Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 29 órája 0 0 93611

Oláh András

hétköznapi kudarcaink

nemrég még világot sem kellett
gyújtanom hogy lássalak
magammá öleltelek s mindennap
légszomjjal küszködtünk
mire tarka derűbe fordult a reggel
aztán egyre szűkebb lettél
befelé fordulva bűvészkedtél
feleleteket kerestél én kérdéseket –
csiklandó illat maradtál
kit ha szívem sötétkamrájában előhívlak
bekérezkedsz az álmaimba néha

Lutra Creative Commons License 29 órája 0 0 93610

Arvo Valton


Hír

Két hullám paskolta csónakom
egyfelől az egyik másfelől a másik
mit akartok tőlem kérdeztem unottan
csak azt hogy tudd
mekkora kín az örökkévalóság

/Oláh János ford./

Pannika127 Creative Commons License 2 napja 0 0 93609

Fekete István

Egy…

 

Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
egy tölgyfa ajtó, erős, barna,
egy kilincs, hajlott, halkan nyíló,
egy lábtörlővas, régifajta,

egy szoba, csupa kedves árnyék,
egy ágy, fekvéskor megnyikkanó,
egy lámpa, derűs, sárga fényű,
egy öreg asztal, persze dió,

 

egy képen ködös, őszi tájék,
egy ablak, amely nem néz, csak lát,
egy szék, ívelt, sima karfájú,
egy kályha s egy kis parázslapát,

 

egy nagy kutya is, komoly házőrző,
bár nincs mit őriznie soha,
egy macska is, hogy doromboljon,
s ne unatkozzék a nagy kutya,

 

egy árva szomszéd is lehet,
csak annyit tudjon, hogy ott vagyok,
És megtaláljon, álomban, békén,
megtaláljon majd, ha meghalok.

 

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 93608

Rózsássy Barbara

Idegen

Aki rab percei taktusából
szonátát komponál zárkalécen,
hol magánya templom-orgonán szól
egyetlen szál gyufasercegésben,

s bár a szabadság csak egy repedés
kő-hidegig koptatott matracon,
mégis fülét rátapasztva remél
résein átszivárgó dallamot,

csak ő tudhatja, milyen idegen
tőled, világ, kivetett szigetem,
mind, ki veled valaha lehettem,

ezüst repülőd viszi felettem,
már távolságod magamhoz mérem
– kihűlő kondenzcsík kopár égen.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 93607

Dobozi Eszter

Profán legenda

Nem volt teherhordó szamár,
se József, se Mária. Hó
világította út. S a Hold-
fény. Így menekített anyánk.

Bár, hogy éjszaka vagy nappal
volt-e, nem tudhatom, hiszen
úgy voltam itt, mint aki nem
levő. Élő ugyan, arccal

azonban még nem mutatta
magát. Heródes-haraggal
hogy támadjon egy ős bakó,
elég volt e rejtett való.

Ki elégedett lett volna
halvaszületéssel is, kész
ölni puszta gondolattal,
s átkaival ma is kísért

ilyen-olyan alakokban.
Gonosz ajkán a vigyorral
most már mindörökre látom.
Bosszúnak elég lesz, hogy rá

visszanézek megbocsátón.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 93606

Lányi Sarolta

Régi sorok

Még megyek. Ám örök visszasiralmat kongat a szívem.
Tiprom alattam a létet: a hosszú, hólepte utat.
Bús a szivárvány a hóhideg, holtfehér színben.

Létem a létben: tétova, árva lábnyom a hóban.
Bárki mögöttem jön, megelőzhet. Nem sietek már.
Esteledik. Csak ennyi az élet. És ez így jól van.

                                *

Rövid az élet? Nem. Sok tavasz elfér benne:
A gyermek lepkekergető heve,
Az ifjú napperzselte láza,
Érő testek fojtott melege,
Érettek fel-fellángolása,
Öregek pernyehullása,
Aggok hamvahodása —
S még mindig virraszt a tűz.

