, kerüljétek a városon kissé kijjebb eső magyar nő szállását: az út pocsék, és „menet közben” emelkednek a költségek (pl. ha bekapcsolod a klímát, amire januárban ugyan nincs sok sansz, de kreatív a hölgy...) Az alábbi részlet a Bosznia Hercegovina könyvemből van (bocs az eltérő karakterektől, se siettem), és kezdődjön egy kis környékkel, bár éppen nem Dubrovnik felől:
A kopár mészkősziklás hegység oldalára húzódik fel és tekint le a szőlővel, gyümölcsösökkel borított, közismerten jó minőségű dohányt termelő medencére Ravno mediterrán jellegű faluja. Különösebb turisztikai látnivalóval nem rendelkezik, de megpróbál a közeli Vjetrenica-Zavala látnivalókra (máris írjuk) építve helyet kapni a turisztikai térképeken. Szerencsére már nyoma sincs a háborúnak, amikor Ravno súlyos károkat szenvedett a JNA (jugoszláv néphadsereg) támadása következtében, akik innen indították támadásukat Dubrovnik ellen.
A Ravnóhoz közeli, a 13. században alapított Zavala kolostor, a Žitomislić (írjuk) és a Tvrdoš (írjuk) kolostorok mellett az egyik legfontosabb vallási központ, a Stolac-Trebinje úttól pár kilométerre, a Vjetrenica barlangtól (írjuk) pedig látótávolságban, meredek sziklán fekvő, festői környezetben, mint egy építészeti remekmű. Ma már ugyan a barlang és a kolostor okán népszerű hely, de egykoron nagyon is magányos lehetett az elhelyezkedése, amivel szépen illeszkedett is az aszketikus, kolostori élethez. A folklór szerint a kolostor IV. Dragutin szerb király adománya (ő majd még szóba került Duži, Tvrdoš, Liplje, Stuplje és Lovnica kolostoroknál is): az alapítás idejét, egy kolostori pecsét nyomán, az 1271-es évet említik. Zavala különösen híres a középkori freskóiról: készítője, Georgije Mitrofanović is itt élt a 17. század elején, aki a görög Athos-hegyi Chilandar kolostor falait is kiszínezte, mielőtt eljött Zavalába, de alkotásai ott vannak a Bileća-közeli Dobrićevo (írjuk) kolostorban is. Zavala kolostorban végzett munkája a bosznia-hercegovinai középkori freskók legjobb példája.
BETÉT Kolostori dress code –meg ami mögötte van
A szerzetesek –talán, mert állami támogatásban is részesülnek- nem zárhatják ki az érdeklődőket, legyenek azok hithű zarándokok, vagy léha turisták. És belépődíjat sem szedhetnek, így aztán nem csoda, hogy a hátuk közepére sem kívánják az érdeklődőket, akik csak zavarják szerzetesi életüket; szerzetesi magányról itt, ezen Vjetrenica barlangos, buszos, közforgalmú helyen, a 21. század gépesítettségével –autó stb.- azért amúgy se beszéljünk. De amit nem kell megtenniük, azt nem is teszik. A Trebinje melletti Tvrdoš kolostor bejáratánál például ott sorakoznak azok a ruhadarabok –bő nadrágok, szoknyák, kendők-, amik felvehetők a lazábban öltözött turistáknak. Persze: ott van bevétel is ebből, nem lesznek bolondok öltözködési okok miatt kizárni pl. a bortúrák pénzes résztvevőit. Ám Zavala-ban semmi ilyen üzleti lehetőség nincs, így nem is készítenek ki ilyen dolgokat, így nemcsak az minősülhet főbenjáró bűnnek, ha egy nő szoknyája aló kivillan a bokája, hanem kísértésbe viheti a jámbor szerzeteseket még egy férfi teljesen mezítelen –lábszára is. Ennek tudatában öltözködjenek, ha nem akarnak rövid úton kiebrudalódni, már a kolostor nagy kertkapujánál.
BETÉT vége
A freskókon kívül az elhelyezkedése az, ami ezt a kolostort különösen lenyűgözővé teszi. Északi falát szinte egy sziklába vájták, de úgy hogy az építők megtartották annak természetes alakját, és így illesztettek hozzá a templomot. Lehet, hogy ez a helyzet késztette arra a későbbi Ostrogi Szent Bazilt (írtunk róla), ezt a kolostort válassza, hogy belépjen a szerzetesi életbe.
