Amit megfigyeltem az elmúlt 2 évben, hogy az építkezések sebességének minimális köze van az idöjáráshoz. Elég sok szerkezetet gyakorlatilag télen, hóban, fagyban, sötétben húztak föl és gyönyörü napsütéses idökben meg többhónapos üresjáratok voltak.
Amit a mult héten láttam: Az A külsejét szigetelték az alapoknál, a D-be raktak be ablakokat, tereprendezgetés az AB körül. És a Negyedik ütem felénél elérték a földszintet. A szomszédos Kornélia rezidencia építésén nagyobb a nyüzsgés az biztos.
Innen a 2. ütemből nézve a 3. ütemen november óta nem sok történt, talan az őrökön kívül más nem is járt arra - na jó, egy kis tereprendezés történt. Hogy belső munkák voltak-e az nem nagyon látszik, de munkazaj sem nagyon volt.
Viszont a hét elején ahogy megjött a jobb idő, már láttam komplett csapatokat megérkezni és dolgozni. Szerintem remélhetitek, hogy vége a téli szünetnek.
A "B" áll, a szó minden értelmében, kívülről semmi változás nem látszik.
Utolsó látogatásunkkor (kb. egy hónapja) augusztusi beköltözést ígértek, ez megegyezik a szerződésben vállalt időponttal. A radiátorok állítólag az 5-6. emeleteken még nincsenek a helyükön, nálunk már felszerelték őket.
Grünfeld szomszéd, te hányadikra költözöl - jól sejtem, a B-be?
[off] Úgy tudom, elég sokan vagyunk informatikus vénával a környéken. Jómagam a BME-n, infó szakon épp a diplomamunkám írom. Ehhez készítettem egy kérdőívet, amelyet szoftverfejlesztőkkel, IT projektmenedzserekkel, fejlesztési vezetőkkel stb. szeretnék kitöltetni. A kérdőívről bővebb leírást és a pontos elérhetőséget itt találjátok. Előre is köszönök minden segítséget! [on]
és ahhoz mit szóltok, hogy a B épületbe nem lehet baba/tolókocsival bemenni? Nem középület, ezért nem kötelező, de azért mégis barátságosabb lenne. Nem tudhatjuk, mikor lesz erre szükségünk.
A garázs illetéket mi már tavaly kifizettük. Szerintem részben az az oka, hogy egyszerre akarják a használatbavételit kiadni a négy épületre, illetve az is lehet, hogy muszáj nekik így eljárni. Illetve elkezdődött a IV. ütem, oda is kell ember.
Elvileg akkor szabadna csak beköltözni ha megvan a _használatbavételi engedély_!!!
Ez egy családi házban nem gond mert egy lakásra nézve minimálisak a követelmények, de egy társasháznál csak akkor adják meg ha _minden_ lakásra és közös helységre teljesülnek a minimum feltételek.
Persze beköltöztünk/beköltöznek elöbb, mert rossz a szerzödés és nincs türelme az embernek várni. Ez egy elég undorító dolog az építőiparban és hálistennek visszaszorulóban van. De ehhez az kell, hogy a vételár nagyrészét használatbavételi után fizesse a vásárló.
Közös ktg nálunk kb 90 nm-re kb 12000 Ft garázs közös ktg nélkül (nincs garázsunk). Ezen felül jön még minden egyedi fogyasztás ugye (áram, víz, melegvíz, fütés stb).
a napokban jött ki az illetékkiszabás a garázsra. Ti is kifizettétek az illetéket sokkal korábban a beköltözésnél? Vagy el lehet könnyen tolni? Üdv, Grunfeld
Örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra, éppen nyitni akartam már újat. Én a III/B-nek leszek a lakója és az utóbbi időben meglepett a késlekedés. Nekem tavaly azt mondták, hogy az év elején lehet költözködni, 2 hónapja még tavaszt, 1 hónapja júniust, most meg szeptembert emlegetnek. Nem tudjátok, hogy mi ennek az oka? A ház jól áll, ha akarnák, szerintem biztosan át tudnák adni hamarosan. Nekem feltűnt, hogy a B épület előtt nincs babakocsi ill. tolókocsi feltolási lehetőség. Ti tudtok erről? A fűtési rendszerről (költségek ill. mérési módszer) tudna valaki tapasztalatokat mondani?
Nekem most azt mondták, hogy már márciusban elkezdik átadni, de költözni csak május 30 után lehet, mert az van a szerződésben. Én megnéztem a szerződést és az van benne, hogy ha kifejezetten kérem, akkor a birtikbavétela műszaki átadással egyidőben történik. Szóval én ezt nem értem.
Én is új lakó leszek B épület, III. ütem. Ha információim helytállóak, akkor az A épületet május környékén kezdik meg átadni.
A penészedés, párásodás elszomorít, de az ilyen modern ablakokkal vigyázni kell, ha hoszabb időre eultaztok, akkor gondokodni kell a szellőzésről, mert túl jól szigetelnek.
A konyhát a Tormával terveztetjük. A MAFC (nem BEAC?) sprotpályára nézünk rá, így szép zöld a kilátás - remélem nem tervezik az eladását.
Á, szerintem meg tök cukik az értékesítők, főleg persze a pasi. Érdekes, velem nagyon kedves volt...vajon miért :-) szóval azt hiszem, megyek majd mégegyszer hozzá :-)
Én már háromszor költöztem egy régi munkakapcsolatból adódó ismeretségbol jövo szállítókkal. Dekorátorként dolgoztam egy antikbútor kereskedonek és amikor az elso komolyabb költözésünk volt, akkor megkérdeztem a tulaj szállítóit, hogy vállalnak e sima költöztetést is. Mondták, persze igen. Megegyeztünk, jöttek idoben (szombaton) összesen hárman. A cuccokat körbetekerték cégnévre logózott plédekkel, mindent kikötöttek ripsz-ropsz átvitték a régi szakadt gyerekbútoraimat (réka ;)) és amikor kiderült hogy egy tölgyfa szekrény nem fér be a bejárati ajtón, felajánlották, hogy hívnak bútorasztalost és szétszedi-összerakja, persze nem két fillérért. Ide, a Nádorligetre is ok hozták a cuccainkat... Anekdotaként róluk még annyit, hogy amikor az egyik antikbútor szállításnál belement valamelyik srác kezébe egy szálka, a kereskedo csak annyit mondott: ne lopd a bútort ;))