Rövid az élet? Nem. Sok halál elfér benne:
A gyermeknek — eltört baba,
Ifjúnak — hőse bukása,
Érőnek — legyűrt önmaga,
Érettnek — világ korhadása,
Öregnek - vénsége súlya,
Aggnak — kortársa sírja —
S még mindig virraszt a lét.

Rövid az élet? Nem. Sok óhaj elfér benne:
A gyermeké — a szép mese,
Ifjúé — a hőn várt csoda,
Érőé — a szív öröme,
Éretteké — a nép joga,
Öregeké — a test békéje,
Aggé — unokák szép jövője —
S még mindig virraszt a vágy.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 93605

Reményik Sándor

A vakond napba néz

        Sárika húgomnak, szeretettel

Kékebb az ég és aranyabb a lomb -
A fájdalom se fáj, csak halkan zsong -
A süket földből kibújt egy vakond.

Csodálkozott, hogy napba nézhetett -
A napba nézett s beleszeretett -
És szárnya nőtt és fölemelkedett.

De azoknak, kik lent nyugosznak mélyen,
Vagy fent szikráznak, fent a fényes égen:
A csodát, mely a vakonddal esett
Már nem mondhatom meg.

Pedig ó, hogy örülnének velem!
Milyen ölelőn, milyen melegen
Simogatnák megújult életem!

Gyötörtem bánattal az életük,
Gyötörtem bűnökkel az életük,
S most - gyógyultan - nem lehetek velük!

Tudom: örülnek, hogy én örülök,
Hogy nélkülök is, mégis örülök -
Az ő szerelmük tiszta és örök.

És néha mégis félelem fog el,
Hogy hűtelenül hagytam őket el,
Őket, kiket
Avar takar
Hamar -
És nemsokára a hólepel.

Mikor ujjonganék
Visszanyert életemért hangosan,
Mikor lángolóbb színe gyúl a szómnak:
Egyszerre csak elszégyellem magam.
Úgy érzem, a halottak hangfogóznak,
Magamba térítnek, belémfogóznak:
Hogy valahogy el ne bízzam magam.
Szelíd karjukon erdők avarán
És rétek bársonyán vándorolok,
S ha elengednek, kiderült szemem
Egy áldott árnyalattal
Komolyabban ragyog.

De aztán ismét nyugosznak ők mélyen,
Vagy tündökölnek fent a fényes égen,
S a csodát, mely a vakonddal esett,
Nekik mégsem,
Mégsem mondhattam meg.

Annak mondom hát, ki itt maradt még:
Aranyabb a lomb és kékebb az ég -
És ezerjófű a testvériség.

És százszor édes érzés: élni, élni,
Szeretni, munkálkodni és remélni:
Vakond-lét helyett sas-életet élni.
Ki itt van még, ó, örüljön velem,
Ki itt van még, ó, maradjon velem,
Szeresse megújuló életem,
Helyettük is,
Helyettük is -
Mint ahogy én
Élő szíveken át
Most a porladókat is szeretem.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 93604

Kiril Merdzsanszki

Kárusz Númer - élt 35 évet

Míg szép és fiatal voltam,
a Forumra kedvvel ki-kijárogattam,
ínyemre voltak a szofisták vitái.
No meg Cremutius Cord,
s tetszett Nardus, a kithárát pengető,
rokonszenveztem a kései sztoikusokkal.
Ámde enni csak kellett valamicskét,
s minthogy más nem kínálkozott, jobb híján időlegesen
munkát vállaltam az onocratiusi tavernájában,
ott alkoholistává is züllöttem egyhamar,
s persze megpohosodtam. Most meg
nem vagyok más, mint szél-röptette por, megtapadtam
ágán a píneáknak, hársfáknak, ciprusoknak,
és susogásukban faggatlak benneteket
újra meg újra meg újra:
Ki lehettem én, Numerus Carus?
És az egész mire volt jó?
Valete, viatores!*

/Bojkov Nikoláj ford./

(* Éljetek boldogul, utazók!)