Innen alig egy kilométerre fedezték fel azt a hatalmas barlangrendszert, a Vjetrenica barlangot (Pečina Vjetrenica), ami elér egészen az Adriai-tengerig. Feltárása során falain több, mint 10 ezer éves barlangrajzokra, földjén a rég kihalt barlangi medve és leopárd nyomaira bukkantak. A barlang egykor egy folyómeder volt, és minden, ami látható, az a víz munkája. Jelenleg úgy tudják, legalább 22 km hosszú, de csak 7 kilométerre van feltárva; a barlangászok a szűk járatok miatt nem jutottak tovább. Valódi hosszát a további kutatás határozta meg, de talán még a horvátországi Šipan szigetéig is elérhet. A turistaút se kevés, úgy 1,8 kilométer hosszú.
Ez a föld alatti birodalom rendkívül gazdag növény- és állatvilágban, és körülbelül 200 különböző fajból áll, amelyekből 37 endemikus, tehát csak itt fordul elő. Leghíresebb a vajfehér, szem nélküli „olm”, a barlangi szalamandra, más néven „vak gőte”. Ha ilyet látunk is, vakuval lefényképezni szigorúan tilos! Odalent a levegő vagy a víz hőmérséklete egész évben 11 Celsius fok, míg a hőmérséklet-különbség és a nyomás következtében erős szél -90 km/óra sebességűt is mértek- is előfordult már. (Vjetrenica: szó eredete vjetar, azaz szél.) A barlang még mindig aktív, ami azt jelenti, hogy megújulnak a díszei, a cseppkövek: a számos sztalaktit (függő cseppkő) mellett, az út végén látható az egyik legszebb „sztalagmit” (földből „kinövő”, álló cseppkő), amelyet a megjelenése miatt „török temetőnek” neveznek.
Odalent a mészköveken átcsöpögő vízcseppek hátterében, az üregek falain, cseppkövek között középkori barlangrajzok, illetve emberi tartózkodás hely maradványainak látványa is megfigyelhetőek. Járat vezet a „Hajdučki stol”-hoz, az asztalt és székeket mutató kőblokkokhoz: feltételezik, hogy az oszmán uralom alatt a „hajdúk” (hajduci), a Balkán korábbi törvényen kívüli emberei, „betyárjai” rejtőzködtek itt. A barlang kb. egy órás látogatása szervezett körülmények között, 20-30 fős csoportokban történik, de felárért akár magántúrákat is lehet kérni.
Innen már nincs messze a horvát határ: Orahov Do-nál átlépve érhetjük el Slano tengerpartját.
Popovo polje (Popovo föld, „Papok mezeje”) egy hosszan elnyúló karsztos földterület, síkság, amelyben finom íveket ír le a Trebišnjica folyó –már amikor látható: ez a világ leghosszabb „elsüllyedő” (búvó) folyója: 187 km hosszúságának jó felét valahol a föld alatt, a mészköves felszín takarásában tölti. Végezve a Zavala kolostorral és a barlanggal a Trebinje felé vezető utunkon gyakorlatilag ennek a folyónak a mentén haladunk majd. És erre inkább látjuk is…
Tovább haladva Trebinje felé Mrkonjič néven egy Jajce feletti várost is nyilvántartanak (tőle északra áll a Bočac erőd), de most maradjunk ezen a környéken. Még Trebinje előtt úgy 30 km-re ebben a faluban született a későbbi Ostrogi Szent Bazil, akinek életéről hamarosan olvashatnak is. A tiszteletére épített kicsike templom a Trebinje felé az út bal oldalán, a szülői ház alapjaira épült. A másik oldalon levő templom az, ahol megkeresztelték, mellette a temető, amelyben a szent anyja, a szintén szent Ana nyugszik. A falu közepén pedig egy kereszt és Szent Bazil képe látható, és azt a 1939-es helyet mutatja, amikor megjelent a falusiaknak, és megmutatta nekik édesanyjának eddig ismeretlen sírját. Mrkonjič természetesen közismert zarándokhely.
BETÉT Szent Bazil
Az alábbiak nemcsak egy egyházi ember életéről szólnak, de remélhetőleg felvázolja az akkori idők korrajzát is.
