Keresés

Részletes keresés

eurusd1 Creative Commons License 2011.09.27 0 0 90

Üzleti felhívás - erdélyi munkalehetőség!
A Brokernet cégcsoport nyáron kezdte meg üzleti tevékenységét Románia területén is és vált piacvezetővé nagyon gyorsan. Független pénzügyi tanácsadó vállalat, amely Magyarországon is piacvezető és piacirányító, és Európa legnagyobb független tanácsadó szervezeteként tartják nyilván.

 

A cég kevesebb, mint 2 év alatt Magyarországon, majd Szlovákiában is piacvezetővé vált és Európában több országban is terjeszkedni fog. Tevékenysége a pénzügy teljes területét lefedi, de nem pénzintézet, vagy biztosító, az ügyfelek mindig azokkal a nagy pénzintézetekkel fognak mind jogi, mind pénzügyi kapcsolatban állni, amit az igényeikre javasol a cég. A volumenből és háttérből adódóan sokkal kedvezőbb szerződéses feltételeket tud elérni bárkinél, mintha valaki az utcáról menne be pl. egy bankba vagy egy kisebb társaság alkudna a nevében.

 

Az idén elsők közt induló munkatársak fogják alkotni 1-2 éven belül a teljes román felső és középvezetést. Magyarország legjobban fizetett munkatársai dolgoznak itt, ráadásul a romániai pénzügyi piac jelentős mértékben le van maradva egyelőre.

Ha Te egy olyan talpraesett, min. érettségizett, esetleg értékesítésben jártas ember vagy, akit érdekel a dolog, jelentkezz! Veszítenivalód nincs!  Óriási üzleti lehetőség!

 

Érdeklődés és tovább információ megosztásához, várom emailed: im1@freemail.hu

Renegatone Creative Commons License 2011.09.27 0 0 89

Szuper :)

Előzmény: Poklond (77)
kobbold Creative Commons License 2011.09.05 0 0 88

Kedves Budapesten élő, önmagukat erdélyinek vallók! Senki nem jött takarítani közülünk a saját helyünkre... ez nagyon gáz.

Előzmény: kobbold (87)


kobbold Creative Commons License 2011.09.02 0 0 87

Szeptember 4-én, vasárnap délután négytől kitakarítjuk az Erdélyi Magyarok Egyesületének közösségi helyiségét, a Budapest, V. kerület, Molnár u. 5-ben. Társadalmi munkánkkal a szeptember 10-i, egész napos "Civilek Ékszakája" programsorozatot készítjük elő. Kérlek gyere te is! A padlószőnyeg kitakarításához hozz kérlek porszívót! Elosztó lesz. Seprű, partvis, lapát, rongy, vödör, és némi takarítószer sem árt... Köszönjük!

marcsi8686 Creative Commons License 2011.06.09 0 0 86

FIGYELEM!!! AKI SZERETNE GÖRÖGORSZÁGBAN DOLGOZNI, TUD ANGOLUL+MAGYARUL+ ROMÁNUL LEGALÁBB KÖZÉPSZINTEN (ANGOL HELYETT JÓ A GÖRÖG IS) ÉS 1-2 HÉTEN BELÜL TUDNA IS KEZDENI, AZ ÍRJON NEKEM TOVÁBBI INFOÉRT A gogh.maria@gmail.com E-MAIL CÍMRE! 
FIZETÉS €800-900


MARCSI

 

4eskuvo Creative Commons License 2011.04.07 0 0 85

 

 

 

 

 

Felhívás!

 

Kedves Ifjú Erdélyi Párok!

 

 

Szeretnétek-e a várva-várt esküvőtöket és a készülődés pillanatait még emlékezetesebbé tenni és megnyerni álmaitok nászajándékát ?

