Keresés

Részletes keresés

Gregor Samsa Creative Commons License 2016.09.29 0 0 1587

Szia!

 

Elnézést, ritkán járok errefelé, most vettem észre a hozzászólásod. (Remélem, még aktuális a kérdés.)

 

Nos, Schopenhauernek a nőkről írt tanulmánya - számos más esszé mellett - 2003-ban jelent meg önálló kötetben. Úgy tudom, nem rövidített vagy összecsapott esszék ezek, hanem teljes fordítások.

 

http://www.elixirbolt.hu/hu/webaruhaz/filozofia/onallo_gondolkodas

 

Újonnan már nem kapható a kötet, de könnyű belefutni. Ezt a példányt például tegnap hirdették meg:

 

http://www.jofogas.hu/budapest/Arthur_Schopenhauer__Onallo_gondolkodas_55656872.htm?first=1

 

Édesapádat sajnálom, a nők rengeteg nyomorúság forrásai, de ők ugyanolyan szenvedő lények, mint a férfiak vagy bármely más élőlény, és ennyiben mély megértéssel, rezignált bölcsességgel érdemes odafordulni hozzájuk (szélsőséges esetben - saját lelki harmóniánk megőrzése végett - fizikailag távoltartani magunkat a lélekmérgező bestiáktól.) 

 

Többségü(n)k persze nincs tisztában ezzel a ténnyel (mármint hogy mindannyian lényegileg ugyanazon óceánban fulkokló szenvedő lények vagyunk), mert mindenki sajnálatos - de korántsem szokatlan - módon bele van gabalyodva az élet tarka tüneményeibe, a múló és ezért talmian csillogó jelenségeibe, a szamszárába, és ezért a szenvedés primordiális ténye reflektálatlan marad. Annak érdekében, hogy mindez egyértelműbb legyen, és a nőknek a természetben betöltött jelentőségük, fogyatékosságaik is világosan kitűnjön, édesapádnak azt javaslom, hogy amennyiben teheti, forgassa Schopenhauert, pl. a Szerelem, Élet, Halál - Életbölcsesség című kötetet. Nem kell hozzá filozófiai képzettség, de érdeklődés és a megértés elementáris vágya igen. És ha sikerül elolvasni, megérteni, feldolgozni az olvasottakat, akkor - intellektuális katarzis révén - az életnek és a nők által a férfiakra rótt terheket is könnyebb lesz cipelni.

Előzmény: Noname115 (1586)
Noname115 Creative Commons License 2016.04.09 0 0 1586

Nem tudna nekem valaki segíteni Schopenhauer egy írásával kapcsolatban? Egy normális magyar fordítást keresek erről: Schopenhauer On Women   https://www.mgtow.com/schopenhauer-on-women/

De eddig még nem találtam sajna, csak egy összecsapottat ami sok mindent kihagy. Én tudok angolul de nincs erőm lefordítani, főleg ha már esetleg valaki megtette.

 

Édesapámnak lenne, akit anyám rendesen meggyötört és azt hiszi ez az ő hibája.

Előzmény: figure-head (-)
narancspeti Creative Commons License 2014.11.07 0 0 1585
Előzmény: Gregor Samsa (1584)
Gregor Samsa Creative Commons License 2014.11.06 0 0 1584

Fura, de én nem is hallottam erről a műről, ami persze elsősorban az én tájékozatlanságomról szól. Talán valamelyik magyar nyelvű válogatáskötetben szerepelhet, de nem rémlik. Mindenesetre köszönöm, hogy jelezted, hasznos lehet. Talán más segít... (A tény, hogy angolul online hozzáférhető, külön öröm.)

Előzmény: narancspeti (1583)
narancspeti Creative Commons License 2014.11.06 0 0 1583

Sziasztok!

 

 

Azt szeretném kérdezni, hogy magyarul hozzáférhető-e az alábbi mű, ill. milyen néven?

 

The Art of Being Right: 38 Ways to Win an Argument (Eristische Dialektik: Die Kunst, Recht zu Behalten; 1831)

 

 

Angolul megtaláltam, itt van: http://coolhaus.de/art-of-controversy/

 

 

Köszönöm :)

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.24 0 0 1582

Jólesik.

Előzmény: Gregor Samsa (1581)
Gregor Samsa Creative Commons License 2014.10.24 0 0 1581

Szívesen!

 

               •••

 

 

Előzmény: Törölt nick (1580)
Törölt nick Creative Commons License 2014.10.24 0 0 1580

Köszönöm.

Előzmény: Gregor Samsa (1579)
Gregor Samsa Creative Commons License 2014.10.24 0 0 1579

Szia! Íme:

 

"Az igazság nem szajha, nem veti magát azok nyakába, akik nem vágyódnak rá: sokkal inkább olyan rátarti szépség ő, hogy még az sem lehet biztos kegyeiben, ki mindenét neki ajánlja."

Előzmény: Törölt nick (1578)
Törölt nick Creative Commons License 2014.10.24 0 0 1578

Szerbusz Gregor! 

 

Segítséged kérem egy Schopenhauertől való idézet megtalálásában. 

Ismerkedve a topikkal figyeltem fel rá, és mélyen igaznak tartom. 

Próbálom megtalálni, de nem sikerül. 

 

Az idézet lényegi üzenete: 

(Az igazság nem szajha, nem ugrik mindenki nyakába. Nem erőlteti 

rá magát senkire, ......) 

Gregor Samsa Creative Commons License 2014.10.22 0 0 1577

Sajnos egyébirányú teendőim miatt még én sem olvastam az új megjelenést, pedig a megjelenés napjaiban vettem meg. Mindenesetre én is nagyon kíváncsi vagyok. A Franklin-féle 1920-as kötet régóta megvan, olvastam is. Szerintem az új kiadás egy újabb/modernebb fordítás lehet, de majd kiderül.

 

Hát igen, Schopenhauer talán a köztudatok német verziójában lehet jelen, másutt aligha. De ez a jó szándékú túlkapás itt belefér; nyilván a műveltebb elmék köztudatát érthette itt az író, amely elmék ettől még lehetnek felületesek.

Előzmény: vizihulla (1576)
vizihulla Creative Commons License 2014.10.22 0 0 1576

Jó lenne tudni miben nyújt többet ez a könyv mint a múlt század elején kiadott Kant kritika,bár még azt sem olvastam

http://www.antikvarium.hu/konyv/arthur-schopenhauer-schopenhauer-kantrol-214581

Ezen a bevezetön azért nevettem :' 

A köztudatban Arthur Schopenhauer neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik a pesszimizmussal.'

