"AZ ÉLESELMÉJŰ Utazásom alkalmával ifjú lakájom azt mondta, hogy az imént egy igen éles elméjű emberrel étkeztem együtt.
Megkérdeztem, miből következtet valaki éles elméjére. A válasz a következőképpen hangzott: Abból, ha mindig az igazat szólja. Azt jelenti ez, hogy senkit sem csap be? Nem, uram, azt, hogy saját magát nem csapja be.
Úgy vélem, ez a fiatalember éles elméjűbb volt, mint Voiture és Benserade. Egy bizonyos, nincs az a széplélek, aki ily találóan felelt volna. (Vauvenargues)"
Asszongyák, hogy a társadalom csúcsán szabad verseny van, tehát pusztuljon a gyenge. Oszt a nagybankokat miért mentették meg? Kinek higgyek ezután, ha mindenki hazudik?
Ezt én sem tudom, csak találgatok.
Viszont érdekesnek találom, ahogy ragaszkodunk ahhoz, amik lettünk, bármi is az.
Ami persze logikus, részben az addig tárgyaltak miatt, részben pedig azért, mert a másik véglet sokkal rosszabb hatékonysagú egyedeket eredményezne a harcos mindennapokban, és a csoport összetartását is érezhetően meggyengítené. Mint ahogy azt is érthetőnek vélem ebből kifolyólag, hogy a sok kudarcot megélt ember miért lesz képes, vagy inkább hajlamosabb világnézetet váltani (ha a szemlélete megengedi a kudarcok felismerését, érzelmi megélését...).
"Jézus és Mohammed éveinek a száma nem volt 75 mikor a tanításaikat hátrahagyták. Azért kusza, nem köthető semmihez, sokszor egymásnak ellentmondó és ami a legfontosabb, semmilyen logikai rendszer nincs egyikben sem. Az emberi élettel, pszichével és a valósággal összeegyeztethetetlen tanítások ezek.
Magyarul a legalkalmasabb filozófiai rendszerek arra a célra, hogy vallási fanatikusokat lehessen gyártani a segítségükkel.... mert tudást egyik sem ad, csak hinni kell benne."
Mondta is Jézus Krisztus előre az utókornak, csak a szűk kapun menjetek be, mert igen tágas az a kapu, ami tévutakra vezet.
Vagy éppen fordítva? Az a szerencsés aki kapott ilyen agymosást, pardon konzisztens stabil, mindegyhogymilyen világképet.
Hiszen egy életre ez le van tudva. Nem agyal ilyen hülyeségeken, hanem él az előre gyártott, készen kapott instant séma szerint "boldogan', legalábbis ilyen mentális problémák nélkül..
Ami ebben számomra a legérdekesebb: meglehet az a szerencsésebb, aki felcseperedése során nem kapott egy hagyományos, stabil konzisztens (tökmindegyhogymilyen) episztemológiai-ontológiai rendszert?
Én pl jobbról kaptam a kommunisták kényszeres, félművelt (vagy méginkább ostoba) ál-racionalizmusát, balról (bár eme irányokat nem az elvárások szerint pozícionáltam most véletlen, vagy tudat alatt direkt) a szemforgató, bigott katolicizmust, képmutató és álszent szentimentalizmus (és még középről jött némi tán objektivitásra törekvő pozitivista szcientizmus is néha).
Talán ez a mázlim, hogy maradt egy nyitottság és nem ragadtam bele reménytelenül egy égboltről napfényt szóró hónaljba...? ;-D
Nagy vonalakban egyetértek azzal, amit írtál, de a beszélgetés, amihez hozzászoltál másról szól.
F képviseli a tudományos szemléletet, S pedig az összes létező szemléletet a tudományost is beleértve ( vagyis a kizárólagosan létező szubjektívet). Úgy vélem, hogy a kettőjük beszélgetése azon csúszik el, hogy nem tudták e kettőt különválasztani, és ezzel együtt a különbséget meghatározni.
