Tegnap értünk vissza az egy hetes körùtròl, s gondoltam leìrom a tapasztalatokat.
Bechekkolàs secc percc alatt megvolt, mert itthon màr az appben mindent kitöltöttünk.
12. emeleten laktunk, egy belsö kabinunk és egy promenàdra nézö erkélyes kabinunk volt,2 - 2 före. A kettö kb ugyanaz, teljesen kényelmes, jòl el lehet férni. A belsö kabinban csak egy szekrény volt a ruhàknak, az erkélyesben egy egész gardròb. Az promenàdost kiprôbàltuk, de legközelebb maradunk a tengerre nézöre. A promenàdon reggel 7-töl szòl a zene éjfélig, de volt hogy még éjjel 3kor is ordibàltak odalenn. Ès hàt az ajtòk jòl zàrtak, azért ez meg az behalatszott. Nekem hiànyzott a napsütés is. Nem minta lett volna idönk a szobàban ücsörögni.
A hajò hatalmas, nagyon szép. Nekem ùjdonsàg volt a lift rendszer. Nem abba szàllsz be ahova akarsz, hanem beadod az emelet szàmàt, és a lift mondja meg hova szàllj. 10 lift van a hajòn belül, plussz kettö a promenàdon, de azok csak a 18 és 19. szintre közlekednek.
Büfé étterem két szinten, szòval mindig lehet talàlni helyet. A büfé annyira nem jött be. A reggeli mindig ugyanaz volt, a vacsoràzni csak egyszer voltunk a büfében, arra jò volt. Nekem hiànyzott a desszert és a gyümölcsvàlaszték. Azok elég szegényesek voltak. Az ültetéses étteremben nagyon finomakat ettünk, minden nap màs a vàlaszték. Elöétel-föétel-desszert, 4 lehetöség közül lehet vàlasztani, van gyerek kàrtyàjuk is.
MSC-s programmokra nem fizettünk be, azoknak nem vagyok a hìve, magunknak szerveztünk mindent. Mi Genovabòl indultunk, ott nem néztünk körül, mert màr vagy 10szer voltunk Ligùriàban. De a hajô nagyon jò helyen àll, onnan az aquarium nincs messze, vagy le lehet menni Portofinoba. Cinuqe terrét innen nem ajànlom, az idöben nagyon necces. Az én személyes kedvencem Camogli, Rapallo és Genova között. Az egy igazi kis gyöngyszem.
Nàpolyban szintén gyalogtàvolsàgra àllt a hajò, a belvàros 10 perc.
Messinàban szintén a központban àlltunk, de a vàros nem tartogat sok mindent. Mi elvonatoztunk Taorminàba, az àllomàsròl 1.10 Euro/fö a busz fel a központba. Ez nagyon szép hely, el lehet ütni az idöt. Mi innen a felvonòval lementünk megnézni az ISola Bellàt, majd busszal vissza az àllomàsra. Kényelmes volt, nem stresszeltünk, belefért minden. Mi a vonattal kezdtünk, és visszafelé Messina.
Valetta: gyalog felfelé kb 15 perc lehet a vàros, mi lifttel mentünk, az kb 5 percre volt a hajòtòl, és 1 euro/fö a napijegy. Mi visszafelé gyalogoltunk. Itt vàrost néztünk.
Tengeri nap: nagyon sok a napàgy, ùgyhogy szerintem mindenki talàl középen vagy hàtul magànak lehetöséget. A jacuzzinàl volt nagy sorbanàllàs- pedig abbòl is van 10- àltalàban 15 percenként küldték ki a népet. Vannak pincérek akik egész nap jönnen mennek, nàluk egyszerübb és gyorsabb rendelni mint a bàrban.
Barcelona: Messze volt a vàrostòl. Elözö este raknak a szobàkba egy vouchert a shuttle buszra. Aki akarja hasznàlni, csak ki kell tölteni és a buszra szàllàs elött odaadni a személyzetnek. 10euro/fö oda vissza ùtra. Szerintem ez okés volt. Sokan voltak akik visszafelé a vàrosbòl fel akartak szàllni, de nem volt nàluk a papìr ìgy nem engedték öket. A shuttle a WTC-hez visz Barcelonàban, onnan megy a hop on Hop off, ha az valakinek érdekes.
Messina: Nagyon-Nagyon messze van a vàrostòl a hajò. Itt 17 Euro/fö a shuttle. Na ezt sokaltam. Ha elindultok a kijàrat utàn a zöld csìkot követve, elértek egy ingyenes shuttle buszhoz, ami bevisz a vàrosba, a plàza mögött rak ki. Mire mi odaértünk nagyon hosszù sor volt, ìgy követtük tovàbb a zöld vonalat. Pàr perc utàn elértünk egy körforgalomhoz, ahonnan a 35T jelzésü busz vitt a vàrosba 1 euro/fö àron. sehol nem àllt meg csak a végén. Teljesen jò volt. A vàros nekem speciell pozitiv csalòdàs volt, tetszett, tisztasàg volt, igaz sokan voltak. Van Hop on hop off Colorbus néven, meg megy egy kisvonat is körben a vàroson. De arra nem sikerült felülnünk, mindig tele volt. Mi gyalogoltunk végig. Visszafelé megtalàltuk az ingyenes buszt. A Five Guys mellett kell bemenni egy fehér kapun, onnan indul a busz a hajòhoz.
Programmok: Az appben ùgy kb este 7-fél 8-tòl lehet foglalni a màsnapi helyeket. Majdnem minden nap màs elöadàs van, talàn egy müsor volt amit két nap adtak. Ha esetleg màr nem kaptok helyet,akkor ha kezdésre odamentek, akkor beengednek, amùgy nézik a kàrtyàt. Szìnvolalas, igényes müsorok voltak.
Volt fehér este, gàla este, piros este, 60-70 es évek.
Vacsi idök: fél 6, fél 8 és fél 10. Ha valakinek nem tetszik amit kapott cserélni lehet.
Ami nekem zavarò volt, hogy nagyon sok iskolàs csoport volt. Nàpolyban és Messinàban nagyon sokan szàlltak fel 17-18 éves korosztàly, tanàrral vagy anélkül. Hàt ök el tudtàk foglalni a jacuzzikat rendesen, néha viselkedni sem tudtak, hangosak. Mi eddig mindig a nyàri szünetben utaztunk, meg ezen az ùton nem voltunk még, ìgy ezt nem tudom most àltalànosìtani, de azért kivàncsi lennék hogy itt mindig ez van e, vagy csak tavasszal az érettségi elött?
A màsik ami nekem negatìvum volt, hogy a Promenàd végében nagyon kevés volt az ülö lehetöség. Bàr làttam aztàn képeket a hajòròl, ahol sokkal több volt kirakva, ùgyhogy lehet ez most csak évszakfüggö volt. Ha meg esetleg talàltam helyet, és szerettem volna nézni az indulàst, mindneki beàllt elém.
Összességében amùgy szuper volt, jò lett volna még egy hét:)
Azt vedd majd figyelembe, hogy Taormina vonatállomását Taormina-Giardininak hívják és onnan még buszozni kell a városba. Természetesen gyalog is járható, főleg, ha egyenesen Castelmolába mentek onnan, de azt edzettebbeknek javaslom a szint miatt és hát nem is rövid túra...