Bárcsak benne lenne Schopenhauer a köztudatba ..

Előzmény: vizihulla (1573)
Gregor Samsa Creative Commons License 2014.10.21 0 0 1575
Gregor Samsa Creative Commons License 2014.10.20 0 0 1574

Köszönöm az információt! (Írtam volna én is erről a kötetről, de sajnos ez már túl "szakmai" könyv lett volna...)

Előzmény: vizihulla (1573)
vizihulla Creative Commons License 2014.10.20 0 0 1573
Gregor Samsa Creative Commons License 2013.03.26 0 0 1572

Egyhamar nem várható szerintem, bár elvileg nem kizárt. A legkézenfekvőbb kiadó, az Osiris tudtommal megszűnt, az ő profiljukba illett volna a folytatás. A többiek (főként az Atlantisz, Attraktor, L'Harmattan, Qadmon, Kvintesszencia) nem igazán jöhetnek számításba.

 

Teljesen önkényes és kifürkészhetetlen, hogy egyes kiadók mi alapján jelentetnek meg bármit is. Vannak érdekes meglepetések és nagy talányok is az utóbbi évek megjelenéseiben, de úgy érzem (ez csak intuíció), hogy Schopenhauer főművének második kötetére még várni kell. Legyen ez a hazai (filozófiai) könyvkiadás szégyenfoltja. Addig marad jobb híján a német kiadás...

Előzmény: EremitaV. (1571)
EremitaV. Creative Commons License 2013.03.22 0 0 1571

Sziasztok!
Tudja valaki, hogy a "Világ mint akarat és képzet" második kötete miért nincs magyarul?

Az első kötetben rengeteg utalás van, hogy lsd. itt, meg itt a második kötetben, készül még?

Köszönöm a választ!

7fő Creative Commons License 2012.03.11 0 0 1570

Berserker123 (1567): "Naiv szemléleten ezt értetted, mármint, hogy Istent feltételeznék a rendszerbe?"

Gregor Samsa Nem ezt, bár akár érthetném így is. Alapvetően arra az ösztönös, materialista világfelfogásra gondoltam, ahogyan az emberek többsége eredendően tapasztalja önmagát és a világot. Itt egy kiváló, pontosabb megfogalmazás”

 

Idézet László Andrástól: "Naiv realizmusnak azt a filozófia-alatti „filozófiai világnézetet” nevezi kivétel nélkül mindenki, aki ezt a kifejezést egyáltalán valaha is alkalmazta, amely – megfogalmazva – azt mondja ki, hogy az objektív valóság a tudattól függetlenül (is) létezik. Persze, a naiv realizmus – ellentétben a nézeteit megfogalmazó, de a naiv realizmusból kisarjadó materializmussal – arra sem képes, hogy szemléletének konzekvenciáit megfogalmazza és interpretálja. A naiv realizmus a világba belebambuló filozófiátlanság „filozófiája”." (sicc)

______________________________________________________________________________________

VILÁGNÉZET: az ember és a környezete (az én - nem én) közötti viszonyra vonatkozó gondolatok összessége.

 

A világnézet egy általános viszony az egyes ember és a valósága között. Ezért világnézete mindenkinek van.

 

Ezzel szemben  a filozófia az egyes embertől független tudományos - legalábbis erre törekvő - világnézet, ennek minden konzekvenciájával együtt.

 

Hogy a realista filozófusok között ki a naív döntse el mindenki:

 

1.)    Az –e aki tagadja             a tőle független valóság (objektív) létezését

2.)    Az-e aki elfogadja           a tőle független valóság (objektív) létezését

Előzmény: Gregor Samsa (1568)
notwe Creative Commons License 2012.03.10 0 0 1569

"A matematikai igazságok a priori igazak, platóni értelemben ideális, absztrakt igazságok, amelyekhez tapasztalatilag a legkevésbé sem juthatunk el, márpedig az agyi működés (illetve bármilyen szerv működése) nagyon is leírható tapasztalati úton, tudományosan."

 

Ime egy matematikai igazság:

 

bugcboaiuezrfcblkadhfbclkufshzbckadsjhcb

 

Mit gondolsz ennek a priori igazságáról?

Előzmény: Gregor Samsa (1564)
Gregor Samsa Creative Commons License 2012.02.06 0 0 1568

(Igazán nincs mit, természetes.)

 

"...bizonyos szabályszerűségeket, fel lehet fedezni a világban. Ez bizonyos tervezettséget tételez fel szerintem."

 

Ez az, ami meggyőződésem szerint nem áll meg, hanem pusztán egy emberi vágy kivetítéséről van szó. A természetben temérdek példa van arra, hogy valami szabályos mintázattal bír, vagy épp ördögien bonyolult, mérnöki aprólékossággal kivitelezett, miközben nem beszélhetünk egy "értelmes tervezőről". A hópihe is sajátos, szabályos mintázattal bír, a méhek röpte szintén, de az udvarlásnak és párzásnak is szabályos koreográfiája és rituáléja van a legtöbb esetben - akár ragadozókról van szó, akár rovarokról. Sem a kauzalitás elve, sem a természettörvények nem jelentenek elégséges alapot arra, hogy valamiféle tervet/tervezőt tételezzünk. Ez egyszerűen túlkapás volna.

 

Ne kerülgessük a forró kását: egy ilyen Tervező nem is lehetne más, mint Isten, illetve az a fogalom, amit ezzel a névvel illetnek. Ámde mind logikailag, mind empirikus, mind etikai szempontból bajos egy ilyen entitás (?) feltételezése, pláne bizonyítása, túl azon, hogy szükségtelen is.

 

James Lovelock-ról sajnos nem hallottam, de arról a teóriáról igen, ami - ha jól értem - nála Gaia-hipotézisként merül fel és a bolygónak egyfajta élő entitásként való felfogását jelenti. Ez egyfajta hiposztázis lehet, ami nem újkeletű. Köszönöm, hogy említetted; mindenképp utánaolvasok.

