Mivel többségében háziállatokkal kapcsolatos témák vannak a csúcson, picit nekem hiányozni kezdtek az igazi vadak. Ezért is nyitottam meg ezt a topikot, ahová jöhet minden, ami kerítésen kívül van. Netán kerítésen belül, ámde mégsem egészen odavaló (és nem a rendőrséget hívjuk észrevételükkor ;-) A bogaraktól kezdve a ragadozókig bárkit becincálhattok ide.
Legtöbbünk találkozik a kirándulásai, túrái során olyan állatokkal, amikről szeretne többet tudni vagy legalábbis nevén „szólítani”. Persze vannak olyanok is, amiket a többség felismer (őz, vaddisznó, róka vagy éppen bükk, gesztenyefa), de mondjuk a lábnyomaikkal, netán hangjukkal már gondban vagyunk.
Tehát jöhet ide minden, írások, beszámolók, kérdések és képek, amik az élővilág „vadabbik” részéhez kötődnek.
Bizony, a madárrendszetant a molekuláris szisztematika alapjaiban forgatta fel. A morfológiára alapuló rendszertan ebben a csoportban teljes csődöt mondott.
Az egész Sibley és tsa DNS hibridizációs vizsgállataival indult kb. 1o-15 éve. Azt már korábban is tudták, hogy a futómadarak és a tinamuk (Paleognathae) alapvetően különbözőek a többi madártól (Neognathe).
De S. és tsa irta le először hogy a Neognathe csoporton belül külön csoportot képviselnek a tyúkalkatúal (Galliformes) és a lúdalkatúak (Anseriformes) (Galloanserae) az egyéb fajoktól. Így a modern rendszertanokban ez a két rend szerepel közvetlenül futómadáralkatúa (Struthioniformes) és tinamualkatúak (Tinamiformes) után.
A többi madárrend viszonya is alaposan átrendeződött. Nyilvánvalóan az énekesmadarak teljesen külön csoportot alkotnak. A többi madárrend közötti viszonyt viszont a modern molekuláris vizsgálatok sem tudták pontosan tisztázni, mert a madárrendek diverzifikációja feltételezhetően rendkívül gyorsan lezajlott.
Az azonban bizonyos, hogy a pusztán morfológiára épülő rendszertan itt is csődöt mondott. Pl. ki gondolta volna, hogy a gólyák, gémek és a flamingók viszonylag távoli rokonok. A gólyák legközelebbi rokonai talán a pelikánok, a flamingóké pedig a vöcskök!
De nem csak az egyes nagyobb csoportokon belül volt komoly változás, hanem az egyes csoportokon belül is! Pl. most olvastam egy tavaly megjelent cikket, amelyből kiderült, hogy a vágómadarak (Accipitridae) rendszertanában a fajok közel harmadának kell nemzetséget váltani ahhoz, hogy az evolúciós történelmet tükröző rendszertani besorolásuk legyen.
A legtöbb változás az énekesmadaraknál lesz. Mióta Sibley és tsa DNS hibridizációs technikával felismerte, hogy a fejlett énekesmadarak (Passeri) két fő fejlődési csoportba tartoznak (Corvida, Passerida), megindult a fajok ide-odarakosgatása, amely még mindig nem állt meg. Kis túlzással kijelenthető, hogy a korábbi énekesmadár rendszertan még elemeiben sem volt képes evolúciós fejlődési szempontoknak is megfelelő módon rendszerezni az énekesmadarakat. Érdekes, hogy mindkét nagyobb csoportban megjelentek igen hasonló életmódú, emiatt rendkívül hasonló morfológiájú és viselkedésű fajok (pl. rigó-szerű, légykapó-szerű és poszáta-szerű madarak stb), így sok hagyományos rendszertani alapú családból szét kell válogatni a fajokat a két teljesen különböző rokonságba tartozó csoportba. Másrészt kiderült, hogy viszonylag elértő életmódot folytató madárcsoportok (pl óvilági poszáták (Sylvidae) és timálfélék (Timalidae)) rokonság szempontjábók meglehetősen közel állnak egymáshoz, adott esetben közelebb, mint a korábbi csoporton belüli egyes tagok.
