Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

ikercsillag 2009.10.20 Creative Commons License 229

Elmúlt már szeptember, de itt ragadt nálam a sarokban egy kedves szeptemberi vers, és nem szeretne jövő szeptemberig várni. Ideadom:

 

Nádor Tamás :
Szeptember
      

Aranylabda szisszen:
leereszt a nap,
hegy mögé szuszogja
a hulló nyarat.
 

Kiürült a pálya,
nincs nézősereg:
szélbe szállingóztak
a falevelek.
 

Csak a sárga gyep van,
rajta tűz nyoma,
nyár üszkét szaglássza
egy ázott kutya. 

 

Regiomontanus 2009.10.19 Creative Commons License 228
:-)))

DIÓBÉL KIRÁLYKISASSZONY

Bimbószájú Böske húgommal nagy vásárt csaptam a minap. Megvettem tőle a szépen szóló körtemuzsikáját. Mégpedig azért vettem meg, hogy ne szóljon többet. Elkezdte fújni már az ágyban, s még délben is fújta az asztalnál.
Még azt is körtemuzsikán fújta ki, hogy neki már elég volt a mákos csíkból, nem kér többet belőle.
- No – mondom -, én meg nem kérek már a körtemuzsikából.
- Nem is adom, ha kéred is – fújta Bözsike kevélyen a szépen szóló muzsikát.
- No, pedig én tudnék olyant, amiért nekem adnád – évelődtem vele.
- Olyan nincs – rikoltotta a gyönyörű muzsika.
- Hátha olyan babát adnék érte, amilyen még sohase volt?
Már akkor a kezembe volt a drágalátos muzsika. Dugtam is a zsebembe sebesen, hogy meg ne bánja a vásárt a gyönyörűm.
No, nem is ő bánta meg, hanem én. Mindjárt belém csimpeszkedett, és tessékelt befelé a babaszobába.
- No, gyere, bácsim! Nézd meg, hogy milyen babám nincs még.
Annyi volt ott a baba, mint rostán a lyuk, még eggyel annál is több. Volt azok közt szolgáló baba is, kisasszony baba is, de még bárókisasszony baba is.
- Hej, szegény világ, vetett ágy, mi lesz ebből! – sóhajtottam el magam, mikor Bözsike az ezüstbe öltözött babáját előhúzta.
- Ez egy grófkisasszony baba – mutatta be büszkén.
Meghajtottam magam, és azt mondtam a grófkisasszony babának, hogy még olyan szépet sose láttam, mint ő.
- De már ilyent ne mondj, bácsim! – duzzogott Böske húgom, s leemelte a fátyolt a legkisebb babájáról. Tetőtől talpig arany volt a ruhája, még a folt is arany volt rajta.
- Ez a hercegkisasszony baba!
Ijedtemben szólni sem tudtam. Annál jobban tudott bimbószájú Böske húgom.
- Csak még királykisasszony babám nem volt – ezt szólta. – Azt adj nekem, bácsim, a körtemuzsikáért.
- Hát majd körül nézek a világban – ígértem meg Böskének, s egész délután törtem a fejem, hol vehetnék én királykisasszony babát. Még most is a fejem törném, ha ozsonnára diót nem törtem volna. De azt törtem ám, mégpedig nagy szemű diót, akár babát lehetett volna ringatni a héjában.
„Nini, hátha lehetne is!” – ötlött hirtelen eszembe. Azzal kiválasztottam a legnagyobb diót, hosszában felnyitottam, a fölső hajának a felét lefaragtam, a másik felét meg visszaragasztottam az alsó hajára.
- Így ni, készen volt a babakocsi, csak cérna kell bele húzónak – biztattam magamat.
A többi aztán gyorsan ment. Egy gerezd diót be kell pólyázni, egy szem borsót ráerősíteni, annak orrot, szemet, szájat festeni, szép főkötőcskét illeszteni rá színes papírból, s olyan baba nevet ki a kocsiból, hogy öröm nézni. Megérdemli, hogy diribdarab selyemből függönyt is szerkesszen az ember a kocsijára.
Nem telt bele félóra, már odahúztam az asztalon a babakocsit Böske húgom elé.
-Itt a királykisasszony baba.
Böske kerekre nyitotta a csillagszemét.
- Micsoda királykisasszony ez? – kérdezte gyanakodva.
-Hát dióbél királykisasszony.
-Úgy már igen – nyugodott meg a babák királynéja.
Ez csakugyan olyan baba, amilyen még senkinek se volt, de mindenkinek lehet.

Móra Ferenc

:-)))
Regiomontanus 2009.10.14 Creative Commons License 227
:-)))

HOVA FUTSZ, TE KICSI ŐZ

- Hova futsz, te kicsi őz?
- Oda, ahol várnak,
ahol sárga falevél
búcsút int a nyárnak…

- És az hol van, merre van?
- Hát az éppen arra,
ahol most lép rá az Ősz
az első avarra…

- S ha odaérsz, ott maradsz
- őszi őzikének?
leszel társa rozsdaszín
fűnek, falevélnek?

Zelk Zoltán

:-)))

KÍNAI DALLAM

Ősszé válok.
Már nem bánom.
Szélvész rázhat:
Van két lányom.

Egyik nyárfa,
másik nyírfa:
vén törzsemben
meg volt írva!

Ősszé válok.
Már nem bánom.
lombom rezdül:
van két lányom!

Egyik nyírfa,
másik nyárfa:
tán nem lészek
többé árva…

Koronámat
égnek tárom:
Ősszé válok!
Van két lányom.

Kovács András Ferenc

:-)))

OKTÓBER

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

Radnóti Miklós

:-)))

A GALGONYA

Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája.

Weöres Sándor

:-)))

DIÓBÉL BÁCSI

Ki laki a
dióhéjban?
Nem lakik ott bárki,
csak Dióbél bácsi.

Ha rácsapsz a dióhéjra
kinyílik a csontkapuja,
és cammogva előmászik
vén Dióbél bácsi
csak a szádat
tátsd ki!

Csoóri Sándor

:-)))

A TÜNDÉR

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyaz igéz a malacra,
ráül, ígér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sűrűjében.

Weöres Sándor

:-)))

ALTATÓDAL

aludj karomban
aludj nyugodtan
álmodj szépet
virágos rétet
gyöngyöket
labdát
kirakós kockát
suttogó erdőt
rózsaszín kendőt

aludj kislányom
fátyol az álom
királyfi hozza
szívedet kincsem
bearanyozza

Barak László

:-)))


Regiomontanus 2009.10.10 Creative Commons License 226
:-)))

Októberben több szüretkezdő napot ismerünk: Ferenc, Teréz, Orsolya, Simon-Júdás. Egerben el is nevezték Teréz-szedésnek.
Élő néphagyomány a bortermelő vidékeken, hogy a sikeres szüretet szüreti maszkos felvonulással, majd bállal ünnepelik meg. A menetben szüreti dalokat énekelnek, zenélnek, táncolnak, szőlőfürtökből álló koszorúkat visznek.
Régen a felvonulások érdekessége volt a bodnártánc vagy kádártánc, melyek hordóabroncsokkal bemutatott mesterségről szóló táncok voltak. A mulatság rendezését egy-egy család vállalta fel, s a gazdát kinevezték „bálkirálynak”. Valamikor azok a leányok vehettek részt a bálon, akiket a legények meghívtak.

Dunaegyházán így történik:
Aznap csőszlányok és csőszfiúk járják énekelve, táncolva a falut, magyar népviseletbe öltözve. Szőlőt gyűjtenek a házaknál, ahol bőségesen megvendégelik a táncosokat. Csikósok és lovas kocsik kísérik őket, melyen a bíró és a bíróné ülnek. Ők őrzik estig az összegyűjtött szőlőt, és hívogatják a bálba a falu népét. Este a bálban a csikósok vigyáznak a szőlőre, a táncterem díszére, de a vendégek is igyekeznek túljárva az eszükön, ellopni egy-egy fürtöt belőle. Ha elfognak egy „tolvajt”, zálogot kell adni érte, ezeket a tárgyakat lehet kiváltani később a játékban. Egész éjjel tart a tánc és a mulatozás.

:-)))

Közhírré tétetik,
Kicsinyek és nagyok,
Füleljen mindenki
A kisbíró vagyok!
Öreg bíró uram,
- Amottan ül hátul -
Bölcsességet szívott ki
A pipájából.
Azt rendelte mára:
Mulasson mindenki,
Szontyolodott kedvű
Ne legyen most senki!
Nosza hát, egy-kettő
Akit csak bír lába
Jöjjön el mulatni
A szüreti bálba!

