Ez mennyire "nem rég" volt? Csak azért, mert egy hete még az LPY közlekedett, igaz, hogy nem ment a menetrendben meghirdetettek szerint. Kint vártam rá egy órát Elzamajorban, eredménytelenül, közben a busz valahol a központ környékén tekergett. ELK az a sárga 260-as egyébként?
Nagyon köszönöm mindenkinek a támogatást. :) Sokat adok a véleményetekre, tanácsaitokra, tapasztalatokra. Azért is írtam, hogy "gyerekcipőben jár", mert még nincs nagy rutinom a honlapszerkesztésben, és igyekszem ezt is kitanulni. Foglalkoztat a .hu domain is, igen, csak próbálok előbb tapasztalatot gyűjteni. Semmiképpen nem akartam olyan galériákat készíteni, amelyben mások (Ti) már elég nagyot alkotottak, inkább olyan témákat boncolgatok, amik még "feltáratlanok", és nem utolsó sorban érdekelnek is. :) Még egyszer köszönöm.
Amit csinálsz, annak megvan a maga egyedisége. Ahogy a képeket végignéztem, sajátos hangulatuk van, szépen odafigyelsz a fényekre is, igényes munka. Szerintem ez a fajta tartalom ebben a stílusban többet érdemelne egy ilyen sablonos eoldal dolognál, kissé komolytalanná teszi az egészet. Vannak olyan weboldalkészítő programok, amelyekkel szinte 0 tudás nélkül el tudsz készíteni egy saját oldalt, ami egyedi és a sajátod. Azt meg feltöltöd egy free tárhelyre, de én a helyedben elgondolkodnék egy rendes .hu domain regelésén is, saját tárhellyel, már az is jelentéktelen pénzösszeg. A képeket illetően pedig csak így tovább!
Én most már biztos vagyok benne, hogy a '304-re gondolt. Az a kocsi van örökké Újvárosban, nem a '303. Fehérváron a '304-et eddig háromszor láttam, több hónapos eltérésekkel, Dunában viszont mindig kint volt, amikor én.
Az elmúlt hetekben Denso szerződésesen én is jellemzően 063-at, 064-et vagy a 065-öt láttam. Március végén rendszeresen itt volt a 064, pl. dolgozott hétköznapokon az osztott 26A fordán stb. 303 Dúv.-ban? Ó, én azt hittem az a kocsi teljesen kidőlt… 304 meg nem tudom, nálatok mennyire közlekedik, itt szinte fehér holló ritkasággal bukkan csak fel…
Köszi. Akkor szerintem el lehet könyvelni állandónak ott a narancsokat, Dunában meg 064et és 303at. Főleg hogy utóbbiakra már (közbenjárásommal) beszereztek a sofőrök kormányvédőket is...
Csak írni kellett... LSP helyett DUD-619 vitte ki a 10.45-öst, majd hozta be a 12.00-ást. Maradhatna estig is.
CCN-169 ment ki Sukoróra, EUE megint nincs.