Hajdanán valaki elképzelte, hogy milyen is lenne Világunk, ha űrkabinban tartózkodók még fénnyel végzett kísérletekkel se tudnák kimutatni - benne történő haladó mozgásukat.
Később aztán valakik megengedték ezirányú elgondolása szakszerű Világgá kürtülését - egy ósdi fórumon.
"De egy tárgynak csak egyféle méretét érdemes értelmezni, hiszen a tárgyból is csak egy van."
Mi a helyzet a tárgy sebességét, impulzusát, helyzeti , ill. mozgási energiáját illetően? Ezeknek is csak egyféle értékét érdemes értelmezni szerinted?
No igen, kifejezetten kérdeztem, hogy hogyan képzeled el a Doppler-effektust, erre nem válaszoltál semmit, ezért feltettem, hogy a klasszikus mechanika alapján akarsz számolni.
Természetesen kiindulhatsz a relativisztikus Doppler-effektusból is, csak akkor oda jutunk, hogy a specrelből vezeted le a specrelt.
Én viszont az ellenkező irányú konverziót használom, amint azt mmormotának is írtam: v = c* (2*d / (d+1/d) - 1)
Ez nem 'konverzió', ez a v sebesség definiciója akarna lenni, mégpedig egy definiálatlan d mennyiség alapján... Ha nagyon megszorongatnénk, valószínűleg kiböknéd, hogy
d = sqrt ((c+v)/(c-v))
vagyis a sebességből ki lehet számolni a d-t, a d-ből pedig a sebességet...
A relativitás-elmélet ezek mellett nem képes megmagyarázni a sötét anyagot (a galaxisok forgását és a galaxishalmazok létezését), és például a Pioneer anomáliát sem!
Az állításod azért nem áll fenn, mivel a sötét anyag létezését éppen a relativitás elméletre alapozzák, tehát a matematikai modelből következő, megfigyelhetetlen jelenség.
A relativitás elméletek, és a kvantummechanika viszonyában igen fontos momentum az elméletek alkalmazhatósági tartománya, és mindegyik a maga tartományában az eddig ismert legpontosabb elmélet. Tehát, ha te úgy gondolod, hogy szerinted ellentétesek egymással, és ezért egyik sem igaz, úgy elég olcsó kifogással sompolyogtál ki a tudás fája alól.
Mivelhogy nem hanghullámokról van szó, hanem elektromágneses hullámokról.
Én viszont az ellenkező irányú konverziót használom, amint azt mmormotának is írtam:
v = c* (2*d / (d+1/d) - 1)
Az elméletem azért nem önnáló elmélet, mert a Doppler-eltolódás posztulására szigorúan véve semmi szükség. Ez csupán egy olyan előismeret, ami hasznos a megközelítés szempontjából, de kíszámítható a posztulátumokból (relatívság, állandó c).
Nem szeretnék türelmetlennek tűnni, és az sem gond, ha már nem érdekel a téma, de azért megkérdezem, volt-e alkalmad gondolkodni a (334)-ben írtakon, esetleg van-e valami kérdésed azzal kapcsolatban?
Azt fogadsz el, amit akarsz. Nélküled is meg lesz valahogy a tudomány. Persze nem árt ha tudod, hogy a legnagyobb felfedezések éppen a fizikai elméletek addig nem ismert, de matematikailag előrejelezhető következtetéseiből születtek. Pl. a Neptunusz, vagy új elemek felfedezése. Ebben egy fikarcnyi fantasztikum nincs.
Én soha nem fogok elfogadni ellenőrizhetetlen matematikai következményeket, mert ez megalkuvás, és saját magunk becsapása. Ha valaminek matematikai következményei vannak, annak igazolhatónak és megfigyelhetőnek kell lennie, közvetlenül, vagy közvetetten. Enélkül a tudomány nem tudomány, hanem fantasztikus irodalom, aminek egyébként nagy híve vagyok, csak ne nevezzük tudománynak!
Egy kis személyeskedés: Ne te mondd már meg, hogy engem mi érdekel!
Ezt írod: "hogy semmit sem sikerült megértenie az egyébként sikeres és a való világunkat jelenleg legpontosabban leíró elméletből."
Hogy írhatja le a relativitás-elmélet a világunkat a legpontosabban, ha szöges ellentétben áll a kvantummechanikával, amiről szintén azt tartják, hogy a világunkat legpontosabban leíró elmélet? Tehát hülyeség az, amit írtál! A relativitás-elmélet ezek mellett nem képes megmagyarázni a sötét anyagot (a galaxisok forgását és a galaxishalmazok létezését), és például a Pioneer anomáliát sem! Úgyhogy szerénység Virág elvtárs, szerénység!