:-)))


Regiomontanus 2009.10.10 Creative Commons License 225
:-))) Október: MINDSZENT HAVA A régi római naptár szerint, márciustól számító évkezdés nyolcadik hónapja /october-nyolcadik/. Csillagok állását tekintve, a hónap utolsó, legjelesebb harmadában kezdődő Skorpió csillagkép alapján, Mindszent hava. Ünnepnapja már novemberre esik, de a halottak napjával együtt legfontosabb ünnepe. /Skorpió első dekádja...-dekád: tízes csoport, hónap egy harmada/ :-))) Időjós népi megfigyelések: - Ha a güzü nagy halmot gyűjt ősszel, Számolj a nagy téllel. - Minél nagyobbat túr a vakond ősszel, annál hidegebb lesz télen. - "Ősszel szokott ködfelhő lenni, oszt felleg lesz belőle." - Október: "Megmutatja a márciust." - mondogatták a régi öregek. - "Ha októberben fagy és hó van, lágy idő lesz januárban." - Gál napja: október 16. "Ha megizzad a szent úr, és nem köll néki ködmön, esztendőre szárazságtól pörkölődik mindön." - "Lukács az utolsó magvető." október 18. - Orsolya napi szép idő Karácsonyig is eltarthat. október 21. - Ha a nyájat terelő juhászt a fagyos szelű Dömötör "táncoltatta" - kemény telet igért. október 26. - "Eljön a Simon, Júdás Dideregve fázik a gulyás." :-)))
Regiomontanus 2009.10.05 Creative Commons License 224
:-)))

Szüreti must...

Regiomontanus 2009.10.02 Creative Commons License 223
:-)))

OKTÓBER

"...- Ősz...,ősz...,ősz...", "...Hullott a makk, és megszólalt az erdő őszi távírója..."
"...A patak pedig jött, jött végtelenül,...az öbölbe érve elerőtlenedett, és amit hozott elejtette...Kis csigák fúrták magukat az iszapba, lassabban vert a békák szíve, mert hidegedni kezdett a víz. Az őszi esők kitartó szemerkélése megduzzasztotta a patakot, mert a levezető csatornák ontották a völgyekbe rohanó vizet, s benne kődarabokat, madártollat, békalencsét, sásgyökeret, és nádtorzsát...".
"...A folyó háta meg se fodrozódott, úgy érkezett a szél...Fellendült a nyárfa ágai közé, megforgatta leveleit, hogy elég aranyosak-e már, és azt mondta:
- Ősz van. Ősz...
A nyárfa reszketni kezdett.
- Ősz - suttogtak a levelek, s egyesek kerengni kezdtek lefelé, mások ezüstjüket mutogatták, amit a szél figyelmesen megvizsgált...és megrázta a fát, mire hullott az arany levélbankó,...mintha lepkék arany raja szállt volna a földre...".
"...Az előbb mátyások szálltak át felettem,... A mátyások után rigók...Az utolsók a vadgalambok...Gyorsan repültek dél felé...A galambok után már csak apró bárányfelhők maradtak az égen hűvös magasságban, és a hűlő nap aranyos tüze lila ragyogássá hidegedett, mire hozzájuk elért..."
"...Hullott a makk..."."...Az öreg tölgy elálmosodott. A gyökerek csak úgy tessék-lássék szívtak fel egy kis táplálékot, nedvességet, mert a fa jóllakott már, s némelyik makk olyan kövér volt, hogy diónak is elmehetett volna. Ezek aztán fészkelődni kezdtek a bölcsőben, a földre néztek, ami az élet nagy kalandjánaknak ígéretével csábította őket, s az őszi nap meleg, arany sugarai kitágították a kis csészéket, az éjszakai hideg összehúzta, másnap a meleg újra kitágította, s az öreg fa levelei zizegve sóhajtottak.
- Menjetek!
S a kis makkok fejest ugrottak a mélységbe..."
"...A völgyben akkor már este volt, és túl a hegyen dörmögő, mély bőgéssel megszólalt egy szarvasbika...", "...Feljebb, a sarjerdő egy kis tisztásán egy vén szarvastehén fordította arra füleit, mellete borja...
- Itt maradsz!...Aztán megjött újra...idegensége...csak most múlt el véglegesen, hogy ismét anya lett, és megszólalt az erdő időjelző, ősi távírója..."
"... Hullott a makk, kopogott az avaron, röviden, hosszan, verte a jeleket a leveleken...Megszólalt..., hogy akinek füle van, hallja meg a terített asztal hívogatását...".
"...- Igen...Igen - kopog a vén fa őszi távírója -, s hogy ezt most megérted, te is az erdőé vagy..."
"...Egy éjszaka aztán szétszakadtak a felhők, s a holdban jéghegyek látszottak. A harmat megborzongott, és a rétet kiverte a didergés sója,...", "...a múlandóság sója, a dér..."."...Felballag a Hold...","...mint egy kedélyes, pocakos vincellér...","...szelíd derengést szitál a világra, s palacsintaképe csak akkor derül kerekre, amikor meglátja, hogy a malomkő asztalánál venyigetűz mellett várja már a régi barát szőlővel és lágy kenyérrel...". "...Október, aki gyertyagyújtogató kanócával most lobbantja lángra a domboldalak őszbe pislogó őrtüzeit..."

Fekete István - novella részletek

:-)))
Regiomontanus 2009.09.29 Creative Commons License 222
:-)))

Szeptember 29.:
Mihály napja. Régen gyakori, kedvelt névünnep volt, ezért számos népszokás kapcsolódik hozzá.
Borszűrő Szent Mihály, kiforrt új borral, szent mihályi vásárokkal köszöntötte-e jeles napot. Szentgyörgykor kihajtott állatokat a pásztorok haza terelték. A juhok átvételének,pásztorbér kifizetésének,s egyben a pásztorfogadások fordulónapját is jelezte Mihály napja.
Az őszi munkák, kukorica törés után a megpihenés időszaka következett Katalin napjáig: kisfarsang, mulatságok, leányvásárok, bálok, lakodalmazások.
"A karádi faluvégen, sej haj lu lu lu lu lárom..."
Ehhez a naphoz kapcsolódnak a híres Mihály-napi vásárok.
Régen, aki vásárolni, vagy eladni szeretett volna, elment a vásárba. A nagy városokban tartották a sokadalmat...vásár városok...vásárnapok...vasárnapok.
A távolabbi helyekről lovaskocsival, ökrösszekérrel mentek a vásárba, s a vásártér zsivaját már messziről lehetett hallani.
A vidék mesteremberei igyekeztek minél szebb, jobb és több árut eladni. Rigmusokkal, rímekbe szedett versekkel hívták fel a vásárlók figyelmét saját portékájukra. Színes, míves cégérek hirdették a mesterek termékét. Mindenki tudta, mit, hol keressen: gomb, madzag, fazekak, tálak, ruhák..., még a pásztorok is megvásárolhatták a munkájukhoz szükséges felszereléseket.
Így árultak a csizmadiák a csizmát, a vargák bocskort, kádárok hordót, szíjjártók lószerszámot, szűrszabók cifra szűröket, fazekasok cserépedényt, korsót, tányért..., kosárfonók kosarat, szakajtót...
A "vásárfia" ajándék volt, amit a vásárból vittek haza. Mézeskalács sütő mesterek árulták az elődeiktől örökölt formák édességét: mézes olvasót, mézes babát, mézes huszárt, mézes szívet...
Az emberek nem csak azért mentek a vásárba, hogy megvegyék amire szükségük van. Szórakoztak, beszélgettek, ismerkedtek.

:-)))

CSIMPILIMPI, HOVA MÉSZ?

Éc
péc
kapuléc,
Csimpilimpi, hova mész?
Pockot viszek a vásárra,
egy peták az ára.
Besuttyantam a sátorba,
állt feltűrve Bábos Dorka,
benn a pocok táncot ropott,
Bábos Dorka sivalkodott,
árus-polc mögébe bujt,
mézes huszár legurult,
uccu neki fuss!

Weöres Sándor

:-)))


VÁSÁR

I.

Olcsó az alma,
itt van halomba,
aki veszi, meg is eszi,
olcsó az alma!

II.
Kis trombitát vegyenek,
pirosat, fehéret,
lilát, sárgát, kéket!
Mézesbábot vegyenek,
tükrös-szivet, szépet!

III.
Fut a kutya-szán, kutya-szán,
szalad igazán, igazán,
köszörüs vagyok én,
kutya-szánon futok én.

IV.
Van-e csizma eladó,
Hóba-sárba mindig jó?
Van kis csizma eladó, szép varrás a szárán,
Hogyha ílyet hordanék, bizony sose bánnám.
Van-e ködmön eladó,
Szélbe-fagyba mindig jó?
Van kis ködmön eladó, szép hímzés a vállán,
Hogyha ílyet hordanék, bizony sose bánnám.

V.
Érkezik a vándorcirkusz,
hoznak elefántot,
tarka bohóc vezeti,
Füsti Pisti követi,
ílyet sose látott.

VI.
Sátor alól kikiáltó szétnéz:
„Itt látható a nagyhírű bűvész!
A lábával karikázik,
a kezével citerázik,
az orrával orgonázik,
a fülével figurázik,
a szemével gurgulázik,
a szájával vacsorázik!”

