Keresés

Részletes keresés

hadsz Creative Commons License 7 órája 0 0 20200

A következő helyszín, ami szintén fő látnivalóként szerepelt a tervünkben, a Moszkvától 40 km-re található Patriot Park. Az Orosz Hadsereg óriási - kisvárosnyi - területen fekvő haditechnikai témaparkját 2014-ben kezdték építeni, és 2016-ban nyitották meg a látogatók előtt. Az egészen lenyűgöző haditechnikai gyűjtemény mellett fegyverkiállításokat, katonai bemutatókat, expókat, és nagyon sok olyan programot szerveznek, ami valamilyen szinten kötődik az orosz fegyveres erőkhöz.

 

A terület akkora, és annyi a néznivaló, hogy egy nap nem elég a bejárásához (nyilván ez személytől függ). Moszkvából egy reggeli vonattal indultunk Kubinkába (ahol a világhírű páncélos múzeum is található), majd onnan taxival mentünk a vasútállomástól kb. 10 km-re levő Parkhoz. A kubinkai vasútállomás előtt egy T-62M harckocsi fogadja a vonatról leszállókat (vagy az épp erre járókat).

 

A Patriot Park északi területének egyik bejárat épülete. A hatalmas beton terek, kiállító csarnokok több mint elegendő helyet biztosítanak a különféle rendezvényeknek.

  

  

A haditechnikákat tematikusan rendezték el, nagyon kényelmesen végig lehet nézni őket, nincs zsúfoltság, az egész park igényesen van kialakítva. A bejárathoz legközelebb a harckocsik látványos sora esett. Egy-egy típusból több változatot is kiállítottak.

 

  

Talán kissé szokatlan látvány egy T-55-ös reaktív páncélkazettákkal telepakolva, a bal oldali két fotón a ’85-ben fejlesztett AMV változat látható. Mellette pedig az utódja, egy T-62 szerepel, annak is a T-62MV jelzésű korszerűsített változata, reaktív páncélzattal szintén bőven ellátva, már 115 mm-es löveggel szerelve.

   

   

Sorban haladva következik egy T-64BVK. Az alap T-64-est a ’60-as évek második felében rendszeresítették a szovjet hadseregben, külföldre nem exportálták. A BVK a BV továbbfejlesztett típusának parancsnoki változata. A T-64-est könnyű megkülönböztetni a hozzá egyébként nagyon hasonló T-72-től (a jobb oldali képen), elég csak az infravörös sugárvető helyzetét megnézni, amely a T-64 esetében a löveg bal oldalán helyezkedik el, illetve valamivel kisebb, zárt futógörgőkkel szerelték, mint a T-72-t.

 

  

A T-80-as harckocsi fő jellegzetessége az 1000 lóerős gázturbina meghajtás. A fotón levő alapváltozathoz képest a későbbi típusokba már egy erősebb 1250 lóerős gázturbinát szereltek. Szintén csak erre, az alap T-80-ra jellemző, hogy az infra fényszóró a bal oldalon van, mivel a torony még a T-64-é, a későbbi változatok esetében már visszakerült a jobb oldalra. Az 1976-tól szolgálatba állított T-80-asokat csak a szovjet időszakot követően exportálták.

 

 

A park tüzérségi fegyverekkel is szépen el van látva. A T-80-as harckocsi alvázára épített MSzTA-Sz, 2Sz19 152 mm-es löveggel fegyverzett, 42 tonnás önjáró tarack az MN-ben is rendszeresített 2Sz3 Akácija utódja. A felvonuláson több ilyen (valójában ennek egy későbbi, fejlesztett változata) is részt vett.

 

 

A bal szélső és középső fotón a hadsereg közvetlen tüzérdandároknál alkalmazott 2Sz5 Jácint-Sz, 152 mm-es önjáró löveg, jobb szélső fotón 2Sz4 Tyulpan (azaz Tulipán) önjáró aknavető látható. Minkét fegyver képes (volt) tüzérségi harcászati atomlőszer kilövésére. A 240 mm űrméretű Tulipánt jellemzően front közvetlen nagy tűzerejű tüzérdandárok osztályainál rendszeresítette a szovjet hadsereg.

  

  

A bal szélső és középső fotón egy 2A36 jelzésű, Jácint-B 152 mm-es vontatott ágyú látható. Az 1975-ben szolgálatba állított közel 10 tonnás fegyver lőtávolsága a használt lőszertől függően 30-40 km. A jobb oldali képen szereplő 2A65 MSzTA-B vontatott tarack 152 mm-es űrméretű löveggel rendelkezik, 1987-ben került rendszeresítésre. Talán mondani sem kell, hogy ezek szintén alkalmasak nukleáris töltetű lövedék célba juttatására.

  

  

A bal oldali fotón egy 2A29 típusú, MT-12 Rapira, 100 mm-es páncéltörő ágyú látható, melyet a VSz haderejében hadosztály és hadsereg szinten egyaránt alkalmaztak a páncéltörő alegységeknél. A jobb szélsőn pedig egy 2A18 kóddal ellátott Gaubica (D-30) 122 mm-es ágyútarack szerepel. A típust 1963-tól rendszeresítették, hazánkban nem volt hadrendbe állítva.

 

 

folyt. köv.

 

hadsz Creative Commons License 2018.08.10 0 1 20199

A felvonulás főpróbáját követően a gyors tömegközlekedést kihasználva elmentünk a Novogyevicsi temetőhöz. Három éve jártam ott első alkalommal, már akkor láttam, hogy jóval több idő szükséges az alapos körbejárásához. Az idén jött el ismét a lehetőség, és már eleve úgy terveztem az utat, hogy erre feltétlenül sort kell keríteni.

