Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 30 órája 0 0 94196

András László

Ötvenéves elmúltam

Ötvenéves elmúltam.
Apám ennyi idősen már bácsi volt.
Amit most nem teszünk meg egymással,
sosem fogjuk. Amit nem adunk oda,
azt magunkkal visszük.
Amit most nem mondunk ki,
az nem hangzik el.
Gyöngédséget akarok tőled,
adnék is cserébe, de úgy látszik,
neked nem kell. Megkapod
a gyerektől, de a gyerek fölnő,
és itt maradunk egymásnak képtelenül,
úgy, hogy még csak meg se próbáltuk.
Aztán egyikünk meghal, és te
beköltözöl a városba.

Lutra Creative Commons License 30 órája 0 0 94195

Pintér Sándor

Magamnak

Át kell hogy zörögj a bizonytalanba. Magad
Mögött hagyva mindent, mi támasz, mi
Szilárdan tartaná a vers épületét, hogy szét

Ne hulljon, miként az elme, ha rákattan
A felfoghatatlanra, a tűrhetetlenbe ha átcsikordul.
Fogódzót kell találj a szétesésben (a rend is

Káosz, a káosz is rend), meg kell keresd az angelust
A horror vákuumában, fellelni a véletlenben
A szükségszerűt. Mintha az elkerülhetetlen maga is

Nem afféle láncolata volna megannyi, az idő
Testére fonódó esetlegesnek. Ami alanyi
Jogon tűrhetetlen, talán csak isteni

Tévedés. Figyelemlazulás, melyben
Nem a nekik szánt helyre kerülnek a dolgok:
Levél nő ki a kőből, az ágakon lélegző ametiszt.

Karold át testeddé a felfoghatatlant, madarát
Bátran lebegtesd remény és rettenet között.
A tudat pókhálóra fűzött gyöngyszemeit

Neked kell összeszedni, ha fonaluk szakadva
Szétgurulnak. Jelentésroncsok a szavak házaiban,
Mégis jelek, hogy visszasimulj a bizonyosba,

Ha visszafogad a Törvény, melynek örvénylő testéből kiszakadtál.

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 94194

Mohácsi Árpád

vicinális

látod, ami elmúlt, az mind vicinális.
apró lokációk,
tulipánnal és kiskerttel,
süvölvény dísztökkel,
és a kitépett dísztök hűlt helyével.
makrófelvételek vannak erről a szemedben.
pedig nem is volt helyjegyünk.
de itt, a peronon nincs csalás.
a szaruhártyákon dobogás.
hiába hunyod le a szemed,
átüt a szemhéjon az ideges lüktetés.
egy expressz.
meg se áll.
az a jelenünk, látod.
ott megy el.
és rajta egy sebhelyes kandúr énekel.
hangja nincs,
az ablakból kandikál.
a mozdony. a füst. és vonatfütty.

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 94193

Sulyok Vince

Visszatekintés

            Vasy Gézának, a 65. évfordulóra
              Nagyrabecsüléssel és szeretettel
              

Hisz tudtam, mindig tudtam,
bár elhinni nehéz volt,
szinte már lehetetlen,
hogy nem tart majd örökké,
hogy nem örök itt semmi,
és minden arra intett,
minden arra ma is még,
hogy nem örök a létünk,
nem örök az enyém se,
nem örök a tiéd se,
elrohannak az évek,
„memento mori” mondták
az öreg paptanárok,
„emlékezz a halálra”
(szinte károgta hangjuk),
de fülemet bedugtam,
hallani se akartam,
mert akartam csak élni,
mert akartam csak ülni
az élet asztalánál,
mindenből falatozni,
kóstolót harapni
roskadozó tálakból,
húsokból, gyümölcsökből,
részelni gyönyörökből,
betölteni a vágyat,
a szépet megcsodálni
leányban, gondolatban,
tájakban, tengerekben,
mindenben, mit elértem,
mihez hozzájutottam.

