Koestler szintén jó adag nacionalizmussal terhelt, elfogult a kazárok irányába.:))
A kabar törzs(ek) katonai vezető szerepe a magyar törzsszövetségen belül kétséges, mert ellenkezik a nomádok hadi szervezetével. Láthatólag egy későbbi vezető réteg jogát kívánja megalapozni a társadalom irányítására a harcias, magyar törzsszövetséghez csatlakozott kazárokkal.
Mint az elején írtam, hosszasan töprengtem, hol nyissam. Mivel "normális" társalgást szeretnék/-tem volna, itt nyitottam, mert a Politikában sajnos az nem sikerül. Ha még zsidók és ősmagyarok is vannak a topicban, akkor pedig végleg anyázásba fulladt volna. (az igaz, hogy itt nagyon kihalt)
Én szívesen venném, ha áttennék
Sokkal többeket érdekel, mint akik itt olvashatják.
Szerintem Koestler számításai a lélekszám gyarapodásról, és ennek alapján levont következtetése helytálló.
A magyar-kabar viszony egy kicsit félrevezető.
Érdekes volna egy marker vizsgálat az askenázi populációból.
Szvsz. kiderülne, hogy jól megérdemeljük egymást.
Valóban nem foglalkozom sem éjjel, sem nappal a témával, mindössze Koestlert szeretem. Nemrég vettem elö újra a 13. törzset, annak kapcsán indult be az agyam, lennék kiváncsi mennyiben elfogadottak az ott leírtak a "hivatalos" tudomány berkeiben.
A topicnyitóban leírtam, hogy vacilláltam, hol nyissam, de a tudománynál kötöttem ki, mert tartok töle, hogy a politika és/vagy törzsasztalon a szíriuszról érkezett sumér ösökröl kellett volna vitázni :-))
DAI-ra a gugli elsönek a "Development Alternatives International" consulting céget dobja ki, majd jónéhány kínai és japán linket, szóval ha lehet, lassan :-))
Ne "huhazz"!
Irdd, ahogy ertheto a kozonseges halandonak.
Nem mindenki foglalkozik ejjel-nappal ezekkel a dolgokkal, mint te.
Fogadom, a CATIA-t hamarabb megtalalni az internetten, mint ezt a DAI-t.
Az "ordu=hadirend, mongol szot torzitottak el a nyugati irok "horda"-nak, amibol aztan, a mongolok torteneteben jaratlan olvaso kepzeleteben, egy rendezetlen, fegyelmetlen "horda" lett, akik csak "romboltak raboltak, gyilkoltak".
Nem, mintha nem ez lenne a celja egy haborunak, de ezt a mongolok rendezetten, vasfegyelem alatt hajtottak vegre. :-)
Nem úgy volt!
Legalábbis 1740-ig, amikor felfedezték a DAI-t.
Legnagyobb angol kutatója, közönséges fércműnek nevezte. Ráadásul nem is "Bíborbanszületett Konstantín" írta. A szerző csak a látszatot kelti, mintha ő írná...
Kösz a linket. Askenázra ha jó emlékszem Koestler három különbözö eredetet/jelentést is írt.
A magyar történetírás alátámsztja azt a gondolatot, hogy honfoglalaśt kiváltó menekülés/vreség tkp. akkor történt, amikor a hadsereg éppen másutt harcolt? (l. 79. oldal) Szintén a történettudomány (és nem politika!!) oldaláról nézve mi a heylzet a következö oldalon írt
... a kabarok, akik "sikeresebbek voltak a hadban és vitézebbek", lettek a vezetö törzs és ök befolyásolták a befogadókat a kaland szellemével, ami azután Európa ostorává tette öket... Ök tanították meg a magyarokat " arra a sajátos és jellemzö taktikára, ami emberemlékzete óta mindne török nemzet ... alkalmazott...
ill. amikor Macarthney idézve
A magyar nemzet zöme, az igazi finnugorok, viszonylag (ha nem is nagyon) békeś földmüvesek, nem vándorlók, otthonukat... a Dunától nyugatra rendezték be. Az Alföld síkságát, a kabarok nomád fajtája, igazi türkök...a nemzet hajtóereje és hadserege foglalta el, mint a "magyarok seregei között az elsö". Úgy hiszem, ez volt az a fajta, amelyik... több mint fél évszázadon át volt Európa réme" stb, stb
Mivel a kabarok jelentös része zsidó volt, ezek szerint a kalandozó magyarok is jó részt zsidók voltak (?) Hmmm, emiatt úgy vélem, nem csak egyes zsidóknak nem tetszik Koestler könyve és következtetései :-)
Koestlert is idezi es masokat is, akik foglalkoztak ezzel a temaval. Nem uj dolog ez a kazar szarmazas elmelet, csak nem nepszeru a zsk. kozott, merthat akkor mi lessz Abraham/Izsak/Jakob "nepevel", ha kiderul, valamikor "pogany" turkok voltak.
Asguzaj (asszir szo a szittyakra)_-Askenaz, Kazaria teruleten volt, mielott a kazarok odakoltoztek.
Koestler nem emlitette Arpadot es mas arpadkori magyart, akiknek nevet le lehet vezetni a heber nyelvbol.
Valamifele kapcsolatuk lehetett az O-szovetseggel, ahonnan a nevuket vettek, miutan a zs. vallas tert hoditott a kazar tarsadalomban.
Egy ideig gondolkoztam, hol nyissam ezt a topicot, végül itt kötöttem ki :-)
Van aki ismeri ezt a müvet? Mi a jelenlegi "hivatalos történettudomány" álláspontja az abban kifejtettekröl? Kelet európai zsidóság kazár eredete?
Vannak benne a magyarság történetét is érintö igen érdekes dolgok. Kabarok, mint harcosok, magyarok, mint békés földmüvelök, stb.
Létezik ennek rendes magyar fordítása? Nekem egy 1990-es kiadás van meg, tele zavaró hibákkal, össze-vissza kevert anglicizmusokkal, angol fonetikával, csak kapásból