Köszi a részletes beszámolót. Akkor eggyel több Montenegró rajongó. :)
"Mintha egy másik országban járnánk!"
Az első utamon is ez fogott meg, viszonylag kis területen, sok szempontból eltérő régiók vannak.
Változatos, ingergazdag nyaralást lehet megszervezni.
"Külföldiek számára nem egy nagyon felkapott desztináció,"
Covid előtt egyre inkább megismerték a "nyugati" turisták is, de nem lepték el annyira, mint HR-t, és sokfelől jöttek, nem domináltak pl. a németek vagy mások sem. Néhány helyre koncentrálódtak: Kotori-öböl, Budva, Zabljak. Kotorban a napi 1-2 (vagy akár 3) óceánjáró ontotta a több ezer turistát öt kontinensről. Budva: buliközpont, Tivat: luxuskikötő, Herceg Novi: közel HR-hez. Az utóbbi években egyre több ny-európai városból indult közvetlen szezonális repülőjárat. A kelet-európaiaknak már bevettebb célpontja az ország, a régi időkre is tekintettel. Ex-szovjet országokból érkezők főleg Budván koncentrálódtak (ott sok orosz lakos is van).
Mi 21-én a jöttünk haza, de bizton állíthatom, hogy annyi korlátozás volt, hogy a zárt terekben, boltokban, gyógyszertárban stb volt kötelező a maszk használata , ennek ellenére az eladókon és a vásárlókon vagy volt maszk vagy nem. Volt aki betartotta volt aki nem. Az utcán, strandon, éttermek teraszain szabadon lehetett tartózkodni maszk nélkül. Ez sztem most sincs másképp.Tehát semmi hiszti, semmi pánik , hanem béke és nyugalom. Esküszöm a covid szinte törlődött a tudatunkból arra az időre míg ott tartózkodtunk. Az ember haza sem akar jönni ebbe a manipulációba amit itt nyomnak. Ha a beutazási feltételeknek megfeleltek, akkor ne késlekedjetek, hanem menjetek amíg lehet, mert hamar lejár a vírus szabadsága és zár minden.
Az alábbi csoportban naprakész információkat kapsz az éppen kint tartózkodóktól.
Nem tudom, sehonnan. Ezeket majd ott megtapasztalod. Nekem nem tűnik annyira szabálykövető országnak :D maszkot az emberek 5%-a ha viselt, sokat mondok. Még beltéren sem nagyon, ha betévedsz egy plázába (csak hát minek), akkor ott szólnak érte. Mindegy, legyen az ember zsebében és ha kell, felveszi, nem kell ezen görcsölni.
Én nagyon remélem, hogy ha jönnek is szigorítások, azok nem a beoltottak beutazására fognak vonatkozni (3 hét múlva mennénk, beoltva), hanem legfeljebb az országon belüli maszkhasználatra, tömegrendezvény látogatásra meg effélékre. Tömegbulik nagyon nem érdekelnek, de az óvárosokba engedjenek be, meg a vendéglőkbe, meg a strandokra (ha maszkkal, hát akkor maszkkal, leszarom), azon kívül úgyis a természeti látnivalókra koncentrálnánk inkább. A szállás mindenesetre természetesen lemondható négy nappal előtte, de már eléggé beleéltem magam... :). Bosznián keresztül mennénk-jönnénk, hogy meddig tart, nem érdekel, nincs kisgyerek, nem sietek sehova, vezetni meg szeretek (határon várakozni persze nem, de úgy vettem ki a korábbiakból, hogy az úgyis lutri, tenni ellene meg úgyse lehet kábé semmit, hacsak nem eleve a kis határátlépőket célozza meg az ember).
Dehát ott a booking, csak keresni kell. Én is egy bőséges találati listából szűrtem le végül ezeket. (illetve a még jobbakat el is vitték az orrom elől, addig vacakoltam)
Szerintem ne itt kérdezgess, meg ne is a háziaknál, mert nem ennek lesz jelentősége. A hivatalos infók az adott országok konzuli szolgálatainál lesznek olvashatóak, naprakészen, azt kell!
Javaslom, vigyél magaddal mindent, amid csak van. App is és nyomtass is, abból baj nem lehet. És minél kevesebbszer lépd át a különféle országhatárokat.
A kis kirándulásokat pedig célszerű kora reggelre időzíteni és akkor kisebb az esély arra, hogy a kirándulás egy bizonyos hányadát dugóban ülve fogod tölteni + lesz (?) parkolóhelyed is.