Mint írtam, a tárgyak méretét attól függően másnak tapasztaljuk, hogy milyen mozgásállapotú rendszerből vizsgáljuk, márpedig végtelen sok ilyen rendszer választható. Ezt nevezzük távolságkontrakciónak. De egy tárgynak csak egyféle méretét érdemes értelmezni, hiszen a tárgyból is csak egy van. Ez pedig az ő sajátidejében, saját rendszerében vett méret, mivel e szerint érvényesek rá a fizikai természet törvények is. Azért is kapta a transzformáció a kontrakció nevet, mert a sajátidőben vett méret a legnagyobb, más rendszerekben a méret mindig kisebb. Persze sok esetben ilyen sajátidőt nem is tudunk értelmezni, mivel nincs is olyan tárgy, amihez ezt a sajátidőt köthetnénk. Más mozgásállapotú rendszerekben más méret adódik, mivel más időtartamokat is mérünk. Ezen két mennyiség különbsége szorosan összefügg egymással, és közvetlen következménye annak, hogy az idő múlása is lokális mennyiség, a téridő különböző pontjaiban egymástól függetlenül telik. A térbeli távolságok is relatívak, és csak adott szilárdnak vehető tárgyak vonatkozásában lehet valamennyire egyértelmű. Más esetben, mint például a cikkemben szereplő példában ikertestvérek útvonalai, és kora különbözők a különböző rendszerekből nézve, vagy számítva, és nincs értelme ezt az útvonalat bármely rendszerből is reálisabbnak, valóságosabbnak tekinteni, hiszen az útvonal fogalma eleve egy elméleti konstrukció. Mérhetnénk, vagy számíthatnánk az útvonalakat 1,8 fényévnek, 2,4 fényévnek, 3 fényévnek, 4 fényévnek is, a korkülönbségeket mérhetnénk vagy számíthatnánk négyféleképpen, de az egyetlen igazán valóságos összemérhetőség a két iker újratalálkozásánál jelentkezik. Említettem, hogy még szilárd tárgyak vonatkozásában is csak korlátozottan értelmezhető a méret fogalma. Ennek az az oka, hogy az általános relativitás elve szerint egy gyorsuló tárgy különböző részein különbözőképpen múlik az idő, tehát egy gyorsuló tárgy esetében kijelölhető ugyan bármelyik pillanatban egy inerciarendszer, amelyben a tárgy éppen van, de a következő pillanatban nem csak hogy elmozdul a tárgy, de még a tárgy különböző pontjai eltérő mértékben is öregednek.
Ami a példádat illeti (gondolom a Pan csillagról való menekülés az), Az a lényeges, hogy a szonda utolérte, majd megelőzte az űrhajót. Ettől már mindenképpen esélyesebb a túlélésre. Ha a Pan robban, akkor azokat pusztítja el először, akik közelebb vannak, illetve akik lassabban menekülnek, mint a robbanás, és a robbanás ereje nem csökken le elégé az utolérés távolságában. Annak nincs jelentősége, hogy a szondában közelebbinek tűnik a robbanó csillag, mivel a robbanás sebessége viszont kisebbnek tűnik.
Gödel tétele a matematikáról állítja hogy nem teljes, de nem sokat számít ez a tétel a fizikában, hiszen a fizika művelése más szempontból sem lehet teljes, még megközelítőleg sem. De még ez sem számít sokat. Sokkal fontosabb az, hogy már Galilei óta minden tudós egyet ért azzal, hogy a fizika nyelve a matematika. Ha egy elmélet nem felel meg még a (nem teljes) matematikai igényeknek sem, az nem lehet fizikai elmélet. Ezzel szemben ha egy sok szempontból helyes fizikai elméletnek vannak megfigyelhetetlen matematikai következményi, ezen következményeket is létezőnek kell elfogadni mindaddig, amíg cáfolatot nem nyernek. És ha cáfolatot nyernek, akkor el kell gondolkodni, hogy hol a hiba. Persze lehet hőbörögni azon, hogy miért van ez a lazaság, hogy csupán sok szempontból helyes elméletet követelünk meg, és miért nem minden szempontból helyes elméletet állítunk követelménynek, de akinek ez a lazaság nem tetszik, az álljon elő egy ilyen minden szempontból helyes elmélettel, és a világ összes fizikusa őt fogja csodálni. Mert hát úgy tűnik a világ egyértelműen bonyolultabb annál, mint amilyen matematikai modelleket kitaláltak rá eddig, de ennek ellenére van néhány nagyon jó (és meglehetősen bonyolult) elmélet, amelyek a maguk meghatározott keretein belül igen pontosan írják le a valóságot. Az elméletek érvényességi kereteinek vizsgálata állandó feladat, mind a tanult fizikusok, mind pedig az elmélettel ismerkedők számára. Ezen keretek határain általában gyakran találkozunk ellentmondásokkal, a fizika tele van ilyennel, és persze nem könnyű eligazodni a laikusnak, hogy most az elmélet logikájában talált ellentmondást, vagy csak az érvényességi tartomány határán túl merészkedett.
