"A civilizált világ őseinktől vette át a lovaglás tudományát, a kengyelt, a nyerget és a sarkantyút, a kormányozható kocsit (ennek nevét is átvette) és a könnyűlovasságot." Ja... :-(((
"...és gasztronómiai szempontból sokkal magasabb szinten állt, mint a korabeli Ny-eu. konyhák."
"...ebből damaszkolással és sokszoros hajtogatással állították elő az egyedül a szamurájkardokhoz hasonló könnyű (1/2 kg), a tört-írók által sokat emlegetett és Eu-ban igen keresett szablyákat, harcibaltákat, lándzsákat, fokosokat, kopjákat, buzogányokat, kapákat és ásókat."
Na ja, buzogányokat. Tessék már megnézni a buzogány szavunk eredetét.
Van-e honfoglaló sírban buzogány??? Újabb döbbenet.
És Európában keresettek voltak -- mondjuk a X-XI. sz. a magyar szablyák?
Miközben mi -- ~970 után -- szépen átálltunk az EU-konform fegyverzetre.
Ui.:
Számomra egyszerűen elképesztő, hogy 2005-ben egy lexikon szerkesztősége megenged ilyen szintű
"Az egyenes állású [-alakú] pödrött szarvú juh őseinkkel jött a Kárpát-medencébe, és itt a mai napiglan megmaradt” (Hankó Béla). "
"A rackajuhok őse az arkal(Ovis vignei var. arkal), ez az egyetlen nagy testű vadjuh, amelynek hosszú farka van, és Délnyugat-Ázsiában élt, ahol a juhok háziasítása végbement. Bökönyi Sándorrégészeti kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a magyar racka a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében, de nincs adat arra, hogy melyik népcsoporttal érkezett. Sokatmondó az a nyelvészeti adat, hogy őseink a finnugor eredetű juh szót eredetileg csak a rackára értették. Matolcsi János szerint a honfoglalás kori juhoknak nem V alakú, pödrött szarvuk volt, hanem vízszintes tengely körül csavarodott. Első régészeti és írásos emlékei a 16-17. századból maradtak fenn, a V alakban felálló és pödrött szarvú példányokról."
"Döntő jelentőségű az 1860: előkerült, 5. sz. Iszfaháni kódex (s annak 10. sz. tör. átírása), mely hun-örmény szótár és nyelvtan, szinte az egész m. alapszókinccsel." (Kiszely)
"És? Ahonnan jöttünk ott is volt szőlő, ahová mentünk ott is.
Mit nem értesz? A török eredetűnek hazudott szőlő szavunk sem gondolkodtat el?"
Azt senki sem tagadta, de te a mai északi szőlőkultúráról idéztél.
Már megint nem tudod miről beszélsz. találsz egy két kulcsszót aztán berakod diadalmas vigyorral, de eszedbe sem jut, hogy el is olvasd, érteni meg egyáltalán nem érted.
"A m. szürkemarha az őstulok (Bos primigenius) egyenes leszármazottja."
Amely utolsó példányát 1600-as években vadászták le lengyelországban, de 200 évvel azelőtt még Magyarországon is vadászták. Amúgy az őstulokhoz legközelebba texasi longhorn áll genetikailag.
"Genetic analyses show that the Texas Longhorn originated from an Iberian taurine lineage that descended from the domestication of the wild aurochs in the Middle East, with some admixture of the European aurochs, and was later (while in America) crossed with "indicine" cattle that descended from the domestication of aurochs in India, 85% and 15%, respectively, by proportion.[8]"
Na, ezzel a Katolikus lexikonnal rendesen mellbe "vágtál". Döbbenet!
Az Őstörténet szócikk a X. kötetben található, ami 2005-ben jelent meg.
És ki írta ezt a szócikket?? Na vajon ki??? Talán egy (neves) történész?!
Hát nem, hanem Kiszely István. Így rögtön érthető a történet.
Ui.:
Lássuk a felhasznált irodalmat:
"BL:1377. - Rassengeschichte der Menschheit. Kiad. Ilse Schwidetzky. München-Wien. 1979. (Kiszely István: Rassengeschichte von Ungarn) - Kiszely István: Honnan jöttünk? Elméletek a magyarság őshazájáról. Bp., 1992. - Kiszely István: A magyarság ~e. Mit adott a magyarság a világnak. Uo., 1996. - Bakay Kornél: ~ünk régészeti forrásai. 1. köt. Miskolc 1997; 2. köt. Uo., 1998. - László Gyula: Múltunkról utódainknak. 1. A m. föld és a m. nép ~e; 2. M-ok honfoglalása - Árpád népe. Bp., 1999. - Bakay Kornél: Az Árpádok országa. Kőszeg, 2000. - Kiszely István: A m-ok eredete és ősi kultúrája. 1-2. köt. Bp., 2000-04. - Kiszely István: A m. ember. Uo., 2004."