A legenda szerint Ostrogi Szent Bazil Mrkonjić faluban született, 1610-ban. (Ne keverjük össze a 4. században élt és jóval közismertebb, Kapadókiában működő Nagy Szent Bazillal -magyarosan Vazul-, a keleti szerzetesség egyik alapítójával.) Korai gyermekkorától kezdve mélyen tele volt Isten iránti szeretettel, és hamarosan Zavala kolostor szerzetesévé vált. Hogy nemcsak követője, de meghatározója is lesz a keleti kereszténységnek, annak már fiatal szerzetes korában tanújelét adta: mivel a területileg illetékes montenegrói érsek a római egyházzal való szorosabb kapcsolatra törekedett, Bazil, aki elvi alapon ellenezte a katolikusok és az ortodoxok közötti egyfajta egyesülésről, a pápa küldötteivel folytatott megbeszéléseket, szakított vele és át is költözött a Trebinje-közeli Tvrdoš kolostorba (hamarosan mi is ott leszünk). Szerzetesi elhivatottsága itt lett közismert, és hamarosan feljebb is vitte a ranglétrán. Az ortodox egyház központjait felkereső útjairól visszatérve mindig fontos ajándékokkal érkezett a hercegovinai szegény egyházak számára. Könyveket, tárgyakat és pénzt adott a templomoknak és a szegény embereknek, emellett időt szentelt a régi templomok újjáépítésére vagy újak felépítésére, és számos iskolára is. Harminc éves korában püspökké szentelték: kortársai Bazilt úgy kezelték, mint egy szentet, segítségért és vigasztalásért jöttek hozzá.
Azok az idők keservesek voltak az egyház számára is. Háborúk dúltak, az emberek gyakorlatias szempontokból is gyakran a felülkerekedő oszmánok iszlám hitét vették fel, míg az ortodox egyház, és Basil püspök is nemcsak az emberek spirituális támogatásra összpontosított, de politikai szinten is részt vett, keresztény vonalat vitt a török uralom ellen. Nem is beszélve arról, hogy eközben, ortodoxként, meg kellett küzdenie a törökökkel háborúskodó velenceiek által támogatott római egyház és a katolikus hit terjesztőivel is.
1651-ben az mai montenegrói Ostrog püspökévé emelték és kemény munkájával a kor legnagyobb egyházi vezetőjévé vált. Itt ő építtette, magasan, a sziklákba, mintegy izolálva a hatalmi harcoktól Ostrog gyönyörű kolostorát, ami hamarosan a lelki támasza és a háború helyett a béke szigetére vágyók menedéke lett. Bazil jövendöléseivel is hírnevet szerzett: egy herceget például arra intett, hogy hagyjon fel bűnös életével, ha azt akarja, hogy gyereke szülessen; a herceg ezt megfogadta és az teljesült is.
Szent Bazil (a szerbeknél Vasilje) az Ostrog kolostorban lévő szobájában hunyt el, amit ekkor – a kortársak szerint- természetfölötti fény töltött be. A kolostor alsó részén temették el, ám hét év múlva ott egy szerzetes egy álmot látott, melyben Bazil arra kérte, hogy testét emeljék ki onnan. Amikor ezt a társainak elmondta, nem hittek neki, csak miután nála Szent Bazil harmadszor is megjelent, és égő jelet tett a homlokra. Ekkor kihantolták, és egy teljesen sértetlen testet találtak, amit a felső kolostorba költöztettek, ahol –bár a törökök támadásai miatt többször is kénytelenek voltak védett helyekre átmenteni- ma is található és széles körben látogatott hely. Még ma is beszélnek az emberek a csodák és gyógyulások legendáiról, amikor meglátogatják a romantikus, sziklahasadékokba vésett Ostrogot.
BETÉT vége
Trebinje környékének egyik –ha nem a legnépszerűbb- látnivalója a várostól 5 km-re nyugatra, tehát épp az utunkba kerülve a Tvrdoš kolostor, Ostrogi Szent Bazil egyik működési helye. Első megjelenését a késő ókorra (4. - 6. század) teszik, de maga a kolostor a 15. században alakult, a 16. század elején pedig megépült a székesegyház és kerültek falaira gyönyörű falfestmények. A komplexum az évszázadok során többször megsemmisült, vált elhagyatottá, de többször is helyreállították.