S most arra kell riadnom
a legszebb éveken túl,
mögöttem álmaimmal,
álmaim legtöbbjével,
magam könyvekbe írva,
betűkbe vésve évek,
hogy éhes vagyok egyre,
hogy továbbra is szomjas,
s bármi várna is rám még,
bármily csillogó órák:
az élet asztalától
évtizedek múltán is
majd éhesen kelek fel,
mert betelni a léttel,
a lét csodáival
halálig se leszek képes!

halkabban Creative Commons License 3 napja 0 0 94192

Sosem beszéltem vele, virtuálisan sem; de emlékszem még, sokszor megnéztem a szép fotóit.

Különös ez az újfajta gyász. Virtuális ismerősök... és már nagyon hosszú a lista. 

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Radnóti Miklós: Mint a halál


Csönd ül szívemen és lomha sötét takar,
halkan koccan a fagy, pattog az erdei
út mentén a folyó, tükre sajogva megáll
     s döfködi partját.


Meddig tart ez a tél? fázik a föld alatt
régi, szép szeretők csontja s el is reped.
Mély barlangja ölén borzas a medve, jajong,
     sír a kis őz is.


Sírdogál a kis őz, ónos a téli ég,
felhők rojtja libeg, fúja hideg sötét,
meg-megvillan a hold, szálldos a hószinü rém
     s rázza a fákat.


Lassan játszik a fagy s mint a halál komoly,
jégből gyönge virág pattan az ablakon,
hinnéd, csipke csak és súlyosan omlik alá,
     mint a verejték.


Így lépdelget eléd most ez a versem is,
halkan toppan a szó, majd röpül és zuhan,
épp úgy mint a halál. És suhogó, teli csönd
     hallgat utána.

Előzmény: Lutra (94184)
Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 94191

Én a való életben sajnos nem találkoztam vele, így csak a képeinken keresztül "beszélgettünk" néhány éven át.

Fiatalabb volt nálam, még bőven élhetett volna. Tragédia.:-(

Előzmény: Pannika127 (94189)
Pannika127 Creative Commons License 3 napja 0 0 94190

Babits Mihály

Töredékek

 

S őrült kaszás gyanánt a vad Halál
a gaz helyett virágokat kaszál

Pannika127 Creative Commons License 3 napja 0 0 94189

Egyik kiállításán személyesen találkoztam vele! Nagyon sajnálom! :-(

 

Előzmény: Lutra (94184)
Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 94188

Vas István

Jób

Az ember, aki nőtől született,
Kevés napot ér meg és ezer kín vadássza.
Hervad, mint a virág, a leszedett,
Tűnik, mint az árnyék, nincs maradása.
És egy ilyenre nyitod fel szemedet,
Egy ilyennel nem átallsz pörbe lenni?
Tisztátalant tisztává ki tehet?
Te is tudod, hogy nem tehet senki.

Elvégeztettek a napjai nálad,
Tudod, hogy kiszabott hónapja mennyi,
Határt szabtál, melyet át sose hághat, —
Hát fordulj el tőle és hagyd őt pihenni,
Hogy napját, mint szomorú béres, letöltse.
Mert van még reménye a fának is, ha kivágják,
Hogy nem szűnt meg, zsenge ága kihajt,
Bár kiszárad már a talajon a törzse,
S megvénül a földben a gyökere majd.
A víz illata újra kicsalja virágát
S mint ifjú palánta, nevel rügyeket.
De az ember megáll, elenyészik örökre
S ha kilehelte páráját, hova lett?
Hova párolog a napban a tónak a tükre?
Kiszáradt patakágy hova veszti vizét?
Ha egyszer lefekszik, fel soha nem kel,
Naptalan álmaiból nem ébred az ember,
Míg fölötte el nem kopik az ég.
Ó, ha a Séolban elrejtenél
S titokban tartanál, míg elmúlik haragod,
S emlékeznél rám, ha eltelik időm, a kiszabott!
Lehet-e, hogy az ember, ha meghal, újra él?
Háborúságom napjait kivárnám,
Míg változásom bekövetkezne végre.
Te szólítanál s felelnék: Szükséged van-e már rám?
Vágyol-e mégis kezed művére?

