Nem csak a fővizsgákkal van baj (azzal most három BDzx felállításával még előnybe is kerültek pár évvel ezelőtti önmagukhoz), hanem az ajtókkal, fűtőkazánnal, graffitivel, stb. Alkatrész nincs, anélkül meg nem adják forgalomba őket (mert az még egy igényes fűtőház). Kb. ennyi. Komo9lyan kérem, hogy írjatok panaszleveleket a felsőbb vezetésnek - Gyarmat egyébként is kevesebbet jkap, mint más helyek, főleg alkatrészben. Három Dácsiából mindig egy működik, hat Bobóból szintén, a Bzmot dögsor pedig kilóg az állomásról... Egyébként a területen egyedül az igen szakadt Bzmot 241-et nyerték vissza ( http://benbe.extra.hu/gallery/tolmacs/pic35_noframe_hun.php ).
Én ca. 10 éve mértem utoljára, igaz, akkor több teszten, és úgy jött ki egy átlag, amit szerintem most azért múltam felül jópár ponttal, mert túl könnyűnek találtam néhány kérdést a másik teszthez képest.
szerintem előbb-utóbb mindenhol legalább órás alapütemre lenne szükség....
Jajj, megint ez az optimista hozzáállás :) Sajnos az utasszámok sok helyen egyáltalán nem erre az irányba mozdulnak.
Keleten az általad felsoroltak közül egyedül a 90-esen látnám értelmét a sűrítésnek, ott azért a két órás ütemben vannak olyan lyukak, amelyeket be lehetne tömni és igény is lenne rá.
A Vámosgyörk-Gyöngyösön (a délelőtti lyukat leszámítva) nagyjából adott az órás ütem, ez szerintem maximálisan kielégít minden igényt és ahogy az utasszámokat látom, meg is hozta az eredményét.
A 92-esen sajnos nem látom realitását a dolognak, helyi forgalomban egyértelműen a busz a nyerő, ráhordással és rugalmasabb csatlakozással a távolsági utasokat
lehetne megtartani illetve idecsábítani, de itt jelenleg inkább csökken az utasszám és szerintem itt az ütemes menetrenddel sem sikerült ezt megállítani. Kísérleti jelleggel néhány csúcsban közlekedő vonatot esetleg fel lehetne gyorsítani Kazincbarcikáig, így a putnoki/ózdi utasoknak csökkenne a menetidő, de ez borítaná a jelenlegi ütemest.
A 81-82-esen szerintem reális a jelenlegi (munkanapon órás) ütem, ott is vannak olyan járatok, amelyek eléggé siralmas kihasználtsággal futnak. Ez még a 81-esen nem is annyira szembetűnő (és pazarló), de a 82-esen 20-30 fővel járatni egy 4 kocsis ingát, hát eléggé elgondolkodtató (itt pl. a Hatvanból 9:15-kor induló szolnokira gondolok, azon nyáron megfordultam jópárszor, egyszer sem volt a fent említett utasszámnál több. Hétvégén teljesen felesleges ilyen vonatokat járatni.
Ha már sűrítés, minkanapokon egy órás ütemen felüli mentesítő vonatra lehet, hogy reális igény lenne, a hatvani/jászberényi diákok körében. Szerintem ilyen irányban kellene elindulni, ha sűrítésről beszélünk.
De mondjuk vasárnap, az ingázó diákok kedvéért néhány délutáni, alapütemen felüli vonat korlátozását lehetne [B]-re módosítani, szerintem igény is lenne rá. Itt elsősorban a tarjáni vonatokra gondolok...
Pontosan melyik szakaszra és melyik vonatra gondolsz? Úgy tudom az egész 100-as vonal napközben le van fedve órás követésben. 1-2 kis kivételtől eltekintve.
Tehát le van fedve? Nincs és nem is volt (eddig :) ).
a 100-ason a bokorugrót lehetne és kéne órásítani,
Pontosan melyik szakaszra és melyik vonatra gondolsz? Úgy tudom az egész 100-as vonal napközben le van fedve órás követésben. 1-2 kis kivételtől eltekintve.
Az ütembarmolást múltkor már kitárgyaltuk, azt is, hogy miért nem jó.
