Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

giornalista két órája Creative Commons License 81184

érdekes kérdés, amit felvetsz. való igaz, hogy szinte lehetetlen olyan hírforrást, hírügynökséget találni, amelyik független és csak az igazat mondja.

 

a médiabirodalmak nagy részét befolyásolásra használják, ezzel sem mondok senkinek újat.

 

nagyon sokan esnek viszont abba a hibába, hogy csak azért, mert egy noname weboldal ír valami teljesen ellentéteset azzal, ami a mainstreamben megjelenik, hitelt adnak a kis oldalnak és bedőlnek minden hoaxnak, kamunak, hazugságnak, átverésnek.

 

vannak, akik komolyan elhiszik, hogy nem repültek repülőgépek a WTC-be. de ugyaíngy van olyan is, aki szentül hisz abban, hogy van Isten, Mennyország meg a többi finomság, pedig az is egyértelműen nem igaz (legalábbis úgy nem, ahogy sokáig szerették volna, hogy elhiggyük).

 

ma, aki azt akarja magáról gondolni, hogy a lehetőségekhez képest képben van a világ dolgait illetően, egyet tehet: kellőképpen kritikus igyekszik maradni. olyan ember egyébként, aki mindennel szemben egyformán kritikus lenne, valószínűleg nincs. DSZ minden szart felzabál a netről, és boldogan hiszi azt, hogy ő mindenkinél mindent jobban tud - pedig csak szimplán nem elég kritikus a noname, függetlennek, megdöbbentően igaznak tűnő "hírforrásaival" szemben. ez ugyanolyan tévedés, mint amikor valaki tényként beszél valamiről, amit megírt mondjuk a Magyar Nemzet.

 

az, ami valójában történik, szinte sosem annyira leegyszerűsíthető, mint ahogyan a mainstream média beszámol róla, de az is igaz róla, hogy szinte sosem olyan színes, látványos és megdöbbentő, mint ahogy ezek a noname kamu oldalak beszélnek róla.

 

általában igaz, hogy aki a legmegkérdőjelezhetetlenebbül hirdeti a saját maga igazát, az hazudja a legnagyobbat, és az a legostobább is. pont, mint a keresztény egyház, amelyik évszázadokig hülyítette több-kevesebb sikerrel a népet, a tanításait kikezdhetetlennek, a leírt meséiket tényeknek próbálták beállítani, miközben az egész egy óriási kamu, és talán a világ legelső, ráadásul rögtön működő piramisjátéka volt (hiszen a befizetett adókért, pénzért, javakért cserébe nem is járt evilági jutalom, csak túlvilági). a vallás csalás, és mégis, évszázadokig magabiztosan állították, hogy tévedhetetlenek. senki sem tévedhetetlen, aki ezt állítja magáról, az jó eséllyel csaló.

Előzmény: AndLivedHappilyEverAfter (81183)
AndLivedHappilyEverAfter 3 órája Creative Commons License 81183

Nahat, mar kulon website-ot is csinaltak az ebola hoax-nak: http://ebolahoax.com/

Ez olyan borzaszto, hogy 2014-ben nem igazan vagyunk elobbre a hirek szavahihetoseget illetoen mint a kozepkorban, csak akkor "ezt mondta a mult heten az x orszagbol erkezett kereskedo/utazo/vandor" volt, most meg "ezt mondja az x hirugynokes" es "ezt mondja az x website". Es amikor az ember latja a mainstream mediaban a nagy valoszuniseggel hamisitvany fenykepeket/videokat, hát, meginog a bizalma, hogy kinek higgyen. (Nem csak ebolaval, hanem ugy alatalaban mindennel kapcsolatban, holdraszallastol a koleszterin-sztoriig.)

AndLivedHappilyEverAfter 4 órája Creative Commons License 81182

Jokorat esett az olajar: http://oil-price.net/ Es itt van, hogy miert, es hogy allitolag varhato tovabbi esese: http://oil-price.net/en/articles/oil-price-drops-on-oversupply.php

Ha lenne igazsag a foldon, akkor jovo heten mar £1-ert tankolnank, de persze ilyen nem lesz.