Szóval, bár a legtöbb madárfajt már ismerjük (azért szinte minden évben fedeznek fel még új fajt!) a madarak tudományos besorolása rengeteget fog a közeljövőben változni. Kb. 1o-15 éven belül várható, hogy ki fog alakulni az a rendszertan, amely aztán már gyakorlatilag nem fog tovább lényegesen változni.
Remélem, ez nem egy Rorschard-teszt. :) Teknősnek teknős. Az az izé a cloacájából jön ki, s mivel erre nem tudnám azt mondani, hogy tojás, arra gondolnék, tán egy pénisz. A cloacából nyomul ki, az szent. A háti oldalon szokott lenni a spermavezető árok, végülis amit látok, arra rá tudom fogni. (És most gyorsan itthagyom a topikot, mielőtt kiderül, hogy a pörölycápa elektromos szervét láttuk.)
Köszi, persze, vevő vagyok minden ilyenre. Ez az új vagy a régi változat? :)) A Papp-féle Zootaxonómiában még Ramphast*s van és er*thacus. Nemigen merek belegondolni, hogy mennyi hülyeséget tanultam már meg. A tanárunk azt mondta, a Zootaxonómiába sok energiát ne fektessünk, de akárhogy vakarom magamat, új könyvet nem tudok írni egy január alatt. :] Én csak a kígyóknál találtam hibákat, de ott volt rendesen.
Teljesen igazad van a taxonómusokat illetően. Én összegyűjteném és bezárnám őket egy nagy épületbe, ahol saját nyomdájuk lenne, és kedvükre csinálhatnának mindenféle rendszertani könyvet.
Én már csak a kész terméket látom, nem tudom, mi volt az ok. Ennek ellenére kedvelem az állat- és a növényrendszertant, kissé nagy ugyan a kavarodás a fejemben, de érdekesnek találom. A didaktika viszont más ügy, a rendszertan sem teljesen nélkülözi, ld. pl. a madarakat a krokodilokkal egyenrangú szintre kéne visszasüllyeszteni, de meghagyták hagyományosan. Mondjuk annak örülnék, ha vagy "didaktikus" vagy szigorúan "taxonómiai" lenne, a kettő keveredése nem a legjobb. De a legfontosabb, hogy nem értek hozzá, úgyhogy ezt a fentit itt kétpontos betűmérettel írtam gondolatban.
Amúgy ha a tanítást nézzük, annak ellenére, hogy a két kedvenc tárgyam volt/van a növény- és állatrendszertan, szerintem jobb volna inkább a fajismeretet hangsúlyozni. S ezen belül se arra gondolok, hogy tukán --> Ramphastus, jákópapagáj --> Psittacus erythacus stb. Hol él, mit csinál, milyen érdekességet tudunk róla, ha a fiatalokat meg akarja fogni egy tanár, akkor nem biztos, hogy a teknősfélék besorolásának problémáival érdemes kezdenie. :)
Egyébként miért nem a légykapókat rakták a rigófélék közé akkor? A rigófélék egy jóval közismertebb család, sokkal többen ismerik őket, mint a légykapókat, és több fajt is számlál. Olyan ez, mintha felfedeznék egy új fajt, mondjuk a zöldbegyű ásószarkát, mely a varjúfélék rokona, és akkor megszüntetném a varjúfélék családját, minden tagját beolvasztva a zöldbegyű ásószarkafélék családjába.
