Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Szia, ez a felszín alatt volt, vagyis van, vagy olyan, mint a többi, pl, a fóti?
Ja szeretnék Neked írni egy mailt, ha lehet, írj valamit, kitettem az emilemet.:))))
Üdv
"Titkos silók" voltak, a honi légvédelem egyik rakétaosztályának tüzelőállása volt Zsámbék, VOLHOV rakétákkal felszerelve, egy színházjegyet megérne, s fotózhatnál is, más engedély nem kell!!
A silókkal kapcsolatban… MEGKÖVETEK mindenkit, itt a topikon, hiszékeny voltam, most derült ki, hogy átvertek. Külön szól ez a volt tüzérnek, remélem nem haragszotok rám, illetve nem haragszol rámm….:)))))
Ígérem, abbahagyom ezt a témát, mert „nem is téma”, nem voltak…
Na jó, egye fene...
...itt utánna járhatsz egy Budapest környéki, egykor szigorúan titkos rakétasiló bázisnak.
Augusztus 21-én délelőtt látogatást szervezek az egykori Dózsa György laktanyába, mely huszár, radar és tüzér alakulatoknak adott otthont fennállása során, valamint az "50-es" felszíni objektumai megtekintésére.
Vajon a következő ajtó mögé is bejuthatunk?
Ha ide is bemászhatnánk, akkor mindenképpen csatlakoznék...
Anno Kiskőrösről Szentesre utazva gyakran elhaladtam egy orosz laktanya mellett, de már nem emlékszem pontosan, hogy holt volt, és azóta leszedhették az út melletti Lenin szobrot :o)
Talán Bócsa, valószínűleg harckocsizó. Nem tudsz róla valamit? A hétvégén arra járok valószínűleg, megnézném.
A 93. "Kharkovi" Gépesített-Lövész Hadosztály a következő településeken állomásoztatta ezredeit:
Mi ez a laktanyalátogatás? Kifejtenéd bővebben. Szerintem többünket érdekelne esetleg.
Köszi
Papa
Vándorló!
Tényleg midannyian örülünk az igyekezetednek, de elöbb járj utána a "dolgoknak". Menj oda, fotózd le, tedd fel a képeket és hátha összehozzuk, hogy mik azok a nagy "rejtélyek- titkok". Ha nem vagy bíztos a dolgodban nyugodtan kérdezz, mert vannak olyanok a topikban akik tudnak segíteni! De NE vond le tévesen a következtetéseket, pletykákra alapozva.
A silókkal kapcsolatban…
MEGKÖVETEK mindenkit, itt a topikon, hiszékeny voltam, most derült ki, hogy átvertek.
Külön szól ez a volt tüzérnek, remélem nem haragszotok rám, illetve nem haragszol rámm….:)))))
Ígérem, abbahagyom ezt a témát, mert „nem is téma”, nem voltak…
Üdv, a vándorló
Még a fórum kezdetén említetted, hogy készítenél egy weblapot a kihalt laktanyákról. Elkezdted, vagy van valami elképzelésed róla?
Ehhez hasonló lapok már vannak.
Az és érdeklődésem a nyócvanas évek végi állapotok felé irányulnak, de sajna csak Hadosztály szintig soikerült pontos adatokat szerezni, Ezred szinten már nagy a kavarc.
Anno Kiskőrösről Szentesre utazva gyakran elhaladtam egy orosz laktanya mellett, de már nem emlékszem pontosan, hogy holt volt, és azóta leszedhették az út melletti Lenin szobrot :o) Talán Bócsa, valószínűleg harckocsizó. Nem tudsz róla valamit? A hétvégén arra járok valószínűleg, megnézném.
Nemtom, pontos helységnév kellene, Nagykőrösön biztosan voltak, Szentesen pedig magyar műszaki dandárról tudok.
OFF
Kedves topiktársak!
Nagyon jó ez a topik és érdekes is, nézzétek el nekem, mint egy kezdőnek, mert valóban a rakétákról és a „silókról” mostanáig csak hallomásból tudtam, igaz az, hogy az elmúlt 1-2 hónap alatt pár említett ilyet meglátogattam. Lehet, hogy párszor hülyeségeket írtam, vagy rosszul szóltam hozzá, de ez azért volt, mert a „népi szóbeszédből vettem a tudásom…”!
Szívesen fogadom a mások illetve hozzáértők beszámolóit, tanácsait, leírásait…:)))))))
Üdv a vándorló
ON