Àprilisban megyünk az MSC Worl Europàval Messinàba. Csinàlta màr valaki hogy Messinàbòl vonattal ment àt Taorminàba, kivitelezhetö? 9-19ig àll a hajònk Messinàba. Vasùtàllomàsròl be lehet sétàlni a vàrosba meg az Isola Bellàhoz? Gondoltam Taorminàban fognànk egy taxit, onnan fel Castelmolàba, majd vonattal vissza Messinàba ahol talàn van még idönk màszkàlni. Kértem most pàr helyröl ajànlatot, de a 350 Euròs àrtòl ( 4 fö), azért dobtam egy hàtast.
Kívánom Neked, hogy összejöjjön a Jerusalem! :) És érdekes volt a beszámolód.
Mi jövőre megyünk az első cruise-ra, amit nagyon várunk. De nálunk nem a látnivalók a lényeg: régi ismerősünk, a Queen Mary 2 az. Többször láttuk a hamburgi kikötőben, ill. egyszer 'versenyeztünk' is vele, mikor talán Neuwerk szigetről hajóztunk éppen vissza Cuxhavenbe. (Régebben évekig Hamburgban dolgoztam, nagyon szeretem, és sokszor kísértünk arrafele.)
Mondjuk én egyszer régesrégen, 1987-ben voltam egyedül egy Földközi tengeri hajóúton, egy orosz hajón, ami hivatalosan komp volt ugyan, de turistákat is szállított, volt úszómedence, volt több bárja, meg volt kapitányi vacsora stb. Odesszából indult, és Jalta-Pireusz-Nápoly-Marseille-Barcelona-Tunisz-Isztambul voltak a megállók, szuper volt
Következett megint egy jókora hajóút, Limasszolból Mykonosra, egy teljes napig szeltük a habokat, közben a díszletet a felsorakozott kisebb-nagyobb görög szigetek szolgáltatták, amelyek a tiszteletünkre beköszöntek sorjában. Szépek voltak. Utolsó teljes napunk első fele a medencék mellett telt, hogy jókor délután érjünk oda Mykonosra. Ezt az utolsó napot eléggé sikerült elrontani az MSC fontoskodásával. Kezdődött ott, hogy meghirdettek 10:30-ra a színházba egy NAGYON FONTOS tájékoztatót a másnapi kiszállás tudnivalóiról. Persze elmentünk, de minek. Elmondták, hogy kiosztanak egy csomó luggage tag-et, rajta nagy számokkal és hogy mit hová kell majd ragasztani. Aztán ugyanezt a tájékoztatást megkaptuk a kabinba kinyomtatva is. Szóval a színházi show a világ legfeleslegesebbje volt, nem beszélve arról, hogy pont félbeszelte az utolsó teljes délelőttünket. Aztán folytatódott úgy, hogy a társaság nem volt képes értelmesen elmagyarázni a mykonos-i kiszállás módját. Pedig leírták a fedélzeti újságban, csak tátongott az infókon egy csomó lyuk, amiket aztán ketten találgattunk, hogy hogy lenne logikus. Szervezett a hajó egy külön kiszállási desket, ahol jegyeket osztottak a kishajókra, amik kora délutántól a partra hordták a vendégeket (majd a nagy hajó is kikötött, de csak este, mert addig foglalt volt a kikötő egyetlen nagy hajóknak szánt állóhelye). Itt is megkérdeztük hogy lesz a dolog. Kaptunk tájékoztatást, de még mindig nem állt össze a dolog, sőt még nőtt a homály. Annyira, hogy végül lementem a Shore Excursion Desk-re és ott is megkérdeztem. Itt állt össze a teljes kép, de addig mindenki össze-vissza beszélt, sőt egymásnak ellenkező dolgot mondott. Hát itt nem vizsgázott jól az MSC.
És van egy pimasz prekoncepcióm: az egész azért van, hogy jó drágán el tudják adni az internetcsomagjaikat. Mert amúgy is az a vád éri őket gyakran, hogy nagyon környezetszennyezően működnek. És tényleg. Tonnányi papírt kapsz a kabinodba. Pedig az infokat fel lehetne nyomni a tévé egyik csatornájára is, ahol összesen csak a biztonsági tájékoztató fut végtelenített szalagon. Vagy fel lehetne nyomni egy kötelezően letöltendő appra is (ami egyébként létezik is, de legfeljebb általánosságokra használják, és nem is promózzák), de ezek a lehetőségek ott fekszenek parlagon. Szóval szóljon már valaki az MSC-nek (ja és persze a világ számos más szállásszolgáltatójának is), hogy 2023 van és az internet, a wifi mára már az alapvető infrastruktúra részévé vált, amiből nem csiliárdokért árult luxusszolgáltatást kell csinálni, hanem odaadni, mint az áramot, vagy a melegvizet. Ja, hogy ez egy kis beruházást igényel. Jelentem, egy sor olyan szálloda van, ami internet lefedettség szempontból szar helyen felszik (lásd pl. a szétszórt és apró Maldiv-szigeteket az óceánban, ugye hasonlítanak egy hajóra?) és már ingyen adják a netet, amin nem gyalog mennek az adatok, hanem zokszó nélkül lehet Youtube-ozni. A hajó odáig jutott ebben, hogy ugyan van neki egy ingyenes hotspotja (és hirdeti is, hogy az „internet connection is essential on the ship” csak ez nem igaz, ráadásul úgy igaz, hogy olyan pénzeket akarnak kihúzni a zsebedből, ami már-már nevetséges), csak ez a hotspot nem jó másra, minthogy a telefonod, vagy tabletet akkuidejét fogyassza a valódi „connection” helyett. De ha már belejöttem a bírálatba, itt még kiegészítem egy utólagos adalékkal, ami kapcsolódik a fenti témához. Az MSC-nek az utastájékoztatással is vannak problémái, bár nem tudom, hogy tudatában van-e ennek. Történt ugyanis, hogy befizettünk három kirándulásra jó előre. Az első kirándulásra csak vártuk, vártuk, hogy kapjunk egy részvételi jegyet, meg infot, hogy egyáltalán hova és mikor kell menni. Amikor eljött az este 10 óra, inkább lementem a Shore Excursion Deskre, hogy a holnap reggeli kirándulásra mikor lesz valami info. Ott nem elnézést kértek, hanem adtak egy jegyet, amire ráírták, hogy copy és közölték. hogy reggel 8-kor lesz az utastalálkozó a színházteremben. Slusszpoén: reggel, mikor 7:58-kor (jól van, nem kapkodtuk el mi sem, na…😊) éppen csukjuk be a kabinajtónkat, amikor lélekszakadva rohan a szobafiúnk, MSC-s borítékot lobogtatva, hogy meghozta a részvételi jegyet….