De most csak számlálod léptemet —
Hát nem te vagy-e bűnömnek az őre?
Vétkeimet zsákba pecsételed
S gazságomat hozzá kötözöd előre.
Leomlik a hegy, betölti a völgyet,
Helyéről elmozdul a szikla,
Rohan a folyó, nagy köveket görget,
A víz a földet lassan leszakítja —
Te meg az ember reményét lerontod,
Gyöngévé tetted, hogy örökre legyőzd,
Változásnak vetetted alá a bolondot,
Megszűnni küldöd őt.
És nem tud róla, hogy fiai mire mennek,
Nemesek-e vagy szomorú rabok —
De rajta a hús és kínokat szenved,
De benne a lélek és gyászolva zokog.

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 94187

Konsztandínosz P. Kavafisz

Akitől elpártolt a szerencse

Akitől elpártolt a szerencse, aki lesüllyed,
micsoda nehezen tanulja meg az ínség
új nyelvét és új helyzeteit.

A nyomorúságos idegen házakba hogyan lép,
miféle szívvel jár-kel az utcán,
s amikor a kapu előtt áll, honnan vegye
a bátorságot, hogy a csengő után nyúl?
A kenyér közönséges szükségletéért
és a fedélért hogyan hálálkodik?
Hogy állja a hűvös pillantásokat,
melyek arról árulkodnak, terhükre van csak!
Hogyan formálódik lassanként büszke ajka
alázatos szavakra,
felemelt feje hogyan konyul le!
Hogyan hallgassa végig saját szavait,
hiszen mindegyik sérti fülét - az ilyennek
színleld, hogy nem is hallod őket,
mintha együgyű lennél, mintha nem értenéd.

/Papp Árpád ford./

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 94186

Peer Krisztián

Boldog magány


Jól funkcionál a kínai napágy.
Nekem legyen mondva, én így szeretnék élni.
De hát így is élsz — mondom magamnak,
amit egyszer tündöklő napsütésben
már mondtak nekem.
De ezt meséltem.

Az különböztet meg az állattól,
hogy nem szeretek mozogni.
A beszéd.
Hozd ide ezt, tedd oda azt.

Mintha vendégek lennének nálunk,
felfeszegetem a jégkockatartót
a mélyhűtő aljáról.
Olyan jókedvű vagyok,
mintha látnának.
Majdnem táncolok.

Tudok beszélni, hogy azt mondjam neked,
a te szavaid akkor sem az én szavaim, ha értelek.
Pont hogy az értés az átszakíthatatlan hártya, te.

De nem vagy itt, ezért leírom.

Otthon iszom jégkockával a vicét,
ez gondolatban már megtörtént ezerszer,
ültettem itt annyit, hogy azt mondhassam: kertünk.
Első valódi többesszámom.

Úgy érzem magam, ahogy elképzeltem, hogy fogom.
Csak legyen vége a versnek,
mielőtt elfogy a bor és elolvad a jég.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 94185

Lengyel Géza

Léttörvény

Nem elég fent, magasban szállni,
leszállni is bizony tudni kell –
erre tanít vándormadár röpte –
így tud legyőzni távolságokat;
kell pihenés, energia felhalmozott,
átvészelni az orkánt, légörvényeket.
Leszállni is tudni kell
akkor is, ha fentről a világ oly’ csodás
s lent vár nem csak a zöld pázsit
de sok veszély és szürke hétköznapok –
így születik a vágy, hogy ismét felrepülj –
lent és fent körforgása ez –
így teljes az élted, így kerek a világ.

Lutra Creative Commons License 2018.01.11 0 0 94184

Egy virtuális ismerősöm, a kiváló természetfotós emlékére.

In Memoriam K.D

....................

 

 

Böröndi Lajos

A gyönyörködés ideje

A részletek kitöltik a teret, amit
maga után hagy az elpárolgó egész.
Illat szivárog át a délutánon,
átvérzi az estét az ölelés.
 
