Az, hogy a beadott műleírás szerint mi nem volt kész, nem lényeges, ha az eredeti építési engedély még érvényes volt, és abba belefért az, ami készült közben (az alapján addig is lehetett építkezni, amíg az új engedélyt kiadták). Ha az már lejárt mostanra, akkor ez nem segít rajtad.
Tanácsra lenne szükségem. Vettünk egy bővített szerkezetkész házat amire új építési engedélyt kértünk néhány apró tervmódosítás miatt. Ezt már meg is kaptuk (már jogerős, de a határozatot még nem postázták), csak elég sokára, és közben a ház lassan elkészül.
Nem volt fővállalkozó, sem felelős műszaki vezető. A szakikkal megegyeztem és ők megcsinálták. Hol volt szerződés, hol nem.
A beadott műleírásban sajnos elég pontosan szerepel, mi nem volt kész a házon:
aljzatszigetelés
homlokzatszigetelés-vakolás
néhány ablak berakása
gipszkarton belső válaszfalak
gépészet
villanyszerelés
burkolás
vasbeton beltéri lépcső
a tető megbontásával egy tetőterasz kialakítása
alápincézett terasz melléépítése.
Ezek közül, gyakorlatilag csak az utolsó két tétel nem készült még el. A teraszra egyelőre pénzünk sincsen, az talán jövőre vagy még később.
Úgy terveztem, hogy mihelyt megkapom a határozatot, öt napon belül bejelentem, hogy elkezdtem építkezni, és mire kijönnének ellenőrizni én már benne lakom és munkás egy se lesz a közelben.
Kérdéseim:
1. Elhiszik-e nekem, hogy a bejelentés és az ellenőrzés között (gondolom legalább 1-2 hét + az öt nap a bejelentés előtt) végezték el a fenti munkákat?
2. Meddig jöhetnek ellenőrizni? Meddig kell megőriznem a dokumentumokat (napló, szerződések).
3. A fenti munkák közül mit végezhetek én el (papíron)? Miről kell szerződés szakemberrel?
+1. gondolom a terasz nélkül is kaphatok használatbavételit a házra.
Fennmaradási engedély csak arra adható ki, ami egyébként is megfelelne a jogszabályoknak, azaz a szomszédtól való távolságnak/oldalhatárnak.
Hivatalosan tehát nem fogod tudni csinálni (már ha tényleg ennyire kötöttek a távolságok).
Ha jóban vagy a szomszéddal, akkor beszéld meg vele, hogy fel akarjátok újitani ezt a részt, van-e kifogása. (=egy tanú)
Ugyanis ha az önkormányzat beleköt a dologba, akkor fennmaradási engedélyt kér, és birságot szab ki.
DE mivel 10 éven túl már ott volt az előtetős terasz, rá lehet fogni, hogy csak felújitása történt, tehát a birságtól eltekintenek. (ehhez kell két tanú, egynek tökéletes a szomszéd)
VISZONT mivel nem felel meg az oldaltávolság miatt a jogszabályoknak, ezért vissza fogják bontatni, hiába áll már úgy 10 éve. Hozzányúltatok, fennmaradási engedly kell, viszont csak arra adható ki, ami jogszabályilag megfelel...
Tehát ha belevágtok, akkor fényképeket mindenképpen készitsetek a mostani állapotról. Ügyelve viszont arra, hogy ne látszódjon, hogy az új előtetős terasznak esetleg más lesz a TARTÓSZERKEZETE, mert ebben az esetben engedély kellene, ami mint fentebb irtam nem adható.
Ha van haragosotok/forgalmas utca/jól látszik az utcáról, akkor jól gondoljátok át, mert a mostani előtetős teraszt is elveszithetitek, bármilyen szr most a szerkezete-burkolata.