A következő kirándulásra rendben megkaptunk időben mindent, azt hittem visszazökkent minden a normális kerékvágásba. Jött a harmadik kirándulás Jeruzsálembe – amire már sejtettük, hogy nem megyünk, de még reménykedtünk –. Hát megint csak vártunk, vártunk, de nem jött semmi. Más magyaroktól még az a pletyka is jött, hogy extra korán, 6:00-kor indul a kirándulás, gondoltam nem ártana már este tudni mikorra húzzam a vekkert. Eltelt már a vacsora is, amikor türelmemet vesztve megint irányt vettem a deskre, ahol az ügyfélszolgálatos szinte sértetten közölte, hogy maradjak nyugodtan a valagamon, mert 21:00 után mindenki megkapja a jegyét a kabinjába. Tényleg? És szerintetek ez a megfelelő utastájékoztatás? Na jó, ezt nem kérdeztem meg ilyen bunkón explicite, de legalábbis az arcomra rá volt írva.
Na mindegy, hol is tartottunk? Ja a konfúz mykonosi partra szállásnál. Végre fény derült rá, hogy hogy fogunk eljutni a kikötőből a városba. A terv az volt, hogy csak este 7 után indulunk, hogy végre esti hangulatban is lássunk egy görög várost. Így is lett. Az MSC által szervezett shuttle boat jegy 10 EUR-ba került. Amikor partra szálltunk, ott hirdette a helyi szolgáltató ugyanazt a hajótranszfert 2 EUR-ért (na jó, retúr az 4 EUR). Ekkora buktát a világ még nem látott, mint ahogy az MSC lépre ment. Gáz volt. Behajóztunk a kikötőbe és éppen jókor a naplementét még a vízen láttuk, a város pedig már félhomályba burkolózott, majd lassan felvette az estélyi ruháját is. A fények bekapcsolva, hangulat maxira tekerve. Santorinihez hasonlóan zegzugos utcácskák, sőt ha lehet, még zegzugosabbak. A tenger melletti utcákon mindenhol éttermek, máshol mindenütt boltocskák. Görögebbnél görögebb szuvenírek, csodaklassz az egész. Persze itt is igaz, hogy ha láttál 3 boltot, akkor láttad az összeset. Egy csomót sétáltunk a kis sikátorokban, felkaptattunk a domboldalra a szélmalmokhoz, tengernyi fénykép gyűlt a magunkba szívott hangulatról. Mykonos meseszép volt, ékszerdoboz. Csak egyetlen bajom volt: az úton mindvégig a hajó etetett, de most megbeszéltük, hogy az utolsó estére ezt elengedjük. Nem akartunk sokat, csak egy gyrost, idő se volt nagyon többre. De Mykonoson kizárólag a fancy éttermek sorakoznak a parton, ahol bonyolultabbnál bonyolultabbakat ehetsz, drágábbnál drágábban (a legegyszerűbb egy gyros tál volt, átszámolva olyan 10 ezerért és hát már a Balatonon is húzni szoktam a számat, amikor a számláló eléri a 3 ezret…) Szóval az lett a vége, hogy mivel legfőképpen nem akartunk másfél órára leülni enni, meg az árak is nagyon turistásak voltak, inkább mégse ettünk a parton. Csak ahogy jöttünk, visszaszálltunk a hajóra.
Aztán ezzel megkezdődött az utazás legvége, mindenből az utolsó. Utolsó vacsi (az ültetős éttermet az időzítés, hogy sötétben menjünk a szigetre, elsodorta), az utolsó séta a 6-os fedélzeten és a sétafedélzeten. Aztán az utolsó reggeli, de ez már a kiszállás jegyében. Összecsomagoltunk és vártuk, hogy mi sorszámunkra kerüljön sor. Kicsusszantunk az MSC logisztikai gépezetének fogaskerekei között a partra. Aztán viszlát Pireusz, végül a metró állomásait is végigszemezgetve viszlát Athén. Hazafelé még megküzdöttünk a légitársaságok új hülyeségével, hogy miután gondosan belerakatták az összes értékedet és törékeny dolgodat a kézipoggyászba, azt is add fel feladott csomagként. Hát juszt se. Szóval hazalendített az AirSerbia a festői Belgrádon át, hogy Ferihegyen megint magyarul köszönjön a határőr.
Csak egyetlen kérdés maradt megválaszolatlanul: visszamegyünk-e valaha? Van egy babonám, ha az út során volt valami, amit meg akartam tenni, de nem sikerült, vagy elmaradt, hát akkor van miért visszamennem és vissza is fogok menni valamikor. Nos ezen az úton volt életem legkövérebb kihagyott lehetősége: Jeruzsálem. Egyértelmű, hogy vissza fogok térni. Ugye?
A következő nap ismét új műfajt hozott: jött a tengeri nap. Törökországból Haifába, Izraelbe vezetett az utunk, ami 580 tengeri mérföldet jelentett és ennek a lassú bálnának másfél nap kellett, hogy ekkora távolságot maga mögé gyűrjön. Ez azt jelenti hogy ilyenkor kiköltözik az ember a felső fedélzetre, a medence mellé, napozik, olvas, néha fordul egyet a bárnál. Hát ezt is tettük. Legalábbis délelőtt, aztán délután a meleg bezavart a klímás kabinba. Illetve csak gondoltuk, hogy a meleg. Már előző délután a törököknél elfogott valami fura érzés, amiről hamar tudod is, mi bajod: bekaptál valami bacit. A semmittevős tengeri napon sajnos kitört rajtunk valami kórság. Na semmi tragikus, vagy halálos, de lázasak voltunk, enyhe köhögés fogott el, orrfolyás, szóval minden klasszik. Ekkor még reménykedtem benne, hogy másnapra, amikor Jeruzsálembe voltunk befizetve, átgördül rajtunk. Szóval egész délután hevertünk a kabinban. Mondjuk sosem voltunk még betegek egy nyaralás alatt, így a nagy számok törvénye alapján, na meg a kb. 20 év, amióta rendszeresen nyaralni járunk dobta, hogy ennek is el kell következnie egyszer. Még vacsizni sem mentünk, nehogy valakire mi ragasszuk tovább a betegséget. Ja és persze egyelőre eszemben sem volt orvoshoz menni, mert már láttam magam előtt, hogy még be sem nyitottam a rendelőbe, máris fel van dugva az orromba egy COVID teszt és hiába kapálózok kézzel-lábbal, két hegyomlás matróz már dug is be egy ablaktalan lyukba, amelyen nagy piros betűkkel az áll, hogy „KARANTÉN”.
