A gimnáziumi évek hozták a versenysportot, a lányokkal való kapcsolataim számának gyarapodását, a bulikat és a szerencsejáték folytatását. Jellemzően a saját, valahonnan, valamire kapott és a kártyán nyert pénzekből játszottam. Egy-egy vesztést követően napokig és esetenként hetekig terveztem, hogyan fogom visszanyerni azt amit elvesztettem. Rengeteget gondolkodtam és rengeteget terveztem a nap minden szakában ezen gondolkodtam. Olyan volt ez, mint a windowsban egy program, ami a háttérben fut. Mindig jelen volt, mindig benne volt a fejemben, mindenre kihatott. Visszatekintve nagyon érdekes, hogy az így eltelt 4 évből egyetlen egy alkalomra emlékszem, amikor tényleg sikerült visszanyernem, amit elveszítettem. Arra viszont nem emlékszem, hogy hány alkalommal nem sikerült.
Az első komolyabb pofon az érettségit követően jött. Nem vettek fel az egyetemre a pontszámom miatt csupán egy főiskolára és ott is csak levelező tagozatra. Először fordult elő, hogy nem az történt az életemben, amit szerettem volna és ez nem a szerencsejátékkal kapcsolatos. Nem tudtam a helyzetet kezelni, befordultam. Végül szüleim egy barátja, aki gyerekkoromtól kísérte az életem, ajánlott fel munkát a szüleim közbenjárására egy sütőipari cégnél, amelyet vezetett. A vállalat kereskedelmi osztályára kerestek egy embert, aki leginkább a mai kontrollerek munkáját végzi. A matek mindig ment, elkezdtem dolgozni és pár hét alatt kiismertem magam a feladatok között. Dolgozni kezdtem, pénzt kerestem. Láttam és látok fiatalokat, akik az első fizetésük kézhezvételét követően valami maradandót tesznek, amire örömmel fognak visszaemlékezni. Van az emberek, azon csoportja, akik vesznek egy órát, egy cipőt, vagy valamit, amire nagyon vágynak az első fizetésükből. Ezzel szemben én az első fizetésemből azt terveztem, hogyan fogok még többet nyerni. Nem egész egy óra alatt veszítettem el egy kocsmai játékgép előtt. Nem értettem a helyzetet, de úgy voltam vele most ki kell bírni és majd a következő hónapban több szerencsém lesz... Folytattam. A kollégáim ahogy közelebb kerültünk és megismertek érdeklődtek róla, hogy én ilyen idősen hogy-hogy nem tanulok. Gondolkodás nélkül válaszoltam és hazudtam már az első kérdésre is azt, hogy a családom nem áll úgy anyagilag, hogy végezhetném a tanulmányaim nappali tagozaton. Dolgozok, segítem a családot és tanulok. Alázatot és szerénységet mutattam és mindenki sajnálattal vegyes együttérzését kaptam cserébe. Nem volt bennem kérdés azzal kapcsolatban, hogy helyes-e a szüleim háta mögött rossz színben feltüntetni őket annál a cégnél, amelyet az ő barátjuk vezetett és az ő kérésükre alkalmazott engem. Hazudtam, mert úgy gondoltam ez nem jut vissza hozzájuk, hiszen bizalmasabb ez az információ annál. A másik oldalon azt akartam, hogy a közvetlen kollégáim sajnáljanak és együtt érezzenek, mert tudtam hogy ezt a helyzetet fogom tudni irányítani. Idővel.
A játék folytatódott hónapról hónapra az előző havi fizetésem akartam visszanyerni sikertelenül. A vesztést követően a munkába temetkeztem, elvállaltam mindent, csak hogy ne azon gondolkodjak, hogy mit kellett volna máshogy csinálni. A szégyen és a bűntudat mardosott és én inkább egyre többet dolgoztam. A mindennapi kiadások rovására abban a formában ment a játék ekkor, hogy amin lehetett spórolni én spóroltam. Teljesen normálisnak tűnt, hogy az egész havi ebédemet egy doboz margarinnal letudom. Az üzemből minden nap behoztak két kenyeret az esti műszak termeléséből és én azt a kenyeret ebédeltem vajjal és sóval a hétköznapok zömében. Nem érdekelt, csak ki kell bírni egy picit. Semmivel nem foglalkoztam, amikor volt pénzem nem kötöttem, mert valamit vissza akartam nyerni, amikor nem volt, akkor meg nem tudtam költeni. A munkába temetkeztem, többet dolgoztam és mindig csak a következő feladatra koncentráltam. Előléptettek, megemelték a fizetésem. A vállalat bizonyos irodai felszereléseinek és termeléshez szükséges alapanyagainak a beszerzése is hozzám került. A pénzügyi nyomás és a fejemben lévő káosz azt eredményezte, hogy eleinte csak észrevétlenül eladtam pár dolgot a raktárból és játszottam, majd egy idő után már ki sem kellett hozni a számlán szereplő anyagokat, csak az ellenértéküket készpénzben, hogy többet játszhassak, hogy visszanyerhessem, amit elvesztettem.