Egy darabig még próbálod összerakni,
mint egy kirakós játékot, az életet.
Aztán beletörődsz, hogy ez van, csak ez:
egész helyett a részletek.
 
Megtanulsz gyönyörködni egy madárszárnyban,
ahogyan beleolvad a kék délutánba.
Érzed még szádon a méz ízét,
rácsodálkozol minden út menti kőre, fára.
 
És hagyod, hogy leperegjen, mást nem
tehetsz. A részletek közt az életed.

halkabban Creative Commons License 2018.01.10 0 0 94183

Arany János: Évek, ti még jövendő évek


             My hair is gray, but not with years.

                                                      Byron


Évek, ti még jövendő évek,
Kiket reményem megtagad,
Előlegezni mért siettek
Hajam közé ősz szálakat?
Miért vegyülget ily korán e
Lombok közé sápadt levél,
Emlékeztetni a vidor fát,
Hogy majd kiszárad és - nem él!


Nem evvel tartoztok ti nékem:
Kaján elődötök, a mult,
Adós maradt sok szép örömmel,
Míg szerfölött is oszta bút;
Ennek kamatját, jó reményül,
Fizessétek le most nekem;
Ki tudja, úgyis: érem én azt,
Hogy a tőkét fölvehetem?


Vagy épen azt jelenti e hó,
Fürtömre mely szállongni kezd,
Hogy bár rövid volt, vége! vége
Nyaramnak s a tél berekeszt? -
S hogy meg ne essék szíve rajtam,
Ha jókor meglep a halál,
Azért kell, mint az ősz kalásznak,
Megérnem a sarló alá?


Úgy van. Nem évek száma hozza
- Nem mindig - a vén kort elé:
Kevés esztendők súlya szintúgy
Legörnyeszt a mély sír felé.
És nékem e földön teherből,
Bánatból rész jutott elég:
Azzal fölérő boldogságot
Hiába is reménylenék.


Ah! vén vagyok: tapasztalásom
Tárháza megtelt gazdagon:
Ott van, romok közt, életemnek
Vezére, széttört csillagom;
Ott egy szakadt fonál: ez a hit;
Egy csonka horgony: a remény;
Ily gyüjteménynek birtokában
Az ifju hogyne volna vén!


Szétnézek és többé körültem
Nincs a nehány kedves barát, -
Aggódtatóan rám függeszti
Szemét egy könnyező család.
Eleget éltem, hogy utánam
Emlék maradjon itt alant:
Emlékül inséget hagyok s e
Két vagy három boldogtalant!


Szűnj meg, panasz; ne háborogj, szív!
Bűnöd csak egy volt: az erény.
Ha veszteség ennek jutalma,
Jajgassák-é, hogy megnyerém?
Vigasztalásul, annyi szenved,
És szenved nálam annyi jobb;
Miért ne én is... porszem: akit
A sorskerék hurcol s ledob!

halkabban Creative Commons License 2018.01.09 0 0 94182

Arany János: Téli vers


Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Mártonnap tájba' hó
Borítja házi telkemet?


Hogy bámul a vén vaksi hold
Hópelyheken át, mint szitán!
Pedig milyen jó szeme volt
Nyáron, szerelmesek után!


Mily villogó szemmel lesett
Minden sovárgót, csintalant;
Tudta nélkül alig esett
Szerelmi légyott és kaland.


De most bezzeg bámulhat ám,
Míg, amivel lát, kiapad, -
Mégsem jön ifju és leány:
Nagyon szabad künn a szabad.


Sőt a fakó poéta sem
Motollál a négy végivel,
Hanem bent ül kedélyesen
S tollmardosó dolgot mivel:


"Óh, természet halála, tél!
Emígy kapaszkodik bele -
"S te hófehér hó, mint Adél
Fehér, hideg hókebele..."


Pedig jól tudja, a kötél,
Hogy a lány keble nem hideg:
Csak, persze, tiltja szép Adél
Körmét annál hevitni meg.