Amikor 1694-ben a velenceiek és az oszmánok közötti csaták során súlyos károkat szenvedett, az értékei a Herceg Novi (Montenegró) melletti Savina kolostorba kerültek (manapság is ott vannak), a hitélet ott, illetve a közeli Duži Metoch kolostorában zajlott (mi is felkeressük). Helyreállítása 1955-ben egy Amerikában élő, trebinjai születésű ember pénzügyi kezdeményezésére indult.
1992 októberében egy ismeretlen szent (a legvalószínűbb, hogy a Szent Jelena –Ilona vagy Helen-, IV. Stjepan Dragutin és testvére II. Milutin 13. - 14. századi szerb királyok anyja) kezét Duži-ból is ide hozták. Manapság Tvrdošba a felújított épületeken kívül a kolostor lakóinak precíz mikro gazdasága, illetve az itt termelt borok is vonzzák a turistákat: borkóstoló a 15. századból származó kőpincében. A régi korokra a templomban egy üvegpadlóval fedett régi keresztény sírok emlékeztetnek. Látogatása csak hosszú ruházatban lehetséges, de erre készülve a bejáratnál férfiak és nők számára is oda vannak készítve megfelelő, és saját ruhánkra felvehető nadrágok, szoknyák.
Bosznia-Hercegovina délkeleti szegletében, közel a horvát és a montenegrói határhoz, alig 30 km-re a tengerparttól, kopár mészkőhegyek közötti medencében, a Trebišnjica folyó partján kifejezetten dalmát stílusú, eredeti állapotban megmaradt óvárosával fekszik a kellemes hangulatú Trebinje.
A város nevét a 10. században említik először, Tribune néven. A 14. század közepéig a szerb birodalomhoz tartozott, majd rövid időre a terjeszkedő bosnyák királyság része lett. Hercegovina más területeivel együtt, török fennhatóság, majd az I. világháború végéig az Osztrák-Magyar Monarchia igazgatása alá került. Sorsa ezek után is a térség fő történelmi viharaival és csendesebb évtizedeivel fonódott össze. Az 1990-es évek boszniai háborúja ugyan közvetlenül nem pusztított a város területén, de mivel Trebinje a boszniai szerb csapatok kelet-hercegovinai központja volt, más helyek mellett innen irányították Dubrovnik bombázásait is… Mivel ez nem nagy kiterjedésű hely, gyalogosan néhány órán belül bejárható; talán a hegytetei templomhoz érdemes inkább autóval felkanyarogni, illetve a környéket azzal bejárni.
Történelmi látnivalói a leginkább a török időkre vezetnek vissza: a 18. században egy középkori erőd helyén épült az egyik oldalával a folyóra támaszkodó, fallal körülvett óváros, a Kastel. Az oszmán megszállása alatt épített erőd eredetileg háromszög alakú volt, de az idő múlásával a tornyok és a bástyák hozzáadásával kerekebb lett. Az óváros jellege is inkább törökös, benne két kis mecsettel, zegzugos utcákkal, és annyi kávézóval, hogy egy időben talán a város teljes lakossága is kiülhet egy kis beszélgetésre –és szemlátomást teszik is… Éttermei ellenben jóval kevesebbek, és leginkább a felső árkategóriában szolgáltatnak, de azért találhatunk „hétköznapi” csevapost, pizzázót és nem gond egy jó korsó sört is eliszogatni a nyári melegben. De nemcsak magában az óvárosban szívhatjuk a történelmi idők levegőjét, a Trebišnjica folyó túloldaláról visszatekintve talán még autentikusabb a látvány.
Szintén a török időknek, a 16. századnak köszönheti a város egyik mai szimbólumát, az Arslanagić hídat, a Višegradi-híd és a Mostar-i régi híd mellett a régi török építészet remekét. Meg a mai korokét is: 1972-ben, egy gát építése miatt lebontották, és eredeti köveiből építették újjá Trebinje külvárosi részén: az óvárostól mindössze 15 perces sétával elérhetjük. A hidat amúgy ugyanaz a Mehmed Sokolovič fővezér építtette, aki pl. híres hidat is, Višegradon.
