Elhunyt Csao Ce Jang kínai politikus. Ő volt a felső vezetés egyetlen tagja, aki tiltakozott, amikor Teng Hsziao Ping és Li Peng a tömegbe lövetett 1989-ben a Tienammen téren. Félreállították, azóta házi őrizetben élt. A diktatúrákban nagy hagyománya van diktatúrákban a temetések politikai demonstrációvá fejlődésének...
Az egykor kínai pártfőtitkár titkos visszaemlékezései
gabor.papp, p, 2009/05/15 - 09:13
Teng Hsziao-ping szerepe a Tienanmen téri vérfürdőben
Csaknem húsz évvel azután, hogy a kínai hatalom kíméletlenül leverte az 1989-es demokrácia-mozgalmat, Csao Ce-jang titkos naplója címen kínai és angol nyelven is május 19-én megjelenik - Hongkongban és egy amerikai kiadónál - a Kínai Kommunista Párt volt főtitkárának visszaemlékezéseiből szerkesztett kötet. Mint arról a The New York Times olvasható ismertetés beszámol, 1989 májusában Csao Ce-jang (Zhao Zijang), aki akkor hivatalosan a párt első embere, főtitkára volt, személyes találkozót kért a hatalom igazi urától, a veterán Teng Hsziao-pingtől (Deng Xiaoping), hogy a diákmozgalom kezeléséről kérje ki véleményét. Azt a választ kapta, hogy május 17-én legyen Teng otthonában. Csao magánmegbeszélésre számított, de meglepetésére a helyszínen Teng mellett ott találta a legbefolyásosabb hatalmi szerv, a Politikai Bizottság több tagját, köztük legfőbb ellenfeleit is.
„Azonnal megértettem, hogy a dolgok rosszra fordultak" - emlékezik vissza Csao a titkos memoárban, amely most kerül csak napvilágra, a kommunista Kínában szinte példátlan személyes visszaemlékezésként egy már félreállított csúcsszintű vezető részéről. Teng türelmetlen gesztusaiból és vetélytársainak heves bírálatából világos volt, hogy Teng már elvetette Csao javaslatát a diákokkal folytatandó párbeszédre, és elhatározta, hogy bevezeti a statáriumot - olvasható a memoárban.
„Úgy látszik, küldetésem már befejeződött. Azt mondtam magamnak, hogy bármi is történjen, nem én leszek az a főtitkár, aki a diákok ellen veti be a katonákat" - visszaemlékezései szerint ezt mondta azon a napon a párt egyik idősebb vezetőjének Csao Ce-jang. Csaót valóban rögtön félre is állították, és hamarosan azzal vádolták, hogy „megosztja a pártot". Eltávolították a vezetésből és 2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartották.
Ám hosszú kényszerű visszavonultságában, mint most kitűnik, Csao titokban rögzítette saját változatát arról, hogy mi történt. A visszaemlékezéseket 30 magnókazetta tartalmazza, amelyeket korábbi munkatársai és támogatói juttattak ki az országból. A volt főtitkár feleleveníti szövetségét és viszályait Tenggel abban a küzdelemben, amelyet a szovjet stílusú pártellenőrzés feloldásáért és azért folytatott, hogy Kínát ráállítsa arra az útra, amely a mai dinamikus gazdasági fejlődést lehetővé tette.
Csao azt hangsúlyozta visszaemlékezésében, hogy szorgalmazta Kína gazdaságának megnyitását a külvilág felé és a piaci erők kezdeti bevezetését a mezőgazdaságba és az iparba - amit szavai szerint hevesen elleneztek a keményvonalasak és nem mindig támogatott teljes mértékben a legfőbb vezető, Teng, akit pedig gyakran tekintenek a piaci nyitás bajnokának.
Az 1970-es évek végén Szecsuan (Sichuan) tartomány pártvezetőjeként Csao kezdte meg a maoista rendszerű kollektív gazdaságok, népi kommunák felszámolását. Teng, aki éppen akkor szilárdította meg hatalmát Mao halála nyomán, 1980-ban rendelte Csaót Pekingbe, hogy miniszterelnökként ő valósítsa meg az átalakításokat.
Roderick MacFarquhar, a Harvard egyetem Kína-szakértője , aki a könyv előszavát írta, kifejtette, hogy a visszaemlékezések alapján másként látja Csao szerepét az olyan gazdasági stratégiák kidolgozásában, mint például a külkereskedelem ösztönzése a tengerparti parti tartományokban - ezekre inkább ő beszélte rá Tenget, mint fordítva. „Teng Hsziao-ping volt a keresztapa, de a mindennapokban Csao volt a reformok tényleges építésze" - mondta a lapnak az amerikai szakértő.
