Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Aki elég mazochista, letöltheti a tegnap készült képeket, eredeti méretben. Vigyázat, valami 340 megabájt!!! Valaki (ott a Karesz mellett:-) ) számonkérte - hát tessék, töltsétek.
Tudom, már régen adós vagyok egy képtárral, Isten bizony megcsinálom előbb-utóbb.
Addig is nézegessétek Szabocs barátom galériáját itt:
Nem nagyon értelek Pingyomon semmi különös nincs tul kép egy a Miskolci rakéta körgyürű technikai és kiszolgáló objektumáról van szó....Ahol szervizeltek, tároltak, szereltek, és persze kiszolgálták Cserépfalut,Szakáldot,Aszalót,Tardonát, és a hiradó Mezőcsát.Így vólt egy!
Köszönöm, hogy Te is írtál egy párt sort a Pingyomi területről!
Én is elég sok helyen jártam már Miskolcon és környékén, de megintcsak a kérdés, hogy miért nem beszél róla senki (pingyom)???? Visszahódította a természet, széjjellopták?! Oké, ez rendben van, de még csak beszélni se lehet róla normálisan, nem lehet megosztani egymás ismereteit erről a területről, - persze minden más területről igen.
Felvetem a témát, igen, válaszolnak rá pár szóban, hogy igen ott van és ne bojgassam, aztán meg még azt hozzáteszik, hogy ne nyitogassam a pofonosládát!
Nem kötegedésképpen irom, de ez máris jelent valamit, miért is ne nyitogassam a pofonosládát???? Itt valaki, vagy valakik többet is tudnak....
Szia,és persze szia mindenkinek!Miskolci vagyok és talán tudok a miskolc környéki és persze miskolci objektumok kapcsán segíteni ha valakit érdekel.Talán már mindenütt megfordultam már.Én is ,mint itt minden kedves törzstag régen foglalkozgatok eféle objektumokkal.
A dunavarsányi bunkerröl keresek anyagokat. Hallottam, hogy a "Légvédelem társbérletben" cimü könyvben van egy-két utalás. Sajnos most nem tudom megvenni a könyvet, ezért ha valakinek megvan, esetleg lenne olyan kedves megnézné az érintett oldalakat, annak nagyon megköszönöm!
Még csak rádiótávírász! De tüzér. Nekem a bal fülem a jobb, ugyanis a jobb fülem a rosszabb, de valami ötven valahány decibellel. Sajnos a normál emberi beszéd már át se jön rajta. Nekem viszont nem a korral jött, hanem egy baleset következménye.
A pingyomi terület még nem "kihalt". Bár igazából nem használják semmire, de őrzik. A nyírtelki rakétatechnikai üzem felügyelete és őrzése alá tartozik. Ha be akarsz menni, akkor onnan kell engedélyt kérned. Nem fogsz.
"Pingyom tetö legvedelmi javito es tarolobazis volt, raketak tarolasat es szereleset, felülvizsgalatat vegeztek ott, a miskolci legvedelmi rakaetagyürü osztaly raketait szervizelte"
Miért nem akar oda senkise bejutni, nagyon sok ember van itt, -ahogy olvasom- hogy túrákat szerveznek régi objektumokhoz, objektumokba, de pingyomról semmi, soha senki nem akar odamenni, soha senki nem készített még róla egyetlen egy fényképet se, illetve van egy a google earthen a kapuról, de hogy mi van a kapu után...., nem mennem róla a találgatások valaki felveti a témát, válaszoltok a kérdésekre, és aztán kész, nincs több szó....
nem semmi helyl, voltam mar benne. Teljesen szetsszedtek a szinteket, csak egy 300 m es hosszon maradt meg az eredeti bunker kerestmetszet, igy csak egy nagy beton csö a hegyben , olyan mint a metroalagut, csak nagyobb az atmeröje
elegge titkoltak a letezeset, de allitolag igy is ktudodott, a STASI -nak sikerült egy vizvezetekszerelöt bejutatni, aki beepülve adott ki sok infot.
Atomhaborura keszitettek, a hirosimai robbantashoz -20 kilotonna- hasonlot keltt volna kibirnia, mai korszerü atombombanak mar nem tudtak volna az ajtok megfelelni
Pingyom tetö legvedelmi javito es tarolobazis volt, raketak tarolasat es szereleset, felülvizsgalatat vegeztek ott, a miskolci legvedelmi rakaetagyürü osztaly raketait szervizelte
ha minden igaz,a bunker a tököli 11. Gárda Vadászrepülő Hadosztály tartalék HÁP-ja volt.
Sok sikert a renoválási munkához és a kiállítások létrehozásához! Már régóta tervezzünk,hogy ezt az objektumot is megnézzünk,remélem,hamarosan lesz rá lehetőség!
Végigböngésztem a fórumot és a következő kérdésem lenne, remélem tudtok segíteni!
Miért van az, hogy mindenről tudtok írni belső információkat is, de a Miskolc-Pingyomi laktanyáról semmi publikus dolog, legalábbis nagyon kevés, miért nem beszél róla senki, senki nem volt ott katona közületek?????
Vagy mi van vele, miért ilyen nagy a csend, ha az a terület szóba kerül???????
Remélem jó helyen járok. Az egykori dunavarsányi (51-es út melletti) katonai bázisról szeretnék mindent megtudni. Jelenleg a bunker renoválásán és az itt kialakitásra kerülö tárlaton dolgozunk, ami március végére elkészül.
A 600nm-es bunkerben több témakörben szeretnénk kiállitásokat rendezni:
1. a dunavarsányi radarállomás és a tököli reptér története /szovjetek a térségben 2. politikai ifjúsági szervezetek (1919-1989) -Leventék, HJ, BDM, Úttőrök, ifj.Gárda 3. az "Attila-vonal" (a térség /Taksony-D.Haraszti/ 2.vh-s története) 4. honvédségünk /K.u.K. -Magy.Kir.Honv. és M.N. története/
A fentiekben emlitett témakörökben anyagot, dokumentumot, kiállitási dolgokat szivesen várunk
Sziasztok, ha vkit érdekel egy Hajagi felfedező túra Budapestről kocsival (pár héten belül), akkor még van 2 helyem az autóban. Költség: az üzemanyag 1/3 vagy 1/4-e attól függően, hogy jön e az asszony. Mivel erre ritkán járok a gtw@vipmail.hu címre tudtok írni. üdv:Goethe
"Mi mennyi", jut eszembe a régi vicc a kérdésre :)
Mert ha a beton hosszát tekintjük, akkor FErihegy a legnagyobb, katonai repterek közül viszont Klementína a 3500 méteres hosszával. (Kunmadaras csak 2500, akár az összes többi szovjet reptér.
Viszont ha a területet, akkor Kunmadaras, 776 hektár:)
A földalatti reptér sztori egy régi vicces történet: az 50-es éve elejé kezdték terjeszteni, hogy a nyugatra távozók ezt mondják el az amerikai kihallagóknak. Vannak ilyen jegyzetek az amerikai levéltárból:)