Nem kétlem, hogy a tudományos szemlélet célravezetőbb az igazság (valóság) megismerése szempontjából, de a csavar a dologban az, hogy nem is kételkedhetem benne, ha a sajátom ehhez áll a legközelebb.
Tf: hogy egy benszülött úgy tudja, hogy a nappal azért van, mert egy embert felhajítottak az égre, akinek fény áradt a honaljából (azt hiszem, hogy ez a busman teremtésmítosz része). Elméletileg meg lehetne győzni érvekkel a tudomány álláspontjáról az övével szemben, de a gyakorlatban ez jellemzően mégsem működik, mert már kialakult világnézete van. Olyan ismeretelméleti alapokon nyugszik a világképe, amely a tudománnyal álláspontjával nem összeegyeztethető.
A hit nem egy jelenidejű következtetés eredménye, hanem (kiegyensúlyozott embernél) egy állapot, az énképünk szerves része, ezért nem lehet puszta érveléssel ezen változtatni.
Alátámaszthatónak vélem, hogy egy ismeretelméleti alap helyesebb / logikusabb / célravezetőbb a másiknál, de csak azok számára lehet ez belátható, akik ezen ismeretelméletet tudják magukénak, de nem olyanoknak, akik nem, és ezt tartom fontosnak kiemelni. Ha pedig ezt tovább gondolod, akkor egy érdekes paradoxont kapsz ;)
(Egy borozás után ennyire sikerült értelmesen fogalmaznom, de majd holnap mentegetőzöm inkább ;)
A misztikus hit világának egyik fő ambivalenciája amúgy pont ez.
Azt mondják hit nélkül az ember csak racionális robot lenne, hiszen nem lenne érzelem, morál, empátia stb
De ha megfordítjuk akkor a tudós azt mondja azt hogy tudás nélkül csak hittel egy ösztönvadállat lenne az ember.
Csakhogy a gyakorlat azt mutatja, hit nélkül is kifejlődik, akár magától is, de oktatás hatására mindenképp az etika, morál, fegyelem, empátia és hasonlók, melyeket hit és vallás világa ősidőktől fogva igyekszik kisajátítani.
Semmi sem igazolja, pláne nem bizonyítja, de még csak jel sem utal arra, hogy szükségszerű lenne bármiféle misztikus hit ahhoz, hogy egy ember úgymond "jó ember" legyen, azaz legyen etikai-, igazság-, morális-, erkölcsi-, empatikus- érzéke; továbbá egyáltalán nem garancia a hit és vallás hogy egy ember ilyenné válik, mi sem jobb bizonyíték erre hit vallás és egyház világának mindenkori elképesztő titkolt erkölcstelensége, mely folyamatosan ki-ki buggyan, hogyl korrupt vallási vezetők, hol pedofil vallási emberek, vagy éppen az hogy a legtöbb és legnagyobb erőszak az emberiség történetében és a jelenben is jellemző, hit és vallás miatt volt és van; könyveket lehetne teleírni arról, hogy a hit és vallás túlságosan gyakran pontosan ellenkezőleg működik.
Következésképp egyszerűen nyilvánvalóan nem igaz az hogy hit és vallás elengedhetetlen az érzelemgazdag, fegyelmezett, erkölcsös, toleráns és empatikus, azaz a jó emberi jellem neveléséhez. És tartok tőle ez nem csupán egy tévedés, hanem inkább a miszticisták egyik önigazoló hazugsága a sok közül.
"Ami viszont érdekesebb: a kérdés számomra nem episztemológiai, hanem gyakorlati, etikai. Ha az emberből kivonjuk a józan, ésszerű gondolkodást, egy esztelen vadállatot kapunk. Mint ahogy ugyanezt az érzelmekkel téve, robotot."