Én teljesen beleszédültem, ahogy olvastam hogy honnan hová, merre, majd vissza, meg fel, milliónyi határátlépéssel.
Folyamatos lesz a szigorítás- szerintem, ami már el is kezdődött. Figyeld az adott országok koronás oldalát, amit belinkelt portugeza nem rég és onnan naprakészen tudsz tájékozódni az adott állapotokról. Aki menni akart, annak célszerű lett volna eddig. Hogy mi lesz hetek múlva, azt meg senki se tudja!!!!!!
Én a legegyszerűbb utvonalat választva, a legkevesebb határátlépésre törekedve tervezném az utazást.
Pár kérdéssel fordulok hozzátok, remélem nem lesz túl fárasztó :)
Még nem voltunk Montenegróban. Horvátba kb 10x.
Párom ma kapta az első oltást, Pfizer. Másodikat szeptember 15én kapja (3 hétre rá). Szeptember 16án már be szabad utazni? Nem kell plussz 14 nap? (Kialakuló teljes védettség a második dózis után 14 nap).
Magyarból" a horvát határon enter cro nélkül átengednek? Elvégre nem ott lesz a szállás, Herceg Noviba tervezem.
A hazai védettségi igazolvány felmutatása elég a határokon (letenye, neum, cavtat utáni)?
Pluszba muszáj telefonos app vagy EU-s kártya (vagymi)? Mutatni kell az orvostól kapott oltási igazolás? Elég a magyar vagy kell mindenképp angolt kérni? Ezt nem kért a párom, második oltásnál utólag adnak, ha kér?
A cél Herceg Novi lenne és onnan hol fel Dubrovnikig és le Kotorig.
Herceg Novibol fel Dubrovnikba szintúgy enter cro nélkül beengednek?
Nyilván minden hirtelen változhat.
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastatok, azt meg pláne, ha válaszokat is kapok!!
Egyébként szerintem eladási, hogy melyik napi, az bizonytalan, mert előfordul, hogy késve érkezik meg a terhelés vagy valami, de teljesen mindegy, mert 1-2-3 forintokról van szó
Két hét Montengero után egy kis beszámoló tőlem. Leginkább magamnak, hogy jövőre itt legyen, elolvassam, mert bizony ide vissza szeretnénk térni :)
De biztos másoknak is érdekes/hasznos lesz.
Elég sok helyen jártam már, kezdve sok Horvát, Spanyol, Görög, Olasz, Tunézia stb kalanddal egészen a Hawaii-szigetekig, de ilyen jó ár/érték arányt sehol sem tapasztaltam. Talán azt mondanám, hogy ez volt a legjobb családi nyaralásom, összességében itt találtuk meg a leginkább azt, amit kerestünk.
Azért jöttünk ide, mert 7 vagy 8 horvátországi nyaralás után már nem akartunk egy n+1ediket, újítani akartunk, illetve elegem lett abból, hogy Horvátország egyre drágább, NAGYON!!! Szerintem leginkább a sok német és holland turista miatt. Egyszerűen nem éri már meg!
Néhány praktikus:
- fel kell készülni a közlekedésre, nem gáz, de a magyar morál után ez azért "más". Hamar alkalmazkodtam, fel lehet venni a ritmust
- a Montenegroban vásárolt M-tel sim kártyám tökéletesen működött visszafelé Szerbiában is. A legjobb az lett volna, ha már Szerbiában megvettem volna, mert kifelé után, Szerbiában még a saját Telekomos kártyámat használtam (világjegy), picit gazdaságosabb lett volna, ha azt nem használom, na mindegy
- Borderwatcher app!!! Ez mindig nagyon jól jött! Letölteni, megérteni, értelmezni az adatokat és érkezés előtt ellenőrizni és úgy választani határt. Igen, ez sem 100%, de nekem minden határátlépésnél segített dönteni és jó döntéseket hoztam.
