"Jaj néktek törvénytudók! mert elvettétek a tudománynak kulcsát: ti magatok nem mentetek be, és akik be akartak menni, azokat meggátoltátok."
"Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai."
"Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek."
Vannak igehelyek amik úgy passzolnak az rkat egyházra.......modern farizeusok, akik számára fontosabb a "szent hagyomány" (aminek igazából van hogy még csak 100 éve sincs, hisz Mariska 1950-ben turistabuszozott a mennybe, XII Priusz volt az idegenvezető, előtte tescoba dolgozott), mint az Úr, a Teremtő. Mi következik ebből? Logicus, hogy ha unalmas műsorokat játszanak akkor nem a Krisztussal vannak kapcsolatban, hanem mással.
Ja a XIII. ker Béke téri templomban van egy fiatalos pap aki könnygázolt vagy nem tudom mi volt de fuldokoltam tőle, sebhintőpor vagy nem tom valami a levegőben az egész templomot beterítette, ő tuti élvezte én nem.
Egy francia szöveg fordítását kollégámmal ellenőriztetnem kellett, ezért késett a válaszom ennyit. A napokban fog érkezni, de nem ide, hanem a "Gyermek keresztseg" c. topikba.
Nem, a "szabad" az azt jelenti, hogy "szabad". Ha tudom, hogy a szülők ellenzik a dolgot, de a csecsemő meg haldoklik, jogomban áll eldönteni, hogy keresztelek-e, avagy sem.
"Angyalcsináló bába" - érvemet hadd fogalmazzam meg gyakorlati helyzetben.
Nőgyógyász orvos, aki rendszeresen végez abortuszokat, a te felekezeted tanítása szerint kíván keresztény lenni.
Föltételezem, keresztelési oktatás során fölhomályosítjátok, hogy bűn amit tesz, és lehetőség szerint ne csinálja, már ha meg akar keresztelkedni.
Tegyük föl, visszakérdez: "Node miért ne? Én a magzatot elveszem valakiktől, akik nemet mondtak rá, és odaadom valakinek, aki igent mond rá. Mi ebben a rossz?"
Nos? Mi a válasz? Amikor azt mondod, én a "cél szentesíti az eszközt" - érvet adom a szádba, megtakarítod magadnak a gondolkodást: miért kell automatikusan rossznak gondolni a magzatölést, ha egyszer a megölt magzatok automatikusan üdvözülnek? Ha rossznak tartod a magzatölést, az annak a jele, hogy mégsem vagy egész biztos ebben a sajátos tanításban.
Ami engem illet, megint csak azt mondom, bármely dogmatikai határozat értelmezésénél tudni kell, milyen problémára reagál. "A megkeresztelt csecsemők biztosan üdvözülnek" - tanítás hirdetői nyilvánvalóan a csecsemőhalandóság esetét tartották szem előtt. Vagyis azt az esetet, amikor egy csecsemő emberek részéről csak gondoskodást kap, Isten részéről elfogadást, tanítvánnyá tételt, és utána meghal. Ilyen esetben kételynek aligha lehet helye.
Ha egy csecsemőnek abban a titokzatos folyamatban, ami őt más üdvözültekkel egyenlő helyzetű örök életű emberré teszi, meg kell küzdenie saját megölésének tényével, az mindenesetre más helyzet.
Ezen túlmenően a csecsemőgyilkos megfoszt két szülőt a gyermeküktől, akire korábban igent mondtak.
Talán hallottál arról a mondásról, hogy "minden hasonlat sántít". Iskola-hasonlatom teljesen érvényes abból a szempontból, hogy mi tesz valakit tanítvánnyá: egy egyszeri gesztus.
Hogy ezen túlmenően iskolába más kritériumok szerint íratnak valakit, mint amik szerint keresztelnek, az aranyigazság, de a szempontom érvényességén nem változtat.
Egyébként a "tanítvány" - szó értelmezéséhez ajánlom figyelmedbe Vargha Zsigmond szempontját a "mathétész" szócikknél: Krisztus tanítványai többek között abban különböznek a rabbik tanítványaitól, hogy egész életükben tanítványok maradnak, akik Krisztust vallják mesterüknek. A rabbik tanítványai egy idő után maguk is rabbikká, azaz mesterekké váltak.
Vagyis Krisztus tanítványának lenni életre szóló viszony, amit az hoz létre, ha valakit Krisztus elfogad tanítványnak.
Amíg Krisztus a földön élt, ez az elfogadás Kr. emberi szavai által is történhetett, ma csakis a keresztség szentsége által.
A Mortara-esetet nem ismerem, de mindenesetre úgy tűnik, hogy erős érvhiányodban egy egyszeri egyháztörténeti hülyeséghez vagy kénytelen fordulni. Való igaz, a katolikus missziós buzgalom sok marhasághoz vezetett, amit a protestánsok elkerültek, de nem utolsó sorban azért, mert protestáns missziós buzgalom kb. a XIX. sz közepéig nem volt. A legújabb korig a protestánsok egyszerűen semmit nem tettek a hit terjesztése érdekében, csak vitatkoztak.
"Evangelizálták a várost": bocs, ezt elnéztem, valóban aoristosban van az első ige is, és az indoklásod is helyes: mivel utána visszatértek Lisztrába.
Viszont az továbbra is áll, hogy más az "evangelizálás" és más a "tanítvánnyá tétel" tárgya: a város ill. sokak. Ha egy cselekvés két különböző hatásáról lenne szó, akkor indokolt lenne az alany változása is: "Evangelizálták a várost, és sokan tanítványokká lettek". Ha azonban az alany nem változik, akkor mindenesetre megalapozottan föltehető, hogy a "sokak" esetében egy új cselekvésről is szó van, és valóban a Szentírás egészét szem előtt tartva ez nem lehet más, mint a keresztelés. Jellemző viszont, hogy Te teljes joggal tarthatod szem előtt a Szentírás egészét, én viszont "dogmatikusan belemagyarázok".
Mt 28,19: nyelvtani elemzésed mindenesetre nem zárja ki a particípiumok eszközhatározói értelmét, a szöveg értelme viszont egészen valószínűsíti ezt.
Megismétlem a kiindulópontomat: Krisztus tanítványának lenni, az egy személyközi viszony, ami Krisztus meghívásával kezdődik és egy életen át tart. A tanulmányok ennek a Krisztus akaratában megalapozott viszonynak a következményei, nem ők maguk hozzák létre a tanítványi mivoltot.
Nem tudom, miért látod kibúvónak, ha részletesen ismertetem a keresztelésre vonatkozó előírásokat, miután részletesen kérdezed?
Élő embert szabad megkeresztelni, aki tudatosan vágyik rá, vagy akinél csecsemőként megalapozott remény van arra, hogy az idők folyamán megismertetik vele Kr. tanításait.
Ezek annyira természetes élethelyzetek, amennyire csak lehet. Ellenpéldáid hogyismondjamcsak.
Ami a haldokló szaracént illeti, ismertettem az egyházjog vonatkozó paragrafusát is, amely szerint ha nem volt tudatos szándéka a megkeresztelkedésre, akkor a megkeresztelése érvénytelen. Innentől a téma nagyjából kimerül. Esetleg elvégezhetem rajta a keresztelés szertartását, de ha nem volt szándéka rá, hogy a keresztséget fölvegye, akkor nem ér semmit a dolog.
Azt is nagyon sajnálom, ha nem észleled, hogy Krisztus szentségei általában az anyag fölemelését jelentik: a víz, mint egyszerű, alázatos anyagi valóság Isten kegyelméből képes eltörölni a bűnt. Stb.
Abszolút fontos, hogy a föld anyagaiból készült szentségeket a föld anyagával szoros egységben élő lelkek vegyék föl. A földön élő emberi lelkek számára ez az út Istenhez, míg mindazok számára, akiket Isten magához szólít, más utak nyílnak meg.
Ha ezt nem veszed ennyire komolyan, akkor nem érted, mik azok a szentségek, nem érted, hogy az ember test és lélek elválaszthatatlan egysége, továbbá nem érted, miért volt fontos, hogy Isten Krisztusban emberré legyen.
"A búcsú ill. az imádság az a halott lelkének szól. A keresztelés meg az élők testének." - Tehát tovább hátrálsz; ha jól számolom, ez az ötödik kibúvód. Eddig megkövetelted a keresztelhetőséghez, hogy ember legyen az alany, aztán hogy legyen benne éltető lélek, aztán hogy fennálljon a keresztény nevelés reménye, végül mellébiggyesztettél egy elégséges feltételt, hogy ha fennáll az elkárhozás veszélye, akkor is megkeresztelhető a csecsemő. Most meg azt mondod, hogy az illetőnek testben kell lennie, mégpedig élő testben. Ekkor valóban már csak az eszméletlen haldokló muzulmán marad meg az eddigi ellenpéldáim közül, mint olyan, aki eleget tesz eddigi összes feltételednek. Csupán annyit kell kozmetikáznom a dolgon, hogy "keresztény életre reménye nincsen, de hiszen a haldokló csecsemőnek nincsen, mégis megkeresztelitek." Bizony, a fogságba esett, seblázban haldokló, félrebeszélő szaracén harcos erősen tipikus példa (függetlenül attól, hogy múltbeli), hiába igyekszel elhessegetni. Neked pedig eddigi követelményeid alapján meg kellene keresztelned. Implicit vótuma van, hiszen ha megértené a keresztény tábori pap beszédét, bizonyára megtérne és megkeresztelkedne önszántából is.
De másfelől meg miféée mellébeszélés az, hogy "a keresztség az élők testének szól"? Hát hiába mondtam el Péter leveléből a kulcsigét, miszerint a keresztség nem a test szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret kérése Istentől? Talán egy purgatóriumi vágykeresztelt léleknek miért ne lehetne folyamodása Istenhez jó lelkiismeretért? És ismét, a vér- vagy vágykeresztség talán a testen hajtatik végre? Mi gátolja felekezetedet abban, hogy előássa a csontokat, és megkeresztelje őket, ahogy bizony előássa őket, ha le akar borulni előttük? Talán nem a holt szentek testét tisztelik azon az alapon, hogy a lelkük Istennél van és esedezik? Ennélfogva a purgatóriumi vágykeresztelt személyek csontjain igenis végre lehetne hajtani a keresztséget. Illő dolog megtenni, meg is lehet tenni, miért nem teszitek hát?