De én kemencém oldalán
Csak fumigálom a telet;
Megfér kivül szobám falán!
Ne bántsa ezt a kis helyet.


Most fázok, mert van benne mód
Mig el nem ég félölnyi fám:
Akkor... ha elrontom a szót
És fázom, - nem az én hibám.

halkabban Creative Commons License 2018.01.08 0 0 94181

Nem jó a sorrend, meg el is múlt... de az a témakör, meg hogy Arany János év van.

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Arany János: Szilveszter-éjen



A vén sirásó haldokol:
Vígan tehát ágya körül!
Ki annyit sirba fektetett,
Most a sor őreá kerül.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
Kivan, - nincs egy nap híja se -
Bohó, ki többet is remélt!


Már ezt leőrtük, úgy ahogy,
Ami kevés még hátra van,
- Habár csak ellentétül is -
Virrasszuk dal között, vigan.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Ama békés türelemért,
Hogy a halandó újba kezd,
Ha egy rossz ó-évet lemért!


Hányan vagyunk, kik a sorstól
Rongyot kapánk élet helyett,
Mégis, mivelhogy nincs különb,
Hordjuk biz azt, amíg lehet!
Hajrá fiúk! ez a pohár
A szenvedő embernemért,
Mely várva tűr, csalódva hisz -
S túl birja élni a reményt!


Zörgetnek a ház ablakán:
Egy vak madár az, mely repűl,
A förgeteg; - mint fiú, esik!
Maradhat! tágasabb kivűl.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Azért, ki bujdokolva jár
És nincs, hová - egy ilyen éjt
Kihúzni - hajtaná fejét!


Mit bánjuk, hogy lejár az év!
Énekre ajk és táncra láb!
Használja, ki mozogni tud,
Ezt az előnyét legalább.
Hajrá fiúk! ez a pohár...
Föl a kehelyt, koccantsatok!
Csörgése szóljon, hogy kikért,
És szóljon az, hogy hallgatok.


Vígan! az ó év haldokol,
Nevessünk mint örökösi, -
Pedig bizony semmit se hágy
Annak, ki végpercét lesi.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az évért, mely kiszenvede;
Emléke fönn lesz holnap is...
Egy kis mámor futó köde.

halkabban Creative Commons License 2018.01.08 0 0 94180

Arany János: Év kezdetén

 

(Egy ismeretlen poéta dolgozótársul köti magát)


Új esztendő... patvarba új!
Mindössze is csak fejelés:
A régi rosszból toldoza
Új rosszat a gondviselés.
Hogy töltsem el, oh jémini!
Ezt a negyedfélszáz napot?
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Igaz, nem fizettem elő,
Nem, mert ha volna sincs miből,
De fölcsapok költőnek és
Teremtek majd, a semmiből.
Hátha kisül még, hogy zseni
Az ész, mely bennem hallgatott!
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Majd írok önnek szépeket,
Aranyat ér minden sorom,
Hogy elbámul belé, ha él,
Poëseos praeceptorom,
Ki azt mondá, ökör vagyok
S a szégyenpadra lecsapott.
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Majd írok én, bárhogy veszi
A kritika, új ostorom;
Ha mondja, rossz: "igen, de sok!"
E szóval őt letorkolom;
Mert minden istenadta nap
Firkantok egy új darabot.
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Mi is hiányzik énnekem
Avégre, hogy költő legyek?
Csizmám lyukas és vállamon
Alig van egy rossz köpönyeg,
Fésülhetetlen a hajam,
Ingem silány, szennyes gyapot -
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


