Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Amikor katona voltam (jó rég), azt mondták, hogy oda települ a HM teljes vezetése a politikai vezetéssel együtt. Több méteres vízoszlopon keresztül lehet csak bejutni az atombiztos bunkerba. Szól a fáma.
Köszi hogy gondoltál rám!
Sajnos ez most nem jött össze,de ezentul legalább figyelni fogom a veszprémi hireket is hátha lessz még hasonló.A rendezvény honlapján volt egy google térkép is, pont a volt orosz résznél volt a leválasztot rendezvény kerítése,biztos megint teleraktak mindent kellemes rövid haju fiatalemberrel,aztán mint kunmadarason ,nincs irgalom.
Azt lehet tudni hogy az orosz rész most egy egészet alkot a volt magyarral?
Amúgy most hétvégén gyorsulási verseny lessz Kunmadarason meg Kalocsán is.
Szia! Barcika érdekes hely... nos, nem tudom megtaláltad-e mindkét bejáratot a BC mellett, mert valójában kettő van, egymástól körülbelül negyven méter távolságban... Ezek belül egy ívjárattal összeérnek, s odabent van egy hatalmas terem, vagy több, amelyekben padok vannak. Annak idején a város elsőszámú légoltalmi pincéje volt. Érdekes, ugyanis ez nem egy egyszerű óvóhely... ha körülnéztél a környéken, akkor észrevehetted, hogy a gyár és a lakótelep mögött is, egy hosszú hegység húzódik. A hegyalja még messze van a bejárattól, és elég szélesen elterül ott egy mezős, fás rész. Nos, valahol a hegy alatt van egy kibetonozott akna, ami ennek a pincének az egyik kijárata volt... azaz, ma is az. Tehát ami a lényeg, hogy az óvóhelynek van egy alagútrendszere, és sajnos erről az egy kijáratról tudok. De! Barcika alatt, azaz konkrétan a város alatt 25 km hosszú alagútrendszer lett kiépítve. Mint mondtam, a két bejárat a BC-nél, az egyik kijárat pedig a hegy alatti aknában van. Viszont vannak a városban szellőzőaknái, azokat is meg tudnám mutatni, hogy hol. Nyílvános helyeken... nos, ehez hozzátartozik, hogy mai napig karban tartják az óvóhelyet, s lehet, hogy az alagutat is. A városi 'legendák' szerint a barcikai alagút Szlovákiáig kivezet. Kijáratairól továbbá vannak elképzeléseim, ugyanis lezárt, lelakatolt, berácsozott kapuk mai napig láthatók az itteni erdőkben, hegyoldalakban (nem borpincékről beszélek) melyek a város szélén vannak. Egy kijárata van a volt MHSZ lőtérnél is, továbbá szellőzői a felette lévő hegyen. Valamikor ott laktam, ezért tudok a városról ennyit. Egy másik érdekes hely, a volt Napfény alatti bunker. Azt mondják ezt atombiztosra csinálták, s a helyi nagykutyáknak volt fenntartva, óvakodva, egy esetleges támadásról, ugyanis az akkori BVK stratégiai szempontból fontos létesítménynek számított. (a gyártelepen belül is vannak vészlejáratok) Efelett a bunker felett lakóház épült, a szellőzőit pont a ház előtt látni... egy másik nagyon komoly óvóhely pedig az Irinyi János középiskola alatt van. Ezt elég komolyan karbantartják, lemenni egyáltalán nem lehet. A városban pedig, a negyvenes, ötvenes években épült házak alatt pedig tömérdek légópince van... ez gondolom nem új. Valamikor egyébként a barcikai polgárőrök jártak le a BC óvóhelyét takarítani... szolgáltam ott 1 évig, de akkor pont nem kellett menni :( Nos, figyelj, helyneveket nem fogok mondani, de mivel nem messze lakom a várostól, egy talit össze kéne hozni, s mivel engem is érdekelnek az ottani cuccok, együtt szétnézhetnénk. Ha van kedved... úgy is régen jártam arra... mellesleg ha jól tudom, még megvan a régi légvédelmi ütegek helye is az ÉRV épülete feletti dombon, ott még nem is jártam például. Gondolkodom még itt, hol lehetnek alagutak, azaz a bejáratai, egy két helyen le is lehet menni valameddig... holnapra összeállítok egy listát, s majd beírom ide, vagy adj meg mailt. Addig is itt egy mailcím, ha érdekel az összejövetel: donovan51@mailbox.hu
sziasztok!!valakyy és m62 265 azért ti mert ti irtatok kazincbarcikáról,légyszives amit tudtok barcikáról irjátok már le bejáratok, kijáratok, légaknák,helyét légyszives pontosan részletesen. én ma (vasárnap)voltam barcikán de csak a borsod-c,melletti bejáratot sikerült megtalálni...zárva volt de amit láttam bellölle elég nagynak tünik elég nagy volt a huzat..(bár már lehet hogy én is meg vagyok huzatva barátnöm szerint)..valahol be lehet jutni szerintetek??????? válaszotokat elöre is köszi... ui:ha régi oltalmi pincét tudtok mondjátok!!! érdekelnek ezek a obik is. küldök egy képet a bejáratról.
Sz oszerint kihalt laktanya: Nadudvar- Mihalyhalma, ott ahol a volt orosz löter kezdödött. Innen figyeltek a piroscsikos nadragosok, a bombaveteseket. Sok latnivalo nincs, egyszer voltam ott, meg lovakat is tartottak azzal jartak a löteret a fenntarto katonak. Amugy meg Kunmadarashoz tartozott.