A nyaralásról: óriási pozitív csalódás az emberek, én nem ezt gondoltam a balkáni emberekről. Szinte mindenki tud perfekt angolul, mindenki kedves, mindenki segítőkész de senki sem nyomakszik, nem erőszakosak, de nem is modorosak, nem hoznak kellemetlen helyzetbe ilyen megjátszós mű-kedveskedésekkel. Sőt! Volt olyan, amikor az egyikük gálánsan kifizette nekem és a barátaimnak is a parkolást Tivatban, mert látta, hogy kínlódunk a regisztrációval. Amikor pedig ki akartam neki fizetni, egyszerűen nem engedte meg! "Welcome to Montenegro!" és nevetve távozott. A borravalót sem mindenhol értették... Lehet adni, de nem nagyon érdekli őket, kétszer vissza is adták, nem értik, mi az, érdekes... Viszont több alkalommal megkináltak minket fagyival, egy tál süteménnyel vagy egy szál kolbásszal, ajándék! Hát kész voltam :) És nem, nem várták el, hogy akkor most cserébe vegyél tőle ezt vagy azt. Vendégszeretet, nem tudok mást mondani! És a közlekedés is hiába káoszos, meg mindenhol jönnek szemben is, végtelenül türelmesek, egyszer sem ordítottak vagy dudáltak rám. Ez itt egy fundamentum, hogy mindenki bárhol megáll, megfordul stb... és a dudát csak üdvözlésre használják. Arra viszont nagyon gyakran :D
Igen, az árak is nagyon barátságosak. Jellemzően kb mint a magyar árak, vagy egy kicsit alatta is. Nem "szórja" az ember a pénzét itt, valóban. Simán lehet étteremben vagy büfében is enni, nem húzzák le az embert. Mi még egészen exkluzív helyekre is beültünk de még ott is teljesen moderált árak voltak, még ott is alatta volt az összeg, mint egy átlagos horvát (!!!) vagy balatoni pizzériában. Kb mintha itthon leugrottam volna sarki kifőzdébe, szuper!!! Érdemes azért kápét is hozni, mert nem mindenhol fogadnak el bankkártyát. Én amúgy revolutot javaslom, ott lesz jó az árfolyam és kp-t is kedvezően tudsz vele felvenni külföldön, ha kell.
Ahogy elnéztem, főleg szerb és saját turistáik vannak. Külföldiek számára nem egy nagyon felkapott desztináció, talán emiatt is ilyen moderáltak az árak.
Viszont ebből a turistából SOK van! Nagyon sok! A helyiekkel beszélgetve az derült ki, hogy 07.15 - 08.15 a fő szezon, ekkor vannak nagyon sokan a szabadságok miatt. Jövőre igyekszem ezt elkerülni azért, hátha...
Ahol jártam: Ulcinj, na, ez igen távol van, valóban. Nem bírnám egyben lenyomni, ez legalább 16 óra (Szerbián át jöttem) és nem vagyok hajlandó kifizetni a Horvát autópályát sem. Nem mintha azzal sokkal gyorsabb lett volna... A lényeg, hogy Cacakban megaludtunk. 9000 forint volt egy kiváló szállás négyünknek, ennyit nekem bőven megért, hogy vetett, tiszta ágyban aludjunk és másnap pihenten vágjunk neki a hátralévő, kb fele útnak. + nevetséges összegért bőségesen be is vacsoráztunk. Cacak után az autópálya szépen el is fogy, egyre vékonyabbak az utak, sok emelkedő, kanyargó és sajnos néhány lezárás (egy helyben állás) is, a fene egye meg. De legalább a táj szép (Zlatibor!!!) Ulcinj picit "keleties", olyan igazi balkáni, kosz is lesz stb, de nem gáz. A belváros és az óváros megér egy patront, de mindenki látott már szebbet is. A strand (Velika Plaza) a homokos strandok rajongóinak lesz OK, mi annyira nem kedveljük az ilyet. Érdemes korán érkezni, mert rengetegen igyekeznek majd ide és lesz tülekedés bőven azon az egy darab úton, ami ide vezet (mondjuk 10 előtt már). Tömegre is fel kell készülni, érdemes a 7. kilométer után helyet keresni, ott már kezd szellősebb lenni :) A szállásunk picit messzebb volt, csendes, nyugodt helyen, nem a városban. Viszont medencével stb egy csodás apartmanház, személyezettel, reggelivel, mindennel, egészen fényűző módon és még így is nagyon jó áron! (Horvátországan simán dupla egy ennél jóval gyengébb is) De kb harmad ennyiért is találhattunk volna, csak hát minek, ha még ez is bőven belefért nekünk, szóval ez gusztus dolga. De imádtuk, hogy a városi nyüzgés után itt totális pihenés, koktélbár, nyugalom és luxus volt :D
Aztán folytattuk Tivat és Kotor környékén, tulajdonképpen Bjelila előtt kb 1 kilométerrel. Mintha egy másik országban járnánk! Itt nincs tömeg, egészen más a tenger és a környezet is, ez tetszett jobban. Itt is szuper szállásunk volt, közvetlenül a parton, saját stranddal, ahol csak mi fürödhettünk. De a nyilvános strandokon sem lettek volna túl sokan itt. Itt tudtunk végre rendesen snorkelezni, horgászni, paddleboardozni stb... (na ezeket nehezebb a homokos strandokon) TÖKÉLETES volt!