"Az ősmagyarok egyistenhívők voltak (→monoteizmus), mint minden sztyepi nép, mely közel él a természethez, Naphoz, Holdhoz, esőhöz, hóhoz, szélhez.
...
Természetes, hogy tisztelték az őselemeket (Napot, Holdat, tüzet, vizet, földet), de e „szellemvilágból” mindig kiemelkedett az Egy Isten (Tengri) alakja.
...
Ősi belső-ázsiai Babba ('Szép' istenanya)-kultuszunk belenőtt a →Mária-tiszteletbe. - f) A m."
Ez így konkrétan egymásnak ellentmondó zagyvaság.
A monoteizmus nem abszlút fogalom számtalan fokozata létezik onnan, hogy Jahve a korai időkben mint a legerősebb isten szerepel, odáig, hogy a muzulmánoknak a szentháromság is politeizmus. A mongolokig feljegyeztek a pusztai népek körében számtalan istenséget és vallást.
A sámán és a táltos a mai tudományos definíció szerint azonos jelentést takar. A sámán a táltos nemzetközi neve. A sámánizmus, min vallás megnevezése valójábban többféle, egymással távolabbi rokonságban álló vallásos rendszert takar, amelyeket bizonyos elemeikben közösek és ezek a jellemzők a magyarokról fennmaradt információk között is.
Családi szervezetünk és családi gazdálkodásunk az Eu-ban egyedülálló tanyarendszerben érte meg a 21. sz-ot. A m-ok őse nagyállattartó lovas nép volt, mely a lovas népek életformáját, a földrajzilag mozgékony társad-at, egyes szükségleti cikkek fölkeresését és a nagyfokú helyváltoztatás képességét sokáig megőrizte. - i) Mivel a magyarságot soha senki nem „űzte”, és nem kényszerűségből foglalták el a Kárpát-medencét, ezért ősi állatainkat és növényeinket magunkkal tudtuk hozni (ha őseink „nomád pásztorok” lettek volna, akkor a környező népek között éppúgy eltűntünk, fölszívódtunk volna, mint a →népvándorlás korának számos népe).
Mind a növénytermesztéssel, mind az állattartással kapcsolatos szókincsünk belső-ázsiai tör.
(eke, ásó, kapa, kasza, sarló, csépe, árpa, búza, arat, boglya, tartó, őröl, dara, ocsú, gyümölcs, alma, körte, mogyoró, dió, kökény, som, szőlő, karó, kocsány, szűr, bor, borsó, kender, kóró, tiló, csepű, orsó, torma, üröm, komló, csalán, gyom, gyertyán, kőris, bojtorján, gyékény, katáng, stb.). Ősi gabonánk az alakor- (Triticum monococcum L.), a tönköly- (Triticum aestivum subsp. Spelta) és tönke-búza (Triticum dicoccoides Körn. Auct.syn. Kcke és Triticum tricoccum Schranck), a köles (Panicum miliaceum L.), a hatsoros árpa (Hordeum vulgare subsp. Hexastichum Zoh.), a rozs (Secale cereale L.), a fehér libatop (Chenopodium album L.) volt, aratásuk, cséplésük nem eu. módon történt. Ősi eketípusaink a szoha, a túróeke és az ágyeke voltak. A konyhakerti növények közül ismertük a lencsét (Lens culinaris), a lencsebükkönyt (Vicia sativa var. Lentisperma), a borsót (Pisum sativum), a csicseri- v. bagolyborsót (Cicer arietinum L.), a galajt (Galium spurium), a lopótököt (Lagenaria sicenaria Mol. Stadley provar. Clavata), az ázsiai eredetű vöröshagymát (Allium cepa L.) és a fokhagymát (Allium sativum L.), a fejeskáposztát (Brassica oleracea L. convar. Capitata Alef.), a karalábét (Brassica oleracea L. convar. Caulorapa), a kaukázusi zellert (Apium garveolens L. convar. Rapaceum Gaudich), az óvilág legrégebben termesztett pasztinákját (Pansinaca sativa L. subsp. Sativa), a keszegsalátát (Lactuca serriola Torn.), a sóskát (Rumex rugosus L.), a kis-ázsiai spenótot (Spinacea oleracea L.), az elő-ázsiai retket (Raphanus sativus L.) és a belső-ázsiai kínaiak kedvenc tojásgyümölcsét (Solanum melongena L.) stb. (Gyulai Ferenc). Saját gyümölcsünk volt az →alma (Malus pumila L. Mill.), a kínai őshazájú barack (Prunus persica L.), a közép-ázsiai őshazájú kajszi (Prunus armenica L.), a turkesztáni dió (Juglans regia L.), az ázsiai géncentrumú szilva (Prunus domestica L.), a som, az indiai és közép-ázsiai sárgadinnye (Cucumis melo L.), a másodlagos kínai génközpontú görögdinnye (Citrullus lanatus Mansfeld), az ázsiai génközpontú körte (Pyrus domestica Medik.), a mogyoró, az ázsiai őshazájú cseresznye (Prunus avium L.) és a meggy (Prunus cerasus L.), stb. Sajátos belső-ázsiai („turfáni”) ismereteink voltak a szőlőművelésről és a borkészítésről, de őseink ismerték a kölessört (boza) is. Az őshazában, majd Turánban, a Kaukázusban, Levediában és Etelközben egyaránt művelték a szőlőt és készítettek bort, szinte minden szőlőmegmunkálással és a borkészítéssel kapcsolatos szavunk ótörök.