Engem egy a valósággal egyező fizikai elmélet érdekel.
Szerintem az érdekel téged a legkevésbé. Téged egy olyan "elmélet" utáni vágy mozgat, ami visszaigazolja az értetlenkedésedet függetlenül attól, hogy igaz vagy sem.
Ez amolyan "Astrojanitisz". Nézd meg, ő is képes bármit kitalálni, vagy akár az általános relativitáselmélet kvantumos megfogalmazásából kölcsönvenni, mint a graviton, amit aztán saját vízióihoz igazít, csak ne derüljön ki, hogy semmit sem sikerült megértenie az egyébként sikeres és a való világunkat jelenleg legpontosabban leíró elméletből.
Igazad van, a kontrakciót nem lehet bizonyitani, mert mire visszahozod a rudat az visszanyeri eredeti hosszát. Mondják ők. Csak időt lehet mérni, ezért kell visszahozni az órát. Az ilyen irányú kisérletek egyrésze csalás (HK kisérlet) mig a maradék 3 vagy hazugság (ie a HK ismétlése) vagy egyetlen atomóra rövidtávú röptetéséből áll ahol nem ismert az órák viselkedése sem röptetés előtt, közben és után. Egyetlen órával kisérletet csinálni a fizika szégyene.
Csak látszólag van kontrakció, a valóságban nem történik meg, de nem is történhet, hiszen ahány helyről nézed annyiféle kontrakciót látsz.
Könyörgöm, nem nekem kell megmutatnom hogy nincs kontrakció, hanem nektek kell egyetlen árva kísérletet bemutatnotok, amiben van kontrakció. Ha ti azt mondjátok, hogy van egy ellen-Föld a Nap túloldalán, nektek kell bizonyítani, hogy tényleg ott van, nem nekem, hogy nincs ott. A nagy Fermat-tételt is bizonyítani kellett, nem pedig végignézni a végtelen lehetőségeket, hogy találunk-e cáfolatot rá.
Engem nem érdekel az ellentmondásmentes matematikai modell, Gödel óta tudjuk, hogy az nem teljes. Engem egy a valósággal egyező fizikai elmélet érdekel.
Mindenesetre tudomásom van azon máig létező Lorentziánus elméletről, miszerint van abszolut tér, de a mozgó tárgyak összehúzódnak, ezért nem mérhető ki, hol is van ez. De ez az elmélet nem tartható fenn. Ugyanis a tárgyak nem húzodnak össze, főleg nem úgy hogy ezt az összehúzódást minden megfigyelő esetleg más mértékűnek látja. Ugyanis minden tárgy csak egy példányban létezik, és ha ezt különböző megfigyelők rendre különbözőknek látják, akkkor a megfigyelésben van a különbség, és nem a tárgy változik. És ez a különbség pedig éppen a megfigyelő, és a megfigyelt közötti sebességgel függ össze. A sok sok eltérés csak azzal a feltételezéssel értelmezhető, hogy minden objektum számára kizárólag az önmaga számára telik az idő, ez a sajátidő, és ezt mindenki más másnak láthatja a hozzá viszonyított mozgásállapota szerint, mivel ez határozza meg, hogy milyen ütemben érnek el hozzá a másik objektum fénysebességű jelei.
A számpéldát azért hoztam fel, mert a szöveg amit leírtál szerintem zavaros. De végül is ha neked az ilyen misztikus megfogalmazások segítenek valamiben, az ízlés dolga lenne - ha egyébként jól alkalmaznád a modellt. De nagyon úgy tűnik, hogy a számolás se jó, szóval mégsem véletlen hogy zavaros az a szöveg, és ha nem jól számolsz, akkor az objektív gond.
