Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

eske3 5 órája Creative Commons License 48786

Úgy hívják, hogy INDUCOL rovarfogó ragasztó. Nekem 2 fám van, amit imádnak a hangyák és lelkesen telepítik rájuk a levéltetveket, ha hagyom. A törzs alját szoktam körbekenni ezzel a ragasztóval, és a hangyák szépen beleragadnak. Jó, ha a kéreg sima, mert akkor egyszerű a körbekenés. 

Előzmény: robida (48782)
Mókuscic 8 órája Creative Commons License 48785

Ma szorgos voltam.

Kaptak még egy kis falevelet a felkupacolt rózsatövek, hogy biztos ne fázzanak, és rá egy kis földet.

A maradék dugványokat mind kiraktam, most már egy sincs az ablakban, közéjük/rájuk is avart raktam, hogy ne fázzanak, aztán nem is akarom őket látni tavaszig. Így nem izgulok, melyik marad meg, amelyik kihajt, az nyert:) Van, amelyiknek kifejezetten jót tett a kiültetés.

Azt hiszem, mindent összevetve nem az én játékom a dugványozás, de így az utolsó körben is lehetnek csodák. 

És ugyan nem hittem volna, de a csak úgy viccből leszúrt Sutter's Gold megmaradt, és szépen hajt. Egy elnyílt virággal együtt vágtam le egy hosszabb darabot még nyáron, és el akartam dobni, de végül leszúrtam az anyatő mellé. Hát ez persze megmaradt...

 

Ametiszt59. 9 órája Creative Commons License 48784

Ahogy azt Pucok Petronellától tanultam, esős időben igyekszem kiöntözni és teljes töménységben. (az idén ezzel nem is volt gond)

Előzmény: rózsakalap (48783)
rózsakalap 14 órája Creative Commons License 48783

Megszeretném kérdezni, hogy a már beérett nadály lét milyen hígítási arányban locsolod ki?

Előzmény: Ametiszt59. (48774)
robida 1 napja Creative Commons License 48782

Köszönöm, és igen, jó lenne, ha megírnád:)

Előzmény: eske3 (48777)
Deszter78 1 napja Creative Commons License 48781

Részemről nagyon szívesen :o) Szerintem a PET palack kupak nélkül sokkal jobb megoldás a befőttesüvegnél, nálam legalábbis teljesen beváltak külön szellőztetés nélkül is.

Előzmény: atandi (48779)
IrgummBurgummDemeter 1 napja Creative Commons License 48780

Néhány végsőkig kitartó őszi/utolsók:

 

 

Graham Thomas, Barkarole, Augusta Louise, Alinka, Pink Piano, Astrid GvH, Lala Gold, Clementine

atandi 1 napja Creative Commons License 48779

Igen, kaptam bizony! Sőt! Ha tudnátok, miket!! Csak úgy ugrál a szivem, ha rágondolok....Istenem, csak maradjanak, eredjenek meg! Tegnap még csak gyök.hormon+ ledugás(hagymaültető kúppal fúrtam a lyukat, fene tudja, hogy hívják pontosan, ledugtam kb. vállig a vesszőket, mellészúrtam a köv. lyukat, hogy odanyomjam a földet, abba ment az azonos fajtájó másik vessző, így tovább, s bár így elég közel vannak egymáshoz az azonosak, remélem nem baj, hisze majd egyszerre ásom fel őket) aztán rájuk földkupac egész az orruk hegyéig, arra1-1 befőttes üveg, az is körbekupacolva földdel, de az üvegeket pár napon belül, mire összegyűlik annyi pet, le akarom cserélni, azok mégiscsak magasabbak.

Gondoltam rá, hogy lefújjam-e a száracskákat gombaölővel, de már alkonyodott, szemerkélt az eső és piszok hideg is lett, úyhogy az elmaradt.

Ha ezek a vesszők megmaradnának, s a szétültetést is átvészelnék, hát istenuccse' nekem lenne a legszebb rózsakertem az egész Dél-Alföldön!! (Amennyiben persze egyikőtök sem lakik erre és persze kivárunk vagy 4-5 évet! :)

Még egyszer ezer köszönet értük! :)

 

Előzmény: Ametiszt59. (48775)
rózsakalap 1 napja Creative Commons License 48778

Munstead Wood nekem is nagy vágyam. A Petrovics rendelésből hátha jut nekem is:)

Előzmény: eske3 (48777)
eske3 2 napja Creative Commons License 48777

 Jó volt sétálni a most is gyönyörű kertedben. Egy Munstead wood-ot mindenféleképp beszerzek valahogy.

A hangyákkal én is szoktam hadakozni. Nekem a kertészeti boltban ajánlottak egy ragasztót, amivel körbe kell kenni a fa törzsét és a felmászni akaró hangyák ebbe beleragadnak. Nem szárad be hamar és egy-két hónapig hatásos. Ha érdekel, megírom, mi a neve.

Előzmény: robida (48768)
Ametiszt59. 2 napja Creative Commons License 48776

Valóban csodás az ősz, főleg ott, ahol ezek a csodás rózsák nyílnak még.