 

Hogy szerintem mi a fizikai világ belső lényegisége? (Visszakérdezhetnék, hogy milyen értelemben kérded, de nem teszem, mert sejtem szerintem.) Nos, bármennyire is szeretnék fogást találni a schopenhaueri metafizikán, bevallom, nem megy. Sokan jutottak el részigazságokig, szerintem egészen messzire - a görögöktől kezdve egészen a XX. századi kontinentális (elsősorban német, francia) filozófusokig, de számomra a legmesszebb, -mélyebb Schopenhauer jutott el (Platón és Kant mellett természetesen), ő tette a valóság (a világ és az emberi létezés valóságának a) természetéről ő  legelfogadhatóbb kijelentéseket. Arról a valóságról, amelyről a XX. században jóformán már nem is beszéltek filozófusok (hanem inkább a világról helyette - akár a "filozófiai korrektség" jegyében, akár valami más okból). Minden egyéb azóta vagy zömében hangzatos szócséplés, vagy a schopenhaueri alapigazsághoz valamiképp kapcsolódó kiegészítés, kommentárgyűjtemény. Esetleg lapos, felszínes okoskodás, amely úgy lép át a kanti felismeréseken, mintha Kant nem is élt volna, ezért érdemi filozófiának, amely a philosophia perennis jegyében járna el, ennek érdekében vizsgálódna, számomra nem nevezhető.

 

Tehát a schopenhaueri alapigazságokkal, az azokból következő etikai konzekvenciákkal és javasolt maximákkal a magam részéről maradéktalanul tudok azonosulni, és csak néhány olyan része van a schopenhaueri filozófiának, amit erős (szubjektív) érvekkel lehetne vitatni, illetőleg amelyeket időközben maga a tudomány is cáfolt és ma már komikusnak hat (gondolok itt elsősorban azokra a párválasztási szempontokra, amelyeket Schopenhauer taglalt a Nemi szerelem metafizikájában.)

 

"Naiv szemléleten ezt értetted, mármint, hogy Istent feltételeznék a rendszerbe?"

 

Nem ezt, bár akár érthetném így is. Alapvetően arra az ösztönös, materialista világfelfogásra gondoltam, ahogyan az emberek többsége eredendően tapasztalja önmagát és a világot. Itt egy kiváló, pontosabb megfogalmazás

 

"Naiv realizmusnak azt a filozófia-alatti „filozófiai világnézetet” nevezi kivétel nélkül mindenki, aki ezt a kifejezést egyáltalán valaha is alkalmazta, amely – megfogalmazva – azt mondja ki, hogy az objektív valóság a tudattól függetlenül (is) létezik. Persze, a naiv realizmus – ellentétben a nézeteit megfogalmazó, de a naiv realizmusból kisarjadó materializmussal – arra sem képes, hogy szemléletének konzekvenciáit megfogalmazza és interpretálja. A naiv realizmus a világba belebambuló filozófiátlanság „filozófiája”."

 

http://oshagyomany.vidya.hu/OH03/OH0302.html

 

"Ezt nem értettem, hogy hogy lehet ok nélküli valami, ha fent tartja a mozgást a világban?"

 

Úgy, hogy a priori, szubsztanciálisan áll fenn, amely kívül áll időn, téren és kauzalitáson. Nem a schopenhaueri képzet, nem a kanti jelenség, nem valamiféle tudati aktusa egy véges lénynek. Ezt az "ok nélküli valamit" kizárólag intelligibilis módon ragadhatjuk meg, esetleg valamilyen misztikus élmény során (pl. transzban), de empirikusan, érzékileg soha.

Előzmény: Berserker123 (1567)
Berserker123 Creative Commons License 2012.02.05 0 0 1567

Először is köszönöm a választ.

 

Igen, a Parerga és paralipomenára gondoltam.

 

 

"A fentiek értelmében nincs tervezettség. Csak mert valami bizonyos szabályszerűség vagy rendezettség állapotát mutatja, még nem jelenti azt, hogy emögött valamiféle racionális szellem vagy erő állna. Az csak egy emberi hiedelem, hogy ez így van és a legtöbben - még Kant is! - Istent posztulálnak. Holott a világ szabályszerű fennállásához, a természet burjánzó sokszínűségéhez, ciklikus működéséhez, sőt még a specifikusan az emberre jellemző morál kialakulásához (vagy mindig is meglévő voltához) szükségtelen Istent (elő)feltételezni."

 

Amiket előtte írtál, azokkal egyet értek. De, én nem olyan értelemben gondoltam tervezettségre, hogy egy felső transzcendens erő működne, ami mindennek felülről adna szabályszerűséget. Hanem inkább arra gondoltam, amit te is írsz, hogy bizonyos szabályszerűségeket, fel lehet fedezni a világban. Ez bizonyos tervezettséget tételez fel szerintem. Ha már Istent felhoztad, én nem erre gondoltam. Nem tudom olvastad-e James Lovelock Gaia-hipotézisét, ami ilyen szempontból közelebb áll a gondolkozásomhoz. De nem túl misztifikálva, hanem szárazan azt nézve, amit Lovelock a könyvében leír. A gondolatsora nagyon hasonló Schopenhaueréhez (szerintem), Lovelock is felfedez a világban belső összefüggést, csak ő nem nevezi akaratnak, hanem pongyolán azt írja, hogy az egész föld egy élő rendszer, és a rendszer a fennmaradásra törekszik. Szerinte az élet sem véletlenszerű folyamatok által jött létre, és a természeti rendszerek között is felfedezhető bizonyos összefüggés, ami a rendszert próbálja fenntartani, javítani. Nem megyek jobban bele, de ilyen téren gondoltam a tervezettségre. Amúgy kíváncsi vagyok a te saját gondolatodra, hogy szerinted mi a fizikai világ belső lényegisége? Teljes mértékben egyet értesz Schopenhauerral, vagy van amit máshogyan gondolsz? Naiv szemléleten ezt értetted, mármint, hogy Istent feltételeznék a rendszerbe?

 

"Hol írja Schopenhauer, hogy az Akarat nem nyilvánul meg valamilyen formában a világban? Erre nem emlékszem, de lehet, hogy tévedek... Segítesz?"

 

Igen, ilyet nem is írt :).

Kicsit belekavarodtam a végére, azt akartam, hogy az akarat ha a jellemtől (egyéntől) eltekintünk ok nélküli. A világban az akarat ok nélkül jelenlévő, csak a szubjektumok adnak az akaratnak okokat, és létrehozzák a sokszínűséget. Ezt nem értettem, hogy hogy lehet ok nélküli valami, ha fent tartja a mozgást a világban?

 

L.

Gregor Samsa Creative Commons License 2012.02.05 0 0 1566

Az első kérdésedre a válasz (Werke):

 

http://de.wikipedia.org/wiki/Arthur_Schopenhauer

 

"Paraenezisek és maximákról én azt olvastam, hogy ebben összefoglalta Schopenhauer a világ, mint képzet és akarat lényegét, populárisabbb megfogalmazással."