 

A temető jelentőségéről ebben a hozzászólásomban már írtam, felesleges most megismételnem magam: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=137690914&t=9119026

 

Ezúttal már előre kinéztem azokat a síremlékeket, amelyeket szerettem volna megnézni, így aztán a megfelelő parcellák és a sorok számainak ismeretében sokkal gyorsabban és egyszerűbben ment a dolog.

Az első, amit megkerestünk Julij Hariton sírhelye. Ő nem más, mint a szovjet Oppenheimernek tekinthető nagyszerű fizikus, lángelme. Annak az Arzamasz-16 (Szarov) nevű zárt és térképeken sem szereplő „titkos” városban működő intézetnek volt 46 éven keresztül a tudományos igazgatója, ahol a szovjet atomfegyver kutatás, fejlesztés és gyártás folyt 1946-tól kezdődően.

 

A bal oldali fotón Vlagyimir Cselomej akadémikus nyughelye, az OKB-52 (опытно конструкторское бюро - kísérleti tervező iroda) vezetője, főkonstruktőre. Rakéta-, repülőgép-tervező mérnökként tevékeny rész vállalt a szovjet űrprogramban, az iroda nevéhez fűződik - egyebek mellett - a legnagyobb számban telepített interkontinentális ball. rakéta az UR-100 (SS-11) is. A másik fotón szintén egy rakétatudós Mihail Jangel síremléke látható. Ő egy rövid ideig Koroljov helyetteseként dolgozott, majd az 1954-ben megalakult OKB-586 (később Juzsnoje) tervezőirodát irányította 1971-ig, ahol az évek során olyan típusokat fejlesztettek, mint az R-12 (SS-4), R-16 (SS-7), R-36 (SS-9), MR UR-100 (SS-17), R-36M (SS-18), stb. Igazi nagyágyúnak számított mind a folyékony, mind a szilád hajtóanyagú rakéták tervezése terén.

   

 

Nyikolaj Ogarkov marsall volt a Szovjetunió egyik legbefolyásosabb és legnagyobb hatalommal bíró személye a ’70-es, ’80-as években. ’77-’84-ig vezérkari főnök, majd utána a Nyugati Stratégiai Irány parancsnoka. A középső képen Viktor Dubinyin hadseregtábornok sírja, aki ’89. májustól ’92. májusig volt a Lengyelországban ideiglenesen állomásozó Északi Hadseregcsoport parancsnoka. Pjotr Kosevoj marsall (a SzU hőse kétszeres kitüntetettje) a Kijevi katonai körzet után az NDK-ban állomásozó szovjet haderő (GSzVG) parancsnoka volt ’65 - ’69 között.

  

  

Szemjon Harlamov vezérezredesnek és Vlagyimir Szugyecnek a légierő marsalljának egyaránt volt magyarországi kötődése. Harlamov ’67 novembere és ’71 májusa között volt a nálunk települt 36. Légi Hadsereg parancsnoka. Szugyec tábornok pedig a 3. Ukrán Front alárendelt 17. Légi Hadsereg parancsnokaként a magyarországi hadmozdulatokat irányította. Az alakulat egységei sok ezer bevetést hajtottak végre Budapest és a Balaton légterében a II. vh utolsó évében. Alekszandr Pokriskin szintén a légierő marsalljaként hunyt el, a II.vh egyik legsikeresebb szovjet vadászpilótája, háromszor kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. A jobb szélső képen Pavel Kutahov légierő marsall (kétszeres SzU hőse kitüntetett) síremléke, aki 1969-től 1984-ig volt a Szovjet Légierő parancsnoka.

    

   

Vjacseszlav Molotov egykori külügyminiszter, aki 1939-ben szovjet részről aláírta Németország és a Szovjetunió között létrejött megnemtámadási szerződést, és akiről azt a bizonyos koktélt elnevezték…

 

A következő fotókon látható neveket mindenki ismeri, akit egy kicsit is érdekel a repülés világa. Nagyszerű mérnökök, repülőgép konstruktőrök, az általuk vezetett tervezőirodák annyi típust adtak a világnak, hogy nehéz lenne felsorolni őket. Andrej Tupoljev, Szergej Iljusin, Alekszandr Jakovlev, Nyikolaj Kamov, Pavel Szuhoj, Vlagyimir Mjasziscsev, Artyom Mikojan (Mihail Gurevics egy szentpétervári temetőben nyugszik) síremlékei mind a Novogyevicsi temetőben vannak.

   

   

   

Alekszandr Mikulin és tervezőirodája a repülőgépmotorok, hajtóművek tervezése, fejlesztése, gyártása terén alkotott maradandót.

 

Egy szomorú esemény áldozatait is ide temették: 1973. június 3-án a párizsi Le Bourget repülőtéren tartott légi bemutató során lezuhant a rendezvény egyik főszereplője, egy szovjet Tu-144-es hatfőnyi személyzettel. A légi bemutató különlegessége volt, hogy egymás után repült a kor két csúcstechnikája. A Tu-144 közvetlenül nyugati riválisa, a Concorde után szállt fel, a lezuhanás okai nem teljesen tisztázottak. A tragédiában a szovjet személyzeten (Mihail Kozlov, Valerij Molcsanov, Georgij Bazsenov, Anatolij Dralin, Vlagyimir Benderov és Borisz Pervuhin) kívül 8 helyi lakos is életét vesztette az égből érkező roncsdaraboknak köszönhetően…

Erről bővebben: http://iho.hu/hir/konkordszkij-katasztrofa-presztizs-es-politika-130603

  

   

Egy jóval dicsőbb hőstörténet két tagjának síremléke szintén ebben a temetőben található. 1937. június 18-án három szovjet pilóta Valerij Cskalov, Georgij Bajdukov és Alekszandr Beljakov először repültek leszállás nélkül a legrövidebb úton - az Északi sark felett - az Egyesült Államokba egy ANT-25 típusú repülőgéppel. A Moszkva - Vancouver (nem a kanadai, hanem a Washington állambeli) közötti 8500 km-es távot 63 és fél óra alatt tették meg igazán kalandos körülmények között. Mindhárom pilóta megkapta a SzU hőse kitüntetést, a történelmi tett rangját jelzi, hogy Cskalov parancsnokot halálkor a Kreml falába temették, Vancouverben utcát neveztek el róla. Bajdukov és Beljakov a Novogyevicsi temetőben nyugszanak.  