VII.
Jó márc a cseberben,
csuprom telemertem.
Tele van a csuprom,
idd már, ki ne fusson.

Weöres Sándor

:-)))



Regiomontanus 2009.09.24 Creative Commons License 221
:-)))

A csillagászati ősz kezdete szeptember 23. Napéjegyenlőség - őszi napforduló. A sötétség és világosság egyensúlyát a mérleg jelképezi.
Szeptember 24.-én az éjszaka hossza tavasz óta először haladja meg a nappalét, s a Szűz havát mától a Mérleg hava követi a sorban.
Régen nemesfémmel /arany, ezüst.../ fizettek az emberek. A súly mérték /sékel, mina, tálentum.../ meghatározásában fontos kellék volt a mérleg. Később egyszerűsítették a fizetés módját, a nemesfémből érméket-pénzérméket verettek, de annak súlyát továbbra is ellenőrizték.
Forgalmas utak mentén, út kereszteződéseknél, folyókat átszelő hídlábaknál... vámházat, kaput állítottak. Vámosok, adószedők mérlegelték az átkelés árát.

A kapus - hidasjátékok ezt a régi hagyományt őrzik. A hídon, kapun való átkelés az életben beállott változást is jelképezte.

Hidasjáték:

- Itthon vagy-e , hidasmester? - Itthon vagyok, csak most jöttem.
- Eressz által a hídadon! - Nem eresztlek, mert leszakad!
- Ha leszakad, megcsinálom. - Mivel tudnád megcsinálni?
- Győri gyönggyel, gyöngyharmattal /sárarannyal/.

A hidasmester ekkor felemeli a kapuszerűen kitartott jobb karját, s azt mondja: "Átmehettek". Mögötte áll a kaput tartó két gyerek, akik előzetesen összebeszéltek, hogy melyikük az "aranyalma", "aranykörte".

Dal:

Hold, hold, fényes lánc, fényes kapu zárja,
Nyisd ki kapud Gergely gazda, vámot adok rája.

A gyerekek kézenfogva járnak, átbújnak a kapu alatt...,amikor a dal az utlsó szótaghoz ér /"...rá-ja."/, a kaputartók leeresztik a kaput. Aki előtt a kapu lezárult, azt megkérdezik: " Kihez mész: "aranyalmához, vagy aranykörtéhez?" A választól függ, hogy melyik kaputartó gyerek mellé áll. Azzal fog most már ő is kaput tartani. Így már két kapun kell a gyerekeknek kanyarogva keresztülhaladniuk. A játék így megy tovább, egyre több gyerek tart kaput, s egyre fogy a hídon átvonulók sora. Minden új kaputartó új nevet választ magának a " Kihez mész?" kérdésre. Addig játszuk, míg egy pár marad.

:-)))

Regiomontanus 2009.09.18 Creative Commons License 220
:-)))

"...Mén a szekér, majd a malomba ér.
A malomba' három tarka macska.
Egyik szitál, másik kettő rostál.

Éhes ha vagyok, kenyeret akarok.
Ha te is, ha te is, neked is adok..."

Ghymes - Csak a világ végire... Szarka Tamás - Cipódal

:-)))




Regiomontanus 2009.09.16 Creative Commons License 219
:-)))

ERDŐT JÁRUNK

Erdőt járunk, árkot lépünk,
bükkfa - lábunk, venyige - térdünk,
szél se tudja, merre térünk,
jegenye- sudaras utakon élünk.

Zsong a kis szél, zúg a nagy szél,
bokrot bolygat, bele ne vesszél.
Néha nyár jön, néha nagy tél,
ha üres a szatyor, eleget ettél.
Weöres Sándor

:-)))

Az ÁLMOS SZÉL

Tudjátok-e, hol alszik a szél? Elmesélem nektek.
Sokféle szé fúj a Földön... Van köztük szelíden simogató langyos esti szellő; dolgos, szélmalmot forgató; s van várva várt, esőt hozó, s van viharos is. Kellemetlen a böjti negyvennapos szél, de van egészen gonosz is: házakat fölkapó, fákat kicsavaró orkán!
A mi szelünk fiatal volt, széles és kicsit komisz. Hol túl sokat markolt, hol keveset fogott. Néha túl erősen fújt, máskor meg hamar elfáradt. Szerette bosszantani a fákat, csavargatni az ágaikat, leszórni a madárfészkeket. Ha olyan kedve támadt, felkorbácsolta a tavat, úgy, hogy a halak alig láttak az iszapos vízben. Az embereket is megharagította; kedvenc szórakozása volt olyan gyorsan csapkodni az ajtókat, ablakokat, hogy az üveg is kitörjön belőlük. A szélkakast pedig addig forgatta körbe-körbe, amíg szegény majd leszédült a kéményről.
Így ment ez egész nyáron. Félt már tőle az egész határ.
De lassan megjött az ősz, s a kis szél is fáradni kezdett. Egyre lassabban tekergőzött, egyre lejjebb szállt, hangja is megcsendesedett. Szeretett volna elnyúlni valahol, s hosszú álomba merülni.
Így hát elindult szálláshelyet keresni magának.
Eszébe jutott a tó, selymes kék vizével. "De jót fogok aludni rajta!" - gondolta. Ahogy odaért, szépen elfeküdt a víz tetején. Igen ám, de a tó felismerte régi ellenségét, felborzolta a tükrét, halai felkavarták az iszapot. A tó hullámzani kezdett, egyre erősebben dobálta hátán a szelet. S mikor a haragos, tarajos hullámokat meglátta a szél, inába szállt a bátorsága, gyorsan menekülni kezdett, nehogy belefulladjon a habokba.
Futott, futott. A tó még esőt küldött utána. Végre elért az erdőbe. Elbújt az öreg tölgyfa koronájába, a lombok közé. "No, itt végre kifújom magam!"- fütyörészte. De nem sokáig lehetett nyugta itt sem! A madarak, akiket korábban kirázott a fészkükből, ráismertek. Körülfogták, csipkedték. A tölgyfa jól megkapaszkodott gyökerével a földbe, megfeszítette erős törzsét, s addig rázta a szelet, míg az hopp, leesett a földre, rohant-rohant a hegy felé.
Ahogy közeledett, a hegy sziklákat kezdett görgetni feléje, hogy betemesse. Innen is iszkolnia kellett. A falu felé vette az útját. Már alig volt jártányi ereje. Gondolta, az emberek majd csak befogadják. Beosont az első ház ajtaján, hogy lerogyjon a nagy fotelbe. De már ugrani is kellett ki az ablakon, mert a házigazda söprűvel fogadta.
Ekkor már szepegett a kis szél, kócos fejét lehajtva oldalgott a réten. Nagyon megbánta minden csínyét. Könnyei megöntözték a szomjas virágokat. A virágok meg is kérdezték:
- Ki vagy te, kedves vendég?
- A szél nem akart hinni a fülének. Nagy nehezen elmesélte, miért sír, hogyan járt, mennyire fáradt. A rét megsajnálta, s elhitte a szélkölyök suttogását, hogy meg akar változni.
- Jól van, jól, ne sírj már! Én segítek rajtad! Tudod mit? Bújj be szépen füveim, gyökereim közé, ott senki nem fog rád találni!
Így is történt. A fáradt, álmos kis szélgyerek bebújt a rét alá, betakarózott a füvekkel, virágokkal, s nyomban el is nyomta az álom. Igen ám, de szép fehér haja kint maradt. Puha szálai finoman hajladoztak a levegőben. Amikor az emberek meglátták, elnevezték árvalányhajnak.
De ugye, ti is tudjátok, hogy amelyik réten árvalányhaj fehérlik, ott halkan kell lépkedni.

Homoki Nagy Katalin

:-)))

ikercsillag 2009.09.11 Creative Commons License 218

Csoóri Sándor:

Csodakutya


Ha hiszitek,
ha nem is,
volt egy kutyám
nekem is,
piros volt az orra,
lapulevél nagy füle
lelógott a porba.
Csoda egy kutya volt:
holdsugáron
lovagolt,
s csillagfejû csikókat
terelt udvaromba.


Csodálkoztok?
Elhiszem.
Nem láthatta
senki sem.
Fénykép sincsen róla.
Én is csak egyszer láttam,
úgy álmodtam róla.

ikercsillag 2009.09.11 Creative Commons License 217

Csukás István:

Dalocska


Csengõ szól: gingalló,
röppenj már pillangó!
Pillangó messze jár,
volt-nincs nyár, vége már.


Züm-züm-züm, zúg a szél,
táncol a falevél,
züm-züm-züm, ez a szél!
Egy reggel itt a tél.

Regiomontanus 2009.09.11 Creative Commons License 216
:-)))

BÚJÓCSKA

Keskeny út,
széles út,
kettő közt egy csorba kút.
Ha benézel, jól vigyázz,
rése száz és odva száz,
ha sokáig kandikálsz,
esztendőre megtalálsz.

Kis dió,
nagy dió,
kettő közt egy mogyoró.
Épült benn egy cifra ház,
terme száz és tornya száz,
ha sokáig benne jársz,
esztendőre megtalálsz.
Weöres Sándor

:-)))

MÓKUS CSALOGATÓ

Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró,-
mogyoróbokron,
diófán,
mókusfüttyös
domb alján.
Csanádi Imre

:-)))

Mondókák:

Itt csörög, itt pattog,
Három véka mogyoró.
Itt csörög, itt pattog
Három szekér friss dió.