És tárgyam - ah, ön látja, van
Tárgyam unos-untig elég,
Kivált, enbálványom körűl
Forogva, mint malomkerék.
Hisz kit ne érdekelne az:
Lencsét evém-e, vagy babot?
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Úgy van! magamról is tudok
Beszélni sok épűletest:
De hát milyen nagy a világ!
Tárgyat csak az nem lel, ki rest.
S én e kutya világra úgy
Haragszom! mert megharapott.
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Egy árva példányt!... Óh, ha én
Egy tisztelet-példányt nyerek:
Megköszöni egész vidék,
Minden rangbéli emberek.
Mert lássa, hozzánk egy se jár
S ez oly keserves állapot!
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Irén is többször mondta már,
Irén, e kedves kis papucs:
"Mit olvasunk a télen át?
Ah, nem fizet elő apus!"
Pedig "Irénhez" írok én
Amilyet ön sohsem kapott,
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Sőt a nagyságos asszony is
Felhozta szóval a minap:
"Az ember ujságot se lát,
Mióta nincs a régi pap."
Ezért kimondhatatlanul
Sajnálja is szegény papot.
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.


Óh, mennyi vágyteljes kebel -
Hány szomju lélek önre néz!
Öné a felelet-teher
És e teher igen nehéz:
Mikép fog számot adni ön,
Ha majd felelni kell amott:
"Miért nem szokta küldeni,
Szerkesztő, ingyen a lapot...?"

Lutra Creative Commons License 2018.01.07 0 0 94179

Jász Attila

XANTUSiana

XVII. [1861 NOK 18- GYŐR]

hazajöttem végre Anyám szólni se tudott csak
zokogott megjött az elveszett fiam hajtogatta
és ömlött csak a könnye mesélnem kellett mi
is történt aztán jöttek a győri ismerősök mind

a szomszédok a bencés tanárok érdeklődni és
csodálkozni élükön Rómer Flórissal mindjárt
ünneplést akartak rendezni hiába tiltakoztam
nem is miattam mondták inkább maguk

miatt végre és újra van mit ünnepelni hisz a
világjáró Xantus hazajött és nyomban
előadást is kellett tartanom beszámolót a
Fehér Bárányban ahol a mexikói rom

városokról beszéltem arról mire is tanítanak
ezek a hajdani magaskultúra romjai hogy ezer
évvel ezelőtt virágzó városok voltak temp
lomokkal és csatornákkal miközben láttam

hogy a hatalmas kocsmaterem zsúfolásig
megtelt és az utcán is tömegek hallgattak egy
idő után az ablakba kellett kiállnom ők is jól
hallhassák a kultúra megsemmisítőiről tartott

előadásomat az európai felsőbbrendűségről
melynek nevében aranyéhes uralkodók
igázták le az indián népet s értette persze
mindenki miről is van szó de még mielőtt

robbant volna az időzített bomba azt
kérdeztem tőlük hogyan is tudhatta néhány
tucat rablólovag leigázni a hatalmas és
kulturált azték birodalmat igen egymást

irtották és árulták el segítettek kifosztani
kirabolni saját országukat értette mindenki
hát persze hogyne értette volna szomorúan
fejet hajtva de büszkén vittek vállukon az

egész városon át hazáig majd csendben
oszlottak szét

*Részlet egy Xantus Jánosról szóló verses regényből.

Lutra Creative Commons License 2018.01.07 0 0 94178

Novák Éva

A név

Neved mögött nemrég,
feszengő tornasorban,
felsorakoztak az évek,
a szemrehányásokkal,
bűntudattal teli utolsó,
az első, a gondtalan,
egymás felé rohanásainkra
még csak nekem volt szavam.
Elmentél gondolattalan,
gázlómadarak haladnak Így,
átlátszatlan vizű tavakban,
ügyet sem vetve rá mit rejt a mély.
Kevés a megmaradt idő,
újraértelmezni azt a szót,
amitől megfosztva neved
öt semmit nem jelentő betű a naptárlapon,
megkísérlem kiejteni, megakad a torkomon,
és semmi, semmi nincs mögötte,
akár halszálka is lehetne,
fuldokolni végül is bármitől lehet.

Pannika127 Creative Commons License 2018.01.05 0 0 94177

A. Túri Zsuzsa

 

Hív az út

 

Hív az út, a százkarú,

És hívnak a hegyek,

Messzi, fénylő városok,

De többé nem megyek.