Thick, mostanra teljesen azonosultam a madárrendszertan gyönyöreiről alkotott véleményeddel. Tegnap olvastam, hogy a rigók átkerültek a légykapók közé. Előtte elszánt lelkesedéssel kerestem a tankönyvben a Turdidae családot, de semmi. A Muscicapidae-nél meglett. A hoacinokat a kakukkfélék között. A kolibrik már nem a sarlósfecskefélék között, hanem a kolibrialakúak között lapulnak. A lappantyúk bekerültek a bagolyalakúak közé. A búbosbankák kijöttek a szalakótaalakúak alól és alapítottak egy bankaalakúak rendet. Vizsgán tipikus elhullás volt, mikor valaki nem tudta, hogy a verebek a szövőmadárfélék közé tartoznak. Most Passeridae van. A sárgarigót az eddig megszokott Oriolidae helyett a Corvidae, azaz a varjúfélék családjában lelem. Az a vicces érzetem támadt, hogy állatrendszertan vizsga előtt nagyobb rendszer volt a fejemben és holnap lesz a vizsga, ehehe. :-]
Én inkább arra céloztam, hogy szerintem nem változtunk azóta éppenséggel sokat, viszont rájött némi máz. De hogy csak a magam nevében beszéljek, nem érzem olyan helyen magamat, hogy ítéletet alkothassak a korábbiakról. Nem vagyok rá persze büszke se, de ez olyan dolog, hogy az emberek büszkék mondjuk a Notre Dame-ra és szívesen azonosulnak az emberi nagysággal, de az inkvizíciót mintha egy mókusokból szervezett gerillacsapta csinálta volna.
No, de legyen a végén állat. Van ötlet, ki ő? :) Puskázni nem ér!
Ha belegondolsz, ma is ezt tesszük. Bután tejelünk és eltartjuk az uralkodóosztályt. Csak nem Isten, hanem a Pénz és Piac nevében. Mennyivel jobb? Semennyivel.
A régi ürügy (az egyház) legalább látszatmegnyugvással, értékrenddel, eszmeiséggel szolgált. Igaz, bort ivott, de legalább vizet prédikált. A mai (a piac) nem szolgál semmivel. Bort iszik és bort prédikál. A régi uralkodóosztálynak volt minimális tartása, a mainak (melyben az utolsó alföldi putrisuttyó is benne lehet, ha valaki pénzeli) van ilyen?
Isten teremtményei,joguk van az élethez,igazságtalan lenne őket megfosztani életszükségleteitől??És azok az emberek,akiket évszázadok alatt eltettek lábalól,ilyen-olyan ürögyek miatt?A leggonoszabb dolog,maga az ember lehet.Az egyház mennyi embert megöletett vallás miatt?(boszorkányperek,keresztes hadjárat,eretnekek üldözése,inkvízició)pénz,hatalom és vagyon megőrzése érdekében.Mindig is élősködők voltak.Mármint az egyház(is).Azt hirdették,a királyok Isten hatalmából,kegyéből uralkodtak.A tized az egyházé,a kilenced a földesúré lett.A buta,felvilágosulatlan nép mindent elhitt és tejelt.Így tartotta el az uralkodó osztályt.
Kíváncsi voltam, milyen lehet a sztyeppi agáma (Agama sanguinolenta) valószínűtlen színűnek beharangozott nászruhája, sajnos ilyet nem találtam, viszont kék agámát (Agama atra) meg pirosfejű agámát (Agama agama) igen. Nem kicsit szépek...
Hm, most olvasgatok épp a kétéltűekről, azon belül pedig az óriásszalamandra-félékről, róluk egy kis érdekesség, hogy külön mozgatható állkapocs-féllel rendelkeznek. No, mondjuk az 1,8 méteres szalamandrára is néznénk egyet valószínűleg.
Időzzünk még el egy pillanatig az előbbi jogi mozzanatnál, amely ugyancsak jelentős az állati léttel, szélesebb értelemben a természettel való premodern, azaz prehumanisztikus viszony tekintetében. A per kivétel nélkül az alábbi szakaszokban zajlott le. Kezdődött a panaszosoknak a püspöki bíróhoz benyújtott folyamodványukkal. Folytatódott a tényállás alapos vizsgálatával, majd az állatokat megjelenésre felszólító idézéssel és egy képviselő kinevezésével, egyes esetekben pedig a vádlottak ügyének védelmére ügyvédet bíztak meg.