A főiskola kapcsán is eljött az első komolyabb feladat, a tandíj fizetés formájában. Félévente kellett tandíjat fizetni és ezt lehetett előre látni, de a fizetéseimből nem tudtam félretenni semennyit, nem maradt meg a pénz a zsebemben a játék miatt, így jó ötletnek tűt felvenni a diákhitelt egy összegben. Azon a napon amelyiken megérkezett a bankszámlámra, elveszítettem az egészet és kétségbe estem. Szerencsére másnap kitaláltam a következő megoldást. Már nagyjából 3-4 hónapja dolgozok, utána járok, hogy lehet egy személyi kölcsönt felvenni, amiből kifizetem a diákhitelt, kifizetem a tandíjat és még pénzem is maradhat kontrolláltan játszani. Csak okosan, szisztémával. Három nap alatt elveszítettem az egészet, pedig kifizethettem volna mindent amit terveztem. Napokig agyaltam rajta, hogy történhetett ez meg. Mi lesz most. Úgy éreztem nem maradt más választásom és a főnököm elé álltam és elmondtam neki, hogy a családom nagyon nehéz helyzetben van és nincs más megoldás, neki kell segítenie a tandíj kifizetésében egy tanulmányi szerződés keretében. Cserébe én vállalom, hogy nem hagyom el a céget az iskola befejezését követő 3 évig. Hosszas egyezkedést követően belement én pedig azt már csak a pénzügyeseknek mondtam, hogy az iskolának nem lehet átutalással fizetni, úgy nem fogadják el a tandíjat... Csak kp-ban fizetni. Értetlenül néztek, de ideadták a pénzt és én eljátszottam az egészet kettő óra leforgása alatt. Szörnyű és bírhatatlan érzések kavarogtak bennem. Nem volt más hátra, mint elmondani otthon is a történetet. Napokkal később, rengeteg rágódást és agyalást követően elmondani az igazat, évek óta először. Ezt követően Édesanyám utalta át az iskolának a pénzt, aki gyakorlatilag ekkor tudta meg, hogy mi a problémáim gyökere. Mélyen megrázó élmény volt, de nem akartam a helyzeten azzal súlyosbítani, hogy mindent elmondok. Csak a tandíjjal kapcsolatban vállaltam fel a helyzetet, mely rövidesen tovább romlott.
A játék miatt a személyi hitelemet és semmi mást sem fizettem. Nem adtam haza pénzt, semmi értelmesre nem költöttem. Újabb és újabb mélypontok. Titkok, szégyen, lelkifurdalás, önutálat, bűntudat és a munkába temetkezés. Az utóbbi újabb előléptetést eredményezett, még magasabb fizetést, de ez is csupán a szerencsejáték őrületének fokozódását eredményezte. Semmi jó nem volt kilátásban, belül őrjöngtem, kifelé viszont a megszokott és korábban már bevált képet mutattam. Többen megbízhatónak, tehetségesnek és jó példának tartottak a cégen belül, legszívesebben viszont elmenekültem volna a saját életemből. A fordulatot az hozta, hogy az akkori főnökömnél daganatot diagnosztizáltak és nem volt más, aki átvehette volna a feladatkörét és a szerepét a cégen belül. Az újabb ideiglenes előléptetéssel egy időben megválasztottak az üzemi tanács elnökének az akkor több, mint 400 főt foglalkoztató sütőipari cégnél. Érthetetlen, felfoghatatlan volt az új helyzet. Én a bukásokból adódó lelkifurdalás miatt temetkeztem a munkába és dolgoztam egyre többet, de mégis ez lett az eredménye. Az új pozíció azzal is együtt járt, hogy egy házipénztár is a felügyeletem alá került. A hatáskörök kevésbé, a pénz sokkal inkább érdekelt. A fizetést követő első nap vissza akartam nyerni a fizetésem, ezért kivettem a kasszából egy picit, második nap már a fizetésem és az előző napi összeget akartam visszanyerni így egy nagyobb összeget vettem ki, majd harmadik nap a teljes összeget, ami a páncélban volt és mindet elveszítettem. Utólag könnyű volt okosnak lenni, hogy ezt nem kellett volna, de én előre sem tudtam. Fenyegetően közeledett a nap, amikor el kell számolnom a pénzzel, illetve ki kell belőle fizetnem az egyik beszerzőt. Kilátástalanságot, dühöt és tehetetlenséget éreztem. És azt, hogy unom és gyűlölöm magam és a helyzetet, amibe kerültem. Már megint. Elegem van. Ennek így semmi értelme. Miért történik ez velem? Miért pont velem?