Arról viszont mostanában nem esett szó, hogy mit tekintünk kínálati menetrendnek? Mert szerintem előbb-utóbb mindenhol legalább órás alapütemre lenne szükség. Egyelőre szerintem, ami elég gáz, hogy nem úgy van: a 81-esen és a 82-esen hétvégén is kéne, valamint Vámosgyörk és Gyöngyös között is, meg még a 100-ason a bokorugrót lehetne és kéne órásítani, de a 90-est is. Szerintem a 92-esen is jó lenne, az pedig botrány, hogy az 1-esen a gyors és a 135-ösön a személy nem órás. A 108-ason a macsi kereszttel illene megoldani az órás ütemet Balmazújvárosig (és jobb csatlakozásokat), a 155-ösön a félegyházi feles pók miatt. A 130-ason is igazi órás ütem kéne legalább Szolnoktól Szentesig. Aztán még: 75, 101, 142, 120 (vegyes IC). A 2-esen pedig legalább Piliscsabáig elkéne a félórás (szerintem).
Ha az osztály 35 fős, akkor nem lehet 18 jó meg 18 rossz matekos.
Nem is jó meg rossz matekosokról szól a példa, hanem legjobb és legrosszabb matekosokról.
18 legjobb az a matekos és a 18 legrosszabb matekos egy 35 fős osztályban lehetséges, mert ebben az esetben néhány ember besorolható a legjobbak és a legrosszabbak közé is. De ez a feladat egy kicsit hülyeség. Inkább beszéljünk az ütemes menetrendről.
A krakkói rögtön fordul majd, ez szerintem is egyértelmű.
Mondom ez csak a tót tervezet szerint lenne így, amúgy több részről is "sántít" a dolog, mert ezek a vonatszámok már most is foglaltak (az 1863 nem is IC, az 1864 pedig jelenlegi formájában sokkal később ér le Keszthelyre).
"Szlovák SZVÖR-ből azt csiripelik a verebek, megint MÁV-ZSSK szerelvény fog összeforogni, nem megy vissza rögrön Kassára a tót szerelvény. Pedig így doszt elég lenne rá Keszthelyen a 2 óra... Szerintük nyáron 537-2 - 1863 ... 1864 - 536-1 lenne, de ez így elég érdekes lesz...."
Hááát...a két középső számra kiváncsi leszek.... de ne felejtsük el,hogy lesz 2 krakkói kocsi is,melyek viszont aznap mennek vissza...
Hát, én az első alapján majdnem zseni lennék, ami nem hinném, hogy igaz, tehát szerintem kicsit másképp számol :)
A másodikat még 1-2 hónapja töltöttem ki, ami szerintem reálisabb képet adott, az talán már korrektebb értlket ad ki. Tulajdonképpen úgy kell nézni, hogy a 100 a "kiindulási alap", az átlagember IQ-ja, nem?
tényleg: Cellben mi a sz***k csináltak peront az 5 és 6 közé? inkább az 1 és 2 köztit kellett volna megmagasítani az "sk+0"-ról...a 4 vágány ott elég lenne...
Van amikor nem elég. Ha ITF lesz, és celli pók, akkor méginkább kell majd.
pár életkép az állítólag ütemes menetrendő 1-es vonalról:
csüt. este a Pannonia +30-cal jött,majd startolt tovább a Keletiből...a vezérnek dicséret,mert Győrben már csak +10' volt...gondolom mindez a 130/140-es menetrend miatt... igaz, a bautzeniben nem volt fűtés,csak Győrre jött meg...bár lehet Rajkánál a gépcsere után újra elveszett..:)) (IC Traianus érk. +80', K.I. ind. +60')
péntek reggel,Győr: a 920ashoz kimenve hangos közli 7:43-kor,h. az euregio elment a 7ről. Ok. 920-ra kiírva 10perc késés, végül érkezés +16'-tal,mert jó szokáshoz híven Gyárvárosnál kivették 910 elől, így amikor az IC megállt a 2-n,akkor tűnt fel a gyors a toronynál...