Csao eredetileg gyermekdalokat tartalmazó magnókazettákra rögzítette visszaemlékezéseit a Tienanmen tértől északra lévő őrzött kormányzati negyedben. Kezdetben írásos feljegyzéseket készített, de 2000 körül áttért a magnóra, és a kazettákat négy olyan személynek adta át, akik egymást váltva jelen voltak a felvételeknél - mondta Pao Tung (Bao Dong), Csao egyik korábbi tanácsadója, akit továbbra is szoros megfigyelés alatt tartanak Pekingben. Pao egy e héten készült interjú során elmondta, hogy 2007-ben szerzett tudomást a kazetták létezéséről és közreműködött a teljes sorozat összegyűjtésében, mivel a memoárt olyan „nagyon ritka történelmi anyagnak" tekinti, „amely Kína egész népére és a világra tartozik". Hitelességéhez, mivel maga Csao mondta őket magnószalagra, és mivel a jelenlévők is megerősíthetik, nem fér kétség.
Noha az 1989-es események ma távolinak tűnnek sok kínai számára, továbbra is tiltott, az interneten is erősen cenzúrázott témát jelentenek, amelyet csak ritkán említenek az államilag ellenőrzött médiában. A pekingi hatóságokat valószínűleg kellemetlenül fogja érinteni, hogy Csao nyíltan beszél más kínai vezetőkkel, különösen a Li Peng miniszterelnökkel való konfliktusairól, s hogy beszámol arról, hogy hogyan mesterkedtek Tengnél az ő leváltásának eléréséért. Hasonlóan kínos lehet számukra az a következtetés, amelyet a félreállított Csao vont le magányában, nevezetesen hogy Kínának a parlamenti demokrácia felé kell haladnia, ha meg akarja fékezni a korrupciót.
A konzervatívok sikere elfojtotta azt a reményt, hogy a kínai gazdasági átalakítás politikai reformokkal párosul majd. Az, hogy miként válaszoljanak a diákok követeléseire, része volt a gazdasági vagy a politikai változások elsőbbségével kapcsolatos vitának. Gazdasági sikerei ellenére Csaóra a legtöbben úgy emlékeznek majd, hogy ő volt az, akinek hiába próbálta megakadályozni az erőszak alkalmazását. A volt főtitkár elmondta, miként tudta meg, hogy a hadsereg megkezdte véres menetelését a Peking központjában lévő, a diákok által megszállt Tienanmen tér elfoglalására: „Éppen az udvaron üldögéltem családom tagjaival, amikor meghallottam a heves puskaropogást" - emlékezett a leváltott főtitkár.
Egy gazdag, fejlett India (ha lesz ilyen) lényeges politikai reformok nélkül is remek hely lesz. Kínára mindez nem igaz! Ez eléggé szubjektív; nekem Kína 15 éve is remek helynek tűnt, pláne az akkori Magyarországgal összehasonlítva. Gondolom, ezt igazán az ott élők tudnák eldönteni.
Amúgy nagyjából egyetértek. "Demokrácia" alatt persze a nyugati stílust értem.
Remélem, hogy nem lesz olyan, hogy világ ura. Titkon én is remélem, de semmi esély rá. Kína rettenetesen nyomul, eszement iramban fejlődik a gazdaságuk, már ott tartanak, hogy nem csalogatják a tőkét, hanem a sajátjukat viszik külföldre. A gagyi termékek mellett megjelentek az igényes, értékes, használható iparcikkek fél- és negyedáron. Mindez az ország méreteiből adódóan hatalmas volumenben.
"Szingapúr nem kifejezetten "demoratikus" ország, ahogy Indonézia sem"
Európai mércével mérve lehet, de azért mindkét országban gyakorlatilag érvényesül a sajtó- szólásszabadság, a gyülekezéshez és egyesüléshez való jog, valamint a népképviselet (politikai alapon senkit sem korlátoznak aktív és passzív választójoga érvényesítésében.) Kínára mindez nem igaz!
"Én még Indiát is megkérdőjelezném."
Én nem. India évtizedek óta példamutató demokrácia, nyugati viszonylatban is. Problémái a szegénységből, írástudatlanságból és egyéb társadalmi problémákból adódnak, nem a politikai berendezkedés hiányosságaiból. Egy gazdag, fejlett India (ha lesz ilyen) lényeges politikai reformok nélkül is remek hely lesz. Kínára mindez nem igaz!
"A fiatalok, sőt ma már középkorúak tényleg nem szeretik a kommunizmust. Viszont sokkal jobban élnek, mint mondjuk 15 éve, ezt ők is látják."
Kérdés az, hogy jobb életüket minek tudják be a kommunista rendszernek vagy saját szorgalmuknak? Hiszen apáik nélkülözése idelyén is kommunizmus volt, inkább mint ma.