A HVGben volt egyy cikk rola turistaterkepekröl, emlegette mint "Andezit Müvek", turistaterkepek akor nagyban kikerültek, ma mar fel lehet menni a tetejere ott kilato van , a www.geocaching.hu van meg kep. Meg itt: http://pg.c2.hu/index.php?pid=20
Szia!
Nem vagyok arra járatos,nem voltam sem cserépfalun sem a többi ottani légvédelmi objektumba.Kivéve Aszaló,itt sikerült annó 4 hetet töltenem alapkiképzéssel még sorkatona koromban,akkor elég jól egyben volt 89-ben,gondolom most az ebek harmincadán áll.
Szerintem Jobbagyi meg nincs jol kitargyalva, ahogy neztem a korabbi bejegyzeseket a topikban. Ugy tudom rejtett fegyvergyar volt es a Matravideki Femmüvekehez tartozott, de egyesek földalatti tarolokent is emlitik. Van aki kormanybunkert emleget, de veszhelyzetben Budapeströl odatelepiteni az a kormanyt, szerintem sok idö.
Edesapam Karcagon volt katona, de meselte hogy mentek Nagyorrosziba melle Dregelypalankra löni 1 evben 2 szer. A baj csak az volt hogy mindenilyen gyakorlatnal a magyar felnek meg volt szabva a löszerkeszlet, mig orosz baratainknal meg nem.
Nagyoroszihoz volt néhányszor szerencsém. Ott igazából egy csapatlégvédelmi tüzér ezred volt, és oda rendszeresítették az általam és sok volt kollégám által hazaárulónak nevezett MISTRAL légvédelmi rakétát. Na meg ami sokak szempontjából a legfontosabb volt, ott képezték a csapatlégvédelmi tiszthelyetteseket is egy időben. Viszont ami számomra a legfontosabb volt, a közelben (pontosabban Drégelypalánk mellett) volt a légvédelmi tüzér lőtér. Mióta az eszemet tudom, ott csinálták a különféle kaliberű és hatótávolságú csőves légvédelmi tűzeszközök éleslövészetét. A vége felé lőttek ott Iglával és Mistrallal is, de nem ez volt a jellemző. Nemcsak ez az egy légvédelmi lőtér volt Magyarországon, mert például a kis és közeli hatótávolságú légvédelmi rakétákkal Nádudvar mellett lövöldöztek. Az a Karcag mellett települt csöves légvédelmi tüzér ezred mellé volt szervezve.
A dologgal és mindkét hellyel kapcsolatban vannak szép emlékeim.
Charlie 21, voltal mar bennt a cserepfaluiban, esetleg van kep rola? Arrafele jaratos Vagy?? Bükk, Matra? Tippeim:Feldebrö, Verpelet, Sirok, Jobbagyi, Retsag; Nagyoroszi. Meg nezek egy kettöt majd meg.
Akkor a Sziklanak van bejarata ott ahol van az epület melette közvetlenül? Az epület mire szolgalt?Szikla hotel felirat diszelgett rajta nemreg. Mivel le vankeritve nemsokat lehet lattni belöle. Namost meg mellette a Sziklafalbol meg jön ki egy kijarat, ha jol lattam a keritesen at, igy jön ki a kettö? Alapterületre kb mekkora, egy vagy többszintes?? Mi a legfontosabb jellemzöje, mennyire jo volt felszerelve anno? Minden erdekel.
En is igy tudom, Javorkuton nem volt semmi a hegy gyomraban. A Sziklanal, tenyleg lehet latni azokat a szelöözöket, a hegy felmagassagaban,termeskövel van kirakva. Amikor fennt voltam a Dolka gerincen, akkor en is azt gondolta, hogy ez egy kijarat a Sziklabol. De be van falazva abszolut. Szerintem igazandibol senki nem tudja mekkora a Szikla belülröl, ez az en velemenyem.
szvsz a Grenzenstein-alagútra gondolsz.Amely Perecest és Barossaknát kötötte össze,menetrendszerinti bányavasúttal.tt a 30'-as években volt egy omlás,ráomlott a szerelvényre,és 7-8 bányász lelte halálát.Ezután befalazták az alagút bejáratait.
Más:A Jávorúti hegy soha nem "nyílt" meg,belsejéből soha semmiféle repülőgép,rakéta nem jött ki.Ez csak szóbeszéd lehet.
A Lillafüredi Sziklának nincs(tudtommal) felső vészkijárata,csak a főbejáratától kb 30 m-re a Palotaszálló felé,a kerítésen belül,azon folyosó oldalkamráiban voltak konzerv hidegélelem és védőeszközök tárolva,gázálarc,stb.Legalábbis így gyakoroltuk amikor ott voltam.Van felül a volt kilátó környékén szellőzőaknája,ahonnan a frisslevegőt szívták a szellőztetőberendezések,és nyomták be az összes helyiségbe.
Friss kép a Dolka-tetői "Bagolyvár" romjáról,vmiféle vízelvezető akna,v más,a terület egyik szegletében.Rengeteg kátrányos hulladék épületelem,rom mindenfelé ott.Csodálkozom:ha mi letépünk 1 szál hóvirágot ilyen helyen(pl.Bükki Nemzeti Park területén) akkor ha megfognak vele 10-50000ft bírság.Ue helyen a Honvédségnek ott hagyni mindent lehet!Bő 10 éve még uitt láttam egy kupac(kb 50kg) szencsés Kálilúgot kiöntve.Amit a vevőállomás készülékeinek elektr szünetmentesítéséhez használt lúgosakkumlátorok utántöltésére használtak.Azóta elhordták-e, v a romok alatt van?Vagy megittuk a ivóvízbázison keresztül mi miskolciak?