"Kitartóan azt gondolom, hogy érted, csak szórakozol velem, amit elég szégyenletesnek tartok" - Ne engem szégyellj, én tudom, mit beszélek. Protestáns vagyok, és most az ördög ügyvédje felekezeteddel szemben. Szégyelld inkább magadat, amiért felekezeted tanában az ellentmondást eltűröd vagy letagadod, ahogy éppen bírod.
"Vedd már észre, hogy mi akkor szolgáltatjuk ki a keresztséget, ha olyanok kérik szeretetből, akik szeretik azt a gyereket és föl akarják nevelni." - De nem csupán ilyenkor, s itt kezdődnek a bajok. Edgardo Mortara szülei ugyan szerették a kicsit, föl is akarták nevelni, de keresztséget nem kértek számára. Azt egy szolgáló adta föl neki, aban a babonás hiedelemben, hogy anélkül alkárhozna. A folytatást ismered.
"Te ellenben teljesen elvtelenül kijelented, hogy minden halott gyermek üdvözül Krisztus kozmikus áldása következtében." - Ha teheted, ne emlékezetből idézz, mert ez eddig sem volt erős oldalad. Én sosem mondtam, hogy ennek "következtében" üdvözül a gyermek, hanem hogy üdvözül, mert Isten beszámítja neki tudatlan állapotát, illetve egy darabig meg is óvja az eredendő bűnnek rajta való eluralkodásától.
"Mi mást mond egy angyalcsináló bába? Ha így áll a dolog, nem érdemes fölnőni." - Ő ezt mondja, de te, egyedül te voltál az, aki ezt a gondolatmenetet odafércelted az én érveim mögé mint elkerülhetetlen következményt. És ennek során azt az elvet alkalmaztad, hogy "a jó érdekében megengedett dolog valami rosszat cselekedni." Én ezt az elvet még implicite sem említettem, sőt mára már explicite tagadtam is, te mégis benne hagyod ebben az abszurdumban, amelyet álláspontomból kívánsz levezetni. Én pedig kimutattam, hogy ez az elv nem tőlem származik, mivel a te álláspontod mellé is odafér.
Mert ugyan miért ne csúfolódhatnék én is a te felekezeti teológiádon ugyanígy: "Szerintetek a keresztség után azonnal meghalt ember eredendő és aktuális bűn nélkül, és levezekelendő ideglenes büntetések hiányában azonnal meglátja az Isten orcáját (idáig igaz is a dolog, ti valóban ezt hirdetitek) - hát miért nem öltök meg azonnal minden megkereszteltet? (Itt lépett be az érvelésbe az az elv, amit te is alkalmaztál.) Ha így áll a dolog, akkor jobb őket azonnal leöldösni, mert hiszen az élet olyan bizonytalan."
És ezt már másodszor fejtem ki számodra ilyen részletesen, amiért feljogosítva érzem magam a következő kifakadásra: te lendületből a szába gyömöszöltél egy erkölcstelen elvet ("a cél szentesíti az eszközt"), aztán még engem szidalmazol miatta. És mikor kimutatom lovagiatlan vitai taktikád heytelenségét, nem is veszed magadnak a fáradságot, hogy elolvasd a hivatkozott három írásomat. Igénytelen és felületes vitázó vagy.
"Nem mondom, hogy világosan értem, hogyan zajlik le a szabad akarat és a kegyelem drámája egy csecsemő esetében, aki meghal." - Ezen fölösleges is töprengened: idéztem egy pápától, aki szerint megkeresztelten a mennybe jutnak, és két zsinattól, melyek szerint kereszteletlenül elkárhoznak. Tudom, számodra ezek a dogmatikus kijelentések csak megkerülendő akadályok, de egyrészt nem fog sikerülni, másrészt ez már csak a te szégyened, nekem semmi dolgom velük többé.
""Kódexmásoló szerzetesem" NA által említett párhuzami közül egyik sem olyan szerkezetű, mint a Mk evangélium vége: két pozitív kijelentés szemben egy negatívval" - Az ilyen olcsó kibúvók nem érnek semmit. Hiszen a Mk azt mondja: hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek (v: az egész teremtésnek.) Ugyan hol van ennek ilyen párhuzama akárhol a Mt és Lk evangéliumokban? De a "kígyókat vesznek föl" stb.-nek sincs szerkezetileg azonos mintája másutt. Bizony, ehhez is ugyanúgy darabokból szedhetők össze párhuzamos és források, mit a 16,16-hoz. Tehát ha az 16,16 kivételével az egészet másunnan összeollózottnak mondod, akkor ugyanilyen joggal a 16. vers is lel magának ugyanilyen párhuzamokat.
Azt hiszem, neked is várnod kellett volna kicsinyég a válasszal, hogy felfoghasd, mit jelent a "reductio ad absurdum" módszere, amivel most felekezeted dogmatikáját és a te állspontodat tesztelem. Ha bizonyos dolgokat nem értesz, ajánlom, olvasd vissza a vitaszálat.
Iskola-hasonlatod azért nem alkalmas a r.k. csecsemőkeresztség alátámasztására, mert iskolába sem íratnak be olyasvalakit, aki képtelen az első napon felfogni, mint mond a tanító néni.
A haldokló felnőtt esetét én csak azért hoztam fel, hogy megcáfoljam azt a lehetséges hivatkozásodat, miszerint az elkárhozás veszélye pótolja a keresztény nevelés reményének hiányát, legalábbis a csecsemő esetében. A kereszténységben való neveltetés reménye pontosan ugyanannyi a kettő esetben. Hogy erről az egyházjog mást mond, az nem az én hibám, csak a te felekezeted tanainak belső ellentmondása.
"A jog azt mondja, a szülők akarata ellenére is meg "szabad" keresztelni. Ez mérlegelést jelent. Ha a szülők jelen vannak, akkor a szülői méltóságuk is jelen van a gyermek haldoklásánál, amit tisztelnem kell." - Nem, a "szabad" azt jelenti, hogy a keresztség nem csupán érvényes ilyenkor, hanem megengedett is.
"Ha a szülők nincsenek jelen, akkor helyből fölvetődik a kérdés: miért? Lemondtak netán a szülői méltóságukról?" - Ha ismered a Mortara-esetet, akkor tudod, hogy ez zugkeresztelés volt, amely azonban mégis jogalapot adot a gyereknek szüleitől való elszakítására.
"Az ApCsel mondata kb. így fordítható: "evangelizálván a városban sokakat tanítványokká tettek". Az első ige part.impf. a második aoristos." - Nem, mindkettő aorisztosz, legalábbis a NA27 főszövege szerint. Ennélfogva a "megismertették az evangéliummal" fordítás sokkal helyénvalóbb. Aztán meg a "város" tárgyesetben van, így a "városban" sem jó fordítás. Itt igenis egyszeri evangélizálásról van szó, melynek eredménye egyszeri térítés volt. Mondja is a szöveg, hogy "aztán visszatértek Lisztrába."
"Nem az ApCsel-lel lehet értelmezni a Mt végét, hanem fordítva." - Tévedsz: a Mt 28,19-ben sincs benne nyelvtanilag, hogy a tanítvánnyá tevés magában foglalná a keresztelést, vagy hogy ennek amaz volna a szükséges eszköze. Érveket mondtam.
"Ott felnőttek esetében a "megtérés" nevű lelki aktust a "megkeresztelkedés" nevű társadalmi aktus követte, és így lett valaki tanítvány." - Ezt az utóbbi félmondatot azonban te nem a Bibliából olvasod ki, hanem belemagyarázod. Az valóban igaz, hogy aki Jézust követi, annak meg kell keresztelkednie, de hogy a keresztség tenné tanítvánnyá, az nincs benne.
"Kódexmásoló szerzetesem" NA által említett párhuzami közül egyik sem olyan szerkezetű, mint a Mk evangélium vége: két pozitív kijelentés szemben egy negatívval.
Világos, hogy mind a hit, mind a keresztelkedés, mind a hitetlenség nagy szentírási témák. De ez a kombináció így a Mk végén elég egyedi, míg minden más vers teljesen egyértelmű párhuzamokat mutat a többi evangéliummal.
Mégsem azt mondtam erről a versről, hogy nem Szentírás. Azt mondtam róla, hogy korlátozott érvényű: elsődlegesen felnőttekre vonatkozik, áttételesen csecsemőkre is.
Vedd már észre, hogy mi akkor szolgáltatjuk ki a keresztséget, ha olyanok kérik szeretetből, akik szeretik azt a gyereket és föl akarják nevelni.
Te ellenben teljesen elvtelenül kijelented, hogy minden halott gyermek üdvözül Krisztus kozmikus áldása következtében.
Mi mást mond egy angyalcsináló bába? Ha így áll a dolog, nem érdemes fölnőni. Csak mindenféle fölösleges kockázatnak teszi ki magát az ember. "Ha előrelátó csecsemő lettél volna, fölkötöd magad a köldökzsinórodra."
Nem mondom, hogy világosan értem, hogyan zajlik le a szabad akarat és a kegyelem drámája egy csecsemő esetében, aki meghal. Azt viszont világosan látom, hogy az üdvözült csecsemő, az valamiképpen egyenlő lesz minden más üdvözülttel, és a jelenlegi és a végső állapot között valahol le tud zajlani az a dráma, ami minden más ember földi élete is.
A búcsú ill. az imádság az a halott lelkének szól. A keresztelés meg az élők testének. Ha egy testben fölismerem az élő emberi lelket, akkor kiszolgáltathatom neki az élők szentségeit.
Meg kell mondanom, hogy ezt a szálat lezártnak tekintem, van elég másik. Ha nem érted, nem érted. Kitartóan azt gondolom, hogy érted, csak szórakozol velem, amit elég szégyenletesnek tartok, de ez is a te dolgod.