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 93603

Kiril Merdzsanszki

Ismeretlen utazó


Epheszoszból hajón jött, Perint volt útiránya,
Kvirina fogadójában szállt meg,
kereskedőnek mondta magát, de nem pontosította,
puhatolózott, milyen árban vannak erre a rabnők.
Mielőtt még a baj megesett volna vele,
sajtot evett és sós halat,
s két obol ára borral öblítette le vacsoráját.
Aztán ahogy kapatosan
ment szobájába a lépcsőn felfele,
tán megcsúszott vagy rosszul lépett,
fejét a korlátba verte be,
s el se mondhatta, mi baja, máris halálba szenderült.
Szobájában befejezetlen levelet találtunk,
vége nem volt, csak kezdete,
s az aláírás is hiányzott: "Kedvesem,
már Apriba értem! Március
idusára várj haza..." Szegény feje!
Hol és mi les ránk,
előre bárki láthatja-e?
Állj meg, ki erre jársz, az ismeretlen
vándor fekszik a lábad alatt.
S mondd, nem vagyunk tán ugyanígy ismeretlen
vándorok mindannyian?

/Bojkov Nikoláj ford./

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 93602

Arvo Valton

Az utazó

A hirdetést a világhálón találtam
mostantól látogatható a pokol
jöhetnek üzletemberek turisták
bűnös lelkekhez hűséges rokonok
a vízum körül egy kis vita támadt
mi az hogy mindegyik három csepp vérbe kerül
aztán itt van ez a valutakorlátozás
sárga nyírfalevelek vannak forgalomban
de a földi levelek nem érvényesek a Sátán képmása hiányzik róluk
mégis csak úgy özönlött a sok kíváncsi
hosszú sor kígyózott a konzulátus előtt
beálltam én is a sorba bűnös barátommal szerettem volna találkozni
egy alagútban találtam magam
a vámos lelkem legmélyebb bugyrait kiforgatta
a határőr pecsétet nyomott a homlokomra
visszatértem de a jel a homlokomon maradt
a szomszédok kíváncsian tapogatóztak
miért nem akartál ottmaradni

 

/Oláh János ford./

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 93601

Ágh István

Költözők

A nyár s az ősz közé szorult időben
lüktet fülledt szívzaklató feszültség,
már nincs elég erő a kisüléshez,
hogy villámoktól hűljön a hevült ég,
türelmetlenség vár az alkalomra,
amíg az alma le nem hull a fáról,
a lombot borzadt izgalom kavarja,
az első sárga levél riasztása.

Jól ismerem az őszi virágnaptárt,
mintha tulipán nyílna őszi reggel,
sereg gyurgyalag lepte el a kertet,
s mikor ez a tarka karnevál elszállt,
megindult a madarak vonulása,
amit átéltem immár hetvenhétszer,
s elfog valami sejlő régi kényszer
visszamenni a nomádok korába.

Ellepték az iskolát a diákok,
a gólyák meg eltűntek észrevétlen,
a fecske már a nyárból is hiányzott,
és nincs kottája a csivitelésnek,
talán máshol gyűlnek a villanydróton,
s mennek, mint minden szeptemberben vissza
láthatatlan, a légifolyosókon
a délre fordult csőr iránytűjével.

Csillagképekhez kötött utazásuk
pontos, bár most már felettébb veszélyes
átrepülni a lenti háborúkon,
bárányfelhőkből lélegezve mérget,
s mi vár a déli otthon légkörében?
mennek, ahogy időtlen idők óta,
csak most szembe a szaharai szélben
az északi tél felé vonulókkal.