:-)))

Gyertek lányok a szőlőbe,
Szedjünk diót a kötőbe,
Piros almát a zsebünkbe,
Dalolgassunk jó kedvünkbe!

:-)))

Elmentem én a szőlőbe,
Szőlőt csipegetni,
Utánam jött egy vén asszony
Jól megveregetni.
Elbújtam a nád közé,
Sípot csinálgatni.
Az én sípom azt fújja:
Dirr-durr, csapodár,
Ketten fogunk egy békát,
Neked adom a farkát!

:-)))

ELJÖTT A SZÜRET

Eljött a szüret,
Itt van.
Jó pohár mustot
ittam.

Lepényt is ettem,
édest,
igazi túrós
bélest.

Kongatják, kong a
donga.
Indulok ki a
dombra.

Hátamon öblös
puttony.
S még a Napból is
must foly.
Kányádi Sándor

:-)))

ELHAGYOTT CSIGAHÁZ

Akármilyen cifra-tornyú:
mire jó a csigaház?
Tárt ajtaján, tárt ablakán
a szél ki-be dudorász.

Belébúvik Eső néne,
belészagol Róka bátya:
Hol a lakód, csigaház?

Csigalépcsőn üldögélve,
a huzattól dülöngélve,
soványlábú pók tanyáz.
Károlyi Amy

:-)))

Regiomontanus 2009.09.06 Creative Commons License 215
:-)))

Szeptember - SZENT MIHÁLY HAVA. Szent Mihály főangyal, a " nagy fejedelem", a "Mennyei seregek" őrangyala a tél sötétülő kapujában áll, az igazság mérlegével: a világosság és sötétség egyensúlyát jelképező őszi napéjegyenlőséggel... - Mérleg havának is nevezik.

Szeptember 8.: Kisasszony,Fecskehajtó Kisasszony, Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének emléknapja.
Ősi őszkezdő nap. A karácsonyra szánt hízót, már kukoricára fogták. Egyes területeken úgy vélték, ekkor indulnak útra a fecskék és más vándormadarak. Beléptek új szolgálatukba a cselédek, egyben a vetés, betakarítás, dióverés kezdetét is jelentette ez a nap.

A vetni való gabonát, éjszaka vagy hajnalban kitették a harmatra, "az Úristen szentelje meg"... áldása bő termést, védelmet nyújtott a vetőmag üszkösödése ellen.
Vetés kezdetére a gazda tiszta ruhába öltözött, a megszentelt gabonát szótlanul, alázattal vitte és szórta a földbe. Miután végzett, magasra dobta a vetőabroszt /zsákot/, hogy olyan nagyra nőjön, ameddig az felrepült.

A Szent Györgykor kihajtott állatokat haza terelték /Szeptember 29. /...ezen időszak az elszámolások, szegődtetések hónapja, szaporodott sokadalmak /vásárok, lakodalmak/... "se szeri,se száma...".

Időjós népi megfigyelések:

- "Vénasszonyok...Szent Mihály nyara" - bágyadt fényű, kellemes őszelő.

- Ha Szent Mihálykor dörög, jó ősz, de nagy tél várható.

- "Ha Szent Mihálykor a juhok vagy disznók összefekszenek, hideg tél lesz!"

- " Mihály lova ha deres, behozza a telet!"

- " Ha a fecske nem ment el, Mihály hosszú őszt terel!"

:-)))

Regiomontanus 2009.09.02 Creative Commons License 214
:-)))

SZEPTEMBER

"...Arcom megsimogatta hűs kezével a búcsúzó nyár, és már a szomorúság sóhajtott...,amikor észre vettem, hogy messze a domboldalon fellobban valahol a láng, és meleg szeme idenéz...és jött az a tűz felém...szépen ég az a tűz, és elfeledtem a nyarat.
Jött a tűz, mellette halomban új dió, hamvas szőlő, idei must. A tücskök öreg nótájában nem volt semmi szomorúság, mert a tűz mögül felállt drága vén barátom, a jövő mámorát szaglászó, menyecskéket csábító, hordószagú szeptember..."
"...Az éjszakák hűvösek lettek, s a palacsintaképű hold úgy járt az égen, mintha az egész világ az ő szőlőskertje lenne, s éppen most nézné, hogy milyen lesz a termés.
A csillagok szeme szigorúbb lett...a patakok némán siettek, mintha valami sürgős üzenetet vittek volna, s az egész égen áthajolt a Tejút csodálatos, fénylő selyempántlikája...".
"...Nyirkos hajnalokon már elbődülnek az erdők nagyurai...lovagi tornára hívja a kóbor vitézeket, akiken öklelő nyugtalanság vesz erőt, s megindul a bikák vándorlása a régi, évszázados bőgőhelyek felé, hol már apák és nagyapák áldoztak a gyönyörök gyönyörének..."
"...Reggelenként...az árnyékok hidegen feketék, és ha a völgyekből a kémények füstöt fújnak a levegőbe: eszünkbe jut a meleg szoba..."."...A föld hűlt, s az avar alatti laboratórium egyre csökkenő ütemmel dolgozott. Álmosak voltak a fák, s egy-egy levelet küldtek már szálláscsinálónak..."."...Szokatlanul elcsendesedett a határ..."."...Bibicek csapata suhog...némán, egyenesen dél felé. Nem jajongnak már, mint tavasszal, nem csapongnak a gólyahírtől sárga rét felett, mert...oda a fészek, előttük az út. Az idő kihúzta alóluk a nyarat, s most mennek a nyár után. Mennek az asztal után, amely valahol mindíg terítve van..."
"...De a nappal még meleg. Lágy napsugár csillog a patak hidegre váló vizén, magtár felé tekint a napraforgó s az utak mentén koravén, árva virágok bókolnak a nap felé melegért...", "...és ...ezüst pókhálók utaztak dél felé..."
"...A tarlók már eltűntek, helyükön barna szántás barázdái dőlnek egymásnak...".
"...Először a korai almák indultak el, aztán a szilvák. A téli körték még tartották magukat, de amikor a diófa zöld markából egyenként kifészkelődtek a nedves héjú diók, a körte is meggondolta magát. Ami kis érés még hiányzik, azt elintézi a kamrában..."."...rejtelmes jeleket ír a véndiófa árnyéka, melynek levelei susogva búcsúznak egymástól, mert jaj, nem lehet tudni, mikor nyúl fel egyikért-másikért csontos, hideg kezével a dér..."."...a kukorica sásos levele úgy suttogott...,mintha tolvajok jártak volna benne...És fiaira gondolt...": "...torzsa, melyen úgy ültek a ...szemecskék, mint a gyerekek az iskolában...","...- Érettek...éltük erős, és ha újra tavasz lesz, ő él majd bennük a földben és a napsugárban. Újra meleg lesz akkor, visszajön a gébics és a sárgarigó szól majd a hajlongó jegenyén..."
"...A délre néző dombok hajlásain érik már a szőlő...", "...A szőlőbogyók savanyú zöldje sárgásra enyhült...", "...ilyenkor fehérebbek az öreg pincefalak. Nyitott ajtajukon beoson a napsugár...ablakaik homályos szeme letekint a kanyargó országutakra, ahol vidám szekerek kanyarognak...". "...A nádtetők zugaiban darazsak zümmögnek..", "...minden puttonyt bekísértek, minden fürtöt. Megkóstolták a mustot...Tegnap még éjszaka is szóltak a hegedűk...a vén diófáról lekoppant egy-egy szem dió...
- Mi ez?...- Mi ez?...A szél fellendült a fa koronájába, és szelíden megpendítette az ágakat.
- Ősz...- zendültek meg az ágak.
- Ősz! - susogták a levelek, és a darazsak hegedűi búcsúzóan zsongtak fel... - Ősz...,ősz...,ősz..."

Fekete István - novella részletek

:-)))
Regiomontanus 2009.08.28 Creative Commons License 213
:-)))

HOGYAN LETTEM ÉN ISKOLÁS?