 

Ez nem igaz. Szerintem a Parerga és paralipomena című több kötetben megjelent művére gondolhatsz.

 

"Arra lennék kíváncsi, hogy aki olvasta, az milyennek találta ezt a művét?"

 

Bravúros mű, egy schopenhaueristának kihagyhatatlan. Viszont nem mondanám, hogy a főművének egy lazább megfogalmazású összefoglalása lenne, inkább a schopenhaueri bölcseletbe, életszemléletbe, ismeretelméletbe enged betekintést, közérthető és szellemes formában. Valódi áttörés volt: Schopenhauer a növekvő közismertségét ennek a többkötetes művének köszönhette.

 

"Azt írja, hogy az akarat, ami meg nem nyilvánult, az vak. Céltalan. Megnyilvánultában jön létre a sokaság."

 

Ez így van. Az Akarat egyfajta láthatatlan, tapasztalhatatlan metafizikai "alap", amely soha nem önmagában van jelen a világban, hanem mindig valamilyen szerves vagy szervetlen formában - vagy ahogy schopenhaueri terminológiával: az objektiváció különböző fokaiként. Ez az "egyediesülés elve", a principium individuationis.

 

"Szerintem az eredendő akarat célja a rendszer fenntartása."

 

Mint írtad helyesen is, ez az Akarat céltalan. A természet (rendszere) csak káprázat; a világban való rendezettségből antropológiai igényt kifejező logikai túlkapás egy "racionális rendszerezőt" feltételezni. Nem, az Akarat tökéletesen irracionális, amennyiben nincs szó semmiféle tervről, amelynek megvalósulásai lennének a fajok (s pláne nem az individuumok). Mivel Schopenhauer szerint egyedül az Akarat tökéletesen szabad, így ebben a szabadságában (vagy inkább: önkényében) alakul ki a világ pluralitása, a fajok megszámlálhatatlan tömege, még akkor is, ha az evolúciónak tagadhatatlan vannak belső szabályszerűségei, amelyekből ugyanakkor hiba lenne a világ teleologikus (célirányos, valamely cél felé tartó) berendezkedésére következtetni.

 

"A természetben azt látom, hogy minden a szaporodásra törekszik, az élet fennmaradására, és egyben a tökéletesedésre."

 

Pontosítok: minden önnön létének a végtelen fenntartására törekszik, amely természetesen lehetetlen. Minden véges állati és emberi lényben a végtelen hatalmú Akarat parancsol, innen a folyamatos - sokszor dühödt, áldozatokkal is járó - törekvés az egyéni lét minél tovább való kiterjesztésére, fenntartására. Az egyén elkerülhetetlen meghal, de halála után a fajban él túl, transzcendens módon. Ami a tökéletesedést illeti: erről schopenhaueri értelemben nincs szó, már ha ezt etikai értelemben vesszük és erre gondoltál. Az evolúcióban lezajló szukcesszív változásoknak - mint tökéletesedésnek - csakis biológiai értelemben van jelentése és jelentősége, amennyiben a környezethez való minél sikeresebb adaptációt jelenti a túlélésnek és az adott faj fennmaradásának zálogaként. Etikai értelmű tökéletesedésről nem beszélhetünk a schopenhaueri filozófiában (sem - tenném hozzá).

 

"Namost, ha objektiven nézzük a természetet azt látjuk, hogy az egyedben ez a tervezettség nem látszik egyértelműen, nagy számok törvényében azonban felismerhető."

 

A fentiek értelmében nincs tervezettség. Csak mert valami bizonyos szabályszerűség vagy rendezettség állapotát mutatja, még nem jelenti azt, hogy emögött valamiféle racionális szellem vagy erő állna. Az csak egy emberi hiedelem, hogy ez így van és a legtöbben - még Kant is! - Istent posztulálnak. Holott a világ szabályszerű fennállásához, a természet burjánzó sokszínűségéhez, ciklikus működéséhez, sőt még a specifikusan az emberre jellemző morál kialakulásához (vagy mindig is meglévő voltához) szükségtelen Istent (elő)feltételezni.

 

"A világban szerintem a mozgás akarata látszik, magasabb szinteken pedig a rendszer működésének, fennmaradásának, és növekedésének akarata. Én ebben látok bizonyos tervezettséget, akkor pedig nem lehet vak az akarat."

 

Ez tipikusan a naiv, "projektív" szemlélet, amely nem látja úgy a valóságot, ahogyan az valójában van, mert a 'maja fátyla' homályosítja el a tisztánlátást. A legtöbb ember így van ezzel és hasonlóképp tapasztalja illetve appercipiálja a világot (illetve a valóságot), ahogyan írod. Mentségedre legyen mondva, hogy Schopenhauer előtt a legtöbb filozófus sem volt képes végső soron kitörni a szemléletnek ebből a naiv formájából.

 

"Másrészt, hogy lehet egy akarat meg nem nyílvánult, ha mindent betölt, és 

fenntartja ezt a rendszert, akkor valamenyire meg kell, hogy nyilvánuljon, akkor

is, ha a szubjektum azt egyértelműen fel nem ismeri, hanem felismeretlenül is

alkalmazza."

 

Hol írja Schopenhauer, hogy az Akarat nem nyilvánul meg valamilyen formában a világban? Erre nem emlékszem, de lehet, hogy tévedek... Segítesz?

Előzmény: este 133 (1565)
este 133 Creative Commons License 2012.02.04 0 0 1565

Tudna valaki segíteni Schopenhauer bibliográfiájában?

(Konkrétan az érdekelne, hogy melyik művét mikor írta)

 

Paraenezisek és maximákról én azt

olvastam, hogy ebben összefoglalta Schopenhauer

a világ, mint képzet és akarat lényegét, populárisabbb

megfogalmazással. Arra lennék kíváncsi, hogy aki olvasta,

az milyennek találta ezt a művét?