Az ApCsel mondata kb. így vordítható: "evangelizálván a városban sokakat tanítványokká tettek". Az első ige part.impf. a második aoristos. Az elsőnek a város lakói a rejtett alanya a másodiknak a "sokak" a nyílt alanya. Akkor tehát? Általános tevékenységük az volt, hogy evangelizáltak, alkalomról alkalomra ismétlődő tevékenységük meg, hogy tanítványokká tettek. Itt nincs leírva, hogy kereszteléssel, de annál inkább a Mt végén. Épp fordított a helyzet, mint gondolod. Nem az ApCsel-lel lehet értelmezni a Mt végét, hanem fordítva.
A "megtérít" - fordítás, az lehet jellemző a felekezetet szubjektivista dogmatikájára, de semmiképpen nem az apostoli korra. Ott felnőttek esetében a "megtérés" nevű lelki aktust a "megkeresztelkedés" nevű társadalmi aktus követte, és így lett valaki tanítvány.
Ez most már a "de nem, de igen" vitaszintje. Akit megkeresztelek, azt Krisztus tanítványává teszem. Akit törvényesen beíratok az iskolába, azt meg az iskola tanítványává teszem. Ha Isten titokzatos akaratából az illetőnek már nincs módja tanulni, akkor is Krisztus ill. az iskola tanítványaként halt meg. Attól, hogy figyelmen kívül hagyod, amit írok, még ezt leírtam, és semmilyen cáfolat nem érkezett.
Haldokló felnőtthöz idézném Erdő Péter érsek egyházjog könyvének 1600. pontját:
"A halálveszélyben forgó felnőttet akkor szabad megkeresztelni, ha 1. valamelyest ismeri a hit legfőbb igazságait, 2. bármilyen módon kinyilvánította szándékát a keresztség felvételére (maga a szándék itt is érvényességi feltétel), 3. ígéri, hogy megtartja a keresztény vallás parancsait."
Mármost abban a roppant életszerű esetben, ha meglátok egy öntudatlan muzulmán haldoklót, akiről tehát annyit tudok, hogy nincs megkeresztelve, akkor elmondhatom ugyan a keresztelés szavait, de ez csak akkor lesz érvényes katolikus keresztény szertartás, ha az illető előtte kinyilvánította a szándékát, hogy meg kíván keresztelkedni. Ha ilyen szándék nincs, a gesztusom annyi, hogy lemostam az illető homlokát. Kérdés, probléma, fölvetés? Szerintem ez teljesen világos, értelmes beszéd, ami a te ide vonatkozó fejtegetéseidről nem mondható el.
Haldokló csecsemő:
Ha egyszer haldoklik, akkor nyilván az a feltevés, hogy meg fog halni. Az egyetlen ajándék, amit adni lehet neki, hogy lemosom róla az áteredő bűn szennyét és Krisztus tanítványává teszem. A jog azt mondja, a szülők akarata ellenére is meg "szabad" keresztelni. Ez mérlegelést jelent. Ha a szülők jelen vannak, akkor a szülői méltóságuk is jelen van a gyermek haldoklásánál, amit tisztelnem kell.
Ha a szülők nincsenek jelen, akkor helyből fölvetődik a kérdés: miért? Lemondtak netán a szülői méltóságukról?
Én ilyen esetben döntenék a keresztelés mellett: ha a szülők távol vannak, én közel, a gyermek meg tényleg haldoklik, és ezt valaki tényleg megállapítja.
"úgy véled, hogy az egyik példány becserélhető a másikkal, és amit az egyikkel megtehetek, azt a másikkal is meg kell tennem." - Én ugyan ilyet explicite soha nem mondam, bár nyilván egyszerűbb így vitáznod. Gondolatmenetem csak arra irányult, hogy amilyen érvelést azt egyikre alkalmazol, én olyat alkalmazok egy másikra.
"A felnőtt sajátos méltósága, hogy felel önmagáért, és ezért megkérdezése nélkül nem keresztelhetem meg." - Kivéve bizony az öntudatlan haldoklót. Őhelyette felekezeted elkezd válaszolni, implicit vótumot és egyebeket keresgélve.
"A csecsemő sajátos méltósága, hogy mások felelnek érte, és ezen mások megkérdezése nélkül nem keresztelhetem meg őket." - Kivéve persze a haldokló csecsemő esetét.
"A haldokló (és magárahagyott és általam megtalált) csecsemő sajátos személyes méltósága, hogy én vagyok az egyetlen, aki itt a földön tehet érte valamit" - De a CIC 868. kánonjának 2. paragrafusa nem csupán az ilyenekről szól, hanem a hitetlen szülők halálveszélyben lévő gyermekéről is, akit, mint mondja, még a szülők akarata ellenére is meg lehet keresztelni. És ismét, Edgardo Mortara esetét is említettem.
"és mindabba, amit tehetek érte, beletartozik az is, hogy a kereszteléssel lemosom róla az áteredő bűnt, és Krisztus tanítványává teszem." - Ezt mint a te meggyőződésedet tiszteletben is tartom, de ebben belső ellentmondás rejlik. Őt abban a tudatban teszed "Krisztus tanítványává," hogy meg fog halni, azaz nincs esélye a további tanulásra. Marad hát az opus operatummal való érvelés, és az a hangsúlyos ágostoni érv, hogy "anélkül elkárhozna." És le kell mondanod arról a szép indoklásról, ami csak sallangként szerepel szavaid közt, hogy tudniillik "Krisztus tanítványává teszed."
"Én meg azt mondom, nem fordítható "megtérít"-tel. Ugyanis nem az apostolok igehirdető tevékenységét írja le más szavakkal hanem két egymást követő, bár egymásból következő cselekvésről van szó: evangelizálták (a város felnőtt lakóit) és tanítványokká tettek sokakat." - Éppen ezért fordítható "megtérít"-tel is: evangéliumot hirdettek a városnak, és erre sokan meg is tértek (értsd: kereszténnyé lettek). Hogy meg is keresztelték őket, az más helyekből valószínűsíthető, de hogy itt ezt a "tanítvánnyá tesz" ige maga is kifejezné, az éppenséggel nem exegetikai, hanem dogmatikai érv. A megkeresztelést az ApCsel rendszerint néven szokta nevezni.
"az én intuícióm csak élő embereknél működik, miszerint az illető "hús az én húsomból és csont az én csontomból" - De búcsút mégis adtok halottaknak, annak dacára, hogy őket ez az intuíció nem érzi hús-vér embernek. Sőt, az általad sosem látott embert sem fogod kevésbé embernek minősíteni amiatt, hogy nem látod és nem tapintod őt. Intuíciód ott is elrugaszkodik az érzékeléstől, amikor a mennyei szentek valamelyikéhez imádkozol, bizonyára azzal a szokásos alátámasztással, hogy ő is olyan ember, mint te. Legalábbis a holt szentekhez való imát a r.k. vitázók rendszerint olyan példákkal vélik megtámogatni, ahol élő emberekhez intéztek kéréseket.
"Bibliailag nézve mindenesetre nem hiszem, hogy Ádám a halott Évát is elfogadta volna feleségnek, pedig a te okfejtésedből ez is következne." - Csak ha én valósággal elfogadom a te "intuíciós" gondolatodat. De én már régen letértem a saját álláspontom végigviteléről e szálon, és a tiédet boncolom, ezúttal a "reductio ad absurdum" módszerével. Ez esetben pedig nem kell megijednem, ha valami égbekiáltó marhaság jön ki. Sőt, én ezen itt csak a kezemet fogom dörzsölni.
"Ha ennyire hülyének nézel (na jó, ennyire elemi szinten megfoghatónak nézed az egyházi tanítást), az a te vakságod, és nem az én szegénységem." - Ellenkezőleg, a te álláspontod következetlensége. Ha bizonyos holtaknak juttatható búcsú, akkor bizonyos holtaknak miért nem juttatható "keresztségi kegyelem"? Ha szabad holtakhoz imádkozni, akkor miért nem szabad holtakat keresztelni?
"Ami a haldokló muzulmánokat illeti, ha kéri, azonnal megkeresztelem." - De én nem erről beszéltem, hanem a "halálos betegségbe esett, eszméletlen muzulmánokról" (274). Indoklást is adtam ugyanott.
Az a baj, hogy általában gondolkodsz "az ember"-ről, és úgy véled, hogy az egyik példány becserélhető a másikkal, és amit az egyikkel megtehetek, azt a másikkal is meg kell tennem.
Ezzel szemben mindenkinek sajátos emberi helyzete, és ebből következően sajátos méltósága van.
A felnőtt sajátos méltósága, hogy felel önmagáért, és ezért megkérdezése nélkül nem keresztelhetem meg.
A csecsemő sajátos méltósága, hogy mások felelnek érte, és ezen mások megkérdezése nélkül nem keresztelhetem meg őket.
A haldokló (és magárahagyott és általam megtalált) csecsemő sajátos személyes méltósága, hogy én vagyok az egyetlen, aki itt a földön tehet érte valamit, és mindabba, amit tehetek érte, beletartozik az is, hogy a kereszteléssel lemosom róla az áteredő bűnt, és Krisztus tanítványává teszem.
Nem tudom, te hogy vagy vele, az én intuícióm csak élő embereknél működik, miszerint az illető "hús az én húsomból és csont az én csontomból".
A halott az már nem az, noha itt a földön nyilván a halott test emlékeztet leginkább az illető egykori földi valóságára, és valóban az ereklyetisztelet erre a kapcsolatra épít. Nincs igazán végiggondolva az egyházi tanításban, hogy az ereklyetisztelet alapja az imádkozó eleven szubjektuma, miszerint könnyebben tud imádkozni egy olyan helyen, ahol az elhunyt szentre valamilyen személyes valóság emlékeztet, vagy az az objektív valóság, hogy Isten a valódi földi testet készül föltámasztani, mint Jézus esetében.
Bibliailag nézve mindenesetre nem hiszem, hogy Ádám a halott Évát is elfogadta volna feleségnek, pedig a te okfejtésedből ez is következne.
Na, én ugyanazért nem keresztelek meg egy halottat, amiért a halott asszony nem volna alkalmas Ádám feleségének. Azon viszont csodálkozom, hogy neked ezt magyaráznom kell. Ha ennyire hülyének nézel (na jó, ennyire elemi szinten megfoghatónak nézed az egyházi tanítást), az a te vakságod, és nem az én szegénységem.