Különleges jövevényekről hallok,
és látok is a televízióban,
az afrikai sivár tengerpartról
törékeny dereglyére zsúfolódnak,
mindig csak szembe jönnek, senkinek sem
látok szemébe, a szokatlan látványt
kikapcsolva is megállíthatatlan
nézhetem tovább a vasúti pályán.

Már itt is vannak, szándékunk ellenére
megszállnak, ránk való tekintet nélkül
rendelkeznek velünk, hogy ideérnek,
szolgálatkész vezekléssel segítünk,
élni akarnak csak, bár hódítanak
puszta kézzel, hadd gondolkozzunk róla:
hányszorosára duzzad a csapat,
mibe őszül bele Európa?

 

 

Lutra Creative Commons License 2017.06.17 0 0 93600

Rózsássy Barbara            

Pára

Lábdobogás fut a parkban,
hangja elejti a testét,
űzi tovább kitakartan
átmenetét a derengés.

Látod, a sarkon a pékség
gőzszövetébe megállna.
Sző sziluett-lebegésén
télikabátot a pára.

Így melegedne, ki múlik?
Pólya se köt sebeidhez.
Visszalop orvul a múltig,

hol anyaméhburok-inged
körbefog, altat üresség.
Légy, aki meg se születtél.

Lutra Creative Commons License 2017.06.17 0 0 93599

Dobozi Eszter

A legkorábbi jel

                              Bíborkának

Bűvös szavakban már kész volt a hír,
hogy érkezel. A jelszavam, mikor
kiválasztottam – oly sok éve már –,
valaki fogta akkor is kezem,
ahogy bebillentyűztem azt az öt
betűt. S az ég! Az ég is így üzent,
valahányszor megfestette a Nap
pirkadatkor vagy napszállat előtt,
és versemben hányszor leírtam én,
hogy bíbor ég, ha éjszaka volt bent
az agyamban is, nem csak odakint:
kétely s remény váltólázaiban.
Egy hatalmas Úrnak ahogy terült
palástja szerteszét a múlt idők
igézetében, már abban is ott
voltál, s gyermekek játékaiban,
a bíborba-bársonyba öltözött
kislányalakban: a képzeletem
éter hullámaival ihletett
képeiben – óvodások közül
kihagyva-kitiltva. És majd aki
eleinkről hagyott nyomot nekünk,
Bíborbanszületett Konsztantinosz
neve volt az a legkorábbi jel,
hogy megjössz – kicsi gyermek –
                       majd közénk...

halkabban Creative Commons License 2017.06.16 0 0 93598

Tóth Erzsébet

Selyemrózsa


ha mosolygok
mindent megbocsátasz nekem -
mit kéne megbocsátani – tűnődöm


ha nem vagy itt akkor is itt vagy
akkor belülről simogatsz
selyemrózsa a bőröm alatt


és úgy tudod
két kezedbe fogni az arcom
mintha semmi másod nem lenne a világon

halkabban Creative Commons License 2017.06.16 0 0 93597

B. Radó Lili

Tavaszi fohász


Langyos eső, tavaszi eső,
áztasd lággyá a téli földet
s míg magva dús kalászba szökken,
millió virága karcsún
tárja tarka kelyhét az égnek.


Langyos eső, könnyek esője,
lágyitsd termővé szivem földjét,
hogy szűz virágát szent csokorban,
kincses kalászát kéveszámra
szerelmesemnek elvihessem.

Lutra Creative Commons License 2017.06.15 0 0 93596

Tomas Tranströmer

Postludium

Kutatóhorgony: szántom a világ fenekét.
Rám tapad sok-sok felesleges tárgy.
Fáradt méltatlankodás, izzó beletörődés.
Kavicsot szed a hóhér, homokba ír az Isten.

Csöndes a szoba.
A holdfényes bútorok repülésre készek.
Benyitok magamba lassan.
Üres fegyverek erdejében a lábam.