 

A VIASAT3, a tavalyi kirobbanóan nagy siker után, újra elindítja  reality műsorát, ahol menyasszonyok vetélkednek egymással. A show külföldön és 2010 óta immár Magyarországon is a legnépszerűbb műsorok közzé tartozik. Olyan párok jelentkezését várjuk, akik 2011 tavaszán, nyarán, kora ősszén mondják ki a boldogító igent, és részt vennének egy érdekes televíziós játékban.

 

Erdélyből azon párok jelentkezését várjuk, akik egy valódi tradicionális székely lakodalmat terveznek,  vagy egyszerűen csak azt érzik, az Ő lakodalmuk mindent elsöprő lesz.

Legyetetek ti egy egzotikus nászút nyertesei!

 

 

 

CsMGirl Creative Commons License 2011.01.14 0 0 82

Sziasztok!


A segítségemet szeretném felajánlani, szállásért cserébe. Nyáron szeretnék néhány hetet Erdélyben, Maros völgyében tölteni. A szálláshelyért cserébe örömmel segítek a ház körül, fát vágok, kertészkedek (az az egyik szakmám) vagy főzök. Nagyon fontos lenne, hogy közelebbről is megismerhessem a Déda környéki településeket, elsősorban ott keresnék magyar családot, aki befogadni.Ha ismertek ilyet, kérlek jelezzétek a kiss.anita.email kukac gmil.com címen!


Előre is köszönöm!

cini35 Creative Commons License 2010.11.12 0 0 81

Sziasztok!

Tapolca (Veszprém megye) környékén élő, erdélyi származású, kisgyermekes családokkal ismerekednénk. Olyan emberekkel, akiknek fontos, hogy milyen értékrend szerint nevelik gyermekeiket.

Kriszta100 Creative Commons License 2010.10.19 0 0 80

Szia!

 

Figyelmedbe ajánlom http://www.erdelyikor.hu/ itt sok Győrben élő erdélyit találsz.

 

Kriszta

Előzmény: simp86 (79)
simp86 Creative Commons License 2010.10.02 0 0 79
hali:szivesen dumálnék győrben élö erdélyiekkel
Poklond Creative Commons License 2010.09.26 0 0 78

.
Poklond Creative Commons License 2010.09.26 0 0 77
Keress rá erre: justvoip.
Jelenleg ezt használom.
Mobilra is működik, igaz 13 euróval fel kell tölteni,
de 120 napig majdnem ingyenes.
Remélem nem veszik reklámnak.
Előzmény: simp86 (75)
bsg78 Creative Commons License 2010.09.26 0 0 76
Sziasztok!

Közel egy hónapja egy videó interjú nyomán spontán civil szerveződés indult abból a célból, hogy magyarok egymást vendégül lássák határon innen és túl.

Ennek eredménye egy honlap, ami a 3 napja üzemel.

Ha van kedved csatlakozz!

A kezdeményezést elindító interjú:

http://index.hu/video/2010/08/21/31_orszag_magyarjai_a_vidamparkban/?s=magyarnak

Az oldalunk címe:

http://www.vendegszeretet.szenteart.com
simp86 Creative Commons License 2010.09.16 0 0 75
hali:valaki tudna segitteni hogyan lehetne Romániába olcsobban telefonálni , elöre is köszönöm.
taptapo Creative Commons License 2010.09.08 0 0 74
Tudna nekem valaki segíteni? Salvator keserűlikőrt keresek. Csíksomlyón gyártják.
old-roby Creative Commons License 2010.09.03 0 0 73
Ördög-csík, Ciucul dracului, ílyesmivel kéne próbálkozni, vagy próbálj közelebbi település után érdeklődni a rokonságtól, s akkor rájöhetsz majd a területre !
Előzmény: Tipi Timea (62)
rejja1 Creative Commons License 2010.05.21 0 0 72
Egy új termékforgalmazó cég vagyunk
a Romániai piacon, kiváló kozmetikai
termékekkel (francia parfümök,
bőrápoló krémek, tusfürdők,
hajápolók, ékszerek), áraink
olcsóbbak mint a konkurens
cégeknél. Minőségi, természetes
alapanyagú METROPOLITAN kozmetikumokat
forgalmazó csapatomba AKÁR
CSAPATÉPÍTÉSBEN IS JÁRTAS új
munkatársakat keresünk! Nyitott piac,
újdonságként ajánlható termékek!
Színvonalas katalógus, azonnali fix
30% haszon, csapatépítői jutalék
ezen felül 10%!!Beiratkozásod
ingyenes! Ingyenes csomagszállitás.
Nincs kötelező havi rendelés és
további tagdíj sem! Jelenleg még csak
kevés forgalmazó van, ezért nagyon
jó lehetőség akár karrierépítésre
is! További részletes
információkért és regisztrációért látogasd meg
weboldalunkat: www.bit.ly/metropolitans A
regisztrációhoz szükséges kód: IRWSN10A
Szeretettel várlak a csapatba!
Elönyben AVON,ORIFLAME,OKONET,stb.
termékforgalmazásban jártas
személyek.
vz55 Creative Commons License 2010.02.08 0 0 71
Javaslom, Érdiek fórumán kérdezd meg!!
szia
Előzmény: Koli14 (70)
Koli14 Creative Commons License 2010.02.06 0 0 70
Sziasztok!

Nem tudja véletlenül valaki hogyan mondják a székelyek a "pöttyös bögrét"?
Milyen szavatok van rá?

Ha tudod, írnál egy emailt a koli14 kukkac gmail pont com-ra?
Köszi:Kolos
Emy20 Creative Commons License 2008.07.26 0 0 69

  Hello!!

  Nem tudna valaki segiteni? Én Tatabányán lakom, de onnan sürgősen el kell költözzek, És nagyon nagy szükségem volna egy albérletre, itt Tbányán!!!

   Ha tudna valaki segiteni nagyon jó volna!!

   Ha tudtok valamit irjatok, vagy esetleg hivjatok fel. Akárhogy jó volna!!

   Tel: 06706065513

    Köszönöm!!!!

geletajani Creative Commons License 2008.07.23 0 0 68
Félsziget 2008

Azok kedvéért, akiknek segítség egy összegyúrt táblázat
arról, hogy mikor melyik program hol kezdődik,
ahhoz, hogy megtervezhessék, mit látogassanak meg a kínálatból,
és mit lesznek kénytelenek kihagyni egyidejűség miatt

 

http://titansud.atw.hu/

Horvath.Csilla Creative Commons License 2008.07.22 0 0 67
Sziasztok!

 

Segíteni szeretnék egy barátnőmnek, akinek az élete nagyon kemény. Erdélyből jött a lány Budapestre 5 évvel ezelőtt, 7 hónapos terhesen. Párja otthagyta, ezért Magyarországra menekült bánatában mivel nővére egy rövid ideje már itt élt. Közben megismerkedett szintén Erdélyből érkezett fiatalemberrel, akivel házasságot kötött, és születet egy kisfiuk.

Na, a lényeg, hogy nincs munkavállalási engedélye (férjének van). Feketén dolgozott a kisfiú születése előtt. (A témában nincs semmi fogalmam…) Hogy lehet ilyet szerezni, ha nincs olyan munkáltató aki Őt alkalmazná? (varrónőként dolgozott)

Nincsen TB kártyája neki és a gyermekeknek, ezért ha orvoshoz kell menni, magándoktort kell keresniük iszonyatos áron. Kislánya betölti az 5. évet így ovodaköteles lenne, de nincs lakcímkártyájuk sem.

Valami olyat mondott, hogy 100.000 Ft lett volna neki megcsináltatni a TB kártyákat és a lakcímeket feketén, de lebukott így lőttek az egésznek.

Mi ennek a hivatalos menete?

 

Előre is köszönöm a válaszokat!