...a győri külsős kitett magáért,pont abban a pillanatban küldte el az ic-t tovább,mikor a gyors megállt az 5-ön...vajon mit reagáltak volna,ha egy utas bemegy reklamálni a pénztárhoz,h meghiúsult az átszállása,melyre 10 perce lett volna menetrend szerint? Ismerve a győri forgalmat,simán letagadták volna amit sem sejtő pénztárosnak,h 920 tényleg késett...:(((
920-ról száll le a nép,egy utas épp megkérdezi a tétlenkedő kocsivizsgálkat,h Óvár felé melyikről megy,azok meg lazán közlik vele,h a 7-ről...ja,de csak majd max. 1 óra múlve,mert onnan a regio tényleg időben elment...:(
Nem tudom,mi a lósz****t csinálnak azon vasutasok ott egész nap,de ha azt sem veszik észre,hogy adott vágányon már nincs semmilyen vonat...:(((
920 amúgy elindult 8:00-kor, Cellbe érkezett 59perc múlva...:) Cellben sikerült megvalósítani a közös peronos átszállást a 9617-tel,mert utóbbi az 5 helyett már az 1-ről indult...:)))
tényleg: Cellben mi a sz***k csináltak peront az 5 és 6 közé? inkább az 1 és 2 köztit kellett volna megmagasítani az "sk+0"-ról...a 4 vágány ott elég lenne...
ma este: örömmel tapasztaltam,h a gépészet kitett magáért,mert 991en Győrben gépcsere van,s csak utána áll át 921 elejére.... az persze nem jut eszébe a forgalomnak,hogy mi lenne ha ezen gépcsere alatt már a 921 állna át 991 végére,s akkor nem +8-9'-cel indulna helyből a gyors... (bár 928 úgyis keresztbe tenne neki...)
indulás +8', Komárom már +7', Szőny előtt befékezés,3 perc álldogálás, végül Bp. érk +7'..., szemben 918 és 40 pontosnak tűnt...
Hát ez az. 19-37 közt tetszőleges szám jó válasz, (vagyis akár a),b),c),d) lehet) Ha a), akkor, akkor az állítás tetszőleges Marikára igaz az osztályból, de ez nem volt feltételül szabva.
Ha benne van Marika a 19 legjobb és a 19 legrosszabb matekos között, akkor pont ő a legközepesebb tudású. A 19 legjobb között ő áll az utolsó helyen, a 19 legrosszabb közül pedig a legjobbak között az elsőn.
Tehát:
1. Marika osztálytársa
2. Marika osztálytársa
3....
19. Marika
20. Marika osztálytársa
21. Marika osztálytársa.
Két csoport van: a jó matekosok és a rossz matekosok, de Marika mind a kettőbe besorolható. Ha őt nem nézzük, akkor 18 jó matekos van, 18 rossz, plussz a Marika, tehát az összesen 37 fő.
De biztos hogy ez ilyen egyértelmű? Pl. ha 35 fős az osztály, akkor is igaz lehet az, hogy mind a jók, mind a rosszak körébe beletartozik....
Egyszer régen vettem egy IQ tesztes könyvet, amelyiket pont a főiskolán óraadó pszichotanár készített. (nem az ő ajánlatára vettem, hanem utólag láttam meg ott a nevét)
Abban ca. 10-zel alacsonyabb érték jött ki.
Habár ez sem olyan könnyű, csak a sok egykaptafára készült kérdésre a végén már könnyű rájönni. Abban a könyvben az ábrák kissé nehezebbek voltak.
OFF Hát nekem a 2. dobott ki jobbat, de rühellem a zíkúteszteket. Sok pontot kapsz, ha képes vagy úgy asszociálni, ahogy a többség.
Érdekelne pl., szerintetek erre mi a helyes válasz:
Az osztályban Marika egyszerre van a tizenkilenc legjobb és a tizenkilenc legrosszabb matematikus között. Hányan járnak az osztályba? a) 19 b) 35 c) 36 d) 37 e) 38
Ma ismét volt valami a 70-esen. Én csak annyit éreztem belőle, hogy a 2117 Vácon az első vágányra állt, mellette a harmadikon a 22117 (vagy inkább a 2169?) állt. Néhány perc állás után az utastájékoztatás ennyi: "A harmadik vágányról gyorsított személyvonat indul, a vágány mellett kérjük vigyázzanak!". A fürgébbek még át tudtak ugrani arra. És valóban, a vonat eredeti utasai elképedve jöttek rá, hogy tényleg gyorsítottként folytatta útját (akkor mégis a 22117 volt?).
Rendben. Ha egy irányt nézünk, akkor a délelőtti zsúfolt buszokat párosíthatjuk össze a délutáni üresekkel. Buszonként 35 utas akkor is rengeteg, garantált heringesdoboz a reggeli járatokon.