Bally a következőket írja: „Először a kárvallott helybéliek által beadott panaszt illetően fel kell méretni az illető állatok okozta kárt és a várható veszélyeztetettséget. A megfelelő adatok birtokában az egyházi bíró gondnokot rendel ki az állatkák részére, hogy a tárgyaláson meghatalmazott által képviseltethessék magukat, ott valamennyi érdeküket megjeleníthessék, védekezhessenek az őket jelenlegi élőhelyeik elhagyására kényszeríteni kívánó lakosokkal szemben. Majd a bíró, mindkét fél érveit meghallgatván és mérlegelvén, meghozza az ítéletet.” Bally néhány típusát is ismerteti a felperesi beadványnak és a perbeszédeknek (a lakosok és a rovarok védője részéről egyaránt). Mintát ad a panaszosok válaszára, a püspöki hatalmazott következtetéseire és végül az egyházi bíró ítéletére. Bally megfogalmazása általános, nem terjed ki részletekre, helyi sajátosságokra. A periratok elolvasásából megismert néhány valóságos eset fényében azonban mindez könnyen kiegészíthető.
A beadványnak például a károk természetére és a helymeghatározásra vonatkozó pontos adatszolgáltatáson kívül tartalmaznia kell a bevádolt állatok – rovarok, hüllők, patkányok, egerek, piócák és egyebek (Marseille-ben még a kikötőt eltorlaszoló, ezáltal azt hajózhatatlanná tevő delfinek kiátkozására is sor került) – küllemének aprólékos leírását és megnevezését is annak érdekében, hogy a megjelenésre felszólított állatok ürügyként ne hivatkozhassanak arra, hogy valaki más helyett citálták be őket. Ezt különösen Barthélemy de Chassanée, a kor híres jogásza hangsúlyozza, aki Tanácsok című, 1531-ben megjelent könyvében mindent egybegyűjtött, amit akkoriban tudtak az állatok ellen a hatóságok előtt indított perekről. Az is ismeretes – Foelix Hemmerlein több példával is megerősíti –, hogy szokás volt egy végrehajtót kiküldeni a vádlottak tartózkodási helyére, aki hangosan és érthetően felolvasta nekik az idézést: jelenjenek meg a törvény színe előtt ezen és ezen a napon, ebben és ebben az órában. A pontos időpontot is tartalmazó idézést a római törvénykezési gyakorlat szerint háromszor kellett felolvasni, máskülönben ugyanis a szándékos távolmaradást a bíróság nem mondhatta ki. A megjelölt napon, órában a bíróság türelmesen várta a vádlottakat, a hatóságok ajtaja tárva-nyitva állt. És miután az állatok – egyedül Isten a tudója, hogy miért – nem jelentek meg, elfogadható mentséget kellett találni számukra, hogy védőt lehessen állítani a nevükben. Chassanée szerint csak ebben az esetben jogszerű a védő ténykedése, feltéve hogy nem hívják vissza azok, akiknek képviseletével megbízatott.
(Luc Ferry: Új rend, az ökológia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994.)
[Laubkäferek esete] (…) érdemes bemutatni: „Coire város környékét hirtelen fekete fejű, fehér testű, kisujj nagyságú, hat lábon járó lárvák árasztották el. A földművesek régi ismerősei ezek, a német táj szólásban Laubkäfer a nevük; tél elején a földbe bújnak, megtámadják a gyökereket. Rágóikkal úgy nekik esnek, hogy kikeletre a növények már kiszáradtak, ahelyett, hogy rügyet hajtanának. [... ] A lakosok azonban három egymást követő ediktum révén a tartományi bíróság színe elé citálták a kártevőket; még ügyvédet és megbízottat is kijelöltek számukra, tiszteletben tartva a jogi előírásokat. Így indítottak keresetet ellenük, minden megkívánt formaságnak eleget téve. Az eljárás végezetéül a bíró megállapította, hogy a nevezett lárvák Isten teremtményei, joguk van az élethez, igazságtalan lenne megfosztani őket életszükségleteiktől. Ezért egy vad, erdős vidékre száműzte őket, hogy soha többé ne tudják feldúlni a termőföldeket. És így is lett.”