"Persze ez nem garancia arra, hogy nem fognak lázongani, de én bízom benne, hogy megoldják anélkül."
Én pedig abban bízom, hogy a hatalom elég gyorsan hátrál ahhoz, hogy ne legyen ok "lázongásra".
"Ha sikerül nekik, tényleg Kína lesz a világ következő ura."
Remélem, hogy nem lesz olyan, hogy világ ura. Sem Kína, sem más.
Szingapúr és Tajvan egycseppet sem esett vissza attól, hogy demokratizálódott. Azért Szingapúr nem kifejezetten "demoratikus" ország, ahogy Indonézia sem. Én még Indiát is megkérdőjelezném. De nem is vagyok benne biztos, hogy nekik a mi berendezkedésünk kell. Kínának tényleg más hagyományai vannak. A fiatalok, sőt ma már középkorúak tényleg nem szeretik a kommunizmust. Viszont sokkal jobban élnek, mint mondjuk 15 éve, ezt ők is látják. Persze ez nem garancia arra, hogy nem fognak lázongani, de én bízom benne, hogy megoldják anélkül. Ha sikerül nekik, tényleg Kína lesz a világ következő ura.
valóban nem azért, mert a diktatúra hatékonyabb lenne, hanem inkább azért, mert a demokrácia hagyományok nélkül káoszt eredményez.
A Kinai fokozatos átmenet viszont eredményes lesz. Fontos, hogy nem 1989-ben kezdték ezt el, hanem 1979-ben. és azóta fokozatosan liberalizálnak. Előbb - utóbb szabad sajtó is lesz. Veled ellentétben én látok fejlődést, és ráadásul Kina jelenlegi állapotában már túl van azon a határon, ahol meg lehetne állni. Valszeg a vezetők ezt tudják is jól és nem is szándékuk.
Mondjuk az országnak nem is az a célja, hogy demökratikus legyen, hanem az, hoyg a világ vezető hatalma legyen. És lesznek is, meglássátok.
"Kína több száz nemzetiségből álló tákolmány, melyet belátható időn belül nem lehet demokratikusan irányítani."
India, Indonézia?
"Más út nincs, mint a központosított állam folyamatos gazdasági, politikai liberalizációja."
központosított állam =/= diktatórikus állam. Nem hiszem, hogy a sajtószabadság rögtön Újgurisztán vagy Tibet elszakadásával járna, legfeljebb ennek nyilvános követelésével.
Kína lakosságának 96%-a kínai (han). A nemzetiségek, (melyeknek többsége nem akar elszakadni) nem képviselnek nagyobb súlyt, mint a Német- vagy Franciaországi bevándorlók és egyéb kisebbségek. Ezek az országok azért nem miniállamok, és egész jól megvannak demokratikusan. Sőt, általános tapasztalat, hogy a demokrácia inkább segít a kisebbségeknek, mint árt nekik.
A folyamatos liberalizációnak nem mond ellent, hogy egyszer csak teszem azt szabad lesz a sajtó....
"nézzük meg mi lett 1990-óta Oroszországból és nézzük meg mi lett Kínából. szerintem Kína volt a sikeresebb."
Vitathatatlan, de nem azért, mert a diktatúra gazdaságilag hatékonyabb kormányzati rend. Oroszország a diktatúra alatt és nagyrész annak hatására ment tönkre, Kína sem hiszem, hogy rosszabbul állna, ha '89 óta demokrácia lenne. Szingapúr és Tajvan egycseppet sem esett vissza attól, hogy demokratizálódott.
"pontosan megtervezett generációváltások vannak. Azaz senki nem ragaszkodik a hatalmához."
Helyesebben fogalmazva: az egyszemélyi még diktatórikus viszonylatban is vezetőnek olyan nagy a súlya, hogy öregen már nem bírja megtartani hatalmát. Jön egy erősebb, és ő lesz az új falkavezér. A brezsnyevi gerontokrácia pont azt mutatta, hogy egy szűk kör vezet, aki egy személy mögé bújik, nem pedig egy személy.
a végén a lényeg: nézzük meg mi lett 1990-óta Oroszországból és nézzük meg mi lett Kínából. szerintem Kína volt a sikeresebb. Én szerintem a kínaiak nagy többsége látja azt, hogy fontos a fokozatosság. A hirtelen változások nem tesznek jót.
Ami nekem kifejezetten szimpatikus, hogy ott nem az aktuális pártfőtitkár halála után jön a másik, hanem pontosan megtervezett generációváltások vannak. Azaz senki nem ragaszkodik a hatalmához.
"Az 1989-es lázadás diáklázadás volt: azaz az értelmiség lázadása."