  

 

charlie21 Creative Commons License 2018.08.10 0 2 20198

Hát sajnos nem tudok jelenleg oda kapcsolatot. A belinkelt poszt csak egy újra összefoglalója a túránknak. Több évvel ezelőtt jártunk ott, nem 2015 ben. Jártam többször arra mostanában is, már nem a Katasztrófa védelemé, valamilyen alapítvány tulajdona. Ki van írva a kapura. Náluk kéne érdeklődni.Annak idején egy helybeli lakos intézte a bejelentett szervezet túrát.

Előzmény: Colter Stevens (20197)
Colter Stevens Creative Commons License 2018.08.10 0 1 20197

Üdvözlöm! Szeretnék érdeklődni hogy önök anno hogy jutottak be a vezetési pontra? Olvastam hogy csoporttal de erre a csoportvezetésre külön lehetett jelentkezni vagy egy ismerősön keresztül szervezték? Mi is szeretnénk majd megnézni az objektumot ha van rá mód és lehetőség.

Előzmény: charlie21 (18560)
trakeszv6 Creative Commons License 2018.08.04 0 1 20196

az orosz modren  haditechnika még mindig kiváló, bárcsak a magyar honvédség is ilyen modren eszközökkel lenne felszerelve,ilyenkor ugy veszem észre ,hogy a MH.-ben az elmult 25 évben megállt az idő.Kiváncsi lennék a mostani orosz laktanyákra,körletekre.

Előzmény: hadsz (20192)
schlumberger Creative Commons License 2018.08.02 0 0 20195

Küldöm!

Előzmény: schlumberger (20194)
schlumberger Creative Commons License 2018.08.02 0 0 20194

Vagy telefonon, mindegy

Előzmény: schlumberger (20193)
schlumberger Creative Commons License 2018.08.02 0 0 20193

Ha még ébren vagy, csöngess meg a skype-on!

Előzmény: hadsz (20192)
hadsz Creative Commons License 2018.08.02 0 2 20192

A folytatás sem alakult kevésbé látványosan:

 

RSz-24 Jarsz. Szó mi szó, rendkívül hatásos és erőt demonstráló volt, amikor eldübörgött előttünk a három szörnyeteg. A minszki gyár 16x16 kerékképletű 15U175M kóddal ellátott hordozó és indítójárművének teljes tömege a rakétával együtt 120 tonna. Szintén a Jarsz rendszerhez tartozik a középső fotón látható, a rakétaindítóhoz szinte megszólalásig hasonló harcjármű. A 15T418 jelzésű gépsárkánynak számos feladata van. Többek között a rakéta előtt haladva biztosítja, hogy az útvonalon mindenhol meglegyen a szükséges űrszelvény. Ellenőrzi a hidak, utak állapotát, terhelhetőségét, szükség esetén műszaki segítséget nyújt, és nem utolsó sorban az indító gk.vezetőinek kiképzését, gyakorlását is ezen végzik. A jobb oldali fotón 9K720 Iszkander-M hadműveleti-harcászati rakétakomplexum 9P78-1 indítójárműve MZKT-7930 alvázon. Ez már zárt felépítményben hordozza a két ballisztikus rakétát.

  

  

Érkeztek a mobil légvédelmi rakétarendszerek is: Sz-400 Triumf, 9K331M Tor-M2 (NATO által SA-15-nek keresztelt), hadosztály szinten alkalmazott csapatlégvédelmi fegyver (a középső fotón), és Buk-M2, hadsereg szintű légvédelmi rakétarendszer lánctalpasai gyűrték az aszfaltot... Az alsó sorban a ’80-as években fejlesztett, majd az évtized végére szolgálatba állított BM-30 Szmercs rakéta-sorozatvető, mellette a Pancir-Sz1 komplexum, amely 2012 óta áll az orosz haderő rendelkezésére.

  

 

  

Az északi, zordabb időjárási körülmények között bevethető sarkköri haderőknél rendszerbe állított technikák is végiggördültek a nép előtt. TTM 1901-40 hójárók 7,62 mm-es ”Pecsenyeg” PKP gépkarabéllyal felfegyverezve Kamaz 65117 típusú teherautókon, BTR-82A páncélozott csapaszállító által felvezetve. A jobb szélső képen 9K331MDT Tor-M2DT légvédelmi rakétarendszer Vityaz DT-30PM lánctalpas szállítójárműre szerelve. Nincs az a terep, amivel ne küzdene meg... (A DT - двухзвенный тягач nagyjából két ”traktoros” szerelvényt jelent)

  

  

A Katonai Rendőrség és a Nemzeti Gárda csapatszállító járművei. A bal szélső képen elöl egy morcos külsejű Tájfun-K, Kamaz-53949 4x4 hajtásképlettel, mögötte pedig Tájfun-K, három tengelyes Kamaz-63968 alvázra épített akna elleni védelemmel is ellátott páncélozott járművek. A jobb oldali fotókon a 2016-ban megalakított Nemzeti Gárda Patrul Kamaz-43502 páncélosa, mellette egy Ural-432009-es.