BETÉT A híd története
Nehéz lenne összevetni az ország híres hídjait: a Drinán átvezető Višegrad-híd a többinél sokkal nagyobb, és a gazdasági történelem szempontjából is jelentősebb, a híres Mostar-i, a Neretva-folyó felett láthatóan bátrabb vezetésű és karcsúbb, Trebinje hídja pedig harmonikusabb, gazdagabb kivitelezésű és festőibb, ám mindegyik kiemelkedő helyet és különleges jelentőségű a 16. századi balkáni építészetben. A Dubrovnik-i levéltárban szereplő nyilvántartások szerint a Trebišnjica-folyó hídjának építése 1568-ban kezdődött, és az építtető Mehmed Sokolović pasa 1574-ben nyitotta meg és állította a velenceiekkel vívott csatában elesett fia emlékére.
Amikor 1687-ben a velenceiek tengerparti terjeszkedése miatt onnan a gazdag muszlim lakosság Trebinje felé vonult vissza, közülük egy, bizonyos Arslan aga kapta azt a feladatot, hogy beszedje hídon való átkeléséért a díjat, és ezért egyből a híd mellett építette fel a házát. Idővel ez egy kis faluvá bővült, Arslanagići néven, és a hidat ezek után Arslanagić hídjának nevezték. A második világháború végén a csetnikek megpróbálták lerombolni, de robbanás során csak egy kb. nyolc méter hosszú szárnyat sikerült, amelyet a háború után betonnal állítottak helyre. A híd második károsodása 1965-ben történt, amikor egy vízerőmű miatt duzzasztás miatt meg kellett menteni, így az eredeti kövek beszámozása és elszállítása után jelenlegi helyén építették fel, korhűen. Ám mivel az a szabály, hogy az áthelyezett építmények nem kerülhetnek UNESCO védelme alá, ezért az Arslanagić-híd nem rendelkezik ilyen státusszal, de ettől még pont olyan mutatós és nem véletlenül szerepel Bosznia és Hercegovina nemzeti emlékművei között.
Ami ellenben inkább szomrúan szórakoztató, hogy a hídnak nemcsak a helye, hanem a neve is megváltozott. 1993-ben, a háború alatt Trebinje akkori vezetése a nevét Perović-hídra (Perovića Most) változtatta, azt állítva, hogy Arslan aga és az Arslanagić család amúgy a szerb Perović családból származik (bár egy hídpénzt szedő katonatiszt felmenőit a történetírás nemigen szokta nyilvántartani, így lehet pont úgy bosnyák vagy török), ám az itteni emberekben nem buzog ennyire a nacionalizmus, továbbra is eredeti nevén tartják számon.
BETÉT vége
A 19. század végén a római és az oszmán maradványok fölé az osztrák-magyarok katonai épületet emeltek, az a szépen rendberakott, négyemeletes, egykori osztrák-magyar laktanya ma a Hercegovina Múzeum, meglehetősen véletlenszerűen összeszedett, de gazdag kínálattal: szarkofág töredékek, római mellszobrok, a városban született szerb hazafias költő, diplomata, a II. világháború alatt az USA-ban működő szerb védelmi tanács vezetője, Jovan Dučić emlékei, illetve Hercegovina történetével és néprajzi részleggel.
A Sultan Ahmed (vagy másnéven „császár”- Sultan Ahmedova-Careva Džamija) mecset-dzsámi az óváros egyik muszlim temploma, rajta levő írás szerint 1132-ben épült, ami az iszlám időszámítást mutatja: a mi naptárunk szerint ez 1719. A polgárháborús események során Trebinje tíz lebontott mecsete között ez is sorra került, újjáépítése és ünnepélyes átadása 2014-ban esett meg.
BETÉT Mecset vagy dzsámi, és mi a helyzet az időszámítással?
A mecset az iszlám temploma, neve a maszdzsid-meghajlásból ered, mivel a híveknek ima közben többször is meg kell hajolniuk. Későbbi korokban, a mecsetek számának gyarapodásával együtt létrejöttek a nagymecsetek, ahová a pénteki közös ima idején a muszlimok összegyűltek, így lett ezeknek a neve dzsámi, az „összegyűjtő” szó alapján. És hogy a kivételek itt is erősítsék a szabályt, sok korai, funkcionálisan dzsámit mecsetként neveznek most is, így pl. a híres jeruzsálemit vagy a damaszkuszit is.