Caitlin 5 órája Creative Commons License 81181

nekem csak masodkezbol vannak nhs infoim. gyerekem 3 hete kb akkorat esett, h nagyon csunya seb lett a labszaran. Hivtak a sulibol, h ae-be kellene vinni. Ferj elvitte, vartak egy csomot (ez eddig ok is). ami a bajom: mely es szetnyilt seb, amit nem varrtak/ragasztottak ossze. Meg most is eleg nagy, bar a fele mar begyogyult, es meg mindig nedvedzik es verzik minden tusolasnal. 3 oltessel mar valszeg reg tul lennenk a dolgon. nem vagyok orvos, lehet, h ezernyi oka volt, h nem varrtak ossze, de nekem azert ez kicsit zavaro. de ha megkedeznek, h pontozzam 1-10 kozott, meg igy is 8 pontot kapnanak....

Caitlin 5 órája Creative Commons License 81180

fiatalka? de szeretnem :) atari 83 korul kerult kapcsolatba velem.. en kihagytam a zx spectrumot sajna. mar gondolkodtam rajta, h a vicc kedveert megneznem most igy felnott fejjel ...

 

Előzmény: KawaBazsy (81169)
AndLivedHappilyEverAfter 5 órája Creative Commons License 81179

Fejetol buzlik a hal...

Előzmény: jwdo07 (81176)
aknot 6 órája Creative Commons License 81178

Akkor orulunk, hogy ujra egeszseges vagy- remeljuk nem maradt hosszutavu kovetkezmenye. ennek a kellemetlen betegsegnek! 

 

Azt hiszem jol osszefoglaltad hol vannak  a bajok az egeszsegugyben: a noverek szinvonala kriminalis tud lenni. Ennel mar csak a GPk es a GP recepciosok rosszabbak sokszor (tisztelet azoknak akik lelkiismeretesen vegzik a munkajukat, de mind a 3 csoportban sok a lusta svindler. A noverek kozt a legtobb, sajnos). Az utobbi 2-3 ev NHS botranyai pont a nover ellatas hibai miatt robbantak ki, a Te tapasztalatod egy tukor a helyzetrol.

 

Előzmény: Zlot (81177)
Zlot 7 órája Creative Commons License 81177

Nos, az NHS-rol elsokezbol van ujabb elmenyem. Az utobbi 4 hetbol harmat korhazban toltottem egy virusos / bakterialis fertozes miatt. Osszessegeben nagyon jo tapasztalataim vannak, bar az orvosok 17 napig nem tudtak milyen virus / bakterium okozza a lazam / fejfajasom.

A 3 het vendegeskedesem alatt millio verteszt, vertenyesztes, tudorontgen, koponya es teljes test CT, sziv, maj, lep, vese ultrahang, fogaszati rontgen / checkup lett csinalva, halistennek semmi komolyabb baj nincs. Kozel 3 het kutakodas utan meg is talaltak mi okozta a tuneteimet, de halistennek ezalatt a nagy dozisu szeles spektrumu intravenas antibiotikumtol meggyogyultam. Ja, es ezalatt bevontak egy masik megyei korhaz virulogiai es infectious diseases departmentjet es veluk konzultaltak. Szoval az orvosok nagyon profik voltak. A noverekrol mar ezt nem tudom elmondani :( 

 

Es az egesz egy telefonhivassal kezdodott az 111-nek ..... na az valami kegyetlen fajdalom amit azok muvelnek :)

Előzmény: AndLivedHappilyEverAfter (81171)
jwdo07 8 órája Creative Commons License 81176

http://www.168ora.hu/itthon/kiszavazhatjak-hazankat-demokraciak-kozossegebol-131501.html

 

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/416223_az_elmult_negyedszazad_legnagyobb_botranya

 

Koszonjuk neked viki!! Sikerult totalisan "elkurni"(feritol idezet). Vegre poiltikai menekult leszek(?).

 

Ha vegeul kivagjak Mo-t a Demokraciak Kozossegebol, akkor lehet majd politikai menedekjogot kerni barhol a vilagon. Ideertve bangliat is ha veletlenul kilepne az eu-bol.

 

Koszonjuk a fityeszes fiuknak. Well done.