Ezek nem érvek, hanem önvédelmi reakciók. Azt fejezik ki, hogy elutasítod a vadállat és a robot létet; nem elfogadható állapotok önmagad számára. Csak ahhoz nélkülözhetetlenek, hogy az lehess, ami vagy.
De a robot nem siránkozna érzelmekért, a vadállat pedig racionalitásért, ahogy egy férfi sem siránkozik (általában) a nőiességének valamilyen fokú hiányáért és fordítva.
A te szemléleted mellett a topikcím valóban érvénytelen. Ezt elismerem.
Ám millió hívő számára a hit tételes bizonyosság illetve hamisság (hazugság) kérdése. Kérdezz meg pár hívőt arról, hogy Isten léte bizonyosság-e, akárcsak a Föld bolygó vagy a saját léte, és jópár esetben fogsz kapni igen-t válaszként. Itt most nem az a lényeg, hogy tévednek-e vagy igazuk van, hanem hogy miként állnak hozzá a válasz megadásához. A puszta Hitből táplálkoznak, amint azt el is ismerik, de az álláspontjukat tényként tálalják. Ez pedig még akkor is hazugság a részükről, ha magában Isten létében igazuk van. Nem tudom érthető-e mire célzok...
"...Mindezzel nem lenne semmi baj, ha ilyeneket spekulálunk, csak akkor van baj szerintem, amikor egy-egy ponton egy-egy megállapításnál felismerésnél az ilyen teóriákat és megérzéseket nem kiáltanánk ki illetve kiáltaná ki néhány korrupt elme, igazságnak, biztos dolognak... Mivel innen kezdve a hit máris hazugsággá válik...."
Azt gondolom, hogy a hit sokfélesége formálja a vallásokat is sokfélére. Valamint az az adalék, hogy egy-egy vezetőnek születő elme/tudat/lélek mivé hagyja azt formálódni a kezei között. Más szóval, milyen nyomot hagy maga után a történelemben...
Ettől a hit az még hit marad. Többnyire a kifejezése nem szokott sikerülni a hitnek, ezért vélik azt sokan hazugságnak. A lelki fejlődés különféle szakaszaiban különféle megtapasztalásokat él meg a hívő és a kifejezésmódja is fejlődő szakaszban van. Ezért is javasolják a tanítási korszak elkezdését 75 évtől keleten, mert akkorra már kiforrik a továbbadási "rendszer", tudja a tanító, mit kell tovább adni és azt is, hogy hogyan.
Jézus és Mohammed éveinek a száma nem volt 75 mikor a tanításaikat hátrahagyták. Azért kusza, nem köthető semmihez, sokszor egymásnak ellentmondó és ami a legfontosabb, semmilyen logikai rendszer nincs egyikben sem. Az emberi élettel, pszichével és a valósággal összeegyeztethetetlen tanítások ezek.
Magyarul a legalkalmasabb filozófiai rendszerek arra a célra, hogy vallási fanatikusokat lehessen gyártani a segítségükkel.... mert tudást egyik sem ad, csak hinni kell benne.
Én mindig is úgy fogalmaztam, hogy abból világos legyen: soha nem kinyilvánítást írok, hogy Isten márpedig létezik, csupán azt írom, hogy én hiszek benne. Akár hívő,akár nem - ostobaság bárki részéről bizonyosságról beszélni. Nincs bizonyosság. Jézus feltámadásakor bizonyosságot adhatott volna, ha megjelenik a Főtanács előtt. Nem tette. magamban ezt azzal magyarázom, hogy Isten nem ad bizonyosságot Önmaga felől, mert a Hit és az életszentség milyensége az, amire az üdvözülés lehetőségét alapozza. De ennek a címnek a logikája hamis........:)
"A matematika nyelvén nem lehet a hitet és annak sajátosságait definiálni."