Ami pedig az éveket jelenti, a muszlimok Prófétájának, az új vallást hirdető Mohamednek 622-ben el kellett hagynia a Mekkát, mert ellenségei az életére törtek –ezt ismerjük mi népszerűen „Mohamed futása”-ként, de ezt így ne terjesszék muszlim körökben: mondjuk úgy, hogy Mohamed próféta Mekkából egy Jathrib nevű oázisba vonult át, aminek később Medina, azaz „város” lett a neve-, és innen származik a muszlim időszámítás kezdete. Hogy ne legyen teljesen egyszerű ezután a matek, az iszlám 354 napos, úgynevezett „hold év” miatt eltolódások szerint az európai 2019 náluk 1440-nek felel meg miközben a 2018-as „Szilveszterünk” alkalmával ők szeptemberben nyitogathatták az újévi –remélem, alkoholmentes!- pezsgőt. Minden esetre ez kezelhetőbb, mint például Észak-Korea, ahol az első diktátor, Kim Ir Szen 1912-es születése előtt talán még nem is volt világ: ők 2009-ben 107-et írnak.
BETÉT vége
Az óváros másik iszlám temploma az Osman Paša mecset. Ez sem különösebben érdekfeszítő, bár a 16 méter magas minaretje megnyerően szép alkotás. 1726-ban épült, és ahogy társát, ezt is Dubrovnikból jött mesterek emelték, így a mediterrán építészet egyes jelei is mutatkoznak rajta. Ma már nem látható az a mekteb (általános iskola) és a medresz (magasabb iszlám iskola), ami mellette állt. A háborúban ez a mecset is elpusztult, az eredeti anyagokkal történt felújítása után a megnyitása 2005-ben történt.
BETÉT Allah bizonyára értékelte, de a szultán biztosan nem
Mindkét mecset építtetője az itteni parancsnok, Allah dicsőséget hirdetni akaró Osman Resulbegovič pasa volt. A néphit szerint, amikor a török szultán, III. Ahmed arról értesült, hogy a neve alatt itt egy olyan mecset épült –ez volt a Sultan Ahmed-, amely szépségben ráver az ő isztambuli mecsetére, dühében kivégezni rendelte Resulbegovič pasát és kilenc gyermekét. A pasa kegyelemért könyörögve elébe járult, de sikertelenül: kivégezték.
Ami a történelmi tényeket illeti, a kivégzés valószínűleg pontos, az ok már nem annyira. Ezidőtájt volt a szultánnak elég baja, leginkább a Habsburgokkal meg a velenceiekkel vívott küzdelmek miatt, és a vesztes csaták könnyen szültek a Fényes Porta udvarnokai által –saját fejüket mentve- bűnbakot vagy árulót a frontvonal, azaz a helyi vezetők köréből.
BETÉT vége
Esztétikus külső, és az ortodox templomokra jellemző gazdagságot is felülmúló freskódíszítéses belső jellemzi Az Úr Átváltozásána katedrálisát (Katedrala Hram Preobraženja Gospodnjeg), ami a központi, jókora park szélén áll. A 20. század első éveiben épült, legutolsó restaurálása másfél évtizede történt, de mészkőkockákból álló falai, fehérmárvány építőelemei így is megőrizték eredeti patináját.
A park másik oldalán, egy kis harangláb mellett áll a kicsi, Boldogságos Szűz Mária (Blažene Djevice Marije) templom. Építése 1880-ban, az –szerb megközelítésben- „osztrák-magyar invázió” után kezdődött, négy év alatt el is készült.
Míg hatalmas platánfák és parkok övezte óváros a mecsetjeivel inkább iszlám jelleget sugall, a környékbeli dombokon is ortodox templomok és kolostorok emelkednek. Ezek közül is kiemelkedik –úgy magaslati elhelyezkedésével, mint építészeti eleganciájával- a város feletti Crkvina-hegyen álló, a város minden részéről jól látható a fenséges megjelenésű, freskókkal dúsan díszített Hercegovačka Gračanica pravoszláv kolostor is, a szerb ortodox büszkeség szimbóluma. Az építmény erősen hasonlít a híres koszovói Gračanica kolostorra; az utóbbi (szerepel az UNESCO világörökségi listáján) szimbolikus jelentőséggel bír a szerb nemzet számára, mivel a 14. század elején épült, amikor Koszovó még szerb volt, hogy az évszázad végére, az első rigómezei csata során elszenvedett vereség következtében török uralom vegye a kezdetét. A kolostor tehát egy elvesztett haza jelképét is viseli, és áttételesen szerepet kapott a jelenkor nemzeti-nacionalista vonalában is: miután Szerbia –és a szerbség- 1999-ben elveszítette Koszovót, a szerbek egy másik Gračanicát hoztak létre itt, Trebinje-ben.
