Keresés

Részletes keresés

daogyula Creative Commons License 12 órája 0 0 19694

Á igen,az ACDA 200-400/3R generátor.Ez a bal oldali,de látszik a jobb sarka is.A generátor alatti fekete palackban volt sűrített levegő,azzal is lehetett indítani ha az akksik lemerültek..A kerek gázkart fel kellett húzni kb.8-óra állásba,az volt az üresjárat,a felette levő jobb billenő kapcsolóval először az olajszivattyúval kellett pumpálni,majd olyan 8-10-bar nyomásnál a ballal lehetett indítózni.Ez a gép mögött voltak a zárt elszívós dobozokban az akkuk,a motor alatti tartályban meg a víz és olaj,ami fűtve volt,így pöccre indult.Az ablak feletti tartályba 250-liter gázolaj fért,de három óra üzem után már tölteni kellett.

Előzmény: hadsz (19691)
daogyula Creative Commons License 12 órája 0 0 19693

Várj hadsz:a négy klisztron a Baget rendszeré volt,és a négy antennát hajtották a torony tetején,asszem 4.4 Ghz-en,1.5 kilowattal.Egyszer vittük le őket kézben a műhelyhez kisavazni,és az őrmester mondta hogy ne nagyon ejtsük le,mert egy árán négy Ladát vehetnénk!Az Atlet oldalán ilyenek nem voltak,ott a kis házakban a nagy parabolák mellett egy-egy hatalmas adócső volt,kb.30 centi átmérőjű,a hűtőszárnyakkal együtt,és olyan fél méteres lehetett.benne volt egy kisebb hűtö méretű fém dobozban,a teteje levehető volt hogy ki lehessen tisztítani.Az biztos hogy nagy teljesítményű volt,mivel ez stabil rendszer lett,és kellett az állandó stabil kapcsolat,szerintem az eredeti mobilt rendszert fixen telepÍtve megfejelték ezzel a booster fokozattal.A külső végfokról nincs kép?

Előzmény: hadsz (19690)
radar-nyh Creative Commons License 23 órája 0 0 19692

Ezeknek a berendezéseknek nagyon rossz a hatásfoka. A segédüzemi készülékekkel (pl.: hűtőmű, dehidrátor, stb) jó, ha elérték a 25-30%-t.

Na, de a cél nem az AAAA++++ osztály volt, hanem a bármikor hadra foghatóság.

-d-

Előzmény: hadsz (19690)
hadsz Creative Commons License 24 órája 0 0 19691

Gyula, gondolom ez is ismerős lesz. :)

 

Előzmény: daogyula (19687)
hadsz Creative Commons License 25 órája 0 0 19690

Az adók teljesítménye 4 x 1,5 kW, amit az őrmi mondott, az a komplett teljesítményfelvétel: 60 kW (100 kW).

 

"hivatalosan is csak legfeljebb fél órát lehetett előttük tartózkodni" 

 

Az illusztráción egy mobil R-412-es biztonsági zónáit jelölték (ami kb fele akkora teljesítménnyel sugároz, mint az R-417):

A felső jel zónája ártalmatlan, a középsőben már csak max napi 2 órát lehet tartózkodni, a harmadikban pedig tilos. Ez utóbbi 1 km-re az antennáktól is egy 100 m széles sáv.

 

Mint a mikrosütőd nagyban... 

 

A KU-374 típusú klisztron:

 

 

Előzmény: daogyula (19687)
schlumberger Creative Commons License 1 napja 0 0 19689

Altáj

Előzmény: radar-nyh (19688)
radar-nyh Creative Commons License 1 napja 0 0 19688

300... MHz-n anno a BM kormányőrség országos hírrendszere működött xxxx fedő/fantázia névvel (sajnos most nem jut az eszembe, sch. valószínű tudja).

-d-

Előzmény: hadsz (19685)
daogyula Creative Commons License 2 napja 0 1 19687

Hadsz:ha jól látom a táblázatban,4500 watt teljesítmény van megadva.Valószínű ez a mobil verzió teljesítménye.Szentesen az antennák melletti kis házakban volt még egy-egy léghűtéses adócsó,nekem 60 kilowattosra(!) mondta az őrmester.Annyi biztos,amikor bekapcsolt a két rendszer, az állomás fogyasztása azonnal 100 kilowattra ugrott.Ebből úgy számítom a két végfokozat 30-30 kilowattal mehetett.Az antennás képeken látszik,a mellettük levő kis épületek falán vannak a szellőző kifúvó nyílások.Ott alatta a talajon nyáron kiégett a fű,télen elolvadt a hó,olyan forró levegő távozott a csövekről.Az öreg katonák mondták,amikor a próbaüzem volt,az antennák előtt a búzatáblában látszott két csepp alakú folt,és hivatalosan is csak legfeljebb fél órát lehetett előttük tartózkodni egyszerre.Különben impotensek leszünk,ezt mondták.