 

Hogy kérdezzek egy konkrétat is :). Azt írja, hogy az akarat,

ami meg nem nyilvánult, az vak. Céltalan. Megnyilvánultában

jön létre a sokaság. Viszont, ha ezt jól értelmezem, akkor

nem tudok ezzel teljesen egyet érteni. Szerintem az eredendő akarat

célja a rendszer fenntartása. A természetben azt látom, hogy

minden a szaporodásra törekszik, az élet fennmaradására, 

és egyben a tökéletesedésre. Azok a fajok, amik a rendszernek

nem felelnek meg tökéletesen, kihalnak. Ez végülis pongyolán

az evolució lényege. Namost, ha objektiven nézzük a természetet azt látjuk,

hogy az egyedben ez a tervezettség nem látszik egyértelműen,

nagy számok törvényében azonban felismerhető. A világban szerintem a mozgás akarata

látszik, magasabb szinteken pedig a rendszer működésének, fennmaradásának, és

növekedésének akarata. Én ebben látok bizonyos tervezettséget, akkor pedig nem lehet vak az akarat. Másrészt, hogy lehet egy akarat meg nem nyílvánult, ha mindent betölt, és 

fenntartja ezt a rendszert, akkor valamenyire meg kell, hogy nyilvánuljon, akkor

is, ha a szubjektum azt egyértelműen fel nem ismeri, hanem felismeretlenül is

alkalmazza. Szerintetek?

 

L.

 

Gregor Samsa Creative Commons License 2012.01.25 0 0 1564

"Szerintem pontosan ebben a formában lehetetlen beszélni a világról, tudnillik ha kivonod belőle magad. A percepció része a relációnak, amiben a világgal állsz. Mégis hogy képzeljük el a világot magunk nélkül?"

 

Kérdés, hogy arról a világról beszélünk-e itt, ami az érzékszerveink számára, a tapasztalatunk számára adott, vagy arról a világról, amely világ önmagában van és amelynek a megragadásához nem percepcionálisan, hanem intelligibilis módon férhetünk hozzá. Több okból is feltételezem, hogy az előbbiről beszélünk (már csak azért is, mert utóbbi lehetőségét eleve elveted).

 

Mint írtam, egy csillagász, vagy még inkább egy asztrofizikus, esetleg egy kvantumfizikus "beszélhet" egy olyan világról, amelyet ő nem percepcionálhat (tehát amely világnak köznapi értelemben, tapasztalatilag nem lehet részese, miközben de facto természetesen részese, mint bármi és bárki más), ugyanakkor kivonva magát belőle erős érvek mentén mégis bizonyíthatja létét, leírhatja fennállásának formáit. Kozmikus jelenségek egész soráról lehet beszélni úgy, hogy ezeknek soha nem lehet részese az ember, ugyanakkor elméletileg feltétezhetők és/vagy bizonyíthatók és/vagy megfigyelhetők. Nem elvitatva a megismerésnek, illetve a tudatnak a filozófiai problémáit, úgy gondolom, minden alappal hivatkozhatok a common sense-re akkor, amikor beszélhetek a világ (vagy valamely jelenségének a) fennállásáról közvetlen percepcionális relációk nélkül is, és rögtön hozzátenném azt is, hogy ezt nem ekvivalens a naiv realista szemlélettel, amely az objektív (tárgyi) világot a tudattól függetlenül is fennállónak tartja és amely nézetet maximálisan elutasítom. Itt most nem a világ elsődleges és/vagy másodlagos minőségeinek a mibenléte, megállapítása a kérdés, hiszen két ember percepciója sem egyforma, hanem az, hogy egyáltalán elképzelhető a léte vagy nemléte a világnak percepció nélkül, beszélhetünk-e róla akkor, ha nem vagyunk vele percepcionális relációban, hanem egyéb ismeretekre támaszkodunk, amire a válaszom a fentiek alapján határozottan igenlő. (Tudom, erre Hume azt felelhetné, hogy ez is csak egy 'custom', egy önkényes implikáció, ahogyan például az is, hogy a Nap holnapi felkelésére is számítok, ami ugyan egy zseniálisan eredeti, de nem túl termékeny észrevétel, mert valójában zsákutcába visz és ott ülteti el a szkepticizmus magjait, ahol az nem indokolt, sőt súlyos hiba is, gondolok itt leginkább az oksági elv univerzális fennállására.)

 

"A tiszta matematika önmagában semmit sem mond a valóságról, a méréshez tartozik, ahhoz a módhoz, ahogyan az emberi agy rendezi az információit."

 

Ezügyben én bizony platonista vagyok. A matematikai igazságokat "antropomorfizálni", holmi fiziológiai vagy pszichológiai folyamatokra redukálni és egyúttal elvitatni azt, hogy azok igazsága nem független az emberi megismeréstől, merő félreértésen alapul meggyőződésem szerint. A matematika igazságai örökérvényűek és bár az emberi agy "terméke" (mint minden), ez a tény sem elvileg, sem gyakorlatilag nem zárja ki azt, hogy a valóságról nyújtson információkat. A matematikai igazságok a priori igazak, platóni értelemben ideális, absztrakt igazságok, amelyekhez tapasztalatilag a legkevésbé sem juthatunk el, márpedig az agyi működés (illetve bármilyen szerv működése) nagyon is leírható tapasztalati úton, tudományosan.

 

"Mi marad az asztalból? Szerintem semmi, szerinted valami titokzatos esszencia, a magánvaló dolog."

 

Két eset lehetséges:

 

1. ha valamely konkrét asztalról beszélünk, amelyről egy 'a' időpillanatban ismereteket szereztem, akkor a csukott szem mögött a képzelőerőm függvényében felidézhetem az elsődleges és másodlagos minőségeit egy későbbi, 'b' időpillanatban. Majd empirikusan meggyőződhetek egy későbbi, 'c' időpontban arról, hogy az asztal létezik-e vagy sem. Ha 'a' és 'c' időpillanatokban az asztal ugyanazokkal a minőségekkel rendelkezik (ergo: létezik), és erről akár csak egy alkalommal is meggyőződtem, akkor máris bizonyítva van elméletileg és gyakorlatilag is, hogy elképzelhető valamely objektum anélkül, hogy percepcionális viszonyban lennék vele e két időpont között.

 

2. ha általános értelemben beszélünk valamely asztalról, amely asztal empirikus valójáról korábban tapasztalatot szerezhettem, nos akkor elképzelhetek bármilyen asztalt, amely megfelel az asztal funkciójának.

 

Ekkor az asztal fogalma marad, egy kognitív tartalom, ami nem a semmi (talán még materiális értelemben sem, elvégre - ha már fiziológiai redukcionizmus - e képzetem is véges számú neuronok meghatározott kapcsolatát és térbeli kiterjedését feltételezi).

 

Vagy Te nem így gondolod?

 

"Annyit még, hogy amikor fellibben a 'májá fátyla', véleményed szerint elfogulatlanul szemlélnénk a világot, magában. Jól értem?"