A beíratásnál még nem volt semmi baj, minthogy ott sem voltam, hanem az iskolába menés, az már sehogy se akaródzott. Porcikám se kívánta, tiltakoztam is ellene kézzel-lábbal, torkom szakadtából. Hulltak a könnyeim, tán a nagyteknő is csordultig telt volna velük, ha valaki összegyűjtögeti. Nem is láttam én a sok könnytől az augusztusi égen ragyogó szép napot, de az látott engem, s hogy nem szolgált gyönyörűségére, kimutatta azzal, hogy fekete fellegekbe takaródzott.
- Látod-e, még a nap is elbújik, hogy ne lássa, ne hallja sírásod-rívásod... - állt elébem az én nagyanyám ott az udvaron, a csengő sárga körtét termő körtefa tövében.
- Nem megyek én iskolába! - hajtogattam görbe szájjal, keservesen.
- Piros bársony hátitáskát veszek neked, a legszebbet...
- Akkor se megyek...sohase megyek! - ríttam konokul.
És így ment ez reggel, délben, este augusztus utólján. A könnyeim belehullottak a levesetányérba. Sós lett az ételem, sós lett az italom.
- Aztán miért nem akarsz iskolába járni? - kérdezte ebéd közben az édesapám.
- Csak - mondtam, s rákezdtem újra: - Nem megyek én iskolába, sose megyek iskolába.
Akkor még palatábla, palavessző járta. Hogy megjöjjön a kedvem, meglepett vele a nagyanyám. Édesanyám is vett egyet. A nagyapám is. Így volt három palatáblám, három tucat palavesszőm, három spongyám, mert egyik se szólt szándékáról a másiknak. De a kedvem csak nem jött meg. Minek a palatábla? Jó nekem a por is. Minek a palavessző,? Ujjammal rajzolok a porba. És minek a spongya? Tenyeremmel a port újra elsimítom.
Bizony, inkább világgá megyek én, semmint iskolába! - határoztam el hatesztendős fejjel. És így is tettem. Senkinek se szóltam. Két sárga körtét tettem a zsebembe, elég lesz az addig, amíg megcsinálom a szerencsémet. Mert hogy szerencsével járok, abban bizonyos voltam. No hát elindultam. A sarokig még csak elmentem egymagamban, de ott megállapodtam, hogy társat keresek a nagy vándorlásomban. Nem kellett sokáig várnom, nyelvét lógatva jött egy tarka kutya.
- No, Bodri - szólítottam meg, mert akkoriban minden tarka kutyának Bodri volt a neve -, felfogadlak vándortársnak, ha van kedved hozzá!
Már hogyne lett volna kedve! Mentünk együtt, vándoroltunk. Hol előttem szaladt, hol mögöttem maradt. Így haladtunk véges-végig a nagy, hosszú utcán. Így értünk ki a nagy zöld rétre.
- Azon túl a világ vége! - mondtam Bodrinak. - Ne is menjünk tovább egy tapodtat se! - azzal leheveredtem, és elővettem a két körtét a zsebemből.
- Nesze, Bodri! - nyújtottam feléje az egyiket, de nem kellett neki. Így megettem mind a kettőt. Amikor a második csutkáját hajítottam el, felpattant a fűből egy mérges tündérke, és rám ripakodott:
- Mit vétettem neked, hogy csutkával dobálsz?!
- Ó, ha tudtam volna, hogy itt laksz a fűben, bizony nem hajítottam volna el a körtecsutkát, kedves Tündérke! - s megkövettem szépen.
Erre kacagni kezdett. Olyan volt a kacagása, mintha szellő játszadozna a tündérkert fáira kötözött üvegcsengőkön. Szép szőke haja lobogott a napsugárban, s két drága-kő szeme szikrát szórt a délutánba.
- Hahaha...nem vagyok én tündér, ne tréfálódj velem!
- Hát ha nem vagy tündér, akkor te vagy a...libapásztor királykisasszony! - kiáltottam, mert ahogy felálltam, megpillantottam feléje igyekvő hófehér libáit.
- Királykisasszony? - nevetett. Rozi vagyok én, és a libákat őrzöm...
Olyan gyorsan még lányt nem kértek feleségül, mint ahogy én kértem meg Rozit. De Rozi akkor már úgy kacagott, hogy hempergett a fűben.
Ide-oda vetette magát, gurult erre, gurult arra, a kacagás gurította. No de egyszer csak kikacagta magát. Akkor felült és megkérdezte:
- Hát mire kívánsz házasodni? Hisz talán még iskolába se jársz?!
- Én? Nem is fogok soha iskolába járni! Hiszen épp azért mentem világgá!
De olyan gyorsan legény még kosarat nem kapott, mint én Rozitól:
- És te azt hiszed, hogy én egy buta ember felesége lennék?
- Nono - ágaskodott önérzetem -, azért buta nem vagyok...
De ő csak mondta a magáét:
- Az én uram okos ember legyen! Tanult ember! Csak is olyan ember felesége leszek, aki ír, olvas és számol...nem pedig olyannak, aki a betűvetés elől világgá szalad! Hiszen az ilyen mellett csak a szégyen enne...
Ami igaz: igaz. Bizony erre lehorgadt a fejem, s hogy megbékítsem Rozit, tréfára akrtam fordítani a dolgot. De ő átlátott a szitán, és szava hideg zuhanyként hűtötte le a kedvemet. Magamban már rég igazat adtam neki, de még restelltem nyíltan bevallani. Ezért inkább vándorpajtásomnak, Bodri kutyának füttyentettem: szedelőzködjünk, koma!
De Bodrinak már nem volt se híre, se hamva.
- Látod-e, még a Bodri kutya se tart olyan fiúval barátságot, aki elszökik az iskola elől...
Bizony már tündökölt a holdsarló az égen, amikor hazaértem.
Dobogott a szívem erősen: mi lesz, ha kitudódik szökni akarásom, világvándorlásom?!... De szerencsére senkinek se tűnt fel, hogy nem voltam otthon azon a délután...
Amikor másnap reggel a napsütésre felébredtem, megdörgöltem a szememet, magam se tudtam: álmodtam-e vagy valójában megtörtént találkozásom Rozival a réten? Ma se tudnám megmondani. De akár álombeli tündérke, akár földi libapásztorlányka volt Rozi, neki köszönhetem, hogy könnyű és vidám szívvel mentem iskolába. És bizony, ha elgondolkodom: mi lett volna belőlem, ha betű nélkül növök fel - még most is elszégyellem magam.

Tordon Ákos
:-)))
Regiomontanus 2009.08.25 Creative Commons License 212
:-)))

Augusztus 24. - Szent Bertalan napja - szőlőhegyek védőszentje. Nyúzókésével a szőlőfürtök lemetszésére készülődik...szüret kezdő időpont.

:-)))


SZÓLÓ SZŐLŐ

Mióta az eszem tudom, mindig éltem-haltam a szőlőért. Ma is azt tartom, hogy nem teremtett ahhoz fogható gyümölcsöt az Úristen.
Ha úgy volna benne módom, mint ahogy nincsen, ma se enném lágy kenyeret sose szőlő nélkül.
Gyerekkoromba is az volt a legnagyobb örömöm, mikor édesapám a vállamra csapott:
- Nyergelj, legény, kimegyünk a Galambosba. Megnézzük, zsendül-e már a szőlő.
No, a nyergelés hamar megesett. Mindössze a csizmácskámat kellett lerántani a lábamról. Másfél óra járásra esett a galambosi szőlő, de csizmába ki nem futotta volna három óra: akkora homokot kellett odáig gázolni.
Mire kiértünk,átlépett már a juhász az árnyéka felett: delet kongattak a galambosi csőszök. Édesapám kivette a csíkos tarisznyából a kakastejes kenyeret, lekanyarított belőle egy karajt, és a markomba nyomta.
- Gyerünk, keressünk hozzá szőlőt, ha le nem szüretelték már az érettjét a seregélyek.
- Csak ki, csak ki, csak ki! - rikácsolták haragosan a seregélyek, ahogy megláttak bennünket. A magunk szőlőjéből tessékeltek ki bennünket az arcátlanok. Hanem édesapám nagyon értett a nyelvükön. Feleletképpen közéjük hajított egy szőlőkarót, erre egyszerre elfüstölt a dézsmáló had.
Nagy csendesség támadt, csak a nagy levelű szőlőgallyak bókolgattak körülöttünk, büszkén mutogatva mosolygó fürtjeiket.
- Nézd ezt a piros dinkát - kérkedett édesapám -, a hajnal megszégyelhetné magát mellette.
Hanem biz azt nem látta többé a hajnal, mert mire a pászta végére értünk, csak a csutkája maradt.
- Hát ez a fehér bajor - mutogatott tovább édesapám -, nincs az a méz, amelyik fölérne vele.
Magam is megbizonyosodtam róla, hogy a fehér bajor szőlő édesebb a méznél.
Egy fürtöt se hagytam belőle a tőkén.
- De még azt a fekete kadarkát meg kell kóstolnod! Ilyet még álmodba se ettél.
Nem igen kínáltattam magam, hanem hozzáláttam a mustos fehérhez, most már csak úgy kenyér nélkül. Hanem a rózsalugashoz már nem éreztem semmi étvágyat. Nagyon elteltem a szőlővel. Hiába dicsekedett édesapám a piros szagos szőlővel, a tömött szemű gránáttal, az aranyos bakatorral: rájuk se néztem.
- Nem ér ez semmit, édesapám, ha szóló szőlő nincsen közte.
- Hát az mi fán terem?
- Hát a mesében, édesapám.
- Jaj, gyermekem, nagyon rég volt ám az, mikor én Meseországban jártam. Hanem azért megállj, mire hazafelé fordítjuk a csikókat, kerítek én neked olyan szóló szőlőt, hogy még meg is sokallod a beszédjét.
Elálmosított a szőlősuhogás, a méhecskedongás, a tücsökcirpegés, hanem ez az ígéret egyszerre kiverte a szememből az álmot. Hej, micsoda öröm lesz az, ha holnap eldicsekedhetem a pajtásaimnak:
- Úgy nézzetek rám, gyerekek, hogy én már szóló szőlőt is ettem!
Búcsúzófélben csókolgatta már a nap nyárfák hegyét, mikor azt mondja nekem édesapám:
- Hallod-e, cselédem, most már jó lesz, ha útnak veszed magad.
Én még egy kis kerülőt teszek a keresztapádék szőlője felé. Hanem jól a tenyeredbe szedd a lábad, hogy előbb otthon ne legyek, mint te.
- Hát a szóló szőlő? - kérdeztem ijedten.
- A'biz igaz! Ígéret: adósság.
A gunyhónk végiben nyomorgott egy árva szőlőtőke. Apró fodor a levele, ritka szemű, hitvány a termése, petrezselyemszőlőnek csúfolják a jámbort. Erről szakított le édesapám egy fej szőlőt.
- Itt a szólószőlő - mondta mosolyogva, nekem azonban egyszerre sírhatnékom támadt.
- Hiszen ez csak petrezselyemszőlő. Annak is hitványa. Olyan kemény, hogy nyulat lehet vele lőni.
- Ne törődj vele fiacskám. Jutka húgod ezt is megköszöni, ha hazaviszed neki. Tudod, mennyire rimánkodott szegényke, hogy neki is juttassunk egy kis madárlátta szőlőt.
- De ez nekem szóló szőlő! - kötözködtem könnybe lábadt szemmel.
- Majd megválik - vette apám komolyra a szót. - Majd meglátod, hogy elmondja ez nekem estére, hogy szófogadó gyerek vagy-e. Még azt is kitudom tőle, hogy szereted-e a húgodat.
Megindúltam a szőlővel hazafelé, de olyan búsan ballagtam, mint akinek az orra vére folyik. Az öreg diófán éppen vackolt a sárgarigó, rám kiáltott nagy vidáman:
- Van dió, millió, kell-e dió, fiú?
Mérgemben majd hozzá vágtam a petrezselyemszőlőt.
- Edd meg a diódat, ha nem tudod megmondani, merre terem a szóló szőlő!
Ahogy a szőlők közül kiértem az országútra, leültem pihenni a gyepszélre. Fáradt is voltam, szomjas is voltam: lecsíptem egy szemet a petrezselyemszőlőből.
- Nini - mondtam -, nem is olyan rossz. Hanem Jutkának még is csak nagyon savanyú volna.
A második szem még jobban esett, aztán már eszembe sem jutott számolgatni őket. Éppen beértem a kisajtónkon, amikor bekaptam az utolsó szemet. Nem maradt a kezemben, csak az üres csoma.
Édesapám csakugyan megelőzött. Ott ült a küszöbön, ölében Jutka húgom, vígan tapsikolva elém két kis tenyerével.
- Ehol hozza neked Ferkó bátyád a szőlőt, ehol-e - mondta neki édesapám.
Szégyenletemben kiejtettem a kezemből a szőlőcsutkát. Édesapám fölkapta és, a tenyerére fektette.
- Szóló szőlő, mond meg nekem, szófogadó gyerek-e az én Ferkó fiam, akinek én azt parancsoltam, hogy hozza haza a szőlőt a kishúgának!
Én már bújtam volna a föld alá, mikor édesapám újra megszólalt:
- Szóló szőlő, mond meg nekem, szereti-e ez a gyerek a kis testvérjét. No, Ferkó, szóló szőlő-e a petrezselyemszőlő?
Bekotródtam a szoba sarkába, s tán még most se jöttem volna elő, ha elférnék benne. Azzal pedig sose dicsekedtem el a pajtásaimnak, hogy én már szóló szőlőt is ettem.