   

 

Személyzet nélküli, távirányítású harci gépek Kamaz teherautókkal szállítva: a bal oldali fotón Uran-6 aknamentesítő jármű, a következő képen Uran-9 univerzális lánctalpas harci egységek, páncéltörő rakétákkal és 30 mm-es gépágyúval felszerelve. Idén mutatták be a BLA (беспилотный летательный аппарат  - pilóta nélküli légijármű) Katran típusú harci drón forgószárnyast. A jobb szélső fotón a kompozit anyagokból készült, 200 kg-os BLA Korszar. A drón repülőgépet leginkább felderítő, precíziós célmegjelölő feladatokra fejlesztették, szintén ez évben láthatta először a nagyérdemű.

   

   

A menet vége felé, az utolsók között érkezett a BREM-1M páncélozott műszaki mentő T-90 harckocsi alvázon, mögötte a háttérben egy REM-KL jelzésű műszaki mentő, műhelykocsi Ural-532362-re szerelve. A jobb oldali fotón elrobogó MAZ-537 típusú műszaki mentőt szerintem senkinek sem kell bemutatni.  Szerencsére az idei felvonuláson nem volt rájuk szükség, viszont 2015-ben egy T-14 Armata lerobbant a Vörös téren…

   

 

Mi más vezethette volna fel a haditechnikák felvonulását a Vörös téren, mint a klasszikus T-34-85 közepes harckocsi. Nem kis részben ennek a típusnak köszönhető, hogy egyáltalán lehet Győzelem napi parádéról beszélni. A visszaúton azonban majdnem a konvoj legvégén hozta őket egy-egy Kamaz 65225 nyerges vontató (azért T-34-ből is volt három, az oroszok nem bíztak semmit a véletlenre…), noha a Vörös téren természetesen saját ”lábon” csörgött végig.

 

 

Úgy tűnt, soha nem lesz vége a menetnek, egyszerűen nem akartak elfogyni a járművek, pedig ”csak” kb 35 percig tartott a karaván elhaladása. Ez a kis beszámoló nem tartalmazza az összes részt vevő típust, de igyekeztem a teljesség igénye nélkül a legtöbb érdekességet megemlíteni.

 

hadsz Creative Commons License 2018.07.31 0 1 20191

Moszkvai utazásunk egyik fő programja volt május 9-én, a Győzelem Napján tartott katonai parádé, felvonulás megtekintése. Mivel ez fix dátumhoz kötődő esemény, e köré szerveztük a többi megnézendő látványosságot, programot. A felvonulásra való felkészülés, a próbák már hónapokkal korábban kezdődnek a Moszkva melletti Alabino gyakorlóterén. A főpróba, amelyet ugyanazon az útvonalon járnak végig az egységek, és ugyanúgy átvonulnak a Vörös téren, mint 9-én, idén május 6-án tartották az éles eseménnyel megegyező időpontban. Mivel ekkor már a városban voltunk, nem volt kérdés, hogy a főpróbát is megnézzük. Hatalmas élmény volt ez is!

 

Reggel már az összes haditechnika a Tverszkaja utcában várakozott, előző este, vagy kora hajnalban gurultak be Moszkva főutcájára a város egyik külső kerületében található gyülekezési helyszínről. Innen indultak meg 10 órakor a Vörös térre, majd a kijelölt és a forgalom elől lezárt útvonalon keresztül vissza a gyülekezési helyszínre. Mielőtt elfoglaltuk volna az előre kinézett helyünket az egyik sugárút mentén a vonulási út mellett, metróval gyorsan bementünk a Puskinszkaja állomásra, és oda-vissza végigsétáltunk a Tverszkaján, megnézve a parkoló karavánt.

 

A fotókon balról jobbra haladva: BTR-82A páncélozott csapatszállító jármű, a háttérben 2Sz19M2 MSzTA-Sz 152 mm-es önjáró tarackok. Az elődeinél jóval masszívabb Kurganyec-25 páncélozott lánctalpas gyalogsági harcjármű (BMP - боевые машины пехоты). 9K58 (BM-30 Szmercs), 300 mm-es rakéta-sorozatvető MAZ-543M alvázra építve. 9K317 Buk-M2 hadsereg szintű csapatlégvédelmi rakétarendszer 9A317 jelzésű indítójárművei.

   

    

Sz-400 Triumf légvédelmi rakétarendszer MAZ-543M alvázra szerelt 5P85SzM2-01 indítójárműve. 96K6 Pancir-Sz1 rendszer mobil csapatlégvédelmi harcjárművek Kamaz 6560 teherautókra építve. A komplexum irányított légvédelmi rakétákat és 30 mm-es gépágyúkat tartalmaz.

 

 

BMP-K, K-17 Bumeráng, 8x8 hajtásképletű kétéltű páncélozott gyalogsági harcjármű Kornet-E páncéltörő rakétákkal és 30 mm-es gépágyúval felfegyverezve. BTR-82A páncélozott csapatszállító jármű sarkköri hadviseléshez készült álcafestéssel. GAZ Tigr-M, ASzN233115 (автомобиль специального назначения – speciális feladatú gépjármű) 30 mm-es gránátvetőkkel, 12,7 mm-es géppuskával és 7,62 AKM gépkarabéllyal fegyverezve – az orosz Hummer.