 

A világ elfogulatlan szemlélete alatt abszolút a schopenhaueri értelmezést értem és ezt is vettem át: vagyis itt arról van szó, hogy a májá fátyla fellibbenésekor nem én, mint egy a világ folyásától "lehatárolt" XY (ez az illúzió), a létfenntartásában a világhoz kötött akaró szubjektumra jellemző egyszeri és megismételhetlen személyiség vagyok jelen, véges és specifikus individuumként, hanem olyan "világszemként", amely előtt feltárul a Minden=Egy igazsága, az, hogy van valami közös bennem és a kontemplációm tárgyában.

 

"A fátyol éppen a mérés, a felosztás" - igen, akár így is lehetne mondani az általad említettek szerint. A fátyol a mérés, a felosztás, a mindenkori viszonyulás a keletkező és múló jelenségekhez, egyfajta viszony, amely a világhoz önakarásomban érdekelt lényként hozzáköt, vagy legalábbis ennek az általános viszonynak a feltételezése. Amikor fellibben ez a fátyol, akkor bizonyos értelemben túllépjük saját árnyékunk, mert levetkőzzük a világban-benne-lét által determinált létfenntartó aktusainkat, amiket eredendően és általában képtelen vagyunk, mert inherensen hozzátartozik földi létezésünkhöz.

 

"Csak hát a gondolat, az ugye az emberhez tartozik."

 

A gondolatot - mint egy kitüntetett jelenséget megannyi más jelenség között - teremtő szellem vagy szubsztancia viszont már nem.

Előzmény: Florestan (1551)
Gregor Samsa Creative Commons License 2012.01.22 0 0 1563

Örülök, hogy sikerült gyorsan rálelni egy példányra...

 

A Pesszimista írások talán a legkomorabb műve Schopenhauernek a főművet leszámítva. Amennyire rövid, annyira erős. Gyakorlatilag a schopenhaueri életérzésnek, -szemléletnek az esszenciális kivonata, de viszonylag közérthető módon. Hamisítatlan bölcselkedés, mély és befogadható. (Schopenhauerhez fogható stiliszta tényleg nagyon kevés volt a filozófiatörténetben, pláne a németek között.)

 

Az Ideálisról és reálisról szóló tan c. könyve inkább szakfilozófiai mű, amelyben Schopenhauer arra az alapvető ismeretelméleti kérdésre keresi a választ, hogy "megismerésünkben mi az objektív és mi benne a szubjektív, mit kell tehát netalán létező, tőlünk különböző dolgoknak, mit saját magunknak tulajdonítanunk benne", és ezt a vizsgálatot retrospektíve végzi el egyes általa kiemelt gondolkodók esetében. Valamint e kis kötetben van egy érdekes - és tagadhatatlanul szubjektív, a szerzőket illetően önkényesen összeválagotott - filozófiatörténeti áttekintés is, érdemek hangsúlyozásával, metsző kritikákkal.

 

Ezek a könyvek nekem is külön vannak meg, a Farkas Lőrinc kiadó kiadásában a '90-es évek közepéről. Fontos könyvek, és mi tagadás, a kedvenceim, de nem gondolom nélkülözhetetleneknek annak, aki Schopenhauer iránt érdeklődik.

 

Nem úgy a Szerelem, Élet, Halál, Életbölcsesség c. könyv esetében, amely tekintetében elfogult vagyok. Nemcsak ez volt a legelső könyv, amit Schopenhauertől olvastam, de maga a a legelső filozófiai könyv is, ami a reveláció erejével hatott anno, jóval több mint másfél évtizede. Meghatározó élmény. Én bármikor képes vagyok olvasni, újra és újra, teljesen függetlenül attól, hogy milyen kedvem van (ez általában is igaz akkor, ha filozófiát olvasok), de ha ez Nálad hangulatfüggő, akkor inkább akkor olvasd, ha nem a mélyponton vagy. De ha esetleg az olvasottak hatására mégis mélyebbre süllyednél, mint amikor elkezdted olvasni, akkor - jó hír! - a mű utolsó része kifejezetten azügyben szolgál hasznos (praktikus) tanácsokkal, hogy miként lehet elviselni a szükségszerűen szenvedéssel teli életet, illetve az embertársakkal való elkerülhetetlen konfrontációk okozta sérüléseket.

Előzmény: Berserker123 (1562)
Berserker123 Creative Commons License 2012.01.22 0 0 1562

Köszi szépen, találtam egy hozzám közelebbi antikváriumot, és onnan megrendeltem.

Egyébként az a két könyv amit írtam, az szerinted milyen?

Tehát a "Pesszimista írások", és "Az ideálisról és reálisról szóló tan".

Azért is kérdezem, mert a wikipédián nincs közte a magyarul kiadott

könyvei között.  Persze tudom, hogy nem a legjobb forrás. De

valahol megtaláltam, hogy ez a válogatott munkái. 1-4. köt.-ből

van talán kivéve és külön kiadva. Ha olvastad ezeket, te milyennnek találtad?

 

A Szerelem élet halál életbölcsesség című művét, tényleg akkor olvassam, ha

nagyon jó kedvemben vagyok? :)

 

L.

 

 

Előzmény: Gregor Samsa (1561)
Gregor Samsa Creative Commons License 2012.01.21 0 0 1561

Küldtem is emailt.

Előzmény: Berserker123 (1559)
Gregor Samsa Creative Commons License 2012.01.21 0 0 1560

Bár Hegel filozófiáját távolról sem ismerem a kellő mélységében, de az alapvetéseivel minden túlzás nélkül tisztában vagyok. És bizony azt kell mondanom - talán függetlenül Schopenhauertől, talán nem -, hogy tényleg hajmeresztő képtelenségekre épít ill. előfeltételez. Kétlem, hogy Schopenhauer pusztán kisszerű rivalizálásvágyból szidta Hegelt. Természetesen a vetélytársa volt, a szellemi ellenfele, és nem tagadható az sem, hogy Schopenhauer számos okból kifolyólag egy gőgös, rendkívül öntudatos ember volt. Igen, nyilván féltékeny is volt Hegelre, a porosz államfilozófusra. Mégis, úgy gondolom, a Hegelre záporozó támadásai alapvetően magasztosabb okok miatt történtek: annak az igazságnak, annak a 'philosophia perennis'-nek a védelmében, amelyet Schopenhauer a legbensőbben, -valóságosabban élt meg, és amelyet - mint lentebb írtam - minden visszaigazolni látszott (empirikusan és teoretikusan is), odakinn a világban és odabenn, az emberi létezés legmélyén. Nem lehetett teljesen véletlen, hogy Hegel filozófiájának monumentális épülete épp Schopenhauer életében dőlt össze, hogy aztán egyre nagyobb szóhoz jusson a schopenhaueri metafizika Schopenhauer életének utolsó szűk évtizedében. A hegeli filozófia nem állta ki az idő próbáját.

