Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 15 órája 0 0 94825

Fehér Renáto

A hála jogán

Beküldtél omladozó sírkövek közé,
hogy utána kimenthess onnan.
Ha rémálmaim voltak jobban féltél nálam,
a görcsös szorításod miatt nem tudtam visszaaludni.
Nem tanítottál meg mosni magamra, és most
a szennyest emlegetve érvelhetsz értem.
Fürdettél tízéves koromig, és a hátamba
(ahol nem láthattam) tökéletes átkokat karmoltál
az idegen nőkre, akik aztán tényleg megérkeztek.
Most az ágyamban alszol minden éjszaka
(ott nem érzed magad talán annyira egyedül).
Én akkor szöktem el, amikor rájöttem,
nálunk a hála jogán bármi kizsarolható.
És te azóta nem érted meg, hogy
a sértődöttek körül gyorsabban múlik el az idő,
és hogy hiába kiabálsz, nem tudsz megvédeni.
Neked lettem férfivá, hogy hagyj már végre békén.

Lutra Creative Commons License 15 órája 0 0 94824

Deres Kornélia

Az ünnep

A történet úgy végződött,
hogy apa egy reggel nem
tudta, hogyan kell felébredni.
Kiesett belőle a rutin.

Nem volt mit tenni,
anyával fogtuk az ásót,
és kivittük a ház mögé.

A testet takarókba csavartuk,
mert meleghez szokott
az üvegház évei alatt.

Nevetségesen véznának tűnt,
mintha sosem élt volna.
Megkönnyebbült a talaj,
ahogy betettük alá.

Rengeteg földet szórtunk a testre.
Nem lehetett a véletlenre bízni:
könnyek helyett csak a verejték.

Anya utána elköltözött,
és magával vitte az ásót.
Talán kíméletből.
A testről nem maradtak
emlékek.
Vagy letagadom.

Azóta minden tavasszal
imádkozom, nehogy újra
feltámadjon.

Lutra Creative Commons License 15 órája 0 0 94823

Vári Fábián László

Ördöglakat

Az ég alatt kihűl a tó -
az ember
steril tükrébe dermed.
Hol a lámpagyújtogató?
Veszettül sötét,
Uram, a vermed ...

Hogy kékek
a marsi éjszakák,
s az óceánmélyi
füvek fehérek?

Ó, nem sejtettem én soha,
egymás nyakszirtjét
átharapva
mint fogyatkoznak
a domináns gének.

Valaki a törvényt lapozza,
a másik a deszkákon villog,
de aki a zátonyok foglya,
homlokába sütve a billog,
palackpostáját ki töri fel,
ki kíváncsi üzenetére?

Az áramütött gólyapár
vére hogy éghet feketére
az augusztusvégi start előtt?

Hát rettegjük, s figyeljük őt,
ki fényszerszámait ápolgatva
az égitesteket gyújtogatja,
mert furfangosak az idők.

Lecsap a víz a földi tájra,
lakat kerül
az ágyékra, szájra,
s nem oldja ki a szeretet
az ördögi szerkezetet.

Lutra Creative Commons License 15 órája 0 0 94822

Jánk Károly

(A vers úgy él...)

A vers úgy él,
de mintha kettévágnál egy almát,
el nem mondhatod,
úgyis kétszeres talány,
aknák felől az égre
felkiáltani merszet,
ahogy tömör örökkévalóságot
bontanak ki magukból a nők,
tömény öröklétbe mártott testük
mögött a törvény láthatatlanul,
amilyen mezítelen a levágott karéj
kenyér, űrbe derülő halánték.

Feledést ígértem, jól mondod,
                       tudom.

A vers úgy él,
ahogyan vannak percek,
hogy semmiről nem tudunk,
ahogy elvesztegetett dolgaink
járnak vissza hozzánk,
váratlanul és elháríthatatlanul,
mint mulasztásaink zűrzavarában
kézfejünkön landoló
százpettyes bogár.