- Szó sincs itt matematikáról. A fórumtárs arról írt, hogy a hit tárgyát jelentő elképzelést nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni. Ennélfogva sem nem bizonyosság, sem nem bizonyosan hamis dolog. Eddig szó sem volt matekról, és mivel itt az érv ki is kerekedik, nem is lesz... :)
Viszont a közösségi, egyházi, felekezeti tanítás és segítség mindenkinek hasznos lehet, mert
1) érdemes meghallgatni, amit mások már fejben-tettben végigszenvedtek
2) az ember társas lény.
Az "agymosás" az újhullámos, szigorú és szektoid jellegű csapatok esetében lehet talán napi gyakorlat, de a történelmi egyházak esetében nehezen értelmezhető. A zsidókereszténység esetében pl. Mózest, Jézust, Szent Pált vagy Kálvint mégis csak nehéz lenne "korrupt elmének" nevezni.
Csak ahogy öregszik az ember, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb értelmében és szívében az, hogy e csodálatos világ mögött ott kell
lennie egy Teremtőnek. A korlátozott emberi élet legszebb pillanata, amikor az ember rájön, hogy van, kell lennie egy más Dimenziónak, van korlátlan és örök élet is, ami talán számunkra is elérhető.
Aztán ahogy tellik múnlik az idő, a fejlődő szellem egyszer csak felkiált: Brahman én vagyok..!
Legalábbis keletebbre. Azaz persze nyilván valóban van egy ilyen érzés, legalábbis sokakban kialakul, hogy KELL legyen valami a csodálatos (gyönyörű élvezetes, egyúttal kegyetlen és borzalmakkal is teli) rejtélyes világ mögött. Azonban ebből a világon semmiféle korrekt következetést nem lehet levonni a valóságra nézve, hiszen pl olyan humán mentális alap jelleg is van, hogy sötétben sokan úgy érzik van valaki ott, vagy a csillagos égre nézve, hogy ott van valaki, vannak valakik. stb stb Attól hogy úgy érzem a sötétben ott egy szellem mondjuk, még nem következik, hogy KELL legyen ott valami valóban...
Tehát attól hogy van egy ilyen jellemző Istenérzés az emberekben nem leszünk előrébb.
A Nyugati vallások eddig engedik menni hívőket és agymosásuk itt lekoráltoz, nem gondolhatjuk tovább a dolgot. Keleten viszont nincs e korlát, ott több vallásnál is eljuthatunk oda. hogy felismerjük, illetve jöhet egy másik érzés: ez a valami nemcsakhogy bennünk van és azonosak vagyunk vele (ezt még a nyugati vallások is engedik, Jézus tanításai után), hanem én magam vagyok ez a valami/valaki valamimód (mondjuk tudat alatt/fölött) én teremtem az egészet a gondolataimmal - és ezt meg már a tudomány is pedzegeti...
Mindezzel nem lenne semmi baj, ha ilyeneket spekulálunk, csak akkor van baj szerintem, amikor egy-egy ponton egy-egy megállapításnál felismerésnél az ilyen teóriákat és megérzéseket nem kiáltanánk ki illetve kiáltaná ki néhány korrupt elme, igazságnak, biztos dolognak... Mivel innen kezdve a hit máris hazugsággá válik.
"Sajnos azonban a legtöbb hívő képtelen úgy fogalmazni, hogy a hite bizonyos eséllyel tévedés."
A "bizonyos esély" itt nem igazán jó kifejezés. A matematika nyelvén nem lehet a hitet és annak sajátosságait definiálni.
Szerintem minden hívő fölteszi időnként magának a kérdést, hogy mi van, ha téves a hitem. Minden istenhívő fejében megfordulhat, hogy mi van, ha nincs is Isten.
A kétely emberi dolog. Aki az eszével is hinni akar, az nem lehet vakhítű, annak őszintén szembe kell nézni önmagával, és
minden belső kérdésével és kételyével is.