Másnap reggel ébredve egyből tudtam, hogy a jeruzsálemi kirándulás ugrott és mi ma nem megyünk sehova. mert még mindig göthösek vagyunk. Hozzá tartozik persze, hogy ez volt az az állomás és kirándulás, amelyet a létező legjobban vártunk, a legegzotikusabb az összes közül, mert görög szigeten, vagy török bazárban, ókori romoknál jártunk már, Jeruzsálemben és ebben a fura tömjénillatú, zsidó milliőben viszont még soha. Mintha a fél kezemet vágták volna le, olyan érzés volt, hogy akár tetszik, akár nem, de el kell ezt engednem. Vigaszágon csak annyi látszott, hogy Haifában kiszállunk, keresünk egy gyógyszertárat és feltöltjük a tablettakészleteinket. Így is történt. Az egyetlen hely volt az út során, ahol útlevélellenőrzéses határátlépésen estünk át (az izraeliek nem viccelnek, az országuk biztonsága előrébb való, mint pár euro, amit majd a kiszálló turisták elköltenek). Picit lázasan és nagyon náthásan kiszálltunk, a kikötő és az útlevélellenőrzés zegzugain türelmesen haladva előre. A kikötő bejáratával hajszálpontosan ott integetett egy „Pharmacy”, nem is volt nagy kunszt találni egyet. A kedves gyógyszertárossal hamarjában sikerült beazonosítani, hogy náluk hogy hívják az Algopyrint, az ACC-t és a Neocitránt, ja meg arra is hamar rá kellett ébredni, hogy itt nincs TB támogatás a gyógyszereken…Mikor végeztünk, mondtam a feleségemnek, hogy legalább járjunk már egy háztömbnyi kört, ne szálljunk vissza egyből a hajóra, hogy azért legyen egy ici-pici élménymorzsa ebből az országból is, még ha az nem is a vágyott Jeruzsálemből jön. Nekiláttunk a sétánknak és nem a csodálkozás volt a legjobb szó a tapasztalatgyűjtésünkre. Az emberben van egyfajta elképzelés (előítélet?) egy-egy országra, nálam ez azt mondta, hogy Izraelben egyfajta kis európai szigetet építettek a zsidók a közel-keleti arab tenger közepén. Hát a helyszínen (már amennyiben ez a pár utcányi Haifa nem volt valamiféle kivétel az általános képből) ez nagyon másképp festett. Szó nem volt szigetről, ugyanazt a kopott, koszos közel-keletet kaptunk, mint amit Egyiptomban, vagy Jordániában láttunk. Legfeljebb a felíratok betűi voltak különbözőek a cirkalmas arab feliratoktól, a héber szögletesebb hieroglifáival.
Ennyi jutott Izraelből, majd hamarjában visszaszálltunk a hajóra, tovább kúrálni magunkat. Lényegében a nap többi részén a kabinban feküdtünk, de ez is nagyon jólesett, pihentető volt és mi kell egy nyaraláson, ha nem a pihenés.
Jöhetett a következő nap, amihez a hajó Ciprusra vitt (szokás szerint éjszaka haladva, hogy mire reggel kinyitjuk a szemünket, a haifai dokk képét átvegye a limassolié). Nekünk meg itt volt az ideje, hogy visszatérjünk az élők közé és végre a kabinban lustálkodás helyett megint turistáskodjunk egyet. Aznapra rém egyszerű programot találtunk: mivel a hajó kínálatában nem volt semmilyen igazán hívogató program, ezért nem is foglaltunk semmit, hanem úgy döntöttünk, hogy bemegyünk Limassolba várost nézni egy kicsit. Az MSC ehhez annyit tett hozzá, hogy shuttle bus szervízt rittyentett a partra és ehhez jó előre kiosztotta a buszjegyeket. Fel is pattantunk egy ilyen buszra, ami úgy 15-20 perc alatt vitt be a kikötőtől az óvárosba. Az csak a már megtett út után rémlett fel, hogy a jegy 8 eurot kóstált, amiből otthon Pestről Szegedre is elvisz a busz, nemhogy egy 5-6 kilométeres útra (azért azt meg kellett állapítanom, hogy az MSC világbajnok a lehúzásban túlszámlázásban). Na mindegy, a rövid és drága buszozás után ott álltunk a régi kikötő bejáratánál és egy helyi térkép szerint ha hátat fordítottam a kikötőnek, onnan kezdődött az óváros. Így is volt, azonnal be lehetett szabadulni a sétáló utcák és terecskék szövevényébe, ahol mindenhol egy étterem nyílt, vagy bolt integetett. Természetesen turista verzióban, apró ajándék csecsebecsékkel, kagylókkal, és a sziget valószínű fő termékével a mindenféle méretű tengeri szivaccsal. Ja és minden második boltban vehettem volna bőröndöt. Igazából ez az üzletsor a világ bármely részén lehetett volna (oké, az árukínálata elég görögös volt), ahol valami óváros jellegű sétálóutca volt. Ha nagyon őszinte akarok lenni, semmilyen speckó ciprusi élmény nem jött általa. Voltunk valahol, ami elég átlagos volt és elég átlagosan eltöltöttük a délelőttünket. Még hátra volt a város tengerparti promenádja. Itt is lődörögtünk párszáz métert, visszatérve a régi kikötőhöz, amelyet ma már csak a kis vitorláshajók használnak. Jöhetett a kűr levezető része: visszaszállni a drága buszra, ami visszavisz a decens eleganciájú süppedős szőnyegpadlóra, hogy a surranó liftek szállítsanak halkan az emeletek között.
És talán ehhez kapcsolódik, hogy az RC hajókon sokkal több minden tudott az ember csinálni, ha akart. A falmászástól, a minigolfon és a teniszen át egészen az ellenáramoltatós wakeboard pályáig az eddigi praxisomban mind-mind izgalmasabb kalandok jelentek meg, mint most, ezen a hajón. Pedig méretében szerintem ez is dekára-grammra (na jó centire) akkora bálna volt, mint amiken eddig jártam. De etekintetben a vágyott hajócsere visszafelé sült el. Persze mielőtt bárki azt gondolná, hogy panaszkodom, nem, igazából ez a hajó is nagyon szép, sőt nagyon jó volt, egy percig sem unatkoztunk rajta, csak mondjuk ha megint a választás helyzetében lennék, már tudnám, hogy melyik milyen.
Szóval az első nap első kalandja az ebéd volt, mivel lepakolván a kabinban rögtön a jóféle magyar gyomrunk kezdte követelni a jussát (vagy ha úgy tetszik, jöhet a hajó éttermének a kritikája). Hát az egy hét alatt talán az étterem megítélése változott a legtöbbet a szememben. Az első ebédkor, mintha egy cukorkaboltba szabadult gyerek lettem volna, tényleg óriási volt a választék és elsőre zseniálisan finom bárány biryanit sikerült kifognom. Aztán teltek-múltak a napok és a lelkesedésem egyre csökkent. Nem, nem a kaja lett rosszabb, hanem rádöbbentem, hogy legyen az bármilyen étkezés, lényegében a választék 80-90 %-a nem változik, ugyanazt a sztenderdet pakolják ki és az egész kaja sorból 5-6 féle az, ami változik napról napra. Mintha Lego-ból lenne összerakva a kaja, az építőkockák ugyanazok, legfeljebb az építmény tetején cserélik az egyik piros elemet sárgára és a kékeket zöldre. Persze nem akarom azt mondani, hogy egyetlen egyszer is éhes maradtam, csak a vége felé már vagy azt választottam, amit tegnapelőtt is ettem, vagy csalódott maradtam. És persze ahogy a nagykonyháknál ez lenni szokott, sajnos olyanba is futottam bele nem egyszer, hogy valamelyik kaja sokkal szebb volt, mint finom. Persze ott van a mérleg másik serpenyújáben az a tény is, hogy mostanában nagyon sok helyen már félve nyúltam egy-egy húshoz, mert az félig főtt, rágós vacak volt, az MSC Musica-n viszont sosem. Mielőtt azonban végképp eltemetném az MSC-t konyha ügyileg, nyugodtan megállapíthatom, hogy sem másik hajón, de más szállodában sem (ha mondjuk valahol véletlenül fél, vagy teljes panzióra fizettünk be) nem volt más a helyzet, akármekkora svédasztalt gördítettek elénk. Szóval itt is hozzák az általános sztenderdet, még ha ennek a sztenderdnek nincs is túl magasra rakva a léce.