Előzmény: hadsz (19685)
hadsz Creative Commons License 2 napja 0 0 19686

Ahogy ígértem:

 

A hűtőtornyoktól néhány száz méterre szálltunk ki a kocsiból, a hátralevő táv nagy részét egy iparvágányon bandukolva tettük meg. A két, egymás mellett levő befejezetlen torony közül az egyik kb 90 m magasságig készült el, a másik építése viszont épphogy elkezdődött, amikor a katasztrófa következtében félbe kellett hagyni a munkát.

A közelébe érve (még inkább, amikor a belsejében sétálgattunk) látszott csak igazán, hogy milyen irdatlan nagy vasbeton monstrumról van szó. Törpének érezhettük magunkat, már nem először az út során… Helyzetéből, méretéből adódóan az óriási építménynek a külső környezettől eltérő, önálló mikroklímája van, a belső tér egy jó részét soha nem éri közvetlen napfény. A mohával borított részekre nem volt tanácsos lépni.

  

 

  

A nemzetközileg Heller Forgó néven is ismert hűtő/hőcserélő szerkezet feltalálása, Nomen est omen, két magyar mérnök, Heller László és Forgó László nevéhez fűződik. A csernobili tornyok átmérője az alapjaiknál kb 124 méter. Összehasonlításképpen az Inotai Erőmű hűtőtornyai - pedig azok sem kicsik - nagyjából 44 méter átmérőjűek (jobb szélső fotó).

   

   

    

Az egyik vasbeton tömbön rendkívül igényes és sokatmondó graffitit láttunk. Az eredeti fotóval összehasonlítva látszik különösen, hogy milyen szép munka.

 

  

Természetesen átmentünk a másik, még kezdetleges állapotában hagyott hűtőtoronyhoz is. Mintha egy nagy arénában lettünk volna…

 

Előzmény: hadsz (19673)
hadsz Creative Commons License 3 napja 0 0 19685

Igen:

 

 

Előzmény: radar-nyh (19678)
daogyula Creative Commons License 4 napja 0 0 19684

BM mester,ezeket a képeket honnan lehet letölteni?

Előzmény: BM29035 (19675)
daogyula Creative Commons License 4 napja 0 0 19683

A kiképző hadnagy csak annyit momdott róla,hogy Szolnokon van még egy ilyen rendszer.Hogy melyik alakulatnál,azt nem mondta.

Előzmény: schlumberger (19682)
schlumberger Creative Commons License 4 napja 0 0 19682

Szolnokon? Kivel forgalmazott?

Előzmény: daogyula (19681)
daogyula Creative Commons License 4 napja 0 0 19681

Szolnokon működött még egy ilyen rendszer,szerintem oda vihették tartaléknak.

Előzmény: hadsz (19677)
daogyula Creative Commons License 4 napja 0 0 19680

Király vagy,gyorsan mentettem a képeket!88-nyarán volt lent egy fotós katona,az csinált képeket,meg helikopterről is fotózták,de mi nem kaptunk belőle.

Előzmény: BM29035 (19675)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 5 napja 0 0 19679

Ma is ott van a KBSZ hoz tartozik, Schweidel utcaba van a Kiflihazba van a bejarat...

Előzmény: lovasutas (19674)
radar-nyh Creative Commons License 5 napja 0 0 19678

"A bolgárok felé két tíz méter magas  háló parabola nézett,kb 300-Mhz frekvenciával dolgozott."

 

A 300MHz kicsit alacsonynak tűnik.

 

-d-

Előzmény: BM29035 (19675)
hadsz Creative Commons License 6 napja 0 0 19677

A "klasszikus" fotók. :)  Kár ezekért az antennákért, legalább egy múzeumba elvihették volna a rádiókkal együtt!

Előzmény: BM29035 (19675)
hadsz Creative Commons License 6 napja 0 0 19676

"Több mint hetvenéves, de a kevés beavatotton kívül senki sem tud Magyarország egyik legrejtélyesebb létesítményéről, a gellérthegyi Sziklaközpontról."

 

Ja, senki... :-)  

Ennek is vajon mi lesz a sorsa?

Előzmény: lovasutas (19674)
BM29035 Creative Commons License 6 napja 0 1 19675

"A bolgárok felé két tíz méter magas  háló parabola nézett,kb 300-Mhz frekvenciával dolgozott.Volt még egy különlegessége a szentesi állomásnak,vannak külsö csatlakozó pontjai."

 

 

                                

 Azok a bizonyos Bulgária felé néző parabolák..

 

                             Az a bizonyos csatlakozási pont. A kis épület az oda vezető út mellett a volt lapistói iskola mögött.  Kis ablak a kábeleknek...