Elnézéseteket kérem, hogy újra felteszem a kérdést, nem tud valaki segíteni, merre érdemes elindulnom? Van egy teraszunk fémvázzal beépítve, kb derékig lambéria, felette üveg, műanyag tető. Szeretnénk belőle télen is használható, fűtött konyhát csinálni, rendes falakkal, tetővel, de probléma, hogy nincs meg az előírt 3,5 m a szomszédtól. (a ház és a szomszéd között se, valamint az utcában egyetlen háznál se, amiket valahogy mégis bővítettek) A jelenlegi beépítés több, mint 10 éve épült. Adnak vajon erre engedélyt? Vagy érdemesebb utólag fennmaradási engedélyt kérni? Járható út ezt a beépített teraszt hőszigetelni és egy ablakot tenni bele (nem a szomszéd felé)? Mert ha jól tudom, a hőszigetelés nem engedélyköteles. Bele lehet ebbe kötni? Előre is megköszönöm a segítséget! Zsuzsa
Kedves Fórumozók! Van egy teraszunk fémvázzal beépítve, kb derékig lambéria, felette üveg, műanyag tető. Szeretnénk belőle télen is használható, fűtött konyhát csinálni, rendes falakkal, tetővel, de probléma, hogy nincs meg az előírt 3,5 m a szomszédtól. (a ház és a szomszéd között se, valamint az utcában egyetlen háznál se, amiket valahogy mégis bővítettek) A jelenlegi beépítés több, mint 10 éve épült. Adnak vajon erre engedélyt? Vagy érdemesebb utólag fennmaradási engedélyt kérni? Járható út ezt a beépített teraszt hőszigetelni és egy ablakot tenni bele (nem a szomszéd felé)? Mert ha jól tudom, a hőszigetelés nem engedélyköteles. Bele lehet ebbe kötni? Előre is megköszönöm a segítséget! Zsuzsa
Az illetékbélyeges-részt kell megnézni, nem emlékszem, hogy mennyit kell lakóegységenként leperkálni.
Meg persze az épitész munkarésze...
De ha nem is kérsz elvi épitési engedélyt, egy ilyen koncepciótervet érdemes csináltatni, hogy a vevőket meggyőzd arról, nem lehetetlen oda épiteni bármit is (csak egy kis fantázia kell hozzá).
Mivel az OTÉK és az OTSZ (országos tűzvédelmi szabályzat) szabályozza a minimális oldalkertet, illetve a szomszéd épületektől a minimális tűztávolságot, nem nagyon fogsz kiskaput találni.
Egy megoldást talán tudok: tűzfalat kell mindkét oldal felé épiteni, de az meg azt jelenti, hogy csak az utcafrontra és hátrafelé rakhatsz nyilászárót, ami értelemszerűen megint nem élhető.
Az 5 méter egyébként szerintem még fogyasztható.
Képzelj el 5x5 méteres, kétszintes épületeket, egymástól 6 méter (két parkolónyi) távolságban egymás mögött. Valószinűleg 30% beépithető, tehát 150 m2 körül, azaz 4 ilyen tömböt egymás mögé rakhatsz. Négy darab kb 80 m2 alapterületű lakás, mindegyiknek kis oldalkert, saját parkoló...
Meg kell terveztetni, és ezzel a "project-anyaggal" árulni a telket. (esetleg elvi épitési engedélyt is kérni rá)
Segítséget szeretnék kérni,mielőtt a hivatalban dübögnék a hivatalok asztalán:)
Van Debrecenben egy belterületi építési telkem.A telek területe 514m2,viszont olyan okosak voltak valaha a földosztók,hogy 11 méter széles és kb.47méter hosszú.
Árulom a telket,de már 3 vevőt+2 vállalkozót veszítettem el azért,amiért ilyen keskeny,mert a 3-3 métert el kell hagyni,így nem tetszik Nekik az 5 méter maradék.
Kérdésem az lenne,hogy tudok-e valahol valamilyen segítséget kérni,hogy bírálják felűl,vagy nyissanak egy -kiskaput-:)?
Lehetne-e kérni,hogy ne legyen csak 2-2 méter a tűztávolság?Van erre valahol valamilyen jogszabály,ha igen hol?
Végül is nem Én osztottam fel ilyen keskenyre és nonszensz,hogy emiatt nem tudom eladni.
Egyetértek veled, hogy ocsmányul néznek ki, de van egy 2m széles konyhám, amiben van egy 1,5m-es ablak. Ha ki akarom nyitni teljesen, akkor a tűzhelyen járjak keresztül?