De ha már kiveséztük svédasztalos éttermet, akkor gyorsan nézzünk be az ültetős, elegáns étterembe is, ami furcsán sajátos hajós kategória. Ugye van az a hajós sztenderd, hogy – hajómérettől függően – este két hatalmas étterembe szervezik a vacsorát (és két turnusba, hogy a hegynyi ember elférjen). Mi az első ültetésbe, 19:00-től voltunk besorolva és egy idős norvég pár asztaltársaságát osztottuk meg egymással. Vacsoraidőben aztán szertartásosan ugyanahhoz az asztalhoz ültettek minden este – már amikor mentünk – és ugyanazok a pincérek ugráltak körül. Nagyon próbálkoznak a Michelin csillaggal, de nagyon nem is sikerül elérni. Annyit sikerült összehozni, hogy rohadt fancy neveik voltak az ételeknek (bár büszke szoktam lenni az angolomra, de a legtöbb kaja neve kifogott rajtam). És emellett azt vettem észre, hogy három egymás utáni napon át ugyanazt ettem (pár szelet húst, valami világosbarna mártásban, csak különböző köretekkel), pedig tök más volt a leírása az étlapon. És akárhogy bűvészkedtünk, 1:20 perc alá egyszer sem sikerült levinni a szintidőt a három fogásos menüsorral. De ezt sem vettük sosem elvesztegetett időnek. Persze volt olyan, hogy nem tetszett az étlap és ilyenkor simán elmentünk a svédasztalosba (erre egyébként bármikor van lehetőséged, még akkor is, ha esetleg az ültetősben nem laktál jól és még egyet fordulhatsz a másik étteremben is).
Egy biztos, éhen nem maradsz a hajón sose. Megnéztem, összesen volt az egész nap során 2x1 óra, amikor nem lehetett enni, egyébként máskor folyton.
De nézzük hová lehetett eljutni ezzel a hajóval. Felszálltunk ugye Pireuszban, ahonnan csak este 22:00-kor futottunk ki, azaz éjjel mentünk. Itt kell megemlítenem – és ígérem, többet nem fanyalgok –, hogy egy kicsit bele kell kössek magába a hajó felépítésébe is. Az RC hajóin olyan volt utazni, mintha nem is mennénk, hanem egy kősziklán állnék. De az MSC Musican mindig éreztük, hogy „valami van”. Még a kikötőkben állva is durva vibrálás futott végig rajta, de amikor mentünk, határozottan érezni lehetett „a menést” és éjszaka is ringatott mindig az ágy, ha akartad, ha nem. Nem volt durva, sőt egy idő után meg is szoktad, de mindig ott volt velünk, hogy ezúttal bizony hajózunk. Szóval kifutottunk és reggel már Santorini szigetén ébredtem. A hajó kinn állt meg a nyílt vízen, a hatalmas kráter vízzel elöntött részen, szemben pedig a brutális kráterfalak meredeztek. Nagyon festői volt a látvány. A partra kishajók (tender boatok: jót röhögtem a Google translate-en, ami „zsengehajónak” fordította, bár alapból a tengerészeti nyelv se megy messzire azért, hogy kretén elnevezéseket adjon) vittek ki a horgonyán álló nagy jószágtól. Mi itt előre befizettünk egy kirándulásra, a számos lehetőség közül: előbb elvittek Perivolos Beachre strandolni, majd utána a busz nem a hajóhoz vitt vissza, hanem Firába, a sziget ikonikus fővárosába, ahol kitettek valahol a központban, ahol szabadidő keretében oda mentél, ahová akartál és ugyan be voltál fizetve a Cable Carra (amolyan drótköteles lanovkára). ami lehozott a hegy tetejéről, de nem volt kötelező, lejöhettél a lépcsőn magad is, de még akár szamárral is lehozathattad volna magadat. A programok ilyenfajta elegye tökéletes ötletnek bizonyult. A strandon külön élmény volt a fekete, vulkáni homok. Bevallom homokból a fehér a kedvencem, de mivel még sosem voltam fekete homokos vulkáni strandon, így ez maga is élmény volt. A szeptember végi nyárutó nyújtotta vízhőmérséklet is nagyon tetszett, simogató volt a hűvös víz. Egyedül a napágyakat, napernyőket mérték kicsit lehúzós áron, de egyszer élünk.
Három órányi strandolás után jöhetett Fira. Tengernyi képet láttam a zegzugos kis utcáiról, de az nem olyan. Köztük kell lenni, csatangolni kell rajtuk. Persze az egész olyan, mint egy furcsa, görög, sikátorokból álló pláza, hisz minden négyzetcentiméterén boltok sorjáznak, ékszerekkel, ruhákkal, hűtőmágnesekkel, színes álomfogókkal, na és persze Mythos sörrel itt-ott. Ahol egy zsebkendőnyi kilátás nyílt a tengerre, ott biztos, hogy egy étterem terasza volt „Seaview”, vagy „Sunset View” kiírásokkal. Meg persze azt láttad, hogy a Matchbox hajód ott vár a gyönyörű ultramarinkék vízen, lenn a giga kráter alján.
Jó sokat kóvályogtunk a kis üzletek között, csattogtattam a fényképezőgépet, szívtuk magunkba a hely szellemét és hamarjában meg is állapítottuk, hogy ez a sziget megérne egy hosszabb nyaralást is. Ez egy bájos ékszerdoboz. A városból a kikötőbe a Cable Cart választottuk, igaz kb. egy órányi sorban állást kaptunk cserébe, ennyi idő alatt jutottunk fel a kis közlekedési eszközre. Ha még egyszer választhatnám, azt hiszem elengedném a befizetett jegyet és lebandukolnék a lépcsőn, legyen az bármilyen szamárszaros is…😊
Leérve a kikötőbe, felszálltunk a zsengehajóra, ami visszabrummogott velünk a hullámokon ringatózó gigabálnára és a délutánra átadtuk magunkat a szőnyegpadlós folyosóknak, bároknak és a köztük levő lődörgésnek, amit csak „hajókázásnak” hívunk. És bevallom, még egy kis lustálkodásra is jutott idő. Kéjes volt. Este a hatodik szinten jöhettek a kisboltok is (a személyzet persze gondosan kipakolt előre a boltok elé kis asztalokra, hogy ott kínálja akciósan a portékát).