 

Várhat rám a zöld mező,

Az áradó patak,

Virágzó, szép almafák,

Ezüst színű tavak,

 

Hívhat még, mint hajdanán,

Az arany sivatag,

Végtelen, kék óceán,

Mesék, varázsszavak.

 

És hívhat az éjszaka,

A tücskök éneke,

Lekacsintó csillagok,

Halk éjjeli zene,

 

Mert sejtem a titkokat,

Hogy merre fúj a szél,

Álmodó fák sóhaját,

S amit a Hold mesél.

 

Hívhat bárki bárhová,

Már túl sokat tudok,

Lámpás-szívemre csukok

Ma minden ablakot.

 

 

ehmianév Creative Commons License 2018.01.05 0 1 94176

Kiss Judit Ágnes: Utóirat

 

Mert nem azt sírom vissza, nem a végét,
az elégedetlenség csöndjeit,
ahogyan együtt bámuljuk a tévét,
a kifogásokat: ne most, ne itt,

 

a számítógépes játékkal töltött,
ketten magányos, esti hallgatást,
a kapcsolatnak hívott szürke börtönt,
ahol nem vagy, csupán egy zárkatárs –

 

Az ösztönöket átíró bizalmat
siratom, ahogy a ló engedi,
hogy kézbe vedd a hátsó lábát, azt az
önfeledtséget, ahogy felfedi

 

védtelen hasát a macska előtted.
A vad meglátott, nem futott el mégsem.
Te visszanéztél rá, aztán lelőtted –
a föld szép lassan szívja be a vérem.

 

Noha ártatlanul, értetlenül,
bosszúvágy nélkül pusztul el az állat,
benned is tátong a lövésnyi űr,
mert jól tudod, hogy erre nincs bocsánat.

Lutra Creative Commons License 2018.01.04 0 0 94175

Meliorisz Béla

Minek

szavakba rejtselek?
de minek a rejtjelek
ha titkunkat végül
majd senki sem fejti meg

Lutra Creative Commons License 2018.01.04 0 0 94174

Györe Bori

Szárnycsapás

szárnycsapásnak tűnt
pedig semmi sem történt
csak feküdtünk az ágyon
tudtam
hogy kint fúj a szél
és hogy a parketta jéghideg
te meg pont úgy értél hozzám
ahogy elképzeltelek
bizsergett a lapockám
mintha
most akkor az volt
vagy nem

Lutra Creative Commons License 2018.01.04 0 0 94173

Szakács Eszter

Lázár

S a test naponta felkel és jár.
Gazdag emlékekben és fájdalomban.
Semmit se tud, de mindent ért.
Már nem akarja birtokolni azt, aki vagyok,
és cseppet sem aggasztja a válasz nélkül leélt élet.

 

 

 

Lutra Creative Commons License 2018.01.03 0 0 94172

Szőcs Petra

Hazugságvizsgáló

Senki nem érdekli már őt, csak te.
Ez nem igaz.

Unja a másokkal való beszédet.
Ez igaz.

Minden szerelemben van valami ödipális.
Ez nem igaz.

Van egy lánya.
Ez igaz.

Mikor legutóbb találkoztatok,
és azt mondta, hogy nem igaz, hogy nem szeret, hazudott.
Igaz.

Mesélt a rózsakertekről, hogy a városában…
Nem igaz.

És arról a nőről, akit elektrosokkolni kellett.
Ez igaz.

És a másik nőről, akit elégettek,
de minden éjszaka eszébe jut az arca,
és amikor lemegy vízért, a nő ott ül a kanapén, és mosolyog.
Igaz.

Nem kellene vele többet beszélned.
Igaz.

De fogtok még kávézni.
Igaz.

Azt mondja, hogy bármikor átnyúlna a szalagkorláton,
hogy virágot szedjen neked.
Azt mondja, de nem igaz.

A virágok nem fontosak.
Igaz.