 

 

 

 

Előzmény: daogyula (19647)
lovasutas Creative Commons License 6 napja 0 0 19674
hadsz Creative Commons License 2017.06.15 0 0 19673

A következő ukrajnai bejegyzés a topik szempontjából off téma, mert, noha már kihalt objektum, nem volt közvetlen katonai szerepe. Talán nem nagy probléma, ha az atomerőmű befejezetlenül maradt 5. és 6. reaktorblokkjairól is ejtek néhány mondatot, mert egy igazán érdekes és a maga nemében abszolút egyedi helyszínről van szó.

Az atomerőmű történetében ezúttal nem merülnék el, hiszen ez a téma már eléggé lerágott csont, az elmúlt évtizedekben nagyon sokan, nálam jóval hozzáértőbbek is megénekelték az 1986 tavaszán történt tragikus eseményeket. A kronológiához talán annyit érdemes hozzátenni, hogy az idén helyére került az évek óta épülő új fedő/védőszerkezet, azaz rátolták az erőmű felrobbant 4-es reaktorát eddig borító régi vasbeton szarkofágra.

 

Bevallom, számomra a félkész állapotban hagyott blokkok legalább annyira érdekes voltak, mint maga az atomerőmű. A terület hivatalosan nem látogatható, de Ukrajnában (is) szinte mindenre van megoldás.

 

 

A monumentális építmény egyik sarkánál jutottunk a belső térbe, rögtön egy lépcsőházba. Néhány szinttel feljebb óriási csarnokon haladtunk keresztül, itt lettek volna elhelyezve a primer vízkör keringető szivattyúi és villanymotorjaik. Mindegyik reaktorhoz két - két ilyen csarnok kapcsolódott, ezekben 4 - 4 szivattyúval. A 3. reaktor fotóján látszanak ezek a gépek, illetve mellette az 5. blokk jelenlegi állapota - méretes nyílások jelzik a tervezett szivattyúk helyét.

  

 

 

A teremből egy létrán másztunk még magasabbra. Mindvégig nagyon kellett figyelnünk a lépéseinkre, mert a hatalmas, többnyire sötét, vagy félhomályos terekben a több emelet mély aknák, födémáttörések, kiálló betonvasak és egyéb szerkezetek akadálypályaként nehezítették az utat. A jobb alsó fotón a csarnok alsó szintjére érkező, az építkezésnél használt sínpár látható.

  

 

  

Egyes helyeken komplett falelemek hiányoztak, viszont ezekből a nyílásokból jó kilátás nyílt az építmény külső részeire, és a kb 1,5 km-re levő erőműre. A jobb oldali fotókon a turbinacsarnok vázszerkezetének pillérei láthatók az összeroskadt toronydaruval. Ennek építése a reaktorblokkhoz képest is korábbi fázisban szakadt félbe.

   

   

A lépcsőházba visszaérve tovább mentünk felfelé, mígnem egy kis fémajtón átlépve kiértünk a komplexum egyik tömbjének tetejére. Volt még út még magasabbra, de már innen is nagyon látványos volt a panoráma. Nem volt nehéz észrevenni a horizonton a 9 km-re levő Duga antennáit.

   

    

Miután itt végeztünk és ismét lejutottunk a terepszintre, a hűtőtornyok felé vettük az irányt. Ezekkel folytatom majd…

 

hadsz Creative Commons License 2017.06.12 0 0 19672

"...így összesen 9 R300 indítóállványa volt az MN-nek."

 

Igen, a 9. Nyírteleken.

 

"Látható, hogy az R70-ből is osztályonként tartalékoltak egyet-egyet."

 

1987-től lehetett így, és akkor stimmel Jászberény is.

 

Szentes 6 iá , 3 iá/üteg

Tata 6 iá  , 3 iá/üteg

Jászberény 4 iá , 2 iá/üteg

Nyírtelek 2 iá (tartalék)

 

1990 után pedig

 

Tapolca 2.o 8 iá

Tapolca 3.o. 8 iá

Nyírtelek 2 iá (tartalék)

 

Előzmény: Hpasp (19670)
Hpasp Creative Commons License 2017.06.11 0 0 19671

És ugye a hősies cselekedet...

 

A Magyar Honvédség rakétaegységének leszerelése

 

Keleti György ezredes, a Magyar Honvédség szóvívője 1990. november 16-án tájékoztatót tartott a vegyes rakétadandár felszámolásáról, amelyre a Magyar Köztársaság Kormányának fentiekben idézett határozata nyomán kerül sor.

A föld-föld rakétákat alkalmazó vegyes rakétadandár állományába 27 db indítóállvány tartozott, ezek között 9 db Scud-B harcászati, hadműveleti és 18 db Frog-7 harcászati rakéta kiszolgálására (NATO-kód jelölései). A Scud-B rakéták száma 24 db, a Frog-7 típusé 107 db. Ezeket szétszereléssel fogják megsemmisíteni.