 

 

aknot 1 napja Creative Commons License 81175

HT1080 és természetesen BASIC (aztán én nem is léptem tovább... mármint programnyelvben, mert ezt azért mostmár egy MacBookon írom)

Előzmény: KawaBazsy (81169)
Nyolcadik torpe 2 napja Creative Commons License 81174

Igen, mostmár maradok itthon.

Előzmény: seci (81133)
Nyolcadik torpe 2 napja Creative Commons License 81173

Igen, szomszéd, mert amikor még Angliában laktam, akkor nem voltunk egymástól túl messze!

 

Előzmény: KawaBazsy (81132)
seci 2 napja Creative Commons License 81172

Mint ha a váci korhazrol olvasnek hirt ;)

-seci

Előzmény: AndLivedHappilyEverAfter (81171)
AndLivedHappilyEverAfter 2 napja Creative Commons License 81171

Szomoru sztori, Anglia, orvosok... Fonokom 63 eves, egyebkent egeszseges apja ket hete hasi panaszokkal bekerult a helyi korhazba csutortok delutan. Pentek reggelre meghalt. 63 eves volt. Ertetlenul alltak az eset elott, boncolast kertek, dobbenetes lett az eredmeny. Belcsavarodasban halt meg, ami idovel perforalt, belso verzeseket okozott stb., es ez okozta az ejszaka folyaman a halalat. Olyan peches volt, hogy valami ideg nyomas ala kerult, ezert nem erzett kulonosebb fajdalmat. Az orvosok nem gyanakodtak belcsavarodasra, mert az hatalmas fajdalmakkal jar, neki meg alig volt fajdalma. Most gondolkoznak, hogy bepereljek-e a korhazat, mert a dolog megelozheto lett volna ha csinalnak egy ultrahangot. De nem csinaltak. Oszinten, ha valakinek puffed a hasa, es hasi panaszai vannak, es a GP indokoltnak latja korhazba kuldeni, nem az lenne a korhaban az elso, hogy csinalunk rajta egy ultrahangot? Komolyan, 21. szazadban Angliaban ebbe belehalni, abszurd. Nem tudom miert sporolnak ennyire az ultrahangon/rontgenen/MRI-n, mintha legalabb is valami urtechnologiarol lenne szo...

AndLivedHappilyEverAfter 2 napja Creative Commons License 81170

Nekunk tenisz porgram volt a feladat (az a fajta "tenisz", amikor a kepernyo ket szelen van egy-egy vonal uto gyanant, amiket lehet fel-le mozgatni, es van egy potty ami oda-vissza pattog, termeszetesen allando sebesseggel, amikor eleri a labda a kepernyo szelet (falat), akkor vege a jateknak :-))

Előzmény: KawaBazsy (81169)
KawaBazsy 2 napja Creative Commons License 81169

Atari? Aki ilyen űrtechnikával kezdett, az elég fiatalka lehet.. :-)

Előzmény: Caitlin (81166)
Némedi László __ 3 napja Creative Commons License 81168

:))

azóta is a backspace-nél nem merem lenyomni a shiftet (tehát ha használom és javítok, akkor felengedem, mert a TPA-n ekkor sort törölt :)))

Na és Modula2? :))

ADA?

ejhhh

Na, meg volt a vizsga, 21 oldalt írtam három óra alatt (kézzel írtunk!!), szóval csak meg lesz :))

Előzmény: seci (81167)
seci 3 napja Creative Commons License 81167

You mean FORTRAN :) akkoriban a kisbetu meg ismeretlen fogalom volt ;)

-seci

Előzmény: Caitlin (81166)
Caitlin 3 napja Creative Commons License 81166

nini, mas is ismeri a fortrant. anno azt tanultam mint elso programozasi nyelvet. "it wasn't something I excelled in... haha"

nekem elso szgep hasznalatom meg atari volt...

Előzmény: Némedi László __ (81152)
Zlot 3 napja Creative Commons License 81165

Tombol a butasag :)

Előzmény: Diofa Szelleme (81164)
Diofa Szelleme 3 napja Creative Commons License 81164
AndLivedHappilyEverAfter 3 napja Creative Commons License 81163

Elite? Hajaj, az klasszikus!