Lutra Creative Commons License 1 napja 0 0 94821

Bajtai András

Ne me quite pas

Végül is nem utaztunk el Koppenhágába.
Pedig nézhettük volna együtt a hóesést,
mint azon az első közös délelőttön
a Mária utcai lakás ablakából, összebújva.
De az így kellett volna kései tanulságából
mostanra nem maradt más, mint a szégyen
és bűntudat felesleges körvonalai, hiszen
te már régen megbocsátottál nekem,
de én magamnak - még mindig nem. Azon
a télen pedig amúgy sem esett annyi hó,
ami betemethette volna a sok múlt idő
és feltételes mód közöttünk húzódó árkait.
Elengedtük egymást, ahogyan a rácsok
mögött született állatokat engedik vissza
a vadonba, ha felnőttek; te azóta talán már
újra szőke vagy, én pedig megőszültem,
csak ezt még kevesen veszik észre.
Egyre ritkábban hallgatom meg közös
dalunkat, amelynek címét mostanáig csak
mi tudtuk, de alig észrevehetően még most
is összerezzenek, ha meglátok egy lányt,
egy nőt piros ruhában az utcán. Mert lappangsz
bennem, mint az az elszáradt gesztenye
a fiókomban, te, a harapós lány, aki a leghidegebb
napjainkon a bokáján hordta karóráját.

Lutra Creative Commons License 1 napja 0 0 94820

Szöllősi Zoltán

Hold száraz fénye

              Magyarázat Évának

Hold száraz fénye fehéren
   Korom ha hull feketén
Szivárog nem sejtett résen
   Mindenütt arcok helyén
   Korom ha hull feketén

Riadtan nézem világom
   Lyuk és csupa repedés
Számolatlan űr És látom
   Betömni csillag kevés
   Lyuk és csupa repedés

Volt áldozatnak asszony is
   De véle hulltam mészbe
Volt vers balladás hasznom is
   Mely magam kínját mérte
   De véle hulltam mészbe

Úgy építettem tegnapom
   Megálljon éjszakára
Biztosra vettem holnapom
   Leomló Déva vára
   Megálljon éjszakára

Riadtan nézem világom
   Lyuk és csupa repedés
Számolatlan űr És látom
   Betömni csillag kevés
   Lyuk és csupa repedés

Pillanatonként öregszem
   Nem az időben Térben
Keverem hitem szerelmem
   S érzéseim nem érzem
   Nem az időben Térben

Fölvállalt váramat hagyom
   Maradjak balladátlan
Bár ezer évem s századom
   Mindig is együtt láttam
   Maradjak balladátlan

Mennék de mennem is minek
   Szívemig ér a nincsen
Elfogytak sziklák és hitek
   Alattuk fű és Isten
   Szívemig ér a nincsen

Hold száraz fénye fehéren
   Korom ha hull feketén
Szivárog nem ejtett résen
   Mindenütt arcok helyén
   Mindenütt arcok helyén
 

Lutra Creative Commons License 1 napja 0 0 94819

Petri György

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem - ugyanakkor -
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
(ismertebb nevén: fagyöngy).
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Pannika127 Creative Commons License 1 napja 0 0 94818

Faludy György

 

Meditáció

 

Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó

tépelődés, kegyetlen és kemény,

csak kép vagy látomás, amely magától

formálódik, és úgy lebeg elém:

 

szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,

virág, való vagy képzelt jelenet,

tűzfény tünt kandallókból, tenger – mindegy,

olykor változgat, olykor megremeg:

 

én mozdulatlanul lesem, szemlélem,

nem töprengek semmin se, de egészen

beleolvadok, szívom, teletöltöm

 

magam vele, de csak néző vagyok,

csendes, mohó néző – és ez a legnagyobb

öröm abból, hogy itt éltem a földön. 

 

 

(Budapest, 1994)

Pannika127 Creative Commons License 1 napja 0 0 94817

LUKÁCS SÁNDOR

ELHITETŐ

 

Csak a hónapok, csak az évek
ölelés helyett az ütközések -
csak a feketék és csak a fehérek
"adok" helyett a "még többet kérek" -
csak hitek és hitetlenségek
tettek után a következmények -
csak az átvészelt betegségek
az apró örömtöredékek
hitetik el, hogy még élek 

Pannika127 Creative Commons License 1 napja 0 0 94816

SZERGEJ JESZENYIN
EMLÉKEZEM

 

Emlékezem - ó, ez az emlék! -
dús fürtöd hogy ragyogott;
nehéz volt, s fáj a szivem még,
miért is hagytalak ott!

 

Emlékezem, őszi köd ülte
az estét, nyír susogott,
a nappalok megrövidültek,
de tovább ragyogott le a hold.