Emy20 Creative Commons License 2008.07.19 0 0 66

 

      Sziasztok! Nagyváradról jöttem. Én is segitséget kérnék! Az én helyzetem kicsit bonyolult. Kb egy éve jöttem ki Mo-ra, és egy gyárban dolgoztam, de bedolgozósként, és igy nem csinálták meg a papirjaimat. Muszály volt otthagynom. Most beiratkoztam egy középiskolába 3.évbe,de különbözeti vizsgát kell adjak, mert nem fogadják el, az otthoni tanulmányaimat. A lényeg az, hogy nem találok munkát, mert mindenhol a papirokat kérik. Most mit tegyek? Nem adhatom fel, de munka nélkül, hogy éljek? Nem tudtok olyancégeket, ahol felvesznek külföldieket?

   Kérlek segitsetek! Ez a helyzet igy kilátástalan! Tényleg ennyire nem kérnek az erdélyiekből?

   Előre is köszönöm!!!

bibercalmero Creative Commons License 2008.07.14 0 0 65
Nagyváradi, a királyi fiscus birtokában lévő jószágok összeírása (a birtok néhai du Mesnil generálisnál volt árendában).
(Bihar m.): Palota praedium – Szent András – Ugra – Kis-Ugra – Pesztere – Geszt – Attyassi – Mátéháza (alias Üllés) – Bogyoszlóháza – Mezőgyán – Váttyon – Iklod – Madarasz – Méhkerék – Csegéd – Cséffa – Nagy- és Kis Radvany – Fugyi – Pap-Mező – Spinus – Vallyán – Szitan cum Turburest – Lunkasprie – Szelistye – Kimpany – Hegyest et Hogyest (et quidem Hegyes) – Albest cum Sztizar – Kosgyán cum Podány – Verecsany et Krecsany – Rotarest – Kapocsány – Bukorján – Szomatságh – Kerpst – Korbest – Alsó Topa – Felső Topa – Krainicsest – Nan Heggeshely cum Györkönyest – Dobrest cum Govorest – Magyar Cseke – Terpest – Dusest – Cseszora cum Posga – Kogyiglet – Bucsum – Topest – Drakcsik (vel Dradsest) – Sztrakos – Serges – Szurdok – Kopacsel – Kigyik – Szarand – Vircsalok – Fancsika – Tőltes – Cziganfalva – Eőrgetegh – Pesztere – Kalota – Fekete Tó – Kabalas Patak – Eőssy – Telky
Előzmény: Tipi Timea (62)
hamuci Creative Commons License 2008.04.28 0 0 64
sziasztok.en nagybanyai magyar vagyok.lehet csatlakozni hozzatok?udv mindenkinek
metal10 Creative Commons License 2008.03.17 0 0 63
sziasztok!

nem tudna valaki alberletet ajanlani Nagyvaradon?
mert a google ba csak a Nagyvarad terre keres ra az meg nem jo....
Tipi Timea Creative Commons License 2008.03.15 0 0 62

Sziasztok!

 

A segítségeteket kérném: valaki meg tudná mondani, hogy merre található DRÁKCSÍK? Nagyon fontos lenne. Elvileg ott született a dédnagyapám, de eddig semmit sem sikerült megtudnom erről a településről. Így nem igen tudok hozzákezdeni a családfakutatáshoz. Remélem valaki tud valamit. Sajnos a román nevét sem tudom :(

M.Zsolt. Creative Commons License 2008.01.07 0 0 61
Udv Erdelyiek. Nem tudja valaki hogy iden(2008) mikor kezdodik a Felsziget fesztival? Segitsegeteket elore is koszonom.
Mollly Creative Commons License 2006.07.17 0 0 60
Akkor ajánlom neked is a Wass Albert topicot.
Előzmény: Kinga-Kaszi (58)
Kinga-Kaszi Creative Commons License 2006.07.14 0 0 59

 Sziasztok.

 

Tudjátok, hamarosan közeledik a Félsziget, és jövő héttől már nem kapható jegy olcsóbban.

Nálam még vannak jegyek, akit érdekel, azt megkérem szépen írjon, és egyeztetünk.

 

 Köszönöm,

üdv.

 

Kasszandra