Éjszaka ismét a habokat szeltük és a következő állomásunk Törökország volt, Kusadasi kikötőjével. Egy szép, rendezett kis török városban találtuk magunkat, bár a hely inkább volt még mindig Görögország, igaz történelmi távlatokban, mintsem aktuál földrajzilag. Merthogy a hely arról híres, hogy az ókori görög Ephesos városállam mellett fekszik és a legnagyobb látványosságot is az ógörög romok jelentik. Hogy eltaláljunk a romokhoz, egy félórás buszút kellett, majd bevettük magunkat az ókori romok közé. Voltam már a Forum Romanumon Rómában, vagy Petrában, a nabateusok sziklába vájt városában és nem tudom mihez hasonlít jobban. Látványos, megkapó, elgondolkodtató. Sok a csak meredező oszlop, amibe nehezebb beleképzelni, hogy milyen lehetett egykor, amikor az oszlopok épületeket tartottak, de van csodálatosan ép rész is (a könyvtár), ami fenségesen hirdeti, hogy az emberiség már egykoron is nagyokat tudott alkotni. A város mellett megcsodálhattuk a mai léptékkel is fantasztikus színházat (bocs: amfiteátrumot), ahol még manapság is Sting és Santana zenél nyaranként. Az idegenvezetésnek köszönhetően megkaptuk a háttértörténetet is.
Elhagyva a várost jött a megszokott török bazár, ahol egy bácsitól olyan érett fügét sikerült venni, hogy még mindig a számban érzem az ízét. Ilyen dolgokért (is) érdemes Törökországba menni. Hamarosan visszaindultuk a városba, a kikötőben álló hajóhoz, de még meg kellett állni egy szőnyegműhelynél. Na ezek azok a programok, amelyeknél epeömlést kapok. Mert a turisztikai hatóságok a legtöbb országban még mindig ragaszkodnak hozzá, hogy a szervezett csoportoknak meg kell állniuk egy alabástrom-, papirusz-, fazekas-, szőnyeg-, vagy mittudoménmilyen műhelynél, ahol kevésbé fontos, hogy bemutassák hogyan készül a portéka, sokkal fontosabb, hogy a turisták vásárolhassanak valami jó lehúzós áron és persze a szervező is megkapja a maga jutalékát. Tényleg, szóljon már valaki nekik, hogy 2023-ban ez már rohadtul nem menő és inkább engedjék el.
Visszatérve a hajóra inkább úgy döntöttünk, hogy egy gyors kaja után még egyet fordulunk inkább a kikötői török bazárban. Amikor nem boltok között nézelődtünk, egy szép, hangulatos promenád vitt a tengerpart mentén és a boltokban….hááát…. ami itt nincs, az nem is létezik. Klasszik török bőrkabát (tényleg csoda finom kidolgozással), asztali futó terítők, hamis Louis Voutton, Gucci, Dior táskák, természetes szappan hegyek, kerámia asztali edény és poháralátétek a legművészibb motívumokkal, szintén hamis Rolexek, Omegák és Patek Phillipek. Mi kell még? Persze itt is igaz volt, ha láttad az első három boltot, láttad az összeset. Persze az árusok erőszakosak, mindegyik szeretné, ha bemennél a boltjára, mindegyik el akar adni Neked valamit, nem győzöl elugrani előlük. De éppen ez a vicces, az élmény benne. Megmerítkezve ezzel a bazár élménnyel, immár jóllakottan szálltunk vissza a tízemeletes háztömbként fölénk tornyosuló hajóra egy kis újabb lustálkodásra, vagy az üzletek közti shoppingolásra, majd az esti ültetős vacsira a norvég asztalszomszédokkal.
Tud valaki esetleg olyan sztornóbiztosítást, ami konkrétan a hajó indulásáig érvényes?
Azt látom, hogy régebben volt speciálisan ilyen, de most csak olyat találok, ami a magyar határt átlépve már nem él. És hát eleve előző nap ki akarnánk repülni, nem kockáztatnánk, hogy valami repülőgép-,gond miatt lekéssük a hajóutat.
Egy hete értünk haza egy földközi-tengeri MSC hajóútról és készítettem egy hosszabb beszámolót. Remélem érdekes lesz (aki mostanában indul, annak úgy hiszem, mindenképpen:). Több folytatásban jön a történet. Fogadjátok szeretettel:
Hajózás a Földközi-tengeren. MSC Musica. 1. rész.
Az utolsó hajókázásunk óta már 4 év telt el és talán végre feledésbe merült a tájfun amibe belekeveredtünk akkor és ami akarva akaratlanul rányomta számunkra a bélyegét arra a fogalomra, hogy „tengeri hajókázás”. Az idén volt egy apropója is, hogy menjünk valahova, egy nagyon kerek házassági évforduló, amelynek megünneplésére azonnal dobta magát, hogy kettesben a feleségemmel vonuljunk el valahova és adjunk magunknak egy kis „mi-időt”. És a legelső ötlet, ami erre az elvonulásra felmerült, egy földközi-tengeri hajóút volt, amit már hosszú-hosszú évek óta mondogatunk egymásnak.
Kellemetlen intermezzoként azt is ki kellett találnunk, hogy ezt kivel-hogyan. Vagy 10 évig volt egy stabil utazásszervezőnk, Timi, aki tavaly valami nagyon durva hidegzuhany-tragédiaként 41 évesen hirtelen meghalt, itthagyott minket. Kellett tehát előbb Timi pótlására valaki és elkezdtük a tippeket valóra váltani és egy új utaztató partnerrel szervezni az utat. Erre úgy fél évvel az utazás előtt került sor. Nagyon hosszasan keresgéltem és először az volt a fejemben, hogy valahonnan Barcelonából fogunk indulni és benézünk Rómába, Firenzébe, Nizzába, Szardiniára, mittudomén. De aztán a nagy keresgélésben elkanyarodtunk a keleti medence felé és megakadt a szemem egy olyan úton, hogy Arhénból indulunk, elmegyünk a görög szigetek közé, majd Törökországba, Izraelbe, Ciprusra és a végén megint vár Pireusz. A hajó pedig az MSC Musica volt. Ennek is volt jelentősége. Eleddig kétszer mentünk a Royal Caribbeannal és marhára elégedettek voltunk velük, de a kisördög nem alszik, hanem bökdös, hogy vannak más társaságok, más hajók is, próbáljunk már ki mást is. És ezzel megérett az elhatározás, hogy igenis MSC-vel megyünk (bár a legtöbb helyen azt olvastam, hogy gagyi…) és igenis a Mediterráneumnak egy totál másik részére, mint amit kinéztem magamnak előre. Szóval fél évvel a házassági évforduló dátuma előtt meg volt a foglalás, hogy a nagy napon egész biztosan a tengeren leszünk majd.