Örülök, hogy olvashatom soraidat. Mindenkinek meg vannak a maga ördögei. Sajnos nekünk a szerencsejáték. Viszont, ha nem lennénk ilyenek nem ismerhettük volna meg magunkat és a bennünk rejlő jóságot. Üdv: Én :)
Egy átlagos polgári családba születtem. Gyermekkoromban semmiből nem volt sok, de nem is volt kevés. Szeretetben és békességben nevelkedtem, egészen a kényszervállalkozói vállság kezdetéig. Édesanyám akkoriban egy bank középvezetője, míg Édesapám egy megyei szintű kereskedelmi vállalat igazgatója volt. A vállalat ruházati cikkek kereskedelmével foglalkozott és a vállság, a kényszervállalkozók, illetve a keleti import ruhák megjelenése azt eredményezte, hogy az egykor sikeres és több mint 500 főt foglalkoztató cég a felére, majd a negyedére csökkent, míg később felfüggesztette tevékenységét és alkalmazottak nélkül maradt. Édesapám nem tudta feldolgozni lelkileg ezt az évek alatt végbemenő változást, saját kudarcaként élte meg és inni kezdett. Kezdetben kicsit, később sokat, majd egy idő után még annál is többet, kontroll nélkül. Édesanyám tehetetlen volt vele szemben, a testvéremmel kicsik voltunk, nem váltak el. A tehetetlenségből, a neheztelésből és a midezek ellenére kifelé tenusított képmutatásból adódóan a gyermekkoromat meghatározta a szüleim között zajló és egyre mérgesebb viták sora. Veszekedések, csalódások, feszültségek és a be nem váltott fenyegetések határozták meg a mindennapokat, melyek eredményeként édesapám egyre többet volt a kocsmában és egyre kevesebbet otthon. Egy idő után a helyzet úgy nézett ki, ha találkozni akartam Édesapámmal azt a közeli kocsmában tudtam megtenni. Elkezdtem hát bejárni, majd pár hét után a társaság elfogadott engem is egy "tagként" a társaságban. Zajlottak a szokásos férfi beszélgetések, melyeken túl ultival töltötték az időt és 1-2 hónap után, mivel a beszélgetésekhez nem tudtam hozzászólni az ultizáshoz csatlakoztam. Kezdetben csak Édesapám felügyelete mellett, - akin éreztem, hogy büszke rám a gyors gondolkodásom és improvizációs készségem miatt, - majd később már nélküle is. Az "öregek" a ledolgozott nap után iszogattak a beszélgetés és kártyázás közben. Egyáltalán nem érdekelte őket, ha 2-300 Forintot veszítenek esténként, hiszen italra jóval többet költöttek, én viszont nem ittam és pontosan tudtam számolni a kártyákat. Így nyertem. Nem sokat, de pont annyit, hogy egy pár hét után már elkezdtem tervezni a naponta nyert 500-1000 Fortinttal és hétközben azért kártyáztam velük suli után délutánonként, majd esténként, hogy hétvégén legyen pénzem bemenni a városba és a velem egykorúakhoz képest lényegesen több pénz legyen nálam. Azt gondoltam azzal tudok kitűnni, hogy több pénzem van. A pénz által tudtam magam pozícionálni. A lányokkal való kapcsolatomat is erre alapoztam és építettem, illetve a hazugságok is megjelentek az életemben. Egyrészről rájöttem, hogy ha Édesapám és Édesanyám nem beszél egymással a velem kapcsolatos dolgokról sem, úgy ezt a tényt a magam hasznára tudom fordítani és egy-egy dologra, programra, ruhára mindkettőjüktől elkértem a pénzt. Másrészről a lányokkal kapcsolatban arra lettem figyelmes ha odafigyelek rájuk és egy beszélgetésben egy előző beszélgetésben, vagy egy előző előtti beszélgetésben véletlenül elhangzott apró részletre utalok vissza, az azt az érzetet kelti, hogy én tényleg és igazán figyelek rájuk. Azért figyeltem, hogy majd tudathassam velük egy alkalmas pillanatban hogy figyelek és hatást érjek el, nem pedig azért, mert fontosak lettek volna. Vártam azt a pillanatot, amikor a birtokomba jutott információt felhasználhatom a saját érdekemben. Az érzések a kell, a meg akarom szerezni, a birtokolni akarom.
Ez volt az az idő, amikor a kocsmákban megjelentek az első pénzbedobós autmata játékgépek. Emlékszem, hogy az első velem is közös alkalommal Édesapám bedobott pár száz Forintot és nyert belőle 2000-et, amit azzal adott nekem oda hogy ez a pénzem a hétvégére. A következő napon kérdés és kétség sem volt bennem és én is ott álltam a belváros egyik kocsmájának leghátsó sarkába álított játékgépnél és 500 Forintból egy akkori felnőtt több havi fizetését nyertem meg. Visszetekintve úgy hiszem a sorsom akkor, abban a pillanatban megpecsételődött. Azt éreztem, hogy most megvagyok, ezt az érzést kerestem. Azt éreztem, hogy ott vagyok, ahol mindig is akartam lenni és most került a helyére minden. Ezt akarom. Én ebből fogok élni. 15 éves voltam.
Fotográfus tanuló vagyok az egyik budapesti egyetemen és az egyik projekt munkám szenvedélybetegekről szól. Különböző emberekről szeretnék portrét készíteni. Tudom, hogy ez nehéz téma, de ezzel a sorozattal szeretnék segíteni is az adott embernek, hogy lefényképezem és beszél róla, illetve megmutatni, hogy amellett, hogy szenvedélybetegek, ők is teljes értékűek. Szeretném ha lehetőség van, hogy olyan emberekhez is eljusson ez az üzenet, akik szintén ezzel a problémával küzdenek. Egyébként a képek iskolai bemutatásra készülnek. Nem feltétlenül lenne publikálva nyilvánosan, ha azt az adott személy nem engedélyezi.