Itt az árak egy picikével mintha magasabbak volnának, de nem lényeges a különbség. Viszont ez a szállásunk olcsóbb volt. Érhető is, hiszen nem luxus, ez már teljesen normál, viszont közvetlen a parton (egy nem a parton lévő kb fele ennyi lett volna). Egyébként kb ez hasonlít leginkább a horvát élményekhez, csak több a zöld, több a természet. Jövőre ide szeretnénk visszajönni.
Látnivalók: gusztus dolga, ki mit szeret. Nekem Bar óvárosa és butiksora tetszett a leginkább, meg a Lovcen. De zip line-oztunk (hazafelé) a Tara felett is, megnéztük Sveti Stefan-t, Tivatot (Honolulu óta nem láttam ilyet!!!), Kotort, a Blue Cave-et, Herceg Novit, Perastot, a Shkodrai-tavat. Perast előtt vannak kagylófarmok, nevetséges árakon teleettük magunkat osztrigával és fekete kagylóval stb stb, Fetrengtünk a luxusban, látogattunk templomokat, felkutattuk az Ulcinj környéki egyéb strandokat, piacoltunk és így tovább, szerintem eléggé kimaxoltuk ezt a két hetet.. Egyébként a mindenféle városnézést is érdemes reggelre időzíteni, ha nem, akkor dugó-dugó-dugó mindenfelé. Meg hát hőség, a fene tud 43 fokban (volt ilyen!) az utcán sétálgatni. További érdekesség, hogy az ottani emberek nem nagyon használják a waze-t stb... érthető módon, hiszen nagyon utak sincsenek (csak egy szinte mindig). Én viszont használtam és a beállt forgalomnál nekem bizony rajzolt néha kedvező kerülőutakat, szóval azért lehet élni ezzel a lehetőséggel is, pláne, ha ők meg közben nem :D
Ami nem tetszett, hogy szinte minden parton meg bárhol elég hangos és szar zenéket nyomnak, szerintem ez inkább zavaró, mint inkább nem. A szállásainkon persze, nem, ott nyugi volt.
Összességében nagyon-nagyon elégedett vagyok és igen bizonyos, hogy jövőre is megyünk, de immár csak a Kotori-öbölbe és mindenképpen ismét közvetlen vízparti kapcsolatos szállásra. (egy ilyen kb harmad annyi itt, mint Horvátországban)
Teljesen igazad van. Mindenesetre, amikor rákérdeztem az egyik montenegroi szállásadónknál aug.10.-én, hogy nálunk a sajtó megszellőztette a 20.-ai szigorító intézkedéseket egyből csípőből cáfolta meg, pedig Ő a kotori idegenforgalmi hivatalban ( is ) dolgozik, valamint a túristákat célzó ingyenes pcr tesztek fő szervezője. Aztán mégis, napra pontosan bejött, amit írtam. A helyi sajtó amúgy sok cikkben a strandokra is értelmezi a max.50 fős létszámot ráadásul nem kiterjesztően, hanem alapból.
Ez a kérdés valóban, hogyan értelmezik és tartatják be az új szabályokat. Nekem az jött át, célzottan a gyülekezést, csoportosulást tiltják 50 fő felett a strandokon is.
Az alapszabály ettől függetlenül a 2 m távolság vagy maszk a nem egy háztartásban élők között szabadban. Ha az intézkedéseket viszont szigorúan veszik és a normál strandolást is megtiltják (amit nem fognak a bevételt termelő turizmus miatt, különben elsöpri őket a népharag), akkor az a gyakorlatban kijárási tilalom szerű korlátozást jelentene közterületen szerintem, ami megint vállalhatatlan lenne jelenleg.
Muszáj kiegészítenem a lentieket, mert pont a lényegről nem esik szó az új szigorítások kapcsán.
50 fős korlát van érvényben a nyílvános tereken, ha ezt az intézkedést betartják, betartatják a montenegroi hatóságok, akkor értelmét veszti a beutazás az országba...