 

Valóban komikusnak hathatnak különben Schopenhauernek kifakadásai Hegel ellen (és nemcsak a Világ, mint akarat és képzetben, de számos más, kisebb műveiben is), de ez kívülről tűnhet így és talán annak, aki nem ismeri fel azt a tétet, amiről itt szó van. Mert azt látni kell, hogy a filozófiában tétje van mindennek, ami az igazság szóra méltó lehet - már ha komolyan vesszük és nincs kétségem, hogy Schopenhauer kevés dolgot viselt ennyire a szívén, mint az általa felfedezett és zsigerileg megélt igazságokat, illetve magát a filozófiát. Szikáran érvelni, bizonyítani, ugyanakkor bölcsnek maradni, a ráció és a szív eszközeihez nyúlni a megfelelő pillanatokban, tudósnak és művésznek lenni: nem kis feladat ez, ezen áll vagy bukik valamely filozoféma létjogosultsága. És nem véletlen, hogy konszenzus van abban, miszerint a hegeli filozófia nem aktuális a bukása óta. Szép, költői légvár, de aligha lehet igaz.

 

Igen, Schopenhauernek a sziporkázóan szellemes fekete humorát én is értékelem, de ez már az ő stiliszta-érdemeit bizonyítja filozófusi nagyságán felül.

 

"Azzal nem teljesen értek egyet, hogy ő lett volna az elsődlegesen meghatározó, aki

fellépett Isten ellen"

 

Amennyire a történelmi ismereteim engedik, nem tudok másról de Sade márki előtt, aki azzal a dühödten radikális, de ugyanakkor súlyos - és ma is, mindig is legitim - filozófiai argumentációval megtámogatott hévvel kelt volna ki Isten és a kereszténység ellen, mint ő. (Ebben az értelemben de Sade márki Nietzsche feltétlen szellemi elődje is.)

 

"Úgy gondolom, hogy az ilyen könyvek a jók, amit elolvasva azt gondolom, megváltoztatott, mert mostantól erről, meg erről már nem azt gondolom, mint eddig.

Tehát azokat gondolom jó könyvnek, amik képesek megváltoztatni az embert. A filmekben, vagy bármilyen művészeti ágban is ugyan ezt gondolom. Tehát az az érték a számomra, amit átélve, és befogadva transzformálja a szubjektumot, olyat ad, ami által már nem tudunk ugyanazok maradni, mégha annak mélységét amit adott, nem is tudjuk hirtelen kifejezni a külvilágnak."

 

Ezt akár én is írhattam volna, csak maximálisan helyeselni tudok...

 

Kanthoz és a többi Schopenhauer-könyvhöz kitartást, megéri elmerülni bennük, ezt ígérhetem.

 

Figyelni fogom, hogy hol lehet hozzájutni a Szerelem, Élet, Halál-hoz és megkereslek a publikus emaileden, ha sikerrel járok. Kihagyhatatlan mű!

Előzmény: Berserker123 (1559)
Berserker123 Creative Commons License 2012.01.21 0 0 1559

Szerintem is megérte elolvasni. Elég hideg, és mellébeszélés nélküli olvasmány. Mondjuk, párszor mikor szidja benne Hegelt,

az számomra vicces volt. Nem tudom miért, de ilyenkor elképzeltem, hogy két ilyen nagy elme képes gyerekesen rívalizálni

egymással a berlini egyetemen. Képes Schopenhauer egy időbe tenni az előadását Hegelével, hátha sikerül Hegeltől tanítványokat

elcsábítani. Számomra ez megmosolyogtató, ahogy elképzelem a fantáziám által a történéseket.

Van a könyvben egy rész, ahol azt írja, írt erről Hegel is az XY című könyvében, majd megjegyzi, "egyébként rossz könyv".

Vagy a könyv előszavában, ott is megemlíti Hegelt, és nem éppen reklámozva szellemi nagyságát. Meg az is érdekes, mikor azt írja, hogy ne olvassuk el

a könyvet, inkább adjuk fel még most, majd ajánl dolgokat, ha már kifizettük, megvettük a könyvet, mire tudjuk használni.

Jó lesz dísznek a könyvespolcon, jól mutat, okosabbnak fogunk tőle tűnni a barátaink előtt stb. Ez számomra vicces volt, olyan fekete humor :).

De semmiképpen se szokványos bevezető, érdekes.

 

A könyv olvasata, kicsit olyan volt a számomra, mint a matematika. 10 oldalanként haladva, újra és újra el kellett olvasnom, hogy felfogjam, miről is

akart pontosan írni Schopenhauer. De maga a megértés, olyan érzetet adott, mint mikor megoldottam anno egy matematika feladványt. Tény az is,

hogy az agyamat eléggé leterhelte a könyv, mivel este van időm olvasni, és bizony néha nehezen aludtam el tőle, csak kavarogtak a fejemben a gondolatok.

 

De mindenképpen nagyszerű könyv, én egyet értek a benne olvasottakkal. Sőt segített megérteni számomra több dolgot is. A világ szerintem is a

szubjektum számára egyértelműen képzet. Egy hosszú álom. Másrészt maga az élet, egyértelműen akaratként nyilvánul meg a világban.

Az akaraton már rég óta gondolkoztam. Szeretem Nietzschét, és nála az akaratnak központi szerepe van a filozófiájában. Schopenhauer által

pedig megértettem az akarat természetét. Sok minden letisztul az emberben a könyv olvasása közben. Nem tudom mennyivel lettem több tőle, vagy

mennyire lehet a könyvben lévő ismereteket felhasználni az életemben, de az nyilvánvaló, hogy ad a világról egy megértést. Úgy gondolom,

hogy az ilyen könyvek a jók, amit elolvasva azt gondolom, megváltoztatott, mert mostantól erről, meg erről már nem azt gondolom, mint eddig.

Tehát azokat gondolom jó könyvnek, amik képesek megváltoztatni az embert. A filmekben, vagy bármilyen művészeti ágban is ugyan ezt gondolom.

Tehát az az érték a számomra, amit átélve, és befogadva transzformálja a szubjektumot, olyat ad, ami által már nem tudunk ugyanazok maradni,

mégha annak mélységét amit adott, nem is tudjuk hirtelen kifejezni a külvilágnak.