Persze az is előfordult – a Berni-tó piócáival megesett példa rá a bizonyság –, hogy az élősködőket kárhoztatták, és hivatalosan is kiátkozták. Miután a kis állatok háromnapos határidőt kaptak, hogy elhagyják az általuk lakott vizeket, és a lausanne-i érsek megállapította, hogy ultimátuma hatástalannak bizonyult, személyesen szállt ki a helyszínre, hogy a következő kiátkozást elharsogja: „A mindenható Isten, teljes égi udvartartása és az isteni szent Egyház nevében átokkal sújtalak benneteket. Bármerre menjetek is, átkozottak maradtok ti magatok és leszármazottaitok is, amíg teljesen el nem tűntök föld színéről.”
(…)
Gaspard Bally, aki Chambéryben gyakorolta ügyvédi mesterségét a XVII. század második felében, és lelkes híve volt ezeknek a pereknek (amelyek majd csak a XVIII. században fognak eltűnni), részletes leírásban örökítette meg a követendő formai előírásokat. „Értekezés a rovarok elleni intésekről, perbeszéddel, készíttetett 1668-ban a tekintetes Gaspard Bally, a felséges Szavojai Szenátus ügyvédje által" című munkájának második részében erőteljesen síkraszáll a mellett a felfogás mellett, amely szerint „nem szabad lebecsülni az intelmeket [értsd: az egyházi hatalomnak az állatokkal szemben alkalmazott dörgedelmes beszédeit], minthogy az rendkívül komoly dolog, amely Anyaszentegyházunk legrettenetesebb büntetésével, a kiközösítéssel is járhat. Ez pedig egyaránt megsemmisítheti a száraz vagy a zöldellő fákat, nem kíméli sem az élőket, sem a holtakat, és nem csupán a gondolkodó lényekre, hanem az értelemmel nem bírókra, az állatokra is lesújt". Bally a továbbiakban azt igyekszik meghatározni, „hogyan kell alakítani perüket, hogy az Egyház általi kiátkozásukkal biztonságban érezhessük magunkat tőlük".
Luc Ferry: Új rend, az ökológia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994.
"A bíró pedig azon a véleményen volt, hogy az állatok is Isten teremtményei, éppúgy rendelkeznek a növényekkel való táplálkozás jogával, mint az emberek."
Elöljáróban a lényeg: vasárnap gyün az állatperek II., az alábbiakban meg egy kis eszmeloholtatás.
Szerintem nehéz ilyenben ítéletet alkotni, nem ismerjük annyira jól akármelyik elmúlt kort. Az, ami a forrásokban van, egy dolog, ha megpróbálok kívülálló szemmel olvasni mai dolgokat, azok is sok esetben nevetségesnek és érthetetlennek tűnhetnek (pl. formulák, szokások). Tegyük fel, hogy a világ elpusztul, de némi anyag fennmarad, mondjuk valahol pár beszélgetés írásos formája, mindegyik végén ott virít egy „viszontlátásra”. A jövő régészei könnyen beleeshetnek abba a hibába, hogy azt hiszik, milyen egy barátságos, a másikhoz pozitívan viszonyuló embertömeg voltunk :), holott az egész csak merő formalitás. Ég tudja, mit gondoltunk valójában, annak - szerencsére - nem mindig marad nyoma. :) Szóval az a gond az állatperekkel is szerintem, hogy sok esetben nem ismerünk mindent a korrekt véleményalkotáshoz, nem ismerjük a körülményeket, s azt sem, mi történt a valóságban, csak annak egy interpretációját (ld. forrás, szemtanúval meg csak a bürokratikus intézmények törzsgárdáiban találkozhatunk :).
Másfelől az akkori embereknek sok minden nem állt a rendelkezésükre, mint ami nekünk igen. Nem hiszem, hogy mi távol állnánk a középkori emberektől, legfeljebb van egy halovány, úgymond civilizációs mázunk, de ennek az örökkévalóságában egy pillanatra se mernék hinni. (A mostani természeti csapások idején is rendre megerősödnek a misztikus vallási szervezetek, isten(ek) haragját, büntetést, bűnhődést emlegetnek stb.) Kellő hatásra kis idő alatt le lehet vetkőzni a józan gondolkodást, megfontoltak, „racionálisak” többnyire a meleg szobából, puha székben írva tudunk lenni.
