Megvan még a teribleknek a Danika? Nem lehet tudni ezt? Most, hogy eltelt pár év, már jobban lehet kívülről is tisztességesen megítélni, milyen volt teriblek nevelése...
Brutális őszinteséggel írt könyvet szeretőiről Terry Black
Kendőzetlenül, már - már brutális egyszerűséggel írja le életének első fejezetét könyvében Terry Black. Minden férfi - és nő - szerepel benne, aki így vagy úgy de megfordult ágyában. Mielőtt még bárki is a szívéhez kapna, a transzszexuális előadó csak monogramokkal jelöli az érdekelt urak nevét.
"Úgy döntöttem mindent és mindenkit megírok, ami vagy aki az életemben fontos szerepet játszott” - kezdte az énekes. "Bár már 10 évvel ezelőtt megjelent egy ehhez hasonló könyvem, rengeteg dolog kimaradt belőle. Azóta felnőtt egy új generáció és én szeretném, ha értenék a dolgok miértjét. Húsvétkor már kapható lesz a második rész is, amiben többek között Zalatnay Cinivel kapcsolatos dolgokat vetem papírra. Na az lesz majd az igazán ütős” - állítja Terry. A könyv első részében arról is írt, hogyan vesztette el szüzességét egy fiúval, 13 évesen. "Egy biztos, semmit sem bántam meg. Én legalább mindent kipróbáltam, azokkal ellentétben, akik csak gyávaságból nem merik bevállalni titkos vágyaikat. Sokkal tisztességesebb vagyok, mint a legtöbb háziasszony, hiszen nem állítom be magam Szűz Máriának. Azt remélem, hogy amikor majd Danika kezébe kerül a könyv, érteni fogja, hogy mit miért tettem" - teszi hozzá sóhajtva Terry Black.
Hallgatom a híreket, hogy pedofilok ártatlan csecsemőket gyaláztak meg. Közben belém hasít a gondolat, hány gyereket gyaláztak meg azóta a „mi” parlamenti pedofiljaink, mióta kiderült a létezésük. Abból is lesz hír? Vagy a fajtalankodó honatyáknak mindent szabad?
Azért a pedofilok, meg a homoszexuálisok nem most élik a parlamentben a fénykorukat. Ha meglesz a Fidesz-SZDSZ koalíció, akkor már a bejutás feltétele is az lesz, hogy valamiféle devianciával rendelkezzen a honatya. Talán már Terrynek is megvan a helye
Gondolom a listája jórészt megegyezik azzal, amire az annonim AIDS szürés során jutottak! Jómódú, fiatal, meleg férfiak. ( Köztük csak nyolcszorossa a fertőzöttek száma a tavalyiénál) S ha figyelembe veszzük egyelőre még ismeretlen partnereiket s azoknak a partnereit is, akkor szép kis népesség csökkentési akciónak nézünk elébe, s mivel kezelésük nem olcsó mulatság - s persze mindenki pénzéből fizetik a jómóduak szórakozását is! - szép kis államháztartási hiány lesz belőle pár éven belül! Mert szegénykék, nincsennek kellően felvilágositva a HIV veszélyről!
Terry Black ügyben benne van az egész mai politika.
Sokat tudott, ezért megzsarolta a Fidesz kormányt, kell neki Danika! A magát kereszténynek kikiáltó bagázs odaadta az ártatlan gyereket egy szerencsétlen sérült, se férfi, se nőnek, vállalva, hogy még bele is bukhat.
De nem történt semmi, a magukat keresztényeknek kikiáltó szavazók, ezt is bevették.
Most fordult a kocka, a zsaroló Terry-ből zsarolt lett. Ha nem fogja be a száját, elveszik a gyereket.
Így megy ez kishazánkban!
"Az iratok alapján a szülők egy televízióműsorban figyeltek fel Terry Blackre és megkeresték, hogy születendő gyermeküket eladnák neki."