Csak ahogy öregszik az ember, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb értelmében és szívében az, hogy e csodálatos világ mögött ott kell
lennie egy Teremtőnek. A korlátozott emberi élet legszebb pillanata, amikor az ember rájön, hogy van, kell lennie egy más Dimenziónak, van korlátlan és örök élet is, ami talán számunkra is elérhető. De ez már a hit logikája.
Ha úgy fogalmazol, hogy véleményem szerint Isten (vagy úgy általában a transzcendens) létezik, habár ez lehet, hogy tévedés, akkor technikailag semmi ellenvetésem (más tészta, hogy a leginkább elterjedt istenhittel kapcsolatban ideológiai ellenérzéseim is vannak.) Sajnos azonban a legtöbb hívő képtelen úgy fogalmazni, hogy a hite bizonyos eséllyel tévedés. Te például hajlandó vagy tételesen kijelenteni, hogy bizonyos valószínűséggel tévedsz Isten létét illetően? (Mert én ateista létemre bizonyos esélyt adok Isten létének, és ebben nincs semmi ellentmondás.)
Hát hazugsággá akkor válik, amikor a szülő, a hittan tanár, vagy az utcai hittérítő ugy adja elő a hitét, mintha az bizonyosság lenne. Az a hazugság, hogy azt mondja, bizonyosság. Pedig nem az, éspedig jobbára éppen az általad mondottak miatt.
Abból az aspektusból ahogy te közelítetted meg, valóban értelmetlenség a hit fogalmát meggyanusítani azzal, hogy hazugság lenne. Azonban az első porbléma, hogy ez szerintem egy féligmeddig tudatos, félig meddig kényszerű egyszerűsítés. Hiszen a téma könyvek tízezreiben sem fér el; a mai napig vitáznak rajta okosabb és egyszerűbb gondolkodók is: eredménytelenül. A hit pártoló nem hajlandók elfogadni a tudás képviselői álláspontját és vica versa.
Tekintve hogy sokféle hit van ugyebár; és főleg, hogy bizonyos aspektusból eleve az egész emberi gondolkodás alapvetően hit, azaz minden elvünk független attól, hogy mennyire szilárd, leredukálható valamilyen hitre, illetve kimutatható benne a hit (ezt én objektív hitnek nevezném, később kitérek rá). A kérdés csak az, hogy a topiknyitó szerint - bár ki tudja hogy az ő válasza e kérdésre igen vagy nem - vajon mit gondol, hogy minden típusú hitben jelen van-e a hazugság vagy csak bizonyos típusú hitekben, pl tekintve hogy itt vagyunk a vallási fórumban, kizárólag a vallásos hitre gondolt-e.
Azt gondolom, a felvetett probléma pedig nem butaság, nem alaptalan, nem logikátlan. Ugyanis.
Bár az igaz amit írtál, a hazugság ismert, tudott dolog birtokában ennek ellenkezője illetve más információ állítása, vagy letagadása és a hit birtokosa ugyebár nincs tudott információ birtokában, pont ezért "csak" hisz, hát hogyis hazudhatna... ez eddig megáll, azonban ez a problematikában kb a jéghegy csúcsa szerintem.
Menjünk mélyebbre kicsit!
Túl mély filozofálgatásba nem mennék bele (már csak azért sem mert nem értek hozzá), maradjunk pusztán szemantikai, azaz szó-nyelv-értelmezési szinten (ami szerintem még mindig csak a jéghegy vízbűl kilátszó felének környékén leledzik persze)...
A tudás fogalmán túl, szándékosan nem használtam a következő fogalmakat, objektív illetve igazság és bizonyosság. Ezek pedig szinoníma félék ugyebár. Hiszen amit tudunk, az biztos, bizonyos számunkra és nem csak szubjektíve kell(ene) így legyen legitim esetben, hanem objektíve, tehát mások számára is ugyanúgy értelemszerűen. Az igazság csak ilyen lehet és a tudott, dolog, a biztos, bizonyos dolog egyúttal ugyebár az igazság. Legalábbis az kéne legyen. igaz=objektív=tudott=bizonyos
A fenti kis összecsapott konyhadefinícióban helyettesítsük be a tudás szavakat az utóbb említett szinonímák bármelyikével! És nézzük meg hogy a definíció továbbra is elfogadható marad-e. Szerintem igen! Ebből is látszik, hogy lényegében ugyanazt jelentik.