 

Szavad még zeng a szivemben:
"Azúrszin időnk tovaszáll,
s felejtesz, kedvesem, engem,
szíved más lányra talál."

 

Ma a nyíló hársfa szagában
az az érzés benneremeg,
amint teleszórtam lágyan
virággal a fürtjeidet.

 

Szívem nem hűlt ki, ma búsan
más lányt szeret - s íme feléd
száll gondolatom szomorúan,
felidéz, mint drága mesét.

 

 

URBÁN ESZTER

 

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 94815

Schein Gábor

Elhangolás

Hogy élni tudjak, elhangolom magam, pedig
nem emlékszem, hogy lettem volna jólhangolt,
még kevésbé jóltemperált. Így ha egy napon
elmegy a hang, és elmegy, nem engem hantol

el, aki elhantol, csak ami hallható. Mert hang
vagyok, akárcsak ők, a lusta füvek és akaratos
mohák, akik hantomra nőnek majd, akikkel
leszek összehantolt. És bennük visszhangzom

már most is a néma telet, s a tavaszt, azt a vén
kacért, mégis nehéz rájuk hangolódnom. Más
hangokat könnyen ütök meg, szívesen felel

nekik hangulatom, de saját szívveréseménél
nincs idegenebb ütem: a hang, amely elmegy,
sosem lehet senkié, azt a hangot nem halhatom.

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 94814

Szöllősi Zoltán

Fák között a fa

Anno, Domini 1956

Hol álltam vajon akkor
Nyerítő láncú vaskor
   azóta álmomban is
ezen az úton trappol
Nyerítő láncú vaskor

Fák között a fa melyik
Öreg akác mindegyik
   Alkonyi vérben meleg
árnyékukat megellik
Öreg akác mindegyik

Nyírségi tanyasoron
harmattól nehéz korom
   szivárog le az este
tetőkön fehér falon
Harmattól nehéz korom

Bátor a gonosz nagyon
Hűségünk döglő barom
   Szívünket rossz bivalyát
verné már Isten agyon
Hűségünk döglő barom

Repedtek vályogfalak
Kutyánk lánctalpak alatt
   gőzölgő mozaikja
vers-őrző képem maradt
Kutyánk lánctalpak alatt

Múltamból alig van már
Nagy csöndje megriaszt már
   Történelmem föld alól
felnyitott dohos hombár
Nagy csöndje megriaszt már

Világom deszkarés volt
Nézésem búzaszem folyt
   csizmák orrára pergett
Kalásza soha nem volt
Nézésem búzaszem folyt

Bátor a gonosz nagyon
Bízásunk döglő barom
   Szívünket rossz bivalyát
verné már Isten agyon
Bízásunk döglő barom

Fák között a fa melyik
Öreg akác mindegyik
   Alkonyi vérben meleg
árnyékukat megellik
Öreg akác mindegyik

Arctalan hang-magazin
gyermekkor hajnalain
   elbúcsúztak elmentek
elfogytak rokonaim
Gyermekkor hajnalain

Tank-ember kentauron
borzadok ámuldozom
   gyermekként fáradt szemmel
máig még századomon
Borzadok ámuldozom

Bátor a gonosz nagyon
Jóságunk döglő barom
   Szívünket rossz bivalyát
verné már Isten agyon
Jóságunk döglő barom

Aberrált merevedés
szüntelen fegyverkezés
   Horpaszunk döngő Balkán
Értenem időm kevés
Szüntelen fegyverkezés

Akkor vajon hol álltam
Félelmem melyik fában
   őrzi sötét évgyűrű
melyikük jegyes társam
Félelmem melyik fában

Nincsen meg már a házunk
Lugasunk égen szálldos
   bujkál mögötte a Hold
mint felhők mögött másutt
Lugasunk égen szálldos

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 94813

Szepesi Attila

Ördöglakat
(Weöres-etűd)

Ez a világ ördöglakat.
Ki nem nyitod, zárva marad.
Mindhiába műszer, kegyszer,
gyógyszer, pótszer, óvszer, vegyszer.
Illesztheted, ahogy illik,
így se tárul, úgy se nyílik.
Fénye alatt kormos mély van,
titka megett örök éj van.

halkabban Creative Commons License 3 napja 0 0 94812

Csukás István: Ki ette meg a nyarat?