Őseink szőlővesszőkkel együtt érkeztek, hiszen az ÉK-mo-i szőlőfajták és a szőlőművelés ma sem a róm. borkultúra körébe tartozik. „Ha éltek is tovább római és korábbi eredetű gyümölcs- és szőlőtermesztési ismeretek, akkor azok hamar beleolvadtak a Kárpát-medencébe érkező magyarság ősi ismeretanyagába” (Gyulai Ferenc). Sajátos ismeretekkel rendelkeztünk a méhészetről. - Saját ázsiai „taki”-lovakkal (Equus Prewalskii prewalski) és ún. „vezérlovakkal” (Achal tekini), valamint az ezekhez fűződő lovas kultúrával (belső-ázsiai fanyereggel, vaskengyellel, zablával) érkeztünk. A civilizált világ őseinktől vette át a lovaglás tudományát, a kengyelt, a nyerget és a sarkantyút, a kormányozható kocsit (ennek nevét is átvette) és a könnyűlovasságot. A sok vita után kutatóink (Matolcsi János) arra a megállapításra jutottak, hogy „a címeres szarvú m. szürke marha (ha nem is teljesen mai formájában) honfoglaló őseink házimarhája volt”.
A m. szürkemarha az őstulok (Bos primigenius) egyenes leszármazottja. „Az egyenes állású [-alakú] pödrött szarvú juh őseinkkel jött a Kárpát-medencébe, és itt a mai napiglan megmaradt” (Hankó Béla). Letelepedett állattartó kultúránk bizonysága, hogy őseink sertéseket is hoztak magukkal (a szalontai sertés ősét). Kutyáink közül nem eu. eredetű a tarim-medencei tibet-dog, azaz a terelőkutya, a puli, a két őrzőkutya: a komondor és a kuvasz, és vadászkutyáink: a rövid- és drótszőrű m. vizsla, a m. agár és az erdélyi (pannon) kopó. A belső-ázsiai kétpúpú teve (Camelus bactrianus) a 12. sz: még élt a Kárpát-medencében. - „A honfoglalás kori m. konyhát nem lehet összehasonlítani a Ny-eu. konyhákkal, mert konyhafilozófiája teljesen más volt, és gasztronómiai szempontból sokkal magasabb szinten állt, mint a korabeli Ny-eu. konyhák. A m. konyhára mindenekelőtt a főzés a jellemző, miként a türk és más K-i népek konyhaműv-ében is ez a lényeges vonás. Ny-on inkább sütnek, K-en inkább főznek az emberek, és ez alapvető különbség a szakácsművészetben... Az ősm-ok konyháját a „pentaton” ízek harmóniájával szokták jellemezni, az édes, a savanyú, a sós és a keserű mellé ötödiknek az erőset külön íznek fogják föl és ezen 5 íznek a harmóniájára törekednek, akárcsak a mai belső-ázsiai népek. A táplálkozás körében ma is találunk a honfoglalás koráig, ill. annál sokkal korábbra és keletebbre mutató hagyományt...” (Cey-Bert Róbert Gyula: A magyar konyha ízei. Bp., 2002). A pörköltnek, a gulyásnak receptjét a belső-ázsiai áldozati ételek leírásánál (keng, ta-keng) a kínai szerzőknél találjuk meg.