Ezért írtam korábban, hogy én az állatpereket nem tartom többnek puszta fennmaradt forrásnál. Szerintem sokkal-sokkal több közös vonásunk van a régi emberekkel, mint azt sejtenénk vagy feltételezzük. Persze ettől még nyilván mindenki azt gondol, amit jól esik, csak elkapott a lendület. ;)
Tudatlan,buta emberek-sötét középkor.Ezt a történetet én is megmosolyogtam.Persze,gondolom a bogarak tettek rá.Az elnyomó egyház(+arisztokrácia)tudatlanságban tartotta a jónépet,hogy ilyen-olyan ürüggyel tudjanak belőlük élösködni.
Hozok egy kis szemelvényt Luc Ferry Új rend: az ökológia című könyvéből, az állatperekről (több részes lesz). Elöljáróban csak annyit, hogy ilyen állatperek elég szép számban maradtak fenn a középkorból és a kora újkorból is. A kis idézettel nem arra akarok célozni, hogy mekkora hülyék voltak régen (erről szó sincs), csak "állatkultúr" érdekességnek szánom. A következő történetek szerintem izgalmasabbak, de legyen ez a bevezető.
Állatperek
"1587: Saint-Julien városka lakói pert indítanak Jean-de-Matirienne püspöki bírájánál egy csapat ormányos bogár ellen. Mivel e „barázdáshátúak" vagy „vincellérbogarak" ellepték a szőlőskerteket, ahol jelentős károkat okoznak, a a parasztok megbízzák képviselőiket, fogalmazzanak nevükben kérvényt "a püspöki helynök tisztelendő úrhoz, Maurienne érsekség egyházi bírájához". Esdekelve kérik, kegyeskedjenek megtenni a szükséges lépéseket Isten haragjának csillapítására, és intézkedjék - "kiátkozás vagy bármely egyéb alkalmas büntetés terhe mellett" - az állatkák végleges kiutasításáról.
Mintegy negyven évvel korábban, 1545-ben már folytattak egy pert e vincellérbogarak (legalábbis az őseik) ellen. Az ügy a rovarok győzelmével zárult. Igaz, az eljárás rendjének megfelelően a védőügyvédet maga a püspöki bíró jelölte ki számukra. A bíró pedig azon a véleményen volt, hogy az állatok is Isten teremtményei, éppúgy rendelkeznek a növényekkel való táplálkozás jogával, mint az emberek. Meg is tagadta az ormányosok kiátkozását. Csupán arra szorítkozott, hogy 1546. május 8-i rendeletében közös imádságot írjon elő, és a szerencsétlen lakosokat intette arra szigorúan, hogy őszintén bánják meg bűneiket, hívják az isteni kegyelmet segítségül. Egyben felszólította őket - az alkalom kapóra jött -, haladéktalanul fizessék meg a dézsmát, valamint tartsanak „három egymást követő napon egy-egy körmenetet a bogarakkal elözönlött szőlőskertek körül". Mindezt további áhítatos jámborságok és hasonló penitenciák követték. Talán az intelmek hatására, vagy inkább azért, mert az eljárás hosszúra nyúlt, a bogarak elhagyták a terepet, s az ügy, akkor annyiban maradt.
Negyvenkét évvel később, a per 1587. április 13-i újrafelvételekor azonban a szőlősgazdák úgy gondolták, szigorúbb lesz a bíróság a föltámadt veszedelemmel szemben. Az egyházbíró hirtelenében megelégedett azzal, hogy a rovarok számára új képviselőt rendelt ki egy új ügyvéd kíséretében, mivel az 1545-ös időközben meghalt. Ezenfölül utasította Saint-Julien káplánját az 1546. május 8-i rendeletben foglaltak végrehajtására. Ez nagy ceremóniával meg is történt május 20-án, 21-én és 22-én, miként azt a plébános által szabályosan elkészített és aláírt jegyzőkönyv tanúsítja.