 

"Bizonyos Sade márki", hát igen az a bizonyos :). Azzal nem teljesen értek egyet, hogy ő lett volna az elsődlegesen meghatározó, aki

fellépett Isten ellen, szerintem maga a reneszánsz volt egyértelműen az, ami szembe szállt a kereszténységgel, majd a tudomány

által szépen lassan háttérbe is szorította a vallást. Ha nem lett volna Luther, lehet minden máshogy alakult volna, persze a történelemben

nincs ha. Egyébként nem vagyok vallás ellenes, de a dogmatizmust, és a emberi butaságot nem szeretem, főleg nem az antihumanítást.

Maga a keresztény kis ember, aki nem gyűlölködik a "más" ellen, azzal semmilyen problémám nincs. Mindenki úgy él, ahogy akar, ha nem bántja

a másikat. Valahogy így gondolom. Ez persze nem valósítható meg, pont az emberi akarat miatt, de valahol van egy határ, és amig azt érzem,

hogy azt nem lépik át a környezetemben lévő szubjektumok, addig teljes mértékben toleráns vagyok.

Elgondolkozva tényleg érdekes, hogy Schopenhauer fő művében, nincs transzcendensről szó. Azért érdekes mert a legtöbb filozófus az ő korában

Istennek fontos helyett hagyott a filozófiájában. Ez tényleg jelentős kihagyás. Bár kisebb műveiben azért foglalkozott Istennel, legalábbis mikor

a saját világkorszakából indult ki, akkor előkerül a kereszténység.

 

Kantot nem olvastam, de ott van a könyvespolcomon már a tiszta ész kritikája, és kedélyesen várakozok, hogy rákerüljön a sor. Én pedig kíváncsi vagyok

az öreg königsbergi szellem gondolataira. Tehát szeretném összevetni a Schopenhauert - Kanttal. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a fő

eltérés a két gondolkodó között. A keleti tanokat tanulmányoztam már, ebből a szempontból is érdekes volt a számomra Schopenhauer, mert

sikerült megértetnie velem egy két dolgot, amit eddig nem gondoltam át ennyire.

 

Nem olvastam még a Szerelem, Élet, Halál - Életbölcsességek című művét, sajnos nem is tudom honnan lehetne beszerezni, de majd ellátogatok a könyvtárba.

Nekem a Pesszimista írások, és a Az ideálisról és reálisról szóló tan, töredékek a filozófia történetéhez című rövid kis könyvecskéi vannak meg.

De azokat is csak átfutottam. Sok mindent elszeretnék olvasni, de egyszer mindenre rákerül majd a sor.

 

L.

 

Gregor Samsa Creative Commons License 2012.01.19 0 0 1558

A valóságban, a valódi életben egészen biztosan akadt, ez meggyőződésem. Még akkor is, ha ez a műveik alapján nem feltétlen gondolható róluk. De Hérakleitoszt talán nem lenne túlzás említeni itt, aki értelemszerűen ha nem is olyan komplex és szofisztikált módon adta közre gondolatait, mint Schopenhauer (ahogyan egyik preszókratikus filozófus sem), de akár hordozója lehetett annak az életérzésnek, mint a jóval későbbi német filozófus.

   

Azért a filozófia, a szó klasszikus, görög értelmében, ha komolyan vesszük, eléggé komor műfaj, minden előítélet nélkül is. Nagy valószínűséggel számos éles elméjű gondolkodó eljutott bizonyos Schopenhauer által is felismert ontológiai alapigazságokig, de míg Schopenhauer az önmarcangolással határos módon rendületlenül és öntörvényűen, a korra és az elvárásokra, konvenciókra fittyet hányva kendőzetlenül leírta a gondolatait, addig más gondolkodók főbb műveinél valahogy úgy érzem, hogy fellelhető egy pont, ahol az eladdig őszinte, becsületés elmélkedésük valamiképp egyfajta projekcióba, kihátrálásba vált át. Ez lehet a saját projekciójuk, vagy épp a koré, amiben éltek (de akár az üldöztetéstől, kiközösítéstől való félelem is természetesen). Camus a Sziszüphosz mítoszában "ugrást" említ, mintha a gondolkodók, akikről beszél, félnének levonni a végső konzekvenciákat, félnének farkasszemet nézni a mélységgel, ezért - menekülésképp - valamilyen külső instanciához fellebbeznek: Istenhez. Schopenhauer nem tette meg ezt az ugrást (ahogyan például Nietzsche sem), de már véleményem szerint Kant, Sesztov, vagy akár Pascal vagy Spinoza igen. (Persze ez nem filozófiájuk bárminemű kritikája is, csak fontosnak szánt megjegyzés, Camus-vel való egyetértésem okán). De ez persze az én véleményem és könnyen lehet, hogy alaptalan, anakronisztikus elvárás ezt felróni a részemről.

 

Egyébiránt a pesszimista szó némileg pontosításra szorul szerintem. Schopenhauer bizonyos értelemben minden idők legrealistább filozófusa volt. Pesszimistának csak a mindenkori konvenció, a szükségszerűen túlélni vágyó, "vitalitástól duzzadó" (és egyúttal öntudatlanul is önáltató, a létezés alapigazságait és adottságait a vitalitás által eleve előítéletesen, a túlélési ösztön által deformáltan látó) közösség szempontjából tűnhetett - és tűnhet ma is. Ez teljesen egyértelmű: a mindenkori emberi közösség élete a legkevésbé szól életének alapkérdéseinek fürkészéséről, annál inkább hangyáni létük minél tovább való meghosszabbításáról, a túlélésről, olcsó, számító érdekeikről. Ebből a szűkre szabott perspektívából igencsak bosszantó lehetett egy frankfurti mizantróp, akinek sorai villámokat szórtak és kárhoztatta azt az életet, amit a "természet gyári termékei" oly nagyra becsültek és becsülnek ma is, ösztönösen. És így lesz mindig, mert az ember alapvetően élni és túlélni akar, saját porszemnyi és teljességgel jelentéktelen létét akarja a végletekig kiterjeszteni, akár mások kárára is. Csak nagyon-nagyon kevesek jutnak el egyáltalán ahhoz a krízishez, amiről Schopenhauer írt, nevezetesen az Akarat igenlésének vagy tagadásának dilemmájához, és még kevesebben fogják tagadni azt.

 

Előzmény: Florestan (1557)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!