a keresztényi menőzés a Camino amiképpen a bulváros hencegők meg Dubajba mennek :))) miközben HAZÁNKBAN IS vannak zarándokutak és igen az egész élet áldozat böjt és zarándoklat :))
ÉN MARADOK itthon. nem böjtölök és nem szüzeskedek.
Igen, valószínűleg ez egy sokkal életszagúbb, reálisabb történet, mint a Camino. Bár alighanem mindkét embernél és történetnél alapvető a küzdés, külső körülményekkel és belső akadályokkal egyaránt; a konokság és a magányos farkasság.
Shirley McLain-t szinésznőként előbb ismertem meg, mint ahogy tudomást szereztem volna ezoterikus beállítottságáról.
Aztán persze mindig "olyan" szemmel néztem rá, kicsit, mint egy sorstársa.
Tudtam a könyvéről, de nem olvastam.
Láttam viszont más által készített filmet Caminói "utazásról", ott is megváltozott az élet, lelkiekben biztosan, a továbbiakban.
Ha adódik, elolvasom.😉
Kikerülhetetlen lett viszont Karikó Katalin "Áttörések " c.könyve, mert azt egyszerűen a kezembe nyomták, hogy márpedig ez olyan jó és el kell , hogy olvassam.
És tényleg, csak a legszükségesebb esetekben raktam le. Ha nem tukmálják rám, sosem kerestem volna.
Azóta egészen más szemmel nézek a Nobel- díjasunkra.
Jó dolgok is ezek.
Neked Caminóra volt szükséged, nekem Karikó Katalinra. 😂
Hááát... Egyelőre inkább csak tologatom, meg kerülgetem az akadályokat, de... remélem, azt jól...
Más. Elolvastam a Shirley MacLaine Caminóját, nekem bejött, szerettem. A küzdelmeit a fizikai-lelki-szellemi korlátaival; a tévedéseit vagy sutaságait; az indulatait, félelmeit, és az azok leküzdésére tett kísérleteit; önmaga minduntalan meghaladását; a mániáját, hogy megtalálja a maga útját, történetét, legbelsőbb igazságát...
Érdekesen őszinte könyv, beleértve, hogy a végefelé nagyon elrugaszkodott dolgokról, megtapasztalásokról ír, amik őt éppúgy meglepik, falhoz állítják és önmaga, meg az ép esze megkérdőjelezésére késztetik, mint a t. olvasót... De bevállalja a kockázatot, hogy hülyének nézik, és ez külön tiszteletre méltó...
Amikor az Atlantiszról, Lemúriáról, meg a nemek szétválasztásáról szóló álmairól (visszarévedéseiről) ír, az nekem már inkább a regény (kitaláció) kategória, de nyilván én nem jártam végig azt a sok száz mérföldes utat befelé, a lélek mélye felé, meg visszafelé az időben, amit ő megtett, vagy megtenni vélt. Viszont ha nem is tudom feltétlen elhinni az általa leírtak valóságtartalmát, azt el tudom hinni, hogy ő ezeket az ő személyes valóságaként megélte.
Kicsit hasonló lehetett ez az ő zarándokútja a Caminón, meg a lelkében, meg a múltjában, mint amikor itt tudatos álomban kutakodik egyik-másikótok... Itt is van egyfajta belső(?) 'vezető', akihez lehetetlen kérdésekkel lehet fordulni, itt is meg kell küzdeni (erőn felül kell dogozni) a tapasztalatokért, és itt is jóval távlatosabb információhalmazhoz lehet jutni, mint a mindennapok során. Egyfajta transzban gyalogló, a fizikai és nem fizikai határokat feszegető meditáció, amit ő művelt.
az ilyesfajta szenzitiv érzékelések sokfélék lehetnek: származhat az adott ember altudatátol,lehet külső sugalmazo,akár isten is de semmi garancia nincsen szinte képtelenség szétválogatni az igazit a kamutol.Régebben szokás volt viccelődni a médiummal érdeklődni NEM LÉTEZŐ elhunyt felől :)))
erre monják kostold meg a gyümölcsét ha megismernéd a fát.Hát én itt semmi különlegeset nem találok 11-11 felhozatalában.
A vatikán is gondban van már annyi szentmáriás látomány megjelenés volt van hogy besokallottak tőlük szinte lehetetlen a nyilvántartás is.
Az biztos hogy a tudatalatti jelenségei olyan háttérben zajló folyamatok, amelyek nem vesznek részt közvetlenül a figyelem középpontjában álló jelenségek értelmezésében.
Megvagyok, köszönöm kérdésed, csak... az amúgy is sokfelé futás közepette ebben a két hónapban a kelleténél jobban beszippantott a való világ... vagy mi...:/
Egyrészt beszálltam egy csoportos kezdeményezésbe, aztán tulképpen magamra is vettem jóformán az egészet (utánajártam-nyomoztam, táblázatba rendeztem, ütős statisztikát csináltam, elővezettem), és - egyelőre legalábbis:-) - nem értem el vele semmit...
Másrészt előbbi folyományaként belefutottam egy elég masszív hmm... (hogy lehet ítélkezésmentesen ilyesmit megfogni?) emberi silányságba, és amilyen sok szinten sikerült az illetőnek alulmúlni önmagát, a képességeit, kapott lehetőségeit, kéretlenül szavakba foglalt vágyait, terveit, értékeit, stb, legalább annyi szinten sikerült aláásnia a bizalmamat. Na, szóval az előbbi afféle idő- és energiarabló pluszvállalásként, az utóbbi meg logikailag-érzelmileg - ha nem is megrengetett, de - erősen lefoglalt. Most már eljutottam nagyjából oda, hogy azon túl, hogy jelentősen hátrébb léptem és onnan figyelek, illetve (ezúttal önvédelemből) pár lépéssel előre játszok, - kicsit hálás is vagyok az illetőnek a 'tanultakért', meg áldást is tudok néha mondani magamban rá. De... nem tesz boldoggá, amit (folyamatosan) nézdegélek vagy látogatok.
Viszont... már sikerül többé-kevésbé visszavonnom magam a problémákból, ismét elmélyedni jobb dolgokban, rácsodálkozni a világra, 'beszélgetni' egy lüke kisvaranggyal, meg az épp nyiladozó világgal, örülgetni a *segítségnek* (szembejött pl. velem egy videó, ami révén kicsit helyretettem dolgokat magamban, és gyanús volt, hogy ez Tolle, aztán az utolsó mondat jól meg is erősítette ezt.:-).
Szóval vagyogatok...
Család nagyjából rendben, az egyiknél áprilisra várják a harmadik gyermeket, a másik három meg keresgeti az útját, a lehetőségeit.