Ki ette meg a nyarat? Tegnap
még itt volt, mértük a lázát:
37 fok árnyékban, vagyis a fák
hóna alatt. Most se láz, se nyár,
a fák dideregve kapkodnak a levelek
után, rémes csontvázak, kiköpött
halszálkák. De ki ette meg a nyarat?
A kutyámra nézek gyanakodva:
fejét rázza, pofáját nyújtja, eloldalog,
megsértődve morog: „Megint mindent
rám kennek …” A fecskéket figyelem,
zsinórírást bögöztek a villanydróton,
silabizálom, de nem tudom elolvasni,
miről szól, kinek szól? Legyintek,
á, nekik ez túl nagy falat! Macska
füstöl át a kerítésen, szájában egéríz,
verébíz, lopott tejföl íze, nem foglalkozik
nyárevéssel, a harmadik szomszédból
gúnyosan visszanyávog. Finoman megpendül
a napraforgó cintányérja. Fülelek,
talán tud valamit. Talán a virágok!
A kertben rózsa, kannavirág, büdöske,
a kifeszített madzagon hajnalka tornázik;
szimatolva motyogom: „Kölnigyár, ott a nyár!”
A rózsa a fejét ingatja, a kannavirág
üresen kondul, a büdöske elpirul, a hajnalka
tele szájjal nevet: micsoda buta kérdés!
Fejemet ingatom, üresen kondulok, elpirulok,
de nem nevetek, mert, nem, egyáltalán
nem buta, mert hova tűnik, ami volt?
S dideregve kapkodok a leveleim után,
Mert nyár vagyok és fa vagyok egy boldog
pillanatra, és miért voltam, hogyha
eltűnök, s miért tűnök el, hogyha voltam?

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 94811

Imre Flóra

Zsoltár

nem vigasztal meg senki engem
ha te uram meg nem vigasztalsz
nincs itt már többé mit keresnem
hogyha te uram nem marasztalsz

tiéd uram minden ítélet
pernek haragnak végét vetned
engedd hogy már tovább ne éljek
ha nincs értelme életemnek

engedj uram elmennem innen
engedj végtére hazatérnem
ronggyá foszlott reményeimben
hol kegyelem van és nem érdem

hol se büszkeség se alázat
csak irgalom van és csak béke
nyisd meg uram örökös házad
hadd lépek immár küszöbére

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 94810

Dénes László

Apollinaire-parafrázisok

kitépnélek magamból hangaszál
mert ősz vagyok és félhalott
s nem virraszt már közöttünk a lelked
és ránk nem hajol már tudhatod
remegve térdepel a szélben
mint mérget hajtott őszi réten
a kikericsek - kékek és lilák
gyümölcs kell nékem nem virág
midőn kioltja nyár hevét a láz
s elhagyjuk bőszen gőzölögve
e halni kész földet mindörökre
ha nem vagyunk a rúd amelyhez
a csillagok vannak kikötve
lám átölelt a csönd -
hiába küldtem utánad csókra csókot
rózsa-rőzselángot virágos álmot
lesz-e oly idő mi szerelmet visszahozna
míg elfut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
s elborít derékig tűnt szeretők
álmos szemek szép kezek avarja?
odeur du temp - ó idő szaga
szétcsattan poharam sose látlak
hű hitvesként követ az árnyad
kacajod fölzeng a szürke égig
s életem lassan megmérgeződik

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 94809

Simonyi Imre

Önarckép

A hangod régen hangtalan,
se nem hörög, se nem neszez
szemed sírása könnytelen,
csak tört sugára permetez.

Az örömöd boldogtalan
mint békanyálas vadvizek,
a hited oly istentelen:
még önmagadat sem hiszed.

Az életed reménytelen
ballag egy halk halál felé,
halálodnak töménytelen
életbe tör foga belé.

A gondolatod képtelen
agyrémek kósza vándora
- s volt rossz mit még érzel szegény
s volt tán jó is - amit soha.

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 94808

Jean Marcenac

A halál meg a tavasz

Baljós csillagról jött bitang bitorlók
Keser zászlóba burkolják maguk
Szívek felében győzelemről szólók
Önnön vérükkel oltják szomjukat

Ó dobevők ó cimbalom ivói
Vad-arcaikkal mit remélnek ők
Lefegyverzőnek elég a tavasz
Győznek az egymást-szeretők

És e tavasz - csak emlékezzünk erre
Mert e tavasz már egyszer volt miénk -
Reménynek kínnak volt gyermeke persze
Nevünk viselte ó fivéreim

És e tavasz majd meglásd visszatér.