Móra Ferenc

:-)))

Szüret




Regiomontanus 2009.08.24 Creative Commons License 211
:-)))

A BIRKA-ISKOLA

Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.
Ki oda se ballagott,
még jutalmat is kapott,
így hát egy se ment oda,
meg is szűnt az iskola.
Weöres Sándor

:-)))

SEHALLSELÁT DÖMÖTÖR

Sehallselát Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.
Azt gondolta, hogy a pék
a pékhálót szövi rég,
és kemencét fűt a pók,
ottan sülnek a cipók.
Azt hitte, hogy szűcs az ács,
zabszalmát sző a takács,
sziklát aszal a szakács,
libát patkol a kovács.
Míg más olvasott meg írt,
ő csak ordítani bírt,
megette a könyvlapot,
s utána tintát ivott.
Csak azt mondom: Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.
Weöres Sándor
:-)))

BIZTATÁS

Hét-pupu zivatar,
felássuk a kertet.
Ki dolgozni nem akar,
gyümölcsöt se nyelhet.
Hét-karu zivatar,
felmossuk a konyhát.
Ki dolgozni nem akar,
meghúzzuk a kontyát.
Hét-fejü zivatar,
tanuljuk a leckét.
Ki tanulni nem akar,
vegyen más fejecskét.
Weöres Sándor
:-)))

HÁROM EGÉSZ NAPON ÁT...

Három egész napon át
bújtam erdő vadonát,
gombamezőt, sziklatetőt bejártam.
Három egész napon át
faragtam egy furulyát,
vadrózsából tündérsípot csináltam.

Búcsúzóul szaporán
megfújom a furulyám,
elmegyek én árkon-bokron,
sövényen,
Árkon át és bokron át
elhagyom az óvodát,
tanulok az iskolában serényen.
Weöres Sándor
:-)))

KEZDŐDIK AZ ISKOLA

Könyv, toll, tinta, ceruza,
    rontom-bontom,
kezdődik az iskola,
    csak aszondom.
Kora reggel rohanás,
    rontom-bontom,
nem könnyű a tanulás,
    csak aszondom.
Tízpercben nagy futkosás,
    rontom-bontom,
torkod fájdul, ne kiálts,
    csak aszondom.
Zsemlye és vajaskenyér,
    rontom-bontom,
morzsát szedhet az egér,
    csak aszondom.
Énekóra, la-la-la,
    rontom-bontom,
reng a terem ablaka,
    csak aszondom.
Tornaóra egy-kettő,
    rontom-bontom,
leszakad a háztető,
    csak aszondom.
Kintről benéz egy szamár,
    rontom-bontom,
iskolába sose jár,
    csak aszondom.
Weöres Sándor
:-)))


ikercsillag 2009.08.20 Creative Commons License 210

Sándor Judit :


Szent Anna – tó 
 

Azt akarod, hogy mosolygó legyek,
bátor, kipihent és vigasztaló! -
Tudod, lelkemben sötétlő hegyek
között hűsen ring a Szent Anna-tó.


Tudod, lelkemben sötét fenyvesek
között zsolozsmát zengenek a fák.
Kórusban felel rá a végtelen:
- Nem sokat ért meg ebből a világ. –


Ilyen vagyok hát. –  Sziklák rejtekén
pihen a kincsem. –  Büszke és szabad. -
Töretlen fénye szent védelemképpen
- testőrként – ősi fenyők állanak.


- De vannak percek, amikor őrségük
- Miattad – elpihenni rendelem,
és felhozzák a vágyódó örvények
a szívemből azt, ami kristálytiszta
Élet, Boldogság, Szépség, Szerelem!

 

 

ikercsillag 2009.08.20 Creative Commons License 209

Valamikor réges-régen a mai Szent Anna-tó helyén egy magas hegy volt, melynek a tetején vár állott. Vele átellenben, egy órányira, a Bálványos-hegyén is egy hatalmas vár volt (ennek romjai ma is láthatók). Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, irigy volt, egymást sem szerették.


Egyszer a bálványosi várba egy gyönyörű, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kidíszített hintóval, melyet hat szilaj paripa húzott, egy nagy úr érkezett. A házigazdának erősen megtetszett a hintó és a lovak, s kérte a vendéget, hogy adja el neki. Cserébe hét falut ígért, azonban a vendég úr hallani sem akart róla, s bármennyire is unszolta, hajthatatlan maradt. Mikor ezt látta a vár ura, cselhez folyamodott. Nagy mulatságot rendezett, ahol kockázással elnyerte a hintót. Másnap első dolga volt, hogy meglátogassa a testvérét. A testvére nagyon megirigyelte a hintót, és fogadtak hogy egy napon belül különb hintót fog szerezni, nem is hat, hanem tizenkét lóval.


Egész nap tűnődött az öcs, hogy honnét szerezzen különb tizenkét lovat. Hiába törte a fejét, semmit nem tudott kitalálni. Hanem egyszer csak mi jutott eszébe? A várba parancsolta a környék legszebb leányait. Egy fél nap se telt bele, és több száz lány gyűlt össze, a legszebb közülük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura, majd még tizenegyet, és a hintója elébe fogatta őket. A lányok azonban meg se bírták mozdítani a hintót. Az úr szörnyű haragra gerjedt, és ostorával rávágott Annára, aki legelől állt. Patyolatfehér húsából kiserkedt a vér, s jajszava felhangzott a magas egekig. Az úr másodszor is rávágott, ekkor Anna megátkozta, hogy süllyedjen a föld alá. S abban a pillanatban az ég elfeketedett, és szörnyű mennydörgés között a vár összeomlott. A romok egyre lejjebb süllyedtek, mígnem az egész víz alá került, és egy tó alakult ki.