Ebben az együttesben harangtorony, ikon galéria, plébánia, amfiteátrum, szökőkút, egyházi könyvesbolt, múzeum és kertvendéglő is helyet kapott, a kilátás pedig pazar: előttünk terül el Trebinje, ráláthatunk az Arslanagić hídra és a város környéki kopár dombokra és hegyekre, amelyekre kisebb templomok illetve harangtornyok települtek. Elég meredekek a felvezető utcák, rendes kirándulás az odajutás, nincsenek tömegközlekedési lehetőségek, érdemes taxit fogadni.
A kolostortól is eljuthatunk Strač erőd (Tvrđava Strač)-hoz, ami egy bunker-együttes, egy kb. 400 méter magas domb tetején, innen úgy 5 km-re; táblák mutatják, de megtalálni így sem túl könnyű. Gyalog, egy túraútvonalon jó másfél óra az odajutás; az autót inkább felejtsék el... Amúgy nem egy idilli hely ez a lecsupaszított háborús mementó, az osztrák-magyar korszak háborús erődítményeinek terjedelmes maradványa, de egyedi érdekessége és a kilátás miatt nem felesleges az idejutás.
Egyszerűbb a folyóparton sétálva –majd pedig Mostar felé vezető út mentén- gyönyörködni a város híres öreg vízimalmaiban, melyek ma már funkcionálisan ugyan nem üzemelnek, de szépen forognak, emelgetik-csurgatják vissza a folyó sok-kis zubogóin átbukdácsoló vizét.
A várostól kb. 2,5 km-re keletre, egy kellemes kirándulás keretében felkereshető a Brankovina néven ismert helyen, egy domboldalon Bosznia-Hercegovina egyik legjobban megmaradt középkori őrtoronya, a 14. századi Branković torony (kula). Egy nemesi család, a Branković, a 16. században innen elszármazott, de korábban igen befolyásos, sőt fejedelmet is adó dinasztia nevét viseli. A feltételezések szerint kezdetben itt volt Trebinje, és a logika is azt mondja, hogy lehetetlen, hogy a védőtorony távol legyen a településtől. Amikor a törökök meghódították Trebinje-t, előbb a Trebišnjica jobb partját uralják, és csak néhány évvel később foglalták el a szerb birtokokat a folyó másik oldalán, ahol ez az építmény is áll. Annak ellenére, hogy az ország egyik leglátványosabb őrtornya, nem túl ismert, sőt még a helyi turisztikai kiadványok sem feltétlenül említik.
Klobuk néven Ljubuški-tól 12 km-re északnyugatra fekszik egy település, ám ez turisztikailag nem számottevő, maradjunk tehát annál a Klobuknál, ami úgy 20 km-re esik Trebinjétől és ami egyrészt határátkelő Montenegró felé, másrészt a falunál, a Trebinje-Lastava-Viliusi úttól úgy fél kilométerre a 10. századi Klobuk vár (Stari Grad Klobuk) maradványait lehet egy tisztes túrázással elérni.
A falak, még így romjaikban is meglehetősen „várszerűen” állnak a Sušica folyó feletti meredek sziklákon, és jól mutatják, hogy egy jelentős katonai létesítmény lehetett. Első említése VII. Konstantin, bizánci császár (a „Bíborbanszületett”) révén történik, sorsa 1878-ban zárult, amikor az ún.”osztrák-magyar megszállás” során ezt az ellenálló fészket alaposan szétlőtték. Elsősorban a túrázást kedvelőknek ajánljuk; elviekben a hozzá vezető úton aknáktól nem kell tartani: Klobuk térsége Monica Bellucci főszereplésével szerepel a délszláv polgárháború alatt játszódó „Tejúton” című Kusturica-filmben is.