Az első néhány órában igen, de ez a legtöbb forradalomra igaz. A hatalom is abban bízott, hogy az egész megmarad egy marginális csoport akciójának. Amikor országszerte kezdtek milliók részt venni (munkások, kereskedők, még párttagok is), akkor döntött a vezetés úgy, hogy vagy lépnek, vagy végük van.
"Egyébként a rendszer szerintem sokat liberalizálódott 1989óta. Vannak korlátozások, ez igaz, de az egyhülés itt is jellemző."
Szerintem is, de messze nem eleget. A világ azóta globalizáltabbá vált, a növekvő külső kihívások mellett a kínaiakat is sokkal nehezebb mindentől elzárva tartani.
"Szerintem hosszú távon fokozatosan valóban a demokrácia felé fog Kína tovább fejlődni,.."
Ez elkerülhetetlen.
"...de ez tényleg hosszú táv."
Erre semmi biztosíték. Lehet, hogy 20 év, lehet, hogy néhány hét.
"Ha most hirtelen megbukna a kommunista párt, akkor káosz és anarchia következne."
Nem biztos. Oroszországra is ezt mondták, a káosz pedig '91 végre sem lett nagyobb, mint 90 végén volt.
Rólunk lehet hogy azt mondták, de az újkori nemesi országgyűléseken, 1848-49-ben, aztán a dualizmus időszakában, majd lényegében 1949 ig az egész huszadik század (természetesen 1989-től szintén) folyamán ha nem is tökéletes, de alapvetően demokratikus működés volt jellemző az országra. Kína esetében nem tudsz ilyet mondani.
Másrészt a társadalma is sokkal tekintélytisztelőbb mint nálunk, sokkal jobban elfogadja az autoriter rendszereket. Az 1989-es lázadás diáklázadás volt: azaz az értelmiség lázadása. A szélesebb rétegek (legalábbis jelenleg úgy tűnik) viszont elégedettek a szédületes fejlődéssel.
Egyébként a rendszer szerintem sokat liberalizálódott 1989óta. Vannak korlátozások, ez igaz, de az egyhülés itt is jellemző.
Szerintem hosszú távon fokozatosan valóban a demokrácia felé fog Kína tovább fejlődni, de ez tényleg hosszú táv. És szerintem Kínának is ez az érdeke. Ha most hirtelen megbukna a kommunista párt, akkor káosz és anarchia következne.
A kínai kommunizmus a legtisztább bizonyítéka annak, hogy a létrejött kommunista rendszerek maximum az uralkodók személyében különböznek az adott ország korábbi rendszerétől, a dolog veleje ugyanaz. Kínában a feltétlen tekintélytisztelet. Csak most nem császár van és mandarinok, hanem pártfőtitkár és titkárok. A tgekintélyelvű társadalmakban nem az számít amit mondanak vagy tesznek, hanem az, hogy ki mondja...
Elég csak szétnézni a világ kínai negyedeiben illetve a nálunk is számos kínai boltos és éttermes között. A legtöbben csak valami kínában maradt nagyember (errefele inkább Keresztapának hívnánk) fullajtárjai. Gyakorta cserélődnek is. Elzárkózó közösség, a maga titkaival.
"Kínában nincsenek demokratikus hagyományok. Tekintélytisztelő ország, ezért azt feltételezni, hogy demokrácia kell nekik, hát eléggé merész."
Érdekes, pont ezt mondta sok nyugati is rólunk úgy 20-30 éve, csak mert nem tüntettünk hetente a Kossuth-téren, viszont ezrek vonultak fel május elsején.
Szerinted a Tienammen-téren miért tüntetett az a néhány százezer ember? Több tekintélyért? Nem hiszem!
Korösszetételét tekintve kínai társadalom a magyarhoz képest még mindig fiatal. 1989 óta milliók nőttek fel, akik nem emlékezhetnek a véres megtorlásra, ezrek munkatáborba hurcolására. Ennek a generációnak mindez olyan távoli, mint a mi '89-es nemzedékünknek 1956 és a megtorlások. A maiak csak azt tudják, hogy valamiért a hatalom még az internetezéküket is korlátozza.
Persze, nem azt várom, hogy a temetésen kitörjön egy mindent elsöprő forradalom, de a hatalom azon álláspontja, hogy végig lehet vinni egy teljes gazdasági rendszerváltást a politikai rendszer váltizatlanul hagyásával, nos ez nonszensz. Ellentmond a józan észnek, és mellesleg saját marxista dogmáiknak is!
Én nem hiszem. Pontosabban nem ettől fog változni a helyzet, hanem a technika, a kor kikényszeríti. De az se valami európai típusú "demokrácia" lesz, hanem egy másfajta - soft - diktatúra.
Egyébként az egykori főtitkár neve helyesen Csao Ce-jang.
Már akkor meghalt, de csak most mondták meg neki.