Előzmény: KawaBazsy (81160)
AndLivedHappilyEverAfter 3 napja Creative Commons License 81162

En a Piracy-t birtam nagyon:

https://www.youtube.com/watch?v=ZyXQljgtjkg

Előzmény: KawaBazsy (81160)
AndLivedHappilyEverAfter 3 napja Creative Commons License 81161

Aztan mennyi olyan adatbaziskezelo szoftvert lattam, ahol az adatbazis nem volt meg csak 3. normalformaban sem, ehhez kepest milliokat kerestek veluk...

Egyebkent a cegunknel most van bevezetes alatt az SAP R4 (CRM+ECC+egy rakas tovabbi). Minthogy a cegunk valami 65 orszagban van jelen tobb mint 10000 alkalmazottal, akinek ugy a fele majd hasznalja is ezt, igen nagy lepteku dologrol van szo, kb 500 ember dolgozik rajta 2 evig, a koltsegek meg milliardos nagysagrendben vannak (dollarban)...

Előzmény: Némedi László __ (81159)
KawaBazsy 3 napja Creative Commons License 81160

A Primo után nekem is C64 jött. Volt pl egy naggyon gagyi grafikájú játék, tán 84-es kiadás, Elite vot a neve asszem, tkp űrhajó szimuátor, azza kellett mászkálni, gyarapodni, stb.. rém sokat játszottam vele. AZtán ott volt a Pirates, kaózos, ott is karriert kellett építeni, hónapokig nem tudtam lejönni róla. AZért nem szabad nekem ma olyan gépet vennem, amin futnak játékok, mert nekem az a drog, amitő távol kell tartanom magam, különben minden időmet beleölném. :-)

Előzmény: AndLivedHappilyEverAfter (81156)
Némedi László __ 3 napja Creative Commons License 81159

adatbázisok mellett 1991-ben tettem le a voksomat, mert láttam, hogy Mo-n algoritmusból nem lehet megélni, de adatbázisból (normálformák :))) igen, aztán egy-két év és kinőttem magam PM-nek (azóta is), na ehhez képest most épp oktatáson vagyok, hogy holnap letegyem az APMP-t, és olyan tanít, akinek kb tizedannyi idő tapasztalata van, de hát ilyen az élet... :))

Előzmény: AndLivedHappilyEverAfter (81158)
AndLivedHappilyEverAfter 3 napja Creative Commons License 81158

Nekem meg az adatbazisok jottek be, mar vagy 8 evesen is a konyveimet rendszerezgettem a gepen :-)

Előzmény: Némedi László __ (81157)
Némedi László __ 3 napja Creative Commons License 81157

lényegében alig játszottam (vagy 10szer a flight simmel), én inkább programoztam, persze főleg elméleti síkon (nem az a tipikus kódgyártó voltam, inkább a szellemi kihívás érdekelt, az algoritmus és a matek része...)

Előzmény: AndLivedHappilyEverAfter (81156)
AndLivedHappilyEverAfter 3 napja Creative Commons License 81156

Hehe... Itt egy par C64-es kedvenc, de utaltam oket, mindig meghaltam a vege elott :-)

https://www.youtube.com/watch?v=t8Y5lFqV2b0 a hires Pyjamarama (LOL)

https://www.youtube.com/watch?v=NHQFbyOzwBc a Rambo (par szaz probalkozas utan sikerult vegigvinnem! :-)

https://www.youtube.com/watch?v=bL35HvTIMmw Double Dragon (es lehetett ketten jatszani! :-)

 

Amiga... A hires Test Dive. Istenem mennyi idot eltoltam az eletembol erre :-) Grafikaja ennek se volt szep, na de a hangja a C64-hez kepest kiraly volt :-)

https://www.youtube.com/watch?v=61HHBCNc63E

 

Kozben megtalaltam a ZX Spectrum-os kedvenc flipperemet is, emlekszel erre?

https://www.youtube.com/watch?v=hSRy9fTuoDc

Előzmény: Némedi László __ (81154)
Némedi László __ 3 napja Creative Commons License 81155

(a komment az egyik kommentelőé volt, de egyetértek :))

Előzmény: Némedi László __ (81154)