A folytatásnak a jogi krónikákban napjainkig feljegyzett legszövevényesebb pereskedésekben sincs párja. A rovarok ügyvédje oly szívósan és jól kapaszkodott bele a legkisebb formai fogyatékosságokba is, hogy május 18-án - tehát több mint három mint három hónappal a tárgyalás megkezdése után - a vád helyzete megingott. Saint-Julien képviselői megérezték, hogy katasztrofális következményekkel járna számukra, ha a védelem ravasz perbeszéde teljesen befolyása alá kerítené a bírót, ezért inkább egyezkedésre szánták el magukat. Összehívták a falugyűlést, hogy „a nevezett állatok számára élőhelyet és elegendő táplálékot biztosító területet jelöljenek ki a nevezett Saint-Julien helység szőlőskerjein kívül, s így azok ott megélhessenek, és elkerülhető legyen, hogy felfalják vagy tönkretegyék a nevezett szőlőket". Így is tettek: érett megfontolás után úgy döntöttek, hogy nekik adják „a Grand-Feisse nevezetű helyet (itt a szóban forgó földdarab részletes leírása következik), amely terület a körülhatárolásától függően hozzávetőleg negyventől ötven hektárig terjedhet, többféle fa, növény, dús lombú bokor lakja és díszíti: bükkfák, égerek, cseresznyék, tölgyek, juharok, gyümölcsadó és egyéb fák, bozótosok, s fű is meg egyéb élelem is elegendő mennyiségben találtatnak". Ez a részletes leírás persze arra szolgált, hogy meggyőzzék a szemben álló felet a lakosok jó szándékáról és a terület valódi értékétől. Igaz ugyan, hogy kérték átjárási joguk fenntartását, valamint néhány mészkőbánya kitermelési jogát s azt, hogy háború esetén itt elrejtőzhessenek, de ígéretet tettek, hogy semmiféle kárt nem okoznak „a nevezett állatok táplálékában". Jóakaratuk bizonyságául pedig „szerződést kötnek velük a nevezett földről a fent felsorolt feltételek szerint, ahogyan az megkívántatik, megfelelő formában és örök érvényre szólóan". Kétségkívül ez az első ajánlat a „természettel kötött szerződésre", állati lényekkel történt megállapodásra, ám a védelem képviselőjének megengesztelésére korántsem bizonyult elegendőnek. Megbízatása súlyának tudatában, gondosan őrködve afelett, hogy „ügyfelei" sérelmet ne szenvedhessenek, személyesen is megtekintette a „Grand-Feisse"-t. Megállapította, hogy a földdarab „terméketlen és kietlen", ezért a gazdákat azonnali hatállyal, cum expensis (a perköltségekben elmarasztalva) el kell utasítani. Nem tudom, mi volt az egyházi bíró végső döntése. Az biztos, hogy további szakértőket nevezett ki a felajánlott terület értékének felmérésére, és hogy december 20-án az ügy még nem zárult le."
(Luc Ferry: Új rend, az ökológia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994. 7-11. o.)
Közben picit olvasgattam a leggyakoribb emlősökről, találtam egy egész érdekes oldalt: Yahoo: Ask, Answer, Discover. Persze nagy az esélye, hogy egy ilyen nyílt oldalra sok hülyeség is felkerül, de összességében egész jó (a botanikai meg a biológiai része is, ahogy nézem).
Köszi! :) Nem is tudtam, hogy ilyen tetszetősen formatervezett fogai vannak a rákevő fókának. A neve amúgy találó, elvégre a krillek is rákok, jóval keletebbre halásszák meg eszik is. (Bár ennek a mondatnak nincs nagy információtartalma, nemigen bukkantam olyan dologra, amely mozogni tudna és ne próbáltuk volna meg megenni.)
Egy 1973-as felmérés szerint a rákevő fóka az egyik leggyakoribb emlősfaj a világon! Ekkor 8-tól 50 millióig becsülték a populáció nagyságát, ami azt jelenti, hogy minden második fóka a Földön rákevő fóka!
Nevével ellentétben nem jellemző, hogy rákokat enne - legalábbis nem a hétköznapi páncélos, ollós rákokat - a fő tápláléka a krill, amit rendkívül különleges fogsora segítségével képes kiszűrni a vízből. Ezen a fogsoron speciális lebernyegek találhatóak, melyek a fóka számára lehetővé teszik az efféle táplálkozást. Eme szűrőszerű fogazat pontos működése azonban még nem teljesen ismert. Az Antarktisz körüli szigeteken és vizekben élő rákevő fókák több mint 60 millió tonna krillt fogyasztanak el évente, ennek a mennyiségnek 98%-át a Euphausia superba nevű krillfaj teszi ki.
