Egy kis segítségre lenne szükségem. Boldog tulaja vagyok egy 2004 Premacy Sportive-nak. 2.0 benzin. ABS "kocka" problémát állapították meg nála.szükségem lenne az ABS kocka gyári cikkszámára, mert ez alapján lehetne kinyomozni, hogy javítható-e vagy hogy milyen cikkszámút kell beszereznem. Megköszönném, ha vki tudna ebben segíteni. Az alvázszám: JMZCP19S241351438.
Tanácsot szeretnék kérni, mivel mindenki kifogyott az ötletekből, a szerelők is csak vakargatják a kobakot.
Adott egy 2011. évjáratú Mazda 5 cw 1.6 diesel. Első jelként néha gondolt egyet, kitette a kormányzás hibajelet, és eltűnt a szervó rásegítés. Aztán ha kedve volt (vagy mire megnézte volna a szerelő) szépen visszajött. Ezt addig játszotta, amíg véglegesen leállt.
Első ötletként a szervo szivattyú jött szóba (elektromos hajtású) amit hosszú körök után sikerült szerezni egyet egy szintén 2011. évjáratú Mazda 5 cw 1.6 dieselről. A szerelő nagy örömmel felpattintotta az autóra, gépház riadó. A hibajel eltűnt, a szervoszivattyú hajt, rásegítés viszont semmi.
Fejvakarás, országos körbetelefonálás az ismerős szakik között, eredményként javaslat, hogy mivel a frissen betöltött zöld szervóolaj egyből barna trutyisan jön vissza, ezért kormánymű kuka. Újabb körök után lett kormánymű, ismét dolgozhatott a szerelő, kicserélte, felöntötte a rendszert és az égvilágon semmi sem változott. Na ekkor közölte hogy Ő kifogyott az ötletekből.
Ha van valaki aki találkozott már ilyen hibával, vagy van valami ötlet hogy ezek után mivel próbálkozzunk kérem ossza meg velem, nagyon szépen megköszönném.
Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni a 2014-es mazda 3 fejegység CMU frissítéssel, javítással kapcsolatban. Vettem az Aliról egy Ottocast eszközt a telefon (android auto) vezeték nélküli használatához. Az én autóm OS verziószáma:56.00.230 volt ezt szerettem volna frissíteni 70.00.376-ra. Sajnos a frissítés sikertelen volt az autó kijelzője leállítás, majd újraindítás után sem indult újra. Próbálkoztam a neten fellelhető hard reset gombkombinációval, de a képernyő teljesen halott. Van valakinek ötlete a megoldással kapcsolatban? Vagy esetleg egy ismerős szakember elérhetősége aki meg tudja oldani a problémát. Előre is köszönöm a segítséget. Szép napot!
Sziasztok van egy 2017 Mazda cx5 2.2 diesel és az törtent h jottem haza nemetorszagbol vele es a viz homerseklete kezdett 125 fokig felmenni egyszoval futott fel a cukra , persze serviz meg minden azt mondtak hogy a thermosztat az jo de levego kerult a motorba na mostmar a viz a tartalyban szep tiszta olaj vagy hengefely nyoma sincs valaki tud e konkretumot mondani mert tanacstalan vagyok koszi
Köszi! Már beszéltem velük, persze ők eladni szeretnének ezért erőltetik a gyárit. Ezért is gondoltam, hogy írok. De azt mondták szóba, hogy ha nem ez a probléma oka akkor a garancia megmarad.
De javaslom, hogy azt tisztázd velük (e-mail vagy papíron leírva), hogy a beszerelés nem csak a vonóhorgot és a mechanikus csatlakozásokat érinti, hanem az elektromos
hálózatot is. Hogyan érinti a beszerelés a garanciát ezekre a részekre.
Nem az volt a kérdés, hogy belefér vagy sem! Teljesen értelmetlen ha egy évben kétszer használom, hogy egy bicikli szállítót rárakjak mikor ezért az árért konkrétan 3 at tudnék venni ami ugyan után gyártott de az is CX-60 ra van. Sőt sokszor ugyan az a beszállító is a gyárinak.
Utálom az értelmetlen dolgokat ... ezért, meg mert teljesen felesleges.
Természetesen ott kezdtem, de mivel én is egyfajta kereskedő vagyok, ezért nem is vártam mást mint amit mondtak és le is írtam. Először ragaszkodtak, hogy csak gyári aztán amikor hivatkoztam a törvényre akkor azt mondták, hogy a garancia él a kocsira csak a beszerelt vonóhorogra nem de ez egyértelmű is volt :D
Érdeklődöm hogy 2016 ban gyártott Mazda 2 ről mi a véleményetek? Jó megbízható kocsi e? Milyen hibái szoknak leggyakrabban előfordulni? Én azt olvastam hogy ezek már megbízhatóbbak mint az ezt megelőző gyártásúak, kevesebbet fogyasztanak, és már nem olyan mértékben rozsdásodnak mint az azt megelőzőek. Köszönöm szépen a véleményeket, tapasztalatokat észrevételeket.
Új mazda CX-60 gépkocsira szeretnék vonóhorgot felrakatni de nem gyárit mert amennyit én használom ahhoz képest a 600 ezer forint nagyon drága. Ha külön egy ilyen célra szakosodott céggel felszereltetem akkor a jármű garanciája megmarad csak a vonóhorogra illetve a az általa okozott hibák javítására nem terjed ki igaz?
Találtam egy oldalt ennek kapcsán ahol azt írják a csoportmentesség miatt nem, de gondoltam inkább megkérdezem, hátha van már gyakorlat rá vagy tapasztalat!