/Tőzsér Árpád ford./

Lutra Creative Commons License 2017.06.15 0 0 93595

Kőrizs Imre

Ronsard a neten voyeurködik
 
Nézem az új nyaralós
képeket az .ar albumban,
az „ismerős” jogán.
Nyilván Argentína.
Engem megváltoztatott
a B’s A’s-ben eltöltött két év
(az a legkevesebb, hogy azóta
lényegében nyersen is
megeszem a marhahúst),
akkori pilóta apósomnak
köszönhetően, akkori
feleségemmel, ötször
körberepültük a kontinenst.
De rajtad nem látszik az idő.
És nem vagyok elfogult:
a barátnőiden sem.
A harminc az új tizenhét?
Tűnődöm, mikor indul meg
végre oldalt és lefelé az arc,
amelyen smink nélkül
a szépség most is épp olyan
botticellisen és botrányosan*
törékeny és győzedelmes,
mint egy fél élettel ezelőtt.
Eszembe jut, ami elmúlt,
de nem közvetlenül,
hanem a jövő holdas fátyolán át:
mikor tudom majd azt érezni,
hogy nincs hozzád közöm?
(Régóta nincs, csak újabban
a Facebook azt hazudja.)

Lutra Creative Commons License 2017.06.15 0 0 93594

:)

Előzmény: halkabban (93593)
halkabban Creative Commons License 2017.06.14 0 0 93593

Legyen úgy! Meg aztán... a csatangolás kortalan, 80 fölött sem tilos. :)

Előzmény: Lutra (93592)
Lutra Creative Commons License 2017.06.14 0 0 93592

Dehogy nem! Hisz' nem vagyunk még....izé...80 évesek!:-)

Előzmény: halkabban (93591)
halkabban Creative Commons License 2017.06.14 0 0 93591

George Byron

Többé nem csatangolunk...


Többé nem csatangolunk hát
ily késő éjbe már,
bár szivünk csöppet se lomhább
s ragyog még a holdsugár.


Kardról lehull a hüvely
és a lélekről a mell,
nem liheghet szűntelen:
a szívnek béke kell.


Bár az éjben érzelem gyúl
s túlhamar megtér a nap,
nem csatangolunk ezentúl
holdas ég alatt.


(Fordította: Devecseri Gábor)

halkabban Creative Commons License 2017.06.14 0 0 93590

Emily Dickinson

A lélek saját társat választ...


A lélek saját társat választ.
S ajtót betesz.
Őnéki már a majoritás
Kívül reked.


Nem mozdul, hogyha hintó áll meg
A kapunál,
Nem mozdul, hogyha császár térdel
Lábainál.


Tudom, hogy egyet választott csak,
Az volt övé,
Aztán figyelme héját zárta,
Akár a kő.


(Fordította: Károlyi Amy)

Lutra Creative Commons License 2017.06.14 0 0 93589

Kassák Lajos

Szilveszter éjjel
 
Egy rongyos ember áll az éjszakában,
Máriára s a kóbor ácsra gondol.
Szűz január puha fészket ágyaz;
Valakit az éjjel holtra csókol.
 
Ó, be jó volna megbékülni máma,
Meghalt Szilveszter és egy gyászos év.
– Bús csavargó fűzd föl ócska csontod,
Távol mezőkről int feléd a rév. –
 
Messze tanyákon fényes csillag ég,
De botló lábam oly szekérre vágyik,
Amelyen az életből kijutnék.
 
Hol halkan ring az alvilági tó,
Egy vén batáron odáig döcögni,
Mert nincs kiút, mert térdig ér a hó.