Kutatók szerint ezek az állatok már a késő Miocén korban az Antarktiszon élhettek, ám akkor ez a térség még sokkal melegebb éghajlatú lehetett, majd a klimatikus viszonyok megváltozásával a fókák áttértek a krillfogyasztásra.
A nőstény fókák kb. 230 kg-os testsúllyal bírnak, a bikák természetesen jóval nagyobbak. Általában sötétszürke színűek és a színezet a hasi oldal felé fokozatosan halványodik. A nyári időszakban majdnem teljesen fehérré változik a bundájuk.
A rákevő fóka eltérően a többi fókafajtól rendkívül nagy mozgástérrel bír, igen agilisak, nagyon messze kimerészkednek a nyílt vizekre.
A szaporodási időszak tavaszra esik, noha igen keveset tudnak ennek mikéntjéről. Annyi bizonyos, hogy ilyenkor kisebb csoportokba verődnek és nem hemzsegnek százszámra mint például az antarktiszi medvefókák. A kis borjak rendkívül gyorsan fejlődnek 3 hét alatt már közel 1 mázsásak. Miután ayjuk már nem törődik velük, a fiatal fókák azonnal szétszóródnak a környező vizekben és megkezdik önálló életüket.
A rákevő fóka természetes ellensége a leopárdfóka, mely gyakran ejti zsákmányul a kicsi borjakat, ezzel is féken tartva az amúgy is nagy példányszámú faj túlszaporodását.
Mindenesetre művészet ahogy a kövületek alapján megrajzolta az őskori lehetséges életet. Némelyik úgy néz ki mintha fénykép lenne. :)) Ma is volt a tévében az a múltkori időutazás az őskorba. Most kardfogú tigrist és valami ragadozó madarat mentettek meg a kihalástól. Ez most nem volt annyira látványos, mint az előző rész. A következőbe pedig ízeltlábúakat fognak mutatni.
Kíváncsi voltam, milyen lehet a sztyeppi agáma (Agama sanguinolenta) valószínűtlen színűnek beharangozott nászruhája, sajnos ilyet nem találtam, viszont kék agámát (Agama atra) meg pirosfejű agámát (Agama agama) igen. Nem kicsit szépek... 
Nevével ellentétben nem jellemző, hogy rákokat enne - legalábbis nem a hétköznapi páncélos, ollós rákokat - a fő tápláléka a krill, amit rendkívül különleges fogsora segítségével képes kiszűrni a vízből. Ezen a fogsoron speciális lebernyegek találhatóak, melyek a fóka számára lehetővé teszik az efféle táplálkozást. Eme szűrőszerű fogazat pontos működése azonban még nem teljesen ismert. Az Antarktisz körüli szigeteken és vizekben élő rákevő fókák több mint 60 millió tonna krillt fogyasztanak el évente, ennek a mennyiségnek 98%-át a Euphausia superba nevű krillfaj teszi ki.
Kutatók szerint ezek az állatok már a késő Miocén korban az Antarktiszon élhettek, ám akkor ez a térség még sokkal melegebb éghajlatú lehetett, majd a klimatikus viszonyok megváltozásával a fókák áttértek a krillfogyasztásra. 
A szaporodási időszak tavaszra esik, noha igen keveset tudnak ennek mikéntjéről. Annyi bizonyos, hogy ilyenkor kisebb csoportokba verődnek és nem hemzsegnek százszámra mint például az antarktiszi medvefókák. A kis borjak rendkívül gyorsan fejlődnek 3 hét alatt már közel 1 mázsásak. Miután ayjuk már nem törődik velük, a fiatal fókák azonnal szétszóródnak a környező vizekben és megkezdik önálló életüket.
A rákevő fóka természetes ellensége a leopárdfóka, mely gyakran ejti zsákmányul a kicsi borjakat, ezzel is féken tartva az amúgy is nagy példányszámú faj túlszaporodását.