Ha valaki Trebinje környékén csak egy kellemes, lazulós helyet keres -ahogy teszik ezt a városlakók is, ha a természetben akarnak egy kicsit pihengetni, sütögetni-, az azonos nevű tó partján levő Lastva-t választják (úgy 12 km-re keletre). De ha már erre, Trebinjétől keletre járunk, az M6-os úton, Župa-nál délre fordulva érhetjük el a lekopott sziklás hegyekkel, erdős dombokkal körbevett, kis Vučija falut, ami mellett, romantikus környezetben az egyívű, méretes kövekből épült Vučija híd (Vučija Most) egy eldugott látványosság. Hogy kik építették, az sem egyértelmű, talán még a rómaiak (nevezik így is: Rimski Most), talán a törökök vagy a Monarchia? Ha ráérnek errefelé csatangolni, keressék fel.
Trebinjétől csak egy ugrás (talán 10 km, déli irányba) a Trebišnjica folyó bal partján álló, 16. századi, a mediterrán környezetben belesimuló, kívül-belül kifejezetten mutatós Duži Metoch kolostora. Amikor a 17. században Tvrdoš áldozata lett a velenceiek és a törökök harcának, szerzetesei ide költöztek, újjáépítették és kibővítették. Szinte természetesnek mondható, hogy ezt is többször rombolták, rabolták, innen –ahogy Tvrdoš kolostorból- is kerültek kegytárgyak a jelenleg montenegrói Herceg Novi Savina kolostorába, ennek ellenére a kolostor értékes vallási kéziratokat, az ortodoxia központjából, Moszkvából és Kijevből származó orosz kiadásokat is őriz. Láthatóak a 1777-ben, Velencében készült, templomi gyertyatartói, nem utolsó sorban a Szent Kereszt egy apró részecskéjét is itt vigyázzák. Történelmi érdekesség, hogy a kolostor többször is aktívan bekapcsolódott a törökök elleni felkelésekbe, és emiatt rombolások áldozata lett, ám a (helyi szemmel közel sem népszerű) osztrák-magyar megjelenés után Ferenc József császár is küldött anyagi segítséget a helyreállításához, amit egy cirill betűs bronztáblán olvashatóan a helyeik meg is köszönnek. (A császár talán tudta, hogy kedvelt dohányát ezen a vidéken termesztik?)
Két ezer évvel ezelőtt a mai Bosznia-Hercegovina legdélebbi régiójának jelentős történelmi szerepe volt, mivel ez a terület azon az úton volt, amelyen az első keresztények Rómába utaztak. A legendáriumok azt tartják, hogy Szent Pál és tanítványa, Szent Titusz is járt erre, meg is álltak itt, hogy hirdessék az igét és megkereszteljék az embereket. Trebinje városának közelében két hagyatékunk is van - a Szent Péter és Szent Pál kolostora, valamint a Szent Pál barlangja, amikhez a városból szintén déli irányba kell indulnunk.
Trebinjétől mindössze 7 km-re délkeletre áll a Szent Péter-Pál kolostor (Petropavlov manastir), az ország egyik legrégebbi, ha nem a legrégebbi egyházi épülete. Az ősi időkből származó kolostor-együttes két egymás melletti templomából a nagyobbik, a környezetével együtt tipikusan mediterránihatást keltő, szerény kinézetű 1906-ban teljesen felújított Szent Péter templom, egy 4. századi bazilika maradványaira került. A Szent Pál-nak szentelt templom elvileg az 5. századból származik, 2007-ben építették újjá.
Két kilométerre a Szent Péter és Szent Pál kolostorától, a domboldalon egy másik történelmi hely a Szent Pál-barlang (Pavlova pećina), ahol -a legenda szerint- 57-ben, Rómába menet az apostol meghúzódott, prédikált és keresztelte a helyieket. A zarándokhelyként is üzemelő, sztalaktitos cseppkőmintákkal gazdag barlang önmagában is mutatós, érdekessége még, hogy a belsejében van egy kis tó, melynek vize gyógyítónak mondott. A népi hagyomány szerint ez a víz segít a nőknek a gyerekáldáshoz, sőt azok a lányok, akik meg akarnak házasodni, mossák meg az arcukat ezzel a csodálatos vízzel.
Mielőtt befejeznénk Trebinjét, ne feledjék: innen csak 28 kilométerre van Dubrovnik; egynapos kirándulással fel is fedezhetik.