Aki vállalkozna erre az kérem válaszba üzenjen itt,
A Bill B. 50. tiszta születésnapján beszéltük róla, hogy írok pár gondolatot a régi mondásról: „Vigyázz mit kérsz!”. Ezért mellékelten küldök egy írást, mely bemutatja mit tanultam a betegségünkről ezalatt a majdnem 47 év alatt, a Névtelen Szerencsejátékosok közösségében. Hiszek benne, hogy erőnk, tapasztalataink és reményünk megosztásával segíthetünk a még szenvedőkön.
Hová mennek az újabb tagok? ( és azok a tagok, akik elfordulnak a felépüléstől)
A következő elgondolkodtató megjegyzések egy leállt kényszeres szerencsejátékostól származnak, aki úgy véli ahhoz, hogy elkezdődjön a felépülés és fenn is lehessen tartani a felépülésének kell lennie az elsődlegesnek az életben. Semmi. Hangsúlyozom, semmi nem lehet fontosabb a felépülésnél egy kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosnak. A kifogások és a kevesebb tett egy nyílt felhívás a függőségnek a visszatérésre, ami előbb-utóbb vissza is köszönt életünkbe. A tapasztalatok azt tanították meg, hogy a függőség mindig rosszabbodik, soha nem javul és egy örökkévalóságnyi idő áll rendelkezésére, hogy beteljesítse küldetését. Nekünk viszont nincs ennyi időnk, hogy beteljesítsük a sajátunk. A legfőbb követelmények a felépüléshez bármely kényszeres szenvedélyes szerencsejátékos számára a vágy a játék abbahagyására, a hajlandóság a változásra, az őszinte és legjobb tudásunk szerinti erőfeszítés a felépülési program és az egység hagyományainak mindennapi gyakorlására, valamint a kitartó és odaadó részvétel a csoportgyűléseken. Az említett követelmények – némelyikéhez, vagy némelyikének – betartásához bizonyos időre lehet szükségünk. Többek mellett ezért is van kritikus jelentősége, hogy ekkor is látogassuk a gyűléseket. Még akkor is ha betegségünk a távolmaradást tanácsolja számunkra.
A vágy és a hajlandóság lobogója alatt jön el a személyes leltár elkészítésének sok esetben súlyos feladata. Ez a leltár tartalmazhatja haragunk, félelmeink, aggodalmaink, kapzsiságunk, neheztelésünk, frusztrációnk, gyűlöletünk, halogatásunk indokait és jelentheti akár a játék folytatását mely átmenetileg megszabadított minket attól, hogy foglalkozzunk az előbbiekkel. A Névtelen Szerencsejátékosok irodalma figyelmeztet minket arra, hogy a játékszenvedély egy érzelmi betegség! Zavart érzelmeink rengeteg problémát gyártanak, melyek hátráltatják felépülésünk, ezért ezeket az érzelmeket nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni, vagy szimplán a szőnyeg alá seperni. Ha meghagyjuk őket magunknak az csak olaj lesz visszaesésünk tüzének parazsára.
A játék, a fájdalom, a nyomor, a szenvedés, és az adósságok miatt kialakult folyamatos nyomás az ár, amit a kényszeres szerencsejátékosnak meg kell fizetnie, amiért ebben az álomvilágban él. A játékos minden valószínűség ellenére vonakodik elhagyni ezt a hamis világot. Ez tart amíg a játék, annak fájdalma, nyomora és a szenvedése MEG NEM ÁLLÍTJA! (Úgy vélem a legtöbb játékos nem állítja meg a játékot addig, míg a játék nem állítja meg őket!) A szerencsejáték a kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosnak egy zsákutca melyben csak egy felé visz az út, az adósság, a kétségbeesés, a válás, a romlás, a bebörtönzés, az őrület és a végső teljes megsemmisülés felé. És ez nem ijeszt meg senkit. A játékos végső félelme, hogy nem tudja folytatni a játékot, még akkor is ha tudja, ezzel tönkreteszik magát. Sokan nem látják a pusztulást (tagadás), de sokakat nem is érdekel. Összességében nem érdekli őket maguk, vagy mások jóléte.
A józan megoldás a kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosnak, hogy csatlakozik a Névtelen Szerencsejátékosokhoz és abbahagyja a játékot. Ezt követően segítséget kereshet, segítséget kérhet és a legnagyobb felelősség, csak most jön: önmagán segíthet! A Névtelen Szerencsejátékosok programja egy önsegítő program. Nos, a jó hír az, hogy amint megtaláltuk és erősítjük a vágyunk a játék abbahagyására a felépülési program lépései és az egység hagyományai biztosítani fogják az összes szükséges eszközt a sikeres felépüléshez. Hogy leálljunk és hogy leállva is maradjunk, ez a Névtelen Szerencsejátékosok programjának célja. Sem bármilyen személy, sem a Lépések, sem a gyűlések nem képesek rá erőltetni, vagy meggyőzni a kényszeres szenvedélyes szerencsejátékost, hogy hagyja abba a játékot és életét és gondolkodását élhetőbbé alakítsa, ha nincs meg benne ez a vágy a játék abbahagyására. De a vágyat a szerencsejátékok űzésének abbahagyására meg lehet találni, ha a játékos folytatja a gyűlések látogatását és hajlandó keresni azt. Ha meg volt a vágyunk a játékra, megtalálhatjuk a vágyat az abbahagyására is!