Lutra Creative Commons License 2017.06.12 0 0 93588

Veress Gerzson

Holdtölte
 
Csillaggal sarkantyúz a menny
– kezdhetnék így is egy mesét –,
s ég alján ha hajnal csobog,
elmossa az éj szennyesét,
mely tépetten himbál alá,
napsugársál a fogason,
meggyekkel világít a kert,
lobban, lába kél, eloson.
Pipacsok nyitott sebei
vérzik át a búzamezőt
– mintha suhannál szélűben –,
zöldből szőkébe zendülőt,
mert kétszerkettő ez a nyár,
halk áramán már ősz dereng,
míg ablakodban gyertya ing,
huzat denevérszárnya leng,
s jön a virágfojtogató,
a testtelen és nevenincs,
kulcsra zárt ajtónk fölfakad,
elhúz fölöttünk a kilincs;
ma önkéntes holdtölte van,
s míg párzik fönn a félelem,
sikolyra fenten azt lesem,
mint él le engem életem.

Pannika127 Creative Commons License 2017.06.10 0 0 93587

 

Acsai Roland

Hetvenhét
 

A nádas két partja közt
kidobott heverő volt a híd.
Zöld szúnyoghálóval zöldárban
halásztam - nem a zavarosban.
Ebihalakkal töltöttem az üres

befőttesüveget, nádi hegedűvel
cincogtam, s messze elkerültem
a tavat, hová az eltévedt bomba
hullt. De ha tilosban jártam:
orromra koppintott a nádirigó,

házunk köré vízisikló tekeredett,
békarágás feketült az epren, s télen
beszakadt alattam a jég: naphalak
úsztak felettem - - - Helyek, idők,
képek törnek fel, mint hetvenhétben

a melegvizű forrás a Cigányszéken.

 
  

Lutra Creative Commons License 2017.06.09 0 0 93586

Lackfi János

Kis Ezmegaz Erdős Virágnak
 
ez nem az a vers amiért
szemen köpnek az utcán
ez nem az a vers amitől
dagadni fog a bukszám
 
ez nem az a vers amitől
kardot ránt hét vármegye
ez nem az a vers ami a
lányt bármire rávegye
 
ez nem az a vers amitől
leszakad a fél pofám
ez nem az a vers ami úgy
félig szent és félprofán
 
ez nem az a vers amitől
boldog lesz a nyugdíjas
ez nem az a vers ami már
megíráskor jogdíjas
 
ez nem az a vers amiben
mit is gondolt a költő
ez nem az a vers amihez
jár az aksi a töltő
 
ez nem az a vers amit majd
beváltanak bejglire
ez nem az a vers amit jó
bő vízzel kell nyelnie
 
ez nem az a vers ami tűnt
halványlila derengés
ez nem az a vers amiből
ötös lesz az elemzés
 
ez nem az a vers amit majd
fújnak kicsik és nagyok
ez nem az a vers amit egy
Horger Antal úr gagyog
 
ez nem az a vers amit a
fogra teszel és nem fáj
ez nem az a vers amitől
leolvadna a testháj
 
ez nem az a vers ami egy
bungee jumping zuhanás
ez nem az a vers amilyet
nem írt soha senki más
 
ez nem az a vers amitől
tótágast áll a világ
ez nem az a vers amiből
nem kacsint erdős virág
 
ez nem az a vers ami a
nemzettesttől idegen
ez nem az a vers amit majd
kocsonyában hidegen
 
ez nem az a vers mit együtt
skandál egész stadion
ez nem az a vers ami leng
darutollas sapimon
 
ez nem az a vers amitől
meggyógyulnak betegek
ez nem az a vers amiért
a magyar nép eleped
 
ez nem az a vers amibe
majdnem minden belefér
ez lesz az a vers amivel
ott szalad egy kisegér

Lutra Creative Commons License 2017.06.08 0 0 93585

Walter Höllerer

Déli verőfényben


Egy rózsabogár illatok közt tör utat.
Egy sarlós fecske szárnnyal karcol kék eget.
Egy lány könyvének sorait
olvassa félelmetlenül.

A száron egy kristály zárul körül.
A ködből egy ezüst csillag dereng.
Vörös vonaglása az ereken át:
Van. Én vagyok.