 

A tó vizén tizenkét hattyú úszott, majd kijöttek a partra, megrázták magukat és visszaváltoztak leányokká. Mind hazasiettek a falujukba, Anna kivételével, aki kápolnát épített a tó partján, s ebben a kápolnában töltötte életének hátralevő részét csendes imádkozással. És jöttek az emberek mindenfelől a kis kápolnához együtt imádkozni a szent életű leánnyal, halála után pedig elnevezték róla a tavat Szent Anna tavának.

 

(Benedek Elek gyűjtése)

Regiomontanus 2009.08.17 Creative Commons License 208
:-)))

"...Éhes ha vagyok, kenyeret akarok.
Ha te is, ha te is, neked is adok..."
Ghymes - Csak a világ végire - Szarka Tamás: Cipódal

:-)))

Mondókák:

Szántsunk földet,
Vessünk búzát,
Arassuk meg,
Csépeljük el,
Süssünk cipót,
Lepényt, lángost,
Mártsuk ki zsíros lábost,
hamm!

:-)))

Megy a malom, kiti-kati,
A sok búzát mind megőlli.
Éjje', nappa' csak azt mondja:
Kiti - kati -, kiti - kati...
Sümegcsehi, Veszprém m.
:-)))

Szita, szita sűrű szita,
Ma szitálok, holnap sütök.
Hófehér kis cipót sütök.
Megvajazom, megzsírozom,
Mégis, mégis neked adom.

:-)))

Gyúrd dagaszd a kenyeret,
Tekenőbe kelesztgesd,
Nagy kendőbe tekergesd,
Szakajtóba szendergesd.

:-)))

Három háznál hat kemence,
Körül jártam, még sincs este.
Ha nincs este, van
menyecske
Eszem kincsem teremtette.

:-)))





Regiomontanus 2009.08.15 Creative Commons License 207
:-)))

Időjós népi megfigyelések:

- Ha Lőrinckor sár ragad,
eheted a dinnyét magad.

Szeles idő várható, ha:

- "...cicázik a birka, kapkodja egymást a disznó, a ló pedig rúgja, harapja egymást."
- " Marhák, bocik fickándoznak, rázza magát, ugrik, megbokrosodik."
- " Szűköl, vonyíkol a kutya: vihar lesz."
- " Ha a naplemente veres, tüzes, akkor szélvihar, szél várható."

Szélfajták nyáron:

- Boszorkányszél, forgószél: kavarog - "nagy esővel jön - fákat tövestül borítja - tengerit földre fekteti."
- Sárkányszél: "Visító, ordító, szélre szokták mondani."

:-)))



Regiomontanus 2009.08.15 Creative Commons License 206
:-)))

Augusztus 15. - Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja, ekkor ünnepli az egyház Mária mennybemenetelét.
Augusztus régi magyar neve KISASSZONY HAVA, amely az augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára utal.
Névadója, Augustus császár.

A Mária ünnepek az aratási időszakot közrefogják: Sarlós Boldogasszony a nyitó ünnep, Nagyboldogasszony az aratást bezárja.
Nagyboldogasszony és Kisasszony napja /szeptember 8. / közötti napokat szerencsés időszaknak tartják.

E naptól kezdődnek a búcsúnapok, melynek két formája vált hagyománnyá. Egyrészt valamilyen búcsújáró hely meglátogatása / pl.: Máriapócs, Máriabesnyő.../, másrészt az adott település életéhez kapcsolódó eseménnyé vált vásárosok, mutatványosok, körhintások részvételével.

Mivel ebben az időszakban jó idő van, Nagyboldogasszonyt tartották a jó gyümölcs- és szőlőtermés előhírnökének. Ezen időszakban ültették a tyúkokat, mert az minden tojását kiköltötte. A friss tojásokat külön gyűjtötték, mésszel beszórták, mert úgy tapasztalták, hogy ezek sokkal tovább elállnak. A gyógynövényeket megszentelték, ezekkel füstöltek, ha beteg volt a háznál.

:-)))




Regiomontanus 2009.08.10 Creative Commons License 205
:-)))

AUGUSZTUS

" Álmos, porszagú a csend. A világ semmiképpen nem akarja elhinni, hogy hajnal van, de a derengés felhígítja a sötétséget, s a fecskék kisurrannak az eresz alól. Ásítva tápászkodnak a szürke fák, és az árnyékból kiemelik lomha hátukat a szalmakazlak. Még nyújtózkodnak a szalmaszálak, még lehelik magukból a tarlók kenyérszagú melegét, de ez már az aszalódás kesernyés cukra, a búzamezők fiatalságának öregedő emléke..."
"Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok, és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza.
Hallgatóznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van érett hangon szólnak, és a reggelek párájában megfakul a Nyár ezerszínű rokolyája.
És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri, a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről...
A letarolt búzamezőkön...elgondolkodva dől a kereszteknek az öregedő Nyár.
...a patakok sem sietnek már sehova. Hacsak esők nem zavarják langyos ágyukat, szívesen elácsorognak a kiöntéseken. Puha tükrükben meghintáztatják a sárga vízililiomot vagy a nefelejcset...
A békák zenekara is elhallgatott. Az előénekesek lustán pislognak a forró homokpadokon..." "...part alá bújnak, hogy a hátuk ki ne púposodjék a vízből, csemegéül a gémeknek és a gólyáknak..."
"...a malmok se zúgnak hangosan...Csak mint a nagy dongók, álmosan, békésen, és az öreg kerék úgy lapátolja a patakot, mintha sajnálná összetörni a víz kék tükrét..."
"...a nap tüzes kereke szikrázva mászik az égi dombon, s a forrás mellett, mélyen az erdőben szuszogva alszik a ráncos képű, pocakos Augusztus.
Alszik és izzad. Elszórta már, amije volt, s a napra bízta a világot...A nap a tetőre ért, dél van. Lángol a föld, és mozdulatlan minden, csak a delelő ökrök farka ostorozik, mert az erdőből bögölyrajok zúdulnak ki...Ez az idő az ő idejük és a szöcskéké, akik nagyokat ugranak, rajvonalban rágva a legelőt, ámbár ebben a hőségben még ugrálni is igazán furcsa gusztus..."
"... tikkadtságában útra készülés van, egy kis búcsúzás..., és mégis akad az erdő lakói közül, amelyiknek most kezdődik a nász...párt keres magának a koronás fejű őzbak..."
"...az árnyékok óramutatója lassan délutánra fordul, és a dombok mögött mintha az alkony vágya sóhajtana...
A dombon szőlők...A fürtök megbújnak a ...levelek hónaja alatt, gyűjtik a cukrot, amiből boldogság lesz, és gyűjtik a cukrot, amiből boldogtalanság lesz, és gyűjtik a cukrot, amitől elmúlik mind a kettő...
De ezenközben integetni kezd a vén diófa levele, s az érő fürtök megmártják magukat az alkony barna áradásában.
A nyugati ég vörös, s az est már elindult az erdőből..."
"...- Krii, kirii...
- Miért sírsz, kis tücsök?...,hiszen nyár van még! Gyümölcs a fán, tőkén a gerezd, és a magtárakban meghajlanak a gerendák...
- Nyár...?- pendül meg a kis citera. - Nyár? Hát nem látsz? Hát nem érzed? Hát nem hallod? ...még nyári suhogásban ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak már, és egymásra rakják a sárga leveleket..."
"...a nyárvégi csillagos ég alatt...halkan csoszogott utánunk az Idő..."

Fekete István - novella részletek
:-)))
ikercsillag 2009.07.29 Creative Commons License 204

Jókai Mór:  A Gondviselés egy repülő virágmag történetében


Egyszer a Dunán utaztam fölfelé a gőzösön, ahol szörnyen hosszú időm volt a világ mostani szomorú állapotairól gondolkoznom. Semerre kilátás valami jobb után. Az ember azt sem tudja már, hogy miért él? És tulajdonképpen mi dolga van odáig, amíg meghal?


A terem egyik gömbölyű ablaka nyitva volt, s azon a meleg nyári szellő szabadon fújdogált be. Egyszerre e szellővel egy repülő virágmag lengett be az ablakon át, egyike azon vándoroknak, miknek szárnyat adott a természet, hogy keressenek maguknak jövőt. Elnéztem, hogy mi lesz belőle. Ez a virágmag a túlsó partról jött idáig. Missziója lett volna neki átmenni az innenső partra, s ott talán új ivadékot alapítana. Vajon mi lesz belőle?

 

A repülő virágmag a szobai légáradatban lomhán libegett ide s tova, s nem talált kijárást ebből az ismeretlen kelepcéből. Egyszer rászállt egy utazó hölgynek a kalapjára, s ott megrekedt a sok strucctoll között; jött azonban egy besétáló utas, az szerencsésen leverte a sétabotjával a hölgy kalapját, s a virágmag újra repült. Azután beleesett egy búzakereskedő poharába, csupa bor lett, az kilökte a pohárból, a földre tapadt. Azután elnéztem ismét, hogy szedi fel magát lassankint, hogy szárítja meg vékony pilléit; egyszer aztán felkerekedett egy krinolin, s a támadt szélvészben a virágmag ismét magasra emelkedett; azután addig kereste sorba az átelleni ablakokat, míg talált egy keskeny nyílást, mint az ujjam; azon hirtelen kisurrant, s megmenekült.