Ezenkívül a kisebb szárnyak könnyebbek is, ezáltal tartósabbak és a kisebb súlyuk miatt kisebb kárt tudnak okozni, ha esetlen nagyon becsapódna a szél miatt.
Mivel már a csere megtörtént, ezért egy esetleges bűntetés mértékére lennék kíváncsi :(
Panelházban ablakcsere engedélyköteles, ha nem ugyanolyanra lett cserélve? Ha igen, akkor ennek elmulasztása esetén kb mennyi büntetésre lehet számítani?
Köszönöm a válaszodat, sajnálattal vettem tudomásul, hogy ez így van. Csak azt nem tudom, hogy így, hogy már fel van építve a ház, ki lesz az a műszaki ellenőr, aki elvállalja papíron, hogy ő volt az ellenőr.
Egy nagyon fontos kérdésem lenne. Jövő héten jön hozzánk az építésfelügyelet Székesfehérvárról. Külön szerződésünk van magára az építési munkára és külön szerződés az ács munkára. Eddig csak ezek vannak kész, illetve a tetőn a cserép még nincs fent. Minden esetben kell a műszaki ellenőr vagy az 50 millió Ft el nem érő házépítéseknél nem? Fontos lenne, mert már csak a hétfői napunk van arra, hogy esetleg keressünk valakit.
Amúgy van valakinek valamilyen tapasztalata a fehérvári ellenőrökről?
Mivel általában 6 méteres az épitménymagasság, ebből alakult ki a 3 méteres oldalkerti méret. Továbbá a tűzvédelmi rendeletben 6 méteres távolság van az épületek között, tehát ennek a felét kell venni. Hiába lakóépület, a funkció később változhat.
Ahogy lala leirta: utcafronton 5-5 méter, másik két oldalon 3-3.
Szabadonálló beépitésnél nincsenek ablakméret tilalmak, mivel 3 métert tartanod kell, a szomszéd is tartja a maga 3 méterét, igy legrosszabb esetben is van 6 méter a két épület között.
Speciális esetben a tűzvédelmi rendelet alapján előirhatnak nagyobb épületek közti távolságot, de sima lakóháznál ez nem fordul elő (ha a földszinten asztalos üzem van pl, akkor ott már figyelni kell)
Alap közmű: viz, villany, csatorna.
A fűtésedet azzal oldod meg, amivel akarod, erre nincs előirás. Viszont viz nélkül nem fogsz épitési engedélyt kapni...
(azt fogják javasolni, hogy társuljatok a szomszédokkal, és terveztessétek meg a vizet, vigyétek oda. Ennek tervezési-engedélyeztetési oldala 8-10 hónap, és költségben 10e Ft/méter körül van NEM aszfaltozott út esetén)
Elméletileg lehetséges a fúrt kút, mint vizpótló berendezés, de ilyenkor az ÁNTSZ-el be kell vizsgáltatni bizonyos időközönként a vizminőséget (saját költségen). Ha ez lesz, akkor csakis lakófunkciót képzelj el oda, mert bármiféle üzem/üzlet/telephely iszonyatos szivatással jár.
(már emlitett ÁNTSZ vizmintázás, mivel nincs biztositott viznyomás, a tűzoltó tűziviztárolót kér, stb)
A csatorna közműpótlásáról már volt szó valamelyik topicban, elvileg van gyártó, akinek megvan az engedélye rá.
Ha nincs extra helyi előírás, akkor az általános szabályok szerint mindkét utcafront előkert, és 5 méteren belül nem lehet épület, a másik kettő oldalkert, ott 3 méter a korlát. Az ablakok elhelyezése lényegtelen.
Két dolog vagy kell rá kérni fennmaradási engedélyt vagy sem irány a helyi építési hatóság nem úgy nyitunk hogy van egy meglévő építmény hanem szeretnénk és mi a módja :) illetve megkérdezni amikor készült mi volt az előírás úgy mellékesen. Ha a fedett terasz amúgy nyitott és nem zárt akkor nagy eséllyel nem kellett neki engedély.