Ami a haldokló muzulmánokat illeti, ha kéri, azonnal megkeresztelem.
Én meg azt mondom, nem fordítható "megtérít"-tel. Ugyanis nem az apostolok igehirdető tevékenységét írja le más szavakkal hanem két egymást követő, bár egymásból következő cselekvésről van szó: evangelizálták (a város felnőtt lakóit) és tanítványokká tettek sokakat.
Más a két cselekvés alanya is, ami teljesen természetes, még akkor is, ha az első alany rejtett.
Arról van szó, hogy az evangelizálás hatására sok felnőtt "hitt és megkeresztelkedett". Ezt így együtt írja le a "tanítvánnyá tettek" kifejezés.
"A példám az iskola volt. Ha Kis Pétert 2003 szeptember 1-én beíratják a szülei az Általános Iskolába, és szeptember 2-án elüti az autó, akkor az iskola tanulójaként, tanárai tanítványaként hal meg, noha a tanárai egy része esetleg soha nem is látta, nemhogy tanult volna valamit."
Tehát egy racionális jogi párhuzamot hozol a mindennapi életből. Ezt én tisztelettel ugyan, de következtetéseddel ellentétes irányba folytatni tudom. Mert az iskolába való beiratkozást megelőzi rossz esetben a felvételi, jó esetben az iskolaérettségi szakvélemény kikérése. Olyan embert tehát nem szabad (vagy mondjuk így, kevésbé jogászilag: "nem érdemes") beíratni a kereszténység iskolájába, aki nem tudja a keresztséget mint a jó lelkiismeret kérésének beiratkozó szakramentumát a maga hitbeli cselekedeteként felvenni.
Azzal támasztottad alá, hogy a csecsemő keresztelhető, hogy van benne ősbizalom, és sír, remélve, hogy ellátják. Ha hozzáteszed, hogy csak ember keresztelhető, akkor a pocok valóban kiesik az ellenpéldák közül, és csak a purgatóriumi vágykeresztelt lelkek maradnak, no meg a halálos beteg muzulmánok, stb.
"Ha mármost valakiről, akiről intuitíve világosan látom, hogy lényegi értelemben azonos velem, azt is látom, hogy a maga értelmi szintjén teljes békében él a világgal és annak Teremtőjével, akkor miért ne akarnám, hogy Krisztus tanítványa is legyen?" - Rendben: ekkor azonban a hitetlen szülők nem haldokló gyermeke is megkeresztelhető volna.
"Ha találunk olyan igehelyet, ami gyermekekre is közvetlenül vonatkoztatható, az értelmezési kulcsot jelent a többi igehely vonatkozásában. A Mt evangélium végén lévő parancs ilyen." - Erről elmondtam, hogy semmit nem bizonyít, csak elviseli a rámagyarázásodat, mert túl általános.
"Ami Jézus áldását illeti, ott azon a helyen Jézus felnőtteket sem keresztelt! Áldó gesztusa tehát a keresztelés vonatkozásában csak áttételesen értelmezhető." - De a gyermekek vonatkozásában közvetlenül érvényesíthető.
"A te áttételes értelmezésed, hogy ez a gesztus helyettesíti a keresztelést." - Nem: én azt mondom, hogy az ő esetükben föl sem merül, hogy a keresztelést bármivel is "helyettesíteni" kellene. Az áldás önmagában elég, keresztségre nincs szükség.
"a "matheteusantes" igét tévedés lenne "megtérít"-tel fordítani," - Rendben, én csak azt mondtam: "Így is fordítható." Te ragaszkodhatsz az egy szónak egy szóval való visszaadásához, én az illető helyen árnyalatokat akartam hozzáadni a jelentéshez. Az indoklást megadtam.
"és nem az evangélium hirdetésével kapcsolatos" - Mondod ezt annak dacára, hogy a négy hely közül az egyik kifejezetten a "te-kai" kötőszavakkal említi őket együtt.
"hanem egy attól független - bár ezen a helyen abból következő - önálló aktust ír le." - Ezt mondom én dogmatikus dedukciónak.
"Ha az ApCsel arról akart volna írni, hogy az apostolok az igehirdetésükkel sokakat elfordítottak a bűneiktől, megtérítettek, az "episztrefó"-t használta volna." - Itt én sem a "bűneitől elfordít," hanem a "hitetlenségtől elfordít" értelemben gondoltam a szót. Ez pedig igenis az evangéliumhirdetéssel kapcsolatos, és abból következik.
"nagyobb összefüggésben, nem utolsó sorban épp a Mt 28,19-re tekintettel világos, hogy ez úgy történt, hogy megkeresztelték az illetőket" - De ugyaninnen az is világos, hogy ez úgy is történt, hogy tanították őket. (Nyelvtani párhuzamosság miatt.) Legalábbis ha érvelésed működik.
"Bibliográfiádat kiegészíteném Balázs Károly Újszövetségi Szómutató Szótárával" - Az adott esetben (particípiumok használati sajátosságai) ez nem segített volna.
Szép, kövér a hozzászólásod, talán menjünk apránként.
ApCsel 14,21:
a "matheteusantes" igét tévedés lenne "megtérít"-tel fordítani, és nem az evangélium hirdetésével kapcsolatos, hanem egy attól független - bár ezen a helyen abból következő - önálló aktust ír le.
A "megtérít" magyar szó elég pontos fordítása egy másik görög igének, az "episztrefó"-nak: a görög ige is igekötős, a "sztrefó" jelentése kb: fordul, fordít. Régebbi magyarsággal: térül, térít, pl. térül-fordul, kitér útjából, stb.
Ha az ApCsel arról akart volna írni, hogy az apostolok az igehirdetésükkel sokakat elfordítottak a bűneiktől, megtérítettek, az "episztrefó"-t használta volna.
Az ApCsel azonban ennél többet akart mondani: az apostolok nem csak az igét hirdették, hanem sokakat be is fogadtak a keresztény közösségbe, "tanítványokká tettek". A "matheteusantes" igében benne van a "mathétész - tanítvány" főnév.
A szöveg itt, ezen a helyen nem mond semmit arról, hogyan történt ez a "tanítvánnyá tétel", azonban nagyobb összefüggésben, nem utolsó sorban épp a Mt 28,19-re tekintettel világos, hogy ez úgy történt, hogy megkeresztelték az illetőket, és attól kezdve Krisztus tanítványai lettek. Lévén szó felnőttekről, ezt a tanítvánnyá tételt ebben az esetben nyilvánvalóan megelőzte az igehirdetés, amit az illetők személyes hittel elfogadtak.
Bibliográfiádat kiegészíteném Balázs Károly Újszövetségi Szómutató Szótárával, ami a maga nemében világraszóló teljesítmény. Az itt bemutatott szóelemzésnek jobb eszköze, mint bármilyen ma használatos Szentírási program, vagy külföldi szakkönyv. A szerző ráadásul baptista lelkész, azaz felnőttkeresztelő :-)
De komolyan: megkerestem a "megtérít" magyar szót, és a szómutató megmondta, hogy Károli mely görög szavakat fordította ezzel az igével. Általában az "episztrefó"-t, és egy esetben az "aposztrefó"-t. Zseniális munka.
Pocok-ügyben sokkal egyszerűbb a problémám, mint gondolod: nem értem, mit akarsz.
Úgy látom, bele akarsz kényszeríteni egy olyan filozófiai emberdefiníció megadásába, amibe a csecsemő belefér, a pocok pedig nem.
Nincs ilyen definícióm, az ember ugyanis nem definiálható, hanem definiáló.
Egy csecsemőről annyit tudok mondani - nem definícióként, hanem intuitív alapon - hogy "hús az én húsomból, csont az én csontomból".
A bibliai teremtéstörténetben Ádám ezzel az intuícióval ismeri föl Évában a másik embert, miután az összes állatban ugyanezzel az intuícióval nem ismeri föl.
Ha mármost valakiről, akiről intuitíve világosan látom, hogy lényegi értelemben azonos velem, azt is látom, hogy a maga értelmi szintjén teljes békében él a világgal és annak Teremtőjével, akkor miért ne akarnám, hogy Krisztus tanítványa is legyen?
Ennek kezdőpontja a keresztelés, folytatása a tanulás.
A példám az iskola volt. Ha Kis Pétert 2003 szeptember 1-én beíratják a szülei az Általános Iskolába, és szeptember 2-án elüti az autó, akkor az iskola tanulójaként, tanárai tanítványaként hal meg, noha a tanárai egy része esetleg soha nem is látta, nemhogy tanult volna valamit.
Ha nem üti el az autó, akkor ugyebár járnia kell az iskolába és tanulnia kell. Ez a folyamat teszi őt tanítvánnyá, ha már egyszer beiratkozott.
Nagyon természetes dolgok ezek, szerintem alaposan túlmisztifikálod a keresztelést, amikor ezeket a hétköznapi analógiákat figyelmen kívül hagyod.
Biblia: soha, egyetlen keresztény irányzat sem vitatta, hogy azoknak a felnőtteknek, akik felelősek önmagukért, saját döntést kell hozniuk a megkeresztelkedés mellett, és ezt nyilván meg kell előzze az igehirdetés. A Szentírás igehelyeinek nagyobb része felnőttekről szól, a keresztelkedésre vonatkozók is, de ez nem jelenti azt, hogy a gyermekeket kizárja a keresztelkedésből, hanem azt jelenti, hogy a gyermekekre közvetlenül nem vonatkozik.
A felnőttek emberi realitása, amit tisztelni kell, hogy felelnek önmagukért. A gyermekek emberi realitása, amit szintén tisztelni kell, hogy mások felelnek értük.
A felnőttek keresztelésére vonatkozó igehelyeket ennek a magától értetődő különbségnek a figyelembe vételével lehet gyermekekre vonatkoztatni.
Ha találunk olyan igehelyet, ami gyermekekre is közvetlenül vonatkoztatható, az értelmezési kulcsot jelent a többi igehely vonatkozásában. A Mt evangélium végén lévő parancs ilyen.