/Gereblyés László ford./

Pannika127 Creative Commons License 3 napja 0 0 94807

Bocs! A vers elején is 4 sorosak a versszakok. 

 

Előzmény: Pannika127 (94806)
Pannika127 Creative Commons License 3 napja 0 0 94806

LADÁNYI MIHÁLY

AZ ESTE HARANGSZAVÁBAN

 

Nagyanyó, szelíd, drága öregasszony,
ki hosszú szoknyád összefogva ballagsz
a csatakos mennybolt szürke sarában,
unokád küldi utánad e sóhajt.

Otthonunk harcos őre, hogy elmentél,
már széthullott a jó családi fészek.
Ki sem süt már nekem apró cipócskát,
ki sem ijeszt már engem a manókkal.

 

A kávéházban néhány öregasszony,
tollakkal és csipkékkel cicomázva...
Hottentotta jelmezük nem idézi
bazsalikom-szagú fekete szoknyád.

 

De lásd, szemem máig sem feledett el.
Hajlott háttal indulsz ma is az este
harangszavában, hogy a csillagok közt
megvesd az isten ágyát.

ehmianév Creative Commons License 3 napja 0 0 94805

Szabó T. Anna

 

Talán a fények. Talán a felhők.
Talán a kék köd. Talán az erdők.
Talán a pára. Talán a béke.
Talán eljutni ából a bébe.

Talán a zöldek. Talán csak egy pad.
Talán ha mással, mikor magad vagy.
Talán barátok. Talán a pár szó.
Talán – na látod! Talán akár: jó.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 94804

Fodor András

Az igazi abszurd

Belenyugszom, hogy éjten-éjjel
órákon át hiába keresem
a biztos helyre tett
                    levelet, könyvet.

Elfogadom, hogy adatok, nevek
rakoncátlan csikókként
agyam karámjából
                    minduntalan kiszöknek.

Elfogadom, hogy napról napra több
a sorainkból végleg távozó.

Belátom - közben - sose múlnak el
a hamis pártfog6k, a
farizeus törleszkedők,
az árulás akrobatái,
kik önzésük hintáin át,
konokság trapézairól
   bukfencezve elém
     a képembe hazudnak.

De hogy próbált barátok,
 a néhány, aki még
   lélek szerint rokon,
fogyatkozóban, ütközőben.
magafelejtő ólom-álom
 nyűgében is, de egymást
ne tudja megtalálni?!

Ez rosszabb mint a múlás
  egész abszurduma.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 94803

Csoóri Sándor

Ha ennyi volt az élet

Megmelegszem kicsit ebben a versben,
ha már a szemetekben is tél van, hófúvás
és a fölborogatott asztalokon is jégcsap.
Jöttök-mentek, siettek, a forgóajtók
szűk rekeszében ott esetlenkedik
közöttetek a halál, de ti már őt se
veszitek észre, mint akik eladták
szembogarukat valamelyik balkáni piacon.

Volt idő, amikor még fázni is tudtunk
együtt. Mind a húsz körmünk
kint éjszakázott a hortobágyi hóban.
Forgott a felvevőgép, sötét berlinerkendők
bojtjai lobogtak a tanyák közt zúzmarásan
s háttal az éjszakának, zúzos tarkónkkal
tudtuk: mögöttünk ott a végtelenség.
Volt-nincs világ. A szívek azóta reumásak.
A bőr alatt mélyen sérült szavak és sérült
forradalmak hevernek temetetlenül -
S már csak a kutyák zabálhatják föl őket.

Ha ennyi volt az élet, jó, hát belenyugszom.
De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás
fényébe kellett volna odaállnunk
egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal
csak úgy arrébb kullogtunk? Ki ráz meg minket
ezért? S kicsoda szakítja szét mellünkön
a színváltó, bécsi inget? Ülök, didergek,
próbálok átmelegedni a versben. Hiába. Sok kicsi űrt
hordok magamban, mintha várakozó sebek volnának
bennem. Várakozó és gyógyíthatatlan sebek.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 94802

László Noémi

Készülődés

Kétségbe ejt a múló türelem.
Nem az idő: a belátás hiánya,
a tompaság műveli ezt velem.