  

  

A felvonulás legnagyobb résztvevője - a háromból az egyik - a 15P155M RSz-24 Jarsz (SS-29) rendszer, szilád hajtóanyagú, háromfokozatú interkontinentális ballisztikus rakéta MZKT-79221 típusú 8 tengelyes indítójárművön. A bal oldali fotón előtte (és a jobb oldalin mellette) egy- egy GAZ Tigr-M, AMN233114 (автомобиля многоцелевого назначения – több feladatú gépjármű) kísérő jármű 12,7 mm-es Kord géppuskával a „toronyban”. Az összes technikát az indulás előtti utolsó percekig suvickolták, mosták, törölgették, a legyek elcsúsztak volna rajtuk…

  

  

Miután egy bő óra alatt végigjártuk a ”statikus sort”, visszametróztunk arra a helyre, ahonnan testközelből nézhettük végig az elvonuló járműveket. A fotón az üres Krasznaja Presznja sugárút, ahol szerencsére ekkor még közel sem voltak annyian, mint a belvárosban, igaz, mire kezdődött a műsor, végig álltak az emberek a kordonok mögött.

 

Nagyjából 11 órakor érkeztek a rendőrség felvezető autói, aztán jöttek a harcjárművek is szépen sorban. A bal oldali fotón Kurganyec-25-ök, a következő fotón modernizált, egyebek mellett új motorral, reaktív páncélzattal, tűzvezető rendszerrel, hőérzékelős - éjjel-nappali célzó berendezéssel felszerelt T-72B3 harckocsi, mögötte gépágyúkkal, géppuskával, páncéltörő rakétákkal és gránátvetővel felfegyverzett BMPT Terminátorok (боевая машина поддержки танков – harckocsi támogató páncélozott harcjármű) szintén a T-72 alvázára építve. A jobb oldali képen az új fejlesztésű, 2015-től gyártott T-14 harckocsi univerzális Armata alvázra építve. Érdekessége, hogy a toronyban nincs kezelőszemélyzet.

   

   

Természetesen a légideszantosok sem maradtak ki a sorból. A fotón BMD-4M (боевая машина десанта) típusú légi szállítású, kétéltű harcjárművek.

 

A tüzérség két termetes képviselője: a 2Sz35 Koalicija-Sz jelzésű, 152 mm-es önjáró tarackot 2015-ben láthatta először a nagyérdemű a felvonuláson, a középső képen pedig elődje, egy 2Sz19M2 MSzTA-Sz, ugyanazzal a méretű löveggel. A 2Sz19 1989-től állt hadrendben, a MN-nél is jól ismert 2Sz3 Akácija leváltására fejlesztették. A parádén részt vett tíz AM-1 (армейский мотовездеход – katonai terepjáró-cross country) közül az egyik szinte eltörpül az 50 tonnás monstrum mögött. A 7,62 mm-es PKP gépkarabéllyal ellátott quad-ok felderítő, őrző-védő, kutató-mentő műveleteket, kísérő, futár feladatokat egyaránt képesek ellátni szinte bármilyen éghajlati viszonyok között.

     

  

A főpróba folytatása hamarosan következik…  :)

 

 

hadsz Creative Commons License 2018.07.23 0 3 20190

Az idei út során sem hagytuk ki a programok közül az 1960-ban megnyílt nagyszerű monyinói repülőmúzeumot. Ezúttal marsrutkával indultunk Izmajlovóból, a bő 30 km-es út, köszönhetően az óriási - és a helyiek által már bizonyára megszokott - 20 km-es dugónak köszönhetően nagyjából 1,5 óráig tartott. Nagyobb kihívás volt az érkezés után a 2x2 sávos főútvonalon átkelni, mert a jól láthatóan felfestett zebra itt csak tájékoztató jellegű. Ha az ember arra vár az út szélén ácsorogva, hogy majd jól megáll a forgalom, és szépen átengedik, akkor sokáig ott fog szobrozni…

 

A főbejárat (és a pénztár) melletti nagyobb csarnokban kaptak helyet a II. világháború (ami a szovjeteknél/oroszoknál a Nagy Honvédő Háború) technikái. Vadász és felderítőgépek, repülőgép motorok, bombák, személyes tárgyak, ruházat, stb. A bal oldali fotón egy Jak-9U vadászrepülőgép (az U ebben az esetben nem a kiképző, hanem egy erősebb motorral felszerelt változatot jelöl), a jobboson előtérben egy MiG-3 replika, háttérben pedig egy La-7 vadászgép. A csarnok falain a háborúról megemlékező, különböző csatajeleneteket ábrázoló magasztos festmények.

  

  

A szabadtéri kiállító területet kapuja mögött rögtön egy óriás, a Mi-12 nehéz szállítóhelikopter fogadja a látogatókat. Ez a hatalmas jószág képes volt több mint 40 tonnát 2000 méter fölé emelni, ami jelenleg is rekord! Méreteit mi sem érzékelteti jobban, minthogy két komplett Mi-6-os/Mi-10-es forgószárny egységet szereltek fel rá gázturbinás hajtóművestől, ami önmagában is az igencsak méretes kategória, lásd a jobb oldali fotón szereplő Mi-6-ot.