Ami Jézus áldását illeti, ott azon a helyen Jézus felnőtteket sem keresztelt! Áldó gesztusa tehát a keresztelés vonatkozásában csak áttételesen értelmezhető. A te áttételes értelmezésed, hogy ez a gesztus helyettesíti a keresztelést. Én azt mondom, ez a gesztus jelzi, hogy Jézus a gyermekeket is tanítványaivá kívánja tenni.
"a halott ember és a pocok esetében nem áll fönn a kánonban előírt "megalapozott remény" arra, hogy a későbbiekben keresztény nevelésben részesüljön. Hihetetlen vagy. Most tényleg ezek lesznek a fő érveid?" - Hüledezzél, ahogy akarsz - ezen a vitaszálon, ahol egyáltalán nem a fő érveimmel kerültél szembe, a csatát kitartó hátrálás után végleg elvesztetted. Háromszor, sőt négyszer mondtad: "Nem ér a nevem," egyre több és több feltételt követelvén meg tőlem, míg te magad nem ügyeltél arra, hogy saját gyakorlatod megfeleljen a magad támasztotta követelményeknek.
Először ugyanis a csecsemőt keresztelhetőnek mondtad azon az alapon, hogy bízik a gondoskodásban és ezt kifejezve sírdogál. Bezzeg mikor a pockot eléd tettem mint ugyanilyen feltételt kielégítő lényt, elkezdtél lavírozni hátrafelé (1), az eddigiektől teljesen függetlenül úgy toldva meg feltételeidet, hogy a pockok kinnrekedjenek. Ezzel saját magad korábbi feltételéről mutattad ki, hogy a célra elégtelen és a vitában sem használható. Mert azt mondtad: a pocok nem keresztelhető, mert nem ember. Erre válaszul megemlítettem a teológiátok szerinti purgatóriumi lelkeket, akiket ezzel az erővel szintén megkeresztelhetnél, ha még nincsenek megkeresztelve.
Te meg hátráltál tovább (2) mindig csak az utolsó ellenérvre felelve (mint egy rossz sakkozó), s újabb pótfeltételt csatoltál az eddigi halmazhoz. Erről a halmazról már lerí, hogy hiányzik belőle az összetartó erő, mert csak egyfelől van védve, és a másik oldalról megtaszítva azonnal összedűl. Mert azt a fundamentalista protestáns jellegű választ adtad, hogy a halott embert már nem lehet megkeresztelni, hiszen hiányzik belőle az éltető lélek. Ezt a kibúvót elrekesztettem egy ellenpéldával: ti ezen utolsó érvelés dacára sok mindent tesztek a szent csontokkal, noha azokban sincs éltető lélek. Te erre azt felelted szemináriumi nyelven: ez utóbbiakat "a Szentlélek lefoglalta magának." De hát miért ne beszélhetnénk válaszul a purgatóriumi vágykeresztelt személyekről, akiket a (keresztségre és az "oltáriszentségre" irányuló) explicit vágyuk által szintén "lefoglalt magának a Szentlélek," és búcsút igenis adtok nekik az erkölcsi közvetítés módjának ismerete nélkül - tehát róluk miért ne vélekedhetnénk úgy a vitában, hogy utólag megkeresztelhetők?
Te persze ezen a ponton már nem is látod a frontokat, és szónoki felcsattanásokkal igyekszel mások előtt is elhomályosítani a vita tárgyát. Ennek dacára még mindig nem én vagyok az, aki nem tud különbséget tenni az élő csecsemő és a purgatóriumi lélek között, (3) hanem a te felekezeted kétezer éves hagyománya, összefogott teológiája és a hit fényétől eltöltött okoskodása képtelen erre; hiszen háromszori nekirugaszkodásod dacára is találtam olyan embercsoportot (a purgatóriumi vágykeresztelt lelkeket), amely felekezeted belső logikája és a te eddig elémtett feltételeid alapján igenis ugyanúgy megkeresztelhetők, mint a csecsemők.
Végül még egy önkényes szűkítést eszközöltél saját ingadozó feltételeiden (4): hogy a purgatóriumi lelkek esetében nem áll fenn a keresztény nevelés reménye. Erre felelhetnék úgy is, hogy "de bizony még többnek: az azonnali üdvözülésnek is fennáll a reménye, sőt: biztos tudása - hiszen szerintetek a keresztség minden eredendő bűnt és ideigvaló büntetést eltöröl," de a kedvedért más példát választok, rendületlenül haladva utánad ezeken az egyre szűkülő és egyre tekervényesebb egérutakon. Olyan ellenpéldát adok tudniillik, ami ellen nem tiltakozhatsz, mert saját raktáradból hozom.
A haldokló csecsemőről van szó. Az ő esetében sem áll fenn a keresztény nevelés reménye, mégis megkeresztelitek. Miért is? Mert félő, hogy elkárhozik, mondjátok. Viszont be kell ismerned, hogy őrá nem teljesül a legutolsó, frissiben elémtolt feltételed. Miért szabtad hát elém ezt a temérdek pót-pót-feltételt, ha saját felekezeted gyakorlata sem képes eleget tenni nekik? Nyilván csak avégett, hogy ellenpéldáimat kirekeszd. Ezzel a hazabeszélő toldozgatással csak tulajdon csecsemőkereszteléses ideológiád átgondolatlanságát leplezted le, ezenkívül az utolsó feltétellel saját felekezeted gyakorlatát is megtorpedóztad.
Ebből a kutyaszorítóból csak egy módon menekülhetsz: úgy tudniillik, hogy elejted azt a követelést, hogy csak az eddigi feltételeid mindegyikének teljesülése esetén szabad megkeresztelni valakit. Csak akkor maradhat talpon a haldokló csecsemők megkeresztelésének gyakorlata, ha sutba dobod eddigi feltételeidet mint egyszerre szükséges feltételeket, és melléjük sorolod az elkárhozás veszélyét mint az utolsót pótló elégséges feltételt.
De ugyanilyen erővel a halálos betegségbe esett, eszméletlen muzulmánokat is megkeresztelhetnéd. És azokat a makkegészséges muzulmánokat is, akik előreláthatólag csak életükben egyszer látnak olyan embert (személyedben), aki érvényesen megkeresztelheti őket. Nekik legalább annyi esélyük van keresztény nevelésre, mint egy haldokló csecsemőnek. Ezen kívül emberek, van bennük éltető lélek, és sírnak is, amennyire kívánod. Hogy nincs nekik még implicit, állapotbeli szándékuk sem a keresztségre? (Ez lehetne az 5. kibúvód.) Azt mondom: legalább annyi van nekik, mint azon haldokló gyermeknek, akinek a szülei hitetlenek, és ellenzik a keresztelést. A CIC ilyenkor is megengedi, hogy megkereszteljék (868. kánon 2. par.), és Liguori erkölcstani alapművének (1883) egy jegyzetében a Mortara-esetet is úgy igazolta a kiadó: "Az Isten joga, amelyet a keresztséggel szerez, előbbrevaló, mint a szülők joga a gyerekhez." És ismét, idéztem a tridenti átkot azok ellen, akik a megkereszteltnek lehetőséget akartak adni hite elhagyására. Ismét itt egy példa felekezeted kincstárából, amely halomra dönti eddig összehordott követelménykupacodat.
---
Várom válaszodat erre az érvelésre. Megerőtlenített csecsemőgyilkolásos szofizmád (242) ügyében már nem várok feleletet: elég időt kaptál, hogy megvédd vagy visszavond, de máig nem tetted meg. Háromszor (243, 245, 265) figyelmeztettelek, vártam is eleget, s immár alapos okkal kimondhatom: e dologban lovagiatlan vitázónak bizonyultál, és most, hogy lelepleződött a sandaságod, hallgatással akarod menteni a menthetőt.
Legutóbbi cikkedre először papíron írtam meg a választ egy külföldi túrán, de a nagy év végi rohanás miatt csak lassan tudtam belőle képernyőre tehető szöveget faragni. Ennek a lassúságnak az ellensúlyozása végett ezúttal igyekeztem a szokásosnál is alaposabban végére járni minden érvednek, mert úgy látom, hiányos okoskodásokra támaszkodva mondasz ki ítéletet mind az érveimről, mind a vitamódszereimről.
Először egy módszertani elővágást ejtesz meg: "Komolytalannak tartom, hogy egyszer fölszólítasz arra, hogy hozzak biblikus érveket, máskor meg, amikor megteszem, közlöd, hogy szerinted erre nekem nincs jogom." - Pedig amit én hoztam (Mk 16,16), az volt a bibliai érv, s ahogy te azzal elbántál, az mindennek inkább nevezhető, mint bibliainak. Én egy igehelyet említettem, ahol a hit és a keresztség ilyen sorrendben szerepel, te pedig igyekeztél szövegkritikai érvekkel elsúlytalanítani magát az igehelyet, ha már a mondanivalóját nem tagadhattad. Ezzel egészen olyan álláspontra helyezkedtél, mint Luther a Jakab-levél kapcsán. Ő úgy látta: a levélnek semmi köze nincs az apostolokhoz, jóval későbbi, nem is levél, és teológiája vígan megférne egy zsidó rabbi szájában is. Ismeretes az is, hogy milyen ítéletet mondott Márton doktor erre a jobb sorsra érdemes iratra: "Szalmalevél," "semmi magot nem lehet belőle kicsépelni," "csak a törvényt hajtogatja, Krisztust nem mutatja fel," "ellentétben áll Pállal," de azért "hasznos irat, sok érdemes mondást tartalmaz," ezért "nem kell kidobni."
Te is így támadsz a Mk ev. befejezése szerzőjének, elvitatod tőle az apostoliságot, és megtiltod nekem, hogy írását biblikus érvként használjam. De a prot. felekezetek már régen túlléptek azon a merev felfogáson, mely szerint a szövegkritika önmagában érveket szolgáltathat valamely szakasz mondanivalójának elvetéséhez, az egész Írás összefüggésének vizsgálatától függetlenül. Te mégis ilyen kerékvágásba akarsz engem kényszeríteni, és ezt még "biblikus érvnek" vagy képes nevezni, és győzelmedet ilyen szavakkal ünnepled: "Az ilyesmi tényleg nem utal másra, mint hogy inog a talaj az érvelésed alatt."