Sokáig néztem utána, amíg kivehettem, hogy igyekezett a másik partot elérni. S ez ekkor nekem nagy vigasztalás volt. Ha ez a virágmag még a tömött gőzhajó belsején is keresztül tudott törni, hogy céljához eljusson: hát én hogy csüggednék el akkor!

 

Regiomontanus 2009.07.26 Creative Commons License 203

:-)))

A SZÜRKE LÓ

Egyszer volt egy szegényember, akinek a világon semmi egyebe nem volt, csak egy szürke lova. Azzal kereste a mindennapi kenyerét, hogy eljárt a szürke lovával őrölni; éjjel nappal mindig őrölt rajta. A szürke ló nagyon megúnta ezt a dolgot, látta, hogy más ember lova mindíg párjával őröl, neki meg magának kellett húzni a malmot, azt mondja hát a gazdájának:
- Édes gazdám, mi dolog az, hogy más ember lova mindíg párjával őröl, te meg engem csak magamat fárasztasz itt a malomban?
- Biz az annak az az oka, kegves lovam, hogy egy árva bogaram sincs, akit melléd fogadhatnék.
- Ha csak ez a baj, eressz el engem, majd kerítek én magamnak egy társat.
A szegényember mindjárt kifogta a malomból, eleresztette. Elindult hát a szürke ló, hogy társat kerítsen magának; mén, mendegél hetedhét ország ellen, egyszer meglát egy rókalyukat. Kapja magát, ráfekszik a lyukra, mintha megvolna dögölve, mintha már a farkát se tudná mozdítani.
Odabent a rókalyukban egy öreg róka lakott három fiával. Egyszer a legkissebb fia ki akart menni, meglátja a szürkelovat, azt gondolja a fehérségről, hogy hó van. Vissza megy az anyjához.
- Jaj, anyám, nem lehet most kimenni, nagy hó van odakint.
- Már hogy volna - feleli az öreg róka -, hiszen éppen nyár közepe van most.
Eredj ki te, fiam - mondja a középső fiának -, te öregebb vagy, többet tudsz, nézd meg, mi az.
Kimegy a középső fia is, az is meglátja a szürke lovat a lyuk száján, az is vissza megy.
- Jaj, anyám, csakugyan nem lehet most kimenni, hó van.
- Már hogy volna most hó, hiszen éppen nyár közepe van. Eredj ki te, legöregebb fiam, te legtöbbet láttál már a világon, nézd meg, mi van ott.
Kimegy a legöregebb fia is, de az is csak azzal megy vissza: - De bizony csakugyan hó van, akárhogy van is a dolog, semmit se láttam, csak a nagy fehérséget.
- Nem lehet most hó, hiszen éppen nyár közepe van - mondja az öreg róka, azzal maga ment ki. Látja, hogy nem hó, hanem szürke ló. Gondolkozóba esik, hogy kellene azt elhúzni onnan; ha ott marad, még csak ki se tudnak tőle járni. Próbálták elhúzni a három fiával, de meg se tudták mozdítani. Elmegy hát a farkas komájához.
- Kedves komám ugyancsak jó pecsenyére tettem szert, már oda is vittem lyukam szájához, de sehogy se fér bele, pedig ha kívül marad, mind kikezdik a varjak; azért hát azt gondoltam, húzzuk le a te barlangodhoz, abba talán belefér, majd ráhajtunk ketten is.
A farkas megörül a jó pecsenyének, gondolta magában: csak egyszer az ő barlangjába legyen, nem eszik abból a róka egy falatot se. Mindjárt visszamentek a róka lyukához; még akkor is ott feküdt a szürke ló, tette magát, mintha meg volna dögölve. Mikor odaértek, elkezd a farkas tanakodni:
- Hogy kellene ezt az én barlangomhoz elvinni, koma?
- Hát csak úgy - felel a róka -, ahogy én idáig hoztam: a farkam a farkához kötöttem, úgy hoztam árkon-bokron keresztül, még csak nehéz sem volt. Most hát kössük a te farkadhoz a farkát, úgy a legszebb elviheted.
A farkas mindjárt ráállott, az bizony jó lesz! Már előre fente a fogát a jó pecsenyére - a róka meg erősen összekötötte a farkas farkát a szürke ló farkával.
- Húzhatod már, koma!
Húzza a farkas, majd megszakad, de meg se bírja mozdítani, amint legjobban erőlködik, hirtelen felugrik a szürke ló, elkezd szaladni, húzza ám a farkast farkánál fogva maga után árkon-bokron keresztül, mint a dögöt - elvitte egyenest a gazdájához.
- No, gazdám, hoztam magamnak társat.
A szegényember mindjárt agyonverte a farkast, a bőrét eladta jó pénzért, azon vett egy másik lovat, attól fogva sohasem őrölt magában a szürke ló.
Ha magában őrölt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Arany László: Magyar népmesék

:-)))
Regiomontanus 2009.07.22 Creative Commons License 202
:-)))

Július 25.: - Jakab napjáig, az aratók igyeketek befejezni a munkát, mert a megfigyelés szerint - " Ami a földeken marad, az ott is vész!" - ez Jakab zivatart hozó kedvére utal.
A Jakab napi időjárás előre jelzései szerint, ha ezen a napon tiszta az éjszaka, bő termés várható. A délelőtti idő, a karácsonyi időjárást mutatja, mert ha erősen felhős az ég, akkor nagy hóra kell számítani. Érdemes megfigyelni a hangyákat, mert ha Jakab napjáig nagy halmot hordanak, hideg esztendő következik.
A szőlő e naptól, édesdni kezd.

Az aratás végén hagyományosan, az utolsó táblát talpon hagyták, föláldozták.../ madaraknak, szegényeknek.../, abban a reményben, hogy a következő évben jó termés lesz.
Az utolsó kévéből egy-egy kis csomót mindenki hazavitt, és az őszi vetőmag közé vegyítette.
Az utolsó szálakból készítette el a marokszedő az aratókoszorút is/ formája: koszorú, csiga, korona.../. A nagyobb koszorút, általában vesszőre fonták, vagy favázra erősítették, mezei virágokkal, színes szalagokkal díszítették.
Az aratás után, azt rúdra, vagy fejre helyezve, ünneplőbe öltözve, szertartásos keretek között adták át a gazdának. Az arató menet a falun haladt át, s a lakosok a koszorút és vivőjét vízzel öntözték. / bőségvarázsló, esővarázsló hagyomány /
Hasonlóan a fogadó gazda, gazdasszony is meglocsolta, megköszönte az adományt, áldomást ittak, étellel is megkínálták az aratókat. Az aratókoszorút a tisztaszobába az asztal fölé, a mestergerendára akasztották. Az új vetéskor kimorzsolták, összekeverték a vetőmaggal, így biztosították a jövő évi jó termést.

A nagy munka befejezését a nagybirtokon dolgozó időszaki munkások arató bállal, táncmulatsággal zárták. Az aratóbál hagyománya napjainkban is élő szokás.

:-)))



Regiomontanus 2009.07.17 Creative Commons License 201
:-)))

KÁNIKULA

Szikrázó
az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.

Olvad
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.

Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
magányban
egy pacsirta száll.
Weöres Sándor

:-)))

FALU VÉGÉN

Falu végén van egy mély kút,
ottan fürdik három szép lúd.
Falu végén van egy mély tó,
abban gázol három szép ló.
Weöres Sándor

:-)))

FADOB, FADOB, FOGJ TIGRIST

Fadob, fadob, fogj tigrist,
nádsíp, nádsíp, szelídítsd,
pásztorlányka, legeltesd,
juhaid közt terelgesd.
Weöres Sándor

:-)))

NYÁRI ESTE

Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj a fákon.
Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! torony üregében
érc-hang pihen el az éjben.

Csillag süt a szeder-ágra.
Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fű a feje-alja.
Nyár-éj ege betakarja.

Bim-bam! torony üregében
érc-hang pihen el az éjben.
Weöres Sándor

:-)))

ALUDJ, LENGE MADÁR

Aludj, lenge madár,
holnap a fa sűrűje vár -

Aludj, tengeri hal,
vánkosod a kusza korall -

Aluj, medve, te vén,
rengetegen, a hegy ölén -

Aludj, kékhajú lány,
csillagokig emel a szárny!
Weöres Sándor

:-)))


Regiomontanus 2009.07.13 Creative Commons License 200
:-)))

SZENT JAKAB HAVA

Szent Jakab a zarándokok védőszentje.
Nyugvó helye először jeltelen sír volt ...Compostela.
/ compos jelentése mező, stela csillag, ... a csillag mezejére temették. /
A keresztény világ legfontosabb zarándok helyévé emelkedett.
Ma, hatalmas katedrális, Santiago székesegyháza áll a helyén. Az ásatások során megtalát nagyméretú síremlék és Szent Jakab ereklyék bizonyítják ősi erdetét, mely Világ Örökségünk része.
A világ minden részéről ma is, sok ember indul... vállalja a hosszú utat... zarándokol... Comopstela csillag mezejéhez.

:-)))