Eddig remélem követhető vagyok és nem vitatható.
A kérdés ami felmerül, hogy lehet az, hogy eme négy kvázi szinonim fogalom közül az emberek többsége kettőt kiragad és egyúttal önkényesen a hitével is egyenlőnek tekinti, nevezi meg.
Elfogadjuk hogy
igazság=objektív=tudott=bizonyos
A szubjektív hit alapú gondolkolkodó azonban ezt is elfogadja:
hitt dolog=igazság=bizonyosság
Na itt van a blöki elkaparva!!!
Hiszen hogy is néz ki ezután a képlet?
hitt dolog=igazság=bizonyosság=tudott dolog
redukáljunk
hitt dolog=tudott dolog
Kérdezem ez igaz állítás vagy hamis?
Hamis nemde? Látható már a nagy hit-csalás? (legalábbis hipotetikusan)
Elcsente a tudás melllől az igazság és bizonyság fogalmát és önkényesen, erőszakal áttette a hit mellé is!
Ha ezt szándékosan csinálja valaki, úgy hogy közben jól tudja, legalábbis itt valami nem teljesen frankó, akkor csal; csalás pedig hazugság. Tehát ezesetben a hit csalás, a hit hazugság.
Ha nem szándékosan csináljuk, hanem nem értjuk (csak bemagoltunk és ismételgetünk egy adott tekintélyt), akkor a hit tévedés lesz. Tehát bizonyos embereknél a hit lehert tévedés, másoknál pedig hazugság.
A kérdés tehát az - és itt már az igényelt logikát is bevetheted - elfogadható-e az, hogy a hitt dolog bizonyos és igaz, egyúttal a tudott dolog is bizonyos és igaz??? A kettő logikailag üti egymást vagy sem?
Mellesleg persze szerintem, ha számodra a hit mind gondolkodási fundamentum legitim, akkor meglehetősen abivalens, hogy logikát követelsz, mivel ugyebár nyilvánvalóan a hitben semmiféle logika nincsen.
(Kb olyan ez mint mikor teológusok tudományos bizonyítékokat követelnek olyanoktól, akik valamelyik dogmájukat vitatják - kicsit fából vaskarika szagú...)
Az "objektív hit" kérdése már cifrább szerintem, hiszen ezt kivétel nélkül minden ember pillanatról pillanatra alkalmazza. Ez viszont mégis elfogadható, szofisztikált és logikus gondolkodásmód, ugyanis objektív, kollektív, hitelesített tekintélyeket alkalmaz (melyek természetesen köztudottan nem abszolútak, megkérdőjelezhetők, ha e rendszerből kilépünk; azonban e rendszer játékszabályai szerinti élet sikeres, bevált, ezért nem lépkedünk lépten-nyomon ki belőle, mert azzal csak magunkat gátolnánk). Ezért van az pl hogy kézzelfogható bizonyítékot nem kaptam, szememmel nem láttam az Eiffel tornyot vagy a new yorki szabadságszobrot, mégis elfogadom ténynek és igazságak, hogy léteznek.