Hogy már Ireneusz így ismerte a szöveget, és hogy az eredeti elveszett, az nyilván nem sokat számít előtted, mert most a biblikus érveken a sor. Ezért hát meg fogom mutatni, hogy ez az ismeretlen tanítvány semmit ki nem talált a maga fejéből, még a "hisz és megkeresztelkedik" szópárt sem, mint állítod Gnilka nyomán, hanem csak azt visszhangozta, amit a Biblia más helyei is tanítanak a két esemény sorrendjéről. S ha ezt megmutatom, akkor immár nem lesz a kezedben semmi, hogy biblikus érvemet elhárítsd, mert amint a wittembergi reformátor írta ugyanabban az előszóban, mintegy a mondottak ellensúlyozásaképp: "Tanítsa ezt akár Heródes vagy Pilátus: ha Jézust hirdeti, akkor az Isten Igéjét szólja."
Te a Károlira hivatkozol (a 247. cikkben), mint amely nem ad meg hivatkozást a Mk 16,16b-hez, de én bizony ennek dacára is megnéztem a NA27-et, és ott három utalás is van. Az egyik a Jn 3,18-re: "Aki hiszen őbenne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében." És ismét az Apcs 2,38-ra: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát." Végül az Apcs 16,31-re: "Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!" Innen bizony a napnál világosabb, hogy a "kódexmásoló szerzetes," akitől te ezt a szakaszt eredeztetted, az ő "magánteológiájának" tekintélyes újszövetségi párhuzamaival büszkélkedhet, így már az sem zavarhat senki teológust, hogy a szöveg irodalmilag nem Márké. Teljesül rá az "analogia fidei," belesimul az Ige egészébe, ugyanúgy, mint a "mozaik" többi kövecskéje. Sőt, még az is meglehet, hogy a szerző a Mt 28,19-et akarta részletesebben kifejteni a Mk 16,16b-vel. Te persze kötöd az ebet a karóhoz, és mindenáron az előbbivel akarod az utóbbit "értelmezni a csecsemők vonatkozásában," mintha ugyan a későbbi és részletesebb kifejtés szorulna "értelmezésre," mégpedig egy olyan igehely által, amely a mondott vonatkozásban az égvilágon semmit nem közöl! Akkor már inkább tagadd meg tőle a kánoniságot, de ilyen balfogásokkal ne hozz szégyent felekezeted egyre színvonalasabb hermeneutikájára.
Te itt megpróbálsz valami indoklást is hozni, de ez siralmasan elbotlik:
"tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelvén őket... és oktatván őket..." Ez valami, amit pontosan ilyen sorrendben meg lehet tenni a csecsemőkkel." - De attól, hogy az illető igehely (Mt28,19) eltűri, hogy álláspontodat dogmatikusan belemagyarázd, még nem fogja egyben igazolni is azt, csak tanúságát adja annak, hogy a témában kevésbé konkrét, mint az, amely egy az egyben kizárja álláspontodat (Mk 16,16). Ez utóbbi ugyanis csak az olyanok esetére nézve említi a keresztséget is, akiknek az evangéliumot hirdetni lehet - összhangban a kereszteléses igehelyek túlnyomó többségével. Ha a Biblia az alap (legyen akár másodlagos szerzőségű), akkor igenis a szöveg sugallta szűkebb értelmet kell alapul venni, nem a belemagyarázható, de ott meg nem említett dogmatikus meggondolásokat.
Aztán szofista módon érvelsz amellett, miért kell félretolni a Mk 16,16-ot: "valóban nevezhető-e a tanítás olyannak, ami minden megkereszteletlenre vonatkozik? Természetesen nem. A szöveg nyilvánvalóan semmit nem mond a csecsemőkről. Nyilvánvalóan nem vonatkozik a csecsemőkre a negatív félmondat: "aki nem hisz, elkárhozik"." - De a mi vitánkban semmi súlya nincs annak, hogy vajon kell-e "minden megkereszteletlenre" vonatkoznia a teáltalad használt kulcsigének, hiszen a megkereszteletlenek halmazának igen sok részhalmaza van, amelyeknek tagjait te sem keresztelnéd meg. Másrészt a teáltalad megkeresztelhetőnek tartott összes megkereszteletlenről végképp nem szólhat, mert a haldokló csecsemő esetében nem áll fenn az a lehetőség, melyet te magabiztosan arra használsz, hogy kulcsigét válassz a segítségével: ""tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelvén őket... és oktatván őket..." Ez valami, amit pontosan ilyen sorrendben meg lehet tenni a csecsemőkkel."
Ennélfogva rá fogsz kényszerülni, hogy ne így válassz kulcsigét, hanem aszerint, hogy "vonatkozhat-e minden megkeresztelhető személyre?" Te ezek közé odaérted a csecsemőket, én nem. Ebben a kérdésben tehát a Mt 28,19 nem igazít el, mert bármelyikünk álláspontját csak petitio principii útján lehetne becsempészni az igehely mögé. Én ezt mondhatnám: "Nekem van más kulcsigém, amely a felnőttkeresztelést tanítja," te meg ezt: "Csak ez az ige tud számot adni az álláspontomról." De különbség van az implicit sugallás és a még félig sem implicit belemagyarázhatóság között, mégpedig a te rovásodra. Az én értelmezésemmel a Mt 28,19 összefér, a Mk 16,16 meg éppenséggel ezt sugallja; a tieddel a Mt 28,19 összefér, de a Mk 16,16 ellentmond neki. Nekem még a körben forgó érvelésem is erősebb lehetne a tiédnél, ha ezen az úton indulnánk el.
Te tehát más úton tolod félre a Mk 16,16-ot, de ez, mint láttuk, lovagiatlan eljárás. Liberális protestáns elvekkel érvelsz, de nem veszed észre, hogy módszereddel nem férnél meg felekezeted falai között. Sőt, rákényszerítenél engem ezen liberális bibliakritikai elvekre, melyeket nem vállalok (sőt fentebb a párhuzamos helyekkel meg is cáfoltam), míg válaszul nem hagyod, hogy a felekezeted által kitalált és általad vállalt elveket rajtad számonkérjem. Bezzeg ha neved is nyilvános lenne, s alkalomadtán nyakadra küldhetném a helyi ordináriust, bizonyára óvatosabban nyúlnál ezen elvek után. Piha, még te beszélsz arról, hogy énalattam inog a talaj!
A csecsemőkre nézve én semmiképp nem szorulok rá, hogy "más igehelyet keressek" a Mk 10,14 felidézésével - megtetted ezt te magad, mégpedig eléggé csúfondárosan, a (156) cikk végén: "Számára találj ki valami mást, amikor megkérdi, miért nem engeded hozzá a kisgyermekeket!" - Tehát mikor engem riogattál Isten ítéletével, akkor szabad volt ezt a helyet a csecsemők megkeresztelhetőségéhez idomítanod; s mikor én csak annyit merészelek kiolvasni onnan, amennyi tényleg írva van ott (hogy tudniillik Jézus megáldotta őket), akkor te felszisszensz: "Ez nem is használható a vitában!" Érvet is hozol, de ez a szokásosnál is gyöngébb: "a földön élő Jézus" volt az, aki áldást adott nekik, és tagadod, hogy ez "kozmikus gesztus" volna, mellyel az Úr "a világ összes kisgyermekét megáldja egy meghatározatlan életkorig előre, és ezzel minden további nélkül üdvözíti is őket." - Bezzeg mikor engem fenyegettél az Úr feddő szavával, mint olyat, aki nem engedi Őhozzá a kisdedeket, akkor nem ötlött föl benned ez a pontoskodó kifogás, hogy "ezt még a földön járt Jézus mondta, nem a feltámadott." Pedig van sok minden, amit szintén a földön járt Jézus mondott vagy tett, s mégsem tagadod az érvényét, ilyen pl. az utolsó vacsorán adott utasítása. És itt is utasítást adott, nem pusztán "e" gyermekekre, hanem mindenfélére, és tovább tágította ezt az "ilyenek" szóval.
Sőt, Tertulliánusz ellenérdekelt tanúsága szerint éppen ez az a hely, melyből a csecsemőkeresztelők ősidők óta levezetni vélték teológiájukat: "Engedjétek hozzám, ne tiltsátok el őket." Te pedig ezt a számodra kegyesnek minősülő hagyományt a hátad mögé veted, mikor én rámutattam, hogy valójában mire is jogosít ez a csecsemőkre nézve: a szeretet egyházi kifejezésére, azaz áldásra. De szerinted egy olyan igehely, ahol Jézus kimondja a "kisgyermek" szót, és megmondja, mit lehet velük tenni, sőt ott helyben meg is teszi ezt - szerinted ez a szakasz a fentiek ellenére sem alkalmas arra, hogy a csecsemőkereszteléses vitában szóhoz jusson, és irányt adjon a velük való egyházi bánásmódra nézve. És azt erősítgeted, hogy a Mt 28,19 legyen a kulcsige - amelyben mellesleg egy szó sem esik csecsemőkről, de cserébe a maga általánosságában eltűri, hogy őket oda belemagyarázd. Ezt a tótágast álló bibliai hermeneutikát csak kétségbeejtő vitai pozíciód magyarázza valamiképp, bár mentséget ez sem ad rá.