A szomorúság, az érzékenység, az ész és a logika csenevész ellenfelek akkor, amikor „akcióban” van az érthetetlen és alattomos játékfüggőség. A vágy a szerencsejátékok űzésének az abbahagyására az alapja minden felépülésnek! És minden negatívum megfordítható. Jelenti ez azokat is, akik kezdetben a vágy nélkül jönnek a Névtelen Szerencsejátékosok közösségébe. A gyűlések azok a helyszínek, ahol csodák történnek. Engedd, hadd történjen meg veled is!
Végül szeretnék idézni három szót az egyik társunk négy éves unokájától:
„A szerencsejáték hülyeség!”
A G.A. tapasztalatcsere szellemében, erőt és reményt kívánok:
Velem is valami hasonló volt. Egy lyukat akartam betömni a játékkal az életemben, de nem ment, minden szétesett. Sokáig jellemzett, hogy a jó dolgokban is csak úgy tudtam bennelenni, hogy közben rettegtem és valahol vártam is, hogy mikor lesz vége, mikor omlik össze a vár. Egy-egy nyerést követően tudtam, hogy csak akkor érem el a "nyugalmat", ha minden pénzemet elbukom. Akkor lesz rend, az amit megszoktam. Hogy ez önbüntetés, vagy önsors rontás nem tudom és azon is sokat gondolkodtam, hogy miért kezdődött el, hol a gyökere és hogy történhet ez meg velem újból és újból, de nem találtam választ.
Talán annyival vagyok ma előrébb, hogy tudom nekem a játékon kívül is vannak problémáim, megoldandó feladataim. A leveledben ugyanazt az érzést az önsajnálatot érzem, mint ami engem is meghatározott. Alapvetően ez - számos más egyébbel - valahol következik a játékból, de csupán attól hogy nem játszom nem múlt el. Dolgoznom kell rajtuk ezt tudom. Illetve azt is, hogy ez az egy életem van, amit nem küszködve, nélkülözve és félve szeretnék élni.
Amikor elkezdtem nem arra figyelni, hogy hova miért nem passzolok, és mit miért nem kell megtennem, majd ezt követően elkezdtem nem csak tervezgetni és fejben csinálni dolgokat, hanem napról napra tenni, az életem elkezdett változni, elkezdett működni. A saját kérdéseimre a saját válaszaimat találtam, találom. Szerintem hozz egy döntést arról, hogy szeretnél-e változtatni magadon és a dolgaidon. Ha úgy döntesz, akkor tégy egy próbát. Működhet!
Nem szégyen az , ha valakinek 2 függősége van. Én találkoztam olyan emberrel akinek 5 volt.Neked lehet a piával is meg a játékkal is gondod van. Amint látom "csak" 3 éve játszol próbálj meg nem játszani. Hidd el lehet a személyiségeden is változtatni csak le kellene menned GA ba. Ez a névtelen szerencsejátékosok közössége. Ne legyél ennyire negatív ma nem játszottál és ez egy jó dolog. Párod is lehet még ha akarod még nagyon fiatal vagy. A játék meg a szesz magányossá tesz és egy idő után már nem kell senki csak ez a két szer. Hidd el megéri változni és változtatni!
Azért nem éreztem én, hogy ide (ehhez a fórumhoz) tartozom, mert nekem nem a játékszenvedély a legnagyobb gondom. Csak azért kezdtem el napi szinten játszani, mert baromi lusta vagyok és rengeteget unatkozom. Pedig felnőtt ember vagyok, de valahogy ez a felnőtt lét nekem valamiért nem megy és ezért csinálok olyasmiket amit vázoltam. Mert hát ha játszik az ember (és iszik!) addig se kell a gondokon törpölni. Megbirkózni velük meg pláne nem. Minden napom az elmúlt években csak egy döcögés az élet ösvényén, nem haladás. Valahogy ugyan halad az ember, de mégse.
Nincs családom, párkapcsolatom, nem is volt soha(!). Most már nem is lesz, ebbe beletörődtem már. Az elmúlt években már persze teljesen elveszítettem a kapcsolatomat a külvilággal. Erre már pont nem emlékszem, hogy melyik volt az előbb: az elmagányosodás, vagy a játék. De azt hiszem az előbbi. Szóval valószínűleg a napi szintű játék (és veszteség!) rontott a személyiségemen ebben biztos vagyok, de úgy érzem a személyiségemen már nem tudok változtatni.
Persze egy ideje már napi szinten csak azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne csak visszanyerni. Én több éve vezetem a veszteséget. Fillérre pontosan tudom mennyit vesztettem 2014. január 1 óta. Ha meg nem játszom - mint most - akkor meg nem tudok mit kezdeni magammal.