Az ősmagyarok egyistenhívők voltak (→monoteizmus), mint minden sztyepi nép, mely közel él a természethez, Naphoz, Holdhoz, esőhöz, hóhoz, szélhez.
A pusztai nagyállattartó lovas népek körében ált. az egyistenhit; a belső-ázsiai uralkodó az Isten kegyelméből uralkodott a földön és őt képviselte. A hun király a „menny fia” volt. Az Istennel és a hittel kapcsolatos összes szavunk (esten, lélek, imád, menny, boldog, böjt, vétek, bűn, bocsát, búcsú, hit, teremt, örök stb.) belső-ázsiai tör. eredetű.
Az egyistenhívő nagyállattartó lovas népek a szellemi világ lényeinek személyén keresztül tartottak kapcsolatot a Teremtővel, az „Egy Istennel”. Természetes, hogy tisztelték az őselemeket (Napot, Holdat, tüzet, vizet, földet), de e „szellemvilágból” mindig kiemelkedett az Egy Isten (Tengri) alakja.
A bizánci Theophülaktosz Szimokáttész (575/590-628/630) szerint: „A turkok (m-ok) tisztelik a tüzet, a levegőt és a vizet, a földet himnuszokkal dicsőítik, de csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette...” -
A →kereszt jelét láthatjuk a bezdédi tarsolylemezen és a honfoglalás kori sírokban. Igen fontos tény, hogy őseinknek soha nem voltak →sámánjai, mint pl. a szibériai népeknek, hanem bölcs papjai, →táltosai, akik rendkívüli tudás birtokában voltak, s akik „a magyarság szellemvilágát a Magyarok Istene alá rendezték” (Harangozó Imre). „A totemizmusban olyan motívumokat ismerünk meg, amelyek gerincei a belső-ázsiai törökség egyistenhitének világába vezetnek” (Gunda Béla). - A kereszténységgel a m-ok már a Kaukázusban megismerkedtek. 530 k. Qarduct, majd Maq örmény pp-ök a Meotis menti onogurok között térítettek, 644: egy türk fejed. egész népével ker. lett (örmény írók följegyzése szerint).
Őseink kerségéről Szt Cirill és Metód legendáiban is olvashatunk. 948: Bulcsú és Tormás, 953: Gyula törzsfő Konstantinápolyban megkeresztelkedett, Ajtony, Géza és (I.) István Bodonyban (Vidinben) vették föl a kerséget. Ősi belső-ázsiai Babba ('Szép' istenanya)-kultuszunk belenőtt a →Mária-tiszteletbe. - f) A m. népmese olyan kincs a kutatók számára, melyet a mai napig nem aknáztunk ki. Gazdagsága, sokfélesége a világon egyedülálló, s teljes tisztaságában tükrözi az ősi tudás áthagyományozott egyetemességét. A nép sokkal igazabban tudta a történelmet, mint a krónikaírók. Hősmeséink, tündérmeséink és varázsmeséink belső-ázsiai tör. eredetűek, amint ezt a legújabban kiadott tör. mesegyűjtemény is igazolja. Népmeséink hősei, alakjai az eu. mesék egyikéhez sem tartoznak, eu. gondolkozással nem érthetők meg.
Anonymus könyve 39. fejezetében így ír:“Árpád vezér, akinek a mindenekje, fegyvert öltve felállítá csatasorát, könnyek között imádkozván az Úrhoz…“.“Árpád pedig, övéivel együtt, megtöltvén szaruját a Duna vizével, ezen szarukehely fölött a Mindenható Isten kegyelmét kérte, hogy az Úr ezt a földet örökre nekik adja. Befejezvén szavait, mindannyian felkiáltottak: Isten! Isten! Isten! – így háromszor kiáltották, és ezt a szokást a magyarok egészen a mai napig megőrizték.”
Theophülaktosz Történelem című művében:“A turkok (a régi bizánci írók így hívták a magyarokat) igen ostobán szentnek tartják a tüzet, a levegőt, és a vizet tisztelik, a földet himnuszokkal dicsőítik, de csupán azt imádják és nevezik istennek, aki a világmindenséget teremtette. Neki lovakat, ökröket, juhokat áldoznak és vannak papjaik, akikről azt tartják, hogy megvan bennük a jövendőmondás képessége” .
Mint, ahogy Róna-Tas András említi a tengrizmust (az Ég Istene), a névtelen jegyző is a “mindenek urára” utal a magyarokkal kapcsolatban. Amint az idézetekből kitűnik, a magyarok egyedül a teremtő istenhez fohászkodtak, neki mutattak be áldozatokat.