A "földön járt" és a "feltámadt" Jézus közti mesterkélt különbségtételeddel pedig nem csupán az óegyházi hagyománynak, hanem a prot. írásmagyarázó elveknek is fügét mutatsz - mert azt mi is erősen valljuk, hogy az egyes szakaszok nem véletlenül, sem nem égből hullott varázsszövegek módjára, hanem tudatos szerkesztés nyomán kerültek be az evangéliumokba, és hogy a "földön járt" Jézus szájából elhangzó mondatoknak tetemes egyházi fontosságuk van. Te pedig egy tudomisén milyen gnosztikus dokéta gondolkodásmódnak hódolva félrelököd a "földön járt" Jézus szavát, és nekemtámadsz, mintha az én álláspontomból az következnék: "...megáldja egy meghatározatlan életkorig előre, és ezzel minden további nélkül üdvözíti is őket. Nem Krisztus keresztje üdvözíti tehát őket, hanem egyszerűen ez az áldó gesztus." - Hát tényleg ilyen járatlan vagy felekezeted teológiájának módszereiben?! Ez oly részletesen tárgyalja az üdvözítés különféle eszközeit, hogy az már-már valóban árnyékba borítja magát a keresztet! Éppen ti beszéltek órákat és írtok köteteket a szakramentumok üdvadó hatásáról, s mégsem féltek a bíráló következtetéstől: "Nálatok tehát nem Krisztus keresztje üdvözíti az embert, hanem a keresztség! a miseáldozat! a gyónás!" Éppen ti mondjátok a keresztáldozat első gyümölcsének Mária állítólagos szeplőtelen fogantatását, és felháborodva ti tiltakoztok azellen, ha valaki ebben a keresztáldozat lekicsinylését látja! Bizony, mikor a magatok rendszerét építitek és véditek, akkor az eszköziség és a közvetítés elve szüntelen a szátokban forog - de te bátran nekemtámadsz ennek az elvnek a figyelmen kívül hagyásával, még mielőtt kimondtam volna bármit is a tárgyben. Lépcsőmászó, te vagy a legkevésbé feljogosítva, hogy követ vess reám, még ha kimondanám is ezt az általad vélelmezett álláspontot a csecsemők üdvözülésének okáról.
Odáig merészkedsz, hogy egy csonka "áldó gesztust" hagyj a kezemben, sőt magának Jézusnak a kezében is; egy olyan gesztust, amely a keresztet megcsúfolja, ha az üdvözülést akár csak szóbahozzuk is vele kapcsolatban. De az Úr maga mondta: "Az ilyeneké az Isten országa" (ez ugyan nem maga a menny, hanem az üdvösség kóstolója és földi megvalósulásának birodalma), és ismét: "Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen be nem mentek a mennyek országába" (ez is ugyanaz, a Szentlélek működésétől átjárt földi tér). Vagyis a felnőttek úgy jutnak üdvösségre (amennyire ez a földi életben megtörténhet), hogy eközben gyermekszerűvé válnak.
Ágoston persze a maga dologi eredendőbűn-fogalma alapján állva váltig tagadta, hogy ez a jézusi mondás a gyermekek ártatlanságát tanítaná - de hát mi mást is tanítana, hacsak a felekezeti dogmatika közbe nem lép és nem mondja ennek ellenében: "A Föltámadt Jézushoz egyetlen módon lehet itt a földön közelíteni: az általa rendelt szentségek, mindenek előtt a keresztelkedés útján. Minimálisan az ezekre való vágyakozás útján." - Itt egy protestáns nem teheti meg, hogy válaszul és cáfolatul a hitre ne utaljon, mint a "feltámadt Jézushoz" való odafordulás módjára. Te pedig (noha jobb pillanataidban bizonyára nem tagadnád) ennek említése helyett a szakramentumokat ajánlgatod, el egészen a háttérben rejtőző "opus operatum" fogalmáig!
Mindamellett én sosem képviseltem azt a véleményt, amit a nagyobb hatás kedvéért álláspontomhoz fércelsz, hogy tudniillik "a csecsemőket nem a keresztáldozat üdvözíti, hanem ez az áldó gesztus." Ezzel csak az egyik mágikus elemet cserélném fel a másikkal. Nem: szerintem Jézus a csecsemőket úgy "üdvözíti" (ha már a keresztelhetőség kérdését helyettesíted ennek a szónak a bevasalásával), hogy nem engedi rajtuk elhatalmasodni az "eredendő bűnnek" nevezett romlottságát az emberi fajnak, s mikor ez kezd rajtuk kiütközni, akkor is beszámítja tudatlanságukat.
Ez a beszámítás nem is a keresztény értelemben vett különleges kegyelem megnyilvánulása, hanem az általános kegyelemé, amely a világ minden népére és osztályára kisugárzik. Amennyit az Úr ehhez még hozzáfűzött ("Aki nem úgy fogadja a mennyek országát, mint egy gyermek, nem megy be oda," és "az ilyeneké az Isten országa"), az semmit nem ad hozzá az ő üdvözülésükhöz, sőt ellenkezőleg: abból mint elfogadott tényből vesz példát és keres tanítási fogódzót. Megvan itt minden, amit te eddig sérelmesnek találtál: konkrétan szól kisgyermekekről, példaként állítja őket az üdvösségre menők elé, és őket sem rekeszti ki az egyház gondozásából, viszont keresztség helyett más cselekedetet mutat be számukra. Ha neked ezellen kifogásod van, azt csak ezen vonatkozásoknak (és az Úr szavainak) leszerelésével érvényesítheted.
És ismét dogmát szegezel szembe az Igével: "Szigorúan biblikusan azt nevezhetjük a keresztelkedés hatásának, hogy Krisztus tanítványává tesz." - Nem, ezt a Mt 28,19 sem mondja. Ott az áll (a rád nézve kedvezőbb olvasat szerint), hogy megkeresztelés és tanítás útján lesz valaki tanítvánnyá. Erre már többször felhívtam a figyelmedet, de semmit nem feleltél, hanem továbbra is a keresztség eredményének mondtad a tanítványságot. Másutt Jézus a kereszthordozáshoz is hozzáköti a tanítványságot, és egyéb követelményeket is állít - te azonban valami szakramentalista minimalizmusból ez alkalommal eltekintesz ezen biblikus követelményektől, melyeket felekezeted általában hangsúlyosan hirdetni is szokott, a prot. hitfogalom bibliai részarányának elsúlytalanítása végett. És ezt még "szigorúan biblikus" kifejtésnek mered nevezni.
"Krisztus általad hivatkozott áldó gesztusának az a jelentőssége, hogy már kisgyermekek is lehetnek Krisztus tanítványai, mert nem utasítja el őket." - De akkor tovább kérdezek: Keresztség nélkül is?
"Ehhez hozzájön az áteredő bűn eltörlésének ágostonos teológiája, amibe most nem akarok belemenni, mert teljesen más témába kellene kezdenem, de ami nem mond ellent az eddigieknek, hanem kiegészíti azt." - Amint láttuk, Ágoston olyan okoskodással sürgette a mielőbbi megkeresztelésüket, hogy anélkül ők mind elkárhoznának. Őt ebben követte mintegy ezerötszáz évig az egész r.k. hagyomány. Te pedig egy Márdokeus-hasonlattal akarod összekötni az ő álláspontját a tiéddel, holott alapállásotok kontradiktórikusan üti egymást. De nem áll meg a dogmatikusan definiált tridenti és firenzei (és karthágói) alapon az a reményed, hogy a megkereszteletlen csecsemők is üdvözülhetnek, s igen történetietlenül áll a szádban az a márdokeusi szó, hogy "nem a haldokló csecsemő, hanem a keresztelni képes személy fog rosszul járni, ha elmulasztja a szakramentum feladását." Bizony, a két álláspont összeköthetetlen, bár ez nem a te hibád, sőt dicséret illet azért, hogy ebben fáradozol.
---
És végül jöjjenek a konstruktív bibliai érvek, amelyek meghiúsítják a te makacs igyekezetedet, hogy minden párhuzamos hely dacára a Mt 28,19-et tedd meg vezérigének, és vele küszöböld ki a többit. Előzetesen azért rá kell mutatnom, hogy ez a hely még a neked megfelelő sorrend szerint értelmezve is vígan összefér a csecsemőkeresztség tagadásával is, így ha nem hagyod a kezedből kifacsarni, akkor is csak döntetlent, patthelyzetet remélhetsz. Hiszen megkeresztelni és utána tanítani akkor is lehet, ha a csecsemőket dogmatikusan, ezen igehelytől függetlenül kizárjuk a keresztségből.
1. A keresztség egyetlen explicit bibliai definciója az 1Pt 3,21-ben áll: a keresztség nem a test szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret kérése Istentől. Az eredetiben ez áll: "szüneidészeósz agathész eperótéma eisz Theon." Ez az "eperótéma" lehet "kérdés" vagy "kérés," és a birtokos eset a magyarázók többsége szerint gen. objectivus, azaz magyarul, nyersfordításban: "jó lelkiismeret kérése Isten iránt." Hogy itt a kérés vagy a lelkiismeret az, amely Isten felé fordul, azt a nyelvtan dönti el: az utóbbi esetben legalább egy "tész" jól mutatna az "eisz Theon" előtt. Ezek szerint a keresztség igaz magyarsággal mondva nem más, mint jó lelkiismeretért való folyamodás Istenhez.
De ez a definíció, főleg hogy semmi megszorítást nem tartalmaz, egyben oktatás is a hallgatók részére (egy vegyes tanításon belül), hogy gondoljanak vissza saját keresztségükre és annak szellemi jelentőségére, s így fegyverezzék fel magukat a jó cselekvésére, Krisztus szenvedését követve. Egy ilyen oktatás pedig örök érvényűvé teszi magát a keresztségdefiníciót, amit ezek szerint a csecsemőkeresztelők ráaggatott hangsúlyai eltérítettek irányától. Mert ők semmi lelkiismeretről és kérésről tudni sem akarnak a csecsemők esetében, hacsak valami gyakorlatból kikopott színjáték keretében nem - amit a Vigília-Dogmatika ki is figuráz, az új ágendát dicsérve helyette.
2. A megtérés és a keresztség viszonyáról szól az Apcs 2,38: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát." Eltekintve a folytatás hajdan népszerű csecsemőkeresztelő félreértelmezésétől, itt sorrenddel, teendőkkel, szavakkal és ígérettel ellátva letagadhatatlanul ott áll a felnőttkeresztelő álláspont teljes bizonyossága. Ezt a "térjetek meg"-et már János is hirdette, aztán Jézus is így küldte ki tanítványait: "Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: és prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának..." Ez Lukácsnál (24,47) a missziós parancs helyén (avagy közepén) áll, tehát felmerül a lehetőség, hogy a Mt 28,19 nagy általánosságával szemben ez is szóhoz jusson.