A dandár békelétszáma 3200 fő volt (mozgósítás esetén 8200 fö), ebből 807 fő szakszemélyzet (113 tiszt, 101 tiszthelyettes, 553 sorkatona és 40 polgári alkalmazott), amelynek legnagyobb részét képzettségük szerint más csapatokhoz irányítják, és átképzik őket.

Ezzel együtt megszüntetik a rakéta kiképzőosztályt, a szállítóosztályt, egy híradószázadot és egy javítószázadot. Az éves megtakarítás az 1990-es árakon 100 millió Ft a rakétaalakulat miatt, és 12-15 millió Ft az egyéb alakulatok miatt. Eddig évente volt gyakorlólövészet egy szovjet lőtéren, amely megszűnik, ezáltal költségei megtakaríthatók.

A Magyar Honvédség ezen rakétatípusokhoz sem atom-, sem vegyi töltetekkel nem rendelkezett, csak hagyományos robbanófejekkel. Ezek felszámolása után ballisztikus rakétatípus nem marad az MH állományában.

A Scud-B 6,3 t tömegű, 11 ,0 m hosszú, folyékony hajtóanyagú típus, amely 280-300 km hatótávolságon és elvileg egy 50-80 kt-s nukleáris, vegyi, vagy 900 kg-os hagyományos töltetet szállíthat.

A Frog-7 jelű típus 2,0 t tömegű 9,0 m hosszú szilárd hajtóanyagú rakéta, amely 70-80 km hatótávolságú, és elvileg 10 kt-s nukleáris, vegyi, vagy hagyományos töltetet szállíthat. A MH vezetése 1990. november 16-tól ezek alkalmazásával, hadrendjével nem számol.

Összehasonlításképpen a környező államok rakétakészlete az 1990-es brit Military Balance évkönyv adatai alapján:

- Szovjetunió 1200 db; Csehszlovákia 75 db (30 db Scud-B és 45 db Frog-7); Románia 50 db (18 db Scud-B és 32 db Frog-7); Bulgária 70 db; Lengyelország 80 db. Ezek a számok az indítóállványokra vonatkoznak. Jugoszlávia és Ausztria nem rendelkezik a VSZ-ben rendszeresített rakétákkal.

 

Előzmény: Hpasp (19670)
Hpasp Creative Commons License 2017.06.11 0 0 19670

Ami Rubint körül történt, az valószínűleg az abban résztvevők sem tudták követni...

... mindenesetre imhol az elképzelés;

 

 

Érdekesség még, hogy beszereztek tartalék (forgóeszközt) is 82-ben, így összesen 9 R300 indítóállványa volt az MN-nek.

Látható, hogy az R70-ből is osztályonként tartalékoltak egyet-egyet.

1. osztályban 8db R300 iá volt rendszerben + volt még 1db R300 iá tartalékban

2.-3. osztályban 8-8db R70 iá volt rendszerben + volt még 2db R70 iá tartalékban (összesen 18db-ot vett az MN)

Előzmény: hadsz (19669)
hadsz Creative Commons License 2017.06.11 0 0 19669

Látom, Nyíregyháza.

 

más: egyelőre ezzel nem tudok mit kezdeni (Jászberény): 

"1987 márc-szept: RUBIN feladat keretében az osztály szervezete megváltozik, 3 üteg helyett 2 lesz. Ütegenként 2 indítóállvány" 

 

Előzmény: Hpasp (19668)
Hpasp Creative Commons License 2017.06.11 0 0 19668

Volt benne egy hiba (amit észrevettem), javítottam.

 

Előzmény: hadsz (19667)
hadsz Creative Commons License 2017.06.11 0 0 19667

De jó ez a táblázat, átlátható! Köszi! :)

Előzmény: Hpasp (19655)
hadsz Creative Commons License 2017.06.11 0 0 19666

Háborús helyzetben csak nukleáris fejekkel számoltak, amelyeket a szovjetektől kapott volna az MN. Hagyományos fejrésszel csak területi célra lehetett vele indítani, hiszen meglehetősen pontatlan fegyver volt, így aztán nem lett volna értelme azzal alkalmazni. Illetve lehetett vele pontcélra is lőni, csak éles helyzetben az nagy eséllyel nem lett volna hatásos. Az atomtöltettel ez nem volt probléma...  

 

Ugyanez volt a helyzet a Scud-okkal is. 

Előzmény: VoltKatona(Lee) (19658)
hadsz Creative Commons License 2017.06.11 0 0 19665

Nem, Szentkirályszabadján voltam a helikopter ezrednél '91-92-ben. A BARSz rendszer rejtelmeibe csak lelkes kívülállóként ástam bele magam. 

Előzmény: daogyula (19656)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!