Eskü:
Vizsgáljunk meg a fenti kérdéssel kapcsolatban egy másik szertartást is, mégpedig az eskü szertartását.
A régi magyarok, akik esküt kívántak tenni, valamilyen okból kifolyólag ünnepélyes keretek között saját testükön sebet ejtettek. A vért egy borral teltl mindnyájan közösen ittak. Úgy tartották, hogy ez a szertartás mindennél szorosabb köteléket teremt közöttük.
Anonymus könyvének 5.képpen emlékezik meg a magyar eskü szertartásáról:
“a fenn megnevezett férfiak ekkor, pogány szokás szerint, vérüket közös edénybe csorgatva felesküdtek Álmos vezérre“.
Szintén az esküvel kapcsolatba Pomponius Mela a következőket jegyzi meg II. könyvének 1. fejezetében:
“szövetségeiket nem éppen vér nélkül kötötték: azok, akik békét kívántak kötni egymással, megsebesítették magukat, kifolyó vérüket összekeverték és ittak belőle. Ezt tartották az eskü megtartása legbiztosabb módjának.”
Hérodotosz a történetírás atyja a következőket jegyzi fel a szkítákról:
“a szkíták, amikor szövetséget kötnek, agyag edénybe bort töltenek és hozzávegyítik saját vérüket is, olyan módon, hogy testüket késsel vagy karddal egy kicsit megsebesítik. Ezután belemártják az edénybe szablyájukat, nyilaikat, bárdjukat, kardjukat. Miután ezt megtették, bőbeszédűen esküdöznek; majd kiisszák a bort, de nem csak a szövetségre lépők, hanem kíséretük tagjai is, akik pedig nagy méltóságúak.”
Mivel pedig fentebb láttuk, hogy semmiféle teremtett dolgot isteni tisztelettel fel nem ruháznak arra kell következtetni, hogy esküjüket egyedül a mindenható istenüknek teszik.
"A Kaukázus előtere Julianus barát őta a legígéretesebb kutatási irány, csak éppen azta nem találtak semmit abban az irányban. Azért ideje lenne lassan elengedni!"
Ráadásul már az egy későbbi okoskodásnak tűnik, hogy Julianusék bármit is kerestek volna a Kaukázusban útitársakon kívül. Nekem a jelentésből az jön le, hogy Ottóék - akik nem tudjuk merre tekeregtek három évig - megtalálták a magyarokat, vagyis hogy hol laknak, és ezt a helyet ő pontosan el is mondta miután hazatért. Julianus és társai pedig már nagyon célirányosan és tudatosan indultak Volgai Bulgária irányába, akkora meggyőződéssel, hogy még rabszolgának is eladták volna magukat az ügy érdekében. A Kaukázus meg csak úgy jött a képbe, hogy egyszerűbb volt a királyi követséggel ellötyögni Bizáncba, majd onnan kényelmesen elhajózni a Kaukázusba és csak onnan elkezdeni talpalni, mint átgyalogolni az egész pontuszi sztyeppén. De nem kerestek ők a Kaukázusban semmilyen magyarokat.
Be is linkelem a jelentést, kíváncsi vagyok talál-e benne valaki egy szót is arról, hogy akár a gyanú meglett volna bennük kaukázusi magyarokról. Sőt, ahogy én tudom Turkoly Sámuel 1725-ös levele előtt másban sem merült fel a kaukázusi magyarok ötlete.
A Kaukázus előtere Julianus barát őta a legígéretesebb kutatási irány, csak éppen azta nem találtak semmit abban az irányban. Azért ideje lenne lassan elengedni!
Nehezebb lesz a sok buta fejből kiszedni, mint Julianusnak elgyalózni Alániából Volgai Bolgárországba.
"A legígéretesebb kutatási irányt pedig a délkelet-uráli és a Kaukázus előteréből származó honfoglaló jellegű leletanyag vizsgálata rejti, hiszen a magyarok elődei ezeken a területeken éltek együtt évszázadokon át az ázsiai hunokkal.”
A Kaukázus előtere Julianus barát őta a legígéretesebb kutatási irány, csak éppen azta nem találtak semmit abban az irányban. Azért ideje lenne lassan elengedni!
Ez különösen annak a fényében vicces, hogy pl. az animációs bábfilmet ízekre szedő szakemberek között bőven voltak erősen jobboldali beállítottságú hozzáértők: pl. Bencsik Gábor vagy Jankovics Marcell.