Sziasztok olyan kérdésem lenne hogy van egy mazda 6-om 2.0 diesel 89kW 2004
Leállítás után furcsa hangot hallok a motortérből mintha egy ventillátor menne de nem az megy búgó hang hallatszik hogy esetleg valakinek volt e már hasonló tapasztalata és ha igen akkor az mi volt válaszokat előre is köszönöm
Sziasztok, segítséget kérnék! Van egy MX-5 nbfl 1.6 2002 és kiadású eladó db amivel szemezek. Nem megy a km és a fordulatszám mérő benne. Illetve az utóbbi néha elindúl. (tank és töltés műszer jó) Illetve világít az ABS visszajelző. Nagy gond lehet vele, vagy könnyen orvosolható vegyem meg bátran? Köszönöm előre is.
Sziasztok!Mazda 6, 2.3 benzin,122kw,2006 évjárat,nem turbós,nem öszzkerekes autómhoz keresek 6 sebességes manuális váltót.Ha valaki tud kérem irjon az ainda.ainda.2014@gmail.com ra vagy 06304035703 számon hívhat.
Most vettem egy Mazda 3 1,4 benzines 2004-es évjáratú és ha le állítom a motort és a kulcsot ki veszem akkor el kezd villogni a műszerfalon egy kis autó benne egy kulccsal az mi lehet ha valaki tudja? Előre is köszönöm a választ
Sziasztok! Új autó vásárlásán gondolkodom, és a Mazda cx-30 is a kiszemeltek között van. Eddig nem ismertem a márkát, szerintem nem is ültem még Mazdában. Olvastam, hogy ezeknek "trükkös" motorja van. Mennyire strapabíró és megbízható a konstrukció?
Naponta használom az autót, de jellemzően csak rövid távokra, 2x5 kilométer átlagosan, reggel és este. Mennyire bírja ezt az üzemet az autó? Automatát szeretnék, ezt mennyire ajánlanátok?
Sziasztok Fanok! Egy egyszerű kérdés... Hogy a bánat a tudom kiszedni a xenon izzót egy Mazda 6 - ból ami 2005- Ben született? Esetleg, ha még spékelnétek egy videóval... Hatalmas segítség lenne! Köszönöm szépen a válaszokat előre is! Paja
Mazda 3-ban (2011, 2 db akksis) a normál akksit ki lehet otthon cserélni, nem kell aztán újra tanítani neki semmit? Van külön akksija a start stopnak, annál kell, úgy tudom, de a normál akksi cseréről nem tudok semmit
Van egy Mazda 3 Skyactiv 1.8 D (2019) autóm . Lehetséges-e utólag tolatókamerát beszerelni és ha igen akkor mit mihez kötök ? A Youtub-on láttam ,de azok max. 2018 -as modellig érvényesek.
Sziasztok! Mazda CX-30-as új autó vásárlásán gondolkodom. Segítséget kérek, milyen motorral válasszam? Skyactiv-X v. -G? X nagyon új még, nem igen van róla tapasztalat megbízhatósági szempontból. Nem is igazán a fogyasztása érdekel, amire ki lett találva. Kicsit idegenkedem a dízeles mintára készített benzinmotortól. Nem fog hamar szétmenni, kopogni? Lehetőleg műszaki emberek véleményere vagyok kíváncsi. Előre is köszönöm.
Adott egy 2005-ös évjáratú Mazda 3 1.4 benzin. A hiba, hogy a belső szellőztetés (fűtőmotor) hol működik hol nem, (de inkább nem) bármelyik állásba tekerem is a kapcsolót. Indítás után néha bekapcsol és megy egy pár percig, majd magától leáll. A motortérben és a kesztyűtartó alatt a biztosíték tábla rendben van! Valakinek valami ötlet, hogy hol lehet a hiba?
Van egy 2008 Mazda 6 2.0i 147hp GH generációs autóm.
Már egy ideje keresem a probléma forrását de nem találom. Először úgy kezdte az autó, hogy motorféknél és sebességtartásnál mély búgó hang és vibrál a kaszni, de főleg motorféknél. Ez a vibráció NEM FOLYAMATOS. Hullámszerű, 2 másodpercig csinálja, aztán 1 másodperc szünet, aztán megint 2 másodperc mély hang és vibrálás. Most már hidegen indításkor állóhelyzetben is remeg az autó, majd amikor mentem vele annyit, hogy már bemelegedett, és megállok, akkor leesik alapjáraton a fordulat 700 környékére, de hullámszerűen vibrál és hallom, mintha leakarna fulladni.
Vezető és Utasoldali motortartó bakok cserélve, hátsó kutyacsont elvileg jó.
De mivel hullámszerűen jön a remegés, szerintem eleve nem ezek voltak.
Érdekesség, hogy gyorsításra megszűnik a remegés, vagy legalábbis nagyon lecsökken.
Csináltam aksilekötést, majd pillangószelep újratanulást (alapjárat 5 percig, hidegen, melegen, terhelés alatt), de nem segített. Hibakód nincs.
Hosszbordás szíj cserélve, a főtengely végén lévő görgő kivételével az összes többi görgő is cserélve lett.
Valaki valami tipp? Fogyasztás jó, nincsen igazából erő probléma se. Remeg az autó, meg mély hangot ad ki motorféknél, és sebességtartásnál.
Sziasztok! CX-5 (2021) 2.5i Revolution világítással kapcsolatban szeretnék kérdezni. Elvileg mint a menetfény, mint a fényszóró LED-es. Kitakarja a szemból jövőt? Kell kapcsolgatni a tompított/fényszórót? Köszi szépen a segítséget!