Lutra Creative Commons License 2018.01.03 0 0 94171

Boda Magdolna

sejtek

azt mondják a tudósok
hogy hétévente megújulnak a sejtek
pedig bizonyos rebellis sejtcsoportok
tojnak a tézisekre
kis csoportokba szövetkezve
nem felejtenek
csak úgy csinálnak
vannak ilyenek az agyban
a szívben
és itt a térdemen
ez a kis forradás

egy cseresznyefáról
ugrottam le
nagyanyám elé
hogy megijesszem

már nincs se fa
se nagyanyám
csak a forradás

nézem
pont mint egy sírkereszt

Lutra Creative Commons License 2018.01.03 0 0 94170

Bertók László

Ami magától megmarad

Mennyi elvetélt gondolat
a fű alatt is kiscsibék
csipog a csillagközi rét
állnak az úton a lovak

de gazdag aki válogat
de véletlen hogy mit miért
összeadva is semmiség
ami magától megmarad

s mennyi tétova áhítat
amikor egyet visszalép
hogy kimondhassa a nevét
de nem talál rá szavakat

s mennyi düh mikor odacsap
hogy elvesztette mindenét.

Lutra Creative Commons License 2018.01.03 0 0 94169

Lászlóffy Aladár

A lezuhant fa érintése

Hevert az utcán, félig a hóban -
       s én aki madár sose voltam
       s koronáját csak bámultam egyre,
most felérhettem az ághegyekre.
 
Ujjhegyem tétova áhítattal,
       mint akit az már nem vigasztal,
       hogy így isten-hajába mártok -
megsimogatta a magasságot.

Pannika127 Creative Commons License 2018.01.02 0 0 94168



Ágai Ágnes

A titkokat az ujjaimnak mondom el

 

Maradj, fogd a kezem,
Ülj az ágyam szélére, mesélj!
Ha lerúgom a paplant,
takarj be, simogasd meg az arcom,
és ha elalszom, akkor se hagyj el.

A tóban egy kiskacsa
elveszítette az anyukáját.
Hiába hápogott, nem hallották meg.
Fel akart repülni, visszapottyant.
Végre meglátta a mamáját,
de a hullámok elsodorták
Azt álmodtam, hogy felébredek,
és nézem: hátha ott úszol
a paplanomon.

 

Ha esik az eső, minden
bevonalkázódik:
a bútorok, az arcod,
az ablak, a háztető, a fák.
Ha esik az eső,
lecsurognak a hegyek,
és odaömlenek a lábad elé.

 

Láttam egy óriást,
nagyobb volt, mint a törpe,
innen tudtam, hogy óriás.
Törpét is láttam,
az óriásnak még a térdéig
sem ért.

 

Innen tudtam, hogy törpe.
Ha lekuporodsz mellém:
te vagy az összehajtott óriás.

 

Mondd, mi sosem lehetünk egyidősek?
Akkor se, ha nagyon akarjuk?
Akkor se, ha én mindennap
növök egy picit,
és te már nem nősz tovább?
Akkor se, ha holnap én ülök melléd,
én mesélek,
én fogom a kezed?

 

Nem hiszem!
Egyszer, egyetlenegy percig
biztosan egyidősek lehetünk.

Lutra Creative Commons License 2018.01.02 0 0 94167

Gyimesi László

Bolond Istók fiókjából

                Balladatöredék Agamemnonról
 
               1.
 
A kő hideg.
Ólom az éjszaka.
Görögnek rám a nappalok.
Gondoltam: kiabálok.
 
               2.
 
A tökéletest ne itt keresd,
Itt csak a csírái vannak.
Szár, levél, virág te légy,
Gyümölcs akár. Magadra hagylak.
 
               3.
 
Nem ment meg a pirkadat,
Vak csalogányok gyászdala szól csak.
 
               4.
 
Fürdik a tóban az ifjú király,
Fröccsen a lágy víz, a Holdra felér,
Gyöngyre cseréli a csillagokat.
Mocskos az éjszaka, bűzlik a táj,
Csak a kéz, a lesújtó, tiszta fehér.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!