Egyszer megállok, fejemet lehajtom,
és csukott szemmel,
két karom kitárva

figyelem,
hogy fut át a szél a parkon,
hangya az arcon, vér a szíven.

Beolvadok
fény-árnyék ritmusába,
lélegzetem lecsendesítem,

és megtudom,
hogy ver a lepke szárnya.

Pillanatképek
Illatok, hangok, ízek
és fények: gyors délután
a lassú folyón.

Hányszor gazdagabb,
hányszor szegényebb
a szín, mialatt távolodom?

Elfogy egy vérnarancs,
lemegy a nap,
összezárul az akác virága.

Csitul a folyóvíz is, hiába
szeretném megtudni: mit rejteget
partok közében.

Így rejtelek
magamban, mióta
elhagytalak.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 94801

Boda Magdolna

(eszelős vándorlás)

…s ha már végképp nem…
…csak hagyjál ott
az útszélén magamban vándorolni…
…már minden úgy fáj,
hogy észre sem venném
a cipőkopogásod
hiányát;
én már régóta csak saját meztelen
talpam csattogását hallgatom.

****************

(ahol)

Ahol te, ahol én,
ahol föld, ahol ég,
ahol te, ímhol én,
seholföld,
seholég.

halkabban Creative Commons License 5 napja 0 0 94800

Ladányi Mihály: Tabán


Egy-egy lányt még lefognak estelente,
ki erre vágyódott a szerelemre,
egy-egy házban még szépasszony lakik,
akivel jól eljátszhatsz hajnalig.


Így őrzi már a múltat csak az utca,
az öreg házak, félig földbe bújva,
egy kis középkor, ahol dohoson
fogatlan szél - javasasszony - oson.


Reggel, midőn idetéved a nap
s lelöttyinti a göthös házakat
színekkel: festők vernek itt tanyát,
hogy elszedjék a nyomor aranyát.


Az ittlakó nedves szalmazsákról
felkecmereg, a ház elé kilábol,
s az újvárosi útnak nekivág,
hogy keressen egy kis romantikát.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 94799

Beke Sándor

Bűn

Hátizsákot hordozok,
Uram.
Hátamon hordom
nap mint nap
és viszem magammal,
bárhová megyek.
A súlyt.
A terhet.
A koloncot.
Ólomkatona vagyok már.
Szinte mozdulatlan ember.
Segíts,
Uram,
mert roppantul nehéz a súly:
miatta
omlik össze
emberségemben valami,
meglazultak bennem a
lélek kötései.
Ezt a terhet hoztam,
segíts levenni vállamról,
Uram,
és bocsásd meg bűneimet,
roppantul nehéz a hátizsák,
a képmutatás,
az átkozódás,
s a sok hazugság;
ezt a gyarló hátizsákot
segíts levenni vállamról,
Uram,
segíts rajtam,
ki hidegvérrel
néztem szembe
annyiszor Veled,
ígértem fűt-fát,
és tévedéseimben
tévedve hittelek -
Uram,
ezért kerestelek.

Pannika127 Creative Commons License 6 napja 0 0 94798

Szőcs Kálmán 

Csak én

 

Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.

 

Szobámban újra alszik minden,

a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.

 

Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.

 

Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.

 

Lutra Creative Commons License 6 napja 0 0 94797

László Noémi

A könnyűség

Mennyire könnyű egymásról mesélni
az ezeregy levelű fa alatt
vivő ösvényen, amiről letérni
gyengénél is gyengébb az akarat;

mennyire könnyű, elviselhetetlen,
egymásban élni, mint erdőn a köd,
ahogy az ágakon előre lebben
és megpihen az odvas fák között,

oly egyszerű a húsz utáni áram
zsúfolt vizében egymást érteni,
és tudni pontosan: a "rádtaláltam"
ezeregy száraz jelentése mi;

tudni miért, mi űz el, mi marasztal,
az ég alatt alig néhány arasszal.

Lutra Creative Commons License 6 napja 0 0 94796

László Noémi

Szomorúság

Mindig azt hiszem: más miatt
ereszkedik a felhő,
púpos az aszfalt,
görcsösek a fák.

Mindig azt hiszem: messziről
érkezik lassan,
költözik belém
a szomorúság.

Mindig azt hiszem: várni kell,
elfogy vagy felszáll,
mint a tengerről
éjjeli pára,

ő pedig szelíden lakik
hitem alatt, és
biztonsággal
teríti azt magára.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!