Bizony, bizony... És az "előadóművész" közölte hogy meg is veszi... Majd a fizettség helyett inkább úgy gondolta, jobb lesz ha az alkut felveszi magnóra és feljelenti a szüléket...
Bűnösnek mondta ki a Fővárosi Bíróság tegnap nem jogerős ítéletében Danika szüleit. A kisfiú ma az ismert előadóművésszel, Terry Blackkel él. Az iratok alapján a szülők egy televízióműsorban figyeltek fel Terry Blackre és megkeresték, hogy születendő gyermeküket eladnák neki.
Érdekes egy ország ez. Bűnözök az irányítók, és, ha valaki beszél róla az lesz az üldözendő. A vezető papjaink közt besúgók vannak, ha valaki azt szeretné, hogy tiszta legyen az egyház, az az ellenség.
Mai napig nem tudom mi Tasnádi bűne, ha csak nem az, hogy sokat tud. Mindig kitalálnak róla valamit. Most például, hogy minden valószínűség szerint meg akarta öletni a feleségét, és valószínűleg fel szándékozta gyújtani annak a kocsiját, akinek valószínűleg ezért pénzt adott, és aki valószínűleg nem teljesítette a megbízatást.
Van valami Tasnádiról, ami tény nem csak valószínű? Vagy csak az, hogy sokat tud, és sokat jár a szája?
Nem értettem, hogy az Egyház miért nem tiltakozik az ellen, hogy fajtalankodók irányítják az országot. De, hát akkor se emelte fel a szavát, amikor a Fidesz kormányzása alatt gyereket adtak Terry Black féléknek. Akkor meg mit várok?
Kíváncsi lennék rá, mi lett azzal a naiv fiatalemberrel, aki feljelentést tett a Terry listáján szereplő parlamentben fajtalankodó bűnözők kilétének tisztázására.
Nem ismerem a törvényt, hány évig ronthatják még meg a gyerekeket, mielőtt történne valami? Vagy esetleg rájött a fiatalember, hogy „tévedett” és visszavonta a feljelentést?
Azon gondolkodtam, melyik a rosszabb? Ha megölnek valakit, vagy ha egy pedofil állat megront egy gyereket. Azt hiszem az ilyennek az életével kéne fizetnie. Nálunk a parlamentben őket fizetik, és törvény védi a „jóhírűket”. Az egyházak már szerveztek tüntetést, mert kevés a pénz. Helyes! De ez nem sokkal fontosabb? Akkor most miért hallgatnak?
Olvasom az újságban, hogy kisgyereket bántott pedofil. Nem tehetek róla, rögtön az jut az eszembe, hogy valamelyik képviselőnk lehetett, hisz őket védi a törvény. Nekik szabad. Sajnos mindegyik gyanús, mert titok, hogy kik ők, bármelyik lehet.
Van, aki tudja, van, aki mondta volna, vigyázat, ezek bemocskolják a gyerekeiteket, de megfenyegette a hatalom, a jog képviselője, ha kinyitod a szádat mész a börtönbe!
Olyan, hogy valakiről tudjuk, hogy pedofil hajlama van, de nem bűnöző, olyan nincs. Amíg csak hajlam, addig magánügy, senki nem tud róla. Aki pedofil, az folyamatosan az, méghzzá tevékenyen. Lehet, hogy van olyan képviselö, aki ebben a percben is megront egy gyereket.
"Pope John Paul II has issued new orders (2001 May) that mandate Church "secrecy" in cases of child sex abuse.
Issued in Latin, the "Sacramentorum sanctitatis tutela" instructs clergy to maintain "pontifical secrecy" by reporting cases of sexual abuse to Cardinal Joseph Ratzinger Pope Benedict XVI, head of a secret Church tribunal.
The two-page papal decree does not mention contacting the police or other legal authorities. By communicating the Vatican’s secrecy orders to all U.S. bishops and priests, the parties involved could be guilty of conspiracy to hinder the prosecution, to obstruct justice, and other crimes relating to federal and state laws designed to protect children."