 

 

Ha már a Mi-10 is szóba került: többek között az ilyen típusokért is nagyon érdemes eljönni Monyinóba, hiszen ez a szintén rendkívül méretes forgószárnyas nem sok helyen látható. Igazi kuriózum, hiszen nem készült sok belőle. A repülő daru is számos emelési rekordot állított fel. A pilótafülke alatt látható ovális ”cső” a személyzet részére kialakított menekülő csúszda. Teleszkóposan kitolható résztagjaival megnyújtva biztosította, hogy repülés közbeni vészelhagyáskor az ejtőernyős ne ütközhessen a törzs alatt felfüggesztett rakománnyal, legyen az rádióelektronikai zavaró konténer, robotrepülőgép, vagy éppen egy teherautó…

 

 

A központi füves területen kaptak helyet a nagy hatótávolságú stratégiai bombázók, köztük a Mjasziscsev által vezetett OKB-23 (опытно конструкторского бюро) tervezőirodában, az ’50-es évek második felében kifejlesztett szuperszonikus M-50-es típus (a NATO-tól a Bounder nevet kapta). A tekintélyes méretű gépet végül nem állították hadrendbe, az interkontinentális rakéták térnyerésének köszönhetően meglehetősen rövid életűnek bizonyult a projekt, 1960-ban le is állították az M-50-el kapcsolatos munkát.

 

 

Egy másik korai bombázó szintén a Mjasziscsev irodából, az 1960-ban gyártott 9 db 3MD ”Bölény” egyike. Az alapváltozatot 1958-ban rendszeresítették, lényegesen megnövelt hatótávjának köszönhetően ez a típus volt az első, amely már képes volt soktonnás bombateherrel, illetve robotrepülőgépekkel felfegyverezve átrepülni az óceánt, és közvetlen fenyegetést jelenteni az Egyesült Államok bármelyik részére.

 

 

Egy igazi klasszikus nehézbombázó, a Tu-95-ös, mely két példánnyal is képviselteti magát a múzeumban. A bal oldali fotón egy Tu-95MSz változat látható, melyet 1981-ben állították rendszerbe. A típust H-55-ös robotrepülőgépekkel felszerelve tervezték alkalmazni. A másik (a jobb oldali fotón) egy jóval korábbi változat, a Tu-95N, tulajdonképpen egy átalakított, egyedi példány, amelynek feladata a törzse alá rögzített, és onnan indítható, atombombával felszerelt torlósugár hajtóműves szuperszonikus bombázó célterület közelébe juttatása volt. Ez a projekt is megmaradt a próbarepülések szintjén…

 

 

A múzeum gyűjteményének egyik legérdekesebb darabja ez a nagyon szép formájú T-4-es (Szuhoj-100, ”Szotka”), melynek prototípusa 1972 augusztusában repült először. A titán és acél borítású madár tervezésére végül a Szuhoj iroda kapott megbízást, melynek lényege egy Mach 3 sebességre is képes bombázó, illetve H-45 típusú robotrepülőgép hordozó létrehozása. Noha végül a T-4 sem került hadrendbe - a programot 1974-ben törölték -, korának egyik legfejlettebb gépe volt, ennél a típusnál alkalmazták először a ”fly by wire” vezérlő rendszert. Érdemes megjegyezni, hogy a gép lehajtható orrkúpján nem voltak ablakok, mint a Tu-144, vagy a Concorde esetében, ezért a felszállást és a leszállást kivéve csak műszerek, valamint bizonyos sebességhatárig periszkóp segítségével tudtak repülni.

 

 

Tu-22-esek egymás mellett. Igaz, a bal szélső fotón látható Tu-22-nek (Blinder) nem sok köze volt a későbbi Backfire hadászati bombázókhoz, többek között a függőleges vezérsík két oldalán elhelyezett hajtóművek tették könnyen felismerhetővé. A középső képen egy Tu-22M0-ás, a jobb szélsőn fotón pedig egy jelenleg is rendszerben levő, változtatható szárnynyilazású Tu-22M3-as látható. Az előzőleg látott Szuhoj T-4 leginkább a Tu-22M-esek sorozatgyártásának köszönhette végzetét.

  

  

A végén, de nem utolsósorban, egy Szu-17M3 vadászbombázó, amelynek Szu-22M3 jelzésű exportváltozatát Magyarországon, az MN-ben is hadrendbe állították 1984-től, a Taszáron állomásozó önálló felderítő századnál.

 

Az itt bemutatott gépek természetesen csak elenyésző töredékét képviselik a múzeum lenyűgöző gyűjteményének.

 

 

 

VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2018.07.22 0 0 20189

Ha megtalalom a kepet, felteszem, 5 fuvokaja van, 1 fuvoka nagyon nagy, kor alaku.

Előzmény: hadsz (20188)
hadsz Creative Commons License 2018.07.16 0 1 20188

Elhiszem. A Saturn V holdrakétát a maga 110-120 m-es magasságával és a hihetetlen tolóerejével méltán lehet a rakéták királyának nevezni, egy igazi ősgigász. Hozzáteszem, a szovjet holdprogram részeként tervezett hordozó, az N1 sem sokkal maradt el tőle. Legalábbis ami a méreteit illeti, mert az a program mindennek volt mondható, csak sikeresnek nem...

Előzmény: VoltKatona(Lee) (20185)
hadsz Creative Commons License 2018.07.16 0 1 20187

Technikailag lehetséges, nyilván bizonyos keretek között (hány fokozatú a rakéta, szilárd vagy folyékony hajtóanyagú, honnan indítják, stb.), de azokat a rakétákat nem ezért telepítették. Európára a kivont közepes hatótávolságú rakéták nélkül is maradt volna bőven elég fegyver, elég csak a harcászati, a hadműveleti rakétákra, a taktikai atombombákra, vagy a nukleáris képességű tüzérségi fegyverekre gondolni. Az interkontinentális rakéták bevetését nem ide tervezték.

Előzmény: Tomsz85 (20184)
névnélküli ember Creative Commons License 2018.07.15 0 1 20186

köszönöm szépen

Előzmény: kentag (20141)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2018.07.14 0 0 20185

En anno voltam Cape Canareval ba, ledobbentem azon, hogy miylen nagy volt a Saturn hordozoraketa az Apollo programhoz, milyen kicsi a holdkomp, illetve hogy a space shuttle se olyan nagy, inkabb hosszukas, de nem annyira szeles.