Szóval ennyi, most úgy érzem nem fogok játszani jó sokáig, de valahogy ez túl egyszerűnek tűnik. Félek történni fog valami borzasztó. Ugyanis ha az ember jól érzi magát, akkor rögtön történik vele valami rettenetes. Ez olyan természeti kiegyenlítődés.
Én a magam esetében arra jutottam, hogy senki nem képes megmenteni engem, saját magamtól. A problémám lényege egyrészt az álomvilágom volt: mi fog történni miután visszanyertem a pénzt, hogy fogom jóvátenni azokat a dolgokat, amiket most azért csinálok, hogy legyen pénzem visszanyerni azt a pénzt… a másik oldalon pedig az volt a probléma, hogy elmagányosodtam és kiüresedtem. Senki nem volt már rám kíváncsi és én is undorodtam magamtól a mélypontjaimon. Olyan volt a játék, mint a windowsban egy program letéve a tálcára, mindig benne volt a fejemben, mindig gondolkodtam rajta, hogy most hogy és mit csináljak… Nem jó megoldás, amikor a kétségbeesettség és a frusztráció tör megoldásra. Azt tudom ma mondani, hogy bár számos nehézségen keresztülmentem az elmúlt időszakban mégis az van, hogy 620 napja nem játszom és - nekem - segít a GA és a Programja. Ma nem egy esélytől, nem egy külső tényezőtől függ, hogy milyen a hangulatom / belső világom / kapcsolatom másokkal. Amit ma csinálok azt fel tudom vállalni bármikor, a nap bármelyik percében bárki előtt és holnap is tudom folytatni. Néha türelmetlen vagyok, néha elégedetlenkedek, de az életem jobb a játék nélkül és most azt érzem tart valahova.
Augusztus 2-a van, szerintem a mai játék helyett gyere le egy gyűlésre!
Üdvözöllek és örülök, hogy írtál. Amiket leírsz magadról és ami veled történik az egyértelmű, hogy ide való vagy! Most jövök egy GA gyűlésről és nagyon nagy nyugalom tört rám. Boldog vagyok és nyugodt pedig nekem sincs pénzem és mindenkinek tartozom. Én csak aug 9 én kapok fizetést az még nagyon messze van meg aug 1 én fizu előleget de abból ki kell váltanom amit zálogba adtam meg meg kell adnom a tartozásaimat. Nekem is a játék általában alkohollal működött attól függetlenűl hogy nem vagyok alkoholista, de az jobban oldotta a feszültséget. Mesélj még magadról van-e család, munkahely vagy elveszítettél már mindent? Jó helyen vagy örülök hogy írtál nem vagy egyedül!!! Én 17 éve játszom kissebb nagyobb megszakítással. Szinte mindenemet elbuktam kivéve a családot meg a munkahelyet nem. Nehéz de hidd el megéri egy jobb élet reményében!
Néhány napja már ízlelgetem ezt a fórumot, meg a 'mától nem iszok'-at is. Olvasgattam és gondolkodtam, hogy írjak-e, ide való vagyok-e , vagy nem.
Nos, szombat óta nem játszottam és nem iszom. Persze könnyen vagyok, ugyanis elfogyott minden pénzem, szó szerint minden. Elmondom az elmúlt 9 napot: Július 17-én vasárnap volt a zsebemben 5700 forint, a bankszámlámon már régen az 'A' hitel utolsó fillérjeit fogyasztom, azon most 108 forint van. Az online számlámon persze semmi.
Mit tettem? Vettem 4 sört vasárnap, majd kedden az ötezerrel elballagtam az OTP-be, befizettem a számlámra, fél óra múlva kezdődött az őrület. Az 5000-el kínlódtam csütörtökig, hol több lett, hol kevesebb, mint rendesen. Csütörtök estére összejött : 4400 forint abból kifizettem 4050-et (ez az unibetnél a minimum). Péntek 16:00-kor megérkezett a számlámra a lóvé: 16-12-kor leszedtem a számlámról, vettem egy kiló kenyeret meg 12 sört, meg még néhány dolgot. Merthát az online számlámon lévő 350 forintból majd csinálok 4050-et, meg abból 12 ezret, meg abból majd 60 ezret. Hát persze. Szombat estére lenulláztam magam. És a zsebemben volt 55 Forint.
Augusztus 2-án kapok fizetést.
De semmi gond: kivettem két szabadnapot csütörtökre és péntekre, holnap hazamegyek - biciklivel egy 20 km-re levő városba. Ott most elleszek vasárnapig, aztán már csak a hétfőt kell kihúzni.
Na most egy ilyen hónap vége konkrétan rendszeres az elmúlt egy évben.
Persze egyedül élek és senki nem tud erről a kis problémámról. Szóval most augusztus 2-ig nem játszom és nem is iszok majd, a problémák akkor lesznek majd.