Árbóc-sor vonul át a tájon, feketén.
Egy gép úszik a felhő peremén.
Másodperc-gyorsan perdül a porban egy darázs.
A fény, a nap tündökletes, parázs.

/Jékely Zoltán ford./

Lutra Creative Commons License 2017.06.08 0 0 93584

Jaroslav Hašek

Hogyan lett Karaus úr alkoholista
 
Karaus úr életbiztosítási főfelügyelő volt egy biztosítóvállalatnál. Társaságunkban nagy élvezettel beszélt arról, milyen gyönyörű lenne, ha felütné fejét valami járvány, vagy kitörne a háború. Amellett szódavizet ivott, mert cselekvő tagja volt az antialkoholista egyletnek, járatta Krofta Természetbarát című lapját, és a legnagyobb élvezetét lelte benne, ha arról mesélhetett, hogy vannak egész népek, amelyek kizárólag növényi táplálékot fogyasztanak, vizet isznak, és egyesek közülük magas kort érnek el. Például az angolok Új-Zélandon találtak egy anyókát, aki betöltötte száznyolcvanadik életévét, és mindmáig él, pedig már annak is jó egynéhány esztendeje, hogy rábukkantak. Nekünk is ajánlgatta, hogy együnk aszalt banánt, melyet, úgymond, Palacký a “jövő eledelének” nevezett, ámbátor a dolog a valóságban így áll:
A Természetbarát kiadója, a smíchovi Krofta egyszer régen összevásárolt egy halom banánt, mely már részben rohadtas volt, megpörkölte, kitette boltja kirakatába ezzel a felirattal: “Aszalt banán, amelyről Palacký, a nemzet atyja megjósolta, hogy a jövő eledelévé válik.” Nem Palacký mondta hát a fentieket, hanem Krofta úr, de Karaus úr ehhez tartotta magát.
Kortyolgatta köztünk az Aranypintesben egyik pohár szódavizet a másik után, és beszélt a szeszes ital káros voltáról. Sőt egyszer egy nagy laterna magicát is odacipelt, és a fehér falra rávetítette az alkoholista ember gyomrát, máját. A vetítést előadással kísérte, és arról beszélt, milyen hatása van a szesznek az agyvelőre meg az egész emberi társadalomra.
– Képzeljék el – mondta –, képzeljék el, hogy a paráznák, gyilkosok, fajtalankodók, csalók, betörők, apagyilkosok, tolvajok és gyújtogatók, nemzetközi szélhámosok, kémek, munka-kerülők, pénzhamisítók többsége átlagosan napi három pohár sörnél többet ivott. Azonkívül ezek az emberek, az emberiség e kitaszítottjai, ittak néha pálinkát, rumot, konyakot vagy köményest, ittak bort, és a bitófán vagy a tömlöcben végezték. Már Aranyszájú Szent János azt mondja: “Kinek, ó, kinek, jaj, kinek vége? Annak, aki, a bor mellett ül, és iszákosokkal cimboráskodik.” Azért iszom én csak szódavizet.
E legutóbbi előadás pénteken hangzott el. Szombaton megint csak együtt üldögéltünk, s amikor Karaus úr közénk jött, és szokása szerint szódavizet rendelt, felállt Mahen cimbora, és odaszólt a vendéglősnek:
– Pergler úr, vigye vissza a szódavizet, és adjon ennek az úrnak sört!
– Soha! – kiáltott fel Karaus úr.
– Akkor három hónapon belül kiterítik – mondta ridegen Škarda doktor, az orvos.
– Már engedelmet, uraim!
– Semmi engedelmet – mondta Škarda doktor. – Hát nem olvasta az újságban?
– Én újságot nem olvasok.
– Akkor elveszett ember, barátom – jegyezte meg Mahen.
– Milyen régen issza a szódavizet? – kérdezte Škarda doktor.
– Tizenöt éve – felelte elkomolyodva Karaus úr.
– Akkor még nincs minden veszve, felügyelő úr, mert ahogy pár nappal ezelőtt a tudományos vizsgálat kiderítette, a szódavíz arzént tartalmaz, mely a szénsavval kerül a szódavízbe. A szénsavat ugyanis mészkőből állítják elő, és a mészkő minden fajtája tartalmaz arzént. S tudja, mi a le nem kötött arzén? Tudja, mi a fehér por, a méreg?
– Teremtő isten! – kiáltott fel Karaus úr.
– Ne teremtőistenezzen, amíg nem haldoklik! Egy pohár szódában nincs ugyan nagyon sok arzén, azaz méreg, de ha rendszeresen isszák, beáll a lassú arzénmérgezés, megáll a szív-működés, és az ember megfullad. Csak a boncolás deríti ki, hogy nem gutaütés volt, hanem arzénmérgezés. Hasonló fulladásos halál következik be állati méreggel való mérgezés esetén, ha például vipera mar meg valakit, s az egyetlen, ami megmentheti: azonnal nagy mennyiségű szeszes italt fogyaszt. A hatásos adagot ilyen esetekben rendszerint fél liter konyakban állapítják meg.
– Adjon ide fél liter konyakot! – kiáltotta Karaus úr. Škarda doktor visszafogta Karaus úr kezét:
– Nem megy az egyszerre – mondta. – Nem ihatik rögtön konyakot, hanem a mérsékelt mennyiségű alkoholt tartalmazó sörrel kell kezdenie. Mégpedig az elsőt egyszerre hajtja fel, most rögtön, a másodikat tíz perc múlva, a harmadikat negyedóra múlva.
Két óra alatt Karaus úr tizenöt pohár sört ivott meg.
Így lett Karaus úr alkoholista, s egyúttal a törvény keretei közt működő Mérsékelt Haladás Pártjának rendíthetetlen híve.