Előzmény: hadsz (20175)
Tomsz85 Creative Commons License 2018.07.12 0 0 20184

Aha értem. :) Azaz majdnem :) A nagyobb hatótávolságúval nem lőhettek volna Európára, technikailag? Azon kívül, hogy nem ide szánták őket? Vagy a szerződés amolyan gesztusféleség volt, mindkét fél részéről, hogy Európát nem tekintik lehetséges nukleáris hadszíntérnek, a kölcsönös elrettentés, kölcsönös megsemmisítésre meg ígyis maradt elég fegyverük. Jó, ez csak az én eszmefuttatásom :) 

Előzmény: hadsz (20183)
hadsz Creative Commons License 2018.07.12 0 1 20183

"Vagy Európát akarták mentesíteni?" 

 

Ahogy írod. A közepes és a rövidebb hatótávolságú rendszerek kivonására/megsemmisítésére az európai hadszíntér stabilitása miatt volt szükség. Ezeket a fegyvereket itt vetették volna be, az SS-20-asok Stratégiai irány szinten támogatták volna a Varsó Szerződés haderejét. Az összes kijelölt célpontot elérték volna Európában.

Előzmény: Tomsz85 (20182)
Tomsz85 Creative Commons License 2018.07.12 0 0 20182

Bocs, de én is ezt írtam. Az 5500 km-es SS-20 esett bele a szerződésbe. Meg még más rakéták, de ez SS-25 nem. 

Mi értelme volt az 500-5500 km hatótávú rakéta kategóriát megsemmisíteni? Vagy Európát akarták mentesíteni? 

Előzmény: hadsz (20181)
hadsz Creative Commons License 2018.07.12 0 0 20181

Igen. Olyannyira az, hogy az SS-20 is az 1987-es INF szerződés hatálya alá esett, ki is vonták, le is szerelték/megsemmisítették őket.

 

"The term "intermediate-range missile" means a GLBM or a GLCM having a range capability in excess of 1000 kilometers but not in excess of 5500 kilometers."

Előzmény: Tomsz85 (20178)
Tomsz85 Creative Commons License 2018.07.12 -1 0 20180

Egy valamit nem értek.

Itt van 2 szovjet interkontinentális rakétarendszer, az SS-20 5500 km hatótávolsággal (tehát az a közepes hatótávolságú), és az SS-25 10500 km hatótávolsággal. 

Az SS-20-at az 1987-ben aláírt szovjet-USA INF szerződés értelmében 91-re felszámolták. A nagyobb hatótávolságú SS-25-öt rendszerbe állítása meg 85-ben vagy 87-ben kezdődött.

Mi értelme volt annak hogy egy 5500km hatótávolságú rakétát kivontak, miközben egy 10500km hatótávolságút meg szinte vele egyidőben rendszerbe állítottak? Vagy a 10000km-essel nem lehet 5000km-re lőni? 

Előzmény: hadsz (20177)
gyugyu1 Creative Commons License 2018.07.11 0 1 20179
Tomsz85 Creative Commons License 2018.07.10 0 0 20178

Azt néztem én is, az SS-20 5500 km hatótávolságú, tehát az a közepes hatótávolságú, az SS-25 meg 10500 km, az nagy hatótávolságú. 

Előzmény: hadsz (20177)
hadsz Creative Commons License 2018.07.10 0 0 20177

Nem veszem annak. :)

 

Az SS-20 közepes hatótávolságú rendszer volt, igaz a felső határsávot súrolta (5000-5500 km).

Előzmény: Tomsz85 (20176)
Tomsz85 Creative Commons License 2018.07.10 0 1 20176

Az SS-20 1976-ban állt szolgálatba ha minden igaz, és az is mobil interkontinentális rakétakilövő.  Nem kötözködésből, csak ez szemetszúrt nekem. :) 

Előzmény: hadsz (20175)
hadsz Creative Commons License 2018.07.10 0 1 20175

Irány Oroszország, pontosabban Moszkva és környéke, az ott meglátogatott katonai vonatkozású helyszínekkel, eseményekkel. Megpróbálom kronológiai sorrendben bemutatni ezeket, noha nem lesz könnyű pár mondatban összefoglalni, és a néhány kiválasztott fotóval ”visszaadni” az élményeket.

 

Rögtön az első, a szállodánk közelében levő kis haditechnikai gyűjtemény, amely a VDNH (Выставка достижений народного хозяйства - Népgazdasági Eredmények kiállítása) egyik nagy kiállító-épülete előtti téren kapott helyet. Az itt sorakozó járművek korábban egy másik pavilon mögött voltak, pár éve hozták át őket erre a területre. A sort egy impozáns 15P158 (RSz-12M) Topol (NATO által SS-25 jelzésű) rakétarendszer nyitja. Ez a típus volt az első mobil (gépjárműről) indítható interkontinentális ballisztikus rakéta, a komplexumot 1988. decemberben rendszeresítettek a Hadászati Rakétacsapatoknál. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú, 15Zs58 kóddal ellátott rakétával ”megrakott” szállító-indítójármű teljes tömege 105 tonna. A rakétát gyakorlatilag bárhonnan lehetett indítani, szükséghelyzetben akár az eltolható tetejű, könnyűszerkezetes fedezékéből is.