Szia! Él, ha van olyan új sorstárs aki segítséget kér vagy szeretne beszélgetni! Írj bátran, ha valami bánt vagy akár a szerencsejátékkal van problémád! Üdv egy kényszeres szerencsejátékos
Huhh! Ez most nagyon ott van nagyon átjött amit írtál! Teljesen tudtam most azonosulni ezzel. Teljes mértékben feltettem mindenemet egy - egy meccsre és most nem csak a pénzről beszélek! Pont tegnap gondolkodtam el azon, hogy egy régi ismerős aki eszembe jutott, hogy megloptam nem kis összeggel vagyis 80 ezer ft nekik sok. Levettem online sportfogadás közben a bankkártyájáról mert annyira megbíztak bennem! Persze utána visszaadtam, de a bizalmat elveszítettem. Minden önbecsülésemet elveszítettem! Amit lehetett tönkretettem és utólag keseregtem. Most mi a jobb, hogy nem játszom? Az hogy nyugodtabb vagyok, kiegyensúlyozottabb. Hogy nem kell hazudnom, titkolóznom, megbíznak bennem( nem mondják, de azért van bennük bizalmatlanság én tudom :) ). Tudok a munkámra figyelni ami fontos. Nem csúszok a lejtőn lefelé aminek ki tudja hol a vége..... Talán az öngyilkosság, de ezt nem akarom megtapasztalni! Most is marad egy kis pénzünk a fizuból nem sok mert törleszteni kell, de azért marad és nincs hiány semmiben. Nem kell azt tapasztalnom, hogy 2 gyerekkel hogy kaparom össze hónap végén a pénzt 1 kiló kenyérre.... Pedig viszonylag jól keresünk. Sorolhatnék még sok mindent, de most vár a munka :). Hajrá élet! NK
A másik dolog, ami eszembe jutott az, hogy a kezdetekben jó volt, hogy nem olyan rossz, mint lehetne. Aztán a dolgaim alakultak, felvállaltam magam és a tetteim. A felelősségvállalással visszajött sok elveszettnek hitt dolog. Mert anno nem csak a pénzt tettem fel a szelvényre / dobtam be a gépbe... Összességében a pénz kevesebb, mint az önbecsülésem, a lelkiismeretem, a szavahihetőségem, a tisztességem, a lelkibékém. Szóval feladtam / bedobtam magamat is. Talán a leginkább a belső dolgokra igaz, hogy napról napra nem lehet észrevenni a változást, csak hónapok, évek távlatában. Nem voltam képes észrevenni, hogy egyrészt egyre inkább lejjebb adom a szintet, másrészt egyre gátlástalanabb vagyok. Amit egyik nap eszembe jutott, azt a következő napon megcsináltam. Éveket éltem abban napról napra, hogy ennél nincs lejjebb, ezt nem lehet alulmúlni.
Ez ma nincs. Mivel ez ma nincs, magamat is megtaláltam és immár nem áldozata vagyok az életemnek. Ma nem azért jó mert nem olyan rossz, hanem mert jó. És még csak most kezdődik el! Még csak most kezdődik! Van remény. Előre! :)
Örülök, hogy jól vagy és nem a játék felé mentél el a dühödben! Tényleg minden rosszban van valami jó és ahogy írod sokkal rosszabb is történhetett volna,de nem történt! Ilyenkor hálásnak kell lenni! Én is az vagyok, hogy élek, hogy most jól mennek a dolgok, hogy a családdal egymásra találtunk, hogy nem kell játszanom, hogy nem kell azt a tébolyt újra átélnem, hogy nem kell hazudnom senkinek, hogy nem kell csalódást okoznom magamnak! Persze még sorolhatnám a végtelenségig, hogy miért jobb az életem játék nélkülnés miért lenne rosszabb a játékkal! Vannak nehéz napok persze úgy hogy a kollégám egy re durvábban sportfogad én meg mindennap hallgatom sokszor felhív hogy mit gondolok egy egy meccsről. Kezd beleesni abba a gödörbe amiben én voltam! Tegnap megijedtem annyira ideges volt mivel 100 ezer ft ot bukott el. Nála ez nagy szó mivel kicsibe játszott eddig. Annyira emlékeztet a 16 évvel ezelőtti énemre! Azt hittem mindent tudok hogy okosabb vagyoo hogy tőlek függenek a meccsek, hogy ebből fogok megélni! Ez így leírva vicces és szánalmas. Kicsivel kezdtem én is de jött a szakadék ennyi! Olyan jó hogy tegnap nem én voltam ott olyan jó hogy nem nekem kellett átélni azokat az érzéseket! Olyan jó hogy itt vagytok, hogy tudok veletek beszélni erről még ha kevesen is írtok ide! Sajnos.... Jó hogy vagytok!
Szeretném megosztani érzéseimet és új tapasztalatomat.
Az életem változik, az átmeneti időszakot követően új helyre költöztem albérletbe. A tulajdonossal megegyeztünk, hogy a régi nyílászárókat lecseréli, ami két hónapja meg is történt.
Ma gyűlés után arra értem haza, hogy betörtek hozzám. Új a helyzet és az érzés. Szörnyen kiszolgáltatottnak és tehetetlennek éreztem magam. A károm, amit elloptak kb 100eFt. Parfümök, ruhák, műszaki cikkek és készpénz. Az ajtón nincs nyoma külsérelmi nyomnak és ahogy visszaemlékszem, amikor hozták az ajtót is megszólalt bennem egy belső hang, hogy a zárat le kellene cserélni, amit végül nem tettem meg...