halkabban Creative Commons License 2017.06.07 0 0 93583

Emily Dickinson

Nincs olyan vitorlás...


Nincs olyan vitorlás, mint a könyv,
Mely messzi elragad;
Sehol olyan versenyfutás,
Mint a könyv-oldalak.

 

A koldus is átkelhet itt
És vámot sem fizet;
Mily felséges versenykocsi:
Hord emberszíveket.

 

(Fordította: Weöres Sándor)

halkabban Creative Commons License 2017.06.06 0 0 93582

Wislawa Szymborska

Egy szó a lélekről


Van lelke az embernek.
Senkinek nincs szakadatlan
és mindörökké.


Napra nap,
évre év
eltelhet nélküle.


Olykor csak elfészkelődik
a gyermekkor rengéseiben, félelmeiben
hosszabb időre.


Ritkán segédkezik
fáradságos tetteink idején:
bútormozgatáskor,
bőröndcipeléskor,
vagy ha szűk cipőben kutyagolunk.


Kérdőívek kitöltésekor,
húsvagdaláskor
többnyire szabadnapos.


Ezer beszélgetésünk közül
egyetlenegyre ha ellátogat,
és arra sem okvetlen -
szeret hallgatni.
Ha sajdul a testi fájdalom,
titokban lelécel.


Finnyás:
nem szívesen lát minket tömegben, -
fölényünk kicsikarása, érdekeink lármája
undorítja.


Öröm és bánat
az ő szemében nem más-más érzés.
Csak a kettőben együtt
van jelen.


Számíthatunk rá,
ha hosszasan habozunk
és mindenre kíváncsiak vagyunk.


Az anyagi világból
az ingaórát és a tükröt
kedveli: ők serénykednek akkor
is, ha senki nem nézi őket.


Nem mondja, honnan ered,
s hogy majd hová ködlik el,
de vár, vár minden ilyen kérdést.


Úgy tűnik,
nekünk őrá,
neki miránk -
szükségünk van egymásra.


(Fordította: Báthori Csaba)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!