  

   

A következő fegyverrendszerek - egy kivételével - a csapatlégvédelem több generációs eszközei. Egymás mellett egy 2A6 Silka (ZSzU-23-4) önjáró légvédelmi gépágyú, az utódja: 2K22 (2Sz6M) Tunguszka légvédelmi harcjármű, 9K37 Buk légvédelmi rakétarendszer 9A310-es indítójárműve, 9K33M3 Osza-AKM komplexum 3A33BM3 indítója, 9K330 Tor rendszer 9A330 indítójárműve, 9K81 Antej (Sz-300V2) légvédelmi rakétarendszer 9A83-1 típusú indító harcjárműve, mellette annak 9Sz32-1 jelzésű tűzvezető lokátora (utóbbi kettő a bal oldali fotón).  A kakukktojás egy 1RL232, Sznar-10 Leopárd tüzérségi felderítő állomás MT-LB-re telepítve.

  

  

A szárazföldi csapatokat oltalmazó Sz-300V (V mint Vojszka - szárazföldi haderő) rendszert 1988-ban állították hadrendbe, a hadsereg, illetve front szintű légvédelmi alakulatoknál. Hazánkban nem került ez a fegyverrendszer, sem a DHDSCs-hez, sem az MN-hez (oda meg főleg nem).

 

A VDNH legnagyobb pavilonja (valójában egy hatalmas épület) előtt kiállított 8K72K Vosztok hordozórakéta nem másról híres, mint hogy egy ilyen típus repítette a világűrbe Jurij Gagarint 1961. április 12-én. A 38,4 méter magas rakéta közelébe - főleg alá - érve érzékelhető igazán, hogy milyen óriási méretű szerkezetről van szó (magasabb, mint egy 10 emeletes panelház). A jobb szélső fotó az Osztankinói tv torony kilátójából készült.

    

   

A Vosztok körül - egyebek mellett - egy Szu-27-es vadászrepülőgép, és egy Mi-8-as helikopter is látható.

 

 

A rakétától pár perc sétára egy Buran űrrepülőgépet is kiállítottak, amelyben egy interaktív múzeum van kialakítva. Ez egész pontosan az OK-TVA gyári jelzésű kísérleti példány, amellyel az űrsiklóra várható mechanikai, hő és akusztikai hatásokat szimulálták, tesztelték. A Buran program finoman szólva sem volt sikeres, az egyetlen elkészült és működőképes példány mindössze egy repülést hajtott végre 1988-ban, azt is személyzet nélkül.

 

 

A 26-os számú kiállító épületben jelenleg a Politechnikai múzeum egyik rendkívül érdekes tárlatát lehet megnézni. A bemutatott tárgyak közül a következő fotókon a Szovjetunió első atombombája látható. Az RDSz-1 ”prototípusát” (az 501-es gyártmányt) 1949. augusztus 29-én robbantották fel a szemipalatyinszki gyakorlótéren Kazahsztán (akkor még persze Kazah SzSzK) területén. A plutónium töltetű atomeszköz (az még nem volt a jellegzetes formájú ”bombaköntösbe” öltöztetve) 20-22 kt hatóerővel detonált egy közel 40 m magas fémtorony tetején. Az RDSz rövidítés minden valószínűség szerint a реактивный двигатель специальный (különleges sugárhajtómű) szavakból állt össze, esetleg még a реактивный двигатель Сталина (Sztálin sugárhajtóműve) is lehetséges variáció - tekintettel az akkori körülményekre, bár ez utóbbira talán kisebb az esély.

  

 

VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2018.07.06 0 1 20174

A főajto köralaku, bezarja hidraulika pillantok alatt.

Ez a nyomashullam miatti tulbiztositas arra van, ha az objektum felett robbanna pont a bomba, de ott meg hegy meg erdo van.

Előzmény: hadsz (20173)
hadsz Creative Commons License 2018.07.05 0 1 20173

Na igen, abban az óriási létesítményben nincs hiány hasonló páncélajtókból, de azok  - érthető okok miatt - nem a szovjet típusok. :)

 

Ezeknél valóban nincs az alumínium szegély, más konstrukciók. A hermetikus zárás miatt gumikéder természetesen van. A legérdekesebb talán a főbejáratnál működő monstre „csúszóajtó” pár. Egy ilyen vasabroncsba foglalt beton henger 25 tonnás, 3,7 méter átmérőjű és 123 centi vastag. Elzárás esetén néhány másodperc alatt a helyére csúsztatja egy villanymotor, majd egy hidraulikus rendszer nyomja/szorítja rá a keretre. Az összes ilyen ajtónak külön műszaki, gépészeti helyisége van, ahová szintén egy páncélajtón keresztül lehet bejutni. :)

  

  

   

Persze azért a többinek sincs oka szégyenkezni, van itt 30 bar és 100 bar! nyomásnak ellenálló többtonnás ajtó is. (A jobb szélső fotón a „százas”).

  

  

Mindezek mellett, a teljesség igénye nélkül néhány egyéb, ebben az objektumban látható típus:

   

 

Előzmény: VoltKatona(Lee) (20172)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2018.07.05 -1 1 20172

Anno lattam ilyen nagy ajtot a volt Nszk Regierungsbukerbe, ami Dernau ba van(Rheinland Pfalz), 16km hosszu volt vasuti alagut volt, abbol csinaltak a hideghaboruba nagy munkaval tobbszintesbunkert, 2 vagy 3 szint volt a csobe.Na ezt visszabontottak, de egy olyan 300 m szakaszt meghagytak muzeumnak.Ott acel ajto volt, vastag, de gumi volt a szele-gondolom jobban zar, a kulso ajtora meg nem emlekszek volt e aluminum szegely.

Előzmény: Tomsz85 (20167)
NO HAB Creative Commons License 2018.07.01 -1 1 20170

nézzétek az ATV-t most.

 

a régi nagy laktanyákat mutatják

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!