A remény, a vágy, a szubjektív bizalom stb, azok szép és jó dolgok, csakhogy ha ezeket hittté, azaz bizonyosságá transzformáljuk önkényesen, az önámítás, önbecsapás lehet adott esetben, tehát hazugság. Hiszen ha a remélt dologra elkezdünk biztos, igaz dolognként gondolni, aztán idővel már elkezdjük a tudását színlelni, képzelni, s biztosak leszünk benne. Korrekt bizonyosság-e ez? S még nagyobb baj szerintem, ha erre alapozni, építkezni kezdünk. Ez lesz a homokra épült vár vagy légvár. Hiszen várat csak szilárd, biztos alapra szabad építeni. Életelveket, csak biztos objektív, tényekre, igazságokra tudott dolgokra alapoz rá egy józan értelmes ember szerintem, semmiképp sem vágyakra, reményekre, kétségbe vonható, hitt hit-igazságokra.
Végül nem utolsósorban értelmezd kérlek a kérdőjelet a címen! Hogy lehet egy kérdés nem logikus? (na jó néha van olyan, de ez szerintem nem az)
A topikcím nem állít, hanem kérdez.
Beírásod alapján látható, hogy szerinted a hit nem hazugság, tehát a címbeli kérdésre a szubjektív válszod: nem.
Rendben van. Tökjó hogy válaszoltál!
Talán pont ez a téma érdekessége, hogy nem nagyon lehet megegyezni benne.Itt is látható 6000 beírás és vagy tíz éve beszélgetnek róla.
Én speciel afféle agnosztikus volnék, azaz nem tudnék biztos választ, adni bár a gyanúalapot magam is észlelni vélem (mint látható ugyebár a fenti kifejtés próbálkozásomból)
Miféle logikátlan topikcím ez ?? Ha valamit nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni, azt hogy lehet hazugságnak nevezni ???
Hazugság -ot mondani valamire.....csak akkor lehetne, ha tudnám az Igazságot !! A hitben pont az a lényeg, hogy nem tudom, hanem hiszem. Azt is mondhatnám, hogy az a Reményem, hogy igaz, amit hiszek !!
"míg az érzelmeink gondolatainktól elválaszthatatlanok."
Próbáltad? Mert a gondolat, véleményem szerint előre tervezett és vezérelt kényszerpályán mozoghat csak. Az érzelem nem biztos. Lehet, hogy más-más az eredetük, lehet, hogy nem. De szerintem nem összenőtt sziámi krek, tehát szétválaszthatók.
Picit jobban kifejtem az álláspontomat, mert belátom az utóbbi hozzászólásom – időhiány miatt – elnagyoltra sikeredett. Legszívesebben visszamennék kb. 230 évet Kantig (igazából praktika és poétika –Arisztotelészig) , de csak a sokat idézett gondolatával jelezném, hogy honnan érdemes elindulni, belátva, hogy azóta azért sok minden tisztázódott vagy változott: - „Tartalom nélkül üres a gondolat, fogalom nélkül vak a szemlélet.”
Ha esetleg eddig úgy tűnt, hogy ádáz racionalitás ellenző vagyok, akkor bocsánat a félrevezetésért. Egyszerűen eddig csak a racionalitás ellen kellett érvelni és nem mellette. Sőt! A racionalitás formális és önhivatkozó jellegét is kiemelném, melyek alapvetőek az emberi élményeink szempontjából. Az, hogy önmagunkról tudunk beszélni, hogy egyáltalán látjuk azt, hogy „tehetnénk (tehettük volna) másképp is”, és hogy a szabadságot, az erkölcsi dilemmákat átéljük, a racionalitás önhivatkozó jellege nélkül elképzelhetetlen lenne. Másrészt, az a tény, hogy élményeink formális kötöttségbe „kényszerülnek” szintén a szabadságot és erkölcsiséget megalapozóak.
Ha valakit kiraknak egy homogén és izotróp környezetbe, hogy „mehet, amerre csak akar”, akkor ez a legteljesebb rabság, ahonnan nem lehet szabadulni. Ezzel szemben, ha csak pár útvonal közül kell/lehet választani, akkor ez valós döntési helyzetet jelenthet. Az egyirányú utca szintén tiszta kényszer, ami a rabság másik végletes formája.