Ahogy észrevettem mi történt hirtelen nem fogtam fel. Biztos máshova tettem a tegnap vásárolt csík cigit???? .... a pénzt???.... a parfümöket???... a ruhákat, amik nem voltak még rajtam mert a nyarat vártam velük????...... a műszaki cikkeket??????
Amikor felfogtam, hogy mi van, jött a düh és a harag. Egyedül voltam, de nem maradtam benne, telefonáltam és beszéltem róla társaimmal. Valamennyire meg tudtam nyugodni, kaptam hasznos gondolatokat és végül számba tudom venni, mi a jó a dologban.
Jó, hogy nem akkor történt, amikor sokkal több pénz volt itthon.
Jó, hogy nem vitték el a vasárnapi csoport 7-ik hagyományát, / ami egy penny-s zacskóban van a konyhában :) / és több, mint 30eFt,
Jó, hogy nem hagytam itthon a kölcsön autó kulcsát és így nem lopták el,
Jó, hogy nem rongálták meg a dolgaimat és nem borították ki a szekrények tartalmát,
Jó, hogy nem vitték el a másik telefonomat és a tv-t.
Jó, hogy nem vitték el a felépülő érméimet,
Jó, hogy nem vitték el a külső winchesterem, amin pótolhatatlan fényképek és dokumentumok vannak,
Jó, hogy nem játszok a fentiek ellenére és azokkal együtt sem.
Jó persze van bennem ez az érzés, hogy le kéne az ilyeneknek vágni a fejét, de ha belegondolok jobban emlékszem a függőségemre és az őrületre... ami ma nincs.
Az értékes tapasztalat pedig az, ha legközelebb cseréltetném a bejárati ajtót akkor le KELL CSERÉLNI a zárat is az ajtó beszerelését követően.
Nehéz napokon vagyok túl.... A házasságom is válságba került nem a játék miatt... Viszont nem a játék felé menekültem mert tudom, hogy nem lenne jó a játék. Sokat gondolkodom, hogy mennyivel jobb lenne az életem, ha nem jött volna a játék, de tudom azt is, hogy szegényebb lennék azzal a tudattal, hogy vannak hozzám hasonló emberek akik nap mint nap küzdenek a sorsukkal.... Örülök hogy ismerem a GA t a társakat igaz rég jártam közöttük de mindig gondolok rájuk és remélem hamarosan találkozunk. Szép az élet az egyik legcsodálatodabb dolog meg a gyerekek a világon nem szabad elvesztegetnem ezeket a csodálatos pillanatokat a szerencsejáték miatt. Most megnéztem újra a Szerencse foglyai című filmet. Az egyik kedvencem annyira magamra ismertem benne!!! Öllelek bennezeket Sz.
Szeretném a figyelmedbe ajánlani a 2015-ös év lezárásához és a 2016-os év megtervezéséhez az alábbi oldalt és anyagot.
YearCompass nevű oldal abban segít, hogy összeszedetten, pontos, egyértelmű kérdésekkel, jól látható lépésekben segítse a számvetést és a tervezést. Nincs másról szó, mint egy online kitölthető, vagy letölthető PDF dokumentumról, amely több nyelven hozzáférhető (igen, magyarul is!), amellyel akár órákat is eltölthetünk, tervezgetve, visszatekintve, a gondolatainkat, tapasztalatainkat rendezve, illetve nem utolsósorban a tanulságokat elemezve.
Sziasztok!
Eltelt három hónap játék nélkül, a legjobb három hónap az utóbbi két évben. Most kezdem azt érezni hogy a GA-nak és magamnak hála fel tudok épülni a betegségből. Bár még csak az út elején járok mivel azt mondják hogy a felépüléshez annyi idő kell amennyit az ember játékkal eltöltött, ez esetemben két év de az első három hónap megvan. Sajnos azt vettem észre hogy a két év alatt a hazugság nagyon természetessé vált számomra és ez sokszor megrémít úgyhogy most azon dolgozom nagyon hogy a legapróbb dologban is igazat mondjak. További nehézség hogy azért még néha eszembe jut hogy jó lenne játszani. Legutóbb pár napja azt éreztem hogy most tényleg jó lenne újra szerencsét próbálni, meg is néztem a tippmix oldalt és megint a régi álomvilágomban találtam magam és azon kezdtem gondolkozni hogy mit fogok venni a sok pénzből amit nyerek, de aztán meg tudtam állni és nem játszottam mert eszembe jutott a sok fájdalom amit magamnak és a környezetemnek okoztam és nem szerettem volna előlröl kezdeni számolni a játék nélküli napokat. A másik nehéz dolog hogy a játék alatt óriási mértékű irigység alakult ki bennem. Mindenkire irigy voltam akinek szép autója volt vagy jó telefonja és azt éreztem hogy ez nekem is jár és a játék által fogom elérni. Próbálok mostanában nem irigy lenni másokra hanem olyan dolgokat tenni és úgy élni hogy rám lehessenek irigyek az emberek. Szóval itt tartok most remélem sikerülni fog a teljes felépülés, most úgy érzem menni fog