A foglalás másik komoly része a repülőjegy volt. Ez az elmúlt időszak legnagyobb vesszőfutásává vált. Egyrészt ide a szomszédos Athénba nem volt Budapestről egy értelmes járatpár, ami oda-vissza hozott volna a megfelelő napokon és nem került csiliárdokba. Ja és az, hogy ezt mostanra kizárólag a neten, közvetlenül valamelyik légitársaság honlapján lehet foglalni (tizenéve mindig mindent egyben, csomagban szoktunk foglalni, utazásközvetítő irodán keresztül, mert így mégis van mögöttünk valaki, ha gáz van...anno a Malév csődjekor ez nagyon is bejött...de mostanában a légitársaságok kiszorítósdit játszanak a közvetítőkkel, Te meg kénytelen vagy magad megvenni a jegyedet a neten). A befutó repjegy kicsit komikus lett: odafelé az Aegean Airlines vitt, haza pedig az AirSerbia hozott még egy hátam közepére sem kívánt átszállással a festői Belgrádban. Aztán jött a hosszas centivágás, közben még a pró reszelgetésekkel – kirándulást, italcsomagot foglaltunk előre –. Majd egyszercsak azt mutatta a naptár, hogy pakolni kell és indulás.
Hajóútnál alapszabály, hogy nem koppra érkezel, nem aznap, hanem lehetőség szerint már előző nap ott alszol a beszállási kikötő városában, hogy ha valami mégis közbejön, járatkésés, vagy hasonló nyalánkságok, akkor se hagyjon ott a hajó. Mi is így jártunk el, a repjegyünk előtte való napra szólt, mint a hajóra szállás napja volt. Elrugaszkodtunk Ferihegyről – na jó, még megküzdöttünk a bőröndjeinkkel, mert a légitársaságok mostanában nagyon elkezdtek fapadosodni és mindenáron rá akartak beszélni, hogy a kézi poggyászainkat is adjuk fel, mert kevés a pakolóhely a fedélzeten, mondtam is nekik, hogy a milliós fényképezőgépem, kamerám bizony velem jön és nem a feladott bőröndök között fogják dobálni, meg egyébként is, ha fapadoson akartam volna menni, ahol agyonbasztatnak a bőröndökkel, akkor most a szomszédos Ryanair pultnál állnék sorba… –. Az Aegean jóvoltából másfél óra késéssel értünk Athénba, ami azért volt bajos, mert így alig értük el a legutolsó metrót, ami a városi szállodába vitt. Szó szerint a legutolsó szerelvényre szálltunk fel, nagyjából 3 perccel az indulás előtt és érdekes közjáték volt, amikor erre a járatra beálltam a sorba jegyet venni és sokadik voltam még, amikor a jegyárus bácsi elkezdett a sorban állóknak gesztikulálva mutogatni a bejáratra, majd a másik kezével lerántotta a függönyt és bezárta a standot. Hát el lehet képzelni a hülye arcokat, hogy most akkor mi van. Mindegy, a bejáratnál nyitva volt az összes kapu, a bácsi valszeg azt mutogatta, hogy ő most bezár, mert vége a munkaidejének(?) de kinyitja a kapukat és szabad a rablás.
A metro 40 perc alatt berepített az athéni Kossuth térre, a Syntagmára (mivel itt van a görög parlament), ahol az éjjel 1 óra ellenére olyan élet volt, mint máshol délben. Pikk-pakk megtaláltuk a szállodánkat, elfoglaltuk a szobánkat és kiszaladtunk a térre még enni valamit, mert állati éhesek voltunk. Egy bűn rossz gyros gazdái lettünk, majd még megnéztük a szépruhások éjjel 1 órási őrségváltását a parlamentnél (amit utoljára 20 éve láttunk, amikor itt voltunk😊). Másnap 13:00-kor nyílt az időablak, amit az MSC-tól kaptunk a beszállásra, úgyhogy a délelőtt még a mienk volt. Valami ünnep lehetett, mert ahogy reggel kiléptünk az utcára egy katonai rezesbanda felvonulásába csöppentünk, meg a recepciós is mondta, hogy érdemes megnézni az őrségváltást. És tényleg, nagyzenekarral, meg díszegyenruhával ment a show, szóval emlékezetes volt. Mindezek után újra metro. ami kiszáguldott velünk Pireuszba, ahol belépvén a kikötőbe, már ott integetett – igaz először csak a messzeségben – az MSC Musica, már várt bennünket.
Mikor végre odahúztuk a bőröndöket, következett a becsekkolás, ami váratlanul és örömünkre valami nagyon gyorsan és egyszerűen ment végbe. Csekkoltunk már be hajóra, ami mindig tömegek között és annak megfelelő lassúsággal ment végbe, most pikk-pakk a Deck 6 központi részén masíroztunk. Majd a Deck 11-en, mert ott volt a kabinunk, ami már várt. Egy kiadós ebéddel el is kezdődhetett a hajó felderítése. Említettem, hogy korábban voltunk már a Royal Caribbean két hajójával is, ezért óhatatlan volt az összehasonlítás. Strukturálisan minden, de minden pont ott volt itt is, mint a másik két hajón: a központi közösségi terek középen, az 5-6-7-en, a színház az 5-6-7-en, csak a hajó orrában, az elegáns ültetős éttermek pedig a hajó hátuljában. A medencék és a büféétterem (ahol a reggeliket és az ebédeket fogyasztotta az ember) a 13.-on, efelett pedig már csak a futópálya, meg pár sosem használt létesítmény volt. A többi emeleten pedig végeláthatatlan sorban sorakoztak a kabinok. Szóval minden ott volt, ahol már „megszoktuk”. De mégis a hajó kicsit fura volt. Egy darabig vártam, hogy majd előkerül az RC hajók nagy-nagy promenádja a nyitott tereivel és az üzletekkel, majd rá kellett döbbennem, hogy itt ilyen nincs, maximum az 5-6-on, besúvasztva, semmi nyitott térrel, semmi különösebb eleganciával, zegzugos kis boltokkal. Amolyan „szegény ember promenádjaként”. Aztán ahogy teltek múltak a napok és jöttünk-mentünk ide-oda, akkor döbbentünk rá, hogy mennyire zegzugos és tulajdonképpen átgondolatlanul elcseszett a hajó. Hogy jól meg kell gondolnod melyik lépcsőház melyik liftjébe szállsz, mert nem visz mindegyik mindenhova. Hogy nem mindegy mivel mész fel a főétterembe, mert nem mindegyik lift visz fel a felső fedélzetre. Vagy hogy melyikkel mész le a központi szintekre, mert egyik másik a lenti ültetős étterem háta mögé visz és akkor bizony Te nem jutsz el a recepcióra, csak ilyen-olyan kerülővel. Néha biztos csuklott a tervező édesanyja…..:) Az olyan apróságokat már nem is említem, hogy a tervezőnek biztos elfelejtettek szólni, hogy már 1973-ban is cikiszámba ment a zuhanyfüggöny és hogy az most is ciki, ha nagykanállal kell kevergetnem a teámat, mert az étteremben a kiskanál ismeretlen fogalom. És sorolhatnám ezeket a bosszantó apróságokat. De tervezőnk legalábbis hátha a csuklástól rájön, hogy mielőtt a következőt tervezi, érdemes szétnézni más hajókon is. Mert a jobbtól tanulni sosem szégyen. Szóval összességében a hajó elrendezése nálam ha nem is megbukott, de éppen egy ketteskével csúszott csak át.