Más példa. Ha Bach nem használta volna a zenetörténetben ismert legnagyobb korlátozását jelentő (formális) technikákat, akkor képtelen lett volna ilyen rendkívüli tartalommal feltölteni. Érdekes, hogy erős formai kötöttségek vezethetnek a legteljesebb improvizációhoz (barokk zene/fúga, jazz).
A tartalmi és formai nézőpontok, csak nézőpontok, megkülönböztetni, szétválasztani valóságosan nem lehet őket. Minden racionális (-nak érzett) gondolatunk érzelmileg átitatott, míg az érzelmeink gondolatainktól elválaszthatatlanok.
„Már csak azt nem értem, hogy mi is a baj a racionális gondolkodással?”
Nincs azzal semmi baj. A kés nagyon hasznos eszköz, ha hurkát kell felszeletelni, de ha az ujjamat vágom el vele, már nem tűnik annyira előnyösnek.
De mi lenne az alternatíva? Hadd legyek most cinikus: az esztelen csapongás?
Ugyan, miért kellene alternatíva, egyáltalán nem erről van szó. Nem hiszem, hogy bármelyikünk levethetné a racionalitását, akár egy kabátot. Ráadásul én szét sem tudom választani a gondolkodásom tartalmi és formai részét.
Sok vitatni valóm nincsen, mert én a racionális gondolkodásról írtam, te meg a dogmatikus hitről.
Az első egy hasznos képesség, a második meg a hozzá való érzelmi viszony. Az utóbbiról is tudnék beszélni, talán majd máskor.
Ami viszont érdekesebb: a kérdés számomra nem episztemológiai, hanem gyakorlati, etikai. Ha az emberből kivonjuk a józan, ésszerű gondolkodást, egy esztelen vadállatot kapunk. Mint ahogy ugyanezt az érzelmekkel téve, robotot.
Szó sincs itt semmilyen végső megalapozásról. Csupán érthetetlen, miért kell egy nyilvánvalóan nélkülözhetetlen eszközt támadni.
A hit egy elképzeléshez való sajátságos érzelmi viszonyulás.
Nem a racionalitás a dogmatikus, hanem lehet dogmatikusan viszonyulni a racionalitás episztemológiai érvényességéhez. És a logikai paradoxonok csak arra mutatnak rá, hogy a hagyományos logika nem konzisztens. Ami csak akkor baj, ha valamiféle abszolút, végső alapvetőséget akarnánk tulajdonítani neki.
Az érved ugyanaz, mint amit a keresztény mond: hogy a vallás nélkül kitörne a morális káosz. Mert azt gondolja, hogy hit nélkül nincsen erkölcs. Hasonlóan, te azt mondod, hogy egy bizonyos fajta racionalitás abszolút felsőbbrendűségébe vetett hit nélkül nincsen racionális gondolkodás.
Nem kell félni a mentális szabadságtól, mert a korlátokat is te magad állítod fel. Nincsen egy felsőbb hatalom, aki eldöntheti helyetted, hogy hogyan gondolkodjál. Ha erősen hiszel egy gondolkodásmódban, az nem véd meg a hibás gondolatok rossz következményeitől. Csak elfedi a hibákat, törékenyebbé teszi a gondolkodásmódot, és szűkíti a változás, javítás, aklakmazkodás lehetőségét.
Az ésszerűség szuperfasza. Highfive! De a kizárólagos érvényesség önigazoló hite pont nem segíti az ésszerűség hasznosságát. Hanem csak rugalmatlanná teszi a gondolkodást. Például amikor a matematikus újragondolja a "naív logikát" egy logikai paradoxon kapcsán, akkor visszalép egy alapvetőbb elv szintjére, és kilép a hagyományos kategóriák és összefüggések köréből. Mert csak a szellem strukturált bővítésében hisz, mint matematikus. Nem pedig mentális korlátokban hisz.