Előzmény: pucok petronella (48765)
Ametiszt59. 2 napja Creative Commons License 48775

Andi Souvenir du dr Jamin-t is kaptál?

Előzmény: atandi (48772)
Ametiszt59. 2 napja Creative Commons License 48774

Én az idén kétszer is erjesztettem mind két növényből. Szerintem felesleges a kertbe telepíteni a nadálytövet, csak a helyet foglalja. Ha kint jársz a természetben biztos találsz. Én mindig az árokszélen szedem zsákszámra. Igaz néha elég furcsán néznek rám az arra járók.

Előzmény: norbi145 (48769)
Mókuscic 2 napja Creative Commons License 48773

Én is ma szúrtam le az ajándékaimat, most ki a szabadba, jól felkupacolva, hogy meg ne fázzanak.

És én is nagyon szurkolok magunknak, hogy megmaradjanak... :) 

 

 

Előzmény: atandi (48772)
atandi 2 napja Creative Commons License 48772

DRága Angyalszívű Tündérek! 3 helyről kaptam ma csomagot, hihetetlenül boldoggá tettetek, nagyon-nagyon szépen köszönöm!!

Igaz, hogy betyárosan hideg van kint és hol esik, hol nem, de már megyek is kifelé és ültetem el őket. Előtte bemártogatom azért őket gyökereztető hormonba. És indulhat a szurkolás, hogy meginduljanak! :)

Nagyon köszönöm még egyszer Lányok, nagyon boldog vagyok! :) És micsoda nevek, micsoda rózsák, szent ég! :)

Deszter78 2 napja Creative Commons License 48771

Felénk a patakparton vadon is dúsan tenyészik, gondolom máshol is, nedvesebb részeken ;o)

Előzmény: robida (48770)
robida 2 napja Creative Commons License 48770

Jelentem alássan, a fekete nadálytövet teaként szoktam vásárolni. Úgyhogy én is kíváncsian várom, kinek lesz... Mellesleg teaként is jó, tehát szárítottan megvásárolva.

Előzmény: norbi145 (48769)
norbi145 2 napja Creative Commons License 48769

Sziasztok!

 

Kéréssel fordulok hozzátok....

Emlékeim szerint többször olvastam itt a fórumon, hogy alkalmaztok csalán és nadálytő áztatott-erjesztett levét.

 

Szóval, akinek van, és megszánna némi fekete nadálytővel, némi pénzmag ellenében, kérem jelezze, ne tartsa vissza magát.

Elérhetőségem (emailcím) publikus.

 

Előre is köszönöm szépen!

 

További szép napot (bár felénk egész nap szakad az eső)!

robida 2 napja Creative Commons License 48768
rózsakalap 2 napja Creative Commons License 48767

Ebben a szomorú időben gyógyszer a lelkemnek ezek a képek:))

Előzmény: pucok petronella (48765)
123agi 3 napja Creative Commons License 48766

Hát ez valami gyönyörű! Tényleg csodaszép nálad az ősz, nekem egyébként is kedves évszak.

Előzmény: pucok petronella (48765)
pucok petronella 3 napja Creative Commons License 48765

Szép volt az ősz...                                                                                                         .

Rózsaromantika 3 napja Creative Commons License 48764

Nagyon szívesen.

Előzmény: Mókuscic (48762)
kertmánia. 3 napja Creative Commons License 48763

Igen és elég híres rózsa is a Schneewittchen(Iceberg).Szerettem volna régóta mert az első futó rózsám Iceberg volt a Budai Kertcentrumban vettem konténeresen 2010-ben de meggondoltam magam mert feketefoltos volt és visszavittem kicseréltem Lady Hillingdon futóra.Nem bántam meg mert a Lady Hillingdon gyönyörű baracksárga,illatos bokoló virágú angol rózsa.A levelei is különlegesek más mint az angoloké általában.Ezt még a szomszédasszony is észre vette.

Előzmény: robida (48761)
Mókuscic 3 napja Creative Commons License 48762

Rózsaromantika, most jött meg a csomag, köszönöm szépen!

Ha itt lennél kapnál egy nagy ölelést:)

robida 3 napja Creative Commons License 48761

Szerintem jól döntöttél, egy megbízható, szép rózsa. 

Előzmény: kertmánia. (48754)
Ametiszt59. 4 napja Creative Commons License 48760

Közel 200 tőnél kicsit macerás lenne.

Előzmény: eske3 (48759)
eske3 4 napja Creative Commons License 48759

A lemosó permetezés előtt leszeded a leveleket a rózsákról, vagy hagyod, ami rajtuk van és úgy permetezel.

Előzmény: Ametiszt59. (48741)
rózsakalap 4 napja Creative Commons License 48758

Ezeket akartam. Már előre kiválogattam őket katalógusból és a Ti kertetek adott támpontot a rózsák minőségéről és milyenségéről:)

Előzmény: Ametiszt59. (48757)
Ametiszt59. 4 napja Creative Commons License 48757

Ezeket is szeretted volna, vagy volt esetleg olyan amit nem kaptál? Ill. hoztál olyat is amit eredetileg nem szándékoztál?

Előzmény: rózsakalap (48756)