Először szeretnék hajóútra menni ismerősökkel, és annyi kérdésem lenne, hogy melyik magyar utazásszervező oldalt amit a többség preferál? Valamint a Cruisetopic irodával van már valakinek tapasztalata? :)
Aztán folytathatnánk a MSC és a Costa összehasonlításaval:
A étkezés teljesen más a két hajón, az MSC -n túlnyomórészt a pizzára épül, kiegészítve a hamburgerrel és a hot droggal. ez mind ingyenes, a gyerekek kedvenc ételeként! ellentétben a Costaval, ahol minden ingyenes, kivéve gyerekek kedvenceiert kell fizetni (pizza/hamBurger/hot dog) :)
Aztán érdemes kitérni arra, hogy a medencék mindegyik hajón ilyen teltházas kihasznaltsag során iszonyu zsúfoltak, Mint a heringek, tele emberrel.
korabban ez sem volt reszemre annyira észrevehető. Jakuzziztam egy csomót, most meg kedvem sem volt belemenni. Az MSC ez ennyire nem érvényesült tavaly.
Vagyis ha valaki nagyon szeretne nyaralás során medencézni akkor inkább valasszon egy török all inclusive 5* ős szállodát, amiben focipálya méretű medence van, és ami hasonló árban van!
Ennek ellenére ha valaki azon gondolkodik hogy hajókázni menjen vagy egy áll inclusive torok szállodába, semmiképp nem akarom elvenni a kedvét a hajókázástól, mivel nagyon sok dologban jóval többet nyújt:
Gondolok arra hogy több országban kiköt, nem vagyok bezárva egy szállodába, ahol egy hetet kizárólag a szállodák belul húzok le, ellenben a hajókázással ahol kikötök Spanyolországban, Franciaországban Görögországba minden reggel máshol!
Illetve talán kicsit ha kiszállunk a hajóról akkor fárasztóbb, aktívabb utazás mint egy szálloda, de tartalmasabb Is!
Viszont az MSC kikötő ből való ki jutásra a shuttle busz ra szed pénzt, ellentétben a costaval, ami meg nem. Mindegyik máshol szedi be a lóvét…
a costa ráállt a gyerekes családokra, ingyen adja a gyerekeknek a szállást, pizzával majd beszedi ugyis a Penzt...
ahol pedig ingyenes a gyerekeknek az utazás, ott sok is lesz a gyerek.
Ez érezhető volt a costanal, ahol brutális sok gyerek volt.
Múlt héten jöttem meg egy földközi tengeri hajó útról, elmondanám a tapasztalatomat, mert úgy gondolom hogy mivel olyan 6-7 hajó úton voltam már, kellő tapasztalatokkal rendelkezem.
Ahogy visszaolvastam hozzászólásokat mintha nem tudnáK egyértelműen kijelenteni hogy melyik hajótársaság jobb, én viszont annak ellenére hogy nagyon hasonlóak, mégis különbséget tudok tenni az alábbiak miatt:
Eddig voltam (a royal carribean, princess Cruise-al, az MSC vel és a costaval. Sajnálom hogy többel nem voltam de ezek közül a Royal Caribbean és a pincest nem lehet összehasonlítani MSC és a costaval.
De hangsúlyozom ez csak az én tapasztalatom!
Persze nyilván össze lehet, mivel hatalmas különbségek nincsenek, ugyanazt a luxust nyújtja mindegyik, csak valahogy az európai hajóknál az utóbbi években azt vettem észre hogy elveszti azt a varázsát amit nekem 15 évvel ezelőtt a Karib-szigeteken a royal és a princess nyújtott!
Azokban egyértelműen a luxus dominált:
-az ültetett étterem eleganciájával terítékével,
Azzal hogy a pincér egyfolytában nézte a kívánságunkat ott állt az asztalunk mellett, de este mennyire ízlik a gondosan látványosan elkészített gourmet kaja, ha nem ízlett hozott másikat...
– A medence mellett napközben élő zene szólt (asszem ez csak az tudja aki erti mi a különbség az élő zene és a hangszóróból kozvetitett zene között (élo zenére inni a sört a bárpultnál)
– Az állandó étkezés lehetősége
– Az éjszakai jegestea elérhetősége bármikor a gepből
- az első nap a kapitány fogadásának színvonala
– A színházban előadott műsorok színvonala (argentin Tangó)
Ellenben az európai MSC és costa által nyújtott szolgáltatások:
– A központi étterem kezd hasonlítani egy önkiszolgáló Étteremhez, ami sajnos az ültetett étteremben is érezhető! ezeken a hajókon nem áll a pincér az asztal mellett hanem észnélkül rohangásznak hogy minél előbb ledarálják az esti csoportot, a tömeg miatt alig lehet bejutni, valakinek nem jut hely, káosz az egész. Óriási a tömeg az egész hajon óriási a tolongás az éttermekben.
– Napközben a hajón nem élő zene szól
– A színházi műsorok, bár arra amire kitalálták tökéletes, Könnyed műsorokkal...
De azt a hangulatot azt a varázst nem lehet érezni, mint a karibon az amerikai hajókon.(lehet hogy ehhez az egyhez értenek az amerikaiak is :)
Azt azért kiemelném hogy kizárólag a szolgáltatások tartalmára gondolok, hogy alacsonyabb színvonalú, ezért nincsen az az elegancia, nem a hajó berendezésére, mert az bármelyiknél egy öt csillagos luxus szállodának a színvonalát mutatja, azzal a legutóbbi tapasztalatommal hogy annak ellenére ahogy korábban úgy gondoltam hogy új hajót biztos jobb hajó, most a costa Toszkána hajóval voltam és hát az eddigi leggyengébb hajó annak ellenére hogy 2021-es építésű. Pl. hatalmas színház termekkel ami régebbi hajókra egy sèmara megy, akoztál megbontották két színház teremre, úgyhogy most már egyikbe se lehet beférni. Vagyis este én egy műsort sem néztem meg mert ahhoz hogy helyed legyen 3.00-val előbb ott kell ülni. Na nyaraláskor erre nem vágyik az ember.
illetve a Régebbi hajók berendezése jóval Elegansabb (tavaly az Msc fantasiával voltam)
Szóval egyszóval ha valaki a környékbeli földközi tengerre füzet neve akkor a két véleményem szerint leggyengébb hajó közül mindenképp az MSC t válassza!
Valamivel jobban éreztem magam de ez lehet hogy a hajó elrendezésének köszönhető ami jóval magasabb színvonalú volt a régi Msc fantázia hajón mint a legújabb costa hajón!!
de azért megjegyzem hogy a Karib-szigetek ki élmények 10 évvel ezelőttiek, alig várom hogy újra eljussak egy royalra vagy egy Princessre, es így össze tudom hasonlítani hogy ott is történtek-e hasonló változások vagy azokon továbbra is maradt ugyanaz a színvonal, ellenben az európai színvonallal.
Örömmel olvastam, hogy milyen nagy tapasztalatod van a hajóutakkal kapcsolatban. MSC-vel szeretnénk egy nyugat mediterrán utat októberben. Érdeklődnék, hogy melyik honlapon szoktatok hajóutat foglalni? Most próbáltam a www.msccruises.com-on, mindent mutat, de foglalni nem tudok rajta. Köszönöm előre is. Van-e blog oldalad, ahol az élménybeszámolókat esetleg tudom olvasni?