3. A Mt 28,19 nyelvtanilag nem is igényli feltétlenül, hogy a "tanítvánnyá tevésnek" a keresztség legyen a (megelőző és elégséges) eszköze. Mert íme, az eredeti szöveg a NA27 szerint így szól:
poreuqentes oun maqhteusate panta ta eqnh, baptizontes autous eis to onoma tou patros kai tou uiou kai tou agiou pneumatos, didaskontes autous threin panta osa eneteilamhn umin
A magyar fordítás Károlinál:
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek/i>
A kulcskifejezések:
Elmenvén = poreuthentesz. -- Ez aor. part.
Tegyetek tanítványokká = mathéteuszate. -- Ez aor. imp.
Megkeresztelvén = baptidzontesz. -- Ez impf. part.
Tanítván = didaszkontesz. -- Ez is impf. part.
A "tanítvánnyá tétel" minden újszövetségi helyen aorisztoszi alakban van, tehát egyszeri cselekedet, mint te is említetted a (200) cikkben. A négy újszövetségi hely a következő:
MATT-13-52 "o de eipen autois, dia touto pas grammateus maqhteuqeis th basileia twn ouranwn omoios estin anqrwpw oikodespoth ostis ekballei ek tou qhsaurou autou kaina kai palaia." - Olyan írástudó, aki a mennyek országára nézve "megtaníttatott" - nem a "kiképzés," hanem a "beavatás" értelmében. Ez a hely nem a keresztségre van irányozva, számunkra nem ad vitaanyagot.
MATT-27-57 "oyias de genomenhs hlqen anqrwpos plousios apo arimaqaias, tounoma iwshf, os kai autos emaqhteuqh tw ihsou" - Arimathiai József "tanítványává vált Jézusnak." Hogy keresztséggel egybekötve-e, arról innen nem tudunk meg semmit.
MATT-28-19 "poreuqentes oun maqhteusate panta ta eqnh, baptizontes autous eis to onoma tou patros kai tou uiou kai tou agiou pneumatos" - Ez a mi vitás igehelyünk, ebből sem jutunk döntésre.
ACTS-14-21 "euaggelisamenoi te thn polin ekeinhn kai maqhteusantes ikanous upestreyan eis thn lustran kai eis ikonion kai eis antioxeian" - Ez itt a kulcshely, amely a vitát is rögtön eldönti. A várost az evangéliummal megismertették, egyszersmind sokakat tanítványokká tettek. Ez a cselekedet tehát az evangélium hirdetésével kapcsolatos, és magyarra a "megtérít" szóval is fordítható.
Amit pedig a "mathéteuó" igéről a továbbiakban állítasz ("Ennek az aktusnak a technikai kivitelezése az idézett szöveg szerint a keresztelés!"), azt maga a Mt 28,19-beli folytatás cáfolja meg: hiszen már a "megkeresztelvén" is imperfectumban áll, legalábbis a NA27 főszövegében. (Noha a B meg a D ezt "baptiszantesz"-ra (aor.) "javítja," ezt a megoldást még Merk (NT Gr. 7. 1951.) is a lábjegyzetbe rekeszti.) Az eredeti(bb) szöveg szerint tehát a misszióra való kiküldés egyszeri "tanítvánnyá tételt" parancsol, és ezt egy folyamatos jelen idejű keresztségi paranccsal folytatja, no meg ugyanilyen folyamatos jelen idejű tanítási parancsot köt hozzá, egymással teljesen párhuzamos nyelvtani helyzetben. Már hogyan is lehetne egy egyszeri cselekedetnek a technikai kivitelező eszköze két ismétlődő, folyamatos cselekvés?
Abban én megegyezem veled, hogy egy embert nem kell többször megkeresztelni,(fenntartva, hogy a csecsemőkeresztség nem bibliai keresztség, és csak a hit megléte esetén fogadható el a felekezetközi szeretet jegyében). De az imperfectum folyamatos vagy ismétlődő cselekvésre utal, amivel kétségessé teszi, hogy e parancsban az egyes ember hitbeli útja volna felvázolva - hanem bizonyára a parancs első része (elmenvén, tegyetek tanítványokká, aor.) csak annyiban egyszeri, hogy Jézus csak egyszer küldte ki őket, és a tanítvánnyá tételt (a pogányoknak az ajtó kinyitását) ettől az egyetlen kiküldéstől lehet számítani. Ez tehát jó esetben Jézus személyes felhatalmazása ez a pogánymisszióra, liberális bibliaértelmezésben pedig ennek az ő szájába adása.
A következő két alak (keresztelvén, tanítván, impf.) pedig ugyan valóban a technikai sorrendet vázolja fel, de csak egymáshoz képest, azaz nem a tanítvánnyá tétel megelőző eszközeként, hanem folytatásaként. A sorrend tehát ez: kimenés, tanítvánnyá tétel, keresztelés, tanítás. Az evangéliumhirdetés pedig nem azonos a tanítással.
Megdőlt tehát a te magabiztos ítéleted, amit Mr. Bignek szegeztél: "attól tartok, a Szentírás pont az ellenkezőjét mondja mint Te, és ami azt illeti, a szentírási gondolatmenet még logikus is, míg a Tiéd nem annyira. Miféle iskola az, ahol előbb van a tanulás, és utána a beiratkozás?" - Mert hiszen itt a keresztség valóban megelőzi a tanulást, de a tanítvánnyá válást nem. Ezt az evangéliumhirdetés előzi meg.
---
Függelék
A biztonság kedvéért fellapoztam a birtokomban lévő görög nyelvtanokat, és a következőt találtam:
Varga Zsigmond: Bibliai görög olvasó- és gyakorlókönyv, 1995. 169. o.
Az adverbiális használatú participium conjunctum (...) értelme szerint lehet idő-, mód-, okhatározói, feltételes, megengedő és célhatározói (...) Az egyes jelentések között a határ nem éles, az alapvető értelem az időhatározói (...)
Dr. Tarjányi Béla: Az újszövetség görög nyelve 1986. 94. o.
A görög particípium sem abszolút időt, sem relatív időt (időviszonyt) nem jelöl, ezért értelmezése csak a szövegösszefüggés alapján lehetséges.
(...)
Imperfectumi particípium: (...) máskor több értelmezést tesz lehetővé, mivel időt nem jelöl. Ehhez a héber particípium hatása is hozzájárul, mely vonatkozhat múltra, jelenre, jövőre is.
(...)
[Az] aorisztoszi particípium sem jelöl időt, ezért mindig a szövegösszefüggésnek megfelelően kell egyidejűséggel vagy előidejűséggel fordítani, így pontos értelmezése néha kétséges marad. Vitatott, hogy használják-e utóidejűség jelölésére is. [Többek között említi a Mt 10,4-et, Jn 11,2-t, ApCs 16,6-ot, és inkább az utóidejűség ellen érvel.]
Déri Balázs - Hanula Gergely: Újszövetségi görög nyelvkönyv 2000. 146. o.
A participium aoristi esetében mindg számításba kell vennünk, hogy esetleg nem előidejűséget fejez ki, hanem az indicativusi alakok valamely jelentésárnyalata érvényesül: pontszerűség (mozzanatosság), kezdés (ingresszív értelem). [Ugyanitt példák találhatók a participium conjunctum okhatározói értelemben, feltételes megfelelőjeként, célhatározói értelemben való használatára.]
Bornemann - Risch: Görög nyelvtan 1998. 255. o.
A participium conjunctum (...) állhat a) időhatározói értelemben (...), b) módhatározói értelemben, [különféle kötőszavakkal más értelemben is].
----
Tehát a particípiumok, amelyeket találtál, sem az időrend szerint nem feltétlenül előzményei a "tanítvánnyá tételnek," sem megvalósító értelemben nem feltétlenül eszközei neki. Szerintem pedig itt egy héberes mellérendelő szerkezet görög nyelvi feloldása olvasható, és magyarul ez az értelme: Menjetek, nyissatok kaput a pogányoknak is. Kereszteljétek meg őket, tanítsátok őket. Íme, én veletek vagyok örökké.
Nézd, a keresztelés az valóban ökumenikus szentség, amennyiben valóban megkereszteltnek ismerünk el mindenkit, akit a reformátusok kereszteltek és fordítva.
Ettől függetlenül nincs ökumenikus keresztelő, akit reformátusnak keresztelnek, az a református felekezet tagja lesz, akit katolikusnak, az katolikus. Nem bűn a másik felekezet szertartásán meghívottként részt venni, de az ilyen részvételből még nem következik, hogy vallási jogot formálunk a másik felekezetbe keresztelt csecsemőre. Más kérdés, ha tudatos döntéssel később áttér.
A szentség ökumenikus jellege a gyakorlatban abban mutatkozik meg, hogy az áttérőket nem kereszteljük újra, és ez tudomásom szerint fordítva is így van.
Az Úrvacsorával messze nem ez a helyzet, őszintén szólva a református Úrvacsora katolikus szemmel nézve tiszteletre méltó emberi erőfeszítés valaminek az elérésére, amit szerintünk Jézus Krisztus másképp rendelt.
Hogy a "tiszteletre méltó" kifejezés nem gúnyolódás, azt az jelzi, hogy bárki szabadon részt vehet református Úrvacsorán, hiteles, igaz Istenhez szóló imádságnak tekintjük az ott elahngzó imádságokat, bárki katolikus be is kapcsolódhat, sőt, ha már ott van, be kell kapcsolódnia, de konkrétan az Úrvacsora vétele katolikus részről a megismert igazság megtagadása lenne.
Ami a fordított esetet illeti, igazából udvariasságból nem tartjuk kívánatosnak. Ha egy református szélsőséges helyzetben, mondjuk halálveszélyben kinyilvánítja vágyát a katolikus szentáldozásra, és nincs jelen református lelkész, akivel belső szabályaink szerint meg kell beszélni az esetet, meg szabad áldoztatni. Normális esetben azonban úgy véljük, hogy ez olyan ökumenikus kiegyensúlyozatlanságot teremtene, amit értelmetlen lenne fölvállalni. Ha egy református hétköznapi helyzetben rendszeresen katolikus módon kíván áldozni, térjen át!
